Szilveszteri "rakéták": Egyszerű virslis partifalatkák

A baráti társaságunkban kb. elsőként költöztünk el otthonról, így adta magát a helyzet, hogy elég sok buli volt/van/lesz nálunk. A szokásos szendvicses, pizzás parti kezdett már uncsivá válni így elgondolkodtam, hogy mi az, amit gyorsan el lehet készíteni, mindenki szereti, hidegen is jó, nem kell hozzá evőeszköz, viszonylag olcsó és bárki bármikor rájárhat. Így jutottam el a leveles tésztáig. Nagyon szeretek vele dolgozni, jó sok poszt volt/van/ lesz a felhasználásával.  Szilveszter alkalmából abszolút az ünnepre szabtam, virslit tekertem bele és rakétaként tálaltam. Nézzétek meg, hogyan készül.

virsli leveles tészta szilveszter mustár vendégvárók tojás

Hozzávalók:

1 csomag leveles tészta

pici liszt

fél kg vékony virsli, olyan, ami nem durran szét könnyen!

2-3 ek mustár

1 tojás

bors, zöldfűszer (én rozmaringgal szeretem)

virsli leveles tészta szilveszter mustár vendégvárók tojás

Elkészítés:

A tésztát előző este vedd ki a fagyasztóból, hogy felolvadjon. 

Miután megbizonyosodtál róla, hogy kiengedett a tészta, a sütőt melegítsd elő 200 fokra. Bélelj ki sütőpapírral egy tepsit.

A virsliket felezd vagy harmadold, attól függően, hogy mekkora falatkákat szeretnél.

Lisztezett deszkán nyújtsd ki téglalap alakban, kb fél cm vastagra a leveles tésztát.

Kend meg mustárral és szórj rá frissen őrölt borsot. 

Vágd fel a tésztát vékony csíkokra - szerintem úgy néz ki jól, ha maximum 1 cm széles - majd tekerd körbe vele a virsliket. Jól nyomkodd össze a végeket, nehogy sütés közben szétnyíljanak.

Sorakoztasd tepsire őket, majd egy felvert tojással kenegesd le mindet és ha van kedved enyhén szórd meg a kedvenc zöldfűszereddel. Én rozmaringgal szoktam, szerintem nagyon feldobja.

Süsd kb. 12 percig. (Ha nem találom elég pirosnak, adok nekik 2 perc légkeverést.)

virsli leveles tészta szilveszter mustár vendégvárók tojás

Tipp:

Ha rakétákat szeretnél sütés előtt szúrj a virslikbe saslik pálcikákat, majd ha már kihűltek vágj sajtból háromszögeket, majd tűzd a rakéták végére. Ilyen egyszerű!

Készíthetsz mellé házi salsa szószt, ami még jobban feldobja a falatkákat és a hangulatot is. :) 

Jó bulizást kívánok!

További ünnepi ötletekért és receptekért kattints az adventi naptáramra, illetve nézz körül facebookon és instagramon is.

4 Tovább

Szilveszteri hidegtál

A családi összejöveteleinken – mivel szerencsére egyre többen vagyunk – a közös étkezést nagyon macerás megoldani, mert már nehezen férünk el egy asztalnál (értsd.: több összetolt asztalnál), így sokszor hidegtálakat készítünk, amihez nem feltétlenül kell szigorúan az asztalhoz ülni. Karácsony első napján, 25-én és szilveszterkor is különböző saláták, sültek kerülnek az ünnepi asztalra, amire a család és a barátok bármikor rájárhatnak. Persze arra figyelünk, hogy a majonézes, joghurtos ételek elég könnyen romlanak, így ha lement a nagy roham, gyorsan hűtőbe is tesszük a finomságokat. Jó lesz a maradék másnap reggelire. :D

saláta vendégvárók tojás töltött tojás sonkatekercs töltött karaj majonéz krumpli zöldség hidegtál

A családi repertoárba az évek során elég sokféle saláta bekerült. Kezdetben persze mi is a hagyományos franciasalit és a majonézes krumplit váltogattuk. Utóbbiba mostanában gyakran belekerül a burgonya és a lilahagyma mellé egy kevés alma is. A tésztasalikat ( majonézes-joghurtos tésztasaláta, csirkés tésztasaláta) csak néhány éve készítjük, de úgy tűnik, hogy imádja a család, így biztosan visszatérő vendég lesz nálunk. Kicsit extrább, de nagy kedvenc a mozaiksaláta, a Stahl-féle kelkáposztasali, a tojássaláta és a paradicsomos svédgomba is. Utóbbit egy időben Anya hanyagolta, mert a gyerekek nincsenek oda a gombáért, de egyre többen megszerették, úgyhogy lassan-lassan visszakerül a menüre.

saláta vendégvárók tojás töltött tojás sonkatekercs töltött karaj majonéz krumpli zöldség hidegtál

A salátákon túl elmaradhatatlan nálunk a töltött tojás és a tormás sonkatekercs. Mindig ez a két étel az, ami elsőként eltűnik a tálakról, így érdemes gyorsnak lenni és az elsők között szedni belőlük. Nincs az a mennyiség, ami ne fogyna el, néhány pillanat alatt. :)

saláta vendégvárók tojás töltött tojás sonkatekercs töltött karaj majonéz krumpli zöldség hidegtál

Husik tekintetében általában az egyszerű rántott hús és a minifasírt a befutó, hiszen ezeket hidegen is szereti mindenki, de olykor-olykor kerül az asztalra különlegesebb falat is. Próbáljátok ki például ezt az isteni aszalt barackkal töltött karajt. Tuti feldobja a már megszokott hidegtálakat.

saláta vendégvárók tojás töltött tojás sonkatekercs töltött karaj majonéz krumpli zöldség hidegtál

Végül következzen a juhtúrós-fokhagymás golyó. Aláírom, hogy ez az étel kicsit megosztó lehet a temérdek fokhagyma miatt, de nálunk a család és a baráti kör is imádja, így mi mindig készítünk. Íme a recept:

Hozzávalók a fokhagymás golyóhoz:

50 dkg túró

25 dkg juhtúró

5-10 dkg vaj

4-5 duci gerezd fokhagyma

őrölt bors

1 kk mustár

1 kk só

reszelt füstölt sajt a díszítéshez

saláta vendégvárók tojás töltött tojás sonkatekercs töltött karaj majonéz krumpli zöldség hidegtál

Elkészítés:

A túrót és a juhtúrót törd össze, lazítsd vajjal, majd ízesítsd sóval, borssal, mustárral és persze a tetemes mennyiségű áttört fokhagymával.

Doldozd össze az egészet.

Formázz kis golyókat a masszából, majd forgasd meg reszelt sajtban őket. Ha nincs időd, tornyozd egy tányérra a golyókat, majd a tetejére reszelj sajtot. Ilyen egyszerű :)

Persze nem csak karácsonyra, hanem a közelgő szilveszterre vagy egyéb családi eseményre is szuper választás lehet, ha a fenti receptek közül válogattok, hiszen előre elkészíthetőek és szépen tálalhatóak. Ráadásul mindenki talál a sokféle étel közül a fogára valót. :)

Remélem tudtam néhány jó ötletet adni és találtok közülük olyat, amit Ti is fel tudtok használni.

saláta vendégvárók tojás töltött tojás sonkatekercs töltött karaj majonéz krumpli zöldség hidegtál

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb szilveszteri posztokról. Persze a blogot is érdemes lesz követni, mert további ünnepi receptek kerülnek még fel. Ismered például a malacpofi pogácsát? Vagy a virslis rakétákat? Ha nem, nézz vissza mindenképp! :)

0 Tovább

Vaníliás bundás kalács

Arra gondoltam így karácsony másnapján, hogy  hozok alternatívát arra is, hogy mire lehet felhasználni a kicsit már szikkadt ünnepi kalácsot. Fűszerekkel, friss túrókrémmel és bogyós gyümölcsökkel egy teljesen új ételt készíthetünk belőle, így biztosan szívesen fogyasztja majd mindenki. Ráadásul nem is egy hatalmas erőfeszítés elkészíteni. Ennyi talán belefér a téli szünetben is. :)

kalács advent karácsony tojás túró ricotta tejföl porcukor fahéj gyümölcs tej málna eper meggy

Hozzávalók a kalácshoz:

1 kisebb kalács

2-3 tojás

1 dl tej

1 csomag vaníliás cukor

1 kk fahéj

2 ek vaj a sütéshez

Hozzávalók a feltéthez:

20 dkg gyümölcs vegyesen (én most málnát, epret és meggyet használtam)

150 g túró vagy ricotta

3 ek tejföl

2 ek porcukor

1 kk. vaníliás cukor

Elkészítés:

Az epret vágd kockára, majd egy pici lábosba kezd el melegíteni a gyömölcsöket, hogy egy kis levet eresszenek. Villával kicsit megnyomkodhatod őket, de ne pürésítsd össze, mert úgy a jó, ha a gyümölcsök egy része megmarad egyben.

A túrót keverd össze a tejföllel és a cukorral, vaníliás cukorral.

A kalácsot vágd fel, a tojásokat verd fel, majd add hozzá a tejet, a vaníliás cukrot és a fahéjat is. 

Egy kevés vajat olvassz fel a serpenyőben, és a tojásba megforgatott kalácsszeletek mindkét oldalát süsd néhány percig.

Rendezd tányérokra a kalácsokat és kínáld a túrókrémmel és a gyümölcsökkel.

További ünnepi ötletekért és receptekért kattints az adventi naptáramra, illetve nézz körül facebookon és instagramon is.

2 Tovább

Gesztenyés-aszalt áfonyás szaloncukor

El sem hiszem, hogy eljött december 24., juhúúú! :) Remélem már Ti sem dolgoztok, és mindenki nyugodtan (najó lóhalálában) készülődik a szentestére. Ha van még egy kevés szabad kapacitásotok, akkor a figyelmetekbe ajánlom ezt a "last minute" szaloncukor ötletet. Ehető ajándéknak is jól jön, de persze egyszerű bonbonként is jó szolgálatot tehet az ünnepi asztalon.   

Amúgy meg mennyire menő már, hogy házi készítésű szaloncukorral kápráztatsz el mindenkit? :D 

(Mégha egy kicsit nyomi is a csokibevonat, mint az enyémen! XD)

gesztenye gesztenyemassza aszalt áfonya áfonya csokoládé étcsokokoládé szaloncukor advent adventi naptár karácsony

Hozzávalók: 

200 g gesztenyemassza

50 g vaj

4 ek darált keksz

50 g aszalt áfonya

1 kk rum (aroma)

100 g étcsokoládé

gesztenye gesztenyemassza aszalt áfonya áfonya csokoládé étcsokokoládé szaloncukor advent adventi naptár karácsony

Elkészítés:

A puha gesztenyemasszát és a szintén puha vajat dolgozd össze.

Majd jöhet hozzá a darált keksz és a rum (aroma) is. 

Ha összedolgoztad, jöhet bele az aszalt áfonya.

Formázz a masszából szaloncukrokat, majd tedd hűtőbe őket, minimum 1 órára.

Gőz fölött olvaszd fel a kockára tört étcsokoládét, majd forgasd meg a gesztenyés szaloncukrokat benne.

Szerintem úgy a legegyszerűbb, ha egy fogpiszkáló végét belenyomod a csokiba, majd beleszúrod a szaloncukorba. (A csokitól beleragad és nem fog leesni.) Ezt követően a fogpiszkálót fogva forgasd meg a szaloncukrot a csokiba, csöpögtesd le, majd tedd sütőpapírra vagy szúrd bele hungarocelbe.

Kb. 0,5-1 óra alatt meg is dermed a csoki és csomagolhatod is. 

gesztenye gesztenyemassza aszalt áfonya áfonya csokoládé étcsokokoládé szaloncukor advent adventi naptár karácsony

További ünnepi süti receptekért kattints az adventi naptáramra, illetve nézz körül facebookon és instagramon is.

0 Tovább

Diós és Mákos Bejgli

Bevallom, hogy az idei volt az első év, hogy én is segédkeztem a bejgli elkészítésében. Eddig különösebben nem is izgatta a fantáziámat, mert Mama minden húsvétkor és karácsonykor is, akkora adagot süt, hogy 1-1 rudat mi is kapunk belőle. Ez persze idén is így van, de Anyával kitaláltuk, hogy mindenképp érdemes lenne elsajátítani a bejgli sütés "csínyját-bínyját", így rávettük Mamát, hogy adja át a tudást. :D Nagy nehezen meg is állapodtunk a tegnap délutánban, nézzétek meg, hogy mi sült ki belőle! :)

bejgli édességek karácsony advent adventi naptár dió mák

Elöljáróban annyi, hogy 4 nagy bejgli készült, 2 diós, 2 mákos!

Hozzávalók a tésztához:

1 kg liszt

40 dkg zsír vagy 50 dkg vaj

1 kocka élesztő

1,5+2 dl tej

1 kk+4 ek cukor

nagy csipet só

bejgli édességek karácsony advent adventi naptár dió mák

Hozzávalók a diós töltelékhez:

50 dkg darált dió

15-20 dkg porcukor

1 csomag vaníliás cukor

2,5 dl forró tej

1 kk fahéj

fél citrom reszelt héja

+rumba áztatott mazsola ízlés szerint

Hozzávalók a mákos töltelékhez:

50 dkg darált mák

20 dkg porcukor

1-2 ek gríz

1 csomag vaníliás cukor

3 dl tej

1 kk fahéj

fél citrom reszelt héja

+rumba áztatott mazsola ízlés szerint

bejgli édességek karácsony advent adventi naptár dió mák

Elkészítés:

Elsőként mindent készíts elő, hogy az alapanyagok szobahőmérsékletűek legyenek.

1,5 dl langyos tejbe keverj bele 1 kk cukrot, majd morzsold bele az élesztőt. Tedd meleg helyre, míg felfut.

Közben a lisztet szitáld egy nagy tálba, majd add hozzá a zsírt. Dolgozd össze, majd szórd bele a 4 ek cukrot is.

Ha felfutott az élesztő, ezt is öntsd a tésztához, majd ha eldolgoztad, jöhet a só is. 

Dagaszd addig, míg a tészta könnyen elválik a kezedtől. Meleg helyen, letakarva keleszd kb. fél órát, míg összeállítod a tölteléket.

bejgli édességek karácsony advent adventi naptár dió mák

Ehhez kezd el felforralni a tejet.

A mákot és a diót is külön tálba keverd össze a porcukorral, a vaníliás cukorral, a fahéjjal. Reszelj mindkettőbe citromhéjat, majd a mákhoz adj egy kevés grízt is.

Végül önts mindkettőhöz tejet. Könnyen kenhető, lágy krémeket kell kapnod.

Ha szereted, adj még hozzá rumba áztatott mazsolát is. (Mi összesen 5 dkg-t szórtunk bele.)

A diós tölteléket is és a mákosat is, oszd kétfelé.

Közben megkelt a tészta, ezt is negyedeld el. Itt fontos a precízség, - nehogy szétrepedjen a bejgli - ezért mi a tölteléknél is, és a tésztánál is mérleget használtunk.

Egy tepsit bélelj ki sütőpapírral és már jöhet is a nyújtás.

Lisztezett deszkán nyújtsd 2-3 mm vastagságú téglalappá az első adag tésztát. A hosszúsága legyen kb. megegyező a tepsi méretével.

Kend meg az első adag töltelékkel, úgy, hogy a széleken maradjon ki kb. 1-1 cm. Hajtsd vissza ezt a részt és kicsit nyomkodd is a töltelékre, nehogy kifolyjon. 

bejgli édességek karácsony advent adventi naptár dió mák

Szorosan tekerd fel a bejglit, majd helyezd át a sütőpapírra.

Ismételd meg a másik 3 adag tésztával és töltelékkel.

Ha szorosan egymás mellett sütöd a bejgliket, az oldalukat kend meg egy kevés olvasztott vajjal.

Melegítsd elő a sütőt 180 fokra.

Válassz szét egy tojást, és elsőként a sárgájával kend meg a bejgliket.

Hagyd száradni, majd kend meg a felvert tojásfehérjével. Ettől lesz szép márványos. 

Süsd kb. 30-35 percig. 

bejgli édességek karácsony advent adventi naptár dió mák

További ünnepi süti receptekért kattints az adventi naptáramra, illetve nézz körül facebookon és instagramon is.

0 Tovább

Mama Zserbója

Akik az elmúlt hetekben követték az oldalt, már megszokhatták, hogy az adventi naptáramban, nagyrészt nem a hagyományos karácsonyi receptek szerepeltek. Mára azonban egy igazi klasszik desszertet hoztam, ami szerintem a családok 90%-nak a karácsonyi asztalán megtalálható. Ráadásul ez a recept Nagymamám egy régi szakácskönyvéből származik.  Még a 70-es években kapta Nagypapámtól (nagyonromcsi :D). Persze az évek során kicsit átalakította, de az eredeti leírást is őrzi még. Nézzük is meg közelebbről ezt a süteményt! :)

Mindenki tudja, hogy a jó zserbót a csoki, dió, baracklekvár, na és persze a tészta megfelelő aránya teszi igazán kitűnővé. Itt szerintem tényleg nem érdemes kispórolni az alapanyagokat, mert a végén egy boltihoz hasonló, száraz süteményt kapunk. Persze ízlések és pofonok, de nálunk az omlós tésztához, kizárólag sárgabaracklekvár, étcsokoládémáz és teméntelen sok dió kerülhet.

Ami fontos még, hogy ezt a sütit nyugodtan készítsük el néhány nappal korábban, mert minél többet áll (nyilván bizonyos keretek között), annál puhább és komplettebb lesz a végeredmény. Megjegyzem, hogy népszerűsége nagy valószínűséggel az előbbiből is fakadhat. :)

édességek karácsony advent adventi naptár csokoládé étcsokoládé dió barack baracklekvár sárgabarack

Hozzávalók a tésztához:

60 dkg liszt

30 dkg vaj

8 dkg cukor

3-4 ek 20%-os tejföl

2,5 dkg élesztő

3 tojássárgája

1 csipet só

Hozzávalók a töltelékhez:

60 dkg dió

20 dkg porcukor+vaníliás cukor

1 nagy üveg sárgabaracklekvár

2 tábla étcsokoládé+pici olaj

0,5 dl sütőrum (ízlés szerint több-kevesebb)

édességek karácsony advent adventi naptár csokoládé étcsokoládé dió barack baracklekvár sárgabarack

Elkészítés:

A tészta összegyúrásával kezdjük. Ehhez a lisztet szitáld egy nagy tálba, morzsold össze a vajjal.

Add hozzá a cukrot, majd mehet bele a tejöl is. A tejfölös részhez morzsold hozzá az élesztőt.

Végül mehet bele a tojássárgája és a csipet só is.

Gyúrd addig, míg könnyű tésztát nem kapsz.

Tiszta konyharuhával takard le, majd meleg helyen pihentesd fél órát.

A töltelékhez a rumot és a lekvárt egy lábosban melegítsd össze.

A diót, a porcukrot és a vaníliás cukrot szintén keverd össze.

Bélelj ki sütőpapírral egy nagy tepsit és melegítsd elő a sütőt 180 fokra.

Ezt követően jöhet a rétegezés!

A tésztát oszd el négy egyenlő részre, majd egyesével nyújtsd jó vékonyra a lapokat.

Az első lapot tekerd fel a nyújtófádra, így könnyen át tudod helyezni a sütőpapíros tepsidre.

Kend meg jó alaposan lekvárral, majd szórd meg a diós töltelékkel. Folytasd míg az utolsó lap is felkerül a sütire.

A tetejét kend meg tejjel, majd egy villával szurkáld meg.

Süsd kb. 20-25 percig.

Ha kihűlt (2-3 óra kell neki), jöhet a csokimáz. Olvaszd fel vízgőz fölött a kockára tört étcsokit, egy löttyintésnyi olajjal. (Ez azért kell, hogy szép fényes legyen.)

Ha felolvadt, csurgasd a sütire és egy lapos késsel kend szét a bevonatot, hogy mindenhol érje.

Hűvös helyen hagyd állni minimum egy napot, majd fel is szeletelheted a süteményt.

édességek karácsony advent adventi naptár csokoládé étcsokoládé dió barack baracklekvár sárgabarack

Jó hír, hogy akár szilveszterig is eláll.

További ünnepi süti receptekért kattints az adventi naptáramra, illetve nézz körül facebookon és instagramon is.

0 Tovább

Tormás sonkatekercs

Ma ismét a karácsonyi hidegtálakhoz hoztam egy receptet, méghozzá a szerintem igencsak népszerű tormás sonkatekercsét. Valahogy az a tapasztalatom, hogy a töltött tojás mellett ez a másik favorit, ami minden egyes alkalommal, pillanatok alatt eltűnik az asztalról. Ha nem vagyok elég szemfüles, van, hogy már nem is marad, mire én is eljutok odáig, hogy szedjek magamnak. Panni Mama már nagyon cseles, és már előre félretesz néhányat. Nah, persze ő igazi Nagymama és nem magának, hanem az unokáinak tartogatja a finom a falatokat. Ő egyébként pont nem az alábbiakban leírt módon készíti, hanem a töltött tojásokból kimaradt krémet adagolja a sonka szeletekbe. Erre az ételre is igaz tehát, hogy ahányan vagyunk a családban, annyiféleképpen készítjük.

Ha van kedvetek, nézzétek meg az én verziómat, de persze Ti is alakítsátok nyugodtan ízlésetek szerint.

vendégvárók advent karácsony adventi naptár sonka torma alma sajtkrém vaj majonéz hidegtál

Hozzávalók:

10-15 dkg vékonyra szeletelt sonka

1 alma (Persze ez a hozzávaló simán elhagyható, lehet csak az én családom aberációja, hogy mindenbe almát tesz :D)

1 ek torma (az erősségétől függően több-kevesebb)

2 ek majonéz

10 dkg sajtkrém

2 ek vaj (én Flora Gold Vajas Ízt használtam)

1 kk só

őrölt bors

vendégvárók advent karácsony adventi naptár sonka torma alma sajtkrém vaj majonéz hidegtál

Elkészítés:

Az almát pucold meg, majd a reszelő legkisebb lyukán reszeld le.

A sajtkrémet jó alaposan dolgozd össze a vajjal, a majonézzel, a tormával és ízesítsd sóval, borssal.

Keverd bele a lereszelt almát is.

Teríts ki egy szelet sonkát, egy csíkban töltsd meg a krémmel, végül jó szorosan tekerd fel.

Én egy csillagcsövű habzsákba tettem a tölteléket és ennek segítségével díszítettem a sonkatekercseket.

vendégvárók advent karácsony adventi naptár sonka torma alma sajtkrém vaj majonéz hidegtál

További ünnepi ötletekért és receptekért kattints az adventi naptáramra, illetve nézz körül facebookon és instagramon is.

0 Tovább

Ehető ajándékok karácsonyra: Bonbonok&Trüffelek

A karácsonyi ajándékozás terén is elég nagy különbségeket látok a környezetemben. Van, ahol a "toronyórát lánccal" elve érvényesül, van ahol az iskolában már megismert módon karácsonyi húzást tartanak a családtagok. Akad, ahol "csak" a gyerekek kapnak ajándékot, illetve egyre több helyen látom, hogy előtérbe kerülnek a DIY ajándék ötletek is. Nekik, és főként az ehető ajándékok kedvelőinek hoztam mára néhány ötletet. Persze az sem baj, ha a karácsonyi asztalra készítitek el az alábbi finomságokat. Tálba rendezgetve szép dísze lesz a szobának és biztosan egyaránt szívesen csemegéznek belőle a családtagok és a vendégek is.

bonbon trüffel karácsony ehető ajándékok advent adventi naptár édességek

1. Kávé fanoknak szuper ajándék, ha készítesz egy kávés marcipános bonbont. Az a szuper benne, hogy szerintem elég könnyű összedobni és nem is kell hozzá túl sok minden.

bonbon trüffel karácsony ehető ajándékok advent adventi naptár édességek

2. A szilvapálinkás bonbont már igazi ínyenceknek ajánlom. Ráadásul a szilva és a fahéj is igazi karácsonyi alapanyag, úgyhogy a siker garantált. Persze nem árt, ha a pálinkát is szereti a megajándékozott. :)

3. Ha már a pálinkánál tartunk: szintén jó választás az alkoholos ízek kedvelőinek a rumos-meggyes házi bonbon is. Persze az édesség erősségét ti tudjátok szabályozni, azzal, hogy mennyi ideig áztatjátok a gyümölcsöt az alkoholba. Csak óvatosan! :)

4. Az egyik - szerintem - legkülönlegesebb, és egyben legfincsibb bonbon, amit eddig készítettem a chilis-tejcsokis. Hatalmas sikere volt az egész családban, úgyhogy hamarosan újra összedobom.

bonbon trüffel karácsony ehető ajándékok advent adventi naptár édességek

5. Ha maradnátok a karácsonyi ízeknél, válasszátok az áfonyás-marcipános bonbont. Az aszalt áfonya, talán kicsit kevésbé gyakori, mint az egyéb aszalványok, így biztosan mindenki örülni fog ennek a különlegességnek. Marcipánnal kombinálva pedig isteni. :)

6. Hozok alternatívát arra is, ha nincs kedvetek/időtök bonbont öntögetni. Ebben az esetben jó megoldás lehet a trüffel készítés. Nagyon gyorsan és egyszerűen össze lehet dobni, mégis igazán látványos finomság. A megajándékozottak általában nem is gondolják, hogy valójában milyen könnyű dolgunk volt.  :)

Próbáljátok ki például ezt a kókuszos-fehércsokis finomságot.

bonbon trüffel karácsony ehető ajándékok advent adventi naptár édességek

Tavaly karácsonykor, konkrétan 24-én délelőtt, hirtelen ötlettől vezérelve tányérra (csak eldobható papír volt) rendezgettem néhány szemet a fenti finomságokból, majd celofánba csomagoltam őket és ezt is odaadtuk kvázi "mellékajándékként" a szülőknek/nagyszülőknek. Kép alapján bevallom elég prolinak tűnik, de élőben nem is nézett ki 1-1 tál olyan rosszul. Ráadásul akkor először készítettem Nekik házilag bonbonokat és trüffeleket, így a meglepetés ereje elfedte a kisebb hibákat. :) Idén már felkészültebb vagyok, és hónapok óta tervezem, hogy milyen édességeket készítsek, és hogyan csomagoljam be majd őket, hogy minél elegánsabb legyen a kis csomag. Ezeket a kulisszatitkokat most nem árulom el, mert a megajándékozottak is olvassák, de ígérem, lesz fotó az idei ajikról is. (Reményeim szerint a tavalyinál kultúráltabb.)

bonbon trüffel karácsony ehető ajándékok advent adventi naptár édességekTipp: Ha tányér helyett valami extrábbat szeretnél, üvegbe is rétegezheted a finomságokat. Persze ehhez elég sok bonbon kell, így akár kombinálhatod a megajándékozott kedvenc bolti csokijával vagy egyéb cukorkákkal, sütikkel is.

További ünnepi süti receptekért kattints az adventi naptáramra, illetve nézz körül facebookon és instagramon is.

0 Tovább

Ünnepi málnás fatörzs

Az első közös karácsonyunkkor készítettünk el először ezt a különleges fatörzs receptet Gy-vel. Emlékszem, december 23-án este válogattam a hozzávalókat az egyik nagyáruházban és egy laza mozdulattal bedobtam a kosárba egy előre csomagolt kakaós piskótatekercset. Gondoltam, könnyen megúszom a desszert témát, plusz a piskótasütés akkoriban eléggé a "mission impossible" kategóriába esett számomra. :D

Gy. persze nem volt túl belátó - teljesen jogosan - az ötletemmel kapcsolatban és közölte, hogy ha én nem, akkor majd ő megsüti a piskótát. Pontosan nem emlékszem, hogy ezután mi történt, de a lényeg, hogy Anyukája távsegítségével tényleg megsütöttük és a hatfogásos karácsonyi ebéd és vacsora után, éjféli nasiként lazán betoltuk 1-2 szeletet a tekercsből. 

advent adventi naptár karácsony édességek piskóta fatörzs málna hab habtejszín kakaó kakaópor csokikrém vaj tojás

Hozzávalók a piskótához:

3 tojás

3 ek cukor

3 púpos ek liszt

1 ek kakaópor

fél zacskó sütőpor

1 zacskó vaníliás cukor

1 csipet só

advent adventi naptár karácsony édességek piskóta fatörzs málna hab habtejszín kakaó kakaópor csokikrém vaj tojás

Hozzávalók a töltelékhez:

150 g habtejszín

1 ek porcukor

100 g málna

Hozzávalók a krémhez:

100 g vaj

1 ek kakaópor

4 ek porcukor

2 ek tej

+dekorcukrok a díszítéshez

advent adventi naptár karácsony édességek piskóta fatörzs málna hab habtejszín kakaó kakaópor csokikrém vaj tojás

Elkészítés:

Elsőként a piskóta elkészítésével kezdjük! Ehhez a sütőt melegítsd elő 180 fokra és boríts be sütőpapírral egy közepes méretű tepsit.

A tojásokat válaszd szét, a fehérjét verd kemény habbá egy csipet sóval.

A sárgáját dolgozd össze a cukorral és a vaníliás cukorral.

A sütőport, a kakaóport és a lisztet szintén keverd össze és szitáld a cukros masszához.

Végül a fehérjét is forgasd óvatosan a tésztába, úgy, hogy a hab lehetőleg ne törjön össze.

Teríts sütőpapíros tepsibe és süsd meg kb. 10 perc alatt.

Meleg helyen hagyd néhány percet hűlni, majd - mikor még langyos - egy konyharuha segítségével csavard fel jó szorosan.

advent adventi naptár karácsony édességek piskóta fatörzs málna hab habtejszín kakaó kakaópor csokikrém vaj tojás

A töltelékhez a habtejszínt verd fel, szitáld bele a porcukrot, és keverd bele a málnát néhány szem kivételével. 

Kend meg a piskótás a málnás-tejszínes krémmel és csavard fel jó szorosan.

A bevonathoz készítsd elő a puha vajat, a porcukrot, a kakaóport és a tejet.

A vajhoz szitáld hozzá a porcukrot és a kakaót, majd add hozzá a tejet is. Habosítsd fel a krémet, majd szépen kend rá a piskótatekercsre. 

Egy villával rajzolj fatörzsre hasonlító mintát a piskótára, majd díszítsd dekorcukorral és a maradék málnával.

advent adventi naptár karácsony édességek piskóta fatörzs málna hab habtejszín kakaó kakaópor csokikrém vaj tojás

További ünnepi ötletekért és receptekért kattints az adventi naptáramra, illetve nézz körül facebookon és instagramon is.

0 Tovább

Tippek karácsonyi reggelire

A cím kicsit megtévesztően karácsonyi reggeli, de például én (és szerintem sokan mások) 25-26-án gondolni sem tudnak arra, hogy az előző esti trakta után kellemesen bereggelizzenek. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy az ünnep előtti időszakban, illetve szilveszter környékén, kifejezetten jól jön néhány különlegesebb recept, hiszen ilyenkor remélhetőleg kicsit több időnk van nyugodtan, ráérősen reggelizni.

karácsony advent adventi naptár ráérős reggelik

1. Nálunk az elmaradhatatlan karácsonyi reggeli a kakaós kalács. Nem volt szerintem még olyan év, amikor Anya ne gyúrta volna be a tésztát 23-án este, vagy ne készítette volna el a kalácsot az ünnephez közel álló hétvégén.

2. Szintén kelt tészta az alapja a következő péksüteményeknek is. A gyerekeknél (de szerintem a férjeknél is) tuti hatalmas lesz az öröm, ha házi készítésű csokis minikifli, illetve fahéjas vagy kakaós csiga illatra ébredhetnek. Az anyukáknak sem kell ehhez hajnalban kelniük, elég, ha este összedobják a tésztát, reggel pedig "csak" ki kell sütni a finomságokat.

karácsony advent adventi naptár ráérős reggelik

3. A gyerekeket egyszerűbb módon is levehetjük a lábukról. A tuti befutó szerintem a gyorsan elkészíthető amerikai palacsinta de persze választhatjátok a hagyományos verziót is. A legjobb bennük, hogy a tészta bekeverésében akár segíthetnek is a nagyobbak. A tölteléket pedig bízzuk csak rájuk nyugodtan.

4. A palacsintához hasonlóan gyorsan összedobható finomság a csokis gofri és a napindító gofri is. Karácsonyi dekorcukorral, téli gyümölcsökkel (például, banánnal, naranccsal, mandarinnal, kivivel, gránátalmával) könnyen ünnepivé is tehetitek.

karácsony advent adventi naptár ráérős reggelik

5. Nálam a reggeli általában édes, mert korán nem nagyon bírok tartalmasabb fogásokat enni. A kakaós kuglóf számomra tökéletes választás: egy bögre tejjel és egy kevés vajjal nincs nála jobb reggeli.

6. Szerintem a gyümölcskenyér is jó választás lehet, ha nem akartok nagyon bereggelizni, mégis valamilyen ünnepi édességet ennétek. Válasszátok a csokis-meggyes verziót vagy a fehércsokis-aszalt gyümölcsös változatot.

karácsony advent adventi naptár ráérős reggelik

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is. További karácsonyi ötletekért pedig kattints ide.

2 Tovább

Nagy klasszikusok: Franciasaláta&Majonézes burgonya

Nem hiányozhat az adventi naptáramból ez a két klasszikus saláta sem, hiszen sok esetben jól jön, ha lapul 1-2 előre elkészíthető, hideg fogás is a hűtőben. Ráadásul a franciasali és a majonézes burgonya is kiváló körete a hagyományos rántott halnak. Nálunk ugyan hiányzik a karácsonyi asztalról - lévén nem vagyunk nagy halimádók, a nagyszüleim kivételével - de tudom, hogy sok családnál elengedhetetlen elem. Az előbbiek miatt rántott hal receptekkel nem szolgálhatok - bár ha valaki hiányolja, Mama rendelkezésre áll szuper ötletekkel - de a saláták elkészítéséhez próbálok adni egy kis útmutatót. 

Leírtam a pontos mennyiségeket is, de fontos megjegyeznem, hogy azért ez messze nem szentírás. Mindenki alakítsa nyugodtan a saját ízlésére, sőt megsúgom, hogy én is hasraütés szerűen szoktam elkészíteni őket. Sőt, van, hogy nem is tejfölt, hanem joghurtot vagy kefírt használok, és olykor a majonézt is "kispórolom" belőle, hogy egy fokkal egészségesebb legyen. Na, de nézzük inkább a recepteket: 

franciasaláta majonézes burgonya krumpli burgonya saláta vendégvárók uborka tejföl majonéz hagyma alma zöldségkeverék hidegtál advent karácsony adventi naptár

Hozzávalók a franciasalátához:

0,5 kg francia saláta zöldségkeverék

2 nagyobb alma

3-4 szem csemege uborka

1 közepes fej hagyma

1 nagy doboz tejföl (450 g)

20 dkg majonéz

1 ek mustár

1 csapott ek só

frissen őrölt bors (lehetőleg fehér)

franciasaláta majonézes burgonya krumpli burgonya saláta vendégvárók uborka tejföl majonéz hagyma alma zöldségkeverék hidegtál advent karácsony adventi naptár

Elkészítés:

Elsőként a főzd puhára a francia saláta zöldségkeveréket.

Amíg fő, vágd kisebb kockákra a csemege uborkát és a hagymát is.

Az almát pucold meg, és ezt is apríts össze.

A tejfölt keverd össze a majonézzel és a mustárral, majd ízesítsd sóval, borssal.

Ha megfőtt a zöldségkeveréked szűrd le, majd hagyd kihűlni.

Tedd hozzá a hagymát, az uborkát és az almát, majd öntsd nyakon a majonézes szósszal. 

Forgasd össze az egészet, majd tedd hűtőbe, hogy összeérjenek az ízek.

Tálalás előtt, még adhatsz hozzá egy kevés tejfölt, ha nagyon felszívná a sok zöldség, illetve ha nem találod elég ízesnek, sózd, borsozd.

franciasaláta majonézes burgonya krumpli burgonya saláta vendégvárók uborka tejföl majonéz hagyma alma zöldségkeverék hidegtál advent karácsony adventi naptár

Hozzávalók a majonézes burgonyához:

1 kg burgonya

2 közepes fej lilahagyma (vagy esetleg póréhagyma)

1-2 alma (elhagyható)

3-4 dl tejföl

20 dkg majonéz

1 ek mustár

1 csapott ek só

frissen őrölt bors (lehetőleg fehér)

fél citrom leve

franciasaláta majonézes burgonya krumpli burgonya saláta vendégvárók uborka tejföl majonéz hagyma alma zöldségkeverék hidegtál advent karácsony adventi naptár

Elkészítés:

A krumplikat pucold meg, vágd kockákra, majd főzd meg sós vízben. (Persze azt is csinálhatod, hogy először megfőzöd, majd utána pucolod és kockázod. Az első verziót azért szeretem jobban, mert így gyorsabban megfő a burgonya.)

Közben a hagymát vágd karikákra, az almát pedig szintén kockákra. 

A tejfölt keverd össze a majonézzel, a mustárral és ízesítsd sóval, borssal, citromlével.

A krumplikat szűrd le, hagyd kihűlni, majd add hozzá a hagymát és az almát is.

Öntsd nyakon a szósszal, majd jó alaposan keverd össze az egészet.

Ha nálatok is hidegtálak készülnek az ünnepekkor, akkor érdemes visszanézni az oldalra, mert kerülnek még fel hasonló finomságok. 

További ünnepi ötletekért és receptekért kattints az adventi naptáramra, illetve nézz körül facebookon és instagramon is.

1 Tovább

Sós aprósütemények

Nem tudom Nálatok mi a szokás, de a mi családunkban valahogy karácsonykor kimaradnak a sós aprósütemények a repertoárból. Valószínű ennek fő oka, hogy a família amúgy is elég édesszájú. A sima családi bulikon is alap a többféle torta, de a sütemény hegyek mellet csupán 1 tálca pogácsa árválkodik. Persze az sem utolsó szempont, hogy kinek van kapacitása a karácsonyi menü mellett még sós sütemények elkészítésére és belakmározására is? Én a fentiektől függetlenül összegyűjtöttem Nektek néhány vendégváró falatkát, "ha más nem, jó lesz szilveszterre" alapon! Válogassatok kedvetekre!

karácsony vendégvárók sós aprósütemények adventi naptár aprósütemények pogácsa rugelach csiga leveles tészta advent

1. Kezdem a nagy klasszikussal, a sajtos pogácsával! Szerintem, ha a szaggatásnál valamilyen karácsonyi kiszúró formát használsz, nyert ügyed van! :)

2. A füstölt sajtos rudacskát is könnyen ünnepivé varázsolhatod, ha az előbbiekhez hasonlóan, itt is előkapod a csillag/karácsonyfa alakú szaggatódat.

3. Ha el akarod kápráztatni a vendégeidet, válaszd a sajtos rolót. Nem mondom, hogy egyszerű dolgod lesz, mert szerintem elég időigényes, de ha jó előre megtervezel mindent, akkor beleférhet a készülődésbe.

karácsony vendégvárók sós aprósütemények adventi naptár aprósütemények pogácsa rugelach csiga leveles tészta advent

4. Persze teljesen rendben van, ha nem akarsz ennyi időt a konyhában tölteni. Ebben az esetben használj leveles tésztát és készíts pestos-fetás nasit. A zöldes-pirosas töltelék színe miatt szerintem szuperül passzol a karácsonyhoz, annak ellenére, hogy nagyon távol áll a hagyomás süteményektől.

karácsony vendégvárók sós aprósütemények adventi naptár aprósütemények pogácsa rugelach csiga leveles tészta advent

5. Szintén az előzőhöz hasonló "életmentő", ám még kevésbé autentikus recept a  pizzás csigáé. Ezt tényleg inkább a szilveszteri bulira ajánlom.

6. A sorból persze nem maradhat ki, a rugelach sem, hiszen ezt a sütit tipikusan karácsonykor készítik. Eredeti tölteléke is nagyon ünnepi, hiszen lekvárral, dióval, cukorral, fahéjjal, mazsolával töltötték. Én ennek most egy sós változatát hoztam, de szerintem ezt is érdemes kipróbálni mert nagyon mutatós kis finomság lesz belőle. 

karácsony vendégvárók sós aprósütemények adventi naptár aprósütemények pogácsa rugelach csiga leveles tészta advent

7. Szintén jó kis vendégváró fogás a sonkás kosárka. Persze ez sem tipikus karácsonyi sütemény, de például egy kevés rozmaringgal, kakukkfűvel, fekete erdei sonkával télies jelleget tudunk kölcsönözni a falatkáknak.

Bízom benne, hogy tudtam néhány jó ötletet adni és remélem, hogy legrosszabb esetben szilveszterkor fel tudjátok használni a recepteket. :) Persze érdemes lesz a két ünnep között is visszanézni az oldalra, mert lesz néhány tipikusan újévi finomság is: Ismeritek például a malacpofi pogácsát? Vagy a virslis rakétákat? Elöljáróban csak ennyit mondok! :) Kellemes készülődést addig is!

További ünnepi ötletekért és receptekért kattints az adventi naptáramra, illetve nézz körül facebookon és instagramon is.

0 Tovább

Brownie karácsonyfák

Ma van nálunk a hivatali karácsony, juhúú! Tudni kell, hogy már hetek óta készülünk és ötletelünk a kolleganőimmel, hogy ki mit süssön, mit hozzon, na és persze a legfontosabb problémánk, hogy milyen ruhát vegyünk fel a nagy eseményre. :)

Mivel ez egy gasztro blog, az utolsó dilemma tárgytalan, úgyhogy maradjunk a desszert projektnél. :)

édességek brownie karácsony advent adventi naptár csokoládé dekorcukor cukormáz kakaópor mézeskalács fűszerkeverék narancs

Általában klasszik aprósüti (pl. linzer, isler, kókuszgolyó) túltengésben "szenvedünk", ezért én mindenképp valami modernebbet szerettem volna készíteni. Ráadásul olyan recept kellett, ami szépen szeletelhető, mutatós és gyorsan elkészül, hiszen hétköznap nincs azért olyan sok időm nekem sem. Tavaly mini narancsos-csokis muffint sütöttem, aminek nagy sikere volt, így először arra gondoltom, hogy duplázunk és újra jöhetnek a muffinkák. Aztán persze elvetettem az ötletet, hiszen mindig szeretek újítani, így jött a képbe a másik gyors favorit, a brownie. A tészta bekeverése tényleg nem egy nagy ördöngösség, de a díszítéshez azért kell türelem. :)

Drukkoljatok, hogy jól sikerüljön a buli és a brownie is!

édességek brownie karácsony advent adventi naptár csokoládé dekorcukor cukormáz kakaópor mézeskalács fűszerkeverék narancs

Hozzávalók:

4 tojás

20 dkg cukor

20 dkg vaj

15 dkg liszt

2 púpos ek jó minőségű kakaópor

1 ek mézeskalács fűszerkeverék

15 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé

1 narancs

édességek brownie karácsony advent adventi naptár csokoládé dekorcukor cukormáz kakaópor mézeskalács fűszerkeverék narancs

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és készíts elő egy közepes méretű tepsit. Béleld ki sütőpapírral.

A kockára tördelt csokoládét és a vajat kezd el gőz fölött összeolvasztani.

A tojást keverd habosra a cukorral. Ha a vajas-csokis massza felolvadt, öntsd a tésztához.

Reszeld bele a narancs héját és facsard bele a levét is.

A lisztet, a kakaóport és a mézeskalács fűszerkeveréket dolgozd össze, majd szitáld a narancsos-csokis keverékbe.

A masszát oszlasd el a tepsibe, majd süsd kb. 20 percig. Akkor jó az állaga, ha kívül már ropogós, de belül még kicsit ragacsos a sütike.

édességek brownie karácsony advent adventi naptár csokoládé dekorcukor cukormáz kakaópor mézeskalács fűszerkeverék narancs

Ha kihűlt, szeleteld fel átlósan a képen látható módon, hogy háromszögeket kapj, amik kvázi elmennek nyomi karácsonyfa alaknak. :D

Díszítsd cukormázzal és gyöngyökkel a sütiket. Nah, ez a macerás része... ezt hajlamos vagyok elfelejteni! :)

édességek brownie karácsony advent adventi naptár csokoládé dekorcukor cukormáz kakaópor mézeskalács fűszerkeverék narancs

Ha tetszett a bejegyzés, gyere insta-ra/fb-ra! :)

További ünnepi receptekért, ötletekért kattints az adventi naptáramra.

ui: A képekért bocsi, de így hétköznap este ennyi sikeredett. :S

0 Tovább

Karácsonyi ebédmenü

Tudom, hogy sok családnál nem is kérdés, hogy mi kerüljön a karácsonyi asztalra, mert a háziasszonyok, a már jól bevált, hagyományos menüt készítik el minden évben. Ilyenkor nem maradhat el a töltött káposzta, a halászlé, a mákos és diós bejgli, különben családi botrány kerekedik. Azt meg ki meri kockáztatni szenteste? :)

Nálunk kicsit más a helyzet, mert a gyerekek (gáz, de én még annak számítok) nincsenek oda a halért, ezért kezdetben Mama kétfélét fözött. A felnőtteknek elkészítette a halászlét, nekünk pedig valamilyen isteni, különleges levessel kedveskedett. Persze ennek az lett a vége, hogy mindenki inkább a "mi" előételünkre fente a fogát. Éppen ezért az elmúlt években Mama már inkább marad az egyféle, extrémebb ünnepi levesnél, a halászlét pedig elkészítik év közben. Került az asztalra már vaníliás málnakrémleves, rumos, fahéjas aszaltszilva leves, és narancskrémleves is, habcsókkal és gesztenyével körítve. Nem csoda, hogy nagyon várom már az idei kreálmányt! :)

karácsony advent adventi naptár karácsonyi ebéd ebédmenü leves főétel desszert

Hoztam én is kétféle előételt, melyek szintén nem hagyományosak, de szerintem jól mutatnak az ünnepi asztalon. A fentiekből is látszik, hogy nálunk nagyon mennek a gyümölcslevesek. Ha ez nálatok is így van, válasszátok a narancsos eperkrémlevest. A fűszerektől és a narancstól eléggé karácsonyias az ízvilága, úgyhogy nyugodtan elkészíthetitek. Plusz pont, hogy szinte pillanatok alatt összedobható, így nem kell órákat a tűzhely mellett töltenetek.

Abban az esetben, ha nincs oda a gyümölcslevesekért a család, ajánlom a sütőtök krémlevest. Ez is fűszeres, kissé édeskés ízvilágú, és szintén télies, ünnepi fogás. Ráadásul lehet extrázni, ha kínáltok mellé egy kevés bacon chipset, tökmagot, illetve fokhagymás krutont. A plusz feltétek közül mindenki megtalálja a kedvencét és egyedivé varázsolhatja az ételét.

karácsony advent adventi naptár karácsonyi ebéd ebédmenü leves főétel desszert

A főételek nálunk szintén változóak, de általában valamilyen szárnyas finomság kerül az asztalra. Volt már gesztenyével töltött pulyka, bacon szalonnába csomagolt csirkemell, de a narancsos kacsacomb és a párolt lilakáposzta Papa kedvééért elég gyakori vendég.  

Én idén mindenképp elkészítem ezt az aszalt barackos, mézes, rormaringos töltött karajt is, mert, az a szuper benne, - amellett, hogy isteni - hogy akár hidegen is kiváló. Elég kicsi esélyt látok rá, hogy a család nem falja fel az egészet már a karácsonyi ebédnél, de ha esetleg maradna egy kevés, használjátok fel nyugodtan a hidegtálakhoz.

Desszertek terén kicsit hagyományosabb vonalon mozgunk. Nálunk is alap a bejgli, a zserbó és a mákosguba is. (Később lesz mindháromról külön poszt, ezért ide különlegesebb recepteket hoztam.)

karácsony advent adventi naptár karácsonyi ebéd ebédmenü leves főétel desszert

Már sokszor mondtam, hogy ha last minute édességre van szükség, a legjobb megoldás összedobni valamilyen fincsi pohárkrémet. Szerintem a nagy karácsonyi hajrában is ér kicsit leegyszerűsíteni az életünket, úgyhogy válasszatok nyugodtan az alábbi ünnepi pohárkrémekből.

Narancsos-mézeskalácsos pohárkrém

Téli pohárkrém

Málnás-narancsos mascarpone pohárkrém

Meggyes pohárkrém

Azért hoztam egy alternatívát a mákos guba fanoknak is, hogy ne érje szó a ház elejét! :)

Mákos guba sajttortácskák

karácsony advent adventi naptár karácsonyi ebéd ebédmenü leves főétel desszertRemélem tudtok választani a fenti receptek közül és elkészítetek 1-2 fogást az ünnepi asztalra. Persze, ha van már Nálatok bevált menüsor nyugodtan írjátok meg kommentben, hátha valakinek jól jön egy kis plusz inspiráció.


További ünnepi receptekért pedig kattintsatok az adventi naptáramra, illetve nézzetek körül facebookon és instagramon is.

2 Tovább

Csokis narancsos muffin

Igeeen, megint csoki (ráadásul nagyon sok csoki) és megint muffin! :) Mert a muffin jó, a csoki is jó, a narancs meg úgy jön a képbe, - már a jóságán kívül - hogy ilyenkor télen nem sok olyan szezonális gyümölcs van, ami olcsó és könnyen használható a különböző sütikhez. Jó sütögetést! :)

narancs csokoládé dekorcukor tojás kakaópor kandírozott narancs cukor vaj sütőpor

Hozzávalók 12 db nagy muffinhoz:

- 2 tojás

- 15 dkg cukor

- 15 dkg vaj

- 20 dkg liszt

- 30 g jó minőségű kakaópor

- fél csomag sütőpor

- 1 narancs reszelt héja és leve

- 2 púpos ek kandírozott narancs

- 0,5+1 tábla étcsoki

- dekorcukor

narancs csokoládé dekorcukor tojás kakaópor kandírozott narancs cukor vaj sütőpor

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és készítsd elő a muffinformádat.

A tojást keverd ki a cukorral, majd a puha vajjal.

A lisztbe szórd bele a sütőport és a kakaót, majd adagold hozzá a tojásos-cukros-vajas masszához.

Anarancs levét facsard ki, a héját reszeld le és ezt is öntsd hozzá a keverékhez. 

Apríts fel egy tábla csokit és a kandírozott naranccsal együtt forgasd bele a tésztába.

A masszát adagold bele a muffinformába. Elég, ha kb 2/3-ig töltöd a kapszlikat, mert sütés közben megnőnek. 

narancs csokoládé dekorcukor tojás kakaópor kandírozott narancs cukor vaj sütőpor

Díszítés:

Vízgőz fölött olvassz fel egy tábla csokit és egy lapos késsel vagy egy kiskanál hátuljával kend meg az olvasztott csokival a muffinokat. Díszítsd dekorcukorral. 

Jó étvágyat!  

Tipp: Tavaly mini muffinokat készítettem (rengeteg lesz ekkora adagból) és ezeket vittem a hivatali karácsonyra. Nagy sikere volt, mert nem kellett szeletelni, mégis könnyen be lehetett kapni 1-1 darabot. A dekorcukros díszítés pedig még jobban feldobta a sütiket.  narancs csokoládé dekorcukor tojás kakaópor kandírozott narancs cukor vaj sütőpor

További ünnepi süti receptekért kattints az adventi naptáramra, illetve nézz körül facebookon és instagramon is.

0 Tovább

Karácsonyi sajttorta csillagok

Nem csak közvetlenül karácsony előtt, hanem már novembertől  beindul nálunk a karácsonyi sütigyártás. Ennek egyrészt az az oka, hogy abban a pár napban nincs kapacitása senkinek sem ennyi féle édességet végig kóstolni (az elkészítésről nem is beszélve), másrészt így is, úgy is sütök hétvégén, mért ne sütnék valamilyen az ünnepre emlékeztető finomságot. A bónusz persze az, hogy ha az egyik édesség kiemelkedően sikerül, bevetjük a karácsonyi bulik valamelyikén is. :)

Egyik hétvégén az egyszerű sajttortát választottam és ezt az isteni fincsiséget alakítottam át fűszerekkel, fahéjas keksszel, naranccsal és mandarinnal karácsonyivá. Küldtem egy adagot Anyáéknak is, kíváncsi leszek az ítéletre! Vajon felkerül az ünnepi menüsorra? :D

sajttorta cheesecake mascarpone krémsajt narancs mandarin dekorcukor keksz fahéj ánizs szegfűszeg tejföl tojás vaj advent adventi naptár karácsony

Hozzávalók:

150 g fahéjas keksz

30 g vaj

2 narancs leve és lereszelt héja

3-4 szem mandarin

300 g mascarpone/krémsajt

100 g tejföl

2 nagyobb tojás

1-1-1 kk fahéj-őrölt szegfűszeg-ánizs (vagy akár mézeskalács fűszerkeverék)

4 ek porcukor

dekorcukor (nálam fehér-arany gyöngyöcskék)

sajttorta cheesecake mascarpone krémsajt narancs mandarin dekorcukor keksz fahéj ánizs szegfűszeg tejföl tojás vaj advent adventi naptár karácsony

Elkészítés:

Elsőként a fahéjas kekszet törd/daráld apró morzsákra. (Persze ha nincs fahéjas kekszed, ízesítheted a sima kekszet is egy kevés fűszerrel.)

Olvaszd meg a vajat és keverd a kekszhez. Reszeld hozzá az egyik narancs héját és facsard hozzá a levét. (A lével azért óvatosan bánj, ha nagyon sok lenne, akkor csak kevesebbet adj hozzá. A lényeg, hogy a kekszes alap össze álljon, ne morzsolódjon, de ne is ázzon el.)

Nyomkodd a kekszes alapot a muffin formák aljába kb. 1 cm vastagon. (Én szilikonos csillag formát használtam, ebből könnyen kijöttek a sütemények.)

Tedd hűtőbe, hogy kicsit megszilárduljon.

A mascarpone-t keverd ki a tejföllel, a tojással, a fűszerekkel, a porcukorral és a másik narancs lereszelt héjával és levével.

Melegítsd elő a sütőd 170 fokra és tegyél egy vízzel teli sütésálló tálat a sütő aljára, hogy gőz képződjön.

Szedd ki a kekszes alappal megtöltött muffin formákat a hűtőből és adagolj mindegyikbe 1-1 evőkanálnyi mascarpone krémet.

Süsd 25 percig, míg megszilárdul a mascarpone-s massza.

Ha kihűlt, szedd ki a formából és díszítsd őket dekorcukorral és 1-1 gerezd mandarinnal.

sajttorta cheesecake mascarpone krémsajt narancs mandarin dekorcukor keksz fahéj ánizs szegfűszeg tejföl tojás vaj advent adventi naptár karácsony

Tipp: Keverhetsz a mascarpone krémbe is apróra vágott narancs vagy mandarin gerezdeket.

További ünnepi süti receptekért kattints az adventi naptáramra, illetve nézz körül facebookon és instagramon is.

0 Tovább

Áfonyás vörös bársony torta

Exkluzív édesség az biztos, éppen ezért kicsit (tényleg csak kicsit) időigényesebb és macerásabb az eddigieknél, de azért ez sem az "adventure" szint, úgyhogy nyugodtan próbáljátok ki! Megéri, mert tényleg igazi dísze lesz a karácsonyi asztalnak.

advent adventi naptár karácsony édességek torta áfonya tejszín krémsajt író fehércsoki étcsoki narancs kakaópor szódabikarbóna
Hozzávalók a tésztához:

- 90 g puha vaj

- 2 tojás

- 100 g cukor

- 100 g liszt

- 2 ek kakaópor

- fél tk szókabikarbóna

- 1 tk sütőpor

- 50 g író (ha nem találsz akkor mondjuk kefír)

- piros ételfesték

advent adventi naptár karácsony édességek torta áfonya tejszín krémsajt író fehércsoki étcsoki narancs kakaópor szódabikarbóna

Hozzávalók a krémhez és a díszítéshez:

- 200 ml tejszín

- 1 tábla fehércsoki

- 1 narancs reszelt héja

- 100 g krémsajt 

-1-2 ek porcukor

- 30 g aszalt áfonya

- 1 tábla fekete csoki és dekorcukor

A tészta elkészítése:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és készíts elő egy kisebb sütőformát.

Én csillagot használtam, de szép lehet például szív alakúban vagy egyszerű kerek tortaformában is. Arra kell figyelni csak, hogy ha nagyobb formában készíted, mint én, akkor több tésztát készíts, hogy elég vastag legyen a tortád a töltéshez!

A tojás dolgozd össze a cukorral és a puha vajjal.

A liszthez add hozzá a sütőport, a szódabikarbónát és a kakaóport. 

Szitáld bele a tojásos masszába, majd keverd hozzá az írót és annyi ételfestéket, hogy bordós árnyalatot kapjon a tészta. 

Öntd a masszát a formába és előmelegített 180 fokos sütőben süsd kb. 30 percig. Tűpróbával tudod ellenőrizni, hogy átsült-e. 

advent adventi naptár karácsony édességek torta áfonya tejszín krémsajt író fehércsoki étcsoki narancs kakaópor szódabikarbóna

A krém elkészítése:

A tejszínt melegítsd fel egy kisebb lábosba és reszeld hozzá a narancshéjat. 

A fehércsoki 2/3-át olvaszd fel és keverd hozzá a krémsajthoz.

Öntd hozzá a narancsos tejszín felét is. Tegyél félre az áfonyából a díszítéshez, a többit pedig keverd hozzá a krémsajtos fehércsokis tejszínes krémhez. 

Díszítés:

A már kihűlt tortát vágd ketté és töltsd meg az áfonyás krémmel.

A fekete csokit olvaszd fel és add hozzá a maradék narancsos tejszínt. Kend a krémet a tortára.

Tipp: Én két rétegben csináltam. Először csak kb. a máz felét oszlattam el a tortán, majd hagytam megdermedni. Kicsit később újramelegítettem a tejszínes csokit és rákentem a második réteget is a tortára, így fedett rendesen.

Miután megdermedt a második réteg, olvaszd fel a maradék néhány kocka fehércsokit és csurgasd a torta tetejére.

Végül halmozd középre az áfonyát és ízlés szerint szórd meg dekorcukorral.

advent adventi naptár karácsony édességek torta áfonya tejszín krémsajt író fehércsoki étcsoki narancs kakaópor szódabikarbóna

További ünnepi süti receptekért kattints az adventi naptáramra, illetve nézz körül facebookon és instagramon is.

Ui.: Az alapötletet a tavaly decemberi GoodFood újságból származik.

A képet is tavaly készítettem, úgyhogy ezért ilyen, hogy is mondjam? khmmm...érdekes...Valahol el kellett indulni. :)

0 Tovább

Mákos guba

Már hagyomány, hogy a karácsonyi 6fogásos ebéd után, Mama mindig mákos gubával "sokkolja" az amúgy is az életükért küzdő családtagokat! :D Mi persze, feláldozzuk magunkat és az életünk árán is bevállalunk 1-1 kockával - természetesen tetemes mennyiségű mézzel megcsurgatva -, hogy aztán tényleg meg se tudjunk mozdulni. Ilyenkor mindig rájövök, hogy imádom, de a sok finomság miatt, nem tudom annyira értékelni. Elhatároztam tehát, hogy ugyan messze van még Szenteste, de nélküle is el tudom készíteni ezt a nyamiságot. Szerintem egy tartalmasabb levessel szuper szombati ebéd lehet.

mák porcukor vaníliás cukor vaj tej kifli mákos guba fincsi ebédek édességek karácsony advent adventi naptár

Hozzávalók:

10 db kifli (lehet szikkadt is)

fél l tej (minimum)

10-15 dkg darált mák

3-4 ek porcukor

kevés vaj+vaníliás cukor a tepsi kikenéséhez

mák porcukor vaníliás cukor vaj tej kifli mákos guba fincsi ebédek édességek karácsony advent adventi naptár

Elkészítés:

Elsőként a sütőt melegítsd elő 170 fokra, majd kend ki vajjal egy nagyobb tepsit. Szórj bele vaníliás cukrot.

A kifliket karikázd fel, a mákot keverd össze a porcukorral.

A kifli karikákat mártsd a tejbe, majd nyomkodd szépen a tepsibe. (Ha nagyon szikkadt a kifli, akkor több tej kell.)

Szórd meg a porcukros-mákos keverékkel, majd jöhet a következő szint. (Nekem 3 kiflis rétegem lett.)

Süsd 160 fokon kb. 30 percet.

Tálalásnál csurgass rá egy kevés mézet.

mák porcukor vaníliás cukor vaj tej kifli mákos guba fincsi ebédek édességek karácsony advent adventi naptár

Tipp: Ha nincs időd a kifli mártogatására, akkor egyszerűen öntsd le a tejjel a mákos kifli karikákat.

Ha nagyon száraz lenne a kifli, kevés lesz a tejmennyiség. Tegyél rá bőven, hogy összeálljon a guba.

Ha tetszett a bejegyzés, gyere insta-ra/fb-ra! :)

További ünnepi receptekért, ötletekért kattints az adventi naptáramra.

0 Tovább

Karácsonyi hógolyó

A karácsony ízű hógolyó receptje szerintem pepecselés tekintetében átmenet a sütikiszúrós-sütipecsétes, időigényes, aprólékos kekszek és az "5 perc alatt összekeverem, majd adagolom is a sütőpapírra" kekszek között. Itt ugyanis tényleg gyorsan össze lehet állítani a tésztát, nem kell fél óráig gyúrni, mert akár a robotgép segítségét is igénybe lehet venni. Ezen felül nyújtani, szaggatni sem kell, de azért a formázgatás, porcukorba hempergetés sem 5 perces mutatvány.

advent adventi naptár karácsony édességek keksz mézeskalács fűszerkeverék kakaópor étcsokoládé narancs vaj porcukor

Hozzávalók:

100 g cukor

150 g vaj

100 g étcsokoládé

2 tojás

40 g kakaópor

400 g liszt

1 ek mézeskalács fűszerkeverék

1 csomag sütőpor

1 narancs

+porcukor a hempergetéshez

advent adventi naptár karácsony édességek keksz mézeskalács fűszerkeverék kakaópor étcsokoládé narancs vaj porcukor

Elkészítés:

A puha vajat dolgozd ösze a cukorral, majd üsd hozzá a tojásokat.

A csokoládét olvaszd fel, majd ezt is öntsd a keverékhez.

A lisztet szitáld össze a kakaóval, a sütőporral és a mézeskalács fűszerkeverékkel, majd adagold a masszához.

Reszeld bele a narancs héját és facsard hozzá a levét is.

Elég ragadós lesz a tészta, de ez nem gond.

Folpackba csomagolva tedd néhány órára a hűtőbe, ez alatt megszilárdul, és könnyen formázható lesz az állaga.

Készíts elő 1-2 sütőpapírral kibélelt tepsit és melegítsd elő a sütőt 180 fokra.

Formázz kisebb dió nagyságú golyócskákat a lehűtött, megszilárdult tésztából, hempergesd meg porcukorban, majd sorakoztasd tepsire.

A tenyereddel nyomkodd kicsit le őket.

Vigyázz, hogy maradjon bőven hely a kekszek között, mert sütés közben megnőnek.

Süsd 12-15 percig a kekszeket.

advent adventi naptár karácsony édességek keksz mézeskalács fűszerkeverék kakaópor étcsokoládé narancs vaj porcukor

Ebből a mennyiségből nekem 3 tepsi hógolyócskám lett.

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül az adventi naptáramba, illetve gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb ünnepi posztokról.

advent adventi naptár karácsony édességek keksz mézeskalács fűszerkeverék kakaópor étcsokoládé narancs vaj porcukor

4 Tovább

Mézeskalács (házikó)

Jó 5 éve annak, hogy pont a karácsony előtti hétvégén betegedtem meg. Gy.-nek meghívása volt az egyik haverja szülinapjára, de mivel hipercuki (és gondolom félt a hisztimtől :D) otthon maradt velem. Ráadásul, kitalálta, hogy készítsünk együtt egy mézeskalács házikót, ami ugye feledteti a betegségemet. Annyira élveztük, hogy azóta szinte már hagyomány, hogy minden évben próbálkozunk családilag kisebb-nagyobb sikerrel.

Tavaly ráadásul belefutottam egy klassz kezdeményezésbe. A budapesti Bálna ad otthont minden évben a Mézeskalácsvárosnak. Már jó előre "telket kell foglalni" hozzájuk. Később már "csak" annyi a dolgunk, hogy megálmodjuk, hogy mit is szeretnénk készíteni (ez lehet egy picike házikó, de akár a Parlament is), majd otthon megsütjük, összeállítjuk, kidekoráljuk az építményt, végül a helyszínen "beépítjük" a városkába. Tavaly mi a Budafoki templomot készítettük el (najó, igazából egy átlagos templomot, csak bónuszként hozzá csaptunk egy BUDAFOK feliratot), amit aztán a két ünnep között megmutogattunk a Bálnában az egész kiterjedt családnak és a nagyközönségnek is.

Ma két, kicsit eltérő mézeskalács receptet hoztam Nektek: az egyik teljesen formatartó, és kicsit keményebb, masszívabb is. Ebből a tésztából egy fokkal egyszerűbb építkezni, mi is ebből készítettük a templomot. A másik pedig a kolléganőm receptje, ez az igazi "rögtönpuha", isteni mézeskalácsé, ami aprósütinek is tökéletes.

mézeskalács karácsony advent adventi naptár méz tojás liszt vaj mézeskalács fűszerkeverék cukormáz dekorcukor

Hozzávalók a masszívabb tésztához:

15 dkg vaj

3 tojás

40 dkg méz

1 kg liszt

30 dkg porcukor

1 tk szódabikarbóna

1 zacskó mézeskalács fűszerkeverék

Hozzávalók a puha tésztához :

12 dkg vaj

2 db tojássárgája

20 dkg méz

34 dkg liszt

csipet só

1 zacskó mézeskalács fűszerkeverék

Hozzávalók a cukormázhoz:

1 tojásfehérje

porcukor

néhány csepp citromlé

esetleg ételfesték

+Cukrok, ehető gyöngyöcskék, drazsék, csokik, gumicukrok a dekoráláshoz

mézeskalács karácsony advent adventi naptár méz tojás liszt vaj mézeskalács fűszerkeverék cukormáz dekorcukor

Elkészítés:

A száraz anyagokat mérd ki, üsd hozzá a tojásokat, majd dolgozd bele a langyos, folyós mézet és a puha vajat is.

Kézzel gyúrd össze az egészet, majd hűvös helyen hagyd állni kb. 1 órát.

A sütőt melegítsd elő 180 fokra.

Lisztezett deszkán nyújtsd 3-4 mm vékonyra, majd jöhetnek a különböző karácsonyi formák.

Szúrd/vágd ki a tésztából a kívánt alakokat, majd tedd őket sütőpapírral bélelt tepsire. Arra figyelj, hogy egyszerre kb. egyforma méretű formákat süss, mert a kisebbek, hamarabb kész lesznek.

Süsd kb. 5-6 percig a mézeskalácsokat.

Díszítés:

Cukormázat tojásfehérjéből és egy tonna porcukorból tudsz keverni. Egy kisebb tálba üsd bele a tojást, majd adagold hozzá a cukrot. Nagyon sokat felvesz, úgyhogy ne aggódj, ha még fél óra kevergetés után is folyósnak tartod. Ha sikerül homogénra keverni a cukormázat és nem is túl híg már, tedd egy egyszerű zacskóba, amin vágj egy nagyon pici lukat. Ezen keresztül tudod díszíteni majd a kalácsokat.

Egy kevés citromlevet is facsarhatsz előzőleg a cukormázba, hogy ne legyen olyan édes, illetve néhány csepp ételfesték segítségével színezni is tudod a krémet.

A kihűlt mézeskalácsokat díszítsd a mázzal és a cukorkákkal ízlés szerint.

Tippek a házépítésre:

Ha mézeskalácsházat szeretnél építeni, kicsit nehezebb dolgod van. Ebben az esetben először papírból készítsd el az "alaprajzot". A minta alapján vágd ki a tésztából az alapot, az oldalakat, a tetőt, de ne feledkezz el az ajtókról, ablakokról és a kéményről sem. (Mi az alablakok helyére öszetört keménycukrot szoktunk szórni, ami sülés közben szépen megolvad, és igazi üvegtáblának tűnik.)

A cukormáz segítségével egyesével állítsd össze az elemeket és bőven hagyj időt a száradásra, különben széteshet az egész. (Mi volt már, hogy hőlégfúvóval segítettünk rá a száradásra. :D) Az oldalakkal kezd, rögzítsd őket erősen az alaphoz és egymáshoz. Ezt követően jöhet a tető, a kémény, az ablakok, ajtók, esetleg kerítés, karácsonyfa/hóember a "kertbe".

Ha megvan az alap, érdemes tényleg pihentetni néhány órát, vagy akár egy napot is, és csak másnap díszíteni, így tuti van ideje megkötnie a cukormáznak.

Ezt követően jön az én kedvenc részem, amikor felragasztjuk a cukormázzal a cukorkákat, drazsékat és az egyéb díszítő elemeket. Egyszerűen imádom kicsicsázni a házacskákat. :) Gyerekekkel is szuper elfoglaltság lehet!

Utána már csak az a dolgunk, hogy csodáljuk a kész műremekeket.

mézeskalács karácsony advent adventi naptár méz tojás liszt vaj mézeskalács fűszerkeverék cukormáz dekorcukor

Remélem meghoztam a kedvetek egy kis mézeskalács sütéshez! :)

További ünnepi receptekért kattints az adventi naptáramra, illetve nézz körül facebookon és instagramon is.

0 Tovább

Lekváros csillagok

 Nem vagyok oda kifejezetten az aprósüteményekért (még az esküvőmön is az utolsó pillanatban gondoltam meg magam és rendeltem egy jó adagot), de a Karácsony nálunk nem telhet el, e nélkül a lekváros csillag nélkül. Szerintem nem is a süti, ami igazán nélkülözhetetlen, hanem maga a sütés, az elkészítés folyamata:

Mindig megbeszéljük előre Anyával, hogy mikor állunk neki a nagy süti projektnek. Anya megígéri, hogy begyúrja a tésztát, ezzel szemben, mire odaérek valószínűleg még néhány hozzávaló is hiányzik. Ilyenkor lecsattogok a Mamához kuncsorogni egy kis porcukrot (még, jó, hogy az alsó szinten lakik), majd próbálom sürgetni a tészta összeállítását. Persze nem lehet ám, csak úgy nekiveselkedni, mert pihentetni kell egy kicsit a hűtőben, de ez nem is baj, mert a formákat Anya tavaly óta nem használta, így azokat is elő kell túrnom valahonnan a poros fiók mélyéről. Ilyenkor már a vérnyomásom kezd a magasba szökni, de amint kinyújtjuk és kisszagatjuk az első adagot, kezd visszakúszni az eredeti tartományba. Persze az időzítős sütő ellenére is sikerül megégetnünk jó pár szemet+szépen lassan előkerül Apa, Gy. és a tesóim is, akik amint kisül egy adag, el is tüntetik a nagy részét. Mi hiába számolgatjuk kétségbeesetten az alsó és felső csillagokat, tök felesleges, mert a végén úgy sem stimmelnek a számok. :D Hogy lekössük a férfiakat előszedjük a lekvárokat, tegyék hasznossá magukat és kenjék szépen meg a sütiket. Így persze még rosszabb lesz a helyzet, mert még finomabbak lekvárral a csillagok, még gyorsabban fogy tehát a süti. Némi vigasz, hogy azért valamennyi szokott maradni a karácsonyi asztalra is! :D

karácsony édességek aprósütemény lekvár tojás vaj liszt porcukor keksz citrom baracklekvár advent adventi naptár

Hozzávalók:

25 dkg finomliszt

12 dkg vaj

8 dkg porcukor

1 tojás sárgája

1 kk citromlé

1 citrom reszelt héja

+lekvár (én a sárgabarackot szeretem hozzá a legjobban)

karácsony édességek aprósütemény lekvár tojás vaj liszt porcukor keksz citrom baracklekvár advent adventi naptár

Elkészítés:

A lisztet morzsold el a hideg vajjal, majd szitáld hozzá a porcukrot is.

Jöhet hozzá a tojás sárgája és a citrom is.

Gyors mozdulatokkal gyúrd össze az egészet. Ha nagyon nem állna össze, adj hozzá még 1-2 ek citromlét vagy hideg vizet.

Csomagold folpackba és tedd hűtőbe minimum 1 órára, de akár egy egész éjszakára is.

Melegítsd elő a sütőt 180 fokra és készíts elő 2-3 sütőpapírral bélelt tepsit.

Lisztezett deszkán nyújtsd ki a tésztát néhány mm vékonyra, majd szaggass belőle csillagokat vagy más neked tetsző formát.

A kiszaggatott csillagok felének közepét szúrd ki egy kisebb formával.

Süsd őket kb. 5-7 percig. Amint érzed, hogy illata van a sütinek, már vedd is ki, mert nagyon gyorsan megégnek.

A kihűlt csillagokat kend meg lekvárral, majd nyomd rá a kilukasztott csillagokat tetőnek.

Tipp: A kisült tészta csillagokat néhány napig eltarthatod sütis dobozban is. A vendégség előtti este - vagy akár aznap délelőtt - már csak meg kell kenni lekvárral a sütiket. Pepecselősnek tűnik, de ez a folyamat már gyorsan készen van. Ha sokkal hamarabb megkened lekvárral, a tészta - vékonysága miatt - nagyon átázik. Mi frissen szeretjük, de persze ízlések és pofonok. Érdemes kísérletezni! :)

További ünnepi süti receptekért kattints az adventi naptáramra, illetve nézz körül facebookon és instagramon is.

0 Tovább

Karácsonyi csokoládék

Mikuláskor általában sütök valamilyen karácsonyi muffint vagy aprósüteményt a munkatársaimnak. Idén azonban elutaztunk az előző hétvégén és csak tegnap este érkeztünk haza. Tudtam, hogy nem igazán lesz időm  sütögetni, így kitaláltam, hogy mindenki kap egy cuki kis karácsonyi mintás csokit. Szerencsére nem kell teljesen frissen készíteni, így már előző héten összedobtam és be is csomagoltam őket. A hűvös spejzban várták, hogy végre a jogos tulajdonosukhoz kerülhessenek! :) Nemsokára meg is kapja mindenki, kíváncsi vagyok, hogy tetszeni fog-e nekik! Drukkoljatok!

advent adventi naptár karácsony csokoládé csoki dekorcukor aszalvány aszalt gyümölcs kandírozott gyümölcs dió mogyoró

Hozzávalók:

1-2 tábla étcsoki/tejcsoki/fehércsoki ízlés szerint

aszalt gyümölcsök (nálam barack, szilva, áfonya)

dió, mogyoró

dekorcukrok

kandírozott gyümölcsök (nálam narancs)

+szilikon bonbonforma (nálam karácsonyi)

advent adventi naptár karácsony csokoládé csoki dekorcukor aszalvány aszalt gyümölcs kandírozott gyümölcs dió mogyoró

Elkészítés:

Elsőként készíts elő mindent, mert a csoki nagyon gyorsan megdermed.

A dióféléket, a kandírozott és aszalt gyümölcsöket aprítsd minél kisebbre, a dekorcukrokat és a bonbonformát pedig vedd elő.

Szintén készíts elő két lábost a csoki megolvasztásához + a proli módszerrel való temperálásához. :D

A nagyobba kezdj el vizet melegíteni, a kicsit pedig helyezd rá.

Törd kockára a csokit és a 2/3-át szórd bele a kisebb edénybe.

Gőz fölött olvaszd simára, majd vedd le a nagyobbik lábosról.

Végül szórd bele a maradék apróra vágott csokit is. Keverd addig, míg ez is szépen elolvad.

Egy kiskanállal adagolj minden kis formába a csokoládéból, majd szórd meg ízlés szerint dekorcukorral, aszalványokkal és magvakkal.

Ez a fázis a gyerekek számára is szuper elfoglaltság lehet. Nálunk legalábbis egyforma lelkesedéssel dekorált a 2,5 éves, a 4 éves és a 11 éves nagylány is. Na meg persze én is! :)

Ha készen vannak a remekművek tegyétek félre, hogy megdermedjen a csoki.

Ilyen kicsi bonbonoknál ez elég gyorsan megy, fél óra múlva már ki is tudjátok pattintani a szilikon formából.

advent adventi naptár karácsony csokoládé csoki dekorcukor aszalvány aszalt gyümölcs kandírozott gyümölcs dió mogyoró

Tipp: Csomagold kis karácsonyi zacskókba a csokikat, így szuper ajándék kísérő lesz belőlük.

Tavaly készítettem nagyobb (kb. tenyérnyi méretű) hópelyheket és egyéb karácsonyi mintájú csokikat is a fentiek alapján. Ezeket is ünnepi zacskókba tettem és kötöttem rájuk egy cuki kis karácsonyfa díszt. Nagyon nagy sikerük volt, pedig tényleg egyszerűen elkészíthetőek.

A csokoládét ízesítheted is néhány kiskanálnyi alkohollal vagy egy kevés karácsonyi fűszerkeverékkel.

advent adventi naptár karácsony csokoládé csoki dekorcukor aszalvány aszalt gyümölcs kandírozott gyümölcs dió mogyoró

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is.

Az adventi naptár eléréséhez pedig klikk ide.

0 Tovább

Ünnepi répatorta muffin narancsos mascarpone krémmel

Narancs, fahéj, őrölt szegfűszeg! Szerintem ez a három alapanyag totálisan karácsonyi hangulatba hoz mindenkit. A muffin tésztája egyébként nagyon puha, fűszeres és illatos a sok finomságtól. A tetején pedig a mascarpone krém selymes és könnyű, a narancstól kellemesen aromás. Ha szépen, habzsákból nyomod a krémet a sütik tetejére, akkor tuti választás a karácsonyi bulira is, mert az íze és az illata tényleg hihetetlenül ünnepi. :)

narancs répa mascarpone görög joghurt joghurt fahéj szegfűszeg ánizs kandírozott narancshéj édességek gyors muffinok advent adventi naptár karácsony

Hozzávalók:

30 dkg répa

4 tojás

20 dkg cukor

1,5 dl olaj

30 dkg liszt

1 csomag sütőpor

1-1-1-1 csapott kk fahéj, őrölt szegfűszeg, ánizs, mézeskalács fűszerkeverék

10 dkg kandírozott narancshéj

Hozzávalók a krémhez és a mázhoz:

25 dkg mascarpone

25 dkg görög joghurt

3-4 csapott ek porcukor (ízlés szerint több-kevesebb)

1 narancs

narancs répa mascarpone görög joghurt joghurt fahéj szegfűszeg ánizs kandírozott narancshéj édességek gyors muffinok advent adventi naptár karácsony

Elkészítés:

Elsőként reszeld le a répát a reszelőd legkisebb lyukán.

Ezt követően a sütőt melegítsd elő 180 fokra és készítsd elő a muffin formádat.

A tojásokat keverd habosra a cukorral, majd öntsd hozzá az olajat is.

A liszthez add hozzá a sütőport, a fűszereket majd az egészet szitáld a tojásos keverékhez.

Végül keverd hozzá a répát és a kandírozott narancs nagy részét, majd adagold a muffin forma mélyedéseibe.

Süsd 180 fokon kb 20 percig. Tűpróbával tudod ellenőrizni, hogy elkészült-e.

Közben a krémhez keverd össze a mascarpone-t, a görög joghurtot és az átszitált porcukrot.

A narancsot alaposan mosd meg, reszeld bele a héját és facsard bele a levét. Jó alaposan dolgozd össze az egészet.

Ha kihűltek a muffinok egy késsel vagy csillag csövő habzsák segítségével díszítsd fel a sütiket a krémmel. Szórj rájuk egy kevés fahéjat és néhány szem kandírozott narancs darabkát.

Teljesen karácsonyi hangulatod lesz a sok finom fűszertől és a narancstól. :)

narancs répa mascarpone görög joghurt joghurt fahéj szegfűszeg ánizs kandírozott narancshéj édességek gyors muffinok advent adventi naptár karácsony

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon, további ünnepi inspirációért pedig kattints ide.

0 Tovább

Ünnepi gyümölcskenyér

Sok háztartásban nincs karácsony gyümölcskenyér nélkül. Nálunk teljesen más a helyzet, mert Anya se és a Nagymamáim sem készítettek - emlékeim szerint - soha. Gyuriéknál viszont nagy sláger volt. Természetesen az igazi tömény verziót szeretik, tele különböző kandírozott és aszalt gyümölcsökkel, magvakkal. Gy. miatt 1-2 éve én is sütök, de általában egy kicsit könyeddebb verziót készítek. Persze nem mindig jön össze a "diétás" vonal, ebbe a sütibe például került egy nagy marék dió is az aszalt gyümölcsök mellé, bónuszként pedig belecsaltam néhány kocka fehér csokoládét is. Összességében azt mondhatom, hogy igazán kellemes kombináció született.

aszalt gyümölcs gyümölcskenyér fehércsoki dió édességek karácsony adventi naptár advent

Hozzávalók:

80 g cukor

180 g liszt

100 g vaj

2 nagyobb tojás

1 ek mézeskalács fűszerkeverék

1 kk sütőpor

50 g aszalt gyümölcs (nálam sárgabarack és szilva)

50 g dió

50 g fehércsokoládé

2-3 ek tej

aszalt gyümölcs gyümölcskenyér fehércsoki dió édességek karácsony adventi naptár advent

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra.

A puha vajat keverd habosra a cukorral, majd üsd hozzá a tojásokat is.

A lisztet dolgozd össze a sütőporral, majd szitáld a tojásos masszához. Lazítsd pár kanál tejjel.

A csokit, a diót és az aszalt gyümölcsöket vágd apróra, majd ezt is dolgozd bele a tésztába.

Simítsd egy gyümölcskenyér formába, majd süsd 25-30 percet.

Ha közben nagyon színesedne a teteje, takard le sütőpapírral.

aszalt gyümölcs gyümölcskenyér fehércsoki dió édességek karácsony adventi naptár advent

Tipp: Ha a karácsonyi asztalra szánod, olvassz fel egy kevés fehér csokoládét, majd locsold meg vele a süti tetejét. Mielőtt megdermedni a csoki, díszítsd egy kevés apróra tört dióval.

Ha tetszett a bejegyzés kérlek like-old a facebook oldalunkat és ha van kedved gyere insta-ra is. 

További karácsonyi receptekért és ötletekért, kattints az adventi naptáramra.

0 Tovább

Chilis-tejcsokis ganache krémmel töltött bonbon

Nagyobbik öcsém egyik kedvenc édessége a tiramisu, éppen ezért Anya kb. minden szülinapjára, névnapjára ezt készíti. Most én is arra gondoltam, hogy meglepem egy tiramisu ízvilágú bonbonnal vagy trüffellel. A trüffelhez kellett volna mascarpone, nekem viszont semmi kedvem nem volt elmenni a boltba érte, a bonbonhoz meg nem jött az ihlet. (Azóta is izgatja a fantáziámat, hogy mégis hogyan lehetne ilyen ízvilágú bonbont készíteni, úgyhogy még nem adtam fel a harcot.) Előszedtem a másik Dani-favoritot, a chili paprikát, így készítettem egy kicsit csípős, de krémes, tejcsokis finomságot. 

Ha a családban vagy a baráti körben akad a Tesómhoz hasonló chili&csoki fan, nincs más dolgotok, mint elkészíteni ezt a bonbont, szépen becsomagolni, végül a karácsonyfa alá rejteni! :)

tejcsokoládé étcsokoládé csokipasztilla bonbon chili paprika habtejszín pasztilla csoki pasztilla édességek advent karácsony adventi naptár ehető ajándék

Hozzávalók:

100 g étcsokoládé (pasztilla vagy apróra tört csoki)

50 g tejcsokoládé (pasztilla vagy apróra tört csoki)

1 kisebb chili paprika

3 ek habtejszín

tejcsokoládé étcsokoládé csokipasztilla bonbon chili paprika habtejszín pasztilla csoki pasztilla édességek advent karácsony adventi naptár ehető ajándék

Elkészítés:

Elsőként az étcsokoládé 2/3-át olvaszd fel gőz fölött. A maradékot öntsd hozzá és jól keverd el, hogy az is elolvadjon. (Ez a temperálás proli módra. XD)

Csepegtess minden egyes bonbon forma aljába 1-1 kk olvasztott csokit és kend ki a forma oldalát is. Érdemes kicsit a pulthoz ütögetni, hogy mindenhova jusson a csokiból.

Tedd hűtőbe kb. 20 percre. Ennyi idő alatt megszilárdul a külső csokiburok és jöhet bele a töltelék.

A chili paprikát vágd karikákra, majd melegítsd össze a tejszínnel. Tördeld bele a csokit és olvaszd fel. Ezt is tedd hűtőbe egy jó fél órára, míg egy nem folyós, de nem is szilárdra dermedő krémet nem kapsz.

Adagolj a krémből kiskanállal pici adagokat a bonbon formákba, de úgy, hogy maradjon még egy kevés hely a tetején.

Tedd hűtőbe, míg - ha szükséges - újramelegíted az étcsokit. 

Ha folyós az étcsoki, csepegtess a bonbonos formákba egy keveset, ez fogja lezárni a tejcsokis-csilis réteget. Húzd le a felesleget egy spatulával, hogy szép sima legyen a bonbon alja.

Ha megszilárdult, már ki is pattinthatod a formából és meg is kóstolhatod. :)

tejcsokoládé étcsokoládé csokipasztilla bonbon chili paprika habtejszín pasztilla csoki pasztilla édességek advent karácsony adventi naptár ehető ajándék

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is.

További karácsonyi receptekért, ötletekért kattints az adventi naptáramra.

0 Tovább

Fűszeres karácsonyi keksz

Ősszel-télen előkerül a konyhaszekrényünk mélyéről egy fém kekszes doboz, amit szinte minden hétvégén feltöltök friss házi kekszel. Hét közben aztán rá tudunk járni és kávé, tea mellé elcsenünk 1-2 szemet. :) Persze próbálok kísérletezni, újítani, hogy ne mindig a megszokott finomságokat süssem. Ennél a receptnél a karácsonyi ízekre próbáltam fókuszálni, és azt hiszem ez sikerült is. Ráadásul nem csak az ízvilága, hanem az illata is ünnepi ennek a keksznek. Ahogy bekerül az első adag a sütőbe, isteni fahéjas aroma száll a levegőbe, amit még napokig érezhetünk a lakásba. Egyszerűen imádom! :)

keksz karácsony édességek fahéj ánizs szegfűszeg sütipecsét narancs advent adventi naptár

Hozzávalók 3 tepsinyi kekszhez:

250 g liszt+egy kevés a nyújtáshoz

1 tojás

160 g hideg vaj

120 g porcukor

2 kk fahéj

1 mk őrölt szegfűszeg

1 mk ánizs

1 narancs finomra reszelt héja (esetleg néhány csepp a levéből)

keksz karácsony édességek fahéj ánizs szegfűszeg sütipecsét narancs advent adventi naptár

Elkészítés:

A lisztet öntsd egy nagy tálba, majd morzsold össze a hideg vajjal.

Szitáld hozzá a porcukrot, add hozzá a fűszereket, a narancs lereszelt héját és a tojást.

Gyors mozdulatokkal dolgozd össze, majd folpackba csomagolva pihentesd minimum 1 órát a hűtőben.

Lisztezett deszkán nyújt 3-4 mm vastagságúra a tésztát, majd sütipecséttel nyomdázz és szaggass belőle kis kekszeket. (Persze használhatsz simán valamilyen karácsonyi kiszúró formát is.)

Tedd sütőpapíros tepsire a kekszeket, majd süsd 180 fokra előmelegített sütőben 11-12 percig.

Tipp: Ha nagyon nem állna össze a tészta, adhatsz hozzá néhány csepp narancslevet is.

keksz karácsony édességek fahéj ánizs szegfűszeg sütipecsét narancs advent adventi naptár

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is.

Az adventi naptár eléréséhez klikk ide.

2 Tovább

Adventi naptár

Juhúúú, végre beköszöntött a DECEMBER, a kedvenc hónapom! Egész évben ezt várom: már októbertől KARÁCSONYI filmeket nézek, KARÁCSONYI zenét hallgatok, KARÁCSONYI sütiket sütök, KARÁCSONYI ajándéklistákat írok. Szépen lassan felkerülnek a KARÁCSONYI dekorációk és úgy ámblokk KARÁCSONYI üzzemmódba kapcsolom az agyam.

advent karácsony adventi naptár

Az ünnep közeledtével azonban hajlamos vagyok mély letargiába esni, hogy basszus, már mindjárt itt is van, és pillanatok alatt el is múlik majd, és várhatok rá megint egy évet. Brühüüüü:(

Idén próbálok értelmes, felnőtt emberként viselkedni és kiélvezni a pillanatot, bár azt azért megsúgom, hogy most kivételesen tényleg releváns "okom" van arra, hogy miért várom nagyon a 2017-es KARÁCSONYT. Persze mindent csak szép sorjában, úgyhogy maradjunk csak az idei évnél.

advent karácsony adventi naptár

Azt találtam Nektek ki, hogy készítek egy virtuális adventi naptárat, amit tele pakolok jó kis KARÁCSONYI (süti)receptekkel, ehető ajándék ötletekkel. Elöljáróban elmesélem, hogy lesz egy modernebb vonulat, elegáns trüffelekkel, kézműves bonbonokkal, de nem feledkezem el a klasszkus bejgliről, zserbóról és mákos gubáról sem. Összegyűjtöttem ünnepi reggeli ötleteket is, de arra is hozok tippeket, hogy milyen fogások kerüljenek a KARÁCSONYI asztalra. Persze nem lövök le minden poént előre, gyertek vissza és nézzétek meg, hogy mit rejt az adventi naptár aznapra. :)

Belátom, sok volt a bevezető, úgyhogy mára egy tavalyi receptet hoztam, ami ráadásul az első bejegyzés is volt a blogon, úgyhogy különösen kedves számomra! Nem mellékesen nagyon finom is, úgyhogy nyugodtan készítsétek el az ünnepi időszakban, nem fogtok csalódni!

advent karácsony adventi naptár

December 1. Karácsonyi almás muffin fehércsokis krémmel

December 2. Fűszeres karácsonyi keksz

December 3. Chilis-tejcsokis ganache krémmel töltött bonbon (értsd: Chili&Csoki fanok tökéletes ajándéka)

December 4. Ünnepi gyümölcskenyér

December 5. Répatorta muffin narancsos mascarpone krémmel

December 6. Karácsonyi csokoládé

December 7. Lekváros csillagok

December 8. Mézeskalács (házikó)

December 9. Karácsonyi hógolyó

December 10. Mákos guba

December 11. Áfonyás vörös bársony torta

December 12. Karácsonyi sajttorta csillagok

December 13. Csokis narancsos muffin

December 14. Karácsonyi ebédmenü

December 15. Brownie karácsonyfák

December 16. Sós aprósütemények

December 17. Franciasaláta&Majonézes burgonya

December 18. Karácsonyi reggelik

December 19. Málnás fatörzs

December 20. Gasztroajándékok: Bonbonok&Trüffelek

December 21. Tormás sonkatekercs

December 22. Mama zserbója 

December 23. Diós és mákos bejgli

December 24. Gesztenyés-aszalt áfonyás szaloncukor

advent karácsony adventi naptár

Mindenkinek kellemes készülődést kívánok az adventi időszakra és szívből remélem, hogy tudok Nektek néhány jó receptet, ötletet adni, ami megkönnyíti a dolgotokat.

Ha van kedvetek nézzetek körül a facebook oldalamon, mert ott is számos KARÁCSONYI ötletet találhattok és ígérem ráfekszem az instagram fiókomra is, úgyhogy gyertek csak nyugodtan! :) 


 

0 Tovább

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Legfrissebb bejegyzések

Címkefelhő

édességek (79),tojás (42),fincsi ebédek (27),paradicsom (26),karácsony (26),advent (24),vendégvárók (24),hagyma (23),adventi naptár (23),vaj (22),tejföl (22),joghurt (22),sajt (21),tej (21),citrom (20),cukor (19),narancs (19),rohanós vacsorák (18),fahéj (18),habtejszín (18),ráérős reggelik (18),sonka (18),tejszín (17),liszt (17),krumpli (16),bazsalikom (15),eper (15),fokhagyma (15),meggy (14),répa (14),kakaópor (14),csokoládé (13),vaníliás cukor (13),leveles tészta (13),barack (12),túró (12),mascarpone (12),pohárkrémek (12),vanília (11),gyors muffinok (11),málna (11),alma (10),étcsokoládé (10),ribizli (10),porcukor (10),kolbász (9),csoki (9),leves (9),saláta (9),olaj (9),petrezselyem (9),puding (9),húsvét (8),pite (8),gyümölcs (8),csirkemell (8),dekorcukor (8),krémsajt (8),snidling (8),dió (7),sárgabarack (7),szegfűszeg (7),krémleves (7),paradicsomszósz (7),fehércsoki (7),rozmaring (7),majonéz (7),paprika (7),rétes (6),sajtkrém (6),kukorica (6),szeder (6),kakaó (6),méz (6),újhagyma (6),zöldfűszer (6),tészta (6),lilahagyma (6),bonbon (6),lekvár (6),keksz (6),piskóta (6),sütőtök (5),farsang (5),görög joghurt (5),muffin (5),spenót (5),élesztő (5),csoki pasztilla (5),marcipán (5),kaliforniai paprika (5),gyorsvacsi (5),brownie (5),őszibarack (5),áfonya (5),chili (5),torta (5),fánk (5),tök (5),pizza (4),valentin-nap (4),póréhagyma (4),uborka (4),olívaolaj (4),sajttorta (4),bor (4),menta (4),halloween (4),kókusz (4),tejcsokoládé (4),oregánó (4),fehérbor (4),mézeskalács fűszerkeverék (3),szalonna (3),cukkini (3),Rohanós vacsorák (3),nutella (3),mozzarella (3),réteslap (3),csirke (3),mandula (3),étcsoki (3),tócsni (3),gyümölcskenyér (3),ánizs (3),szilva (3),fondant (3),gofri (3),zabkeksz (3),blogkóstoló (3),mustár (3),ricotta (3),befőzés (3),mák (3),sütőpor (3),kivi (3),szalámi (3),virsli (3),zöldség (3),hidegtál (3),lekvárfőzés (3),mandarin (3),citromfű (3),lepény (3),cseresznye (3),cheesecake (3),olívabogyó (3),mexikói (3),aszalt gyümölcs (3),pogácsa (2),aprósütemény (2),kelttészta (2),Gyors muffinok (2),bacon (2),baracklekvár (2),kókuszreszelék (2),majoranna (2),pasztilla (2),zabpehely (2),gesztenye (2),dzsemfix (2),palacsinta (2),aszalt áfonya (2),ananász (2),babapiskóta (2),burgonya (2),nyaralás (2),banán (2),penne (2),sütipecsét (2),alaplé (2),cukormáz (2),kefír (2),chili paprika (2),zselatin (2),szerecsendió (2),gyerekek (2),pizzagolyó (2),feta sajt (2),gyümölcskosárka (2),pesto (2),mozarella (2),tortilla (2),csokikrém (2),lime (2),trüffel (2),kalács (2),linzertészta (2),cékla (2),pizzaszósz (2),olajbogyó (2),mézeskalács (2),fetasajt (2),salsa szósz (2),csiga (2),oreo keksz (2),Édességek (2),tejszínhab (2),curry (2),mártogatós (2),lasagne (2),káposzta (2),brokkoli (2),töltött tojás (2),borsó (2),torma (2),rugelach (2),rizs (2),kókusztej (2),füstölt sajt (2),tésztasaláta (2),szósz (1),salsa (1),pizzás csiga (1),lilakáposzta (1),köménymag (1),olíva bogyó (1),kandírozott narancshéj (1),barbérlevél (1),almáspite (1),szilveszter (1),tökfaragás (1),ecet (1),besamel (1),meggylekvár (1),kuglóf (1),sütögetés (1),kacsa (1),citom (1),ősz (1),SAD! (1),vöröshagyma (1),körte (1),linzer (1),rántott (1),rántott tök (1),steak burgonya (1),darált hús (1),pulykamell (1),sajtos roló (1),kacsacomb (1),gumicukor (1),eperlekvár (1),kakaós csiga (1),kuszkusz (1),aszalt szilva (1),pálinka (1),VKF (1),párolt lilakáposzta (1),dekoráció (1),zöldségkeverék (1),fatörzs (1),hab (1),bejgli (1),majonézes burgonya (1),franciasaláta (1),kandírozott gyümölcs (1),mogyoró (1),fehérrépa (1),kandírozott narancs (1),gesztenyemassza (1),(1),szezámmag (1),avokádó (1),daráltkeksz (1),rizskoch (1),darált keksz (1),sárgarépa (1),étcsokokoládé (1),szaloncukor (1),aszalvány (1),író (1),víz (1),zöldborsó (1),tárkony (1),zeller (1),churros (1),krumplifánk (1),piskótatekercs (1),kifli (1),mákos guba (1),panírozás (1),karalábé (1),karácsonyi ebéd (1),ebédmenü (1),főétel (1),desszert (1),szódabikarbóna (1),zeller (1),sós aprósütemények (1),aprósütemények (1),ehető ajándékok (1),jelmez (1),lecsó (1),nachos (1),hamburger (1),street food (1),ketchup (1),borkóstoló (1),vendégváró (1),képviselő fánk (1),balzsamecet (1),Anyák Napja (1),zselatinfix (1),jalapeno (1),hamburgerhús (1),eperszósz (1),aszalt paradicsom (1),mákosguba (1),zsömle (1),reggeli (1),quesadilla (1),bab (1),chorizo (1),olaszrizling (1),grillkolbász (1),anyák napja (1),krém (1),muffinok (1),zöldbab (1),kelt tészta (1),medvehagyma (1),készülődés (1),sonkatekercs (1),áfonyalekvár (1),cheesecake brownie (1),penne (1),tavasz (1),képviselőfánk (1),juhtúró (1),rukkola (1),buli (1),péksütemény (1),koktél (1),sztrapacska (1),rum (1),alkohol (1),gyümölcslé (1),habfixáló (1),Vendégvárók (1),bográcsozás (1),töltött hús (1),töltött karaj (1),csilipaprika (1),szalonnasütés (1),grillezés (1),smarties (1),pizzafeltét (1),csokiskeksz (1),velence (1),töltelék (1),csokipasztilla (1),parmezán (1),munkaebéd (1),grillcsirke (1),csicseriborsó (1),bagett (1),kávé (1),hús (1),karaj (1),ehető ajándék (1),cookies (1),csokiszósz (1),ballagás (1),szülinap (1),hawaii (1),ételfesték (1),tortazselé (1),zsemlemorzsa (1),Ráérős reggelik (1),gyors vacsorák (1),ciabatta (1),vacsora (1),margarin (1),savanyúság (1),csokissüti (1),teszínhab (1),gyömölcs (1),kovászos uborka (1),paradicsomkonzerv (1),bevonat (1),kapcsolat (1),müzli (1),panír (1)