Valentin-napi sütik! 2. Rész Valentin-napi meggyes pohárkrém

Szerintem az egyik legelegánsabb - egyben legegyszerűbb - desszert a pohárkrém, így a valentin napi sütis listámból sem maradhat ki. Ráadásul nagyon jól mutatnak a pohárban a különböző rétegek, a gyümölcsök feldobják és a kis csoki szivecskék pedig alkalomhoz illővé varázsolják. :)

csokoládé csoki meggy joghurt tejszín valentin-nap pohárkrémek Édességek

Hozzávalók:

100 g tejszín

200 g meggyes joghurt

150 g meggybefőtt

1/2 tábla étcsoki

100 g csokiskeksz

csoki szivecskék a díszítéshez

Elkészítés:

A csokoládét törd össze, önts hozzá 3 ek tejszínt, majd vízgőz felett olvaszd meg.

A többi habtejszínt verd kemény habbá, majd óvatosan forgasd bele a gyümölcsjoghurtot, vigyázva, nehogy összetörjön a hab. 

Néhány szem meggyet tegyél félre a díszítéshez, a többit keverd hozzá a habos krémhez.

A csokis kekszet törd nagyobb darabokra és tedd a poharak aljába. Locsold meg 1-2 kiskanálnyi meggybefőtt lével. 

Rétegezd a kekszre vékonyan a meggyes habot, majd jöhet az olvasztott csoki.

Ezt követően megint jöhet egy kevés hab, majd az összetört keksz meglocsolva a meggylével.

Végül zárd le az egészet habréteggel, amit díszíts a félretett meggyszemekkel és csokiszívekkel. 

Jó ünneplést! :)

Ui.: És íme, itt is van a fb oldalam! Gyertek Nézelődni! :)

0 Tovább

Kuszkuszos csicseriborsós saláta

Mindig gondba vagyok, hogy mi az, amit magammal tudok vinni a munkahelyemre ebédre, hiszen olyan ételnek kell lennie, ami jól szállítható, előre, gyorsan, könnyen elkészíthető, viszonylag egészséges és lehetőleg nem kell megmelegíteni. A következő recept egyik nagy kedvencem, próbáljátok ki Ti is! :)

paradicsom kuszkusz fetasajt citrom csicseriborsó gyorsvacsi munkaebéd fincsi ebédek

Hozzávalók:

200 g kuszkusz

100 g fetasajt

100 g csicseriborsó (üveges)

250 g koktél paradicsom

1 citrom leve

só, néhány tekerésnyi őrölt bors

Elkészítés:

A kuszkuszt készítsd el - sós vízben - a csomagoláson található utasítás szerint. 

A fetasajtot vágd kisebb kockákra, a csicseriborsót szűrd le, a paradicsomokat pedig felezd el. 

Várd meg míg kihűl a kuszkusz, szórd rá a csicseriborsót, paradicsomot, fetasajtot, majd borsozd meg, végül facsarj rá egy kevés citromlét. 

Kb. 4 kisebb adag lesz belőle.

Tipp: Egy marék rukkola jót tenne neki! 

0 Tovább

Áfonyás-csokis muffin

A kisebbik öcsém egyik nap szememre vetette, hogy mindenkinek készítek valami finomságot, kivétel neki. Természetesen ez aljas rágalom, de azért úgy gondoltam, hogy legyen neki gyereknap, mondja meg, mit kívánna. :) Kitalálta, hogy kombináljam össze a csokit és az áfonyát, úgyhogy készítettem is egy gyors muffint, hogy meglegyen az öröm.

áfonya étcsoki muffin kakaó csoki gyors muffinok

Hozzávalók:

- 3 tojás

- 15 dkg cukor

- 20 dkg vaj

- 30 dkg liszt

- 1 csomag sütőpor

- 3 ek kakaópor

- 3 ek áfonyalekvár

- 5-10 dkg aszalt áfonya

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és készítsd elő a muffinformádat.

A vajat keverd ki a cukorral, majd üsd hozzá a tojásokat.

A lisztet keverd össze a sütőporral és a kakóporral, majd fokozatosan adagold a tojásos masszához.

Kanalazd hozzá a lekvárt és szórd bele az áfonyát.

Tötsd meg a formákat, majd süsd kb. 20 percig a sütikéket.

Tipp: Én most aszalt áfonyát használtam, de nyáron frissel is kiváló. Ha még csokisabbra szeretnéd, akkor apríts össze 5-10 dkg étcsokit és azt is add - az áfonyával együtt - a tésztához.  

0 Tovább

Egyszerű Reggeli Muffin

Az úgy volt, hogy meg kellett már enni azt a maradék pár szelet sonkát és kis darab felszelelt hagymát. Nyilván adta magát az ötlet, hogy csináljunk egy jó kis rántottát, de én nem szeretem az egyértelmű dolgokat, így kicsit variáltam a kinézeten és az állagon. Ráadásul serpenyőt és spatulát sem koszoltam, bár nem állítom, hogy a muffinformát egyszerűbb elmosni. :) 

muffin reggeli tojás sajt sonka hagyma ráérős reggelik gyors muffinok

Hozzávalók 2 főre:

- 4 tojás

- 4 szelet sonka

- 1 kisebb hagyma

- só, bors

- kis darab sajt

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 190 fokra és vegyél elő 4 - lehetőleg - szilikonos muffinformát. 

A sonkát és a hagymát vágd kisebb kockákra. 

A tojást verd fel, sózd meg és keverd hozzá a sonkát és a hagymát.

A tojásos keveréket oszd el négy muffinformába, majd őrölj rá borsot.

Süsd kb. 12 percig, majd reszelj rájuk sajtot. 

Süsd további 5 percig, hogy a sajt ráolvadjon a tetejére.

0 Tovább

Pestos-fetás nasi

A hétvégén egy kedves ismerősünknek köszönhetően Bükfürdőn "teleltünk" egy apartmanházban. Elég hirtelen jött az ötlet, így nem igazán tudtunk rákészülni. A pakolás mellett gyorsan ki kellett találnom valami nasit is, amit akár a fürdőbe is magunkkal vihetünk, hiszen a sok csúszdázástól, fürcsitől megéhezik ám az ember. Egy sós, leveles tésztás finomságot készítettem erre a célra, aminek a többiek nagyon-nagyon örültek! :) Próbáljátok ki Ti is! 

  pesto aszalt paradicsom leveles tészta feta sajt vendégvárók

Hozzávalók:

- 1 csomag leveles tészta

- Kb. fél üveg pesto szósz (~80 g)

- 100 g feta sajt

- 100 g aszalt paradicsom

- szárított bazsalikom

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 200 fokra és bélelj ki egy tepsit sütőpapírral.

A leveles tésztát nyújtsd ki, majd kend meg vékonyan pestoval.

A fetát és az aszalt paradicsomot vágd apró kockákra, majd szórd rá a pestos tésztára.

Szorosan tekerd fel az egészet a hosszabbik oldalánál.

Vágj 1-2 cm szélességű szeleteket, majd fektesd a kis csigákat a tepsire. (Arra figyelj, hogy az aszalt pari ne lógjon ki a tésztából, mert könnyen megég.)

Szórd meg a csigák tetejét egy kevés bazsalikommal.

Kb. 10 percig süsd, majd adj neki még 2 perc légkeverést, hogy pirosra süljenek.

Nézzetek körül itt is, a fb oldalamon! :)

2 Tovább

 Valentin-napi sütik! 1. Rész  Csokis-Smarties-os Cookies

Nem vagyok nagy Valentin-nap fan, de szinte minden ünnepet, hagyományt szeretek, amire készülni lehet és kicsit kimozdít a hétköznapokból. Éppen ezért a férjemmel sem extrázzuk túl az ünneplést. Ha játszanak valami jó filmet, elmegyünk moziba, vagy főzök egy fincsi vacsit. Persze a desszert sem maradhat el soha. 

Arra gondoltam, hogy összegyűjtök Nektek is néhány édességet, amivel tuti sikeretek lesz. Kezdjük egy szuperkönnyű amerikai csokiskeksszel, amibe a hagyományos csokidarabkák helyett rózsaszín smarties-okat kevertem. Íme a recept! :)

csokiskeksz smarties fahéj cookies édességek

Hozzávalók:

2 tojás

20 dkg cukor

20 dkg vaj

30 dkg liszt

1 tk sütőpor

2 ek kakaópor

1 kk fahéj

1 csomag vaníliás cukor

1 doboz rózsaszín smarties (igeeeeen, ilyet is kapni)

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és bélelj ki sütőpapírral egy tepsit. 

A tojást keverd habosra a puha vajjal, majd a cukorral. 

A liszthez add hozzá a sütőport, a kakaót és a fahéjat, majd szórd bele az egészet fokozatosan a tojásos keverékbe.

Kb. 1 evőkanálnyi tésztahalmokat adagolj sütőpapíros tepsire, de vigyázz, mert sütés közben megnőnek. Nyomkodj minden sütibe néhány cukorkát és süsd kb. 12 percig.

Ez pedig itt a fb oldalam! :)

0 Tovább

Sült idényzöldségek feta sajttal

Kicsi koromtól kezdve nagyon sok zöldséget és gyümölcsöt eszem. Nincs ebben különösebben semmi egészségügyi megfontolás, egyszerűen nagyon szeretem - szinte kivétel nélkül - az összeset. Ilyenkor télen kicsit meg vagyok lőve, hiszen nincs annyi szezonális gyümölcs és zöldség, mint nyáron. Persze import áru van, de egy lapon nem említhető, bármely áruház paradicsoma, a Papa kertjében termővel. Nyilván tök jó, hogy van alternatíva, de én azért próbálok az idényzöldségekhez és gyümölcsökhöz ragaszkodni. Hoztam tehát egy jó kis zöldséges receptet, ami egy kevés feta sajttal önálló ebédnek is megfelel, de köretként is kiváló.

alma répa sütőtök hagyma cékla krumpli rozmaring zöldség fetasajt fincsi ebédek

Hozzávalók:

- 3 db sárgarépa

- 1 kisebb cékla

- 2 krumpli

- 1 kis darab sütőtök

- 2-3 alma

- 2-3 hagyma

- 1-2 ág rozmaring

- olívaolaj

- só, bors


alma répa sütőtök hagyma cékla krumpli rozmaring zöldség fetasajt fincsi ebédek

Elkészítés

Melegítsd elő a sütőt 180 fokra és készíts elő egy tepsit. Locsolj az aljára egy kevés olívaolajat.

A zöldségeket pucold meg, vágd kb. egyforma darabokra.

A hagymákat negyedeld el, és az almákat is aprítsd össze.

Öntsd bele a zöldségeket a tepsibe, és locsolj rájuk egy kevés olívaolajat. Sózd, borsozd és tépkedd rá a rozmaringot. 

Keverd össze, hogy mindenhova jusson egy kevés fűszer.

Süsd letakarva, kb. 40 percet, hogy a zöldségek megpuhuljanak, majd vedd le a fóliát és még adj neki 10 perc légkeverést, hogy rendesen megsüljenek.

Tipp:

- Kockázz rá fetasajtot, nagyon illik hozzá.

- Ősszel körtét is szoktam beletenni, úgy is finom. Lehet még esetleg fehérrépát, fokhagymát is használni.

Jó étvágyat :)

0 Tovább

Sonkás-kukoricás rétes

Hétköznap esténként mindig gondba vagyok, hogy mi az az étel, ami ultragyorsan, minimális erőbefektetéssel elkészül, ráadásul van is hozzá otthon minden. A következő sós rétes megfelel minden "gyorsvacsis" követelményemnek, úgy, hogy bátran próbáljátok ki!

sonka rétes kukorica sajt tejföl vacsora gyorsvacsi rohanós vacsorák

Hozzávalók:

- 1 csomag réteslap (8 lap)

- 1 nagyobb hagyma

- 10 dkg sonka (Lehet kolbász vagy szalámi is akár)

- 1 db kukorica konzerv

- 3 dl tejföl

- 10 dkg sajt

- 1 db tojássárgája

- só, bors

- olvasztott vaj

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és bélelj ki sütőpapírral egy tepsit.

A hagymát és a sonkát vágd kisebb darabokra, majd keverd össze a tejföllel és a kukoricával. Sózd, borsozd.

4 réteslapot rétegezz egymásra, úgy, hogy minden réteget külön-külön megkensz olvasztott vajjal. (A legfelsőt is!)

A sonkás töltelék felét halmozd a réteslapokra, úgy, hogy a szélein 3-3 cm maradjon üresen. Reszelj rá sajtot. 

Tekerd fel a rétest hosszában, majd hajtogasd alá a széleket, hogy ne folyjon ki a töltelék, végül helyezd át a tepsire.

Ismételd meg a fentieket a másik 4 réteslappal és maradék töltelékkel.

A feltekert réteseid tetejét kend meg tojássárgájával, majd süsd 180 fokon kb. 25-30 percig. Én az utoló 5 percben adtam neki egy kis légkeverést. :) 

Jó étvágyat a vacsihoz! 

Ez meg itt a fb oldalam! :)

0 Tovább

Narancsos-mézeskalácsos pohárkrém

Minden évben készítünk karácsony előtt mézeskalácsházat. Most decemberben kicsit nehezítettünk és a Budafoki templomot "építettük" meg. Persze sosem tudjuk rendesen kiszámolni, hogy mennyi tészta kell, így a maradékot kiszaggatom és megsütöm. Aztán bekerülnek a karácsonyi sütisdobozba és valahogy elfelejtődnek. Szilveszter után - mikor elfogynak a jobbnál jobb sütik - nagy nehezen előkerülnek szegény mézeskalácsok is. És milyen jól teszik! :)


narancs mézeskalács karácsony habtejszín fahéj pohárkrémekHozzávalók:

- maradék mézeskalács

- 200 g habtejszín

- 1 nagy doboz natúr joghurt

- 3-4 ek porcukor

- 1 kk fahéj

- 3 narancs

Elkészítés:

Először a habtejszínt alacsony fokozaton verd kemény habbá.

Óvatosan dolgozd bele a natúr joghurtot, a cukrot és a fahéjat. (Persze, ha édesebben szereted, tehetsz hozzá több cukrot is.)

Reszeld bele a habos-joghurtos masszába 1 narancs héját és facsard bele a levét. Keverd össze az egészet, de óvatosan, nehogy összetörjön a hab. 

Készítsd elő a poharakat és szeletelj fel apróra 1-2 narancsot.

A poharak aljába tördelj mézeskalácsot, majd facsarj rá narancslét, kanalazz rá a habból és szórj rá narancsdarabkákat. Ezt követően újra jöhet a mézeskalács, a narancslé, a hab, végül a pohárkrém tetejét díszítsd narancsdarabokkal.

Fogyasztás előtt tedd pár órára - de akár egy éjszakára - hűtőbe, hogy a mézeskalács megpuhuljon. 

Tipp:

1. Narancs helyett gránátalmával vagy kivivel is működhet!

2. Ha nincs mézeskalácsod zabkekszel vagy babapiskótával is kipróbálhatod, jó lesz! :)

Ez pedig itt a fb oldalam!

0 Tovább

Meggyes-csokis gyümölcskenyér

Ha a barátnőimmel - a távoli jövőben - a koktélpartikat felcseréljük teadélutánokra, ezt a desszertet fogom felszolgálni! :)

meggy csoki gyümölcskenyér

Hozzávalók: 

10 dkg cukor

3 db tojás

10 dkg puha vaj

20 dkg liszt

1 tk sütőpor

5 dkg csoki

Kb. 10-15 dkg meggybefőtt/fagyasztott meggy

4 ek meggybefőttlé/ fagyasztott meggy leve

Elkészítés:

Elsőként a sütőt melegítsd elő 180 fokra és készíts elő egy kb. 20 cm-es gyümölcskosár formát.

Ezt követően a tojásokat keverd ki a cukorral, majd a vajjal.

A liszthez add hozzá a sütőport, majd szitáld bele a tojásos-cukros-vajas masszába.

A meggyet szórd a tésztába és lazításként öntsd hozzá a meggy levét is.

A csokit vágd apró darabokra és ezt is dolgozd bele a keverékbe.

Adagold az egészet a formába.

Kb. 30 perc alatt süsd készre.

Ez meg itt a fb oldalam! :)

0 Tovább

Téli gyümölcskosárkák

Még évekkel ezelőtt láttam Anyósom konyhájában pici fém gyümölcskosár formákat. Valahogy mostanában ez eszembe jutott és hirtelen mindent elsöprő vágyat éreztem ahhoz, hogy én is süthessek ilyen cuki kis gyümölcsös sütikéket. :D Rögtön rá is kérdeztem, hogy megvannak-e még, de sajnos nem találtuk meg a formákat. "Kicsit" el is keseredtem, hogy hát, hogy lesz nekem így gyümölcskosárkám, mire Anyósom - gondolom látván a világfájdalmat arcomon- előkapott a szekrényéből egy vadonatúj -virág alakú - szilikon formát, ami tökéletesen helyettesítette a fém retró verziót. Persze ahogy hazaértünk ki is próbáltam! Az eredmény pedig itt látható! ;)

gyümölcskosárka puding gyümölcs mandarin meggy linzertészta kivi

Hozzávalók a tésztához:

- 10 dkg vaj

- 30 dkg liszt

-10 dkg porcukor

- 2 tojássárgája

- 1-2 ek tejföl

-1/2 citrom reszelt héja

Hozzávalók a töltelékhez:

- pudingpor

- 0.5 dl tej

- 3-4 ek cukor

- gyümölcsök: én kivit, mandarint és meggyet használtam

Elkészítés:

Először a hideg vajat morzsold el a liszttel, majd gyúrd össze a többi hozzávalóval. Tedd hűtőbe pihenni kb. egy órára.

Melegítsd elő a sütőt 180 fokra és készítsd elő a formáid. Ha nem szilikonossal dolgozol, olajozd ki, nehogy beleragadjanak a kosárkák.

Lisztezett deszkán nyújtsd ki a tésztát és egy nagyobb pohár segítségével szaggass akkora köröket a tésztából, ami illik a formáidba.

Óvatosan nyomkodd bele a tésztaköröcskéket a mélyedésekbe. Az a jó, ha kicsit kilóg a tészta a kosárformából, mert összesül! 

Kb. 10-15 percig süsd őket.

Készítsd el a kedvenc pudingporodat a tejjel és a cukorral, én tejszíneset használtam.

A kihűlt kosárkákat töltsd meg egyesével a pudinggal majd díszítsd fel a gyümölcsökkel. 

Szeretek szezonális gyümiket használni, így télen a mandarint, narancsot és a kivit ajánlom. Sajnos a banán megbarnul, bár citromlével ezen is lehet segíteni. 

Ezeket a kosárkákat én mandarinnal, kivivel és még a nyáron elrakott meggyszemekkel díszítettem.

Alig várom, hogy kipróbáljam eperrel, barackkal és málnával! :) Ti várjátok már ezeket a fincsi gyümölcsöket?

0 Tovább

Kókuszos fehércsokis trüffel

Nemrég a férjem hivatalos volt egy 30. szülinapra. Óvatosan utalgatott rá, hogy ez most olyan pasis program lenne, így végül otthon maradtam. Nem is sült el rosszul a dolog - legalábbis az Ő szemszögéből - mert hajnalig sütögettem, hogy levezessem a feszültséget. :D Nah, nem egyedül ezt a trüffelt, mert ennek az elkészítése nagyon gyors és egyszerű, úgyhogy nyugodtan álljatok neki bátran! :) 


fehércsoki daráltkeksz trüffel kókuszHozzávalók: 

1,5 dl habtejszín

20 dkg fehér csokoládé

10+10 dkg kókuszreszelék

darált keksz (ha túl híg a massza)

Elkészítés:

A tejszínt egy lábosba melegítsd fel és tördeld bele a fehér csokit. 

Folyamatos keverés mellett olvaszd fel a csokoládét míg teljesen homogén lesz a tejszínes-csokis massza.

Végül keverj hozzá 10 dkg kókuszreszeléket és tedd egy éjszakára a hűtőbe.

Miután megszilárdult a massza, formázz kis golyókat a kezeddel és hempergesd meg a maradék kókuszreszelékben.

Tipp:

Ha nem elég tömör a keverék, adj hozzá kanalanként darált kekszet, amíg könnyen formázható nem lesz. Ne aggódj, a szép fehér színét nem teszi tönkre a keksz! :)

Kb. 20 db trüffel lesz belőle!

2 Tovább

Karácsonyi almás muffin mascarponés fehércsokis krémmel

Karácsonykor a családunkban a hagyományos sütiket, például a bejglit és a zserbót mindig Nagymamám készíti. Az Ő cukrászművészetével nem tudnám felvenni a versenyt így minden évben már jó előre kitalálom, hogy milyen különleges édességet készítsek. Idén egy fincsi almás muffinra esett a választásom, amit egy mascarponés fehércsokis krémmel díszítettem. 


karácsony muffin fehércsoki alma mascarpone gyors muffinokHozzávalók a tésztához:

-30 dkg liszt

-15 dkg cukor

-10 dkg puha vaj

-3 db tojás

-fél csomag sütőpor

-30 dkg reszelt alma

-fahéj

Hozzávalók a krémhez:

-25 dkg mascarpone

-1 tábla fehércsoki

-2-3 ek porcukor

-cukorgyöngy a díszítéshez

Tészta elkészítése:

Elsőként a sütőt melegítsd elő 180 fokra és készítsd elő a muffin sütődet.

A tojást a cukorral, majd a vajjal keverd habosra robotgép segítségével. 

A liszthez add hozzá a sütőport és a fahéjat, majd az egészet dolgozd bele a tojásos, cukros, vajas masszába. 

Végül keverd bele a reszelt almát is, és adagold a tésztát a muffinformába. Elég ha körülbelül 2/3-ig töltöd ki a mélyedéseket. 

180 fokon körülbelül 20 percig süsd. Tűpróbával tudod ellenőrizni.

Krém elkészítése:

Egy kicsi lábosba törj kockákra 1 tábla fehércsokit és gőz fölött olvaszd fel. 

Keverd össze a mascarponét a porcukorral és csurgasd hozzá az olvadt fehércsokoládét. Tedd hűtőbe felhasználásig.

Díszítés:

A mascarponés krémet adagold habzsákba és díszítsd vele a kihűlt muffinokat. Úgy a legegyszerűbb ha középről indítod a "csigavonalat". Ha nincs habzsákod egy uzsonnás zacskóból is készíthetsz, úgy, hogy levágod az egyik csücskét vagy akár egy lapos késsel is rákenheted a krémet a sütik tetejére.

Végül szórd meg a muffinokat dekorcukorral. Én fehér-arany golyócskákat választottam a karácsonyra tekintettel. :) 

 Kb. 24 db muffin lesz belőle!

0 Tovább

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Legfrissebb bejegyzések

Címkefelhő

édességek (79),tojás (42),fincsi ebédek (27),paradicsom (26),karácsony (26),advent (24),vendégvárók (24),hagyma (23),adventi naptár (23),vaj (22),tejföl (22),joghurt (22),sajt (21),tej (21),citrom (20),cukor (19),narancs (19),rohanós vacsorák (18),fahéj (18),habtejszín (18),ráérős reggelik (18),sonka (18),tejszín (17),liszt (17),krumpli (16),bazsalikom (15),eper (15),fokhagyma (15),meggy (14),répa (14),kakaópor (14),csokoládé (13),vaníliás cukor (13),leveles tészta (13),barack (12),túró (12),mascarpone (12),pohárkrémek (12),vanília (11),gyors muffinok (11),málna (11),alma (10),étcsokoládé (10),ribizli (10),porcukor (10),kolbász (9),csoki (9),leves (9),saláta (9),olaj (9),petrezselyem (9),puding (9),húsvét (8),pite (8),gyümölcs (8),csirkemell (8),dekorcukor (8),krémsajt (8),snidling (8),dió (7),sárgabarack (7),szegfűszeg (7),krémleves (7),paradicsomszósz (7),fehércsoki (7),rozmaring (7),majonéz (7),paprika (7),rétes (6),sajtkrém (6),kukorica (6),szeder (6),kakaó (6),méz (6),újhagyma (6),zöldfűszer (6),tészta (6),lilahagyma (6),bonbon (6),lekvár (6),keksz (6),piskóta (6),sütőtök (5),farsang (5),görög joghurt (5),muffin (5),spenót (5),élesztő (5),csoki pasztilla (5),marcipán (5),kaliforniai paprika (5),gyorsvacsi (5),brownie (5),őszibarack (5),áfonya (5),chili (5),torta (5),fánk (5),tök (5),pizza (4),valentin-nap (4),póréhagyma (4),uborka (4),olívaolaj (4),sajttorta (4),bor (4),menta (4),halloween (4),kókusz (4),tejcsokoládé (4),oregánó (4),fehérbor (4),mézeskalács fűszerkeverék (3),szalonna (3),cukkini (3),Rohanós vacsorák (3),nutella (3),mozzarella (3),réteslap (3),csirke (3),mandula (3),étcsoki (3),tócsni (3),gyümölcskenyér (3),ánizs (3),szilva (3),fondant (3),gofri (3),zabkeksz (3),blogkóstoló (3),mustár (3),ricotta (3),befőzés (3),mák (3),sütőpor (3),kivi (3),szalámi (3),virsli (3),zöldség (3),hidegtál (3),lekvárfőzés (3),mandarin (3),citromfű (3),lepény (3),cseresznye (3),cheesecake (3),olívabogyó (3),mexikói (3),aszalt gyümölcs (3),pogácsa (2),aprósütemény (2),kelttészta (2),Gyors muffinok (2),bacon (2),baracklekvár (2),kókuszreszelék (2),majoranna (2),pasztilla (2),zabpehely (2),gesztenye (2),dzsemfix (2),palacsinta (2),aszalt áfonya (2),ananász (2),babapiskóta (2),burgonya (2),nyaralás (2),banán (2),penne (2),sütipecsét (2),alaplé (2),cukormáz (2),kefír (2),chili paprika (2),zselatin (2),szerecsendió (2),gyerekek (2),pizzagolyó (2),feta sajt (2),gyümölcskosárka (2),pesto (2),mozarella (2),tortilla (2),csokikrém (2),lime (2),trüffel (2),kalács (2),linzertészta (2),cékla (2),pizzaszósz (2),olajbogyó (2),mézeskalács (2),fetasajt (2),salsa szósz (2),csiga (2),oreo keksz (2),Édességek (2),tejszínhab (2),curry (2),mártogatós (2),lasagne (2),káposzta (2),brokkoli (2),töltött tojás (2),borsó (2),torma (2),rugelach (2),rizs (2),kókusztej (2),füstölt sajt (2),tésztasaláta (2),szósz (1),salsa (1),pizzás csiga (1),lilakáposzta (1),köménymag (1),olíva bogyó (1),kandírozott narancshéj (1),barbérlevél (1),almáspite (1),szilveszter (1),tökfaragás (1),ecet (1),besamel (1),meggylekvár (1),kuglóf (1),sütögetés (1),kacsa (1),citom (1),ősz (1),SAD! (1),vöröshagyma (1),körte (1),linzer (1),rántott (1),rántott tök (1),steak burgonya (1),darált hús (1),pulykamell (1),sajtos roló (1),kacsacomb (1),gumicukor (1),eperlekvár (1),kakaós csiga (1),kuszkusz (1),aszalt szilva (1),pálinka (1),VKF (1),párolt lilakáposzta (1),dekoráció (1),zöldségkeverék (1),fatörzs (1),hab (1),bejgli (1),majonézes burgonya (1),franciasaláta (1),kandírozott gyümölcs (1),mogyoró (1),fehérrépa (1),kandírozott narancs (1),gesztenyemassza (1),(1),szezámmag (1),avokádó (1),daráltkeksz (1),rizskoch (1),darált keksz (1),sárgarépa (1),étcsokokoládé (1),szaloncukor (1),aszalvány (1),író (1),víz (1),zöldborsó (1),tárkony (1),zeller (1),churros (1),krumplifánk (1),piskótatekercs (1),kifli (1),mákos guba (1),panírozás (1),karalábé (1),karácsonyi ebéd (1),ebédmenü (1),főétel (1),desszert (1),szódabikarbóna (1),zeller (1),sós aprósütemények (1),aprósütemények (1),ehető ajándékok (1),jelmez (1),lecsó (1),nachos (1),hamburger (1),street food (1),ketchup (1),borkóstoló (1),vendégváró (1),képviselő fánk (1),balzsamecet (1),Anyák Napja (1),zselatinfix (1),jalapeno (1),hamburgerhús (1),eperszósz (1),aszalt paradicsom (1),mákosguba (1),zsömle (1),reggeli (1),quesadilla (1),bab (1),chorizo (1),olaszrizling (1),grillkolbász (1),anyák napja (1),krém (1),muffinok (1),zöldbab (1),kelt tészta (1),medvehagyma (1),készülődés (1),sonkatekercs (1),áfonyalekvár (1),cheesecake brownie (1),penne (1),tavasz (1),képviselőfánk (1),juhtúró (1),rukkola (1),buli (1),péksütemény (1),koktél (1),sztrapacska (1),rum (1),alkohol (1),gyümölcslé (1),habfixáló (1),Vendégvárók (1),bográcsozás (1),töltött hús (1),töltött karaj (1),csilipaprika (1),szalonnasütés (1),grillezés (1),smarties (1),pizzafeltét (1),csokiskeksz (1),velence (1),töltelék (1),csokipasztilla (1),parmezán (1),munkaebéd (1),grillcsirke (1),csicseriborsó (1),bagett (1),kávé (1),hús (1),karaj (1),ehető ajándék (1),cookies (1),csokiszósz (1),ballagás (1),szülinap (1),hawaii (1),ételfesték (1),tortazselé (1),zsemlemorzsa (1),Ráérős reggelik (1),gyors vacsorák (1),ciabatta (1),vacsora (1),margarin (1),savanyúság (1),csokissüti (1),teszínhab (1),gyömölcs (1),kovászos uborka (1),paradicsomkonzerv (1),bevonat (1),kapcsolat (1),müzli (1),panír (1)