Őszi tésztasaláta

Az elmúlt évek során egyre jobban kialakult egy jó kis"buli rendszer" a baráti társaságunkban. Kvázi le lett osztva, hogy melyik ünnepet, eseményt ki tartja. A Halloween hozzánk került és ha jól emlékszem idén már 4. alkalommal rendeztük volna meg. Mr. Baba mellett persze ez nem olyan egyszerű, így a stafétát ideglenesen átadtuk Zsófi barátnőméknek. Na így sem volt leányálom a készülődés, mert Gombóc épp ülni tanul és egy másodpercre nem lehet ott hagyni, mert elég ingatag. Amint ellépek mellőle, ülésbe tornázza magát, majd pár pillanat múlva eldől, mint egy mini krumpliszsák, persze hatalmas elégedetlenségekkel kísérve. :D Én meg persze rohanok, megvigasztalom, majd az egész kezdődik előlről. Azért az átlaghoz képest kb. 6x annyi idő alatt elkészült ez a sali és este mi is el tudtunk szökni egy kicsit a bulira, míg a lelkes nagyszülők őrizték Mr. Gombóc álmát. 

tészta bazsalikom sajt feta gorgonzola sütőtök olívaolaj citrom hagyma lila hagyma rohanós vacsorák halloween

Hozzávalók:

25 dkg tészta (nálam halloween figurás, de természetesen minden egyéb tökéletesen megfelel a célnak)

kb. negyed sütőtök

1 nagyobb lilahagyma

1 marék bazsalikom 

10 dkg karakteresebb ízű sajt (pl. feta vagy gorgonzola)

olívaolaj

só, bors

1 citrom

tészta bazsalikom sajt feta gorgonzola sütőtök olívaolaj citrom hagyma lila hagyma rohanós vacsorák halloween

Elkészítés:

A tököt vágd apró kockára és egy olívaolajjal meglocsolt tepsiben 200 fokon süsd meg. Extrázhatod ha beízesíted egy kis sóval, borssal, rozmaringgal.

A tésztát sós vízben főzd meg.

Közben a hagymát és a sajtot szeleteld fel.

A bazsalikomot is aprítsd durvára.

Ha a tök megsült és a tészta is megfőtt, jöhet a sali összeállítása.

Egy nagy tálba szórd bele a tésztát, a tököt, a sajtot, a lilahagymát és a bazsalikomot.

Sózd meg és őrölj rá borsot. Facsard rá a citrom levét, majd jó alaposan keverd össze.

tészta bazsalikom sajt feta gorgonzola sütőtök olívaolaj citrom hagyma lila hagyma rohanós vacsorák halloween

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is. 

0 Tovább

Jamie sütőtökös muffinja

Mr. Gombóc pont ma fél éves, így pár hete már mi is elkezdtük a hozzátáplálást. Nagyon nagy szerencsém van vele, mert annyira boldog attól, hogy Ő is nagyfiúsan, velünk ehet, hogy mindent, de mindent szívesen megkóstol. Ráadásul nem is kell pürésítenem, elég ha például villával összetöröm a hamiját vagy lereszelem. Szépen elnyammogja a két kis fogával. Az abszolút befutó nála a sütőtök, így hetente 2-3 alkalommal is sütök. Persze nekünk már a fülünkön jön ki, de Mr. Baba nem tudja megunni. Készítettem már magunknak belőle sima, sütőtök krémlevest, zöldségkrémlevest, sőt egy vállalhatatlan birsalmás sütőtök krémlevest is. :D Terveim között szerepel a sütőtökös pite, sütőtökös-tejszínes tészta elkészítése. Szóval ha Nálatok is nagy kedvenc, akkor érdemes visszanézni az oldalra, mert Mr. Baba örömére lesz még. :) Addig is egy jó kis muffin recept Jamie-től!

liszt cukor sütőtök gyors muffinok muffin édességek halloween só fahéj ánizs szegfűszeg tojás olaj sütőpor dió

Hozzávalók:

20 dkg előre megsütött sütőtök

15 dkg liszt

15 dkg barnacukor

2 tojás

85 ml olaj

1 csomag sütőpor

1-1-1 mk fahéj-ánizs-őrölt szegfűszeg

1 csipet só

1 marék dió

liszt cukor sütőtök gyors muffinok muffin édességek halloween só fahéj ánizs szegfűszeg tojás olaj sütőpor dió

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és készítsd elő a muffin formádat.

Az előzőleg már megsütött sütőtököt kanalazd ki a héjából és tedd egy nagy tálba.

Üsd hozzá a tojásokat, az olajat és a cukrot.

Jól dolgozd össze.

Egy másik tálba jöhet a liszt, a fűszerekkel és a sütőporral.

Szitáld az előzőeket a tojásos keverékhez.

A diót vágd durvára, majd a felét keverd a masszába.

Adagold muffin formába, majd szórd meg a sütik tetejét a maradék dióval.

Süsd 20 percig.

liszt cukor sütőtök gyors muffinok muffin édességek halloween só fahéj ánizs szegfűszeg tojás olaj sütőpor dió

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is. 

További Halloween-i ötletekért nézz körül itt:

Tippek halloween-i ételekre, italokra

Tökfaragás&Sütögetés gyerekekkel

Halloween-i sütőtökös muffin

Ötletek a dekorációra és a jelmezre

Halloween-i mini pizzák

Chilis denevérek

0 Tovább

Sütőtökös krumplipüré

Szeretem variálni a már megszokott köreteinket, így a rizs és a sült/petrezselymes krumpli mellett elég sokszor készítek valamilyen tartalmasabb salátát, kuszkuszt, kölest vagy például bulgurt. A krumplipürét is szeretem feldobni valamivel, például különböző sajtokkal, sajtkrémmel vagy éppen egy kevés karamellizált hagymával. A beköszöntő ősz alkalmából most épp sütőtökkel és rozmaringgal kombináltam.  Szerintem tökéletes köret a Márton-napi libasült mellé, de egy szimpla vasárnapi ebédet is feldobhatunk a segítségével.

sütőtök krumpli köret krumplipüré fincsi ebédek fokhagyma rozmaring tej vaj

Hozzávalók:

1 kg krumpli

30 dkg sütőtök

2-3 kisebb rozmaring ág

2 gerezd fokhagyma

só, bors, szerecsendió

100 ml forró tej

100 g vaj

sütőtök krumpli köret krumplipüré fincsi ebédek fokhagyma rozmaring tej vaj

Elkészítés:

A krumplit és a sütőtököt pucold meg, majd vágd őket kockákra.

A krumplit sós vízben tedd fel főni, a sütőtököt pedig szórd egy tepsibe. Add hozzá a zúzott fokhagymát és a rozmaring ágakat. Sózd, borsozd. Süsd lefedve kb. 20 percig, míg megpuhul, majd további 10 percig, hogy kicsit megpiruljanak a sütőtök kockák.

Ha megfőtt a krumpli szűrd le, majd tedd egy nagyobb tálba. Jöhet hozzá a sütőtök is. Törd össze az egészet, majd verd habosra a forró tejjel és a kockákra vágott vajjal. Ízesítsd sóval, borssal és egy kevés szerecsendióval.

sütőtök krumpli köret krumplipüré fincsi ebédek fokhagyma rozmaring tej vaj

Tipp: Szerintem nem érdemes 30 dkg sütőtököt magában elkészíteni, ezért én nagyobb adagot szoktam sütni. A maradék jól jön például krémlevesbe (akár sütőtök krémlevesbe), tepsis zöldségekhez, vagy akár magában is. :)

Ha nincs kedved a sütéssel bajlódni egyszerűen főzd meg a tököt a krumplival együtt. Kb. egyforma a főzési idejük.

Gyertek fb-ra és instagram-ra is. 

0 Tovább

Őszies tócsni fokhagymás tejföllel

Nyáron készítettünk már cukkinis tócsnit, répás tócsnit, de nálam messze ez a tökös-rozmaringos verziós viszi a prímet. Gy. a sima krumplisat favorizálja, de erre még Ő is azt mondta, hogy talán túlszárnyalja az eredetit. Nem véletlen fogyasztottuk volna el azon nyomban az egész adagot. :) Azért kikönyörögtem, hogy rakjunk félre 3 darabot a fotózás kedvéért, de elhihetitek, hogy nagyon nem volt egyszerű menet. Még én is majdnem elgyengültem, hogy "áhh, majd csinálunk másikat", de végül tartottam magam. Eredetileg céklát is szántam bele, hogy még ősziesebb jellege legyen, de Gy. véletlenül fekete retket vásárolt helyette. Jól megtárgyalták állítólag a pénztáros sráccal is, hogy mindkettőjük szerint ez cékla, aztán otthon jött a meglepetés. :) Nem baj, legközelebb jöhet a céklás verzió!

Egyébként, ha valakinek van bármilyen fekete retkes receptje, ne habozzon megosztani velem, mert fogalmam sincs mit kezdjek vele, annyira erőteljes az íze. Kidobni meg persze nem szeretném. :D

tócsni sütőtök krumpli fokhagyma tejföl snidling tojás rozmaring

Hozzávalók a tócsnihoz:

4 közepes krumpli

1 nagyobb sárgarépa

1/4 sütőtök

2 rozmaring ág

3 csapott kk só

1 csapott kk bors

8 ek liszt

2 tojás

3 dl olaj a sütéshez

Hozzávalók a fokhagymás tejfölhöz:

2 dl tejföl

1 gerezd fokhagyma

1 mk só, frissen őrölt bors

néhány csepp citromlé

esetleg egy kevés apróra vágott snidling a díszítéshez

tócsni sütőtök krumpli fokhagyma tejföl snidling tojás rozmaring

Elkészítés:

A zöldségeket pucold meg, majd reszeld le mindet a reszelő legnagyobb lyukán.

Sózd be és hagyd kb. 20 percet állni, míg levet ereszt.

Nyomkodd jó alaposan ki, majd üsd rá a tojásokat.

Ízesítsd borssal és apróra vágott rozmaringgal, majd kanalanként add hozzá a lisztet is.

Jó alaposan dolgozd össze.

Hevíts olajat egy serpenyőben és evőkanállal adagolj kis kupacokat a forró olajba. Süsd a tócsnik mindkét oldalát néhány percig, míg aranybarna nem lesz az egész.

A fokhagymás tejfölhöz a tejfölt keverd ki a sóval, borssal, zúzott fokhagymával és a citromlével.

Tálalásnál megszórhatod egy kevés snidlinggel.

tócsni sütőtök krumpli fokhagyma tejföl snidling tojás rozmaring

Ha tetszett a bejegyzés, gyere insta-ra/fb-ra! :)

6 Tovább

Rendezz Halloween partit! 2. rész   Halloween-i Ételek&Italok

Mióta Gy.-vel együtt élünk, egyre többször rendezünk valamilyen összejövetelt. Szeretem egy-egy téma köré felépíteni a bulikat és minden alkalmat megragadok az ünneplésre. Persze a Halloween sem maradhat ki a sorból. (Arra azért figyelünk, hogy ne pont 31-én legyen, hanem lehetőség szerint kicsit előbb vagy később, mert a Halottak napja, Mindenszentek azért nálunk is és a baráti körnél is prioritást élvez.) Mikor jópár évvel ezelőtt először szerettünk volna HW bulit tartani, nem igazán tudtuk még, hogy is induljunk neki. Azóta persze már kiforrott a technika és - szerintem - szuper megoldások születtek részünkről és a barátaink részéről is az ételek, italok, a dekoráció, a jelmezek, a hangulat tekintetében. Ha Ti is kacérkodtok a gondolattal, hogy idén bulit rendezzetek vagy már hivatalosak is vagytok egyre, akkor mindenképp olvassatok tovább. Remélem tudunk adni néhány jó ötletet, inspirációt. :)

Kezdjük is az étekkel: Az elmúlt pár HW buli alkalmából sokféle ötletesebbnél ötletesebb ropogtatnivaló, édesség, saláta, mártogatós és egyéb finomság készült nálunk. Persze a barátaink is mindig hoztak valami egészen elképesztő halloween-i kreációt. Nézzük is meg őket!

halloween vendégvárók leveles tészta pizza virsli tojás olíva bogyó saláta salsa szósz sütőtök muffin gumicukor brownie

Egyszerű pizza tésztából süthettek kis pizza korongokat, amit felturbózhattok szalámiból és olíva bogyóból kialakított pók díszítéssel, de készíthettek akár múmia alakú töltött pizzát. Ha már úgyis a múmiáknál tartunk: tavaly leveles tésztába tekertem a virsliket és így lettek mutatós kis mustár szemű múmiáim. :)

Abban az esetben, ha nem szeretnétek ennyit szöszölni, dobjatok össze néhány extra hot dogot. A kifliket vágjátok ketté, a virsliket pedig irdaljátok be keresztbe, mintha ujjak lennének. Jöhet rá egy kis ketchup, ami "vérként" funkcionál, illetve a "körmöket" egy megfelelő alakúra vágott sajtdarabkából tudjátok kialakítani.

halloween vendégvárók leveles tészta pizza virsli tojás olíva bogyó saláta salsa szósz sütőtök muffin gumicukor brownie

A kedvelt töltött tojást is feldobhatjátok néhány fekete olívabogyóból készült pókkal, de akár piros ételfestékes majonézből "véreres" szemeket is varázsolhattok belőle.

Saláták terén szerintem elég jó ötlet, ha fogtok néhány nagyobb kaliforniai paprikát és töklámpás szerűen kifaragjátok, majd megtöltitek például görög salátával. Vigyázzatok, hogy a szemek-szájak viszonylag kicsik legyenek, nehogy kifolyjon belőlük a töltelék.

Lehet kapni párszáz forintért direkt halloween-i mintás trikolór tésztát. Én minden évben veszek néhány csomaggal, majd összedobom ezt a gyors, bazsalikomos tészta salit, de ez a joghurtos-majonézes verzió sem rossz, bár tény, hogy előbbinél jobban látszanak a minták.

halloween vendégvárók leveles tészta pizza virsli tojás olíva bogyó saláta salsa szósz sütőtök muffin gumicukor brownie

Persze az is egy kiváló opció lehet, ha feldaraboltok uborkát, kaiforniai paprikát, répát és összeraktok a zöldségekből egy csontvázat...najó csontváz szerűséget.  Mellé jöhetnek a különböző mártogatósok, például egy jó kis csípős salsa, a színes guacamole vagy akár az ünnephez illő, autentikus sütőtökös püré. Utóbbihoz kapard ki a megsült sütőtök belsejét és egy kevés tejföllel, chilivel, sóval, borssal pürésítsd össze. 

halloween vendégvárók leveles tészta pizza virsli tojás olíva bogyó saláta salsa szósz sütőtök muffin gumicukor brownie

Desszertek terén a legegyszerűbb, ha muffint készítetetek. Lehet bármilyen ízesítésű, de persze a sütőtökös a leghagyományosabb. A tetejét díszítsétek egy kis csoki mázzal és marcipánból kivágott tökkel, szellemmel vagy más Nektek tetsző halloween-i mintával. Így már igazán tökéletes lesz. Persze bármilyen sütit "rémisztővé" változtathattok néhány gumicukor gilisztával is, válasszátok például ezt a brownie-t.  Szintén jó alternatíva, ha begyúrtok egy omlós-vajas tésztát, majd boszorkány ujjakat formáltok belőle. A körmöket ételfestékes mandulából tudjátok kialakítani. Ugyanebből a tésztából süthettek kis linzereket tökös, szellemes mintával. Abban az esetben, ha tényleg totál 0 helyismeretetek van a konyhában, főzzetek egy csokipudingot, adagoljátok poharakba, majd babapiskótából készítsétek el a "sírokat". A földet csokis darált keksz helyettesítheti. Persze a gumicukor giliszták itt is befigyelhetnek.

halloween vendégvárók leveles tészta pizza virsli tojás olíva bogyó saláta salsa szósz sütőtök muffin gumicukor brownie

Az ételek után jöhetnek az italok:

Ilyenkor van itt az ideje a bloody mary-nek, de ha esetleg nem vagytok oda a paradicsomos italokért, akkor maradjatok a hagyományos vodka-narancsnál. Tökös poharakba töltve szuperül mutat. (Erről többet a következő postomban olvashattok.) Szintén jó ötlet lehet, ha megszíneztek kristálycukrot narancssárga vagy piros ételfestékkel. A poharak szélét kenjétek be egy kevés citromlével, majd mártsátok a színes cukorba. Rémisztő jégkockákat is készíthettek, ha belefagyasztotok néhány gumicukor gilisztát a jégkocka tartótotokba. Ha víz helyett valamilyen piros üdítőbe fagyasztjátok, még jobb lesz az összhatás.

Remélem sikerült néhány jó ötletet adnom arra, hogy milyen ételekkel és italokkal kápráztassátok el a barátaitokat. Legközelebb a dekoráción és a jelmezeken lesz a hangsúly, úgyhogy mindenképp érdemes visszalátogatni a blogra. :)

További halloween-i ötletekért kattints az alábbi linkekre:

Tökfaragás&Sütögetés gyerekekkel

Halloween-i sütőtökös muffin

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is.

0 Tovább
«
12

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Címkefelhő

édességek (135),tojás (91),liszt (75),cukor (74),vaj (57),tej (47),vendégvárók (41),fincsi ebédek (40),tejföl (40),hagyma (36),joghurt (36),paradicsom (35),karácsony (35),sajt (34),citrom (33),advent (33),sütőpor (33),habtejszín (33),ráérős reggelik (32),fahéj (31),adventi naptár (31),kakaópor (30),csokoládé (30),túró (30),rohanós vacsorák (27),narancs (27),bazsalikom (27),fokhagyma (26),olaj (26),eper (25),tejszín (24),barack (24),porcukor (22),leveles tészta (22),vaníliás cukor (22),meggy (22),krumpli (21),sonka (21),gyors muffinok (20),étcsokoládé (19),mascarpone (18),vanília (18),pohárkrémek (18),csoki (17),dió (16),répa (15),ribizli (15),alma (14),őszibarack (13),leves (13),snidling (13),húsvét (12),málna (12),saláta (12),szegfűszeg (12),fehércsoki (12),oregánó (12),petrezselyem (11),lekvár (11),kolbász (11),paradicsomszósz (11),gyümölcs (11),krémsajt (11),élesztő (11),puding (11),pite (11),csirkemell (10),kakaó (10),keksz (10),zöldfűszer (10),(10),szeder (10),kukorica (10),sárgabarack (10),paprika (9),tészta (9),étcsoki (9),majonéz (9),piskóta (9),bonbon (9),halloween (8),rétes (8),sütőtök (8),lilahagyma (8),sajtkrém (8),brownie (8),krémleves (8),dekorcukor (8),spenót (8),mustár (8),rozmaring (8),póréhagyma (7),görög joghurt (7),áfonya (7),méz (7),muffin (7),torta (7),kókusz (6),kaliforniai paprika (6),olívaolaj (6),szilva (6),kelttészta (6),ánizs (6),ricotta (6),cseresznye (6),chili (6),zabpehely (6),kókuszreszelék (6),újhagyma (6),banán (5),medvehagyma (5),réteslap (5),gyorsvacsi (5),pizza (5),rugelach (5),marcipán (5),csoki pasztilla (5),olívabogyó (5),farsang (5),palacsinta (5),fánk (5),bor (5),tejcsokoládé (5),uborka (5),bors (5),tök (5),baracklekvár (5),fehércsokoládé (5),trüffel (4),rizs (4),kivi (4),hidegtál (4),bacon (4),aszalt áfonya (4),körte (4),szalámi (4),cukkini (4),anyák napja (4),sajttorta (4),zabkeksz (4),csirke (4),cheesecake (4),szalonna (4),mandarin (4),mák (4),menta (4),kandírozott narancs (4),babapiskóta (4),zselatinfix (4),gyümölcskenyér (4),zöldség (4),fehérbor (4),valentin-nap (4),darált hús (3),étkezési keményítő (3),vöröshagyma (3),pirospaprika (3),brokkoli (3),szezámmag (3),aszalt gyümölcs (3),gofri (3),Rohanós vacsorák (3),ehető ajándék (3),fondant (3),mozzarella (3),mandula (3),lepény (3),lekvárfőzés (3),tócsni (3),virsli (3),chili paprika (3),befőzés (3),kávé (3),tortazselé (3),blogkóstoló (3),citromfű (3),mexikói (3),levendula (3),csiga (3),pizzaszósz (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),lasagne (3),nutella (3),torma (3),káposzta (3),borsó (3),besamel (3),tortilla (3),mártogatós (2),búzadara (2),pizzagolyó (2),feta sajt (2),burgonya (2),zselatin (2),kókusztej (2),ananász (2),zsömle (2),pesto (2),dzsemfix (2),aszalt paradicsom (2),meggybefőtt (2),penne (2),tejszínhab (2),szerecsendió (2),alaplé (2),gasztroajándék (2),mézeskalács (2),pogácsa (2),gesztenye (2),kuglóf (2),aprósütemény (2),cukormáz (2),mogyoró (2),majoranna (2),Édességek (2),zserbó (2),pasztilla (2),parmezán (2),eperlekvár (2),cékla (2),nyaralás (2),mozarella (2),grillcsirke (2),darált keksz (2),pálinka (2),aszalt szilva (2),oreo keksz (2),barnacukor (2),zsemlemorzsa (2),csokikrém (2),promóció (2),keményítő (2),kefír (2),szódabikarbóna (2),cheesecake brownie (2),rum (2),feta (2),csicseriborsó (2),juhtúró (2),tésztasaláta (2),töltött tojás (2),vanília aroma (2),gyerekek (2),készülődés (2),gyümölcskosárka (2),Gyors muffinok (2),sütipecsét (2),kalács (2),knorr (2),alkohol (2),lime (2),linzertészta (2),fetasajt (2),füstölt sajt (2),curry (2),salsa szósz (2),levendulabirtok (2),olajbogyó (2),bab (2),hamburger (2),magyarprovence (2),gorgonzola (1),ehető ajándékok (1),rizskoch (1),zeller (1),aprósütemények (1),piskótatekercs (1),masni (1),avokádó (1),lila hagyma (1),fehérrépa (1),bolognai (1),chilis bab (1),karácsonyi ebéd (1),sós aprósütemények (1),zeller (1),sárgarépa (1),knorr 100% természetes alapok (1),narancslekvár (1),erdei gyümölcs (1),karalábé (1),majonézes burgonya (1),zöldségkeverék (1),gesztenyemassza (1),bejgli (1),monoszló (1),fatörzs (1),étcsokokoládé (1),franciasaláta (1),desszert (1),hab (1),főétel (1),moszonló (1),aszalvány (1),szaloncukor (1),kandírozott gyümölcs (1),mazsola (1),ebédmenü (1),fehér csokoládé (1),fügelekvár (1),füge (1),lasagne tészta (1),töltött krumpli (1),kakaóscsiga (1),mézeskalácsfűszer (1),vanília kivonat (1),aranygaluska (1),barna cukor (1),bögrés (1),bögrés sütemény (1),bukta (1),saj (1),háztartásikeksz (1),édesség (1),kiszúró (1),szójaszósz (1),jégkrém (1),fagylalt (1),főzőkrém (1),tárkony (1),mogyoróvaj (1),túró rudi (1),kínai (1),sütésnélkül (1),amerikai palacsinta (1),besamel mártás (1),karfiol (1),linzer (1),denevér (1),sűrített tej (1),zödfűszer (1),baileys (1),körözött (1),fagyi (1),trnd (1),churros (1),knorr 100%természetesalapok (1),barackpálinka (1),vaníliarúd (1),pompos (1),likőr (1),gyümölcsrizs (1),görögjoghurt (1),smoothie (1),turmix (1),narancslé (1),graham liszt (1),kevert (1),blondie (1),vajkrém (1),teljes kiőrlésű liszt (1),pillecukor (1),rumaroma (1),víz (1),szalonnasütés (1),Anyák Napja (1),balzsamecet (1),zselé (1),street food (1),hamburgerhús (1),ketchup (1),grillkolbász (1),péksütemény (1),kelt tészta (1),muffinok (1),tavasz (1),író (1),sztrapacska (1),olaszrizling (1),eperszósz (1),szülinap (1),koriander (1),hawaii (1),ételfesték (1),bevonat (1),margarin (1),ballagás (1),ciabatta (1),habfixáló (1),mákosguba (1),Vendégvárók (1),Ráérős reggelik (1),gyors vacsorák (1),krém (1),áfonyalekvár (1),reggeli (1),karaj (1),quesadilla (1),chorizo (1),nachos (1),jalapeno (1),hús (1),töltelék (1),csokiskeksz (1),smarties (1),csokissüti (1),töltött hús (1),vacsora (1),borkóstoló (1),munkaebéd (1),pizzás csiga (1),zöldbab (1),penne (1),szilveszter (1),töltött karaj (1),sonkatekercs (1),kuszkusz (1),képviselőfánk (1),buli (1),képviselő fánk (1),rukkola (1),koktél (1),gyümölcslé (1),kapcsolat (1),müzli (1),kacsa (1),kacsacomb (1),párolt lilakáposzta (1),ecet (1),köménymag (1),lilakáposzta (1),sajtos roló (1),kakaós csiga (1),sertéslapocka (1),ragu (1),sertés (1),lapocka (1),vörösbor (1),kandírozott narancshéj (1),barbérlevél (1),jelmez (1),gumicukor (1),dekoráció (1),kifli (1),krumplifánk (1),mákos guba (1),szósz (1),salsa (1),almáspite (1),meggylekvár (1),tökfaragás (1),sütögetés (1),olíva bogyó (1),krumplipüré (1),köret (1),grillezés (1),velence (1),cookies (1),bográcsozás (1),csilipaprika (1),lecsó (1),pizzafeltét (1),csokiszósz (1),kovászos uborka (1),paradicsomkonzerv (1),savanyúság (1),teszínhab (1),gyömölcs (1),csokipasztilla (1),bagett (1),pulykamell (1),SAD! (1),VKF (1),túrókrém (1),daráltkeksz (1),ősz (1),steak burgonya (1),panír (1),hámozott paradicsom (1),panírozás (1),rántott (1),rántott tök (1),zöldborsó (1)

Utolsó kommentek