Banános amerikai palacsinta

Mr. Baba születése után nagyon nagyon jó dolgunk volt Gy.-vel, mert a Nagymamáim - akik ugye büszke Dédnagyik lettek Gombócka születésével - elvállalták, hogy az első időszakban főznek nekünk. Persze nem csak ilyen "himihumi" kis dobozka, maradék kajcsit kell elképzelni, hanem kvázi komplett svédasztalt. Leves, főétel, desszert, persze "rendelésre" és mindig dupla, de olykor tripla adagban. E mellett pedig sokszor valamilyen édesség, joghurt, puding vagy gyümölcs is akadt a szatyorban ráadásnak. Mondanom sem kell, hogy sokszor alig győztük megenni a sok finomságot. Egyik nap a kissé már (túl)érett banánokból készítettem reggelit, hogy megmentsem a gyümiket a kukába dobástól. (Tudjátok már, hogy egyáltalán nem bírom a pazarlást.) Nagyon jól tettem, a recept tuti bekerül a repertoárba. 

liszt sütőpor banán cukor tej só tojás olaj vaj ráérős reggelik palacsinta amerikai palacsintaHozzávalók:

20 dkg liszt 

1 csomag sütőpor 

2 ek nádcukor (több-kevesebb ízléstől és a banán édességétől függően)

2 dl tej 

1 csipet só 

2 érett banán 

2 tojás 

pici olaj vagy vaj a sütéshez

liszt sütőpor banán cukor tej só tojás olaj vaj ráérős reggelik palacsinta amerikai palacsinta

Elkészítés: 

Egy nagyobb tálba mérd ki a lisztet. Add hozzá a sütőport, a cukrot és a csipet sót. 

Üsd a tálba a tojásokat, majd jöhet az alapanyagokhoz a tej is.

A banánokat egy villával nyomkodd össze, majd a gyümölcsöt is kanalazd a tésztába.

Keverd össze az egészet.

Hevíts egy kevés vajat vagy olajat a palacsintasütőben és kanalazz 1-1 kis kupac tésztát a serpenyődbe. 

Süsd a palacsinták mindkét oldalát alacsony lángon 1-2 percig.

Tálald ízlés szerint gyümölcsökkel, juharsziruppal, lekvárral vagy csokikrémmel.

liszt sütőpor banán cukor tej só tojás olaj vaj ráérős reggelik palacsinta amerikai palacsinta

 Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Spenótos paradicsomos tészta

Anyukám - mióta otthon vagyok - sokszor állít be egy nagy szatyor zöldséggel és gyümölccsel, hiszen Mr. Baba miatt (is) kell a vitaminpótlás. Az a szupi 1-1 ilyen szatyorban, hogy sosem tudom mi lapul benne. Anya ugyanis nem csak a sztenderd zöldségeket, gyümölcsöket válogatja össze, hanem mindig lapul néhány különlegesebb finomság is a csomagban. Egyik nap spárgát és fincsi, zsenge, friss spenótot is hozott. Előbbi még sorára vár, de a spenótból egy nagyon egyszerű, könnyen öszedobható tészta ételt készítettem. Ebben a melegben szerintem tökéletes ebéd vagy vacsi lehet egy kis friss salival. 

vöröshagyma fokhagyma spenót bazsalikom paradicsomszósz tészta parmezán fincsi ebédek rohanós vacsorák saláta

Hozzávalók:

500 g tészta

5 dl paradicsomszósz

2-3 marék friss spenót

1 db vöröshagyma

3-4 gerezd fokhagyma

1+1 kk só

frissen őrölt bors

1 marék friss bazsalikom 

olaj

sajt (lehetőleg parmezán) a tálaláshoz

vöröshagyma fokhagyma spenót bazsalikom paradicsomszósz tészta parmezán fincsi ebédek rohanós vacsorák saláta

Elkészítés:

A spenótot mosd meg és ha kell vágd le a kemény szárakat. 

A tésztát sós vízben kezd el főzni.

A hagymát és a fokhagymát pucold meg, előbbit vágd apróra.

Egy kevés olajon párold üvegesre, majd törd rá a fokhagymát is.

Öntsd hozzá a paradicsomszószt.

Ízesítsd sóval, borssal.

Vágd apóra a bazsalikomot és ezt is add a szószhoz.

Miután összeforrt, dobd rá a spenótot is és főzd még néhány percig.

Ha megfőtt a tészta, szűrd le és tálalhatsz is.

Mi sajtot (parmezánnal lett volna az igazi, de az sajnos nem volt otthon) reszeltünk a tésztára és friss salátát is ettünk mellé. 

vöröshagyma fokhagyma spenót bazsalikom paradicsomszósz tészta parmezán fincsi ebédek rohanós vacsorák saláta

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Barackos bögrés zabpehellyel

Még tavasszal egy full extrás baba bulira készítettem ezt a gyors, joghurtos finomságot. Ennyi fincsi süteményt régen láttam egy helyen, úgyhogy az én kis kevert, bögrés édességem csak "csúfolkodott" az asztal szélén. Aztán mégis hatalmas megtiszteletés ért, mert barátnőm kisfia az én sütimet nézte ki magának és be is nyomott az apukájával jó néhány szeletet. :) Barbi csak sóhajtozott, hogy Simi baba ilyet még nem igazán ehetne, de a fiúk lelkesedése nagyobb volt a süti iránt, mint az "anyai szigor". Ennél több elismerés nekem nem is kell!

Az alaprecept egyébként egy másik barátnőm kis füzetecskéjéből származik, úgyhogy a dicsőség Nórinak is kijár. :)

joghurt barack zabpehely cukor liszt olaj vaníliás cukor sütőpor édességek bögrés bögrés sütemény

Hozzávalók: (1 bögre=1,5 dl)

1 bögre joghurt

fél bögre olaj

2 bögre liszt

1 bögre cukor

2 tojás

1 csomag sütőpor

1 csomag vaníliás cukor

20 dkg sárgabarack

4 ek zabpehely

joghurt barack zabpehely cukor liszt olaj vaníliás cukor sütőpor édességek bögrés bögrés sütemény

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és bélelj ki sütőpapírral egy közepes méretű tepsit.

A tojást keverd ki a cukorral és a vaníliás cukorral, majd öntsd melléjük az olajat és a joghurtot is.

A liszthez add hozzá a sütőport, majd az egészet szitáld a joghurtos keverékbe. 

Jó alaposan dolgozd össze a masszát, majd simítsd a tepsibe.

A barackokat negyedeld el és szépen rakosgasd a tészta tetejére őket.

Szórd meg zabpehellyel, majd mehet is a sütőbe, kb. 25 percre.

joghurt barack zabpehely cukor liszt olaj vaníliás cukor sütőpor édességek bögrés bögrés sütemény

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Csokis, epres, túrós kevert

Első süti, amit Gombócka születése utáni napokban készítettem. Jött az Anyák Napja, úgyhogy nem teketóriázhattunk, hiszen vendégül láttuk a Nagyikat és a Dédnagyikat. Kellett valami sütike, bár az tény, hogy nem volt egyszerű még egy ilyen gyors kevertnek az elkészítése sem egy pár napos baba mellett. Szóval, ha én meg tudtam csinálni ebben a helyzetben és Mr. Gombóc sem ébredt fel a robotgép zajától, akkor bárki képes rá. :D 

túró cukor vaníliás cukor tojás tej porcukor eper csokoládé étcsokoládé csoki liszt vaj édességek

Hozzávalók:

10 dkg vaj

20 dkg porcukor

1 csomag vaníliás cukor

2 tojás

25 dkg túró

4 dl tej

25 dkg liszt

fél csomag sütőpor

20 dkg eper

1 tábla étcsoki

túró cukor vaníliás cukor tojás tej porcukor eper csokoládé étcsokoládé csoki liszt vaj édességek

Elkészítés:

Elsőként a sütőt melegítsd elő 200 fokra és bélelj ki sütőpapírral egy közepes méretű tepsit.

A puha vajat keverd habosra a cukorral és a vaníliás cukorral, majd üsd hozzá a tojásokat.

Jöhet a túró és a tej is.

Egy másik keverőtálban dolgozd össze a lisztet és a sütőport, majd szitáld a túrós masszához.

Öntsd tepsibe a tésztát.

Az epret mosd meg, szeleteld fel, a csokit vágd apró darabokra.

Tedd ki a süti tetejét a gyümölccsel és szórd meg a csokoládéval.

Süsd kb. 40 percig.

 túró cukor vaníliás cukor tojás tej porcukor eper csokoládé étcsokoládé csoki liszt vaj édességek
Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

1 Tovább

Gyors kínai zöldséges csirke

Duma nincs, csak a recept. Az sem egy nagy szám, de Baba mellett mára ennyi tellett. :D Bocsi.

csirkemell kínai rohanós vacsorák rizs olaj szójaszósz zöldség póréhagyma só

Hozzávalók:

fél kg csirkemell

1 zacskó kínai zöldség keverék (350 g)

fél póréhagyma

1 zacskó kínai fűszerkeverék

1 kk só

1 bögre rizs

3-4 ek szójaszósz

olaj

csirkemell kínai rohanós vacsorák rizs olaj szójaszósz zöldség póréhagyma só

Elkészítés:

A husit mosd meg, vágd csíkokra.

Pici olajjal keverd össze a kínai fűszerkeveréket és pácold be vele.

A póréhagymát vágd karikákra, a zödségkeveréket készítsd elő.

A rizst pirítsd meg egy kevés olajon, majd öntsd fel 2-3 bögrényi vízzel.

Sózd meg, majd főzd puhára.

Közben a husit pirítsd meg a wokban, majd dobd hozzá a póréhagymát és a zöldségeket is. 

Locsold meg egy kevés szójaszósszal, majd pirítsd addig, míg a zöldségek megpuhulnak, de ropogósak maradnak. 

Közben megfő a rizs is, úgyhogy már csak tálalni kell. :)

csirkemell kínai rohanós vacsorák rizs olaj szójaszósz zöldség póréhagyma só

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Címkefelhő

édességek (95),tojás (58),cukor (37),liszt (36),vaj (35),fincsi ebédek (32),tej (32),vendégvárók (32),tejföl (29),joghurt (28),paradicsom (28),karácsony (26),hagyma (26),ráérős reggelik (25),sajt (25),citrom (25),advent (24),kakaópor (24),habtejszín (24),adventi naptár (23),rohanós vacsorák (22),eper (21),túró (21),narancs (21),krumpli (20),fahéj (20),sonka (19),csokoládé (19),fokhagyma (18),vaníliás cukor (18),tejszín (18),meggy (18),leveles tészta (16),bazsalikom (16),barack (15),répa (15),pohárkrémek (15),porcukor (15),mascarpone (14),vanília (14),gyors muffinok (14),olaj (13),húsvét (12),málna (11),alma (11),saláta (11),étcsokoládé (11),kolbász (11),ribizli (11),sütőpor (11),leves (10),petrezselyem (10),krémsajt (10),gyümölcs (10),csoki (10),csirkemell (9),élesztő (9),majonéz (9),puding (9),pite (8),snidling (8),dekorcukor (8),paprika (8),paradicsomszósz (8),dió (8),kukorica (8),sajtkrém (8),rétes (7),tészta (7),keksz (7),krémleves (7),piskóta (7),méz (7),görög joghurt (7),lilahagyma (7),szeder (7),kakaó (7),szegfűszeg (7),sárgabarack (7),rozmaring (7),fehércsoki (7),zöldfűszer (6),lekvár (6),mustár (6),újhagyma (6),kókusz (6),torta (6),bonbon (6),póréhagyma (6),spenót (6),brownie (6),kelttészta (5),chili (5),medvehagyma (5),kaliforniai paprika (5),fánk (5),tök (5),farsang (5),gyorsvacsi (5),áfonya (5),tejcsokoládé (5),muffin (5),sütőtök (5),marcipán (5),őszibarack (5),csoki pasztilla (5),csirke (4),ricotta (4),sajttorta (4),uborka (4),réteslap (4),banán (4),olívaolaj (4),pizza (4),anyák napja (4),(4),oregánó (4),szalonna (4),halloween (4),kókuszreszelék (4),valentin-nap (4),zabpehely (4),menta (4),hidegtál (4),kivi (4),zöldség (4),étcsoki (4),fehérbor (4),bor (4),ehető ajándék (3),brokkoli (3),rugelach (3),csiga (3),rizs (3),mandarin (3),borsó (3),fondant (3),chili paprika (3),káposzta (3),virsli (3),mozzarella (3),aszalt gyümölcs (3),mexikói (3),mandula (3),tócsni (3),torma (3),cukkini (3),szilva (3),olívabogyó (3),palacsinta (3),cheesecake (3),lepény (3),blogkóstoló (3),mák (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),babapiskóta (3),szalámi (3),gyümölcskenyér (3),cseresznye (3),ánizs (3),zabkeksz (3),gofri (3),lekvárfőzés (3),befőzés (3),Rohanós vacsorák (3),citromfű (3),nutella (3),burgonya (2),sütipecsét (2),cukormáz (2),nyaralás (2),ananász (2),zselatin (2),gyerekek (2),dzsemfix (2),mézeskalács (2),szerecsendió (2),aszalt áfonya (2),gesztenye (2),trüffel (2),kefír (2),baracklekvár (2),aprósütemény (2),szódabikarbóna (2),mogyoró (2),töltött tojás (2),Gyors muffinok (2),olajbogyó (2),grillcsirke (2),fetasajt (2),kalács (2),parmezán (2),bors (2),rum (2),csokikrém (2),alkohol (2),lime (2),bab (2),tortilla (2),majoranna (2),vöröshagyma (2),cékla (2),Édességek (2),oreo keksz (2),pesto (2),feta sajt (2),tejszínhab (2),mozarella (2),mártogatós (2),pizzagolyó (2),pizzaszósz (2),penne (2),pogácsa (2),tésztasaláta (2),füstölt sajt (2),bacon (2),linzertészta (2),lasagne (2),alaplé (2),pasztilla (2),gyümölcskosárka (2),besamel (2),salsa szósz (2),kávé (2),curry (2),kókusztej (2),sütögetés (1),zöldborsó (1),kakaós csiga (1),ecet (1),salsa (1),sós aprósütemények (1),lilakáposzta (1),kacsa (1),zeller (1),olíva bogyó (1),tárkony (1),kuglóf (1),párolt lilakáposzta (1),tökfaragás (1),almáspite (1),mákos guba (1),kifli (1),dekoráció (1),gumicukor (1),jelmez (1),meggylekvár (1),barbérlevél (1),köménymag (1),aprósütemények (1),krumplifánk (1),sajtos roló (1),szósz (1),kandírozott narancshéj (1),kacsacomb (1),piskótatekercs (1),baileys (1),bögrés sütemény (1),pompos (1),likőr (1),barnacukor (1),gasztroajándék (1),sűrített tej (1),linzer (1),töltött krumpli (1),churros (1),pirospaprika (1),körözött (1),eperlekvár (1),bögrés (1),aranygaluska (1),kevert (1),turmix (1),meggybefőtt (1),görögjoghurt (1),smoothie (1),narancslé (1),rumaroma (1),búzadara (1),teljes kiőrlésű liszt (1),pillecukor (1),besamel mártás (1),karfiol (1),kakaóscsiga (1),víz (1),szójaszósz (1),majonézes burgonya (1),zöldségkeverék (1),fatörzs (1),hab (1),franciasaláta (1),kandírozott gyümölcs (1),ebédmenü (1),karácsonyi ebéd (1),főétel (1),desszert (1),aszalvány (1),bejgli (1),gesztenyemassza (1),túró rudi (1),sárgarépa (1),fehérrépa (1),zeller (1),karalábé (1),rizskoch (1),avokádó (1),szaloncukor (1),étcsokokoládé (1),darált keksz (1),kínai (1),szezámmag (1),ehető ajándékok (1),juhtúró (1),sonkatekercs (1),cheesecake brownie (1),töltött karaj (1),áfonyalekvár (1),készülődés (1),penne (1),zöldbab (1),rukkola (1),buli (1),koktél (1),gyümölcslé (1),képviselőfánk (1),krém (1),muffinok (1),zselé (1),Anyák Napja (1),zselatinfix (1),hamburger (1),street food (1),balzsamecet (1),grillkolbász (1),kelt tészta (1),tavasz (1),sztrapacska (1),péksütemény (1),képviselő fánk (1),borkóstoló (1),munkaebéd (1),csicseriborsó (1),karaj (1),hús (1),töltelék (1),kuszkusz (1),pizzás csiga (1),daráltkeksz (1),kandírozott narancs (1),író (1),szilveszter (1),töltött hús (1),csokiskeksz (1),quesadilla (1),reggeli (1),chorizo (1),jalapeno (1),nachos (1),aszalt paradicsom (1),zsömle (1),smarties (1),cookies (1),csokissüti (1),vacsora (1),ketchup (1),hamburgerhús (1),panír (1),bagett (1),panírozás (1),rántott (1),rántott tök (1),csokipasztilla (1),csilipaprika (1),grillezés (1),szalonnasütés (1),bográcsozás (1),lecsó (1),steak burgonya (1),körte (1),ragu (1),VKF (1),sertéslapocka (1),sertés (1),lapocka (1),pálinka (1),aszalt szilva (1),ősz (1),SAD! (1),darált hús (1),pulykamell (1),velence (1),pizzafeltét (1),ciabatta (1),gyors vacsorák (1),zsemlemorzsa (1),tortazselé (1),ballagás (1),Ráérős reggelik (1),Vendégvárók (1),olaszrizling (1),eperszósz (1),mákosguba (1),habfixáló (1),szülinap (1),hawaii (1),savanyúság (1),kovászos uborka (1),teszínhab (1),gyömölcs (1),csokiszósz (1),paradicsomkonzerv (1),müzli (1),ételfesték (1),margarin (1),bevonat (1),kapcsolat (1),vörösbor (1)