Mini fasírt

A fasírtot sokan kissé "proli" kajának tartják, pedig ha minőségi húsból (nem bolti előre daráltból) készítjük, jó kis étel lehet belőle. Hidegtálak kiegészítőjeként is tökéletes, de partifalatkának sem utolsó. Ebben az esetben a szokásosnál kisebb golyókat készíts, majd szúrd fogpiszkálóra, így elegánsabb lesz az összhatás. Persze bármilyen főzelék kiegészítőjeként vagy egy egyszerű köret mellé is kitűnő választás. Utóbbi két esetben bátran készíthetsz nagyobb fasírtokat, bár én minden esetben jobban szeretem a kisebb, ropogósabb falatkákat. :) 

Ünnepek előtt úgy gondoltam, hogy talán valakinek jól jöhet a nálunk már bevált recept, így íme:

darált hús fokhagyma zsömle pirospaprika só bors zsemlemorzsa olaj vendégvárók fincsi ebédek

Hozzávalók:

60-70 dkg darált hús

3 db szikkadt zsemle pici vízbe beáztatva

2 tojás

fokhagyma ízlés szerint (nálam egy fél fej)

1 csapott ek pirospaprika

1 csapott ek só

1 tk bors

zsemlemorzsa

3 dl olaj a sütéshez

darált hús fokhagyma zsömle pirospaprika só bors zsemlemorzsa olaj vendégvárók fincsi ebédek

Elkészítés:

Elsőként a húst daráld le, a zsömléket pedig áztasd be.

Üsd a tojásokat a husihoz, majd morzsold bele a zsömléket is.

A fokhagymát pucold meg és törd a többihez.

Ízesítsd a masszát sóval, borssal pirospaprikával, majd jó alaposan dolgozd össze az egészet.

Formázz golyócskákat a husiból aztán forgasd meg őket zsemlemorzsába.

Végül bő olajban süsd a fasírtgolyók mindkét oldalát addig, amíg aranybarnák nem lesznek.

darált hús fokhagyma zsömle pirospaprika só bors zsemlemorzsa olaj vendégvárók fincsi ebédek

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is.

0 Tovább

Kandírozott narancsos-étcsokoládés rugelach

Imádom a nyugis reggeliket, főleg vasárnaponként és ünnepnapokon, de valahogy Karácsonykor (igazából szinte a két ünnep között végig) mindig annyira tele vagyok, hogy a reggelit sokszor inkább kihagyom. Mégis nagyon hiányoznak a jó kis fűszeres péksütemények, az elmaradhatatlan kalács, a mézeskalácsos latte, úgyhogy én már novembertől fincsi, karácsonyi ihletésű reggeliket készítek. Egyrészt szupi hangolódás az ünnepekre, másrészt ígyis-úgyis kell valamit reggeliznünk, úgyhogy kettőt egy csapásra. :) Elsőként egy "karácsony ízű" rugelach-ot hoztam, ami egy kis narancslével és kávéval szuper napindító. Azért is kíváló választás reggelire, mert a tésztát már előző nap begyúrhatod, reggelre pedig csak a nyújtás, töltés, tekerés, sütés marad.     

rugelach karácsony advent adventi naptár narancs kandírozott narancs csokoládé étcsokoládé csoki étcsoki narancslekvár ráérős reggelik édességek vaj mascarpone cukor liszt

Hozzávalók:

200 g vaj

200 g mascarpone

90 g cukor

270 g liszt+a nyújtáshoz

4 púpos ek narancslekvár

10 dkg étcsoki

10 dkg kandírozott narancs 

rugelach karácsony advent adventi naptár narancs kandírozott narancs csokoládé étcsokoládé csoki étcsoki narancslekvár ráérős reggelik édességek vaj mascarpone cukor liszt

Elkészítés:

A puha vajat, a krémsajtot, a cukrot, és a lisztet dolgozd össze egy nagy tálban. 

Tedd hűtőbe egy kis időre, de az sem baj, ha egy egész éjszakát pihen. Ez azért fontos, mert a tészta alapból elég ragacsos, de hidegen sokkal kezelhetőbb azért.

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és bélelj ki egy tepsit sütőpapírral.

A csokit aprítsd össze, a lekvárt és a kandírozott narancsot készítsd elő.

rugelach karácsony advent adventi naptár narancs kandírozott narancs csokoládé étcsokoládé csoki étcsoki narancslekvár ráérős reggelik édességek vaj mascarpone cukor liszt

A tészta felét nyújtsd ki kör alakúra egy - jó alaposan - kilisztezett deszkán.

Kend meg a narancslekvárral, majd szórd meg a csokival és a naranccsal.

Vágd kb. 12 cikkelyre a tésztát, mintha pizzát szeletelnél.

Tekerd fel őket a hosszabbik végüknél fogva, majd kicsit hajlítsd is meg őket, hogy szép ívesek legyenek. Tedd sütőpapíros tepsire őket

majd kend le felvert tojással.

A másik adag tésztával is ugyanígy járj el.

Süsd kb. 20 percig 180 fokon a kifliket.

2 tepsi lesz ebből az adagból.

rugelach karácsony advent adventi naptár narancs kandírozott narancs csokoládé étcsokoládé csoki étcsoki narancslekvár ráérős reggelik édességek vaj mascarpone cukor liszt

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Narancsos tejföltorta

Bevallom Mr. Baba első névnapjára készítettem ezt a szuper egyszerű tortát. Akkor ugyan még a beetetés zajlott részéről, azaz egy álomgyerek volt, aki csak aludt (jó sokat) és evett (jó gyorsan, ügyesen), így bőven volt időm kreatívkodni. Persze nagyon extrázni nem mertem, hiszen 3 hetes volt még csak Őméltósága, így egy sütés nélküli tortát álmodtam meg neki. Pontosabban magunknak, hiszen ő csak csak közvetve falatozhatott belőle. Mivel naraccsal készül, kiváló választás az előttünk álló téli, ünnepi időszakra. 

narancs torta édességek sütésnélkül keksz háztartásikeksz mézeskalácsfűszer porcukor zselatinfix habtejszín tejföl tortazselé

Hozzávalók egy 18 cm-es kapcsos tortaformához:

2 dl habtejszín

3 dl tejföl

1 csomag zselatinfix

2 narancs

50 g porcukor

1 csomag mézeskalácsfűszer

kb. 200 g háztartási keksz

1 csomag átlátszó tortazselé

narancs torta édességek sütésnélkül keksz háztartásikeksz mézeskalácsfűszer porcukor zselatinfix habtejszín tejföl tortazselé

Elkészítés:

A habtejszínt kezd el felverni, majd közben add hozzá a zselatinfixet, a porcukrot és a mézeskalácsfűszert.

Ha jó kemény a hab, forgasd bele a tejfölbe.

Reszeld a krémhez az egyik narancs héját. (Vagy akár mindkettőét.)

Szépen szeleteld fel a narancsokat és már jöhet is a torta összeálítása.

Egy csatos tortaforma alját rakd ki háztartási kekszel.

Erre kanalazd rá a krém felét, majd díszítsd szépen ki a narancs szeletekkel.

Ezt követően újra a keksz jön, majd a maradék krém.

Legfelülre pedig ismét a gyümölcs kerül.

Készítsd el a tortazselét a csomagoláson látható utasítás szerint, majd csurgasd rá a torta tetejére.

Tedd minimum néhány órára, de akár egy éjszakára is hűtőbe a süteményt.

Tipp: Tálalás előtt, óvatosan vágd körbe késsel a tortaforma mentén a sütit, hogy biztosan könnyen ki lehessen szedni. 

narancs torta édességek sütésnélkül keksz háztartásikeksz mézeskalácsfűszer porcukor zselatinfix habtejszín tejföl tortazselé

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Áfonyás-kókuszos trüffel

A tavalyi gasztroajándékok közül talán ez az istenien krémes, lágy finomság volt a kedvencem. Olyannyira, hogy ott sakkoztam magamban, hogy minél kevesebbtől kelljen megválnom és minél több maradjon "saját használatra". Persze aztán megembereltem magam és szépen elfoglalták az eredetileg kijelölt helyüket a dísztányérokon, de bevallom igencsak fájó szívvel búcsúztam el tőlük, annyira teli találat lett.

Ha Ti is gasztroajándékokban gondolkodtok, akkor ezt a trüffelt teljes szívemből ajánlom. Nem nagy cucc elkészíteni, mégis nagyon elegáns, mutatós és isteni is. Megfelelő csomagolással szerintem nagyon szupi ajándék. Engem legalábbis meglephet bárki hasonlóval. Nem sértődöm meg. :D 

habtejszín fehércsokoládé kókuszreszelék aszalt áfonya áfonya trüffel édességek karácsony advent adventi naptár

Hozzávalók:

1 dl habtejszín

100 g fehércsoki

4-5 ek kókuszreszelék+a forgatáshoz

50 g aszalt áfonya

habtejszín fehércsokoládé kókuszreszelék aszalt áfonya áfonya trüffel édességek karácsony advent adventi naptár

Elkészítés:

A tejszínt kezd el egy kisebb lábosban melegíteni, majd tördeld bele a csokoládét.

Kevergesd egy spatulával, majd ha felolvadt, add hozzá a kókuszt és az áfonyát is.

Fedd le és tedd hűtőbe kb. egy éjszakára.

Másnapra könnyen formázható, sűrű masszát kapsz.

Önts egy kistányérba még egy kevés kókuszreszeléket, majd formázz kis golyókat a fehércsokis krémből.

Hempergesd meg jó alaposan a kókuszreszelékben és kész is. :)

habtejszín fehércsokoládé kókuszreszelék aszalt áfonya áfonya trüffel édességek karácsony advent adventi naptár

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Aszaltszilva leves

A családunkban ünnepekkor már egy viszonylag régóta meghatározott menetrend szerint megy a karácsonyi vendégjárás. A 24. ebéd mindig Szabó Mamáéknál zajlik, viszonylag fix menüvel. A fő kérdés mindig csak az, hogy ebéd előtt vagy után jöjjön a Kisjézus. Mostanában próbálunk várni az ajándékozással, de lelki szemeim előtt látom a jövőbeli mini diktátorkámat, ahogyan esélyt sem ad arra, hogy először együnk. Addig azonban még van pár évünk az ételekre koncentrálni, úgyhogy hozom is Mama ünnepi levesét. Kítűnő választás a karácsonyi asztalra, sőt a hétvégén még egy próbakör is beleférhet. :)

leves aszalt szilva narancs citrom cukor tejszín étkezési keményítő vaníliarúd fahéj szegfűszeg bor fincsi ebédek karácsony advent adventi naptár

Hozzávalók:

1 kg aszalt szilva

4 púpos ek cukor

1 púpos kk fahéj

1 vaníliarúd

1 narancs

1/2 citrom

1 dl bor

kb. 10 db szegfűszeg

1 csipet só

2-2,5 l víz

2 ek étkezési keményítő

1 l tejszín

leves aszalt szilva narancs citrom cukor tejszín étkezési keményítő vaníliarúd fahéj szegfűszeg bor fincsi ebédek karácsony advent adventi naptár

Elkészítés:

Az aszalt szilvát tedd egy nagy fazékba, majd öntsd fel vízzel és a borral.

Ízesítsd a cukorral, a fahéjjal, a vanília rúddal és a csipet sóval. Egy teatojásba tedd bele a szegfűszeget és ezt is tedd a levesbe. 

Reszeld bele a narancs héját, facsard bele a levét, a fél citromot pedig egy az egyben dobd a levesbe.

Fedő alatt párold a szilvát puhára.

Ha már gyöngyözik, készítsd el a tejszínes keveréket.

Egy habverővel jó alaposan dolgozd össze a keményítőt a tejszínnel, majd adj hozzá néhány merőkanálnyi levest.

Utána - állandó keverés mellett - egy szűrőn keresztül öntsd a tejszínes egyveleget a leveshez.

Forrald fel, majd gyöngyöztesd még néhány percig.

Tálalás előtt halászd ki a fél citromot, a vaníliarudat és a szegfűszeget.

leves aszalt szilva narancs citrom cukor tejszín étkezési keményítő vaníliarúd fahéj szegfűszeg bor fincsi ebédek karácsony advent adventi naptár

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Zserbós csiga

A leveles tészta eddig is nagy barátom volt, de Mr. Baba óta még nagyobb a rajongásom irányába. A fő ok persze az, hogy a kis Minidiktátor 100%-os figyelmet igényel és persze én vagyok a fő szórakoztató egység. Azért Gy. és a rugós hinta még versenyben vannak a címért, de valahogy mégis én állok nyerésre. :D Így persze nem sok időm marad sütögetni, a fincsi péksütik azonban nagyon hiányoznak. A leveles tészta alapot jó kompromisszumnak tartom, hiszen így viszonylag kevés idő ráfordítással fincsi reggelit vagy nasit készíthetek magunknak. A Karácsony közeledtével pedig mi más ihlette volna a tölteléket, mint az egyik nagy klasszikus, a zserbó. :) 

leveles tészta lekvár baracklekvár dió csokoládé étcsokoládé tojás zserbó édességek

Hozzávalók:

1 csomag leveles tészta

1 kis üveg baracklekvár

10 dkg darált dió

1 tojás

10 dkg étcsoki

leveles tészta lekvár baracklekvár dió csokoládé étcsokoládé tojás zserbó édességek

Elkészítés:

A leveles tésztát nyújtsd ki, majd kend meg a lekvárral. 

Hintsd meg a dióval.

Az étcsokit vágd apróra, majd ezt is szórd a tésztára.

Tekerd fel jó szorosan.

Vágj kb. 1 cm-es szeleteket, majd fektesd a csigákat sütőpapíros tepsire.

Kend le felvert tojással, majd süsd őket 200 fokon kb. 13 percig.

Tipp: Ha kicsit több időd van és még királyabb sütit szeretnél, a csokit olvaszd fel és csorgasd a már megsült csigák tetejére. 

leveles tészta lekvár baracklekvár dió csokoládé étcsokoládé tojás zserbó édességek

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Karácsonyi tervező

Juhúúúú, indul az ünnepi visszaszámlálás! Ennek örömére egy kis segítség a tervezésben, készülődésben, ünneplésben! 

advent karácsony készülődés adventi naptár édességek vendégvárók

6 héttel karácsony előtt: 

- Készítsd el vagy vásárold meg az adventi naptárat. Kisgyerekeknek szuper ötlet szerintem, ha az édesség helyett/mellett egy rövid mese is található a zsebecskékben. 

- Főzz a kamrából és a fagyasztóból. Ez két dolog miatt is jó: Egyrészt pénzt spórolsz az ünnepekre, másrészt kicsit ürül a mélyhűtő és a spejz, így lesz elengendő hely a karácsonyi lakoma nyersanyagainak. 

- Üljetek össze a családdal és beszéljétek meg az ünnepi menetrendet. Szerintem jó, ha kialakítotok egy rendszert, ami aztán évről évre ismétlődhet kisebb finomhangolásokkal.

- Írj ajándéklistát! (Bevallom én ezt már augusztusban megtettem, mikor még az árnyékban is 30 fok volt. Mr. Baba akkoriban ugyanis kizárólag a babakocsiban volt hajlandó hosszabban szundikálni, így kvázi kiköltöztünk a játszótérre. Míg ő szundizott én olvastam vagy épp az ajándéklista íráshoz hasonló fontos dolgokkal szórakoztattam magam. :D) A gasztroajándékokról se feledkezz el. 

advent karácsony készülődés adventi naptár édességek vendégvárók

5 héttel Karácsony előtt:

- Készítsd el vagy vásárold meg az adventi koszorút. Mi minden évben saját kezűleg készítjük kisgyermekkorom óta. A legszebb emlékeim közé tartozik, mikor a szüleim bekapcsolták a karácsonyi kazettát és a már rongyosra hallgatott dalok közben kreatívkodhattam. 

- Segíts a Mikulásnak beszerezni az apró ajándékokat.

- Tervezd meg az ünnepi menüt. Ötleteket itt találsz. A nem romlandó alapanyagokat és az italokat meg is vásárolhatod. 

- Keressetek karácsonyi filmeket és esős napokon tartsatok mozi délutánt. Közben természetesen ér forró csokizni/forralt borozni. 

advent karácsony készülődés adventi naptár édességek vendégvárók

4 héttel Karácsony előtt:

- December 1-én rakd ki az adventi naptárat, majd minden nap örüljetek együtt a meglepetéseknek. A tavalyi "főznijósat" itt találod. 

- Látogassatok ki az adventi vásárba forralt borozni/forró csokizni. A legjobb időpont szerintem a kora délután, amikor még egy darabig világos van, majd ahogy besötétedik megcsodálhatjátok a szikrázó fényeket. 

- Szépen lassan szerezd be a karácsonyi ajándékokat. Minden bevásárlásnál húzz ki egyet a listádról, így nem lesz egyszerre megterhelő. Persze az ügyesebbek egész évben lesik az ajándékozottak vágyait és a szupi akciókat. 

- Nézd át az ünnepi dekorációt és szépen lassan kezd el díszíteni a lakást. A ház kivilágításáról se feledkezz meg. Szerintem szuperül feldobják a borús délutánokat, estéket a csillogó karácsonyi fények. Ami hiányzik, azt pótold. 

- December 3. advent 1. vasárnapja. Gyújtsátok meg együtt a gyertyát az adventi koszorún. Közben majszoljatok valami finomságot, például gyümölcskenyeret.

advent karácsony készülődés adventi naptár édességek vendégvárók

3 héttel Karácsony előtt:

- Vásárold meg a szaloncukrot, az akasztót és a csillagszórót. 

- Süss ünnepi kekszet a Mikulásnak! A gyerekek is élvezni fogják. Tuti befutó, ünnepi keksz receptért kattints ide: Fűszeres karácsonyi keksz

- Az év ezen szakában kiemelten fontos a jótékonykodás. Keress egy szimpatikus szervezetet és hajrá. Mi minden évben cipősdobozokat készítünk a ciposdoboz.hu keretében.

- Sokan szeretnek a Nagyszülőknek, Dédszülőknek fényképes ajándékokat adni. Ha Te is így vagy ezzel, mindenképp állj neki, mert az ünnep előtt hatalmas a roham.

- Szervezzetek a hétvégére családi kirándulást. Budapest környékieknek szívből ajánlom a gödöllői Karácsony házat, illetve a szentendrei Hubay házat

- December 10. advent 2. vasárnapja. Gyújtsátok meg a 2. gyertyát. 

advent karácsony készülődés adventi naptár édességek vendégvárók

2 héttel Karácsony előtt:

- Állj neki az ünnepi nagytakarításnak. (Ez a melós része a dolognak. Gondolj arra, hogy legközelebb Húsvétkor "kell" nagyisan nagytakarítani. :D Nálunk ez amúgy tavaly karikor is és nyusziünnepkor is elmaradt, mert Gy. hősiesen magára vállalta, csak épp kicsit más elképzeléseink vannak a nagytakarításról. :D Idén eljutottam odáig, hogy a függönyök ki lettek mosva. Az előbbi litániával csak azt szeretném érzékeltetni, hogy ez a pont olykor elhagyható.)

- Szedd elő a karácsonyi cd-t vagy nyomj be ünnepi dalokat a youtube-on. 

- Nézd át a tavalyról maradt csomagoló papírokat, kötözőket, ajándék címkéket. Konstatáld, hogy az elkövetkezendő körülbelül 5 évre elegendő van, majd menj el a boltba és csillogó szemekkel szerezd be az ideieket. Ha hazaértél gyorsan dugd el a Férjed elől. :D

- Vasárnap reggelizzetek az ágyban. Ünnepi receptekért klikk ide.

- December 17. ezüst vasárnap. Gyújtsátok meg a 3. gyertyát is. 

advent karácsony készülődés adventi naptár édességek vendégvárók

1 héttel Karácsony előtt:

- Csomagold be az ajándékokat és szépen címkézd fel őket. Vállalom, hogy borzasztóan nem környezettudatos, de imádom a gyönyörű csomagoló papírokat.

- Ha likőröket adnál ajándékba, készítsd el már most. Kattints a házi bailey's és a narancsos csokilikőr receptjéért. 

- Szerezd be a karácsonyfát. Ha műfenyőtök van, a karácsonyfa díszekkel együtt szedd elő és ellenőrizd le őket. Ebben az esetben is konstatáld, hogy körülbelül 10 család 3 méteres karácsonyfáját fel tudnád díszíteni az eddigi díszeitekből, majd vedd elő, a már október óta rejtegetett vadonatúj díszeket. A régiek közül ajándékozz el egy párat, hogy legyen hely az újaknak. :D 

- Persze az égősorokat se felejtsd el átnézni.

- Itt az ideje a mézeskalács sütésnek. Szerintem szuper családi program, hiszen nem csak a kislányok, hanem a fiúk is élvezhetik a közös kreatívkodást.

advent karácsony készülődés adventi naptár édességek vendégvárók

2-3 nappal Karácsony előtt:

- Készítsd el azokat a süteményeket, amelyek szépen elállnak az ünnepig. Ilyen például a zserbó és a bejgli is. 

- Vásárold meg azokat az élelmiszereket, amik frissen kellenek a karácsonyi menühöz.

- Ellenőrizd le az asztalterítőket, szalvétákat, terítéket, evőeszközöket. 

- A "nem elállós" gasztro ajándékokat, például a tejszínes trüffeleket, bonbonokat, kekszeket is tervezd be a programba. Ötleteket itt találsz. Csomagold kis dobozkákba vagy zacsikba. 

advent karácsony készülődés adventi naptár édességek vendégvárók

1 nappal Karácsony előtt:

- Végezd el az utolsó simításokat a lakásban/házban.

- Főzd meg, illetve készítsd minél jobban elő az ünnepi ételeket másnapra. 

- Díszítsd fel a karácsonyfát.

- Dőlj hátra és élvezd ki az ünnep minden percét: "Hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet csoda nélkül élni." Márai Sándor

advent karácsony készülődés adventi naptár édességek vendégvárók

Remélem a fenti kis lista egy kicsit megkönnyíti az ünnepi készülődést és tudok vele egy hangyányit segíteni Nektek. A továbbiakban is folyamatosan hozom a különböző karácsonyi ötleteket, gasztro ajándékokat, süteményeket, ünnepi ételeket és italokat is, úgyhogy érdemes lesz vissza nézni az oldalra. Persze ne feledkezzetek meg a lényegről, az együtt töltött minőségi időről és a minél több pihenésről sem. 

Ha van kedvetek nézzetek körül a facebook oldalamon is, mert ott is számos KARÁCSONYI ötletet találhattok és ígérem ráfekszem az instagram fiókomra is, úgyhogy gyertek csak nyugodtan! :) 

0 Tovább

Citromkrémes mákos piskóta

Van pár mérföldkő ősszel, ami mind mind azt jelenti számomra, hogy igen csak közeledünk a már tavaly december vége óta várt KARÁCSONYhoz. Ilyen nálam az óra átállítás október végén, a halloween bulira való készülődés, aztán a gyertyagyújtás, megemlékezés november 1-én. A következő állomás Nagypapám névnapja, Imre nap, november 5-én. Ez az utolsó nagy családi ünnep Szenteste előtt. Ráadásul ha belegondolok, hogy már csak egy hónapra, kb. négy hétre vagyunk a Mikulástól, akkor igen-igen felderül az arcom. Én ugyanis azok táborát erősítem, akiknél soha nem lehet elég korán kezdeni az ünneplést, nem borulok ki, ha októberben tele vannak csillogó díszekkel a boltok. Sőt! :D Szeretek jó előre listát írni, lélekben felkészülni az előttünk álló csodálatos időszakra. A süti sütést sem veszem félvállról és Papa névnapja szuper alkalom volt ennek a mákos finomságnak a tesztelésére. Jelentem, átment a teszten, így ennek a sütinek is ott a helye a karácsonyi asztalon, azzal a különbséggel, hogy citrom helyett, naranccsal készítem majd.  

mascarpone citrom édességek mák liszt tojás tej cukor sütőpor vanília vanília aroma porcukor vaj

Hozzávalók a piskótához:

5 tojás

20 dkg cukor

10 dkg vaj

1 kk vanília aroma

2,5 dl tej

30 dkg liszt

1 csomag sütőpor

10 dkg darált mák

mascarpone citrom édességek mák liszt tojás tej cukor sütőpor vanília vanília aroma porcukor vaj

Hozzávalók a krémhez:

5 dkg vaj

25 dkg mascarpone

10 dkg porcukor

1 citrom

mascarpone citrom édességek mák liszt tojás tej cukor sütőpor vanília vanília aroma porcukor vaj

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 170 fokra.

A tojásokat válaszd ketté, a fehérjét verd kemény habbá.

A sárgáját keverd ki a cukorral, a vajjal és a vanília aromával.

A lisztet dolgozd össze a sütőporral, a mákkal és a sóval.

A tejjel felváltva adagold a cukros masszához.

Végül forgasd bele a habbá vert tojásfehérjét is.

Egy nagyobb tepsit bélelj ki sütőpapírral, majd öntsd bele a masszát.

Süsd kb. 40 percig. 

Közben állítsd össze a krémet.

A mascarpone-t keverd ki a vajjal és a porcukorral.

A citrom héját reszeld le, majd ezt is add a krémhez.

Facsard ki a levét is, majd ízlés szerint csorgasd a krémbe. (Én egy jó nagy citom levének a felét adtam hozzá.)

Ha megsült a süti, hagyd kihűlni, majd húzd le róla a sütőpapírt.

Kend meg a citromos krémmel, majd fogyasztásig tedd hűtőbe. (Így könnyebb lesz szeletelni.)

mascarpone citrom édességek mák liszt tojás tej cukor sütőpor vanília vanília aroma porcukor vaj

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Fűszeres túrógolyó variációk

Említettem már, hogy a családi összejöveteleken annyian vagyunk, hogy szinte esélytelen meleg étellel készülni, mert nincs az az asztal, amit egyszerre körbe tudnánk ülni. :D Éppen ezért hidegtálakkal készülünk általában. Persze uncsi lenne mindig full ugyanazt a menüsort végig enni, így mindig próbálunk újítani valamit. Hamarosan sor kerül Mr. Baba keresztelőjére, ráadásul közeleg a karácsony is,  így nekem már előre jár az agyam, hogy milyen újdonságokat csempészhetnénk be a régi kedvencek közé. Az egyik újítás - a sima fokhagymás golyó mellett - az alábbi két fűszeres variáció lesz.   

juhtúró túró zöldfűszer bazsalikom snidling oregánó pirospaprika vendégvárók

Hozzávalók:

15 dkg juhtúró

25 dkg sima túró

1 kk só

frissen őrölt bors

1 csokor zöldfűszer (nálam snidling, oregánó, bazsalikom vegyesen)

pirospaprika

juhtúró túró zöldfűszer bazsalikom snidling oregánó pirospaprika vendégvárók

Elkészítés:

A túrót és a juhtúrót tedd egy nagy tálba, majd ízesítsd sóval, borssal.

A zöldfűszereket aprítsd fel, a pirospaprikát készítsd elő.

A túrós masszát felezd el.

Az egyikhez add hozzá az apróra vágott zöldfűszereket, majd jó alaposan keverd össze.

Nedves kézzel formázz belőlük golyókat.

A túrós massza másik feléből szintén formázz golyócskákat, majd forgasd meg pirospaprikában.

Tálald pirítóssal és friss zöldségekkel.

juhtúró túró zöldfűszer bazsalikom snidling oregánó pirospaprika vendégvárók

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Őszi tésztasaláta

Az elmúlt évek során egyre jobban kialakult egy jó kis"buli rendszer" a baráti társaságunkban. Kvázi le lett osztva, hogy melyik ünnepet, eseményt ki tartja. A Halloween hozzánk került és ha jól emlékszem idén már 4. alkalommal rendeztük volna meg. Mr. Baba mellett persze ez nem olyan egyszerű, így a stafétát ideglenesen átadtuk Zsófi barátnőméknek. Na így sem volt leányálom a készülődés, mert Gombóc épp ülni tanul és egy másodpercre nem lehet ott hagyni, mert elég ingatag. Amint ellépek mellőle, ülésbe tornázza magát, majd pár pillanat múlva eldől, mint egy mini krumpliszsák, persze hatalmas elégedetlenségekkel kísérve. :D Én meg persze rohanok, megvigasztalom, majd az egész kezdődik előlről. Azért az átlaghoz képest kb. 6x annyi idő alatt elkészült ez a sali és este mi is el tudtunk szökni egy kicsit a bulira, míg a lelkes nagyszülők őrizték Mr. Gombóc álmát. 

tészta bazsalikom sajt feta gorgonzola sütőtök olívaolaj citrom hagyma lila hagyma rohanós vacsorák halloween

Hozzávalók:

25 dkg tészta (nálam halloween figurás, de természetesen minden egyéb tökéletesen megfelel a célnak)

kb. negyed sütőtök

1 nagyobb lilahagyma

1 marék bazsalikom 

10 dkg karakteresebb ízű sajt (pl. feta vagy gorgonzola)

olívaolaj

só, bors

1 citrom

tészta bazsalikom sajt feta gorgonzola sütőtök olívaolaj citrom hagyma lila hagyma rohanós vacsorák halloween

Elkészítés:

A tököt vágd apró kockára és egy olívaolajjal meglocsolt tepsiben 200 fokon süsd meg. Extrázhatod ha beízesíted egy kis sóval, borssal, rozmaringgal.

A tésztát sós vízben főzd meg.

Közben a hagymát és a sajtot szeleteld fel.

A bazsalikomot is aprítsd durvára.

Ha a tök megsült és a tészta is megfőtt, jöhet a sali összeállítása.

Egy nagy tálba szórd bele a tésztát, a tököt, a sajtot, a lilahagymát és a bazsalikomot.

Sózd meg és őrölj rá borsot. Facsard rá a citrom levét, majd jó alaposan keverd össze.

tészta bazsalikom sajt feta gorgonzola sütőtök olívaolaj citrom hagyma lila hagyma rohanós vacsorák halloween

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is. 

0 Tovább

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Címkefelhő

édességek (135),tojás (91),liszt (75),cukor (74),vaj (57),tej (47),vendégvárók (41),fincsi ebédek (40),tejföl (40),hagyma (36),joghurt (36),paradicsom (35),karácsony (35),sajt (34),citrom (33),advent (33),sütőpor (33),habtejszín (33),ráérős reggelik (32),fahéj (31),adventi naptár (31),kakaópor (30),csokoládé (30),túró (30),rohanós vacsorák (27),narancs (27),bazsalikom (27),fokhagyma (26),olaj (26),eper (25),tejszín (24),barack (24),porcukor (22),leveles tészta (22),vaníliás cukor (22),meggy (22),krumpli (21),sonka (21),gyors muffinok (20),étcsokoládé (19),mascarpone (18),vanília (18),pohárkrémek (18),csoki (17),dió (16),répa (15),ribizli (15),alma (14),őszibarack (13),leves (13),snidling (13),húsvét (12),málna (12),saláta (12),szegfűszeg (12),fehércsoki (12),oregánó (12),petrezselyem (11),lekvár (11),kolbász (11),paradicsomszósz (11),gyümölcs (11),krémsajt (11),élesztő (11),puding (11),pite (11),csirkemell (10),kakaó (10),keksz (10),zöldfűszer (10),(10),szeder (10),kukorica (10),sárgabarack (10),paprika (9),tészta (9),étcsoki (9),majonéz (9),piskóta (9),bonbon (9),halloween (8),rétes (8),sütőtök (8),lilahagyma (8),sajtkrém (8),brownie (8),krémleves (8),dekorcukor (8),spenót (8),mustár (8),rozmaring (8),póréhagyma (7),görög joghurt (7),áfonya (7),méz (7),muffin (7),torta (7),kókusz (6),kaliforniai paprika (6),olívaolaj (6),szilva (6),kelttészta (6),ánizs (6),ricotta (6),cseresznye (6),chili (6),zabpehely (6),kókuszreszelék (6),újhagyma (6),banán (5),medvehagyma (5),réteslap (5),gyorsvacsi (5),pizza (5),rugelach (5),marcipán (5),csoki pasztilla (5),olívabogyó (5),farsang (5),palacsinta (5),fánk (5),bor (5),tejcsokoládé (5),uborka (5),bors (5),tök (5),baracklekvár (5),fehércsokoládé (5),trüffel (4),rizs (4),kivi (4),hidegtál (4),bacon (4),aszalt áfonya (4),körte (4),szalámi (4),cukkini (4),anyák napja (4),sajttorta (4),zabkeksz (4),csirke (4),cheesecake (4),szalonna (4),mandarin (4),mák (4),menta (4),kandírozott narancs (4),babapiskóta (4),zselatinfix (4),gyümölcskenyér (4),zöldség (4),fehérbor (4),valentin-nap (4),darált hús (3),étkezési keményítő (3),vöröshagyma (3),pirospaprika (3),brokkoli (3),szezámmag (3),aszalt gyümölcs (3),gofri (3),Rohanós vacsorák (3),ehető ajándék (3),fondant (3),mozzarella (3),mandula (3),lepény (3),lekvárfőzés (3),tócsni (3),virsli (3),chili paprika (3),befőzés (3),kávé (3),tortazselé (3),blogkóstoló (3),citromfű (3),mexikói (3),levendula (3),csiga (3),pizzaszósz (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),lasagne (3),nutella (3),torma (3),káposzta (3),borsó (3),besamel (3),tortilla (3),mártogatós (2),búzadara (2),pizzagolyó (2),feta sajt (2),burgonya (2),zselatin (2),kókusztej (2),ananász (2),zsömle (2),pesto (2),dzsemfix (2),aszalt paradicsom (2),meggybefőtt (2),penne (2),tejszínhab (2),szerecsendió (2),alaplé (2),gasztroajándék (2),mézeskalács (2),pogácsa (2),gesztenye (2),kuglóf (2),aprósütemény (2),cukormáz (2),mogyoró (2),majoranna (2),Édességek (2),zserbó (2),pasztilla (2),parmezán (2),eperlekvár (2),cékla (2),nyaralás (2),mozarella (2),grillcsirke (2),darált keksz (2),pálinka (2),aszalt szilva (2),oreo keksz (2),barnacukor (2),zsemlemorzsa (2),csokikrém (2),promóció (2),keményítő (2),kefír (2),szódabikarbóna (2),cheesecake brownie (2),rum (2),feta (2),csicseriborsó (2),juhtúró (2),tésztasaláta (2),töltött tojás (2),vanília aroma (2),gyerekek (2),készülődés (2),gyümölcskosárka (2),Gyors muffinok (2),sütipecsét (2),kalács (2),knorr (2),alkohol (2),lime (2),linzertészta (2),fetasajt (2),füstölt sajt (2),curry (2),salsa szósz (2),levendulabirtok (2),olajbogyó (2),bab (2),hamburger (2),magyarprovence (2),gorgonzola (1),ehető ajándékok (1),rizskoch (1),zeller (1),aprósütemények (1),piskótatekercs (1),masni (1),avokádó (1),lila hagyma (1),fehérrépa (1),bolognai (1),chilis bab (1),karácsonyi ebéd (1),sós aprósütemények (1),zeller (1),sárgarépa (1),knorr 100% természetes alapok (1),narancslekvár (1),erdei gyümölcs (1),karalábé (1),majonézes burgonya (1),zöldségkeverék (1),gesztenyemassza (1),bejgli (1),monoszló (1),fatörzs (1),étcsokokoládé (1),franciasaláta (1),desszert (1),hab (1),főétel (1),moszonló (1),aszalvány (1),szaloncukor (1),kandírozott gyümölcs (1),mazsola (1),ebédmenü (1),fehér csokoládé (1),fügelekvár (1),füge (1),lasagne tészta (1),töltött krumpli (1),kakaóscsiga (1),mézeskalácsfűszer (1),vanília kivonat (1),aranygaluska (1),barna cukor (1),bögrés (1),bögrés sütemény (1),bukta (1),saj (1),háztartásikeksz (1),édesség (1),kiszúró (1),szójaszósz (1),jégkrém (1),fagylalt (1),főzőkrém (1),tárkony (1),mogyoróvaj (1),túró rudi (1),kínai (1),sütésnélkül (1),amerikai palacsinta (1),besamel mártás (1),karfiol (1),linzer (1),denevér (1),sűrített tej (1),zödfűszer (1),baileys (1),körözött (1),fagyi (1),trnd (1),churros (1),knorr 100%természetesalapok (1),barackpálinka (1),vaníliarúd (1),pompos (1),likőr (1),gyümölcsrizs (1),görögjoghurt (1),smoothie (1),turmix (1),narancslé (1),graham liszt (1),kevert (1),blondie (1),vajkrém (1),teljes kiőrlésű liszt (1),pillecukor (1),rumaroma (1),víz (1),szalonnasütés (1),Anyák Napja (1),balzsamecet (1),zselé (1),street food (1),hamburgerhús (1),ketchup (1),grillkolbász (1),péksütemény (1),kelt tészta (1),muffinok (1),tavasz (1),író (1),sztrapacska (1),olaszrizling (1),eperszósz (1),szülinap (1),koriander (1),hawaii (1),ételfesték (1),bevonat (1),margarin (1),ballagás (1),ciabatta (1),habfixáló (1),mákosguba (1),Vendégvárók (1),Ráérős reggelik (1),gyors vacsorák (1),krém (1),áfonyalekvár (1),reggeli (1),karaj (1),quesadilla (1),chorizo (1),nachos (1),jalapeno (1),hús (1),töltelék (1),csokiskeksz (1),smarties (1),csokissüti (1),töltött hús (1),vacsora (1),borkóstoló (1),munkaebéd (1),pizzás csiga (1),zöldbab (1),penne (1),szilveszter (1),töltött karaj (1),sonkatekercs (1),kuszkusz (1),képviselőfánk (1),buli (1),képviselő fánk (1),rukkola (1),koktél (1),gyümölcslé (1),kapcsolat (1),müzli (1),kacsa (1),kacsacomb (1),párolt lilakáposzta (1),ecet (1),köménymag (1),lilakáposzta (1),sajtos roló (1),kakaós csiga (1),sertéslapocka (1),ragu (1),sertés (1),lapocka (1),vörösbor (1),kandírozott narancshéj (1),barbérlevél (1),jelmez (1),gumicukor (1),dekoráció (1),kifli (1),krumplifánk (1),mákos guba (1),szósz (1),salsa (1),almáspite (1),meggylekvár (1),tökfaragás (1),sütögetés (1),olíva bogyó (1),krumplipüré (1),köret (1),grillezés (1),velence (1),cookies (1),bográcsozás (1),csilipaprika (1),lecsó (1),pizzafeltét (1),csokiszósz (1),kovászos uborka (1),paradicsomkonzerv (1),savanyúság (1),teszínhab (1),gyömölcs (1),csokipasztilla (1),bagett (1),pulykamell (1),SAD! (1),VKF (1),túrókrém (1),daráltkeksz (1),ősz (1),steak burgonya (1),panír (1),hámozott paradicsom (1),panírozás (1),rántott (1),rántott tök (1),zöldborsó (1)

Utolsó kommentek