Őszibarackos rácsos pite

Nézem a különböző süti sütős műsorokat a tv-be és ott is, illetve a valóságban is azt tapasztaltam eddig, hogy elég nehéz olyan pitét, rétest sütni, aminek nem ázik el alul a tésztája. Szerencsére mostanra már nekem is sikerült kikísérleteznem a tuti receptet és azt a sütési hőfokot, ami garantálja, hogy jól sikerüljön a süti és a töltelék bármilyen levecses is, ne áztassa át. A technika tehát már megvan, a következő projekt, hogy szép is legyen a rácsozás, ne ilyen össze-vissza csálé. Mentségemre szóljon, hogy este 10 körül készítettem és már nem is volt túl sok türelmem a díszítéshez. Nah, de majd legközelebb! :)

pite édességek őszibarack barack vaníliás cukor mentaHozzávalók 6 mini pitéhez (vagy 1 nagyhoz):

20 dkg hideg vaj

30 dkg liszt

1 csapott ek cukor

1 csipet só

0,5-1 dl víz

6 szem közepes őszibarack

2 csomag vaníliás cukor

6 csapott ek zabpehely

pite édességek őszibarack barack vaníliás cukor menta

Elkészítés:

Elsőként gyúrd össze a tésztát. Ehhez a lisztet keverd össze a cukorral és a sóval. Vágd apró kockákra a vajat, majd morzsold össze a liszttel. 

Adagold hozzá a vizet, majd gyúrd addik, míg egynemű tésztát nem kapsz.

Vigyázz, mert ha túl sok vizet adsz hozzá, ragadós lesz a tészta, ha túl keveset, akkor pedig nem áll majd teljesen össze.

Ha kész, csomagold folpackba és tedd be a hűtőbe minimum egy órára, vagy akár egy egész éjszakára.

A megmosott barackokat hámozd meg, vágd apróbb darabokra és keverd össze a vaníliás cukorral.

pite édességek őszibarack barack vaníliás cukor menta

A tésztát oszd el 2/3-ad 1/3-ad arányba. A nagyobb részéből nyújts ki 6 akkora körlapot, hogy ha beleegyengeted a tésztát a pite sütőidbe kicsit túllogjanak a szélein.

Szórj mindegyik formába 1-1 ek zabpelyhet.

Nyújtsd ki a másik adag tésztát is, majd vágd kb. 1 cm széles csíkokra.

Oszd el a barackos tölteléket a formákba, majd szépen fűzd össze a tésztacsíkokat a piték tetején. Az alsó és felső tésztaréteg széleit óvatosan nyomkodd össze, a felesleget vágd le.

Süsd 200 fokon 20 percet, majd mérsékeld a hőfokot 170 fokra és süsd további 30 percig.

Tálalás előtt hagyd kihűlni, hogy könnyen ki tudd venni a formából és egyszerűbben tudd szeletelni.

pite édességek őszibarack barack vaníliás cukor menta

Tipp: Ha nincs pici sütőformád, nyugodtan használj egy nagyot. Ebben az esetben a tésztát válaszd ketté, majd az egyiket nyújtsd kör alakúra. Egyengesd el a formába, majd jöhet rá a zabpehely és töltelék. A maradék tésztából készítsd el a rácsozást.

Díszítsd egy kevés menta levéllel és tálalhatsz mellé egy gombóc vanília fagyit is.

Ha tetszett a bejegyzés, gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Rántott tök fűszeres mártogatóssal és steak burgonyával

Gy. egyik nap egy nem éppen bébi méretű tökkel állított haza. Néztem a giga darabot és nem nagyon tudtam eldönteni, hogy mi is legyen vele. Nem vagyok oda a rántott dolgokért (főként az olajszag és a felfordulás miatt), de Gy. nagyon szereti, így megállapodtunk, hogy mégis csak rántott tököt készítünk. Ez az az étel, ami sajna nincs meg hipp-hopp, de ha nem egyedül készíted, hanem van 1-2 lelkes jelentkező, akkor máris gyorsabban megy a munka. Le is osztottuk a feladatokat, övé volt a tök, enyém a többi. Míg ő szépen felszeletelte és bepanírozta én előkészítettem a krumplit, majd összedobtam a salit és a szószt is. Aztán megnéztem 2 részt a sorozatomból, míg ő csak sütötte és sütötte a tököt...

tök fincsi ebédek panír panírozás rántott rántott tök joghurt zöldfűszer fokhagyma citrom bazsalikom petrezselyem menta steak burgonya krumpli chili rozmaring saláta paradicsom paprika kaliforniai paprika uborka

Hozzávalók a tökhöz:

1 db nagyobb tök

3 tojás

liszt

zsemlemorzsa

1 kk só

3 dl olaj a sütéshez

Hozzávalók a mártogatóshoz:

1 kis doboz joghurt

1 gerezd zúzott fokhagyma

1 ek citromlé

1 csokor a kedvenc zöldfűszeredből (pl. bazsalikom, petrezselyem, menta, akár vegyesen)

1 mk só, frissen őrölt bors

Hozzávalók a steak burgonyához:

1 kg krumpli

néhány rozmaring ág

2 kk só

őrölt bors

chili ízlés szerint

Hozzávalók a salátához:

1 nagyobb paradicsom

negyed kígyó uborka

fél jégsaláta

1 sárga kaliforniai paprika

fél citrom leve

2 ek olívaolaj

só, bors

tök fincsi ebédek panír panírozás rántott rántott tök joghurt zöldfűszer fokhagyma citrom bazsalikom petrezselyem menta steak burgonya krumpli chili rozmaring saláta paradicsom paprika kaliforniai paprika uborka

Elkészítés:

A tököt hámozd meg, majd vágd kb. 1,5 cm széles karikákra. A magot távolítsd el a közepéből.

Készítsd elő a panírozáshoz a lisztet és a zsemlemorzsát.

A tojást verd fel, majd keverd bele a sót.

Ezt követően a tököket forgasd bele a lisztbe, majd mehet a tojásba, végül a morzsába.

Hevíts olajat és süsd aranybarnára a tökök mindkét oldalát.

Tálald fűszeres steak burgonyával, friss salátával és zöldfűszeres-joghurtos mártogatóssal:

Utóbbihoz a joghurtot öntsd egy kis tálba. Keverd bele a zúzott fokhagymát, a citromlevet és az apróra vágott zöldfűszereket. Végül ízesítsd sóval, borssal. Hűtsd be tálalás előtt.

A krumpit jó alaposan sikáld meg, majd vágd cikkelyekre. Halmozd egy tepsibe egy kevés olívaolaj, rozmaring, só és egyéb általad kedvelt fűszer társaságában. Nálam pl. chili is megy hozzá.

Először süsd letakarva 200 fokon kb. 20 percet, hogy valamelyest megpuhuljon a krumpli, majd pirítsd fedő nélkül addig, míg szép aranybarna nem lesz.

A salátához szeleteld fel a zöldségeket, tépkedd össze a salátát, majd locsold meg citromlével és olívaolajjal, végül sózd, borsozd.

tök fincsi ebédek panír panírozás rántott rántott tök joghurt zöldfűszer fokhagyma citrom bazsalikom petrezselyem menta steak burgonya krumpli chili rozmaring saláta paradicsom paprika kaliforniai paprika uborka
Ha tetszett a bejegyzés, gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Blogkóstoló 30. Mediterrán serpenyős lepény

Ismét jelentkeztem a Blogkóstoló aktuális, jubileumi fordulójára, ahol a párom Edit, a Kertkonyha blog háziasszonya lett. Imádtam nézelődni Edit blogján, a képei egyből magával ragadtak. Azonnal elkezdtem rákattingatni a szimpatikus a receptekre, de elárulom, hogy nem volt egyszerű választani. Egyrészt azért, mert annyi minden tetszett, másrészt azért, mert egy vegetáriánus-vegán blogról van szó, ami az én ízlésemnek ugyan tökéletesen megfelel, de Gy.-t azért nehezebb meggyőzni. Egyik forró, nyári este ezzel a finomsággal vártam. A lepény abszolút elnyerte a tetszését és egy szót sem szólt, hogy "Asszony, hol a hús?", úgyhogy én ezt 100% sikernek könyvelem el. Próbáljátok ki Ti is! :)

blogkóstoló lepény rohanós vacsorák olívaolaj spenót fokhagyma paradicsom vöröshagyma menta petrezselyem sajt citrom

Hozzávalók a tésztához:

300 g liszt (nálam fele sima, fele teljes kiörlésű)

2 dl víz

1/2 tk sütőpor

1/2 tk szárított élesztő

1 teáskanál só

3 ek olívaolaj

Hozzávalók a töltelékhez:

150 g spenót

2 gerezd fokhagyma

1 kisebb vöröshagyma

kis csokor petrezselyem

kis marék mentalevél

1 evőkanál citromlé

1 paradicsom

5 dkg reszelt sajt

só, bors

blogkóstoló lepény rohanós vacsorák olívaolaj spenót fokhagyma paradicsom vöröshagyma menta petrezselyem sajt citrom

Elkészítés:

A lisztet, a sót, a sütőport és az élesztőt keverd össze az olívaolajjal, majd óvatosan adagold hozzá a vizet is, és jól dolgozd össze az egészet. Ha gondolod, használhatod a robotgép dagasztókarját.

Meleg helyen, letakarva keleszd, míg a töltelék elkészül.

A hagymát aprítsd fel, majd egy kevés olívaolajon kezd el párolni. Törd bele a fokhagymát, majd jöhetnek rá a csíkokra vágott spenót levelek is.

Ízesítsd az apróra vágott zöldfűszerekkel, sóval, borssal és a citromlével.

Párold a hagymás-spenótos-zöldfűszeres egyveleget, míg kicsit össze nem esik az egész.

A paradicsomot vágd vékony szeletekre, a sajtot reszeld le.

A tésztát oszd 4 egyenlő részre, majd nyújtsd mindegyiket korong alakúra.

Hevíts egy kevés olívaolajat egy nagyobb serpenyőbe, majd helyezd bele az első tésztakorongot.

Adagold rá a töltelék felét, majd pakolj rá néhány szelet paradicsomot és szórd meg reszelt sajttal. Jöhet a töltelék tetejére a második tésztakorong. Nyomkodd kicsit össze a széleknél, majd süsd néhány perc alatt a lepény mindkét oldalát aranybarnára.

Ismételd meg a másik adag tésztakoronggal és töltelékkel.

blogkóstoló lepény rohanós vacsorák olívaolaj spenót fokhagyma paradicsom vöröshagyma menta petrezselyem sajt citrom

Tipp:

Tálald friss salátával és mártogatóssal. Például salsa szósszal vagy egy joghurtos-fokhagymás-zöldfűszeres öntettel, esetleg mentás tzatzikivel.

Ui: A történethez hozzá tartozik, hogy Gy. azóta elkészítette a saját verzióját, amit "Gyilkosnak" nevezett el. Házi csípős paprikás szalámit, jó sok friss chili paprikát, egy marék bazsalikomot, szeletekre vágott paradicsomot és reszelt sajtot sütött össze a lepényben...menthetetlen! :)

Gyertek fb-ra és instagram-ra is. 

0 Tovább

Cukkini tócsni friss fűszernövényekkel és mentás tzatzikivel

Már közel 4 éve lakunk együtt, de minden tavasszal visszatérő harc, hogy a teraszra milyen (és főleg mennyi) virágot, zöldséget, gyümölcsöt ültessünk. Igeeen, nálunk nem csak muskátli van ám, hanem a Férj kb. tangazdaságot működtet. Pontosabban szeretne működtetni, mert azért én nem annyira élvezem, hogy a nyakamba lóg evés közbe a paradicsom, illetve a szárítót sem lehet teljes egészében kihasználni, mert nem fér el a sok növénytől. Idén - a bevett muskátlin és különböző virágokon kívül - terem borsó, eper, snidling, bazsalikom, citromfű, kék paradicsom, koktélparadicsom, petrezselyem, menta, chili paprika a 1,5x4 méteres erkélyen. Persze azt azért nem bánom, amikor a friss fűszernövényekért csak az erkélyig kell kimenni. :)  

tócsni cukkini krumpli petrezselyem snidling menta rohanós vacsorák

Hozzávalók a tócsnihoz:

2 közepes méretű cukkini

4 kisebb krumpli (a Férj miatt)

4 tojás

1 nagy csokor petrezselyem

1 csokor snidling

2 csapott ek só

kb 25 dkg liszt

sok őrölt bors

3 dl olaj a sütéshez

Hozzávalók a tzatzikihez:

1 db kígyóuborka

3 dl görög joghurt

1 kk só

őrölt bors

2-3 gerezd fokhagyma

fél citrom leve

egy kevés friss menta

tócsni cukkini krumpli petrezselyem snidling menta rohanós vacsorák

A tócsni elkészítése:

A krumplit hámozd meg, majd reszeld le a cukkinivel együtt.

Sózd be és hagyd állni kb. fél órát, hogy levet eresszen. 

Közbe vágd össze a petrezselymet és a snidlinget, a tojásokat pedig verd fel.

Nyomkodd ki a zöldség levét, majd add hozzá a fűszernövényeket, a tojást és őrölj rá borsot.

Adagold hozzá a lisztet és jó alaposan keverd össze.

Forró olajba adagolj 1-1 evőkanálnyi mennyiséget a tésztából és süsd néhány percig mindkét oldalát, hogy aranybarna legyen. 

tócsni cukkini krumpli petrezselyem snidling menta rohanós vacsorák

A tzatziki elkészítése:

Az uborkát reszeld le (ha már úgyis belejöttél a cukkinál és a krumplinál), majd sózd be.

Kb. 20 perc múlva nyomkodd ki az uborka levét, majd keverd hozzá a joghurtot, törd bele a fokhagymát és borsozd meg.

Ha van kedved még facsarhatsz hozzá egy kevés citromlevet vagy szórhatsz bele apróra vágott mentát. Mindkettő nagyon feldobja az ízét.

Tipp: Az első adag tészta kisütése után, érdemes megkóstolni a tócsnit, mert a mi ízlésünk szerint sótlan volt. Ilyenkor még könnyen utána lehet ízesíteni. 

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is. 

0 Tovább

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Címkefelhő

édességek (125),tojás (86),liszt (67),cukor (66),vaj (51),tej (46),tejföl (39),fincsi ebédek (38),vendégvárók (36),paradicsom (35),joghurt (35),hagyma (34),sajt (31),ráérős reggelik (30),citrom (30),sütőpor (30),habtejszín (29),kakaópor (29),fahéj (29),túró (27),csokoládé (26),karácsony (26),rohanós vacsorák (26),eper (25),fokhagyma (25),olaj (24),advent (24),barack (24),bazsalikom (23),adventi naptár (23),vaníliás cukor (22),meggy (22),tejszín (22),krumpli (21),narancs (21),sonka (20),leveles tészta (20),gyors muffinok (19),porcukor (19),pohárkrémek (17),vanília (17),répa (15),ribizli (15),mascarpone (15),alma (14),étcsokoládé (14),őszibarack (13),csoki (13),saláta (12),fehércsoki (12),dió (12),leves (12),málna (12),húsvét (12),paradicsomszósz (11),gyümölcs (11),puding (11),krémsajt (11),kolbász (11),pite (11),petrezselyem (11),snidling (11),élesztő (10),sárgabarack (10),szegfűszeg (10),csirkemell (10),szeder (10),oregánó (9),piskóta (9),paprika (9),keksz (9),majonéz (9),kakaó (9),kukorica (9),lekvár (9),sajtkrém (8),dekorcukor (8),rétes (8),brownie (8),spenót (8),bonbon (8),tészta (8),rozmaring (8),lilahagyma (8),krémleves (8),zöldfűszer (8),(7),méz (7),görög joghurt (7),mustár (7),kaliforniai paprika (6),póréhagyma (6),újhagyma (6),sütőtök (6),cseresznye (6),kelttészta (6),torta (6),zabpehely (6),kókusz (6),szilva (6),muffin (6),áfonya (5),tejcsokoládé (5),tök (5),gyorsvacsi (5),farsang (5),chili (5),ricotta (5),étcsoki (5),ánizs (5),csoki pasztilla (5),réteslap (5),marcipán (5),banán (5),palacsinta (5),uborka (5),fánk (5),medvehagyma (5),csirke (4),rizs (4),szalonna (4),bor (4),olívaolaj (4),menta (4),babapiskóta (4),körte (4),cheesecake (4),halloween (4),fehércsokoládé (4),bacon (4),kókuszreszelék (4),anyák napja (4),cukkini (4),hidegtál (4),sajttorta (4),fehérbor (4),pizza (4),olívabogyó (4),valentin-nap (4),kivi (4),zöldség (4),Rohanós vacsorák (3),zabkeksz (3),citromfű (3),zselatinfix (3),gofri (3),tócsni (3),levendula (3),brokkoli (3),fondant (3),mandula (3),gyümölcskenyér (3),mozzarella (3),aszalt gyümölcs (3),pizzaszósz (3),kávé (3),ehető ajándék (3),chili paprika (3),mandarin (3),vöröshagyma (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),bors (3),virsli (3),lekvárfőzés (3),csiga (3),torma (3),mák (3),szalámi (3),befőzés (3),mexikói (3),besamel (3),blogkóstoló (3),lepény (3),lasagne (3),káposzta (3),rugelach (3),nutella (3),borsó (3),tortilla (3),burgonya (2),barnacukor (2),eperlekvár (2),dzsemfix (2),rum (2),nyaralás (2),zselatin (2),kalács (2),meggybefőtt (2),olajbogyó (2),fetasajt (2),csicseriborsó (2),hamburger (2),salsa szósz (2),kókusztej (2),aszalt paradicsom (2),pasztilla (2),tortazselé (2),curry (2),búzadara (2),trüffel (2),alaplé (2),cukormáz (2),mogyoró (2),gyümölcskosárka (2),szerecsendió (2),pogácsa (2),aprósütemény (2),baracklekvár (2),majoranna (2),szódabikarbóna (2),pálinka (2),darált hús (2),alkohol (2),grillcsirke (2),penne (2),parmezán (2),szezámmag (2),aszalt áfonya (2),lime (2),gesztenye (2),linzertészta (2),csokikrém (2),ananász (2),cheesecake brownie (2),cékla (2),füstölt sajt (2),magyarprovence (2),tésztasaláta (2),levendulabirtok (2),oreo keksz (2),promóció (2),Édességek (2),étkezési keményítő (2),mozarella (2),tejszínhab (2),kefír (2),Gyors muffinok (2),feta sajt (2),mézeskalács (2),töltött tojás (2),gyerekek (2),sütipecsét (2),pesto (2),knorr (2),mártogatós (2),bab (2),pizzagolyó (2),keményítő (2),avokádó (1),vajkrém (1),bejgli (1),zödfűszer (1),édesség (1),hab (1),szaloncukor (1),étcsokokoládé (1),knorr 100% természetes alapok (1),darált keksz (1),bolognai (1),gesztenyemassza (1),monoszló (1),zeller (1),tárkony (1),sós aprósütemények (1),aprósütemények (1),ehető ajándékok (1),zöldborsó (1),krumplifánk (1),jelmez (1),gumicukor (1),dekoráció (1),kifli (1),mákos guba (1),mogyoróvaj (1),karácsonyi ebéd (1),majonézes burgonya (1),franciasaláta (1),kiszúró (1),vanília aroma (1),zöldségkeverék (1),kandírozott gyümölcs (1),aszalvány (1),ebédmenü (1),moszonló (1),főétel (1),masni (1),desszert (1),fatörzs (1),rizskoch (1),feta (1),bögrés (1),bögrés sütemény (1),szósz (1),fagylalt (1),aranygaluska (1),knorr 100%természetesalapok (1),turmix (1),smoothie (1),narancslé (1),karfiol (1),besamel mártás (1),fagyi (1),gyümölcsrizs (1),töltött krumpli (1),fehér csokoládé (1),kakaóscsiga (1),túró rudi (1),barackpálinka (1),lasagne tészta (1),fügelekvár (1),bukta (1),daráltkeksz (1),füge (1),szójaszósz (1),kínai (1),jégkrém (1),görögjoghurt (1),pirospaprika (1),churros (1),vanília kivonat (1),körözött (1),linzer (1),víz (1),karalábé (1),főzőkrém (1),piskótatekercs (1),sárgarépa (1),fehérrépa (1),zeller (1),sűrített tej (1),baileys (1),rumaroma (1),pillecukor (1),kevert (1),trnd (1),amerikai palacsinta (1),barna cukor (1),graham liszt (1),likőr (1),pompos (1),gasztroajándék (1),chilis bab (1),teljes kiőrlésű liszt (1),blondie (1),panírozás (1),karaj (1),zselé (1),street food (1),ketchup (1),munkaebéd (1),hamburgerhús (1),Anyák Napja (1),balzsamecet (1),töltelék (1),juhtúró (1),péksütemény (1),grillkolbász (1),hús (1),olaszrizling (1),kuszkusz (1),zsemlemorzsa (1),ciabatta (1),ballagás (1),koriander (1),hawaii (1),szülinap (1),gyors vacsorák (1),Ráérős reggelik (1),mákosguba (1),eperszósz (1),pizzás csiga (1),habfixáló (1),Vendégvárók (1),töltött hús (1),sztrapacska (1),jalapeno (1),nachos (1),chorizo (1),quesadilla (1),reggeli (1),penne (1),borkóstoló (1),zöldbab (1),koktél (1),rukkola (1),gyümölcslé (1),képviselő fánk (1),képviselőfánk (1),sonkatekercs (1),töltött karaj (1),muffinok (1),krém (1),kelt tészta (1),csokiskeksz (1),tavasz (1),smarties (1),készülődés (1),vacsora (1),zsömle (1),áfonyalekvár (1),csokissüti (1),cookies (1),ételfesték (1),margarin (1),vörösbor (1),lapocka (1),kakaós csiga (1),sajtos roló (1),kacsa (1),kacsacomb (1),sertés (1),sertéslapocka (1),túrókrém (1),VKF (1),köret (1),krumplipüré (1),ragu (1),párolt lilakáposzta (1),ecet (1),tökfaragás (1),kandírozott narancs (1),sütögetés (1),kuglóf (1),olíva bogyó (1),almáspite (1),meggylekvár (1),köménymag (1),lilakáposzta (1),író (1),kandírozott narancshéj (1),barbérlevél (1),aszalt szilva (1),pulykamell (1),csokiszósz (1),gyömölcs (1),pizzafeltét (1),velence (1),szalonnasütés (1),grillezés (1),teszínhab (1),savanyúság (1),kapcsolat (1),bevonat (1),müzli (1),paradicsomkonzerv (1),kovászos uborka (1),bográcsozás (1),szilveszter (1),rántott tök (1),rántott (1),steak burgonya (1),ősz (1),SAD! (1),buli (1),panír (1),csilipaprika (1),lecsó (1),csokipasztilla (1),bagett (1),hámozott paradicsom (1),salsa (1)

Utolsó kommentek