Citromos barackhab

Citromos-barackos-joghurtos piskótának indult, de mikor konstatáltam (természetesen miután előpakoltam már mindent), hogy nincs itthon tojás, gyorsan stratégiát váltottam és lett belőle pohárkrém. Ami már csak azért is jó döntésnek bizonyult, mert aznap volt a nyár eddigi legmelegebb napja és nem hiányzott hozzá még a sütő plusz fűtése is. :D Szóval összességében csak hálás lehetek, hogy elfogyott az a fránya tojás. :D 

pohárkrémek édességek barack sárgabarack joghurt habtejszín porcukor citrom babapiskótaHozzávalók:

200 g habtejszín

200 g natúr joghurt

10 szem sárgabarack

1 csomag babapiskóta

1 citrom

3 ek porcukor (több/kevesebb ízlés szerint)

pohárkrémek édességek barack sárgabarack joghurt habtejszín porcukor citrom babapiskóta

Elkészítés:

A habot verd fel, majd add hozzá a porcukrot és a joghurtot. 

A barackot mosd meg, magozd ki, majd egy botmixerrel pépesítsd és önts a joghurtos szószhoz.

Reszeld bele a citrom héját is. Csavard bele a citrom felének a levét.

Szedj elő 6 poharat, majd mindegyik aljába tördelj 1-2 babapiskótát.

Locsold meg néhány csepp citromlével.

Kanalazz rá a barackos habból, majd ismét jöhet 1-2 bapapiskóta.

Locsold meg citrommal, majd oszd el a tetején a maradék habot.

Díszítsd gyümölccsel és babapiskótával ízlés szerint.

pohárkrémek édességek barack sárgabarack joghurt habtejszín porcukor citrom babapiskóta

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

2 Tovább

Kávés-meggyes pohárkrém

Ki szereti a kávét és a kávés sütiket? Én nem igazán vagyok oda egyik vonulatért sem, de az utóbbi időben, azért néha-néha muszáj meginnom 1-1 "lightosat". A helyzet ugyanis az, hogy a Kis Bébi annyira leszív, hogy kb. még vérnyomásom sincs. :D Minden esetre maga a kávé íz valószínűleg sose lesz a kedvencem, de azért azt elismerem, hogy sütiben elég jó tud lenni. A savanykás meggyel pedig még jobb. Próbáljátok ki.


habtejszín görög joghurt joghurt cukor porcukor meggy rumaroma pohárkrémek édességek babapiskóta kávé

Hozzávalók 6 főre:

2 dl habtejszín

200 g görög joghurt

4 ek porcukor 

1 adag nescafe vagy lighti főzös kávé

100 g babapiskóta

fél üveg meggybefőtt

1 kk rumaroma

1-2 ek cukor

habtejszín görög joghurt joghurt cukor porcukor meggy rumaroma pohárkrémek édességek babapiskóta kávé

Elkészítés:

Elsőként készítsd el a kávét, hogy legyen ideje kicsit kihűlni. 

Ezt követően a meggyet főzd össze a rumaromával, illetve, ha nagyon savanyúnak találod, egy kis cukorral. Tedd ezt is félre kihűlni.

Verd fel a habtejszínt, szitáld hozzá a porcukrot és óvatosan forgasd bele a görög joghurtot is.

A babapiskótákat törd 3-4 darabba és egy pillanatra áztasd meg  minden oldalát a kávéban. 

Oszd el a poharak aljába.

Kanalazd a piskótára a habot, majd jöhet a meggyes réteg is. 

Végül tehetsz még néhány szem sima meggybefőttet is a krém tetejére. 

Tipp: Tálalás előtt hűtsd be.

habtejszín görög joghurt joghurt cukor porcukor meggy rumaroma pohárkrémek édességek babapiskóta kávé

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Egy nyár, egy történet, egy recept: Velence&Gyümölcsös túrótorta

A VKF! (Vigyázz! Kész! Főzz!) játék 79. fordulójának témája "Egy nyár, egy történet, egy recept"! Hozom én is a legszebb emlékemet és egy szuper sütés nélküli, gyorsan összedobható túrótorta receptjét:

velence nyaralás grillezés szalonnasütés bográcsozás torta babapiskóta habtejszín túró gyümölcs barack ribizli sárgabarack őszibarack édességek málna

Ha visszaemlékeztek az elmúlt évekre, a július 2. és 3. hete mindig iszonyatosan forró volt, mondhatni igazi strandidő, teli találat az ilyenkor nyaralóknak. Naivan azt gondoltam, hogy ennek a szuper sorozatnak sosem lesz vége, így idén is a július 16-17-i hétvégére szerveztem az éves Velence parti party-t. De miről is van itt szó?

Minden évben - 15 éves korunk óta - lejövünk páran a baráti körből a nyaralónkba a Nagyszüleim és a szomszédok „nagy örömére”! :) Kezdetben természetesen csak csajok voltunk és akár egy hetet is lent töltöttünk ilyenkor. Mivel még senkinek nem volt jogsija, autója meg főleg nem, ezért biciklivel közlekedtünk. A nyaraló ugyan csak 6 km-re van a strandtól, de sajna a hegy tetején, így azért elég szivatós volt 1-1 egész napos strandolás után feltekerni. Öröm az ürömben, hogy az alakunk miatt nem kellett aggódni, mert hiába zabáltunk (erre nem tudok írni sajna szalonképesebb szót), akkor sem híztunk egy dekát sem. Sosem felejtem el, hogy minden nap hazafelé beugrottunk a „Kenyérgyári kisközértbe” és megvettük a friss, forró ropogós héjú kenyeret. Jöhetett mellé a szalonna, a virsli, a hagyma. Nagy nehezen tábortüzet raktunk esténként (valószínűleg bármelyik kabaréba megállta volna a helyét a bénázásunk) és csaptunk egy jó kis „parasztos” szalonnasütést. A kertben persze szedtünk hozzá friss, érett, piros paradicsomot és házi, lédús uborkát. Imádtam ezeket a nyarakat.

velence nyaralás grillezés szalonnasütés bográcsozás torta babapiskóta habtejszín túró gyümölcs barack ribizli sárgabarack őszibarack édességek málna

Pár évvel később, a jogsik, kocsik, pasik megjelenésével már változott a helyzet és egyszerűbb lett minden. Persze a bő 1 hetes nyaralások is lecsökkentek 1-1 hétvégére, mert egyre nehezebb volt összehozni, és nyilván a társaság összetétele is változott valamennyire. Ilyenkor a szakácsok szerepét átvették a fiúk, mi meg foglalkozhattunk azzal, hogy a napközben a frizuránkba ivódott 5 tonnányi velencei iszapot kimossuk a hajunkból. XD

Volt, hogy túlbonyolítottuk és valamilyen bogrács kaját akartunk készíteni, például csirkepörköltet tésztával, paprikás krumplit, de általában maradtunk a jó öreg grillezésnél és már előre bepácolt husikat sütöttünk a rácson vagy hamburgert készítettünk. Valahogy ilyenkor sosem a kezünk járt és hiába értünk fel már 7 körül a strandról, éjfél előtt sosem lett kaja. Kifejlesztettük később a legegyszerűbb és leggyorsabb vacsit, ami hot-dog és görög sali kombóból állt. Persze a dinnye (olykor egy kis itallal felturbózva) és a fagyitorta sem maradhatott el soha.

Idén - e miatt a "gyönyörű" idő miatt - kicsit necces volt megtartani a bulájt, de a vízszintesen szakadó 6000 mm-nyi eső sem szegte kedvünket és csaptunk egy jó kis garázs partit. Ugyan a szokásos strandos, grillezős rituálé elmaradt, de barátnőmet idén is itt köszöntöttük némi itókával és egy fincsi tortával:

velence nyaralás grillezés szalonnasütés bográcsozás torta babapiskóta habtejszín túró gyümölcs barack ribizli sárgabarack őszibarack édességek málna

Hozzávalók:

2 csomag babapiskóta (2x200 g) Igazából másfél csomag is elég, de néha szeretnek eltörni ezek a fránya babapiskóták, így jobb a békesség! :)

2 kis doboz habtejszín (2x200 g)

1 nagy csomag túró (450 g)

1 csomag zselatinfix

3 púpos ek porcukor

sok-sok gyümölcs, lehetőleg többféle (Nálam ribizli, málna, meggy, sárgabarack, őszibarack, amiket természetesen mind szakadó esőben és mínusz ezer fokban szedtem a kertben.)

velence nyaralás grillezés szalonnasütés bográcsozás torta babapiskóta habtejszín túró gyümölcs barack ribizli sárgabarack őszibarack édességek málna

Elkészítés:

A túrót törd át és keverd bele a porcukrot, illetve a zselatinfixet.

A habtejszínt verd kemény habbá, majd forgasd óvatosan a túrós krémhez.

A gyümölcsöket mosd meg és ízlés szerinti mennyiséget keverj a krémhez. (Nálam ez egy marék ribizli volt és 6 szem kis darabokra vágott sárgabarack.)

Készítsd elő a kapcsos tortaformádat és a babapiskótákat.

Vágd a babapiskóták egyik végét egyenesre, majd állítsd őket a tortaformád szélére. Az alját rakd ki a pici levágott darabokkal.

Simítsd a túrókrémet a babapiskótával kirakott tortaformába, majd tedd néhány órára hűtőbe. (Akár egy egész éjszakára.)

Felszolgálás előtt díszítsd a fincsi gyümölcsökkel a tortát.

Tipp: Én azért csak az utolsó pillanatban pakoltam a gyümölcsöket a tortára, mert féltem, hogy pl. a barack megbarnul. Ha előre kell elkészítened, akkor használj olyan gyümiket, amiknek nem lesz bajuk (pl. eper, ribizli, málna, cseresznye, meggy, szőlő) vagy öntsd le tortazselével.

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is.
 

0 Tovább

Ribizlis túrós pohárkrém

Húúú, most nézem csak, hogy annak ellenére, hogy imádok pohárkrémeket készíteni, elég rég volt már ilyen poszt. Ennek apropóján ma egy fanyar ribizlis-túrós csodát hozok, amit a tejcsoki selymessége fog egyensúlyba hozni. Szerintem tökéletes nyári desszert és ezekbe a gyönyörű kelyhekbe adagolva nagyon elegáns is. Ha vendégeket várunk, akkor is bátran készítsük, mert gyorsan összedobható és nagyon látványos. 

ribizli túró gyümölcs habtejszín citrom babapiskóta pohárkrémek édességek

Hozzávalók:

15 dkg túró

1,5 dl habtejszín

1 ek porcukor

fél citrom leve

10 dkg ribizli

10 dkg tejcsokoládé

10 dkg babapiskóta

ribizli túró gyümölcs habtejszín citrom babapiskóta pohárkrémek édességek

Elkészítés:

A csokit törd kockákra, majd önts hozzá 2 ek tejszínt.

A többit a pocukorral verd kemény habbá, majd add hozzá a citromlevet is.

Forgasd bele a túróba.

Készíts elő 4 poharat és tördeld az aljába a babapiskótát.

Adagold a piskótára a túrókrémet.

A csokit olvaszd fel, majd locsold ezt is a poharakba.

Végül díszítsd jó sok ribizlivel.

ribizli túró gyümölcs habtejszín citrom babapiskóta pohárkrémek édességek

Tipp: Ribizli helyett használhatsz más gyümölcsöt is. Tuti jó eperrel, málnával, szederrel, áfonyával, de télen banánnal is el tudnám képzelni. Szerencsére még jó messze van, így legközelebb barackkal fogom kipróbálni. Ti milyen gyümölcsökkel kombinálnátok?

Ha tetszett a bejegyzés, nézz be facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb, finomabbnál-finomabb receptekről sem. 

0 Tovább

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Címkefelhő

édességek (111),tojás (73),liszt (54),cukor (54),vaj (43),tejföl (37),tej (36),vendégvárók (35),fincsi ebédek (34),joghurt (33),hagyma (32),paradicsom (32),sajt (31),citrom (29),kakaópor (28),ráérős reggelik (27),habtejszín (27),rohanós vacsorák (26),karácsony (26),eper (25),csokoládé (24),advent (24),túró (23),adventi naptár (23),sütőpor (22),fahéj (22),fokhagyma (22),narancs (21),vaníliás cukor (20),bazsalikom (20),krumpli (20),barack (20),sonka (20),leveles tészta (19),tejszín (19),olaj (19),meggy (19),porcukor (17),gyors muffinok (17),pohárkrémek (16),ribizli (15),répa (15),vanília (14),mascarpone (14),húsvét (12),étcsokoládé (12),csoki (12),málna (12),saláta (12),alma (12),fehércsoki (11),krémsajt (11),kolbász (11),petrezselyem (11),snidling (10),dió (10),csirkemell (10),pite (10),sárgabarack (10),paradicsomszósz (10),leves (10),gyümölcs (10),őszibarack (9),puding (9),kukorica (9),majonéz (9),kakaó (9),élesztő (9),paprika (9),piskóta (8),dekorcukor (8),szeder (8),brownie (8),tészta (8),lekvár (8),lilahagyma (8),sajtkrém (8),bonbon (7),rétes (7),görög joghurt (7),oregánó (7),szegfűszeg (7),rozmaring (7),méz (7),keksz (7),krémleves (7),mustár (7),spenót (7),kókusz (6),kaliforniai paprika (6),póréhagyma (6),zöldfűszer (6),újhagyma (6),torta (6),tök (5),medvehagyma (5),marcipán (5),csoki pasztilla (5),(5),farsang (5),kelttészta (5),sütőtök (5),zabpehely (5),muffin (5),fánk (5),cseresznye (5),uborka (5),gyorsvacsi (5),chili (5),ricotta (5),áfonya (5),banán (5),palacsinta (5),tejcsokoládé (5),menta (4),fehérbor (4),bor (4),bacon (4),hidegtál (4),babapiskóta (4),étcsoki (4),kókuszreszelék (4),halloween (4),cheesecake (4),cukkini (4),réteslap (4),fehércsokoládé (4),szalonna (4),anyák napja (4),pizza (4),kivi (4),zöldség (4),csirke (4),olívaolaj (4),sajttorta (4),olívabogyó (4),valentin-nap (4),lasagne (3),levendula (3),borsó (3),torma (3),Rohanós vacsorák (3),chili paprika (3),ehető ajándék (3),zabkeksz (3),blogkóstoló (3),mák (3),szalámi (3),befőzés (3),lekvárfőzés (3),zselatinfix (3),szilva (3),mandula (3),fondant (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),mozzarella (3),tócsni (3),gofri (3),vöröshagyma (3),ánizs (3),brokkoli (3),citromfű (3),mandarin (3),aszalt gyümölcs (3),nutella (3),csiga (3),lepény (3),tortilla (3),pizzaszósz (3),gyümölcskenyér (3),virsli (3),káposzta (3),rizs (3),mexikói (3),besamel (3),rugelach (3),grillcsirke (2),oreo keksz (2),olajbogyó (2),zselatin (2),salsa szósz (2),cékla (2),penne (2),feta sajt (2),alaplé (2),baracklekvár (2),fetasajt (2),gesztenye (2),pálinka (2),pesto (2),trüffel (2),hamburger (2),mézeskalács (2),cukormáz (2),pasztilla (2),mogyoró (2),csicseriborsó (2),kávé (2),eperlekvár (2),bors (2),szódabikarbóna (2),tejszínhab (2),ananász (2),darált hús (2),búzadara (2),aprósütemény (2),Édességek (2),mozarella (2),levendulabirtok (2),lime (2),nyaralás (2),magyarprovence (2),tésztasaláta (2),Gyors muffinok (2),pizzagolyó (2),alkohol (2),cheesecake brownie (2),rum (2),kókusztej (2),töltött tojás (2),gyümölcskosárka (2),dzsemfix (2),csokikrém (2),kalács (2),promóció (2),pogácsa (2),linzertészta (2),szerecsendió (2),parmezán (2),mártogatós (2),kefír (2),bab (2),majoranna (2),sütipecsét (2),gyerekek (2),aszalt áfonya (2),knorr (2),füstölt sajt (2),curry (2),burgonya (2),fatörzs (1),étcsokokoládé (1),bejgli (1),gesztenyemassza (1),szaloncukor (1),darált keksz (1),hab (1),író (1),sós aprósütemények (1),kifli (1),dekoráció (1),mákos guba (1),krumplifánk (1),zöldborsó (1),jelmez (1),gumicukor (1),kuglóf (1),olíva bogyó (1),salsa (1),szósz (1),tárkony (1),zeller (1),aszalvány (1),kandírozott gyümölcs (1),franciasaláta (1),majonézes burgonya (1),desszert (1),főétel (1),aprósütemények (1),ehető ajándékok (1),karácsonyi ebéd (1),ebédmenü (1),zöldségkeverék (1),likőr (1),fagylalt (1),fagyi (1),jégkrém (1),amerikai palacsinta (1),graham liszt (1),barna cukor (1),szójaszósz (1),kínai (1),bögrés sütemény (1),bögrés (1),lasagne tészta (1),töltött krumpli (1),túró rudi (1),kakaóscsiga (1),étkezési keményítő (1),keményítő (1),masni (1),moszonló (1),chilis bab (1),trnd (1),barackpálinka (1),knorr 100%természetesalapok (1),monoszló (1),daráltkeksz (1),vajkrém (1),blondie (1),zödfűszer (1),bolognai (1),knorr 100% természetes alapok (1),aranygaluska (1),besamel mártás (1),churros (1),víz (1),pirospaprika (1),körözött (1),sűrített tej (1),linzer (1),karalábé (1),zeller (1),kandírozott narancs (1),avokádó (1),piskótatekercs (1),rizskoch (1),fehérrépa (1),sárgarépa (1),baileys (1),pompos (1),görögjoghurt (1),meggybefőtt (1),smoothie (1),turmix (1),karfiol (1),narancslé (1),kevert (1),rumaroma (1),gasztroajándék (1),sütögetés (1),barnacukor (1),teljes kiőrlésű liszt (1),pillecukor (1),szezámmag (1),ősz (1),smarties (1),cookies (1),csokiskeksz (1),olaszrizling (1),töltött hús (1),hamburgerhús (1),csokissüti (1),zselé (1),Anyák Napja (1),vacsora (1),street food (1),ketchup (1),töltelék (1),hús (1),ciabatta (1),gyors vacsorák (1),zsemlemorzsa (1),tortazselé (1),ballagás (1),Ráérős reggelik (1),Vendégvárók (1),eperszósz (1),karaj (1),mákosguba (1),munkaebéd (1),habfixáló (1),balzsamecet (1),zsömle (1),buli (1),áfonyalekvár (1),képviselő fánk (1),borkóstoló (1),készülődés (1),rukkola (1),koktél (1),képviselőfánk (1),zöldbab (1),sonkatekercs (1),töltött karaj (1),gyümölcslé (1),nachos (1),krém (1),juhtúró (1),reggeli (1),aszalt paradicsom (1),péksütemény (1),grillkolbász (1),sztrapacska (1),quesadilla (1),jalapeno (1),muffinok (1),kelt tészta (1),tavasz (1),chorizo (1),koriander (1),szülinap (1),VKF (1),aszalt szilva (1),ragu (1),sertéslapocka (1),sertés (1),pulykamell (1),SAD! (1),steak burgonya (1),rántott tök (1),szilveszter (1),körte (1),penne (1),lapocka (1),vörösbor (1),kandírozott narancshéj (1),köménymag (1),barbérlevél (1),meggylekvár (1),almáspite (1),lilakáposzta (1),ecet (1),sajtos roló (1),kakaós csiga (1),kacsacomb (1),kacsa (1),párolt lilakáposzta (1),rántott (1),panírozás (1),savanyúság (1),kovászos uborka (1),teszínhab (1),gyömölcs (1),csokiszósz (1),paradicsomkonzerv (1),müzli (1),ételfesték (1),hawaii (1),margarin (1),bevonat (1),kapcsolat (1),kuszkusz (1),pizzafeltét (1),pizzás csiga (1),csokipasztilla (1),bagett (1),hámozott paradicsom (1),panír (1),csilipaprika (1),lecsó (1),velence (1),grillezés (1),szalonnasütés (1),bográcsozás (1),tökfaragás (1)