Meggyes túró rudi pohárkrém

Mióta Mr. Baba megszületett, az étkezési szokásaink felettébb megváltoztak. Este próbálunk mindent megtenni, hogy viszonylagos nyugalomba megvacsorázzunk, de a kis trónörökös persze keresztül húzza a számításainkat. A napközbeni étkezésiem is általában abból állnak, hogy gyorsan benyomok valamit, hiszen a 2017. évi Mr.Babatörvény 14. § kimondja, hogy amint anya leülne enni, a mélyen alvó baba felriad. :D Éppen ezért sokszor csak valami kis édességre futja: kekszre, joghurtra, túró rudira. Utóbbinak nagy fogyasztója lettem az elmúlt hónapokban. :D Az alábbi desszertet is ez a finomság ihlette.  
meggy meggybefőtt túró habtejszín tejszín csokoládé étcsokoládé tojás liszt cukor kakaópor sütőpor édességek pohárkrémek

Hozzávalók 6 főre:

250 g túró

200 g habtejszín

4 ek porcukor

150 g étcsoki

2-3 ek tej

fél üveg meggybefőtt

meggy meggybefőtt túró habtejszín tejszín csokoládé étcsokoládé tojás liszt cukor kakaópor sütőpor édességek pohárkrémek

Hozzávalók a piskótához:

2 tojás

2 ek liszt

2 ek cukor

1 ek kakaópor

fél kk. sütőpor

meggy meggybefőtt túró habtejszín tejszín csokoládé étcsokoládé tojás liszt cukor kakaópor sütőpor édességek pohárkrémek

Elkészítés:

Elsőként készítsd el a piskótát. (Ha maradék csokis sütivel dolgozol, akkor a következő lépések értelem szerűen átugorhatóak.)

A sütőt melegítsd elő 200 fokra és készíts elő egy kisebb szilikonos vagy sütőpapírral bélelt formát. 

A tojásokat válaszd ketté és a sárgáját keverd fehéredésig a cukorral.

A lisztet és a sütőport dolgozd össze a kakaóval, majd szitáld a cukros, tojásos masszához.

A tojásfehérjét verd kemény habbá, majd forgasd óvatosan a tésztába.

Süsd kb. 10 percig. Meleg helyen hagyd kihűlni.

Közben készítsd elő a túrókrémet. Ehhez a túrót törd át (ha szükséges), majd keverd ki a porcukorral.

A habtejszínt verd fel és forgasd a túróhoz.

A csokoládét olvaszd fel egy kevés tejjel, majd - ha kicsit kihűlt a piskótád - jöhet is az összeállítás.

A poharak aljába tegyél egy kevés apróra vágott/tördelt süteményt, csorgass rá kb. 11 evőkanálnyi befőtt levet, majd kanalazz rá a krémből.

Locsold meg olvasztott csokival, halmozz rá pár szem meggyet, majd ismét jöhet a piskóta, a befőttlé, a túrókrém, végül a maradék csoki és a gyümölcs.

meggy meggybefőtt túró habtejszín tejszín csokoládé étcsokoládé tojás liszt cukor kakaópor sütőpor édességek pohárkrémek

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Bazsalikomos, aszalt paradicsomos túrókrém

Őszintén bevallom, hogy ez a recept pont egy éves, mert ennyi idő kellett ahhoz, hogy akár csak a képekre rá tudjak nézni rosszullét nélkül. Pedig mikor annó elkészítettem iszonyat büszke voltam a fotókra is, és persze a túrókrém is nagyon ízlett. Aki követi a blogot, tudja, hogy odavagyok a a friss fűszernövényekért - kiváltképpen a bazsalikomért - és persze a házi paradicsomot sem vetem meg. :D A természet viszont vicces kedvében lehetett, mikor Mr. Babát vártam, mert hihetetlenül rosszul voltam ettől a két alapanyagtól. Annyira, hogy direkt kiszárítottam otthon a növényeket, hogy még véletlenül se érezzem meg az illatukat locsolás közben. Gy.-nek azért voltak jó kis poénjai ellenem. Egyszer a telefonom tokjába csempészett be néhány bazsalikom levelet. Kedves...ja, nem! :D Szerencsére azóta már helyre álltak a dolgok és megint ott díszeleg egy nagy cserép bazsalikom az erkélyen. Én pedig alig várom, hogy idén is elkészítsem reggelire az alábbi isteni túrókrémet. Tegyetek így Ti is! :) 

ráérős reggelik túró bazsalikom snidling túrókrém aszalt paradicsom paradicsom só bors

Hozzávalók:

25 dkg túró

2-3 púpos ek görög joghurt

1-1 marék friss bazsalikom és snidling

5 dkg aszalt paradicsom

1 kk só

frissen őrölt bors

ráérős reggelik túró bazsalikom snidling túrókrém aszalt paradicsom paradicsom só bors

Elkészítés:

A túrót tedd egy nagy tálba és forgasd össze a joghurttal.

A zöldfűszereket aprítsd fel és szórd a krémbe.

Az aszalt paradicsomot csíkozd fel és ezt is add az előzőekhez.

Ízesítsd sóval borssal és jó alaposan keverd össze.

Tálald behűtve friss péksüteménnyel és zöldségekkel.

ráérős reggelik túró bazsalikom snidling túrókrém aszalt paradicsom paradicsom só bors

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is. 

0 Tovább

Őszibarack leves

Pár éve még ismerőstől kellett beszerezzük a télire eltett barack befőtthöz a gyümölcsöt, idén pedig annyi van, hogy nem győzzük feldolgozni. Így barackot eszünk barackkal. Reggelire szuper egy kis joghurttal elkeverve, ebédre pedig leves készülhet belőle. Ebben a melegben mondjuk nem is vágyom erősebb levesekre, tökéletes egy hűsítő, gyümölcsös finomság, ami ráadásul pikk-pakk el is készül. Csak arra kell figyelni, hogy nagyon könnyen romlik, így azonnal hűtőbe kell tenni. 

őszibarack barack fincsi ebédek vanília vanília kivonat tej főzőkrém leves krémleves

Hozzávalók:

1 kg őszibarack

fél l tej

2 dl főzőkrém vagy sűrű tejszín

2 kk vanília kivonat

őszibarack barack fincsi ebédek vanília vanília kivonat tej főzőkrém leves krémleves

Elkészítés:

A barackokat mosd meg, magozd ki és pucold meg.

A nagy részét vágd nagyobb darabokra.

Add hozzá a főzőkrémet és a tejet.

Turmixold össze botmixerrel.

Ízesítsd a vanília kivonattal. 

A maradék barackot szeleteld fel és add hozzá a leveshez.

Behűtve tálald.

őszibarack barack fincsi ebédek vanília vanília kivonat tej főzőkrém leves krémleves

Tipp: Citromlével, fahéjjal tudod még ízesíteni. Szerintem plusz cukor nem kell hozzá, de persze keverhetsz bele, ha úgy érzed, hogy nem elég édes.

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

2 Tovább

Zöldfűszeres sajtkrémmel töltött masni

Annyira nagy sikere volt a bacon-ös és a pizzás masninak, hogy nem tudok tőlük elvonatkoztatni és ismét egy hasonló sós finomságot készítettem. Szuper vendégváró ez is, úgyhogy egy kevésbé meleg napon nyugodtan próbáljátok ki. Persze mindenképp friss zöldfűszerrel érdemes ízesíteni, ezt ne spóroljátok el. Nálunk abszolút működik egyébként a panelkertészet: tele van az erkély Gy. chili paprika töveivel és az én kis fűszernövényeimmel. Persze ezek az óriási hőhullámok nem kedveztek nekik, de sok-sok locsolással próbáljuk őket életben tartani. :D  

leveles tészta vajkrém tejföl zödfűszer snidling bazsalikom oregánó sajt tojás vendégvárók

Hozzávalók:

1 csomag leveles tészta

200 g natúr sajtkrém vagy vajkrém

2-3 ek tejföl

1 nagy csokor zöldfűszer (nálam snidling, bazsalikom, oregánó)

kis darab póréhagyma vagy 2-3 szál újhagyma

1 kk só

sok őrölt bors

5 dkg sajt

1 tojás

1 kk szárított oregánó (vagy más zöldfűszer)

pici liszt a nyújtáshoz

leveles tészta vajkrém tejföl zödfűszer snidling bazsalikom oregánó sajt tojás vendégvárók

Elkészítés:

A hagymát és a zöldfűszereket mosd meg, majd vágd apróra.

Egy nagyobb tálban keverd össze a sajtkrémet és a tejfölt, majd szúrd bele a hagymát és a fűszereket is.

Sózd, borsozd.

A leveles tésztát lisztezett deszkán nyújtsd téglalap alakúra.

Kend le a fűszeres sajtkrémmel a tészta egyik felét, majd reszelj rá egy kevés sajtot.

Borítsd rá a mások oldalát, majd nyomkodd picit össze.

Vágd kb. 1-2 cm vastag és 10 cm hosszú csíkokra az összehajtott tésztát, majd középen csavard meg kétszer.

Tedd a masnikat sütőpapírral bélelt tepsibe, majd kend le jó alaposan felvert tojással.

Szórd meg őket a maradék reszelt sajttal és egy kevés szárított oregánóval. 

Süsd 200 fokon kb. 12 percig.

leveles tészta vajkrém tejföl zödfűszer snidling bazsalikom oregánó sajt tojás vendégvárók

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Citromos barackhab

Citromos-barackos-joghurtos piskótának indult, de mikor konstatáltam (természetesen miután előpakoltam már mindent), hogy nincs itthon tojás, gyorsan stratégiát váltottam és lett belőle pohárkrém. Ami már csak azért is jó döntésnek bizonyult, mert aznap volt a nyár eddigi legmelegebb napja és nem hiányzott hozzá még a sütő plusz fűtése is. :D Szóval összességében csak hálás lehetek, hogy elfogyott az a fránya tojás. :D 

pohárkrémek édességek barack sárgabarack joghurt habtejszín porcukor citrom babapiskótaHozzávalók:

200 g habtejszín

200 g natúr joghurt

10 szem sárgabarack

1 csomag babapiskóta

1 citrom

3 ek porcukor (több/kevesebb ízlés szerint)

pohárkrémek édességek barack sárgabarack joghurt habtejszín porcukor citrom babapiskóta

Elkészítés:

A habot verd fel, majd add hozzá a porcukrot és a joghurtot. 

A barackot mosd meg, magozd ki, majd egy botmixerrel pépesítsd és önts a joghurtos szószhoz.

Reszeld bele a citrom héját is. Csavard bele a citrom felének a levét.

Szedj elő 6 poharat, majd mindegyik aljába tördelj 1-2 babapiskótát.

Locsold meg néhány csepp citromlével.

Kanalazz rá a barackos habból, majd ismét jöhet 1-2 bapapiskóta.

Locsold meg citrommal, majd oszd el a tetején a maradék habot.

Díszítsd gyümölccsel és babapiskótával ízlés szerint.

pohárkrémek édességek barack sárgabarack joghurt habtejszín porcukor citrom babapiskóta

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

2 Tovább

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Címkefelhő

édességek (122),tojás (83),cukor (65),liszt (64),vaj (50),tej (43),tejföl (39),fincsi ebédek (38),vendégvárók (36),paradicsom (35),joghurt (34),hagyma (34),sajt (31),citrom (30),habtejszín (29),kakaópor (29),ráérős reggelik (29),fahéj (28),sütőpor (27),túró (26),karácsony (26),rohanós vacsorák (26),csokoládé (26),fokhagyma (25),eper (25),advent (24),barack (24),bazsalikom (23),adventi naptár (23),tejszín (22),vaníliás cukor (22),olaj (22),krumpli (21),narancs (21),leveles tészta (20),meggy (20),sonka (20),gyors muffinok (18),porcukor (17),pohárkrémek (17),vanília (16),répa (15),ribizli (15),mascarpone (14),étcsokoládé (14),alma (14),őszibarack (13),csoki (13),málna (12),saláta (12),húsvét (12),leves (12),fehércsoki (12),pite (11),krémsajt (11),snidling (11),kolbász (11),gyümölcs (11),paradicsomszósz (11),petrezselyem (11),dió (11),sárgabarack (10),puding (10),szeder (10),szegfűszeg (10),csirkemell (10),élesztő (10),oregánó (9),piskóta (9),kakaó (9),keksz (9),paprika (9),majonéz (9),lekvár (9),kukorica (9),spenót (8),sajtkrém (8),lilahagyma (8),krémleves (8),tészta (8),rozmaring (8),dekorcukor (8),bonbon (8),zöldfűszer (8),brownie (8),rétes (8),(7),görög joghurt (7),mustár (7),méz (7),újhagyma (6),póréhagyma (6),sütőtök (6),kelttészta (6),muffin (6),torta (6),kókusz (6),kaliforniai paprika (6),zabpehely (6),csoki pasztilla (5),farsang (5),áfonya (5),medvehagyma (5),szilva (5),marcipán (5),chili (5),gyorsvacsi (5),tejcsokoládé (5),ricotta (5),palacsinta (5),fánk (5),ánizs (5),réteslap (5),tök (5),étcsoki (5),uborka (5),banán (5),cseresznye (5),kókuszreszelék (4),kivi (4),fehérbor (4),menta (4),hidegtál (4),bacon (4),zöldség (4),halloween (4),babapiskóta (4),rizs (4),csirke (4),pizza (4),cukkini (4),fehércsokoládé (4),olívabogyó (4),bor (4),anyák napja (4),olívaolaj (4),cheesecake (4),szalonna (4),valentin-nap (4),körte (4),sajttorta (4),vöröshagyma (3),befőzés (3),lekvárfőzés (3),lasagne (3),gofri (3),chili paprika (3),citromfű (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),szalámi (3),tócsni (3),fondant (3),mandula (3),blogkóstoló (3),zabkeksz (3),zselatinfix (3),mák (3),Rohanós vacsorák (3),brokkoli (3),torma (3),bors (3),mozzarella (3),kávé (3),ehető ajándék (3),borsó (3),gyümölcskenyér (3),levendula (3),mexikói (3),aszalt gyümölcs (3),tortilla (3),nutella (3),csiga (3),besamel (3),pizzaszósz (3),lepény (3),rugelach (3),káposzta (3),virsli (3),mandarin (3),darált hús (2),mézeskalács (2),pálinka (2),mogyoró (2),levendulabirtok (2),magyarprovence (2),szezámmag (2),cékla (2),pesto (2),hamburger (2),Édességek (2),szódabikarbóna (2),cukormáz (2),meggybefőtt (2),tejszínhab (2),gyümölcskosárka (2),tortazselé (2),fetasajt (2),parmezán (2),penne (2),grillcsirke (2),pasztilla (2),dzsemfix (2),olajbogyó (2),salsa szósz (2),nyaralás (2),burgonya (2),eperlekvár (2),barnacukor (2),tésztasaláta (2),alaplé (2),búzadara (2),ananász (2),gesztenye (2),csicseriborsó (2),aszalt áfonya (2),zselatin (2),linzertészta (2),oreo keksz (2),trüffel (2),Gyors muffinok (2),keményítő (2),kalács (2),aprósütemény (2),majoranna (2),baracklekvár (2),gyerekek (2),étkezési keményítő (2),lime (2),kókusztej (2),cheesecake brownie (2),füstölt sajt (2),töltött tojás (2),curry (2),alkohol (2),csokikrém (2),rum (2),knorr (2),sütipecsét (2),pogácsa (2),mozarella (2),promóció (2),mártogatós (2),pizzagolyó (2),aszalt paradicsom (2),feta sajt (2),kefír (2),szerecsendió (2),bab (2),mogyoróvaj (1),franciasaláta (1),szaloncukor (1),dekoráció (1),aprósütemények (1),kifli (1),étcsokokoládé (1),vanília kivonat (1),ehető ajándékok (1),szósz (1),kandírozott gyümölcs (1),karácsonyi ebéd (1),darált keksz (1),gumicukor (1),ebédmenü (1),jelmez (1),majonézes burgonya (1),főétel (1),aszalvány (1),tárkony (1),krumplifánk (1),zöldborsó (1),kiszúró (1),fatörzs (1),édesség (1),hab (1),bejgli (1),mákos guba (1),főzőkrém (1),desszert (1),gesztenyemassza (1),zeller (1),sós aprósütemények (1),zöldségkeverék (1),teljes kiőrlésű liszt (1),füge (1),bukta (1),fügelekvár (1),lasagne tészta (1),töltött krumpli (1),knorr 100% természetes alapok (1),bögrés sütemény (1),bögrés (1),moszonló (1),masni (1),karfiol (1),besamel mártás (1),aranygaluska (1),monoszló (1),bolognai (1),kakaóscsiga (1),fagylalt (1),fagyi (1),barna cukor (1),amerikai palacsinta (1),jégkrém (1),salsa (1),graham liszt (1),blondie (1),túró rudi (1),zödfűszer (1),kínai (1),szójaszósz (1),vajkrém (1),narancslé (1),chilis bab (1),churros (1),víz (1),pirospaprika (1),körözött (1),sűrített tej (1),linzer (1),karalábé (1),zeller (1),rizskoch (1),piskótatekercs (1),sárgarépa (1),fehérrépa (1),feta (1),baileys (1),pompos (1),fehér csokoládé (1),smoothie (1),turmix (1),barackpálinka (1),trnd (1),knorr 100%természetesalapok (1),görögjoghurt (1),kevert (1),gasztroajándék (1),likőr (1),gyümölcsrizs (1),pillecukor (1),rumaroma (1),avokádó (1),hamburgerhús (1),kelt tészta (1),muffinok (1),tavasz (1),sztrapacska (1),péksütemény (1),juhtúró (1),krém (1),készülődés (1),penne (1),zöldbab (1),sonkatekercs (1),töltött karaj (1),áfonyalekvár (1),grillkolbász (1),balzsamecet (1),Vendégvárók (1),habfixáló (1),Ráérős reggelik (1),gyors vacsorák (1),zsemlemorzsa (1),ciabatta (1),mákosguba (1),eperszósz (1),zselé (1),Anyák Napja (1),street food (1),ketchup (1),olaszrizling (1),képviselőfánk (1),gyümölcslé (1),hús (1),karaj (1),töltelék (1),töltött hús (1),smarties (1),csokiskeksz (1),munkaebéd (1),kuszkusz (1),kandírozott narancs (1),daráltkeksz (1),író (1),szilveszter (1),pizzás csiga (1),cookies (1),csokissüti (1),képviselő fánk (1),borkóstoló (1),buli (1),rukkola (1),koktél (1),nachos (1),jalapeno (1),zsömle (1),vacsora (1),reggeli (1),quesadilla (1),chorizo (1),ballagás (1),koriander (1),sertéslapocka (1),ragu (1),sertés (1),lapocka (1),kakaós csiga (1),vörösbor (1),krumplipüré (1),köret (1),pulykamell (1),SAD! (1),aszalt szilva (1),VKF (1),túrókrém (1),sajtos roló (1),kacsacomb (1),almáspite (1),meggylekvár (1),tökfaragás (1),sütögetés (1),kuglóf (1),barbérlevél (1),kandírozott narancshéj (1),párolt lilakáposzta (1),kacsa (1),ecet (1),lilakáposzta (1),köménymag (1),ősz (1),steak burgonya (1),kovászos uborka (1),paradicsomkonzerv (1),savanyúság (1),teszínhab (1),csokiszósz (1),gyömölcs (1),müzli (1),kapcsolat (1),hawaii (1),szülinap (1),ételfesték (1),margarin (1),bevonat (1),pizzafeltét (1),velence (1),panír (1),hámozott paradicsom (1),panírozás (1),rántott (1),rántott tök (1),bagett (1),csokipasztilla (1),szalonnasütés (1),grillezés (1),bográcsozás (1),lecsó (1),csilipaprika (1),olíva bogyó (1)

Utolsó kommentek