Rendezz 1. szülinapot: Maszatolós torta

Hipp-hopp eltelt egy év és el is érkeztünk Mr. Baba 1. szülinapjához. Nem mondom, hogy nem izgultam a nagy esemény előtt, de minden ment mint a karikacsapás. Szerencsések vagyunk, mert a Ded tavasszal született, így egy jó kis kerti parti keretében tudtuk megünnepelni a nagy eseményt. A valósághoz mondjuk hozzá tartozik, hogy a szeszélyes idő miatt, még fél órával a kezdés előtt is, csak kémleltük az eget. Féltünk, hogy elmossa a bulit az eső, de Nagypapám csak legyintett, hogy ez a fekete felleg már a Körtér felett jár. Természetesen Papának igaza is lett és elkezdhettük a tereprendezést. Még egy kis lighti szülinapi dekorációra is futotta a vendégek érkezése előtt. No, de jöjjenek az ételek.

szülinap torta maszatolós torta piskóta tojás liszt cukor mascarpone görög joghurt barack barackpüré vendégvárók édességek

Mivel kerti partit tartottunk, nem akartam nagyon macerás ételeket. Ráadásul mindenképp olyan kellett, amit már előre össze tudunk dobni, hiszen Mr. Baba mellett azért nem áll rendelkezésre túl sok szabad idő. Így esett a választásom a tortilla-ra, hiszen a húsos, paradicsomos, zöldséges ragut már akár előző nap is meg lehet főzni. Apukám készített még hozzá egy csípős és egy fokhagymás szószt, illetve töménytelen mennyiségű friss zöldséget (paradicsomot, uborkát, hagymát, káposztát, salátát) vágtunk fel a buli előtt. Minden hozzávalót kipakoltunk az asztalra és mindenki magának készíthette el, saját ízlése szerint a tortilla-t. Az idősebb generáció miatt kissé aggódtam, de felesleges volt, mert nagyon ízlett nekik.

Tortilla recepteket itt találsz:

Mexikói party

Chilis babos tortilla

Fűszeres csirkés tortilla

szülinap torta maszatolós torta piskóta tojás liszt cukor mascarpone görög joghurt barack barackpüré vendégvárók édességek

Sós ropogtatnivalónak Nagymamám pogácsát, én pizzás csigát sütöttem, tesómék pedig palacsintatésztába bundázott virslit készítettek. Egyszerűbb, leveles tésztás verzióért kattints ide.

Jöjjön a lényeg, az édes szekció. Muffinból nem volt hiány, mert Anyukám is, Gy. unokatesója, Kinga is, és én is sütöttem 1-1 adagot. Panni Mama természetesen hozta az elmaradhatatlan epres gyümölcstortáját. Itt persze még nincs vége az édességek sorának, mert Anyósom két túrótortával készült. Az egyik mazsolás, a másik goji bogyós, sütés nélküli, keksz alapú finomság volt. Valahogy sokan a túróra összpontosítottunk, mert öcsém barátnője, Sziszi is túrós rétest hozott, illetve én is egy babapiskótás, túrós-barackos tortát készítettem. Ehhez hasonlót. Persze a főattrakció Mr. Baba maszatolós tortája volt.

szülinap torta maszatolós torta piskóta tojás liszt cukor mascarpone görög joghurt barack barackpüré vendégvárók édességek

Maszatolós torta: 

Hozzávalók: 

2 tojás

2 púpos ek liszt

2 csapott ek cukor

1 kk sütőpor

10 dkg mascarpone

2 ek sűrű görög joghurt

2 ek barackpüré

szülinap torta maszatolós torta piskóta tojás liszt cukor mascarpone görög joghurt barack barackpüré vendégvárók édességek

Elkészítés:

A tojásokat válaszd ketté, a fehérjét verd kemény habbá.

A sárgáját dolgozd össze a cukorral, majd szitáld bele a sütőporos lisztet.

Forgasd bele a habbá vert tojásfehérjét is. 

Öntsd pici tortaformába, majd süsd 180 fokon kb. 15 percig.

Közben keverd ki a krémet.   

A mascarpone-t dolgozd össze a görög joghurttal és a barackkal. 

Ha a torta megsült és kihűlt, vágd ketté, majd töltsd meg a krém felével. A maradékkal vond be a tortát. 

Díszítsd ízlés szerint.

szülinap torta maszatolós torta piskóta tojás liszt cukor mascarpone görög joghurt barack barackpüré vendégvárók édességek

Tipp: Nyilván nem fog sokat enni a Baba a tortából, de azért fontos, hogy csak olyan alapanyagokból készítsd, amik már be vannak vezetve a pici étrendjébe. Nem lenne jó, ha pont a szülinapján allergiás reakció lépne fel, vagy akár egy szimpla pocakfájás tönkretenné a nagy eseményt. 

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is. 

szülinap torta maszatolós torta piskóta tojás liszt cukor mascarpone görög joghurt barack barackpüré vendégvárók édességek

0 Tovább

Bodzakrémes piskóta

A bodzaszörp sikerén felbuzdulva a hétvégén bodzakrémes süteményt sütöttem. A környékünkön ugyanis még mindig gyönyörűen virágoznak a hatalmas bokrok. Isteni az illatuk, így újra és újra megkívánjuk a - már télire eltett - szörpöt. Ráadásul kiderült, hogy Nagypapámék telkére átnyúlik a szomszéd csodaszép, érintetlen bodzája. Kénytelen voltam hát néhány virágot leszedni és egy harmadik adag szörpit készíteni. :) Jól tettem, mert szuperül ízesíti a mascarpone krémet és nagyon feldobja a legegyszerűbb piskótát is. Az eper meg már csak hab a tortán. :) 

bodza bodzaszörp piskóta édességek liszt cukor tojás mascarpone görögjoghurt joghurt citrom

Hozzávalók a piskótához: 

3 tojás

3 ek cukor

3 ek víz

3 púpos ek liszt

fél csomag sütőpor

Hozzávalók a krémhez:

1 dl bodzaszörp

25 dkg mascarpone

1 citrom

1 kis doboz görög joghurt

1 csomag habfixáló

pár szem eper

bodza bodzaszörp piskóta édességek liszt cukor tojás mascarpone görögjoghurt joghurt citrom

Elkészítés:

Elsőként süsd meg a piskótát.

Ehhez a tojásokat válaszd ketté, a sárgáját keverd fehéredésig a cukorral. Add hozzá a vizet.

Szitáld bele a sütőporral elkevert lisztet.

Verd kemény habbá a tojásfehérjét, majd óvatosan forgasd a tésztába. 

Simítsd sütőpapírral bélelt tepsibe, majd süsd 200 fokon kb. 10 percig. 

Meleg helyen, letakarva hagyd kihűlni.

Közben a krémhez öntsd egy nagy tálba a mascarpone-t, a joghurtot, a bodzaszörpöt és a habfixálót.

Ízesítsd a citrom lereszelt héjával és néhány csepp citromlével.

Habverővel jó alaposan dolgozd össze.

Ha kihűlt a piskóta, húzd le róla a sütőpapírt, majd kend meg a krémmel. 

Az epreket mosd meg, majd szeleteld fel. Rakosgasd a krém tetejére.

Tedd néhány órára hűtőbe, hogy könnyebb legyen szeletelni. 

bodza bodzaszörp piskóta édességek liszt cukor tojás mascarpone görögjoghurt joghurt citrom

Tipp: Nekem a szörptől elég édes a krém, de ízlés szerint 1-2 ek porcukrot még bele lehet keverni. 

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is. 

0 Tovább

Cseresznyés clafoutis, azaz tejpite

Clafoutis? Hogy micsoda? Először én is csak pislogtam, mikor pár évvel ezelőtt Anyukámtól hallottam erről a francia eredetű sütikéről. El sem tudtam képzelni, hogy milyen pite lehet az, ami palacsinta tésztához hasonló tejsodóból készül. Anya sem javított sokat a helyzeten, mert mélyhűtött szilvával turbózta, ami valószínűleg túl sok nedvességet engedett ki magából. A tészta nem igazán akart megsülni, kicsit el is ázott, így a félresikerült kísérlet után jó darabig nem foglalkoztunk vele. A napokban - a cserkó szezon kezdetén - jutott újra eszembe, így nekiveselkedtem én is. Az eredeti clafoutis ugyanis magozatlan fekete cseresznyéből készül. Nálam maradt a korai cserkó Velencéről, ráadásul ki is magoztam tekintettel Mr. Babára. Mondhatom, hogy mindhármunknak nagyon bejött, így tuti, hogy más verzióban is el fogom még készíteni. 

cseresznye clafoutis édességek pite tejpite tej tojás tejszín liszt cukor lekvár cseresznye lekvár fahéj

Hozzávalók:

4 tojás

50 g cukor

2 dl tejszín

2 dl tej

150 g liszt

1 kk fahéj

300 g cseresznye

1/4 üveg cseresznye lekvár

cseresznye clafoutis édességek pite tejpite tej tojás tejszín liszt cukor lekvár cseresznye lekvár fahéj

Elkészítés:

A tojást dolgozd össze a cukorral, majd folyamatos kevergetés mellett öntsd hozzá a tejet és a tejszínt. 

Mehet hozzá a liszt is.

Ízesítsd fahéjjal, majd tedd félre a palacsinta tészta állagú masszát pár percre pihenni.

Melegítsd elő a sütőt 170 fokra és készíts elő egy pite formát.

Vajazd, lisztezd ki.

A cseresznyét szórd bele a formába, majd öntsd rá a tésztát.

Kanalazz a tetejére néhány kiskanálnyi lekvárt is.

Süsd kb. 30 percig.

cseresznye clafoutis édességek pite tejpite tej tojás tejszín liszt cukor lekvár cseresznye lekvár fahéj

Tipp: Szerintem a legfinomabb langyosan, egy kis fahéjas cukorral megszórva. :)

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról. 

0 Tovább

Epres muffin 

Az egyik pici kislány a baráti körünkben nagy kakaó mániás. Mikor a szokásos zsömle beszerző körútunkon vagyunk, fogja a kis bevásárló kocsit és az első útja a "nyuszis" kakaóhoz vezet. Nem győzzük lebeszélni, hogy van otthon, nem kell minden nap bevásárolni egy jó nagy csomaggal belőle. Sokáig amúgy nálunk is ez a fajta kakaópor volt az uralkodó, és ki lehetett kergetni a főzős verzióval a világból. Mióta azonban sokat sütök, mindig tartok otthon cukrozatlan, holland kakaóport is. Sütikbe szerintem ez az igazi. :)  

eper gyors muffinok édességek kakaó kakaópor liszt cukor sütőpor tejcsoki tejcsokoládé csoki csokoládé vaj tojás

Hozzávalók:

3 tojás

15 dkg cukor

20 dkg vaj

30 dkg liszt

1 csomag sütőpor

3 ek cukrozatlan, jó minőségű kakaópor

3 ek eperlekvár

25 dkg eper

1 tábla tejcsoki

eper gyors muffinok édességek kakaó kakaópor liszt cukor sütőpor tejcsoki tejcsokoládé csoki csokoládé vaj tojás

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és készítsd elő a muffinformádat.

A vajat keverd habosra a cukorral, majd üsd hozzá a tojásokat.

A lisztet dolgozd össze a sütőporral és a kakaóporral, majd fokozatosan adagold a tojásos masszához.

Kanalazd hozzá a lekvárt és szórd bele az eper 2/3-át.

Mehet hozzá a csoki is. Ebből is tegyél félre egy keveset.

Tötsd meg a formákat, szórd meg a muffinok tetejét a maradék gyümölccsel és csokival.

Süsd kb. 20 percig a sütikéket.

 eper gyors muffinok édességek kakaó kakaópor liszt cukor sütőpor tejcsoki tejcsokoládé csoki csokoládé vaj tojás

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról. 

 

0 Tovább

Cseresznyés túrós kevert

Lehet furcsa, de olyan érzésem van, hogy még csak most volt karácsony. Ehhez képest már annyira benne járunk az évben, hogy érik a cseresznye és az eper. Persze az idő is kedvez a gyümölcsöknek, tuti, hogy pár héttel később szoktuk Velencén szüretelni a cserkót. Na, de mindegy is, a lényeg, hogy lassan leválthatjuk a narancsot, banánt, mandarint a fincsi magyar gyümikre. Jöhetnek is a cseresznyés receptek! 

liszt cukor túró bögrés süti tej tojás cseresznye édességek sütőpor

Hozzávalók: (1 bögre=2 dl)

25 dkg túró

1 bögre cukor

1 kk vanília aroma

3 tojás

negyed bögre tej

2 bögre liszt

1 csomag sütőpor

25 dkg cseresznye

liszt cukor túró bögrés süti tej tojás cseresznye édességek sütőpor

Elkészítés:

A cseresznyét mosd meg, ha van kedved, magozd ki.

A sütőt melegítsd elő 170 fokra.

A tojást keverd ki a cukorral, majd mehet hozzá a túró és a tej is.

Ízesítsd a vaníliával.

A lisztet dolgozd össze a sütőporral, majd szitáld az előzőekhez.

Simítsd tepsibe a masszát.

Szórd bele a cseresznyét, majd süsd kb. 25 percig. 

Kész is vagy, hagyd kihűlni, majd szeleteld fel. :) 

liszt cukor túró bögrés süti tej tojás cseresznye édességek sütőpor

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról. 

0 Tovább

Bodzaszörp

Valahogy ezt az "otthon vagyok a Deddel" dolgot két oldalról tudnám megközelíteni. Egy részről a régi életemhez képest jóval kevesebb (szinte semmi) szabadidőm van. Hiszen akkoriban hiába jártam dolgozni, sőt, hiába diplomáztam levelezőn munka mellett, mégis ott voltak meló után a nyugodt esték, a hétvégék és természetesen a jól megérdemelt szabadnapok, mikor azt csinálhattam, amit akartam. Jelenleg Mr. Baba mellett nonstop szolgálatban vagyunk, sosincs pihenés. Másrészt viszont minden nap egy új kaland, minden nap új lehetőség a szórakozásra. Persze a közös szórakozásra. :D Míg mások a neonfényben güriznek, mi a Duna-parton pacsálunk, a Kastélyparkban sétálunk, a környék összes létező játszóterét bejárjuk Mr. Baba kis pajtásaival. Mindig kitalálunk valami - az évszaknak megfelelő - újdonságot. Most például bodzát szedtünk, hiszen úton útfélen virágzanak és illatoznak a hatalmas bokrok. Nem hagyhattam, hogy kárba menjen, így bodzaszörp készült a leszedett virágokból.   

bodza bodzaszörp szörp cukor citrom édességek

Hozzávalók:

3 l víz

kb. 20 szép nagy fej bodzavirág

1 csomag bodzaszörp tartósító

1,5 kg cukor

4 citrom

bodza bodzaszörp szörp cukor citrom édességek

Elkészítés:

Elsőként a cukorból és a vízből főzz cukorszirupot. Ehhez a vízben gyakori kevergetés mellett olvaszd fel a cukrot, majd forrald fel az egészet.

Ha felforrt, vedd le a tűzről, majd keverd bele a tartósítót. 

Tedd félre kihűlni.

bodza bodzaszörp szörp cukor citrom édességek

Közben a jól megmosott bio citromot szeleteld fel. 

A bodzavirágokat nézd át, hogy mind szép egészséges legyen, ne legyen rajta bogár, esetleg tetü. Vágd le a vastagabb szárakat. 

Rendezgesd nagy 5 literes befőttes üvegbe, vagy egy jó nagy lábosba, edénybe a citromkarikákat és a bodzát, majd önts rá a cukorszirupot.

Lefedve, hűvös helyen áztasd a virágokat kb. 4-5 napig.

Minden este kevergesd át.

Végül szűrd le, majd töltsd tiszta üvegekbe.  


bodza bodzaszörp szörp cukor citrom édességek

Tipp: Nekem viszonylag nagyok a lyukak a szűrőmön, ezért egy régi megoldást alkalmaztam. Egy harisnyát ráaplikáltam a szűrőre és azon keresztül csöpögtettem le a bodzavirágokat. Így szép tiszta lett a szörp.

bodza bodzaszörp szörp cukor citrom édességek

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is. 

0 Tovább

Kókuszos epres gyümölcsrizs

Esténként nagy a boldogság mikor a Ded végre aludni tér és van egy kevés időnk kifújni magunkat. Persze ilyenkor áll elő az a helyzet, hogy jó lenne valamit nyámnyogni. A húsvéti csoki készletünk sajnos már fogytán, Mr. Baba dörmi macijait pedig nincs pofám (najó, egyszer-kétszer előfordult már) megdézsmálni, így jól jön, ha mindig van otthon valami finom süti, ami csillapítja az édesség iránti vágyunkat. Ez általában így szokott lenni, a dolog szépséghibája azonban az, hogy a Ded közvetlen a konyha és a hűtő mellett szundikál, általában igencsak éberen. Így két lehetőség van: vagy már jóelőre előkészítem az esti nasit, mint ebben az esetben, vagy halált megvető bátorsággal csörömpölünk és reménykedünk, hogy az égiek kegyesek lesznek hozzánk és nem ébresztjük fel. Szerencsére most észnél voltam és már délután szépen poharakba rendezgettem a gyümölcsrizst. A nyugodtan elfogyasztott esti nasi pedig felért egy wellness hétvégével. :)

kókusz tej cukor eper eperlekvár tejberizs rizs gyümölcsrizs habtejszín tejszín pohárkrémek citrom édességek

Hozzávalók:

25 dkg rizs

1 l tej

2,5 dl víz

3 ek cukor

5 dkg kókuszreszelék

1 citrom 

1 doboz habtejszín

25 dkg eper

1 kis üveg eperlekvár

kókusz tej cukor eper eperlekvár tejberizs rizs gyümölcsrizs habtejszín tejszín pohárkrémek citrom édességek

Elkészítés:

Elsőként a rizst tedd fel főni a tejjel, a vízzel, a cukorral és a kókuszreszelékkel.

Óvatosan hámozd le a jól megmosott biocitrom héját és ízesítsd vele a rizst. 

Főzd puhára fedő alatt gyakori kevergetés mellett. (Ha szükséges, adj még hozzá tejet vagy vizet.)

Ha kész hagyd langyosra hűlni.

Közben a habot verd fel, az epret mosd meg és szeleteld fel ízlés szerint.

Készítsd elő a poharakat és a lekvárt..

Ha kihűlt a rizs, halászd ki belőle a citrom héját, majd forgasd bele a habtejszínt.

Rétegezd szépen pohárba a tejberizst az eperrel és az eperlekvárral. 

Tálald behűtve. 

kókusz tej cukor eper eperlekvár tejberizs rizs gyümölcsrizs habtejszín tejszín pohárkrémek citrom édességek
Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is. 

0 Tovább

Duplacsokis banános muffin

Tegnap reggel Mr. Baba a szokásosnál is korábban kelt. Mivel megszokta, hogy minden délelőtt (egész télen is: hóban, fagyban, esőben) elmegyünk valahová sétálni, baba klubbozni, nézelődni, így elég nehezen viseli, ha órák telnek el felkeléstől számítva az elindulásig. Ezt természetesen én hajlamos vagyok elfelejteni, illetve inkább mindig próbálkozom kicsit húzni az időt, hogy itthon is haladjunk. Tegnap is úgy gondoltam, hogy hasznot húzok a korán kelésből és a reggeli rutinfeladatok mellett összedobok egy gyors muffint, ami jó lesz majd uzsonnára. Egyébként tényleg pillanatok alatt össze lehet állítani a tésztát, csak épp azzal nem számoltam, hogy közbe az Úr mindent felrobbant körülöttem. E mellett fél percenként hozta oda vagy az én cipőmet vagy a sajátját és krokodilkönnyeket hullajtva próbált az ajtóhoz húzni. Minden esetre fél 10-re a muffin is elkészült, mi is leértünk a játszóra, csak épp a napi türelem adagom csappant meg lényegesen. :D 

csokoládé csoki gyors muffinok édességek liszt cukor banán joghurt olaj szódabikarbóna sütőpor

Hozzávalók:

1 tojás

70 g cukor

1 kis pohár natúrjoghurt

0,6 dl étolaj

15 dkg liszt

fél csomag sütőpor

1 kk szódabikarbóna

40 g kakaópor

1 banán

1 tábla csokoládé

 csokoládé csoki gyors muffinok édességek liszt cukor banán joghurt olaj szódabikarbóna sütőpor

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és készítsd elő a muffin sütődet.

A tojást jó alaposan keverd ki a cukorral.

Ezt követően jöhet a joghurt és az olaj.

Egy másik edényben keverd össze a lisztet, a kakaót, a sütőport és a szódabikarbónát, majd szitáld a tojásos masszához.

A banánt és a csokit vágd kisebb darabokra, majd a finomságok nagy részét keverd a tésztába.

Adagold a masszát a sütőformába, majd helyezd a maradék gyümölcsöt és csoki darabkát a tészta tejejére.

Süsd kb. 20 percig a muffinokat.

csokoládé csoki gyors muffinok édességek liszt cukor banán joghurt olaj szódabikarbóna sütőpor


Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Méteres kalács

A hétköznapokban nem jellemző rám, hogy klasszikus sütiket készítek, de ünnepekkor azért csak jó visszanyúlni a hagyományokhoz. Éppen ezért eme jeles napra, Anyák Napjára egy igazán nosztalgikus édességet hoztam. A recept egyébként Zsófi barátnőm Anyukájától származik, aki minden fontosabb eseménykor ezt a finomságot süti. A recept leírásából is látszik, hogy ugyan nem kell hozzá semmi extra alapanyag, de azért nem egy gyorsan összedobható édesség. Jócskán kell hozzá türelem. Minden esetre a fáradozást mindenképpen megéri, mert hihetetlenül finom. Nem is csodálom, hogy Zsófiék minden évben követelik. :) 

 
méteres kalács édességek anyák napja karácsony puding puncs puding vanília puding liszt tojás kakaópor cukor porcukor olaj vaj tej

Hozzávalók a tésztához: 

4 tojás

20 dkg porcukor

8 ek melegvíz

10 ek olaj

25 dkg liszt

1 zacskó sütőpor

2 púpos ek cukrozatlan kakaópor 

méteres kalács édességek anyák napja karácsony puding puncs puding vanília puding liszt tojás kakaópor cukor porcukor olaj vaj tej

Hozzávalók a töltelékhez:

2,5+2,5 dl tej

1 csomag vaníliás pudingpor

1 csomag puncs pudingpor

20 dkg porcukor

25 dkg vaj

Hozzávalók a mázhoz:

3 ek cukor

3 ek tej

3 ek kakaópor

10 dkg vaj

méteres kalács édességek anyák napja karácsony puding puncs puding vanília puding liszt tojás kakaópor cukor porcukor olaj vaj tej

Elkészítés:

A piskótával kezdünk. Elsőként válaszd szét a tojásokat és a sárgáját keverd ki a cukorral.

Mehet hozzá a víz és az olaj is.

A lisztet dolgozd össze a sütőporral, majd szitáld az előzőekhez.

A tojásfehérjét verd kemény habbá, majd ezt is forgasd a tésztába.

Oszd ketté, majd az egyik felébe keverj egy kevés kakaóport is.

Öntsd 1-1 kivajazott, kilisztezett (vagy szilikon) őzgerinc formába a sima és a kakaós tésztát, majd süsd mindkettőt 190 fokon kb. 40 percig.

Közben a vaníliás pudingport keverd ki a 2,5 dl tejjel, majd főzd meg a csomagoláson látható utasítás szerint cukor nélkül. Tedd félre kihűlni.

Ugyanígy járj el a puncs pudinggal és a másik 2,5 dl tejjel.

A vajat keverd habosra a cukorral, majd a felét dolgozd a már kihűlt vaníliás, a másik felét pedig a puncs pudinghoz.

Ha a tészta is megsült és kihűlt, jöhet az összeállítás.

Vágd fel kb. ujjnyi vastagra a tésztát, majd a puding segítségével ragaszd össze a rétegeket a következő módon: 1 vaníliás piskóta, 1 ek vaníliás puding, 1 kakaós piskóta, 1 ek puncs puding és így tovább míg el nem fogy minden alapanyag.

A máz hozzávalóit forrald össze, majd egy ecset segítségével vond be vele a sütit. Én két részletben csináltam, hogy jobban fedjen.

Tedd hűtőbe, majd sréhen vágj belőle ujjnyi vastag szeleteket, hogy egyszerre látszódjon minden réteg. 

méteres kalács édességek anyák napja karácsony puding puncs puding vanília puding liszt tojás kakaópor cukor porcukor olaj vaj tej

Ha tetszett a bejegyzés, gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Last minute ajándék Anyák Napjára: Csokiba mártott eper

Tavaly Anyák Napján Mr. Baba még csak 8 napos volt, épp, hogy hazajöttünk a kórházból és próbáltunk össze csiszolódni. Egyébként nem volt nehéz dolgunk vele (utólag már tudom, hogy ez volt a beetetés :D), evett, aludt, hangját sem hallottuk. Így viszonylag könnyen össze tudtunk dobni mellette egy kis DIY ajándékot az újdonsült Nagymamáknak és Dédiknek.

A csokis eper bevonata ugyan nem lett a legszebb, de egy kicsit több idő ráfordítással sokkal jobb eredmény érhető el (ami akkor nekünk érthető módon nem volt), de az íz kárpótolt a külcsínyért. A dobozok egyébként félbevágott kávé kapszulatartó dobozokból készültek (abból dolgoztunk, ami otthon volt), de akár egy szebb tányérra is pakolhatjátok a gyümölcsöket. Nálunk nagyon örültek az ajándéknak. :)  

eper csokoládé fehér csokoládé csoki anyák napja gasztroajándék étcsokoládé

Hozzávalók:

250 g eper

1 tábla fehér csokoládé

1 tábla ét/tejcsokoládé

Elkészítés:

Az epreket elsőként mosd meg, majd papírtörlőn jó alaposan szárítsd meg. 

Tördeld 1-1 kisebb lábosba a csokikat, majd gőz felett külön-külön olvaszd fel.

Az eprek egyik felét a levelénél fogva mártogasd a fehér csokiba, a másik felét meg a sima csokiba.

Tedd sütőpapírra a csokiba mártogatott epreket, majd várd meg míg megszilárdul rajtuk a bevonat.

A sima csokisra csurgass fehér csokoládét, a fehér csokisra pedig fekete csokoládét díszítésnek. 

Hagyd ezt is megszilárdulni, majd pakold kis dobozkákba az epreket.

Csomagold celofánba és címkézd fel.  

eper csokoládé fehér csokoládé csoki anyák napja gasztroajándék étcsokoládé

Ha tetszett a bejegyzés, gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Krumplilángos fokhagymás tejföllel

Sokszor a legegyszerűbb alapanyagokból készülnek a legkedveltebb ételeink. Ezzel szerintem sokan egyetértenek. Nálunk is nagy kedvenc a krumlilángos egy jó adag fokhagymás tejföllel. Ha nagyon cifrázni van kedvünk, akkor még egy kis saláta és jóféle bor (vagy inkább fröccs) is dukál mellé. Szuper vacsora és nem mellesleg kíváló vendégváró, buli kaja is. (Persze attól a fránya fokhagymától eltekintve. :D) 

Hozzávalók a krumplilángoshoz:

1 kg krumpli

1 tojás

1 csapott ek só

frissen őrölt bors

2 gerezd fokhagyma

kb. 40 dkg liszt

1 csokor snidling

Hozzávalók a mártáshoz:

1 nagy doboz tejföl

1 kk só, frissen őrölt bors

3 gerezd fokhagyma

Elkészítés:

A krumplit héjában főzd meg, majd ha kihűlt pucold meg és törd át.

Add hozzá a tojást, a zúzott fokhagymát, a lisztet.

Ízesítsd sóval, borssal, apróra vágott snidlinggel, majd gyúrd össze.

Lisztezett deszkán nyújtsd ki, majd pogácsa szaggatóval szaggasd ki.

Ha nem akarsz ennyit szöszmötölni vele, akkor gyúrj kisebb golyókat a tésztából, majd lapíts egy kicsit ki őket. (Én most idő spórolás céljából ezt a módszert választottam.) 

Végül hevíts olajat, majd süsd néhány percig a lepények mindkét oldalát aranybarnára.

A mártáshoz a tejfölt keverd össze a zúzott fokhagymával, majd ízesítsd sóval, borssal.

Ha tetszett a bejegyzés, gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

2 Tovább

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Címkefelhő

édességek (163),tojás (120),liszt (109),cukor (106),vaj (73),tej (63),vendégvárók (48),tejföl (48),sütőpor (45),joghurt (45),citrom (45),fincsi ebédek (44),karácsony (44),hagyma (41),sajt (39),ráérős reggelik (38),advent (38),csokoládé (37),habtejszín (36),kakaópor (36),adventi naptár (36),túró (35),paradicsom (35),olaj (34),fahéj (33),tejszín (32),rohanós vacsorák (31),eper (31),fokhagyma (31),narancs (31),bazsalikom (27),gyors muffinok (26),krumpli (26),porcukor (26),barack (26),vaníliás cukor (24),csoki (24),leveles tészta (24),meggy (24),vanília (23),mascarpone (22),sonka (22),étcsokoládé (21),dió (20),pohárkrémek (20),húsvét (19),(18),lekvár (18),élesztő (17),répa (17),alma (16),keksz (16),ribizli (16),leves (15),málna (15),kakaó (14),snidling (14),saláta (14),őszibarack (13),szeder (13),pite (13),puding (13),fehércsoki (13),sárgabarack (12),krémsajt (12),szegfűszeg (12),piskóta (12),petrezselyem (12),oregánó (12),gyümölcs (11),kukorica (11),kolbász (11),paradicsomszósz (11),kókusz (10),bors (10),zöldfűszer (10),csirkemell (10),muffin (10),paprika (10),bonbon (10),étcsoki (10),gasztroajándék (9),rozmaring (9),brownie (9),tészta (9),lilahagyma (9),olívaolaj (9),majonéz (9),spenót (9),rétes (8),póréhagyma (8),sütőtök (8),banán (8),görög joghurt (8),méz (8),mustár (8),zabpehely (8),krémleves (8),sajtkrém (8),cseresznye (8),dekorcukor (8),halloween (8),áfonya (8),medvehagyma (7),mák (7),kelttészta (7),szilva (7),újhagyma (7),torta (7),ricotta (6),trüffel (6),aszalt áfonya (6),tejcsokoládé (6),palacsinta (6),farsang (6),chili (6),bor (6),kókuszreszelék (6),rugelach (6),fehércsokoládé (6),baracklekvár (6),fánk (6),ánizs (6),kaliforniai paprika (6),likőr (6),anyák napja (6),nutella (5),réteslap (5),marcipán (5),pizza (5),pogácsa (5),csoki pasztilla (5),uborka (5),rizs (5),hidegtál (5),fehérbor (5),szalonna (5),gyorsvacsi (5),olívabogyó (5),tök (5),mogyoró (4),káposzta (4),csirke (4),babapiskóta (4),gyümölcskenyér (4),kandírozott narancs (4),cheesecake (4),sajttorta (4),kávé (4),menta (4),kivi (4),szódabikarbóna (4),burgonya (4),mandarin (4),szalámi (4),zabkeksz (4),valentin-nap (4),barnacukor (4),bacon (4),eperlekvár (4),borsó (4),körte (4),cukkini (4),erdei gyümölcs (4),zselatinfix (4),zöldség (4),görögjoghurt (4),mandula (4),citromfű (3),blogkóstoló (3),ehető ajándék (3),chili paprika (3),lekvárfőzés (3),tortazselé (3),befőzés (3),vöröshagyma (3),Rohanós vacsorák (3),tócsni (3),mozzarella (3),kefír (3),gofri (3),darált hús (3),fondant (3),lepény (3),linzer (3),csiga (3),mártogatós (3),tortilla (3),mexikói (3),pirospaprika (3),levendula (3),étkezési keményítő (3),mazsola (3),búzadara (3),vanília aroma (3),mézeskalács (3),aszalt gyümölcs (3),besamel (3),csicseriborsó (3),pizzaszósz (3),cékla (3),fetasajt (3),kalács (3),víz (3),lasagne (3),gesztenye (3),torma (3),aprósütemény (3),brokkoli (3),rum (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),szilveszter (3),virsli (3),szezámmag (3),kávétejszín (3),zselatin (2),fehér csokoládé (2),magyarprovence (2),dzsemfix (2),pasztilla (2),levendulabirtok (2),margarin (2),müzli (2),bodza (2),vodka (2),nyaralás (2),bodzaszörp (2),gyümölcsrizs (2),feta (2),mogyorókrém (2),turmix (2),zsír (2),darált keksz (2),pálinka (2),piskótatekercs (2),aszalt szilva (2),zserbó (2),alaplé (2),zöldborsó (2),majoranna (2),ehető ajándékok (2),szerecsendió (2),cukormáz (2),sűrített tej (2),pompos (2),keményítő (2),amerikai palacsinta (2),penne (2),parmezán (2),knorr (2),bukta (2),kuglóf (2),teljes kiőrlésű liszt (2),meggybefőtt (2),smoothie (2),grillcsirke (2),promóció (2),ananász (2),Gyors muffinok (2),készülődés (2),töltött tojás (2),cheesecake brownie (2),tejszínhab (2),tésztasaláta (2),sütipecsét (2),olajbogyó (2),linzertészta (2),hamburger (2),salsa szósz (2),balzsamecet (2),juhtúró (2),füstölt sajt (2),Édességek (2),feta sajt (2),alkohol (2),lime (2),pizzagolyó (2),bab (2),mozarella (2),csokikrém (2),aszalt paradicsom (2),oreo keksz (2),kókusztej (2),zsömle (2),pesto (2),curry (2),gyümölcskosárka (2),gyerekek (2),zsemlemorzsa (2),gyors vacsorák (2),túrós batyu (1),lasagne tészta (1),hidegtálak (1),töltött krumpli (1),fügelekvár (1),füge (1),aranygaluska (1),bögrés (1),bögrés sütemény (1),szilvalekvár (1),gnocchi (1),túrós táska (1),jégkrém (1),fagylalt (1),csokissüti (1),sütésnélkül (1),háztartásikeksz (1),fagyi (1),szójaszósz (1),húsleves alaplé (1),pirítós (1),kakaóscsiga (1),túró rudi (1),kínai (1),besamel mártás (1),karfiol (1),cseresznye lekvár (1),baileys (1),tejpite (1),reggeli (1),clafoutis (1),quesadilla (1),chorizo (1),jalapeno (1),churros (1),vaníliarúd (1),körözött (1),tejcsoki (1),szörp (1),daráltkeksz (1),méteres kalács (1),puncs puding (1),vacsora (1),narancslé (1),mézeskalácsfűszer (1),vanília puding (1),tejberizs (1),író (1),pillecukor (1),rumaroma (1),kevert (1),krumplilángos (1),barna cukor (1),saj (1),mogyoróvaj (1),denevér (1),gorgonzola (1),aszaltbarack (1),szóda (1),kiszúró (1),vanília kivonat (1),vaníliás pudingpor (1),főzőkrém (1),édesség (1),aprósüti (1),lila hagyma (1),narancslekvár (1),citromlé (1),erőspaprika (1),kruton (1),kenyér (1),gesztenye massza (1),ehetőajándék (1),raffaello (1),aszaltgyümölcs (1),mézeskalács fűszer (1),pizzás csiga (1),aszaltsárgabarack (1),kuszkusz (1),munkaebéd (1),knorr 100% természetes alapok (1),csokiskeksz (1),töltött hús (1),vörös áfonya (1),töltelék (1),bolognai (1),zödfűszer (1),cookies (1),graham liszt (1),blondie (1),smarties (1),vajkrém (1),monoszló (1),mexikói alap (1),chilis bab (1),bögrés süti (1),trnd (1),knorr 100%természetesalapok (1),barackpálinka (1),masni (1),moszonló (1),nachos (1),kávélikőr (1),hús (1),karaj (1),császármorzsa (1),rukkola (1),rántott tök (1),rántott (1),steak burgonya (1),grillkolbász (1),SAD! (1),ősz (1),panírozás (1),panír (1),street food (1),bagett (1),hámozott paradicsom (1),zselé (1),Anyák Napja (1),péksütemény (1),pulykamell (1),ragu (1),krumplipüré (1),sertéslapocka (1),sertés (1),vörösbor (1),lapocka (1),köret (1),muffinok (1),tavasz (1),sztrapacska (1),VKF (1),túrókrém (1),kelt tészta (1),ketchup (1),hamburgerhús (1),kovászos uborka (1),paradicsomkonzerv (1),savanyúság (1),teszínhab (1),csokiszósz (1),gyömölcs (1),ballagás (1),kapcsolat (1),szülinap (1),hawaii (1),bevonat (1),koriander (1),tahini (1),ciabatta (1),pizzafeltét (1),csilipaprika (1),lecsó (1),mákosguba (1),csokipasztilla (1),olaszrizling (1),eperszósz (1),habfixáló (1),bográcsozás (1),velence (1),Ráérős reggelik (1),Vendégvárók (1),grillezés (1),szalonnasütés (1),krém (1),kakaós csiga (1),majonézes burgonya (1),franciasaláta (1),zöldségkeverék (1),fatörzs (1),bejgli (1),hab (1),kandírozott gyümölcs (1),aszalvány (1),ebédmenü (1),karácsonyi ebéd (1),főétel (1),desszert (1),zöldbab (1),gesztenyemassza (1),képviselőfánk (1),borkóstoló (1),képviselő fánk (1),rizskoch (1),sárgarépa (1),zeller (1),fehérrépa (1),avokádó (1),buli (1),szaloncukor (1),étcsokokoládé (1),gyümölcslé (1),koktél (1),ételfesték (1),penne (1),aprósütemények (1),kandírozott narancshéj (1),áfonyalekvár (1),barbérlevél (1),meggylekvár (1),töltött karaj (1),almáspite (1),köménymag (1),lilakáposzta (1),kacsacomb (1),sajtos roló (1),kacsa (1),párolt lilakáposzta (1),ecet (1),tökfaragás (1),sütögetés (1),mákos guba (1),kifli (1),krumplifánk (1),tárkony (1),sós aprósütemények (1),zeller (1),dekoráció (1),jelmez (1),olíva bogyó (1),sonkatekercs (1),salsa (1),szósz (1),gumicukor (1),karalábé (1)

Utolsó kommentek