Kávés-meggyes pohárkrém

Ki szereti a kávét és a kávés sütiket? Én nem igazán vagyok oda egyik vonulatért sem, de az utóbbi időben, azért néha-néha muszáj meginnom 1-1 "lightosat". A helyzet ugyanis az, hogy a Kis Bébi annyira leszív, hogy kb. még vérnyomásom sincs. :D Minden esetre maga a kávé íz valószínűleg sose lesz a kedvencem, de azért azt elismerem, hogy sütiben elég jó tud lenni. A savanykás meggyel pedig még jobb. Próbáljátok ki.


habtejszín görög joghurt joghurt cukor porcukor meggy rumaroma pohárkrémek édességek babapiskóta kávé

Hozzávalók 6 főre:

2 dl habtejszín

200 g görög joghurt

4 ek porcukor 

1 adag nescafe vagy lighti főzös kávé

100 g babapiskóta

fél üveg meggybefőtt

1 kk rumaroma

1-2 ek cukor

habtejszín görög joghurt joghurt cukor porcukor meggy rumaroma pohárkrémek édességek babapiskóta kávé

Elkészítés:

Elsőként készítsd el a kávét, hogy legyen ideje kicsit kihűlni. 

Ezt követően a meggyet főzd össze a rumaromával, illetve, ha nagyon savanyúnak találod, egy kis cukorral. Tedd ezt is félre kihűlni.

Verd fel a habtejszínt, szitáld hozzá a porcukrot és óvatosan forgasd bele a görög joghurtot is.

A babapiskótákat törd 3-4 darabba és egy pillanatra áztasd meg  minden oldalát a kávéban. 

Oszd el a poharak aljába.

Kanalazd a piskótára a habot, majd jöhet a meggyes réteg is. 

Végül tehetsz még néhány szem sima meggybefőttet is a krém tetejére. 

Tipp: Tálalás előtt hűtsd be.

habtejszín görög joghurt joghurt cukor porcukor meggy rumaroma pohárkrémek édességek babapiskóta kávé

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Kávés-marcipános bonbon

Lehet, hogy Ti is észrevettétek már, de ha nem, akkor mondom (írom), hogy a blogon eddig a szent napig nem volt kávés recept. Ennek oka, hogy én nem igazán kávézok, nem is szeretem az igazi kávé ízt, maximum a cappucino-s, latte-s vonalon mozgok. Ezzel szemben Gy. iszonyú nagy fan. Nem telik úgy el nap, hogy minimum 2-3 erős kávét be ne dobna. Persze ez azzal jár, hogy a konyhapulton folyamatosan elszórva kis cukor vagy kávé szemeket találok, a mosogatóba pedig kávés bögrét. Valószínű ez is hozzájárul a kávé iránti ellenszenvemhez. :D Ez a bonbon viszont a hozzám hasonló ízlésűeknek és a nagy rajongóknak is ízleni fog, garantálom! :)

kávé csokoládé tejcsokoládé pasztilla csoki pasztilla marcipán bonbon édességek

Hozzávalók:

100 g tejcsokoládé (pasztilla vagy apró darabokra vágott csoki)

3 ek kávé

50 g marcipán

kávé csokoládé tejcsokoládé pasztilla csoki pasztilla marcipán bonbon édességek

Elkészítés:

A csoki 2/3-át kezd el vízgőz felett folyamatos kevergetés mellett felolvasztani. Ha már jó folyós, add hozzá a maradékot és jól keverd el benne. (Így nem fog szobahőmérsékleten olvadni a bonbonod.)

Kend ki a formácskák alját és oldalát a csokival, majd tedd hűtőbe, hogy megszilárdulhasson. Figyelj arra, hogy mindenhova jusson a csokiból.

Főzd le a kávét és reszeld le a marcipánt, lehetelőleg a reszelő legkisebb lukán.

Adj hozzá 3 ek kávét, majd jól keverd össze egy villa segítségével.

Ha közben megszilárdult a csoki burok, nyomkodj kis marcipán golyócskákat a formába.

Ha szükséges, melegítsd újra a csokit, majd csepegtess egy keveset a marcipános rétegre, hogy lezárd a bonbonokat.

Tedd ismét hűtőbe, majd ha megszilárdult, óvatosan pattintsd ki a formából.

kávé csokoládé tejcsokoládé pasztilla csoki pasztilla marcipán bonbon édességek

Tipp: Tedd cuki zacskóba vagy dobozba, ha ajándéknak szánod!

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is.

0 Tovább

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Legfrissebb bejegyzések

Címkefelhő

édességek (102),tojás (63),cukor (45),liszt (43),vaj (39),tej (35),fincsi ebédek (33),vendégvárók (32),joghurt (31),tejföl (31),paradicsom (28),kakaópor (27),ráérős reggelik (26),sajt (26),citrom (26),hagyma (26),karácsony (26),habtejszín (25),eper (25),advent (24),adventi naptár (23),túró (22),rohanós vacsorák (22),fahéj (21),narancs (21),sonka (20),csokoládé (20),krumpli (20),meggy (19),tejszín (19),vaníliás cukor (19),fokhagyma (18),leveles tészta (16),sütőpor (16),bazsalikom (16),pohárkrémek (15),répa (15),gyors muffinok (15),olaj (15),porcukor (15),barack (15),vanília (14),mascarpone (14),étcsokoládé (12),húsvét (12),kolbász (11),ribizli (11),krémsajt (11),málna (11),alma (11),saláta (11),petrezselyem (10),leves (10),gyümölcs (10),csoki (10),élesztő (9),dió (9),paradicsomszósz (9),puding (9),csirkemell (9),majonéz (9),pite (9),kukorica (9),snidling (8),tészta (8),kakaó (8),dekorcukor (8),paprika (8),sajtkrém (8),piskóta (8),brownie (7),szegfűszeg (7),szeder (7),fehércsoki (7),lilahagyma (7),rétes (7),méz (7),rozmaring (7),sárgabarack (7),krémleves (7),lekvár (7),keksz (7),görög joghurt (7),póréhagyma (6),mustár (6),spenót (6),kókusz (6),torta (6),zöldfűszer (6),újhagyma (6),bonbon (6),tök (5),chili (5),kaliforniai paprika (5),kelttészta (5),farsang (5),cseresznye (5),muffin (5),tejcsokoládé (5),áfonya (5),őszibarack (5),banán (5),medvehagyma (5),sütőtök (5),(5),marcipán (5),csoki pasztilla (5),gyorsvacsi (5),fánk (5),kókuszreszelék (4),olívaolaj (4),hidegtál (4),cheesecake (4),uborka (4),sajttorta (4),palacsinta (4),réteslap (4),bor (4),ricotta (4),halloween (4),zabpehely (4),menta (4),csirke (4),szalonna (4),anyák napja (4),kivi (4),olívabogyó (4),valentin-nap (4),pizza (4),fehérbor (4),oregánó (4),étcsoki (4),zöldség (4),zabkeksz (3),tócsni (3),lasagne (3),szalámi (3),aszalt gyümölcs (3),babapiskóta (3),befőzés (3),mandarin (3),citromfű (3),szilva (3),borsó (3),virsli (3),mexikói (3),csiga (3),blogkóstoló (3),brokkoli (3),ánizs (3),torma (3),mák (3),lekvárfőzés (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),ehető ajándék (3),chili paprika (3),fondant (3),mandula (3),nutella (3),mozzarella (3),gyümölcskenyér (3),gofri (3),rugelach (3),Rohanós vacsorák (3),rizs (3),cukkini (3),káposzta (3),lepény (3),bors (2),zselatinfix (2),szerecsendió (2),kefír (2),besamel (2),pogácsa (2),salsa szósz (2),fetasajt (2),eperlekvár (2),pizzaszósz (2),majoranna (2),aszalt áfonya (2),baracklekvár (2),szódabikarbóna (2),gyümölcskosárka (2),nyaralás (2),pasztilla (2),kávé (2),grillcsirke (2),penne (2),parmezán (2),aprósütemény (2),kalács (2),vöröshagyma (2),ananász (2),gesztenye (2),linzertészta (2),trüffel (2),zselatin (2),mogyoró (2),dzsemfix (2),cukormáz (2),burgonya (2),alaplé (2),olajbogyó (2),cheesecake brownie (2),cékla (2),bab (2),tortilla (2),bacon (2),Édességek (2),mézeskalács (2),rum (2),oreo keksz (2),tejszínhab (2),töltött tojás (2),lime (2),alkohol (2),csokikrém (2),pizzagolyó (2),tésztasaláta (2),Gyors muffinok (2),búzadara (2),gyerekek (2),mozarella (2),sütipecsét (2),kókusztej (2),pesto (2),füstölt sajt (2),curry (2),feta sajt (2),mártogatós (2),töltött krumpli (1),szójaszósz (1),ehető ajándékok (1),zeller (1),kakaóscsiga (1),zöldborsó (1),túró rudi (1),kínai (1),sós aprósütemények (1),tárkony (1),aprósütemények (1),mákos guba (1),kandírozott narancshéj (1),amerikai palacsinta (1),barbérlevél (1),meggylekvár (1),almáspite (1),barna cukor (1),köménymag (1),ecet (1),párolt lilakáposzta (1),étkezési keményítő (1),graham liszt (1),lilakáposzta (1),kandírozott narancs (1),tökfaragás (1),dekoráció (1),jelmez (1),kifli (1),krumplifánk (1),fagylalt (1),gumicukor (1),szósz (1),kuglóf (1),sütögetés (1),olíva bogyó (1),jégkrém (1),salsa (1),fagyi (1),aszalvány (1),sárgarépa (1),rizskoch (1),fehérrépa (1),zeller (1),rumaroma (1),kevert (1),meggybefőtt (1),smoothie (1),daráltkeksz (1),piskótatekercs (1),görögjoghurt (1),karalábé (1),pillecukor (1),linzer (1),gasztroajándék (1),sűrített tej (1),likőr (1),pompos (1),barnacukor (1),teljes kiőrlésű liszt (1),víz (1),churros (1),pirospaprika (1),körözött (1),turmix (1),avokádó (1),kandírozott gyümölcs (1),baileys (1),franciasaláta (1),majonézes burgonya (1),aranygaluska (1),bögrés (1),bögrés sütemény (1),karácsonyi ebéd (1),ebédmenü (1),főétel (1),desszert (1),zöldségkeverék (1),fatörzs (1),besamel mártás (1),szezámmag (1),karfiol (1),narancslé (1),darált keksz (1),szaloncukor (1),hab (1),bejgli (1),gesztenyemassza (1),étcsokokoládé (1),lasagne tészta (1),velence (1),munkaebéd (1),sztrapacska (1),juhtúró (1),csicseriborsó (1),péksütemény (1),karaj (1),tavasz (1),krém (1),készülődés (1),muffinok (1),kelt tészta (1),hús (1),grillkolbász (1),balzsamecet (1),olaszrizling (1),hamburgerhús (1),pizzás csiga (1),szilveszter (1),eperszósz (1),ketchup (1),street food (1),Anyák Napja (1),zselé (1),kuszkusz (1),hamburger (1),töltelék (1),töltött hús (1),gyümölcslé (1),koktél (1),chorizo (1),képviselőfánk (1),quesadilla (1),rukkola (1),buli (1),borkóstoló (1),nachos (1),jalapeno (1),képviselő fánk (1),zöldbab (1),reggeli (1),cookies (1),csokissüti (1),smarties (1),csokiskeksz (1),áfonyalekvár (1),töltött karaj (1),sonkatekercs (1),aszalt paradicsom (1),penne (1),zsömle (1),vacsora (1),mákosguba (1),habfixáló (1),körte (1),steak burgonya (1),ősz (1),SAD! (1),darált hús (1),rántott tök (1),rántott (1),csokipasztilla (1),bagett (1),panír (1),panírozás (1),pulykamell (1),aszalt szilva (1),kakaós csiga (1),vörösbor (1),sajtos roló (1),író (1),kacsacomb (1),lapocka (1),sertés (1),pálinka (1),VKF (1),ragu (1),sertéslapocka (1),csilipaprika (1),lecsó (1),szülinap (1),ballagás (1),hawaii (1),ételfesték (1),margarin (1),tortazselé (1),zsemlemorzsa (1),Vendégvárók (1),Ráérős reggelik (1),gyors vacsorák (1),ciabatta (1),bevonat (1),kapcsolat (1),pizzafeltét (1),csokiszósz (1),grillezés (1),szalonnasütés (1),bográcsozás (1),gyömölcs (1),teszínhab (1),müzli (1),paradicsomkonzerv (1),kovászos uborka (1),savanyúság (1),kacsa (1)