Párolt lilakáposzta

Gy. általában nagyon segítőkész, ha főzésről van szó, főleg ha a fogára való ételeket helyezek kilátásba. Mivel a hétvégén készítettem neki Mama-féle sajtos pogácsát, a sütőben sült már a narancsos kacsacomb és a házi sültkolbász, a hűtőben málnás-narancsos mascarpone pohárkrém várta, így nagyon lelkesen jött - volna - kuktáskodni. Kapva kaptam az alkalmon és mondtam, hogy mivel Mama külön kiemelte, hogy náluk a Papa vágja össze a káposztát, ezért ez egy tökéletes feladat lehet Gy. számára is. Több sem kellett neki, ifjonti hévvel nekiveselkedett és pillanatok alatt összeaprította a zöldséget. Persze ennek már gyanúsnak kellett volna lennie, de bíztam benne és felvázoltam neki, hogy mit is kell ezt követően művelni a káposztával. Mire kimentem a konyhába, láttam, hogy kb. 4x4 cm-es kockák párolódnak a lábosba. :D Kérdeztem tőle, hogy mégis miért így vágta fel...a válasz annyi volt, hogy nem emlékezett, hogy milyen is ez az étel. XD Minden esetre izgi volt egyesével kiszedegetni a forró, puha káposzta kockákat és felcsíkozni. A végeredmény persze finom lett! :)

káposzta párolt lilakáposzta ecet cukor lilakáposzta fincsi ebédek köménymag

Hozzávalók:

1 kisebb fej káposzta

2 púpos ek cukor

1 kk só

1 kk őrölt köménymag

olaj

1 löttyintésnyi ecet (ízlés szerint több-kevesebb)

káposzta párolt lilakáposzta ecet cukor lilakáposzta fincsi ebédek köménymag

Elkészítés:

Elsőként a káposztát vágd vékony csíkokra. (Ez a melós része.)

Hevíts egy kevés olajat egy jó nagy lábosban, majd forgasd bele  a káposztát.

Ízesítsd a fűszerekkel, az ecettel, majd párold fedő alatt puhára. (Ez jó sok idő lesz.)

Ha nagyon letapadna, önthetsz hozzá egy kevés (kb. 1 dl) bort, pezsgőt vagy vizet is.

Időnként keverd meg, nehogy leégjen.

Tipp: Készítheted úgy is, hogy elsőként cukrot karamellizálsz, majd ebbe forgatod bele a káposztát. Utána jöhet az ízesítés és a fedő alatt párolás.

Reszelhetsz hozzá egy kevés almát is, nem rontja el. :)

Érdemes lesz figyelni az oldalt, mert a következő bejegyzés a képeken látható narancsos kacsacomb receptje lesz.

Gyertek fb-ra és instagram-ra is. 

0 Tovább

Mézes-balzsamecetes grillkolbászok vele sült zöldségekkel

A következő egytálétel azért szuper szerintem, mert viszonylag kevés húst, ellenben meglepően sok friss, szezonális zöldséget tartalmaz. Tapasztalatból mondom, hogy azok, akik kevésbé szeretik a sült zöldségeket és inkább húsokat preferálják, azoknak is teli találat ez az étel. Nálunk gyakran készül, mert az előkészítése is nagyon gyors, a sütési idő alatt pedig könnyen összeállítható egy fincsi saláta is. 

grillkolbász cukkini paradicsom lilahagyma kaliforniai paprika méz balzsamecet saláta Rohanós vacsorák

Hozzávalók:

1 csomag prémium minőségű grillkolbász

1 db közepes cukkini

1 db nagyobb kaliforniai paprika

2 db nagyobb lila hagyma

2 db nagyobb paradicsom

0,5 dl olívaolaj

2 púpos ek méz

3 ek balzsamecet

3 kk só

sok frissen őrölt bors

grillkolbász cukkini paradicsom lilahagyma kaliforniai paprika méz balzsamecet saláta Rohanós vacsorák

Elkészítés:

Elsőként a sütőt melegítsd elő 200 fokra és vegyél elő egy nagyobb, mély tepsit.

A cukkinit, a hagymát, a paprikát és a paradicsomot vágd tetszés szerint nagyobb darabokra.

A grillkolbászokkal együtt öntsd a tepsibe a zöldségeket.

Locsold meg olívaolajjal, mézzel és balzsamecettel, majd sózd borsozd.

Keverd össze alaposan az egészet, hogy mindenhova jusson a fűszerekből és az öntetből, majd süsd letakarva 200 fokon kb. 20 percig. Ennyi idő alatt a zöldségek szépen megpuhulnak. 

Letakarás nélkül süsd további 10 percig légkeverésen, így megpirulnak a zöldségek és a kolbászok is.

grillkolbász cukkini paradicsom lilahagyma kaliforniai paprika méz balzsamecet saláta Rohanós vacsorák

Tipp: Tálald zsenge zöldsalátával és friss kenyérrel vagy esetleg steak burgonyával. 

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül fb-on is! :)

ui.: A recept egyébként a VKF (Vigyázz! Kész! Főzz!) 78. fordulójára készült, melynek témája "A tavasz zöldségei-gyümölcsei-virágai".

0 Tovább

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Címkefelhő

édességek (122),tojás (83),cukor (65),liszt (64),vaj (50),tej (43),tejföl (39),fincsi ebédek (38),vendégvárók (36),paradicsom (35),joghurt (34),hagyma (34),sajt (31),citrom (30),habtejszín (29),kakaópor (29),ráérős reggelik (29),fahéj (28),sütőpor (27),túró (26),karácsony (26),rohanós vacsorák (26),csokoládé (26),fokhagyma (25),eper (25),advent (24),barack (24),bazsalikom (23),adventi naptár (23),tejszín (22),vaníliás cukor (22),olaj (22),krumpli (21),narancs (21),leveles tészta (20),meggy (20),sonka (20),gyors muffinok (18),porcukor (17),pohárkrémek (17),vanília (16),répa (15),ribizli (15),mascarpone (14),étcsokoládé (14),alma (14),őszibarack (13),csoki (13),málna (12),saláta (12),húsvét (12),leves (12),fehércsoki (12),pite (11),krémsajt (11),snidling (11),kolbász (11),gyümölcs (11),paradicsomszósz (11),petrezselyem (11),dió (11),sárgabarack (10),puding (10),szeder (10),szegfűszeg (10),csirkemell (10),élesztő (10),oregánó (9),piskóta (9),kakaó (9),keksz (9),paprika (9),majonéz (9),lekvár (9),kukorica (9),spenót (8),sajtkrém (8),lilahagyma (8),krémleves (8),tészta (8),rozmaring (8),dekorcukor (8),bonbon (8),zöldfűszer (8),brownie (8),rétes (8),(7),görög joghurt (7),mustár (7),méz (7),újhagyma (6),póréhagyma (6),sütőtök (6),kelttészta (6),muffin (6),torta (6),kókusz (6),kaliforniai paprika (6),zabpehely (6),csoki pasztilla (5),farsang (5),áfonya (5),medvehagyma (5),szilva (5),marcipán (5),chili (5),gyorsvacsi (5),tejcsokoládé (5),ricotta (5),palacsinta (5),fánk (5),ánizs (5),réteslap (5),tök (5),étcsoki (5),uborka (5),banán (5),cseresznye (5),kókuszreszelék (4),kivi (4),fehérbor (4),menta (4),hidegtál (4),bacon (4),zöldség (4),halloween (4),babapiskóta (4),rizs (4),csirke (4),pizza (4),cukkini (4),fehércsokoládé (4),olívabogyó (4),bor (4),anyák napja (4),olívaolaj (4),cheesecake (4),szalonna (4),valentin-nap (4),körte (4),sajttorta (4),vöröshagyma (3),befőzés (3),lekvárfőzés (3),lasagne (3),gofri (3),chili paprika (3),citromfű (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),szalámi (3),tócsni (3),fondant (3),mandula (3),blogkóstoló (3),zabkeksz (3),zselatinfix (3),mák (3),Rohanós vacsorák (3),brokkoli (3),torma (3),bors (3),mozzarella (3),kávé (3),ehető ajándék (3),borsó (3),gyümölcskenyér (3),levendula (3),mexikói (3),aszalt gyümölcs (3),tortilla (3),nutella (3),csiga (3),besamel (3),pizzaszósz (3),lepény (3),rugelach (3),káposzta (3),virsli (3),mandarin (3),darált hús (2),mézeskalács (2),pálinka (2),mogyoró (2),levendulabirtok (2),magyarprovence (2),szezámmag (2),cékla (2),pesto (2),hamburger (2),Édességek (2),szódabikarbóna (2),cukormáz (2),meggybefőtt (2),tejszínhab (2),gyümölcskosárka (2),tortazselé (2),fetasajt (2),parmezán (2),penne (2),grillcsirke (2),pasztilla (2),dzsemfix (2),olajbogyó (2),salsa szósz (2),nyaralás (2),burgonya (2),eperlekvár (2),barnacukor (2),tésztasaláta (2),alaplé (2),búzadara (2),ananász (2),gesztenye (2),csicseriborsó (2),aszalt áfonya (2),zselatin (2),linzertészta (2),oreo keksz (2),trüffel (2),Gyors muffinok (2),keményítő (2),kalács (2),aprósütemény (2),majoranna (2),baracklekvár (2),gyerekek (2),étkezési keményítő (2),lime (2),kókusztej (2),cheesecake brownie (2),füstölt sajt (2),töltött tojás (2),curry (2),alkohol (2),csokikrém (2),rum (2),knorr (2),sütipecsét (2),pogácsa (2),mozarella (2),promóció (2),mártogatós (2),pizzagolyó (2),aszalt paradicsom (2),feta sajt (2),kefír (2),szerecsendió (2),bab (2),mogyoróvaj (1),franciasaláta (1),szaloncukor (1),dekoráció (1),aprósütemények (1),kifli (1),étcsokokoládé (1),vanília kivonat (1),ehető ajándékok (1),szósz (1),kandírozott gyümölcs (1),karácsonyi ebéd (1),darált keksz (1),gumicukor (1),ebédmenü (1),jelmez (1),majonézes burgonya (1),főétel (1),aszalvány (1),tárkony (1),krumplifánk (1),zöldborsó (1),kiszúró (1),fatörzs (1),édesség (1),hab (1),bejgli (1),mákos guba (1),főzőkrém (1),desszert (1),gesztenyemassza (1),zeller (1),sós aprósütemények (1),zöldségkeverék (1),teljes kiőrlésű liszt (1),füge (1),bukta (1),fügelekvár (1),lasagne tészta (1),töltött krumpli (1),knorr 100% természetes alapok (1),bögrés sütemény (1),bögrés (1),moszonló (1),masni (1),karfiol (1),besamel mártás (1),aranygaluska (1),monoszló (1),bolognai (1),kakaóscsiga (1),fagylalt (1),fagyi (1),barna cukor (1),amerikai palacsinta (1),jégkrém (1),salsa (1),graham liszt (1),blondie (1),túró rudi (1),zödfűszer (1),kínai (1),szójaszósz (1),vajkrém (1),narancslé (1),chilis bab (1),churros (1),víz (1),pirospaprika (1),körözött (1),sűrített tej (1),linzer (1),karalábé (1),zeller (1),rizskoch (1),piskótatekercs (1),sárgarépa (1),fehérrépa (1),feta (1),baileys (1),pompos (1),fehér csokoládé (1),smoothie (1),turmix (1),barackpálinka (1),trnd (1),knorr 100%természetesalapok (1),görögjoghurt (1),kevert (1),gasztroajándék (1),likőr (1),gyümölcsrizs (1),pillecukor (1),rumaroma (1),avokádó (1),hamburgerhús (1),kelt tészta (1),muffinok (1),tavasz (1),sztrapacska (1),péksütemény (1),juhtúró (1),krém (1),készülődés (1),penne (1),zöldbab (1),sonkatekercs (1),töltött karaj (1),áfonyalekvár (1),grillkolbász (1),balzsamecet (1),Vendégvárók (1),habfixáló (1),Ráérős reggelik (1),gyors vacsorák (1),zsemlemorzsa (1),ciabatta (1),mákosguba (1),eperszósz (1),zselé (1),Anyák Napja (1),street food (1),ketchup (1),olaszrizling (1),képviselőfánk (1),gyümölcslé (1),hús (1),karaj (1),töltelék (1),töltött hús (1),smarties (1),csokiskeksz (1),munkaebéd (1),kuszkusz (1),kandírozott narancs (1),daráltkeksz (1),író (1),szilveszter (1),pizzás csiga (1),cookies (1),csokissüti (1),képviselő fánk (1),borkóstoló (1),buli (1),rukkola (1),koktél (1),nachos (1),jalapeno (1),zsömle (1),vacsora (1),reggeli (1),quesadilla (1),chorizo (1),ballagás (1),koriander (1),sertéslapocka (1),ragu (1),sertés (1),lapocka (1),kakaós csiga (1),vörösbor (1),krumplipüré (1),köret (1),pulykamell (1),SAD! (1),aszalt szilva (1),VKF (1),túrókrém (1),sajtos roló (1),kacsacomb (1),almáspite (1),meggylekvár (1),tökfaragás (1),sütögetés (1),kuglóf (1),barbérlevél (1),kandírozott narancshéj (1),párolt lilakáposzta (1),kacsa (1),ecet (1),lilakáposzta (1),köménymag (1),ősz (1),steak burgonya (1),kovászos uborka (1),paradicsomkonzerv (1),savanyúság (1),teszínhab (1),csokiszósz (1),gyömölcs (1),müzli (1),kapcsolat (1),hawaii (1),szülinap (1),ételfesték (1),margarin (1),bevonat (1),pizzafeltét (1),velence (1),panír (1),hámozott paradicsom (1),panírozás (1),rántott (1),rántott tök (1),bagett (1),csokipasztilla (1),szalonnasütés (1),grillezés (1),bográcsozás (1),lecsó (1),csilipaprika (1),olíva bogyó (1)

Utolsó kommentek