Strawberry cheesecake brownie

A brownie kitalálója a szememben egy isten. (Állítólag egy szórakozott cukrász elfelejtett sütőport tenni a csokoládé torta piskótájába és így készült el az első édes, ragacsos finomság.) A sajttorta első megalkotója szintén. A cheesecake brownie pedig maga a mennyország. No, én ezt csodálatos süteményt még megspékeltem egy kis eperrel. Azt hiszem ennél már nem lehet jobb. :D Vagy mégis? Van esetleg ötletetek? 

brownie cheesecake cheesecake brownie édességek eper étcsokoládé csokoládé vaj tojás liszt cukor kakaópor lekvár krémsajt joghurt

Hozzávalók a brownie alaphoz:

4 tojás

20 dkg cukor

20 dkg vaj

15 dkg liszt

2 ek jó minőségű kakaópor

15 dkg étcsokoládé (magas kakaótartalmú)

Hozzávalók a krémsajtos réteghez:

25 dkg krémsajt

1 tojás

1 kis doboz joghurt

2 ek kristálycukor

+30 dkg eper

+3 ek eperlekvár (lehetőleg hígabb)

brownie cheesecake cheesecake brownie édességek eper étcsokoládé csokoládé vaj tojás liszt cukor kakaópor lekvár krémsajt joghurt

Elkészítés:

Elsőként a sütőt melegítsd elő 180 fokra és készíts elő egy nagyobb, sütőpapírral kibélelt tepsit.

A brownie tésztához a kockákra tört csokit, gőz fölött, olvaszd össze a vajjal.

Közben a tojást keverd ki a cukorral.

A lisztet és a kakaóport dolgozd össze, majd szitáld a tojásos-cukros keverékbe.

Az olvasztott csokis vajat, szintén öntsd az előzőekhez. Keverd össze, majd egyengesd a tepsibe.

A krémsajtos réteghez, tedd egy nagy tálba a hozzávalókat, majd dolgozd össze. 

Öntsd a csokis brownie réteg tetejére.

Az epreket mosd meg, a nagyobbakat szeleteld fel és pakold meg jó alaposan a gyümölcsökkel a sütit.

A lekvárt melegítsd fel, majd kanalazz kisebb adagokat a sütire. Egy villával kicsit húzkodd össze a krémsajtos réteggel, hogy márványos hatása legyen. 

Tedd a sütőbe és süsd kb. 40 percig.

brownie cheesecake cheesecake brownie édességek eper étcsokoládé csokoládé vaj tojás liszt cukor kakaópor lekvár krémsajt joghurt

Ha tetszett a bejegyzés, gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Húsvéti rugelach

A karácsonyi diós, barackos rugelach sikerén felbuzdulva el szerettem volna készíteni ennek a finomságnak a húsvéti verzióját is. A krémsajtos tésztába így mi más lehetne a töltelék, mint egy kevés torma és sonka. :) Kicsit ugyan féltem, hogy a torma miatt nem nyeri majd el a tetszésünket, de azt kell, hogy mondjam, hogy isteni lett. Tény, hogy nem túl hagyományos az ízvilág, de szerintem egy próbát mindenképp megér. Ráadásul a locsolók is tuti értékelni fogják, ha nem a 100. sajtos pogácsával kínáljuk meg őket, hanem valami különlegesebbel.

rugelach liszt vaj krémsajt tojás torma sonka sajt vendégvárók

Hozzávalók:

200 g vaj

200 g krémsajt

250 g liszt (+ egy kevés a nyújtáshoz)

1 kk só

1 tojás a lekenéshez

10 dkg sajt

10 dkg sonka

kb. fél üveg torma

rugelach liszt vaj krémsajt tojás torma sonka sajt vendégvárók

Elkészítés:

A puha vajat, a krémsajtot, a sót, és a lisztet dolgozd össze egy nagy tálban. Elég ragacsos tésztát kapsz, de nem kell megijedni, ilyennek kell lennie.

Tedd hűtőbe minimum 1-2 órára, hogy könnyebb legyen vele dolgozni.

A sajtot reszeld le, a sonkát felezd, vagy harmadold el, és készítsd elő a tormát is.

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és bélelj ki egy tepsit sütőpapírral.

A tésztát felezd el, és nyújtsd ki kör alakúra egy bőven lisztezett deszkán.

Vágd kb. 12 cikkelyre, mintha pizzát szeletelnél.

Mindegyiket kend meg tormával, de vigyázz, hogy ha nagyon erős, ne tegyél rá túl sokat.

Helyezd el a sonka darabokat is, majd szórd meg a cikkelyeket reszelt sajttal.

A hosszabbik oldaluknál kezdve tekerd fel a kiflicskéket, majd pakold át őket a tepsire.  

Kend meg őket felvert tojással, és szórj rájuk reszelt sajtot.

Süsd 180 fokon kb. 20 percig a finomságokat. 

A másik adag tésztával is ugyanígy járj el.

rugelach liszt vaj krémsajt tojás torma sonka sajt vendégvárók

Ha tetszett a bejegyzés, gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

További húsvéti recepteket itt találsz:

Húsvéti kekszek készítése gyerekekkel

Húsvéti epres muffin

Répatortás muffin

Boci szelet

Ünnepi kakaós kalács

Krémsajtos, medvehagymás kiflik

Töltött tojás

Sonkás krumpli csónakok

Húsvéti sonkás rétes

Sonkás-tormás ricottakrém

Tavaszi tojássaláta

0 Tovább

Krémsajtos Medvehagymás kiflik

Újabb tavaszi, sőt akár húsvéti vendégváró receptet hozok mára. A legfőbb előnye az, hogy leveles tésztával dolgozunk, így az elkészítése nagyon gyors, nem megy vele az idő feleslegesen. Pepecselés helyett lehet kirándulni, programozni ebben a szép időben. 

medvehagyma húsvét vendégvárók sajt leveles tészta tejföl krémsajt tojás

Én egyik vasárnap este fél 8 körül álltam neki sütni, és a 0 energia szintemmel is simán kivitelezhető volt a folyamat. :D Az már más kérdés, hogy azért esett ilyen - számomra - késői órára a sütögetés, mert egyrészt elfelejtettem, hogy Gy.-nek a hétfői névnapozásra édeset és sósat is akartam sütni (és csak az édesig jutottam délelőtt), másrészt mindent vettem a boltba, kivétel leveles tésztát, amiért természetesen eredetileg mentem. Mentő ötletként feltúrtam (najó igazából feltúrattam Gy.-vel) a mélyhűtőt, de sajnos nem jártunk szerencsével. Mentünk tehát még egy kört a boltban. :) 

Hú, de várom már, hogy megszülessen a Baba és visszakapjam az agyam. :D Bár lehet ez hiú ábránd. :) 

medvehagyma húsvét vendégvárók sajt leveles tészta tejföl krémsajt tojás

Hozzávalók:

2 tubus natúr vagy tejszínes krémsajt

1 csokor medvehagyma

200 g tejföl

1 kk só

őrölt bors

1 csomag leveles tészta

1 tojás 

5 dkg sajt

medvehagyma húsvét vendégvárók sajt leveles tészta tejföl krémsajt tojás

Elkészítés:

Elsőként készítsd el a töteléket.

Ehhez a krémsajtot és a tejfölt öntsd egy nagyobb tálba.

A medvehagymát mosd meg jó alaposan és aprítsd picire.

Ezt is add a tejfölös keverékhez. Ízesítsd sóval, borssal.

A leveles tésztát felezd el, és az első adagot nyújts ki kör alakúra.

Vágd 12 cikkelyre, mintha pizzát szeletelnél.

Kend meg a cikkelyeket a medvehagymás krémmel, majd csavard fel őket a hosszabbik oldaluktól kezdve.

A sütőt melegítsd elő 200 fokra és készíts elő egy sütőpapíros tepsit. 

Sorakoztasd a tepsire a medvehagymás falatkákat, majd kend meg őket felvert tojással és szórd meg reszelt sajttal.

Süsd kb. 10 percig őket, majd adj még nekik 2-3 perc légkeverést, hogy picit megpiruljanak.

Míg az első adag sül, ismételd meg a műveletet a másik adag tésztával és a maradék krémmel.

medvehagyma húsvét vendégvárók sajt leveles tészta tejföl krémsajt tojás

További húsvéti recepteket itt találsz:

Húsvéti kekszek készítése gyerekekkel

Húsvéti epres muffin

Répatortás muffin

Boci szelet

Ünnepi kakaós kalács

Töltött tojás

Sonkás krumpli csónakok

Húsvéti sonkás rétes

Sonkás-tormás ricottakrém

Tavaszi tojássaláta

medvehagyma húsvét vendégvárók sajt leveles tészta tejföl krémsajt tojás

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Karácsonyi sajttorta csillagok

Nem csak közvetlenül karácsony előtt, hanem már novembertől  beindul nálunk a karácsonyi sütigyártás. Ennek egyrészt az az oka, hogy abban a pár napban nincs kapacitása senkinek sem ennyi féle édességet végig kóstolni (az elkészítésről nem is beszélve), másrészt így is, úgy is sütök hétvégén, mért ne sütnék valamilyen az ünnepre emlékeztető finomságot. A bónusz persze az, hogy ha az egyik édesség kiemelkedően sikerül, bevetjük a karácsonyi bulik valamelyikén is. :)

Egyik hétvégén az egyszerű sajttortát választottam és ezt az isteni fincsiséget alakítottam át fűszerekkel, fahéjas keksszel, naranccsal és mandarinnal karácsonyivá. Küldtem egy adagot Anyáéknak is, kíváncsi leszek az ítéletre! Vajon felkerül az ünnepi menüsorra? :D

sajttorta cheesecake mascarpone krémsajt narancs mandarin dekorcukor keksz fahéj ánizs szegfűszeg tejföl tojás vaj advent adventi naptár karácsony

Hozzávalók:

150 g fahéjas keksz

30 g vaj

2 narancs leve és lereszelt héja

3-4 szem mandarin

300 g mascarpone/krémsajt

100 g tejföl

2 nagyobb tojás

1-1-1 kk fahéj-őrölt szegfűszeg-ánizs (vagy akár mézeskalács fűszerkeverék)

4 ek porcukor

dekorcukor (nálam fehér-arany gyöngyöcskék)

sajttorta cheesecake mascarpone krémsajt narancs mandarin dekorcukor keksz fahéj ánizs szegfűszeg tejföl tojás vaj advent adventi naptár karácsony

Elkészítés:

Elsőként a fahéjas kekszet törd/daráld apró morzsákra. (Persze ha nincs fahéjas kekszed, ízesítheted a sima kekszet is egy kevés fűszerrel.)

Olvaszd meg a vajat és keverd a kekszhez. Reszeld hozzá az egyik narancs héját és facsard hozzá a levét. (A lével azért óvatosan bánj, ha nagyon sok lenne, akkor csak kevesebbet adj hozzá. A lényeg, hogy a kekszes alap össze álljon, ne morzsolódjon, de ne is ázzon el.)

Nyomkodd a kekszes alapot a muffin formák aljába kb. 1 cm vastagon. (Én szilikonos csillag formát használtam, ebből könnyen kijöttek a sütemények.)

Tedd hűtőbe, hogy kicsit megszilárduljon.

A mascarpone-t keverd ki a tejföllel, a tojással, a fűszerekkel, a porcukorral és a másik narancs lereszelt héjával és levével.

Melegítsd elő a sütőd 170 fokra és tegyél egy vízzel teli sütésálló tálat a sütő aljára, hogy gőz képződjön.

Szedd ki a kekszes alappal megtöltött muffin formákat a hűtőből és adagolj mindegyikbe 1-1 evőkanálnyi mascarpone krémet.

Süsd 25 percig, míg megszilárdul a mascarpone-s massza.

Ha kihűlt, szedd ki a formából és díszítsd őket dekorcukorral és 1-1 gerezd mandarinnal.

sajttorta cheesecake mascarpone krémsajt narancs mandarin dekorcukor keksz fahéj ánizs szegfűszeg tejföl tojás vaj advent adventi naptár karácsony

Tipp: Keverhetsz a mascarpone krémbe is apróra vágott narancs vagy mandarin gerezdeket.

További ünnepi süti receptekért kattints az adventi naptáramra, illetve nézz körül facebookon és instagramon is.

0 Tovább

Áfonyás vörös bársony torta

Exkluzív édesség az biztos, éppen ezért kicsit (tényleg csak kicsit) időigényesebb és macerásabb az eddigieknél, de azért ez sem az "adventure" szint, úgyhogy nyugodtan próbáljátok ki! Megéri, mert tényleg igazi dísze lesz a karácsonyi asztalnak.

advent adventi naptár karácsony édességek torta áfonya tejszín krémsajt író fehércsoki étcsoki narancs kakaópor szódabikarbóna
Hozzávalók a tésztához:

- 90 g puha vaj

- 2 tojás

- 100 g cukor

- 100 g liszt

- 2 ek kakaópor

- fél tk szókabikarbóna

- 1 tk sütőpor

- 50 g író (ha nem találsz akkor mondjuk kefír)

- piros ételfesték

advent adventi naptár karácsony édességek torta áfonya tejszín krémsajt író fehércsoki étcsoki narancs kakaópor szódabikarbóna

Hozzávalók a krémhez és a díszítéshez:

- 200 ml tejszín

- 1 tábla fehércsoki

- 1 narancs reszelt héja

- 100 g krémsajt 

-1-2 ek porcukor

- 30 g aszalt áfonya

- 1 tábla fekete csoki és dekorcukor

A tészta elkészítése:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és készíts elő egy kisebb sütőformát.

Én csillagot használtam, de szép lehet például szív alakúban vagy egyszerű kerek tortaformában is. Arra kell figyelni csak, hogy ha nagyobb formában készíted, mint én, akkor több tésztát készíts, hogy elég vastag legyen a tortád a töltéshez!

A tojás dolgozd össze a cukorral és a puha vajjal.

A liszthez add hozzá a sütőport, a szódabikarbónát és a kakaóport. 

Szitáld bele a tojásos masszába, majd keverd hozzá az írót és annyi ételfestéket, hogy bordós árnyalatot kapjon a tészta. 

Öntd a masszát a formába és előmelegített 180 fokos sütőben süsd kb. 30 percig. Tűpróbával tudod ellenőrizni, hogy átsült-e. 

advent adventi naptár karácsony édességek torta áfonya tejszín krémsajt író fehércsoki étcsoki narancs kakaópor szódabikarbóna

A krém elkészítése:

A tejszínt melegítsd fel egy kisebb lábosba és reszeld hozzá a narancshéjat. 

A fehércsoki 2/3-át olvaszd fel és keverd hozzá a krémsajthoz.

Öntd hozzá a narancsos tejszín felét is. Tegyél félre az áfonyából a díszítéshez, a többit pedig keverd hozzá a krémsajtos fehércsokis tejszínes krémhez. 

Díszítés:

A már kihűlt tortát vágd ketté és töltsd meg az áfonyás krémmel.

A fekete csokit olvaszd fel és add hozzá a maradék narancsos tejszínt. Kend a krémet a tortára.

Tipp: Én két rétegben csináltam. Először csak kb. a máz felét oszlattam el a tortán, majd hagytam megdermedni. Kicsit később újramelegítettem a tejszínes csokit és rákentem a második réteget is a tortára, így fedett rendesen.

Miután megdermedt a második réteg, olvaszd fel a maradék néhány kocka fehércsokit és csurgasd a torta tetejére.

Végül halmozd középre az áfonyát és ízlés szerint szórd meg dekorcukorral.

advent adventi naptár karácsony édességek torta áfonya tejszín krémsajt író fehércsoki étcsoki narancs kakaópor szódabikarbóna

További ünnepi süti receptekért kattints az adventi naptáramra, illetve nézz körül facebookon és instagramon is.

Ui.: Az alapötletet a tavaly decemberi GoodFood újságból származik.

A képet is tavaly készítettem, úgyhogy ezért ilyen, hogy is mondjam? khmmm...érdekes...Valahol el kellett indulni. :)

0 Tovább
«
123

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Címkefelhő

édességek (117),tojás (77),cukor (59),liszt (58),vaj (44),tej (40),tejföl (38),fincsi ebédek (37),paradicsom (35),vendégvárók (35),hagyma (34),joghurt (33),sajt (31),citrom (30),ráérős reggelik (28),kakaópor (28),habtejszín (28),karácsony (26),rohanós vacsorák (26),eper (25),csokoládé (25),fokhagyma (24),túró (24),sütőpor (24),barack (24),advent (24),fahéj (24),bazsalikom (23),adventi naptár (23),vaníliás cukor (22),tejszín (21),narancs (21),olaj (21),leveles tészta (20),krumpli (20),sonka (20),meggy (19),gyors muffinok (17),porcukor (17),vanília (16),pohárkrémek (16),répa (15),ribizli (15),mascarpone (14),őszibarack (13),étcsokoládé (13),csoki (13),saláta (12),leves (12),málna (12),húsvét (12),fehércsoki (12),alma (12),snidling (11),petrezselyem (11),paradicsomszósz (11),pite (11),gyümölcs (11),krémsajt (11),kolbász (11),dió (10),puding (10),szeder (10),csirkemell (10),sárgabarack (10),majonéz (9),paprika (9),élesztő (9),piskóta (9),oregánó (9),kukorica (9),kakaó (9),brownie (8),lilahagyma (8),sajtkrém (8),krémleves (8),dekorcukor (8),zöldfűszer (8),tészta (8),keksz (8),bonbon (8),lekvár (8),spenót (8),rétes (7),méz (7),görög joghurt (7),szegfűszeg (7),rozmaring (7),mustár (7),kókusz (6),póréhagyma (6),(6),kaliforniai paprika (6),torta (6),újhagyma (6),kelttészta (5),banán (5),tök (5),cseresznye (5),uborka (5),szilva (5),farsang (5),medvehagyma (5),zabpehely (5),étcsoki (5),muffin (5),gyorsvacsi (5),palacsinta (5),áfonya (5),marcipán (5),fánk (5),chili (5),csoki pasztilla (5),tejcsokoládé (5),sütőtök (5),ricotta (5),hidegtál (4),szalonna (4),sajttorta (4),réteslap (4),rizs (4),cukkini (4),fehércsokoládé (4),anyák napja (4),bacon (4),csirke (4),bor (4),babapiskóta (4),cheesecake (4),kivi (4),fehérbor (4),pizza (4),kókuszreszelék (4),halloween (4),zöldség (4),valentin-nap (4),menta (4),olívaolaj (4),olívabogyó (4),mandula (3),lasagne (3),tócsni (3),csiga (3),virsli (3),Rohanós vacsorák (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),besamel (3),borsó (3),brokkoli (3),aszalt gyümölcs (3),chili paprika (3),tortilla (3),gyümölcskenyér (3),gofri (3),ehető ajándék (3),mexikói (3),torma (3),ánizs (3),kávé (3),zselatinfix (3),pizzaszósz (3),levendula (3),vöröshagyma (3),nutella (3),fondant (3),mák (3),zabkeksz (3),citromfű (3),blogkóstoló (3),lepény (3),bors (3),rugelach (3),befőzés (3),mozzarella (3),szalámi (3),lekvárfőzés (3),mandarin (3),káposzta (3),aszalt áfonya (2),dzsemfix (2),kefír (2),zselatin (2),penne (2),tortazselé (2),parmezán (2),darált hús (2),grillcsirke (2),búzadara (2),mogyoró (2),gesztenye (2),körte (2),pálinka (2),pasztilla (2),hamburger (2),eperlekvár (2),cukormáz (2),ananász (2),burgonya (2),füstölt sajt (2),promóció (2),pizzagolyó (2),feta sajt (2),aszalt paradicsom (2),pesto (2),mártogatós (2),szódabikarbóna (2),majoranna (2),kalács (2),bab (2),knorr (2),baracklekvár (2),gyümölcskosárka (2),cékla (2),csicseriborsó (2),mézeskalács (2),salsa szósz (2),fetasajt (2),olajbogyó (2),levendulabirtok (2),magyarprovence (2),aprósütemény (2),oreo keksz (2),linzertészta (2),Édességek (2),tejszínhab (2),pogácsa (2),mozarella (2),tésztasaláta (2),Gyors muffinok (2),cheesecake brownie (2),rum (2),nyaralás (2),alaplé (2),kókusztej (2),curry (2),keményítő (2),csokikrém (2),töltött tojás (2),trüffel (2),sütipecsét (2),étkezési keményítő (2),gyerekek (2),szerecsendió (2),alkohol (2),lime (2),dekoráció (1),ebédmenü (1),gesztenyemassza (1),kifli (1),étcsokokoládé (1),szezámmag (1),desszert (1),salsa (1),darált keksz (1),szaloncukor (1),gumicukor (1),szósz (1),mákos guba (1),jelmez (1),bejgli (1),zeller (1),főétel (1),zöldségkeverék (1),majonézes burgonya (1),zöldborsó (1),franciasaláta (1),tárkony (1),kandírozott gyümölcs (1),fatörzs (1),ehető ajándékok (1),karácsonyi ebéd (1),aprósütemények (1),aszalvány (1),sós aprósütemények (1),hab (1),krumplifánk (1),túró rudi (1),édesség (1),jégkrém (1),amerikai palacsinta (1),barna cukor (1),blondie (1),graham liszt (1),fagylalt (1),olíva bogyó (1),töltött krumpli (1),lasagne tészta (1),kakaóscsiga (1),kínai (1),fagyi (1),szójaszósz (1),főzőkrém (1),vajkrém (1),knorr 100%természetesalapok (1),trnd (1),barackpálinka (1),feta (1),gyümölcsrizs (1),fehér csokoládé (1),chilis bab (1),vanília kivonat (1),bolognai (1),zödfűszer (1),knorr 100% természetes alapok (1),monoszló (1),masni (1),moszonló (1),bögrés sütemény (1),bögrés (1),körözött (1),pirospaprika (1),linzer (1),sűrített tej (1),pompos (1),baileys (1),churros (1),víz (1),rizskoch (1),piskótatekercs (1),sárgarépa (1),fehérrépa (1),karalábé (1),zeller (1),likőr (1),gasztroajándék (1),turmix (1),kiszúró (1),narancslé (1),karfiol (1),aranygaluska (1),besamel mártás (1),smoothie (1),görögjoghurt (1),teljes kiőrlésű liszt (1),barnacukor (1),pillecukor (1),rumaroma (1),meggybefőtt (1),kevert (1),avokádó (1),street food (1),muffinok (1),krém (1),kelt tészta (1),tavasz (1),juhtúró (1),sztrapacska (1),készülődés (1),áfonyalekvár (1),zöldbab (1),képviselőfánk (1),penne (1),sonkatekercs (1),töltött karaj (1),péksütemény (1),grillkolbász (1),habfixáló (1),mákosguba (1),Vendégvárók (1),Ráérős reggelik (1),gyors vacsorák (1),eperszósz (1),olaszrizling (1),Anyák Napja (1),balzsamecet (1),zselé (1),ketchup (1),hamburgerhús (1),gyümölcslé (1),koktél (1),hús (1),karaj (1),töltelék (1),töltött hús (1),csokiskeksz (1),munkaebéd (1),kuszkusz (1),kandírozott narancs (1),daráltkeksz (1),író (1),szilveszter (1),pizzás csiga (1),smarties (1),cookies (1),borkóstoló (1),nachos (1),képviselő fánk (1),buli (1),rukkola (1),jalapeno (1),chorizo (1),vacsora (1),csokissüti (1),zsömle (1),reggeli (1),quesadilla (1),ciabatta (1),zsemlemorzsa (1),ragu (1),túrókrém (1),sertéslapocka (1),sertés (1),vörösbor (1),lapocka (1),VKF (1),aszalt szilva (1),steak burgonya (1),rántott tök (1),ősz (1),SAD! (1),pulykamell (1),kakaós csiga (1),sajtos roló (1),meggylekvár (1),barbérlevél (1),almáspite (1),tökfaragás (1),sütögetés (1),kandírozott narancshéj (1),köménymag (1),kacsa (1),kacsacomb (1),párolt lilakáposzta (1),ecet (1),lilakáposzta (1),rántott (1),panírozás (1),müzli (1),kapcsolat (1),paradicsomkonzerv (1),kovászos uborka (1),savanyúság (1),bevonat (1),margarin (1),koriander (1),ballagás (1),szülinap (1),hawaii (1),ételfesték (1),teszínhab (1),gyömölcs (1),csokipasztilla (1),csilipaprika (1),bagett (1),hámozott paradicsom (1),panír (1),lecsó (1),bográcsozás (1),pizzafeltét (1),csokiszósz (1),velence (1),grillezés (1),szalonnasütés (1),kuglóf (1)

Utolsó kommentek