Holland almás lepény

Nyaralás előtt nagyon szenvedtem, hogy mégis milyen süteményeket készítsek az útra. Főként kekszekben gondolkodtam, ezért el is készítettem a Gy. kedvenc csokisát. Annyiszor csináltam, hogy már csukott szemmel is menne, így egyértelmű volt, hogy a nagy rohangászás-pakolás-vásárlás mellett az ilyen gyorsan, könnyen elkészíthető sütik lesznek a nyerők. Mindenképp szerettem volna egy másik fajtát is sütni, így fellapoztam a kis receptes füzetecskémet és megakadt a szemem egy holland almás sütemény recepten, amit - azt hiszem - eredetileg Rachel Allen-nél láttam. Kicsit átalakítottam, hogy egy fokkal egészségesebb legyen, majd felszeleteltem és dobozokba pakoltam. Szuper jól jött az útra és nagyon ízlett mindenkinek!

alma joghurt vaj nyaralás fahéj

Hozzávalók:

2 tojás
13 dkg cukor (nálam barna nádcukor)
1 csomag vaníliás cukor
8 dkg vaj
10 dkg joghurt
20 dkg liszt (nálam 10 dkg sima és 10 dkg teljes kiörlésű rozsliszt)
1 tk őrölt fahéj
fél csomag sütőpor
4 közepes alma

alma joghurt vaj nyaralás fahéj

Elkészítés:


Elsőként a sütőt melegítsd elő 200 fokra és bélelj ki sütőpapírral egy kb. 30x30 cm-es tepsit.

A tojásokat jó alaposan keverd ki a cukorral és vaníliás cukorral.

A vajat olvaszd fel és ezt is add a joghurttal együtt a masszához.

A lisztet keverd össze a fahéjjal és a sütőporral, majd szitáld a tésztához. Miután jó alaposan összedolgoztad, egyengesd tepsibe az egészet.

Hámozd meg az almákat, majd vágd fel és szépen rakosgasd ki a szeletekkel a süti tetejét.

Süsd kb. 20-25 percig.


alma joghurt vaj nyaralás fahéj


Ha tetszett a bejegyzés, gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Egy nyár, egy történet, egy recept: Velence&Gyümölcsös túrótorta

A VKF! (Vigyázz! Kész! Főzz!) játék 79. fordulójának témája "Egy nyár, egy történet, egy recept"! Hozom én is a legszebb emlékemet és egy szuper sütés nélküli, gyorsan összedobható túrótorta receptjét:

velence nyaralás grillezés szalonnasütés bográcsozás torta babapiskóta habtejszín túró gyümölcs barack ribizli sárgabarack őszibarack édességek málna

Ha visszaemlékeztek az elmúlt évekre, a július 2. és 3. hete mindig iszonyatosan forró volt, mondhatni igazi strandidő, teli találat az ilyenkor nyaralóknak. Naivan azt gondoltam, hogy ennek a szuper sorozatnak sosem lesz vége, így idén is a július 16-17-i hétvégére szerveztem az éves Velence parti party-t. De miről is van itt szó?

Minden évben - 15 éves korunk óta - lejövünk páran a baráti körből a nyaralónkba a Nagyszüleim és a szomszédok „nagy örömére”! :) Kezdetben természetesen csak csajok voltunk és akár egy hetet is lent töltöttünk ilyenkor. Mivel még senkinek nem volt jogsija, autója meg főleg nem, ezért biciklivel közlekedtünk. A nyaraló ugyan csak 6 km-re van a strandtól, de sajna a hegy tetején, így azért elég szivatós volt 1-1 egész napos strandolás után feltekerni. Öröm az ürömben, hogy az alakunk miatt nem kellett aggódni, mert hiába zabáltunk (erre nem tudok írni sajna szalonképesebb szót), akkor sem híztunk egy dekát sem. Sosem felejtem el, hogy minden nap hazafelé beugrottunk a „Kenyérgyári kisközértbe” és megvettük a friss, forró ropogós héjú kenyeret. Jöhetett mellé a szalonna, a virsli, a hagyma. Nagy nehezen tábortüzet raktunk esténként (valószínűleg bármelyik kabaréba megállta volna a helyét a bénázásunk) és csaptunk egy jó kis „parasztos” szalonnasütést. A kertben persze szedtünk hozzá friss, érett, piros paradicsomot és házi, lédús uborkát. Imádtam ezeket a nyarakat.

velence nyaralás grillezés szalonnasütés bográcsozás torta babapiskóta habtejszín túró gyümölcs barack ribizli sárgabarack őszibarack édességek málna

Pár évvel később, a jogsik, kocsik, pasik megjelenésével már változott a helyzet és egyszerűbb lett minden. Persze a bő 1 hetes nyaralások is lecsökkentek 1-1 hétvégére, mert egyre nehezebb volt összehozni, és nyilván a társaság összetétele is változott valamennyire. Ilyenkor a szakácsok szerepét átvették a fiúk, mi meg foglalkozhattunk azzal, hogy a napközben a frizuránkba ivódott 5 tonnányi velencei iszapot kimossuk a hajunkból. XD

Volt, hogy túlbonyolítottuk és valamilyen bogrács kaját akartunk készíteni, például csirkepörköltet tésztával, paprikás krumplit, de általában maradtunk a jó öreg grillezésnél és már előre bepácolt husikat sütöttünk a rácson vagy hamburgert készítettünk. Valahogy ilyenkor sosem a kezünk járt és hiába értünk fel már 7 körül a strandról, éjfél előtt sosem lett kaja. Kifejlesztettük később a legegyszerűbb és leggyorsabb vacsit, ami hot-dog és görög sali kombóból állt. Persze a dinnye (olykor egy kis itallal felturbózva) és a fagyitorta sem maradhatott el soha.

Idén - e miatt a "gyönyörű" idő miatt - kicsit necces volt megtartani a bulájt, de a vízszintesen szakadó 6000 mm-nyi eső sem szegte kedvünket és csaptunk egy jó kis garázs partit. Ugyan a szokásos strandos, grillezős rituálé elmaradt, de barátnőmet idén is itt köszöntöttük némi itókával és egy fincsi tortával:

velence nyaralás grillezés szalonnasütés bográcsozás torta babapiskóta habtejszín túró gyümölcs barack ribizli sárgabarack őszibarack édességek málna

Hozzávalók:

2 csomag babapiskóta (2x200 g) Igazából másfél csomag is elég, de néha szeretnek eltörni ezek a fránya babapiskóták, így jobb a békesség! :)

2 kis doboz habtejszín (2x200 g)

1 nagy csomag túró (450 g)

1 csomag zselatinfix

3 púpos ek porcukor

sok-sok gyümölcs, lehetőleg többféle (Nálam ribizli, málna, meggy, sárgabarack, őszibarack, amiket természetesen mind szakadó esőben és mínusz ezer fokban szedtem a kertben.)

velence nyaralás grillezés szalonnasütés bográcsozás torta babapiskóta habtejszín túró gyümölcs barack ribizli sárgabarack őszibarack édességek málna

Elkészítés:

A túrót törd át és keverd bele a porcukrot, illetve a zselatinfixet.

A habtejszínt verd kemény habbá, majd forgasd óvatosan a túrós krémhez.

A gyümölcsöket mosd meg és ízlés szerinti mennyiséget keverj a krémhez. (Nálam ez egy marék ribizli volt és 6 szem kis darabokra vágott sárgabarack.)

Készítsd elő a kapcsos tortaformádat és a babapiskótákat.

Vágd a babapiskóták egyik végét egyenesre, majd állítsd őket a tortaformád szélére. Az alját rakd ki a pici levágott darabokkal.

Simítsd a túrókrémet a babapiskótával kirakott tortaformába, majd tedd néhány órára hűtőbe. (Akár egy egész éjszakára.)

Felszolgálás előtt díszítsd a fincsi gyümölcsökkel a tortát.

Tipp: Én azért csak az utolsó pillanatban pakoltam a gyümölcsöket a tortára, mert féltem, hogy pl. a barack megbarnul. Ha előre kell elkészítened, akkor használj olyan gyümiket, amiknek nem lesz bajuk (pl. eper, ribizli, málna, cseresznye, meggy, szőlő) vagy öntsd le tortazselével.

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is.
 

0 Tovább

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Legfrissebb bejegyzések

Címkefelhő

édességek (102),tojás (63),cukor (45),liszt (43),vaj (39),tej (35),fincsi ebédek (33),vendégvárók (32),tejföl (31),joghurt (31),paradicsom (28),kakaópor (27),hagyma (27),ráérős reggelik (26),sajt (26),karácsony (26),citrom (26),habtejszín (25),eper (25),advent (24),rohanós vacsorák (23),adventi naptár (23),túró (22),narancs (21),fahéj (21),csokoládé (20),sonka (20),krumpli (20),meggy (19),fokhagyma (19),tejszín (19),vaníliás cukor (19),leveles tészta (16),sütőpor (16),bazsalikom (16),barack (15),olaj (15),pohárkrémek (15),porcukor (15),gyors muffinok (15),répa (15),vanília (14),mascarpone (14),húsvét (12),étcsokoládé (12),krémsajt (11),málna (11),kolbász (11),ribizli (11),saláta (11),alma (11),petrezselyem (11),csoki (10),leves (10),gyümölcs (10),snidling (9),pite (9),dió (9),élesztő (9),paradicsomszósz (9),puding (9),majonéz (9),csirkemell (9),kukorica (9),piskóta (8),dekorcukor (8),sajtkrém (8),paprika (8),kakaó (8),tészta (8),brownie (7),lilahagyma (7),szegfűszeg (7),fehércsoki (7),szeder (7),rétes (7),keksz (7),rozmaring (7),sárgabarack (7),krémleves (7),méz (7),lekvár (7),görög joghurt (7),póréhagyma (6),spenót (6),kókusz (6),mustár (6),zöldfűszer (6),újhagyma (6),torta (6),bonbon (6),kelttészta (5),cseresznye (5),áfonya (5),chili (5),farsang (5),tejcsokoládé (5),muffin (5),őszibarack (5),tök (5),kaliforniai paprika (5),banán (5),sütőtök (5),medvehagyma (5),(5),marcipán (5),csoki pasztilla (5),fánk (5),gyorsvacsi (5),palacsinta (4),hidegtál (4),csirke (4),kókuszreszelék (4),réteslap (4),zabpehely (4),cheesecake (4),sajttorta (4),uborka (4),olívaolaj (4),bor (4),halloween (4),ricotta (4),szalonna (4),menta (4),anyák napja (4),kivi (4),olívabogyó (4),valentin-nap (4),pizza (4),fehérbor (4),oregánó (4),étcsoki (4),zöldség (4),blogkóstoló (3),virsli (3),mexikói (3),ánizs (3),brokkoli (3),mák (3),gyümölcskenyér (3),lasagne (3),borsó (3),torma (3),csiga (3),aszalt gyümölcs (3),Rohanós vacsorák (3),mozzarella (3),gofri (3),tócsni (3),mandula (3),fondant (3),zabkeksz (3),citromfű (3),cukkini (3),lepény (3),babapiskóta (3),szalámi (3),rugelach (3),nutella (3),rizs (3),ehető ajándék (3),chili paprika (3),káposzta (3),lekvárfőzés (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),mandarin (3),szilva (3),befőzés (3),besamel (2),grillcsirke (2),zselatinfix (2),pasztilla (2),szódabikarbóna (2),olajbogyó (2),kávé (2),majoranna (2),baracklekvár (2),csicseriborsó (2),bors (2),eperlekvár (2),parmezán (2),fetasajt (2),penne (2),szerecsendió (2),aszalt áfonya (2),aprósütemény (2),trüffel (2),gesztenye (2),ananász (2),burgonya (2),mogyoró (2),zselatin (2),linzertészta (2),alaplé (2),gyümölcskosárka (2),pogácsa (2),salsa szósz (2),cukormáz (2),nyaralás (2),dzsemfix (2),vöröshagyma (2),kalács (2),pizzaszósz (2),hamburger (2),tortilla (2),cékla (2),bab (2),cheesecake brownie (2),bacon (2),Gyors muffinok (2),lime (2),oreo keksz (2),rum (2),töltött tojás (2),Édességek (2),tejszínhab (2),alkohol (2),csokikrém (2),pizzagolyó (2),tésztasaláta (2),mézeskalács (2),kefír (2),sütipecsét (2),kókusztej (2),feta sajt (2),mártogatós (2),mozarella (2),gyerekek (2),pesto (2),füstölt sajt (2),búzadara (2),curry (2),tárkony (1),töltött krumpli (1),szójaszósz (1),kakaóscsiga (1),aprósütemények (1),zeller (1),túró rudi (1),zöldborsó (1),sós aprósütemények (1),kínai (1),ehető ajándékok (1),krumplifánk (1),kandírozott narancshéj (1),amerikai palacsinta (1),barbérlevél (1),meggylekvár (1),almáspite (1),barna cukor (1),köménymag (1),ecet (1),párolt lilakáposzta (1),lilakáposzta (1),étkezési keményítő (1),graham liszt (1),kandírozott narancs (1),tökfaragás (1),dekoráció (1),jelmez (1),kifli (1),mákos guba (1),fagylalt (1),gumicukor (1),szósz (1),kuglóf (1),sütögetés (1),olíva bogyó (1),salsa (1),jégkrém (1),fagyi (1),kandírozott gyümölcs (1),fehérrépa (1),kevert (1),zeller (1),karalábé (1),rumaroma (1),meggybefőtt (1),görögjoghurt (1),turmix (1),smoothie (1),rizskoch (1),sárgarépa (1),pillecukor (1),víz (1),pompos (1),likőr (1),linzer (1),sűrített tej (1),baileys (1),gasztroajándék (1),barnacukor (1),churros (1),pirospaprika (1),körözött (1),teljes kiőrlésű liszt (1),piskótatekercs (1),narancslé (1),franciasaláta (1),bögrés (1),majonézes burgonya (1),zöldségkeverék (1),aranygaluska (1),aszalvány (1),bögrés sütemény (1),karácsonyi ebéd (1),ebédmenü (1),főétel (1),desszert (1),fatörzs (1),hab (1),szezámmag (1),avokádó (1),daráltkeksz (1),karfiol (1),besamel mártás (1),darált keksz (1),bejgli (1),gesztenyemassza (1),étcsokokoládé (1),szaloncukor (1),lasagne tészta (1),velence (1),sztrapacska (1),karaj (1),munkaebéd (1),juhtúró (1),péksütemény (1),tavasz (1),hús (1),készülődés (1),krém (1),muffinok (1),kelt tészta (1),grillkolbász (1),balzsamecet (1),pizzás csiga (1),olaszrizling (1),szilveszter (1),eperszósz (1),mákosguba (1),hamburgerhús (1),ketchup (1),Anyák Napja (1),zselé (1),kuszkusz (1),street food (1),töltelék (1),töltött hús (1),gyümölcslé (1),koktél (1),chorizo (1),képviselőfánk (1),quesadilla (1),rukkola (1),buli (1),borkóstoló (1),nachos (1),jalapeno (1),képviselő fánk (1),zöldbab (1),reggeli (1),cookies (1),csokissüti (1),smarties (1),csokiskeksz (1),áfonyalekvár (1),töltött karaj (1),sonkatekercs (1),aszalt paradicsom (1),penne (1),zsömle (1),vacsora (1),habfixáló (1),Vendégvárók (1),körte (1),steak burgonya (1),ősz (1),SAD! (1),darált hús (1),rántott tök (1),rántott (1),csokipasztilla (1),bagett (1),panír (1),panírozás (1),pulykamell (1),aszalt szilva (1),kakaós csiga (1),vörösbor (1),sajtos roló (1),író (1),kacsacomb (1),lapocka (1),sertés (1),pálinka (1),VKF (1),ragu (1),sertéslapocka (1),csilipaprika (1),lecsó (1),szülinap (1),koriander (1),hawaii (1),ételfesték (1),margarin (1),ballagás (1),tortazselé (1),Ráérős reggelik (1),gyors vacsorák (1),ciabatta (1),zsemlemorzsa (1),bevonat (1),kapcsolat (1),pizzafeltét (1),csokiszósz (1),grillezés (1),szalonnasütés (1),bográcsozás (1),gyömölcs (1),teszínhab (1),müzli (1),paradicsomkonzerv (1),kovászos uborka (1),savanyúság (1),kacsa (1)