Téli gyümölcskosárkák

Még évekkel ezelőtt láttam Anyósom konyhájában pici fém gyümölcskosár formákat. Valahogy mostanában ez eszembe jutott és hirtelen mindent elsöprő vágyat éreztem ahhoz, hogy én is süthessek ilyen cuki kis gyümölcsös sütikéket. :D Rögtön rá is kérdeztem, hogy megvannak-e még, de sajnos nem találtuk meg a formákat. "Kicsit" el is keseredtem, hogy hát, hogy lesz nekem így gyümölcskosárkám, mire Anyósom - gondolom látván a világfájdalmat arcomon- előkapott a szekrényéből egy vadonatúj -virág alakú - szilikon formát, ami tökéletesen helyettesítette a fém retró verziót. Persze ahogy hazaértünk ki is próbáltam! Az eredmény pedig itt látható! ;)

gyümölcskosárka puding gyümölcs mandarin meggy linzertészta kivi

Hozzávalók a tésztához:

- 10 dkg vaj

- 30 dkg liszt

-10 dkg porcukor

- 2 tojássárgája

- 1-2 ek tejföl

-1/2 citrom reszelt héja

Hozzávalók a töltelékhez:

- pudingpor

- 0.5 dl tej

- 3-4 ek cukor

- gyümölcsök: én kivit, mandarint és meggyet használtam

Elkészítés:

Először a hideg vajat morzsold el a liszttel, majd gyúrd össze a többi hozzávalóval. Tedd hűtőbe pihenni kb. egy órára.

Melegítsd elő a sütőt 180 fokra és készítsd elő a formáid. Ha nem szilikonossal dolgozol, olajozd ki, nehogy beleragadjanak a kosárkák.

Lisztezett deszkán nyújtsd ki a tésztát és egy nagyobb pohár segítségével szaggass akkora köröket a tésztából, ami illik a formáidba.

Óvatosan nyomkodd bele a tésztaköröcskéket a mélyedésekbe. Az a jó, ha kicsit kilóg a tészta a kosárformából, mert összesül! 

Kb. 10-15 percig süsd őket.

Készítsd el a kedvenc pudingporodat a tejjel és a cukorral, én tejszíneset használtam.

A kihűlt kosárkákat töltsd meg egyesével a pudinggal majd díszítsd fel a gyümölcsökkel. 

Szeretek szezonális gyümiket használni, így télen a mandarint, narancsot és a kivit ajánlom. Sajnos a banán megbarnul, bár citromlével ezen is lehet segíteni. 

Ezeket a kosárkákat én mandarinnal, kivivel és még a nyáron elrakott meggyszemekkel díszítettem.

Alig várom, hogy kipróbáljam eperrel, barackkal és málnával! :) Ti várjátok már ezeket a fincsi gyümölcsöket?

0 Tovább

Kókuszos fehércsokis trüffel

Nemrég a férjem hivatalos volt egy 30. szülinapra. Óvatosan utalgatott rá, hogy ez most olyan pasis program lenne, így végül otthon maradtam. Nem is sült el rosszul a dolog - legalábbis az Ő szemszögéből - mert hajnalig sütögettem, hogy levezessem a feszültséget. :D Nah, nem egyedül ezt a trüffelt, mert ennek az elkészítése nagyon gyors és egyszerű, úgyhogy nyugodtan álljatok neki bátran! :) 


fehércsoki daráltkeksz trüffel kókuszHozzávalók: 

1,5 dl habtejszín

20 dkg fehér csokoládé

10+10 dkg kókuszreszelék

darált keksz (ha túl híg a massza)

Elkészítés:

A tejszínt egy lábosba melegítsd fel és tördeld bele a fehér csokit. 

Folyamatos keverés mellett olvaszd fel a csokoládét míg teljesen homogén lesz a tejszínes-csokis massza.

Végül keverj hozzá 10 dkg kókuszreszeléket és tedd egy éjszakára a hűtőbe.

Miután megszilárdult a massza, formázz kis golyókat a kezeddel és hempergesd meg a maradék kókuszreszelékben.

Tipp:

Ha nem elég tömör a keverék, adj hozzá kanalanként darált kekszet, amíg könnyen formázható nem lesz. Ne aggódj, a szép fehér színét nem teszi tönkre a keksz! :)

Kb. 20 db trüffel lesz belőle!

2 Tovább

Karácsonyi almás muffin mascarponés fehércsokis krémmel

Karácsonykor a családunkban a hagyományos sütiket, például a bejglit és a zserbót mindig Nagymamám készíti. Az Ő cukrászművészetével nem tudnám felvenni a versenyt így minden évben már jó előre kitalálom, hogy milyen különleges édességet készítsek. Idén egy fincsi almás muffinra esett a választásom, amit egy mascarponés fehércsokis krémmel díszítettem. 


karácsony muffin fehércsoki alma mascarpone gyors muffinokHozzávalók a tésztához:

-30 dkg liszt

-15 dkg cukor

-10 dkg puha vaj

-3 db tojás

-fél csomag sütőpor

-30 dkg reszelt alma

-fahéj

Hozzávalók a krémhez:

-25 dkg mascarpone

-1 tábla fehércsoki

-2-3 ek porcukor

-cukorgyöngy a díszítéshez

Tészta elkészítése:

Elsőként a sütőt melegítsd elő 180 fokra és készítsd elő a muffin sütődet.

A tojást a cukorral, majd a vajjal keverd habosra robotgép segítségével. 

A liszthez add hozzá a sütőport és a fahéjat, majd az egészet dolgozd bele a tojásos, cukros, vajas masszába. 

Végül keverd bele a reszelt almát is, és adagold a tésztát a muffinformába. Elég ha körülbelül 2/3-ig töltöd ki a mélyedéseket. 

180 fokon körülbelül 20 percig süsd. Tűpróbával tudod ellenőrizni.

Krém elkészítése:

Egy kicsi lábosba törj kockákra 1 tábla fehércsokit és gőz fölött olvaszd fel. 

Keverd össze a mascarponét a porcukorral és csurgasd hozzá az olvadt fehércsokoládét. Tedd hűtőbe felhasználásig.

Díszítés:

A mascarponés krémet adagold habzsákba és díszítsd vele a kihűlt muffinokat. Úgy a legegyszerűbb ha középről indítod a "csigavonalat". Ha nincs habzsákod egy uzsonnás zacskóból is készíthetsz, úgy, hogy levágod az egyik csücskét vagy akár egy lapos késsel is rákenheted a krémet a sütik tetejére.

Végül szórd meg a muffinokat dekorcukorral. Én fehér-arany golyócskákat választottam a karácsonyra tekintettel. :) 

 Kb. 24 db muffin lesz belőle!

0 Tovább

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Legfrissebb bejegyzések

Címkefelhő

édességek (171),tojás (128),liszt (117),cukor (114),vaj (75),tej (65),vendégvárók (49),tejföl (48),sütőpor (48),joghurt (48),citrom (46),fincsi ebédek (45),karácsony (44),hagyma (42),sajt (40),csokoládé (39),ráérős reggelik (39),advent (38),kakaópor (37),olaj (36),túró (36),adventi naptár (36),habtejszín (36),paradicsom (35),fahéj (33),tejszín (32),rohanós vacsorák (32),eper (32),narancs (31),fokhagyma (31),gyors muffinok (30),porcukor (29),barack (28),bazsalikom (27),krumpli (27),mascarpone (25),csoki (25),meggy (25),leveles tészta (24),vanília (24),vaníliás cukor (24),étcsokoládé (23),sonka (22),pohárkrémek (20),dió (20),húsvét (19),(18),lekvár (18),málna (18),ribizli (17),répa (17),élesztő (17),keksz (16),alma (16),kakaó (15),leves (15),snidling (14),pite (14),saláta (14),őszibarack (13),fehércsoki (13),szeder (13),puding (13),sárgabarack (13),piskóta (13),kolbász (12),szegfűszeg (12),petrezselyem (12),muffin (12),oregánó (12),krémsajt (12),kókusz (11),paradicsomszósz (11),kukorica (11),étcsoki (11),gyümölcs (11),áfonya (10),görög joghurt (10),paprika (10),bonbon (10),csirkemell (10),bors (10),zöldfűszer (10),spenót (9),majonéz (9),tészta (9),gasztroajándék (9),brownie (9),rozmaring (9),olívaolaj (9),lilahagyma (9),sajtkrém (8),halloween (8),sütőtök (8),banán (8),póréhagyma (8),méz (8),cseresznye (8),torta (8),dekorcukor (8),krémleves (8),mustár (8),rétes (8),zabpehely (8),kelttészta (7),medvehagyma (7),szilva (7),kókuszreszelék (7),újhagyma (7),mák (7),palacsinta (7),chili (6),farsang (6),tejcsokoládé (6),rugelach (6),aszalt áfonya (6),bor (6),ánizs (6),fánk (6),baracklekvár (6),kaliforniai paprika (6),likőr (6),trüffel (6),fehércsokoládé (6),szódabikarbóna (6),anyák napja (6),ricotta (6),marcipán (5),gyorsvacsi (5),réteslap (5),csoki pasztilla (5),hidegtál (5),pogácsa (5),burgonya (5),pizza (5),rizs (5),nutella (5),tök (5),babapiskóta (5),olívabogyó (5),uborka (5),levendula (5),görögjoghurt (5),szalonna (5),fehérbor (5),kávé (5),mogyoró (4),mandula (4),eperlekvár (4),erdei gyümölcs (4),szalámi (4),cukkini (4),valentin-nap (4),borsó (4),mandarin (4),kandírozott narancs (4),kivi (4),körte (4),zöldség (4),zabkeksz (4),gyümölcskenyér (4),barnacukor (4),cheesecake (4),bacon (4),káposzta (4),zselatinfix (4),csirke (4),menta (4),sajttorta (4),kávétejszín (3),lekvárfőzés (3),szülinap (3),befőzés (3),blogkóstoló (3),mazsola (3),fondant (3),gofri (3),kefír (3),búzadara (3),citromfű (3),mozzarella (3),tócsni (3),tortazselé (3),Rohanós vacsorák (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),tortilla (3),csicseriborsó (3),mártogatós (3),víz (3),fetasajt (3),aprósütemény (3),lepény (3),olajbogyó (3),vanília aroma (3),besamel (3),szezámmag (3),étkezési keményítő (3),darált hús (3),mézeskalács (3),vöröshagyma (3),cékla (3),brokkoli (3),aszalt gyümölcs (3),gesztenye (3),kalács (3),mexikói (3),pirospaprika (3),szilveszter (3),virsli (3),torma (3),lasagne (3),csiga (3),amerikai palacsinta (3),rum (3),pizzaszósz (3),ehető ajándék (3),linzer (3),chili paprika (3),gyors vacsorák (2),alaplé (2),majoranna (2),pálinka (2),zsemlemorzsa (2),keményítő (2),szerecsendió (2),knorr (2),nyaralás (2),müzli (2),fehér csokoládé (2),bögrés (2),bukta (2),kuglóf (2),feta (2),dzsemfix (2),gyümölcsrizs (2),pasztilla (2),parmezán (2),promóció (2),zselatin (2),ételfesték (2),ananász (2),magyarprovence (2),margarin (2),penne (2),grillcsirke (2),levendulabirtok (2),aszalt szilva (2),pompos (2),bab (2),jalapeno (2),chorizo (2),bodzaszörp (2),pizzagolyó (2),mozarella (2),bodza (2),lime (2),curry (2),kókusztej (2),mogyorókrém (2),csokikrém (2),alkohol (2),szörp (2),feta sajt (2),zsír (2),darált keksz (2),piskótatekercs (2),salsa szósz (2),gyümölcskosárka (2),linzertészta (2),zserbó (2),tejszínhab (2),pesto (2),aszalt paradicsom (2),zsömle (2),oreo keksz (2),Édességek (2),füstölt sajt (2),sűrített tej (2),cukormáz (2),hamburger (2),sütipecsét (2),ehető ajándékok (2),teljes kiőrlésű liszt (2),tésztasaláta (2),balzsamecet (2),meggybefőtt (2),juhtúró (2),turmix (2),smoothie (2),zöldborsó (2),gyerekek (2),töltött tojás (2),cheesecake brownie (2),Gyors muffinok (2),vodka (2),készülődés (2),besamel mártás (1),szójaszósz (1),zeller (1),fagylalt (1),karalábé (1),jégkrém (1),narancslé (1),fagyi (1),churros (1),karfiol (1),rumaroma (1),fügelekvár (1),körözött (1),vaníliarúd (1),töltött krumpli (1),hidegtálak (1),baileys (1),lasagne tészta (1),kakaóscsiga (1),füge (1),aranygaluska (1),kevert (1),túró rudi (1),pillecukor (1),szilvalekvár (1),bögrés sütemény (1),kínai (1),vaníliás pudingpor (1),pirítós (1),húsleves alaplé (1),vörös áfonya (1),túrós táska (1),túrós batyu (1),krumplilángos (1),gnocchi (1),mexikói alap (1),kávélikőr (1),aszaltsárgabarack (1),ehetőajándék (1),erőspaprika (1),aszaltgyümölcs (1),aszaltbarack (1),fehérrépa (1),szóda (1),méteres kalács (1),puncs puding (1),gyertya (1),vonat (1),rétesliszt (1),tiramisu (1),nudli (1),citromsav (1),levendulás (1),psikóta (1),tejcsoki (1),maszatolós torta (1),tejberizs (1),vanília puding (1),barackpüré (1),clafoutis (1),cseresznye lekvár (1),tejpite (1),császármorzsa (1),gesztenye massza (1),masni (1),moszonló (1),monoszló (1),bögrés süti (1),chilis bab (1),knorr 100%természetesalapok (1),trnd (1),knorr 100% természetes alapok (1),bolognai (1),barna cukor (1),mézeskalácsfűszer (1),háztartásikeksz (1),graham liszt (1),blondie (1),zödfűszer (1),vajkrém (1),barackpálinka (1),vanília kivonat (1),mézeskalács fűszer (1),narancslekvár (1),lila hagyma (1),raffaello (1),citromlé (1),kenyér (1),kruton (1),gorgonzola (1),denevér (1),édesség (1),főzőkrém (1),aprósüti (1),kiszúró (1),saj (1),mogyoróvaj (1),sütésnélkül (1),tahini (1),mákosguba (1),eperszósz (1),olaszrizling (1),habfixáló (1),Vendégvárók (1),ciabatta (1),Ráérős reggelik (1),hamburgerhús (1),ketchup (1),péksütemény (1),sztrapacska (1),grillkolbász (1),Anyák Napja (1),street food (1),zselé (1),ballagás (1),koriander (1),velence (1),pizzafeltét (1),csokiszósz (1),grillezés (1),szalonnasütés (1),lecsó (1),bográcsozás (1),gyömölcs (1),teszínhab (1),bevonat (1),hawaii (1),kapcsolat (1),paradicsomkonzerv (1),savanyúság (1),kovászos uborka (1),tavasz (1),kelt tészta (1),smarties (1),csokiskeksz (1),töltött hús (1),cookies (1),csokissüti (1),reggeli (1),vacsora (1),töltelék (1),hús (1),író (1),daráltkeksz (1),pizzás csiga (1),kuszkusz (1),karaj (1),munkaebéd (1),quesadilla (1),nachos (1),sonkatekercs (1),penne (1),töltött karaj (1),áfonyalekvár (1),muffinok (1),krém (1),zöldbab (1),képviselőfánk (1),képviselő fánk (1),borkóstoló (1),buli (1),rukkola (1),gyümölcslé (1),koktél (1),csilipaprika (1),csokipasztilla (1),zeller (1),tárkony (1),krumplifánk (1),sós aprósütemények (1),aprósütemények (1),karácsonyi ebéd (1),paradicsom püré (1),mákos guba (1),kifli (1),salsa (1),olíva bogyó (1),szósz (1),gumicukor (1),dekoráció (1),jelmez (1),ebédmenü (1),főétel (1),gesztenyemassza (1),bejgli (1),étcsokokoládé (1),szaloncukor (1),rizskoch (1),avokádó (1),hab (1),fatörzs (1),aszalvány (1),desszert (1),kandírozott gyümölcs (1),franciasaláta (1),zöldségkeverék (1),majonézes burgonya (1),sütögetés (1),tökfaragás (1),VKF (1),pulykamell (1),SAD! (1),túrókrém (1),köret (1),ragu (1),krumplipüré (1),ősz (1),steak burgonya (1),hámozott paradicsom (1),bagett (1),panír (1),panírozás (1),rántott tök (1),rántott (1),sertéslapocka (1),sertés (1),köménymag (1),lilakáposzta (1),kandírozott narancshéj (1),barbérlevél (1),almáspite (1),meggylekvár (1),ecet (1),párolt lilakáposzta (1),vörösbor (1),lapocka (1),kakaós csiga (1),sajtos roló (1),kacsa (1),kacsacomb (1),sárgarépa (1)

Utolsó kommentek