Ez az 5. húsvétunk Gy.-vel azóta, mióta elköltöztünk otthonról, de valahogy még mindig nem sikerült kialakítani saját szokásokat. Persze ennek az a fő oka, hogy általában szombaton az egyikünk, vasárnap a másikunk szüleinél húsvétolunk, így nem is igazán volt idő saját nyuszizásra. Azért az unokatesókkal minden évben össze hozunk egy kis tojásfestős, sütisütős hangolódást, illetve a sonka, tojás nálunk sem hiányozhat. Idén persze az eddigieknél lelkesebbek vagyunk, hiszen ez lesz Mr. Baba első húsvétja. Már hetek óta gyűjtögetem a kis ajándékokat, amiket majd elrejtünk a kertbe és reményeim szerint a kis cukiság majd - szülői segítséggel - felfedezi. Mivel csokit még nem eszik, inkább udvari játékokat vadásztam össze. Hoz a nyuszi buborékfújót, homokozó játékot, szélforgót, labdát, sőt utolsó pillanatban sikerült a hőn áhított nyuszibiciklit is beszerezni. (Áááá, nem vittük túlzásba. :D) A nyuszizás mellett, persze kitaláltam már pár szabadtéri programot a hétvégére, illetve finom falatokat is. Elsőként az alábbi kalácsot

Minden esetre remélem, hogy idén sikerül kialakítani egy jó kis rendszert, ami Mr. Baba kis életében majd meghatározó lesz.

kalács húsvét karácsony ráérős reggelik kakaó kakaópor mandula liszt cukor élesztő víz citrom tej

Hozzávalók 2 kalácshoz:

Hozzávalók a tésztához: 

55 dkg liszt

10 dkg cukor

1 tasak szárított élesztő (7 grammos)

pici só

1 citrom reszelt héja

3 db tojás

1,2 dl langyos víz

15 dkg puha vaj

Hozzávalók a töltelékhez:

4 ek kakaópor

5 dkg vaj

5 ek tej

szeletelt mandula

kalács húsvét karácsony ráérős reggelik kakaó kakaópor mandula liszt cukor élesztő víz citrom tej

Elkészítés:

Mindent langyosan használunk fel, ezért érdemes már előre kikészíteni a hozzávalókat.

A lisztet öntsd egy nagy tálba.

Add hozzá a cukrot, sót, élesztőt.

Reszeld bele a citrom héját, majd üsd hozzá a tojásokat és csorgasd hozzá a langyos vizet.

Gyors mozdulatokkal dolgozd össze a tésztát.

Meleg helyen, letakarva keleszd minimum egy órát, míg a duplájára nem nő.

Közben készítsd elő a tölteléket. A vajat olvaszd meg, majd keverd bele a kakaóport és a tejet.

Ha megkelt, vedd ketté a tésztát.

Lisztezett deszkán nyújtsd kb. A/4-es méretű téglalappá az egyik tészta gombócot.

Kend meg a csokiszósz felével, szórd meg mandulával, majd csavard fel. Vágd végig középen, majd az alábbi kép alapján csavard meg a szárait. 

kalács húsvét karácsony ráérős reggelik kakaó kakaópor mandula liszt cukor élesztő víz citrom tej

Szórd meg a tetejét is szeletelt mandulával.

Tedd egy hosszúkás formába (pl. gyümölcskenyér), majd keleszd további egy órát. Ismételd meg ugyanezt a másik tészta darabbal. 

Süsd kb. fél órát 190 fokon a kalácskákat, majd gyűjtsd be a bókokat.

Tipp: Persze lehet más tölteléket is használni. Például nutellát, olvasztott csokit, lekvárt. Meg lehet szórni aszalt vagy kandírozott gyümölcsökkel, egyéb magvakkal, csonthéjasokkal.  

kalács húsvét karácsony ráérős reggelik kakaó kakaópor mandula liszt cukor élesztő víz citrom tej

További húsvéti recepteket itt találsz:

Medvehagymás túróval töltött batyuk

Húsvéti kekszek készítése gyerekekkel

Húsvéti epres muffin

Répatortás muffin

Boci szelet

Ünnepi kakaós kalács

Krémsajtos, medvehagymás kiflik

Töltött tojás

Húsvéti rugelach

Sonkás krumpli csónakok

Húsvéti sonkás rétes

Medvehagymás lepény

Sonkás-tormás ricottakrém

Tavaszi tojássaláta

Medvehagymás pogi

Mákos linzer

Túrós pogácsa