Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mediterrán Töltött Bagett

Olaszországi nyaralásunkból nagyon késő este értünk haza. Akkor már nem ettünk semmit, pedig direkt készültünk egy kis bagettel vacsorára. Másnap az extra kipakolás, mosás, élménybeszámoló miatt nem maradt idő nagy főzőcskézést rendezni, így nagyon örültünk az ugyan már kicsit szikkadt bagettecskénknek.  :) Persze azért nem csak úgy magában ettük a száraz kenyeret: feldobtam egy tojásos töltelékkel, amit felturbóztam az erkélyen szedett friss paradicsommal, illatos bazsalikommal és a nyaraláson vásárolt parmezán sajttal. Gyuriénál kicsit csaltam, ő kapott egy kis kolbászt is bele, hogy ne maradjon hús nélkül. :)

bagett rohanós vacsorák parmezán sajt tojás bazsalikom paradicsom tej

Hozzávalók:

1 szikkadt bagett

3 tojás

1 nagyobb paradicsom vagy néhány szem kis koktélparadicsom

1 marék bazsalikom

5 dkg kolbász/szalámi/sonka (elhagyható)

5 dkg reszelt sajt (nálunk most parmezán)

só, bors

fél dl tej

bagett rohanós vacsorák parmezán sajt tojás bazsalikom paradicsom tej

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra.

A bagettet vágd 4 felé majd mindegyik darab tetejéből vágj ki 1-1 darabot. Óvatosan szedd ki a belsejét is, hogy legyen helyed a tölteléknek.

A tojásokat üsd egy tálba, verd fel, majd ízesítsd sóval, borssal, aprított bazsalikommal.

A paradicsomot is vágd kockákra és ezt is keverd a tojáshoz. (Ha kolbászt, sonkát vagy szalámit is teszel bele, akkor ezt is add hozzá.)

Oszd el az egészet a bagettek mélyedéseibe, majd reszelj rájuk sajtot.

Kend meg egy kevés tejjel a bagetteket, hogy ne száradjanak ki.

Süsd kb. 15 percig, míg a tojás elkészül.

bagett rohanós vacsorák parmezán sajt tojás bazsalikom paradicsom tej

Tipp: Tálalj mellé friss salátát!

Az itt felsorolt alapanyagok mellett használhatsz még egyéb zöldfűszereket, olívabogyót, aszalt paradicsomot, vagy akár egy kevés lilahagymát is.

Ui: Szuperül illett hozzá a behűtött, illatos frizzante, amit Olaszországból hoztunk.

Ha tetszett a bejegyzés, gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Bögrés barackos-áfonyás muffin

A következő receptet azért szeretem nagyon, mert nem kell hozzá méricskélni, elég egy 1,5 dl-es csésze vagy egy kicsi joghurtos doboz. Tudjuk, hogy alapból is egyszerű a muffinokat elkészíteni, de így, hogy mérleg sem kell hozzá, még könnyebb dolgunk van. Nagyon feldobja a friss, puha őszibarack és a ropogós, savanykás áfonya. Az ízvilág pedig igazi nyári! :) Süssétek meg, míg ilyen szuper az idő!

barack áfonya gyors muffinok joghurt olaj vaníliás cukor

Hozzávalók 12 darabhoz: 1 csésze=1,5 dl

1 csésze natúr joghurt (1 kis doboz)

3/4 csésze cukor

3/4 csésze olaj

2 tojás

1 csomag vaníliás cukor

2 csésze liszt

1/2 csomag sütőpor

2 csésze őszibarack

1 csésze áfonya

barack áfonya gyors muffinok joghurt olaj vaníliás cukor

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és készítsd elő a muffin sütődet és a muffin papírokat.

A cukrot jó alaposan keverd ki a tojással, majd add hozzá a joghurtot és az olajat is.

A lisztet és sütőport szintén keverd össze, majd szitáld a joghurtos keverékhez.

A barackot kockázd fel, majd dolgozd bele a tésztába az áfonya felével együtt.

Adagold muffin papírokba, majd a szórd a sütik tetejére a maradék áfonyát.

Süsd kb. 20 percig.

barack áfonya gyors muffinok joghurt olaj vaníliás cukor

Tipp: A hozzávalók kiméréséhez én 2 db kicsi joghurtos dobozt használok. Az egyikbe kimérem a száraz hozzávalókat (liszt, cukor) és a gyümölcsöket, majd el is mosogatom, és elteszem a következő alkalomra.

Belekeverem a tésztába a joghurtot és ennek a dobozába mérem ki az olajat is. Ez a "mérce" mehet is a kukába, így nem kell az olajos joghurtos dobozt mosogatni.   

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon!

0 Tovább

Joghurtkrémes őszibarackos piskóta

Gy. nagy piskóta fan, így ha megkérdezem, hogy mit süssek, mindig azt válaszolja, hogy PISKÓTÁT! Sosem értettem, hogy mért van annyira érte oda, mert nekem erről a süteményről valahogy mindig a fullasztó, fűrészpor ízű, natúr tészta jutott az eszembe. E miatt nem is nagyon sütöttem neki (tudom, rosszasszony vagyok), de aztán rájöttem (Mama és Gy. Anyukája segítségével), hogy egyrészt nem egy nagy ördőngősség könnyű, levegős piskótát sütni, másrészt krémekkel, gyümölcsökkel és egyéb finomságokkal nagyon fel lehet dobni.

Az már más kérdés, hogy ő kifejezetten a száraz, fullasztó változatért van oda, azt mondja, hogy kávéhoz az a jó...brrrr...najó, egyszer direkt elrontom, hogy meglegyen az öröm! :)

őszibarack joghurt habtejszín porcukor piskóta vanília vaníliás cukor citrom édességek

Hozzávalók a piskótához:

5 tojás

5 ek cukor

1 csomag vaníliás cukor

5 púpos ek liszt

1 csomag sütőpor vagy 1 tk szódabikarbóna

1 csipet só

Hozzávalók a krémhez:

200 g habtejszín

350 g joghurt

4 ek porcukor

1/2 citrom leve és lereszelt héja

1 csomag zselatinfix

4 őszibarack

őszibarack joghurt habtejszín porcukor piskóta vanília vaníliás cukor citrom édességek

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra, majd készíts elő egy 20*30-as tepsit. Béleld ki sütőpapírral.

A tojásokat válaszd szét, a fehérjét verd kemény habbá egy csipet sóval.

A sárgájába dolgozd bele nagyon alaposan (tényleg nagyon alaposan) a cukrot és a vaníliás cukrot. 

A lisztet keverd össze a sütőporral, majd szitáld az egészet a tojásos-cukros keverékhez. (A szitálást nem érdemes elbliccelni!)

Végül forgasd a felvert tojásfehérjét óvatosan a tésztába.

Öntsd a masszát a tepsibe, majd süsd, míg aranybarna nem lesz a tészta. (Kb. 20 perc.)

Míg sül a piskóta, a habtejszínt verd kemény habbá.

A joghurtot keverd össze a zselatinfixel és a porcukorral, majd forgasd bele a habot is.

A barackokat mosd meg és vágd vékony cikkelyekre.

Ha megsült a tészta, meleg helyen, letakarva hagyd kihűlni, majd húzd le az aljáról a sütőpapírt és egy éles késsel, vágd hosszában 3 részre.

Az első lapot kend meg a joghurtos krém 1/3-val, majd fektesd rá a barack szeletek 1/3-át.

Óvatosan helyezd a krémes-barackos rétegre a 2. lapot, majd ezt is kend meg a joghurtos szósszal és szórj rá barackot.

Végül jöhet az utolsó lap, amire szintén adagolj egy kevés krémet és a rendezgesd el a tetején a maradék őszibarackot.

őszibarack joghurt habtejszín porcukor piskóta vanília vaníliás cukor citrom édességek

Tipp: A tészta hozzávalóinak alapos kikeverése, a tojásfehérje felverése, a liszt átszitálása azért fontos, mert így kerül a levegő a tésztába, és ez által lesz könnyű! Mindenképp érdemes odafigyelni.

Próbáld meg a sütőt nem nyitogatni miközben sül a piskótád, mert összeesik szegény.

Ha nem szeretnéd három felé vágni a piskótát, vágd nyugodtan csak ketté. Úgy is nagyon fincsi lesz.

Barack mellett más gyümölccsel is jól működik. Próbáld ki eperrel, málnával, áfonyával vagy akár cseresznyével is!

A képeken a piskóta-krém-őszibarack rétegek kicsit szét vannak csúszva, mert szeletelés és fotózás előtt nem volt időm hűtőbe tenni. Ha néhány órát pihenteted, mielőtt felvágnád, könnyebb dolgod lesz és sokkal szebbek lesznek a szeleteid az enyimeknél! :)

Ha tetszett a bejegyzés, gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

"Mindent bele" lecsó

Bevallom férfiasan, hogy életemben először csak most, 27 évesen (jézusooooom, még a koromat is bevallom) készítettem lecsót. Ennek egyik oka, hogy a család nagyon szereti, ezért a két Mama és Anya is elég gyakran főzi. Ráadásul öcsém ennek a - számára - szent ételnek az elkészítését tanulta meg először, és azóta is gyakran bográcsolják a barátaival. A másik ilyen favorituk egyébként a paprikás krumpli.

A sok lelkes lecsófőző szakács mellett nekem nem nagyon termett babér, hiszen ahányan vannak, annyi félét (de jobbnál jobbat) készítenek, de most én is bepróbálkoztam a sajátommal! Nekem egyébként tökéletes lenne totál húsmentesen is, de Gy. miatt került bele szalonna, kolbász és virsli is, nehogy szó érje a ház elejét! :)

ui.: Aztán természetesen szó érte, mert a maradékot Apukám ette meg, neki meg ugye hús nélkül kellene! Így akarjon az ember jót! :D

fincsi ebédek lecsó paprika paradicsom hagyma csilipaprika virsli kolbász szalonna

Hozzávalók:

1 kg lecsópaprika

1 db hegyes erős zöldpaprika

2 db kicsi csilipaprika

40 dkg paradicsom

1 nagy fej hagyma

5 dkg szalonna

10 dkg kolbász

5 db virsli

2 kk só

1 ek pirospaprika

olaj

fincsi ebédek lecsó paprika paradicsom hagyma csilipaprika virsli kolbász szalonna

Elkészítés:

A hagymát vágd apró kockákra, a paprikákat (az erőseket is) karikázd fel, a paradicsomot szintén szeleteld fel.

A szalonnát és a kolbászt aprítsd össze.

Egy nagy lábosba hevíts egy kevés olajat, majd pirítsd meg a szalonnát. Ha már kezd pirulni, jöhet hozzá a hagyma és a kolbász is.

Ha megpirult minden, húzd le a lábost a tűzről és szórd bele a pirospaprikát. Jól keverd össze az egészet, majd mehet vissza a lábos a tűzre.

Ezt követően add hozzá a paradicsomot és a paprikát is, majd ízesítsd az egészet sóval.

Fedd le a lábost és alacsony fokozaton főzd, míg a zöldségek levet eresztenek és megpuhulnak.

Karikázd fel a virslit és ezt is add a lecsóhoz. Pár percet főzd még, hogy a virsli is készre főjön.

Tálald friss kenyérrel vagy tarhonyával/rizzsel.

Tipp: Én sok lével szeretem, így öntök hozzá 1-2 dl vizet is, mikor a paprikát és a paradicsomot hozzá adom.

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is. 

2 Tovább

Túrófánk

Ugyan a különböző jobbnál-jobb fánkocskák főként februárban, a farsangi forgatag idején kerülnek reflektorfénybe, de szerintem a túrófánk simán lecsúszik nyáron is. Egy erősebb leves után (pl. bab, lencse, gulyás) szuper ebéd lehet, de akár nasinak is tökéletes. Azért szeretem igazán, mert nem olyan nehéz, olajos, mint a szalagos fánk vagy a csöröge. Ráadásul az elkészítése is sokkal egyszerűbb az előbb említett fánk típusoknál. Nálunk nagyon gyakori vendég egész évben! :)

Én barack lekvárral szeretem a legjobban, és Ti? 

fánk édességek túró lekvár

Hozzávalók:

- 250 g túró

- 8 ek rétesliszt

- 4 tojás

- 2 dl tejföl

- fél cs. sütőpor

- 1 kanál cukor

- 1 csipet só

- 3 dl olaj a sütéshez

fánk édességek túró lekvár

Elkészítés:

Elsőként a tojásokat válaszd ketté és a tojásfehérjét verd kemény habbá.

A túrót keverd ki a tojássárgájával, a tejföllel és a cukorral.

A liszthez add hozzá a sütőport és a sót, majd dolgozd bele a tejfölös keverékbe.

Végül a habbá vert tojásfehérjét is forgasd bele óvatosan a tésztába, de vigyázz, hogy nehogy összetörjön.

Melegítsd meg az olajat, majd egy kanál segítségével adagolj kisebb kupacokat a tésztából. Bő olajban, közepes lángon süsd aranybarnára a fánkocskákat, majd szedd papírtörlőre.

Tálald lekvárral, vagy ízlés szerint porcukorral, gyümölcsöntettel.

fánk édességek túró lekvár

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is. 

0 Tovább

Anya meggyes bedobálósa

Kb. 10-15 éve kaptam Anyukámtól - talán Karácsonyra - egy csilli-villi füzetet, amit azóta is házi készítésű szakácskönyvnek használok. Persze az irány már alapvetően is ki volt jelölve, mert Anya néhány kedvenc, bevált receptjét bele is írta Nekem. Így az első néhány oldalon szerepel a gofri, a csokis muffin, az almás pite és ez a fincsi gyümölcsös bedobálós édesség receptje is.

Persze nem csak meggyel, hanem más gyümölcsökkel is fincsi lesz! :)

meggy pite édességek tejföl

Hozzávalók:

1 nagy doboz tejföl

4 tojás

1 dl olaj

12 ek cukor

16 púpos ek liszt

1 csomag sütőpor

1 mk só

sok-sok magozott meggy

meggy pite édességek tejföl

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 190 fokra és bélelj ki sütőpapírral egy jó nagy tepsit.

A tojásokat üsd fel, aztán keverd ki jó alaposan a cukorral.

Add hozzá a tejfölt, majd az olajat is. Szórd bele a sót.

A lisztet keverd össze a sütőporral, majd dolgozd bele a tésztába.

Önts a masszát a tepsibe, majd szórd meg a gyümölccsel.

Süsd kb. 30 percig. (Tűpróbával tudod ellenőrizni, hogy átsült-e.)

Tipp: Előzőleg beforgathatod a meggyet egy kevés fahéjas cukorba.

Gyertek fb-ra és instagram-ra is. 

0 Tovább

Nyári Tésztasaláta

Ez is egy olyan étel, amit főleg közös, családi eseményekre készítünk, ezért ha nem egy hadseregnek főztök, a mennyiségeket mindenképp felezzétek meg, mert hatalmas adag :D. Amúgy jó kis recept, szerintem nyáron, nagy melegben könnyű ebédként vagy vacsoraként is megállja helyét. Az elkészítése sem hosszú és a legbonyolultabb része a tésztafőzés és a hagymapucolás, szóval a 0-ról kezdőknek is menni fog! :)

hagyma lilahagyma kaliforniai paprika joghurt majonéz penne  tészta sajt füstölt sajt vendégvárók tésztasaláta fincsi ebédek

Hozzávalók:

1 csomag penne tészta

4 kis doboz natúr joghurt

200 g majonéz

1 db piros kaliforniai paprika

15 dkg füstölt sajt

15 dkg trappista sajt

2 kisebb fej lilahagyma

2 kk só, sok frissen őrölt bors

pici só+olaj a tésztafőzéshez

hagyma lilahagyma kaliforniai paprika joghurt majonéz penne  tészta sajt füstölt sajt vendégvárók tésztasaláta fincsi ebédek

Elkészítés:

Egy nagy lábosba kezdj el vizet melegíteni, löttyints bele egy kevés olajat és sót. Ha már forr a víz, zúdítsd bele a tésztát és főzd meg, majd csepegtesd le.

A paprikát, a hagymát és a sajtokat vágd apró kockákra.

A majonézt keverd össze a joghurttal és a sóval, borssal, majd öntsd nyakon a szósszal a kihűlt tésztát.

Keverd bele a felaprított paprikát, hagymát és a sajtokat is, majd tálalásig tedd hűtőbe.

Tipp: Ha a tészta nagyon beszívná a joghurtos-majonézes szószt, lazítsd egy  kevés natúr joghurttal.

Gyertek fb-ra és instagram-ra is. 

0 Tovább

Hawaii Torta

Barátnőm a szülinapját egy hawaii stílusú bárban ünnepelte. Meg szerettem volna lepni egy - a partihoz illő - tortával, így már jó előre elkezdtem ötleteket keresni. Az ízvilággal nem volt problémám, rögtön megálmodtam, hogy egy ananászos-kókuszos finomságot készítek. A krémhez a kókuszos trüffel recept adta az ihletet. A díszítéssel azonban már nem volt olyan egyszerű dolgom. Jó előre lerajzoltam, hogy mit is szeretnék (hisz minden menő tortatervező így csinálja), de a valóságban nyilván nem egyeztek a méretek, így elég hamar feladtam az eredeti tervet. Azért nagy harcok árán elkészült a torta és az ünnepeltnek csak a torta felvágása után esett le, hogy a süti nem ám cukrászdai, hanem "home made". (Remélem ezt nem az ízéből szűrte le. XD)  

torta szülinap hawaii ananász kókusz fondant ételfesték fehércsoki édességek

Hozzávalók a tésztához:

4 tojás

20 dkg vaj

20 dkg liszt

15-20 dkg cukor ízlés szerint

1 csomag vaníliás cukor

1 csomag sütőpor

1 dl tej

Hozzávalók a töltelékhez:

3 dl habtejszín

15 dkg fehércsokoládé

10 dkg kókuszreszelék

1 kisebb ananász (rosszabb esetben 1 ananász konzerv)

Hozzávalók a díszítéshez:

fondant, ételfesték, színes napernyők, kagylók, virágok stb.

torta szülinap hawaii ananász kókusz fondant ételfesték fehércsoki édességek

Elkészítés:

Melegítsd elő a sütőt 190 fokra, majd készíts elő egy szilikonos vagy egy sütőpapírral kibélelt, közepes méretű, kerek tortaformát.

A cukrot és a vaníliás cukrot keverd ki a vajjal, majd egyesével add hozzá a tojások sárgáját.

A lisztet dolgozd össze a sütőporral, majd szitáld a vajas keverékhez.

Lazítsd tejjel.

A tojásfehérjét verd kemény habbá, majd forgasd óvatosan a tésztába.

Egyengesd a masszát a tortaformába, majd süsd kb. 20-25 percig. (Tűpróbával ellenőrizheted, hogy kész-e.)

A krémhez a tejszínt öntsd egy lábosba, majd kezdd el melegíteni. Tördeld bele a csokit és olvaszd fel benne. Keverd össze, hogy egynemű legyen.

Ha kész zárd el alatta a gázt, majd ha már egy kicsit kihűlt add hozzá a kókuszreszeléket is. 

Az ananászt pucold meg, majd vágd vékony szeletekre.

Ha közbe a torta kihűlt, szedd ki a tortaformából és vágd ketté. Az alját kend meg a kókuszos-fehércsokis krém 2/3-val, majd oszd el rajta az ananász karikákat. 

Tedd rá a torta tetejét, majd a maradék krémmel vékonyan kend be kívülről a tortát.

torta szülinap hawaii ananász kókusz fondant ételfesték fehércsoki édességek

Most jön a neheze, a fondant. Nyújts ki kör alakúra étkezési keményítős deszkán egy nagyobb darab (a receptben szereplő mennyiségnek kb. a felét) fehér fondantot, majd tekerd fel a nyújtófára. Terítsd rá a tortára, majd szépen (hahaha) egyengesd el, simítsd rá. Vágd le körbe a felesleges anyagot. 

Ha kidühöngted magad, hogy már megint bénán sikerült felrakni a borítást, esetleg el is szakadt, neki is állhatsz a díszítésnek, hogy eltakard a hibákat. (Ha te zen nyugalommal rendelkezel, a dühöngés rész értelem szerűen kihagyható. XD)

Ételfestékkel színezz be a maradék fehér fondantból kis diónyi labdácskákat, majd ezeket is nyújtsd ki. (Ha az ételfestéktől túl lágy lenne az állaga, adj hozzá egy kevés porcukrot.)

Vágd ki a betűket (előzőleg nyomtathatsz sablont) különböző színekből, majd rakosgasd fel a tortára.

Készítsd el a strandtörölközőt és a papucsot is, majd jöhetnek oldalra a szörfdeszkák. 

Egy kevés olvasztott vajjal tudod rögzíteni az elemeket. 

Végül felkerülhetnek az egyéb díszítések, koktélos napernyők, kagylók, virágok.

Tipp: Ha nem szeretnél a fondanttal bajlódni, használhatsz boltit is, de akár keverhetsz egy kicsit több krémet és akkor vastagon be tudod vele vonni a tortát. Ebben az esetben rakd ki a tetejét is ananásszal.

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is.

0 Tovább

Turbó Sztrapacska(szerűség)

Egy szombati maratoni bevásárlás alkalmával fedeztük fel, hogy az egyik nagyáruházban "lédig formában" is lehet kapni különböző fagyasztott rántott finomságokat, mirelit zöldségeket, sőt még különböző típusó gombócokat, derelyéket, nokedliket is. Mivel időben már nagyon el voltunk csúszva, valami nagyon gyors ebéd kellett. Vettünk egy kevés krumplis nokedlit (van kifejezetten sztapacskához való), amit otthon csak meg kellett főznöm. Amíg főtt, megsütöttem a szalonnát, előkészítettem a juhtúrót és a tejfölt, aztán már ehettünk is. Nem mondom, hogy ez a gasztronómia csúcsa, de arra tökéletes volt, hogy pillanatok alatt összedobjak egy príma ebédet. 

rohanós vacsorák sztrapacska szalonna juhtúró tejföl

Hozzávalók:

fél kg nokedli

10 dkg szalonna

15 dkg juhtúró (vészhelyzetben sima túró)

1 kis doboz tejföl

1 kk só

rohanós vacsorák sztrapacska szalonna juhtúró tejföl

Elkészítés:

Elsőként tedd fel a vizet melegedni egy nagy fazékba. Sózd meg. 

Míg felforr a víz, aprítsd fel a szalonnát.

Ha felforrt, öntsd bele a galuskát és főzd őket puhára. (Ha feljöttek a víz tetejére, akkor egy szűrőkanállal már kiszedheted őket.)

Öblítsd át a nokedliket hideg vízzel. 

Süsd meg egy serpenyőben a szalonna pörcöket.

Most már csak össze kell pakolni az egészet: A nokedlit szórd meg juhtúróval, a pirított szalonnával, és tálald friss tejföllel.

Ha tetszett a bejegyzés, gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

2 Tovább

Csokis-málnás palacsinta

Ezeket a képeket nagyon értékeljétek (bár annyira nem jók), mert ötszáz és egyezer km/órás szélben készítettem őket Velencén a teraszon. Előkaptam Mama legféltettebb arany damasztabroszát, rátoltam egy csipketerítőt, majd jöhetett a csokis-habos-málnás palacsinta-csoda. Terpeszben ráálltam az abrosz 2 szélére, öcsém a másik kettőre és lőttem felülnézetből - az elképzeléseim szerint - jobbnál jobb fotókat. Persze pozíciót kellett váltanom, letérdelnem/lehasalnom, hogy szemből is csinálhassak pár képet, de természetes az a fél másodperc, amíg nem fogta semmi a terítőt, elég volt ahhoz, hogy a szél felkapja és belefújja a csokis-habos-málnás csodába. :D  Hát az arany terítő ezek után természetesen még gyönyörűbb lett és Mama nagyon örült az új hobbimnak! :)

palacsinta édességek teszínhab gyömölcs málna kakaó kakaópor csokiszósz

Hozzávalók:

4 tojás

40 dkg liszt

4 ek kristálycukor

3 dl tej

2 dl szóda

olaj a sütéshez

kakaópor, tejszínhab, málna, ribizli, csokiöntet a töltelékhez

palacsinta édességek teszínhab gyömölcs málna kakaó kakaópor csokiszósz

Elkészítés (nem lesz hosszú, becsszó XD):

A hozzávalókat keverd össze, majd letakarva pihentesd fél órát.

A palacsintasütőbe hevíts néhány csepp olajat, majd tegyél kb. egy merőkanálnyi (attól függ milyen vastagra szeretnéd a kész palacsintáid) tésztát a serpenyőbe.

Csillagromboló csuklómozdulatokkal terítsd szét a tésztát a palacsintasütődbe, majd süsd mindkét oldalát néhány percig.

Töltsd meg kakaóval és málnával a palacsintákat, majd díszítsd csokiöntettel , tejszínhabbal és gyümölccsel. (És ezeken kívül persze azzal, amivel akarod. Például egy fincsi barack-ribizli vagy meggy lekvárral! :D)

palacsinta édességek teszínhab gyömölcs málna kakaó kakaópor csokiszósz

Ha tetszett a bejegyzés, gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb és újabb posztokról.

0 Tovább

Gyümölcsös-tejszínes finomság sütés nélkül

Az egyik legegyszerűbb édesség, ami simán leveri a családi bulikon a legszuperebb cukrászati remekműveket is. Könnyű, habos, gyümölcsös, így egy kiadósabb vacsi után is megkívánja az ember, maga mögé utasítva a nehezebb, krémes, piskótás tortákat. Nálunk már szinte kötelező eleme az összejöveteleknek. :) 

habtejszín tejföl citrom gyümölcs sárgabarack ribizli barack

Hozzávalók:

kb. 300 g babapiskóta

500 g tejszín

1 nagy doboz tejföl/görög joghurt (450 g)

8 dkg porcukor (több/kevesebb ízlés szerint)

30 dkg friss gyümölcs

1 citrom leve és reszelt héja

habtejszín tejföl citrom gyümölcs sárgabarack ribizli barack

Elkészítés:

A habtejszínt verd fel, majd forgasd hozzá a tejfölt, szitáld bele a porcukrot és a citrom lereszelt héját.

Készíts elő egy jénait, majd rétegezz le az aljára babapiskótát.

Locsold meg egy kevés citromlével, majd kanalazz rá egy adagot a tejszínes krémből.

A gyümölcsöt mosd meg, majd készítsd elő, ha kell szeleteld fel.

Rakosgasd a gyümölcs egy részét a habos krémre.

Ezt követően ismét rétegezd az alapanyagokat, amíg el nem fogynak. Én általában 3 réteget szoktam készíteni.

Tipp: Eperből a legfinomabb, de készítettem már nektarin&málna duóval, most pedig a ribizli-sárgabarack volt soron. Halkan jegyzem meg, hogy télen (hol van az még?) egyébként szuper kivivel vagy naranccsal is.

habtejszín tejföl citrom gyümölcs sárgabarack ribizli barack

Ha tetszett a bejegyzés, gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb finomságokról! :) 

0 Tovább

Brokkolis-sonkás lasagne

A tőlem szokatlanul sok hozzávaló és temérdek lépés ellenére, nem egy nagy kunszt ezt az ételt összedobni. Kicsit macerás ugyan, mert ahhoz, hogy - viszonylag - gyorsan kész legyen, eléggé figyelni kell a sorrendre és pörögni, de semmi extra hozzávalót és hatalmas kulináris tudást nem igényel. A végeredmény pedig nagyon fincsi lesz és ami szintén nem elhanyagolható, tuti marad belőle másnapra is. (Na persze nem azért, mert valakinek nem ízlene, hanem mert hatalmas adag! XD)  

lasagne brokkoli répa paradicsom hagyma sonka tészta fincsi ebédek bazsalikom paradicsomszósz fokhagyma joghurt sajt

Hozzávalók:

1 csomag lasagne lap (500 g)

1 fej brokkoli

4 db közepes méretű sárgarépa

1 nagy fej hagyma

2-3 nagyobb paradicsom

15 dkg sonka

1 doboz paradicsomszósz

3 gerezd fokhagyma

1+1 kk só, őrölt bors

1 maréknyi friss bazsalikom levél

2 tojás

1 kis doboz joghurt

10 dkg reszelt sajt

olívaolaj

lasagne brokkoli répa paradicsom hagyma sonka tészta fincsi ebédek bazsalikom paradicsomszósz fokhagyma joghurt sajt

Elkészítés:

A répát pucold meg, majd karikázd fel vékonyra. A brokkolit szedd rózsáira, majd tedd fel főni mindkettőt sós vízbe. 

A fokhagymát futtasd meg egy kevés olajon, majd öntsd hozzá a paradicsomszószt, sózd, borsozd, aprítsd bele a bazsalikomot.

Forrald össze, hogy összeérjenek az ízek.

A hagymát és a paradicsomot karikázd fel.

A lasagne lapokat áztasd be 5-5 percre forrásban lévő vízbe, hogy kicsit megpuhuljanak.

Szűrd le a megfőtt brokkolit és répát.

A sütőt melegítsd elő 190 fokra és készíts elő egy nagyobb tepsit.

Ezt követően jöhet a rétegezés:

Önts egy kevés paradicsomszószt a tepsid aljába, majd fektesd rá a lasagne lapokat. (Én 6-ot szoktam elosztani.) 

A tetejét is locsold meg a szósszal, majd oszd el egyenletesen a brokkoli és a répa felét.

Megint jöhet egy réteg tészta, majd a paradicsomszósz. Helyezd rá a sonka szeleteket, a paradicsomkarikákat és a hagymát. 

Rétegezz egy újabb adag tésztát, amire ismét kerüljön a szószból, majd jöhet a maradék brokkoli és répa.

Fedd be az utolsó 6 lasagne lappal.

A tojást verd fel, majd keverd össze a joghurttal, öntsd a tészta tetejére, majd szórd meg reszelt sajttal.

Süsd lefedve 20 percet, majd ha leszedted a fedőt, adj neki még 20 percet, hogy rápiruljon a tetejére a sajt is.

lasagne brokkoli répa paradicsom hagyma sonka tészta fincsi ebédek bazsalikom paradicsomszósz fokhagyma joghurt sajt

Egy kis segédlet a rétegezéshez:

pari szósz (1/4 adag)
lasagne lap (6 db)
pari szósz (1/4 adag)
brokkoli-répa (1/2 adag)
lasagne lap (6 db)
pari szósz (1/4 adag)
sonka-paradicsom-hagyma (összes)
lasagne lap (6 db)
pari szósz (1/4 adag)
brokkoli-répa(1/2 adag)
lasagne lap (6 db)
joghurtos-tojásos szósz+sajt (összes)

Ha tetszett a bejegyzés, gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Kovászos uborka

Tavaly készítettem először kovászos uborkát, előtte mindig a Nagymamám vagy Anyukám látta el ezt a megtisztelő feladatot. Azt hittem, hogy ez nagy ördöngösség és minimum 20 év konyhai tapasztalat kell hozzá, de kiderült, hogy szó sincs erről. A tavalyi sikereken felbuzdulva, idén már az első nyári napsugarak megjelenésekor elkészítettem az első adagot, azóta pedig nincs megállás. Bátran készítsetek Ti is magatoknak a bolti verzió helyett! 

uborka kovászos uborka savanyúság fincsi ebédek

Hozzávalók egy 2,5 l-es üveghez:

kb. 15-20 közepes méretű kovászolni való uborka

3 gerezd fokhagyma 

1 csokor kapor (Én nem vagyok nagy kapor fan, úgyhogy én spórolok vele, de aki szereti, annak hajrá!)

1 ek só

langyos víz

1 kenyér csücske

uborka kovászos uborka savanyúság fincsi ebédek

Elkészítés:

Az uborkákat sikáld meg, majd vágd le a végeiket. Irdald be hosszában 3-4 helyen.

A fokhagymát pucold meg és készítsd elő a kaprot is. 

Az üvegbe állítsd be - jó szorosan - az uborkákat, majd oszd el benne a fokhagymát és a kaprot is.

Szórd rá a sót, végül öntsd fel langyos vízzel.

Mehet rá a kenyér is, majd tedd ki a napra. Melegtől/napsütéstől függően kb. 3 nap alatt megérik.

Tipp: Én egy tálcára/tányérra szoktam állítani az üveget, hogy ha esetleg kifolyna belőle a lé, ne az asztalra menjen, hanem a tálcára. Egy kis tálkát pedig a kenyér tetejére szoktam helyezni.

Ha éjszaka nagyon hideg lenne, érdemes behozni a lakásba.

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is. 

0 Tovább

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Címkefelhő

édességek (173),tojás (129),liszt (118),cukor (116),vaj (76),tej (66),vendégvárók (49),joghurt (49),tejföl (48),sütőpor (48),citrom (47),karácsony (45),fincsi ebédek (45),hagyma (42),sajt (40),ráérős reggelik (39),advent (39),csokoládé (39),túró (38),kakaópor (37),adventi naptár (36),olaj (36),habtejszín (36),paradicsom (35),fahéj (33),eper (32),rohanós vacsorák (32),tejszín (32),narancs (31),fokhagyma (31),gyors muffinok (30),porcukor (29),barack (28),bazsalikom (27),krumpli (27),mascarpone (25),meggy (25),csoki (25),leveles tészta (24),vaníliás cukor (24),vanília (24),étcsokoládé (23),sonka (22),dió (20),pohárkrémek (20),húsvét (19),ribizli (18),málna (18),lekvár (18),(18),répa (17),élesztő (17),alma (16),keksz (16),kakaó (15),leves (15),snidling (14),szeder (14),saláta (14),pite (14),puding (13),őszibarack (13),piskóta (13),sárgabarack (13),fehércsoki (13),kolbász (12),petrezselyem (12),oregánó (12),gyümölcs (12),muffin (12),szegfűszeg (12),krémsajt (12),kókusz (12),paradicsomszósz (11),étcsoki (11),kukorica (11),gasztroajándék (10),görög joghurt (10),áfonya (10),bonbon (10),csirkemell (10),paprika (10),bors (10),zöldfűszer (10),spenót (9),majonéz (9),méz (9),brownie (9),lilahagyma (9),tészta (9),rozmaring (9),olívaolaj (9),torta (8),póréhagyma (8),dekorcukor (8),sajtkrém (8),sütőtök (8),mustár (8),krémleves (8),halloween (8),banán (8),cseresznye (8),zabpehely (8),kókuszreszelék (8),rétes (8),kelttészta (7),mák (7),palacsinta (7),medvehagyma (7),szilva (7),újhagyma (7),ánizs (6),aszalt áfonya (6),bor (6),farsang (6),trüffel (6),anyák napja (6),likőr (6),tejcsokoládé (6),szódabikarbóna (6),chili (6),kaliforniai paprika (6),ricotta (6),fánk (6),rugelach (6),baracklekvár (6),fehércsokoládé (6),tök (5),rizs (5),levendula (5),hidegtál (5),csoki pasztilla (5),pogácsa (5),szalonna (5),mandula (5),kávé (5),marcipán (5),babapiskóta (5),réteslap (5),uborka (5),görögjoghurt (5),burgonya (5),fehérbor (5),olívabogyó (5),pizza (5),gyorsvacsi (5),nutella (5),kandírozott narancs (4),bacon (4),mogyoró (4),sajttorta (4),vanília aroma (4),zabkeksz (4),borsó (4),valentin-nap (4),cukkini (4),mandarin (4),zselatinfix (4),erdei gyümölcs (4),körte (4),cheesecake (4),káposzta (4),csirke (4),kivi (4),szalámi (4),barnacukor (4),eperlekvár (4),gyümölcskenyér (4),zöldség (4),menta (4),kefír (3),gesztenye (3),Rohanós vacsorák (3),mozzarella (3),chili paprika (3),csicseriborsó (3),tócsni (3),gofri (3),fetasajt (3),étkezési keményítő (3),virsli (3),aprósütemény (3),blogkóstoló (3),besamel (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),tortazselé (3),szülinap (3),aszalt gyümölcs (3),mézeskalács (3),befőzés (3),búzadara (3),mazsola (3),citromfű (3),kávétejszín (3),ehető ajándék (3),lekvárfőzés (3),fondant (3),szezámmag (3),darált hús (3),tortilla (3),torma (3),vöröshagyma (3),amerikai palacsinta (3),brokkoli (3),mexikói (3),csiga (3),víz (3),rum (3),linzer (3),kalács (3),pirospaprika (3),lepény (3),mártogatós (3),lasagne (3),olajbogyó (3),cékla (3),szilveszter (3),pizzaszósz (3),feta (2),alaplé (2),zöldborsó (2),knorr (2),parmezán (2),majoranna (2),promóció (2),vodka (2),keményítő (2),szerecsendió (2),fagyi (2),kuglóf (2),ananász (2),ételfesték (2),müzli (2),zselatin (2),margarin (2),raffaello (2),fehér csokoládé (2),gyümölcsrizs (2),bukta (2),fagylalt (2),jégkrém (2),nyaralás (2),csokikrém (2),mogyorókrém (2),aszalt szilva (2),penne (2),magyarprovence (2),dzsemfix (2),salsa szósz (2),levendulabirtok (2),pálinka (2),grillcsirke (2),pasztilla (2),turmix (2),cheesecake brownie (2),oreo keksz (2),linzertészta (2),sütipecsét (2),gyerekek (2),Édességek (2),tejszínhab (2),tésztasaláta (2),szörp (2),jalapeno (2),teljes kiőrlésű liszt (2),bab (2),készülődés (2),zsömle (2),darált keksz (2),mozarella (2),zsír (2),töltött tojás (2),chorizo (2),pizzagolyó (2),zserbó (2),Gyors muffinok (2),pesto (2),aszalt paradicsom (2),gyümölcskosárka (2),feta sajt (2),füstölt sajt (2),juhtúró (2),kókusztej (2),lime (2),cukormáz (2),smoothie (2),curry (2),bögrés (2),zsemlemorzsa (2),alkohol (2),gyors vacsorák (2),ehető ajándékok (2),hamburger (2),meggybefőtt (2),bodza (2),balzsamecet (2),piskótatekercs (2),bodzaszörp (2),sűrített tej (2),pompos (2),háztartásikeksz (1),vaníliarúd (1),mézeskalácsfűszer (1),graham liszt (1),barna cukor (1),baileys (1),körözött (1),sütésnélkül (1),író (1),narancslé (1),blondie (1),kevert (1),karfiol (1),besamel mártás (1),füge (1),bögrés sütemény (1),aranygaluska (1),rumaroma (1),fügelekvár (1),túró rudi (1),kínai (1),szójaszósz (1),kakaóscsiga (1),töltött krumpli (1),pillecukor (1),lasagne tészta (1),hidegtálak (1),szilvalekvár (1),mézeskalács fűszer (1),vanília puding (1),puncs puding (1),méteres kalács (1),tejberizs (1),maszatolós torta (1),clafoutis (1),barackpüré (1),krumplilángos (1),gnocchi (1),vörös áfonya (1),mexikói alap (1),kávélikőr (1),húsleves alaplé (1),pirítós (1),túrós batyu (1),túrós táska (1),tejpite (1),cseresznye lekvár (1),mérésnélkül (1),bögréssüti (1),nektarin (1),nyár (1),tejpor (1),raffaello golyó (1), (1),citromsav (1),levendulás (1),rétesliszt (1),psikóta (1),tejcsoki (1),vonat (1),gyertya (1),nudli (1),tiramisu (1),vaníliás pudingpor (1),szóda (1),barackpálinka (1),knorr 100%természetesalapok (1),trnd (1),vanília kivonat (1),főzőkrém (1),aprósüti (1),édesség (1),chilis bab (1),bögrés süti (1),knorr 100% természetes alapok (1),bolognai (1),zödfűszer (1),daráltkeksz (1),monoszló (1),masni (1),moszonló (1),kiszúró (1),mogyoróvaj (1),erőspaprika (1),császármorzsa (1),gesztenye massza (1),ehetőajándék (1),aszaltsárgabarack (1),aszaltbarack (1),aszaltgyümölcs (1),kenyér (1),kruton (1),denevér (1),saj (1),gorgonzola (1),lila hagyma (1),citromlé (1),narancslekvár (1),vajkrém (1),barbérlevél (1),koriander (1),ballagás (1),ciabatta (1),hawaii (1),bevonat (1),tahini (1),munkaebéd (1),Ráérős reggelik (1),Vendégvárók (1),hús (1),töltelék (1),eperszósz (1),karaj (1),habfixáló (1),mákosguba (1),kapcsolat (1),paradicsomkonzerv (1),lecsó (1),bográcsozás (1),szalonnasütés (1),csilipaprika (1),csokipasztilla (1),bagett (1),kuszkusz (1),grillezés (1),velence (1),savanyúság (1),kovászos uborka (1),teszínhab (1),gyömölcs (1),pizzafeltét (1),csokiszósz (1),töltött hús (1),olaszrizling (1),quesadilla (1),nachos (1),penne (1),sonkatekercs (1),töltött karaj (1),áfonyalekvár (1),reggeli (1),borkóstoló (1),képviselő fánk (1),gyümölcslé (1),képviselőfánk (1),zöldbab (1),koktél (1),buli (1),rukkola (1),krém (1),muffinok (1),smarties (1),zselé (1),Anyák Napja (1),csokiskeksz (1),street food (1),hamburgerhús (1),ketchup (1),grillkolbász (1),cookies (1),vacsora (1),kelt tészta (1),tavasz (1),sztrapacska (1),péksütemény (1),csokissüti (1),hámozott paradicsom (1),panír (1),paradicsom püré (1),aprósütemények (1),sós aprósütemények (1),karácsonyi ebéd (1),ebédmenü (1),desszert (1),főétel (1),zeller (1),tárkony (1),jelmez (1),gumicukor (1),dekoráció (1),kifli (1),krumplifánk (1),mákos guba (1),aszalvány (1),kandírozott gyümölcs (1),rizskoch (1),avokádó (1),szaloncukor (1),sárgarépa (1),fehérrépa (1),karalábé (1),zeller (1),étcsokokoládé (1),gesztenyemassza (1),majonézes burgonya (1),franciasaláta (1),zöldségkeverék (1),fatörzs (1),bejgli (1),hab (1),szósz (1),salsa (1),krumplipüré (1),köret (1),túrókrém (1),ragu (1),sertéslapocka (1),lapocka (1),sertés (1),VKF (1),pulykamell (1),rántott (1),panírozás (1),rántott tök (1),steak burgonya (1),SAD! (1),ősz (1),vörösbor (1),kakaós csiga (1),meggylekvár (1),kandírozott narancshéj (1),almáspite (1),tökfaragás (1),olíva bogyó (1),sütögetés (1),köménymag (1),lilakáposzta (1),pizzás csiga (1),sajtos roló (1),kacsacomb (1),kacsa (1),ecet (1),párolt lilakáposzta (1),churros (1)

Utolsó kommentek