Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kókuszos, epres pohárkrém

Olyan vicces, hogy minden évben az első csomag epret a Nagyszüleimtől kapjuk. A nyuszi ajándékok mellett, mindig van 1-1 csomag friss gyümi is. Idén ráadásul még húsvétig sem kellett várnunk, mert egyik látogatásuk alkalmával hoztak ajándékba egy jó nagy adagot. Nagyon megörültem neki, mert tavasszal azért már eléggé unja az ember a banánt, narancsot, az almát és a kivit. A baj az, hogy ilyenkor tényleg annyira megörülök az epernek, hogy hajlamos vagok tartogatni, spórolni vele, nem felfalni azonnal, így pedig kvázi egy részét megrohasztom. Elhatároztam, hogy idén ez máshogy lesz, és azonnal fel is dolgoztam a gyümölcs egy részét. Kókusszal és tejszínnel kombináltam, majd poharakba rétegeztem. 

habtejszín görögjoghurt eper pohárkrémek édességek kókuszreszelék porcukor

Hozzávalók 6 főre:

2 dl habtejszín

200 g görög joghurt

4 ek porcukor 

100 g kókuszreszelék

1 csomag kókuszos keksz

250 g eper

habtejszín görögjoghurt eper pohárkrémek édességek kókuszreszelék porcukor

Elkészítés:

Elsőként verd fel a habtejszínt, szitáld hozzá a porcukrot és óvatosan forgasd bele a kókuszreszeléket és a görög joghurtot is.

A kekszeket törd egy picit össze, az epreket pedig mosd meg, majd ízlés szerint aprítsd fel. 

Most jöhet a rétegezés.

A keksz felét oszd el a poharak aljába. Kanalazz rájuk egy jó adag krémet, majd szórd meg eperrel.

Ezt követően a maradék, összetört keksz jön, majd a kókuszos, habos réteg, végül pedig díszítsd a poharakat a maradék eperrel.

habtejszín görögjoghurt eper pohárkrémek édességek kókuszreszelék porcukor

Tipp: Tálalásig tartsd hűtőben a desszerteket. 

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Besameles karfiol

Nekem abszolút bejönnek a jó idő beköszöntével a könnyebb, húsmentes kajcsik és a friss saláták. Persze tudom, hogy az átlag férfiember ezeket a finomságokat csak kikacagja. Így a következő recept lehet akár egy különlegesebb köret is, de nálunk önálló fogásként is tökéletesen megállta az elmúlt évek során a helyét. Azért nem mondom, hogy nem fordult elő egy kis husis turbózás sohasem. Volt például, hogy Anyából előjött a magyar Jóasszony és egy "mini" adag házi sült szalonnával megbolondította a mi kis natúr, szerény ebédkénket. Hát úgy sem volt rossz, bevallom. :) 

karfiol besamel besamel mártás liszt vaj tej fincsi ebédek

Hozzávalók:

1 kisebb fej karfiol

1 púpos ek vaj

2 púpos ek liszt

3 dl tej

1+1 kk só, bors, szerecsendió

1 tojás

5 dkg sajt

karfiol besamel besamel mártás liszt vaj tej fincsi ebédek

Elkészítés:

A karfiolt vágd rózsáira, mosd meg.

Tedd fel sós vízben főni.

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és vajazz ki egy kisebb tepsit.

A besamel mártáshoz a vajat olvaszd fel, majd keverd bele a lisztet, pirítsd világosra, végül öntsd fel tejjel. Keverd csomómentesre.

Ízesítsd sóval, borssal és szerecsendióval.

Sűrítsd be, majd tedd félre picit kihűlni. Ha már nem olyan forró, üsd hozzá a tojást is. 

Ha a karfiol már majdnem puha, szűrd le. 

Halmozd a tepsibe, majd öntsd rá a besamel mártást. Reszeld rá a sajtot, majd mehet is a tepsibe.

Süsd kb. 20 percig, míg a sajt szépen ráolvad, rápirul az étel tetejére.

Tálald friss salátával.

karfiol besamel besamel mártás liszt vaj tej fincsi ebédek


Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

1 Tovább

Reggeli smoothie-k

A babavárás utolsó heteiben eléggé meg vagyok lőve a folyadékbevitel szempontjából (is). Eddig 2-3 litert kellett meginnom - hozzáteszem kínkeservesen - naponta, de a szülésznőm nemrégiben rálicitált erre a számra és 3-4 litert javasolt. Mivel üdítőket nem igazán szeretnék fogyasztani, a víz pedig már eléggé uncsi, kitaláltam, hogy a napot fincsi smoothiekkal fogom kezdeni. Szerencsére annyi féle variáció, ízesítés lehetséges, hogy minden nap újabb és újabb finomságokat tudok készíteni magamnak. Jöjjön is akkor 3 különböző ital.

ráérős reggelik smoothie turmix gyümölcs eper narancs narancslé kivi banán joghurt kókusz fahéj vanília

1. Nap: Kivis, narancsos, epres smoothie

Hozzávalók: 

2 dl 100%-os narancslé

4 db nagyobb szem eper

1 kivi

1 kk fahéj

ráérős reggelik smoothie turmix gyümölcs eper narancs narancslé kivi banán joghurt kókusz fahéj vanília

2. Nap: Gyümölcsös, vaníliás smoothie

Hozzávalók:

2 dl 100%-os narancslé

1 kisebb banán

4 db nagyobb szem eper

2 ek zabpehely

1 kk vanília aroma

ráérős reggelik smoothie turmix gyümölcs eper narancs narancslé kivi banán joghurt kókusz fahéj vanília

3. Nap: Kókuszos-epres smoothie

Hozzávalók:

1 kis doboz natúr joghurt

5 szem eper

0,5-1 dl víz a joghurt sűrűségétől függően

2 ek kókuszreszelék

ráérős reggelik smoothie turmix gyümölcs eper narancs narancslé kivi banán joghurt kókusz fahéj vanília

Elkészítés:

A gyümölcsöket mosd meg, vágd nagyobb darabokra.

Tedd őket a turmixgépbe.

Önsd hozzá a folyadékot, ízesítsd, majd turmixold simára.

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

1 Tovább

Papa kedvence: Az Aranygaluska

Nagypapám szülinapját egy elég érdekes családi legenda övezi. Az a helyzet ugyanis, hogy nem tudjuk pontosan, hogy szegény ténylegesen mikor is született. A Dédnagyim egy elég rafkós asszony volt, és egy kicsit csalt a Papa születési anyakönyvi kivonatával. Az iratban egy márciusi dátum szerepel, de valójában valamikor előző év karácsonya és szilvesztere közé esett a nagy nap. Nah, de miért is mókolt a Jóasszony a szülinappal? Épp a II. világháború derekán járunk és a Mamus előre látóan átcsúsztatta következő évre a szülinapot, hogy Papát egy évvel később vigyék el katonának. Jó sztori, igaz?

Minden esetre mi a fiktív dátum szerint ünneplünk. Idén a kedvenc édességével, az aranygaluskával köszöntöttem fel, mert évről évre visszatérő téma, hogy szegény Nagymamám nem csinál neki (eleget). Gondoltam én most meglepem egy jó nagy adaggal, nekem úgy sem vallaná be, ha nem teljesen olyan, mint az emlékeiben. (Mamát meg kiidegeli vele.) :D A sütinek nagy sikere volt, bár az tény,  hogy nem az a gyorsan összedobom kategória. Ettől független megfogadtam, hogy évente minimum egyszer elkészítem Neki. :) 

liszt vaj élesztő tej dió cukor tojás édességek kelttészta aranygaluska

Hozzávalók a tésztához:

50 dkg liszt

5 dkg vaj

1 kocka élesztő

5 dkg cukor

2 tojás

2,5 dl tej

pici só

20 dkg darált dió

20 dkg cukor

kb.  5 dkg olvasztott vaj

liszt vaj élesztő tej dió cukor tojás édességek kelttészta aranygaluska

Hozzávalók a vanília mártáshoz:

7dl tej

1 csomag vaníliás pudingpor

1 kk vanília aroma

3 ek cukor

liszt vaj élesztő tej dió cukor tojás édességek kelttészta aranygaluska

Elkészítés:

A tészta hozzávalói lehetőleg legyenek mind szobahőmérsékletűek, hogy szépen meg tudjon kelni az aranygaluska.

A langyos tejbe elsőként morzsold bele az élesztőt és tedd félre, míg felfut.

A lisztet, a cukrot, a sót, a tojásokat és a vajat mérd ki egy nagy tálba.

Ha felfutott az élesztő, öntsd az előzőekhez és alaposan dolgozd össze az egészet.

Meleg helyen, letakarva keleszd kb. egy órát.

Közben a diót keverd össze a cukorral és kenj ki vajjal egy közepes méretű tepsit. Egyengess el benne egy kevés cukros-diót.

A maradék vajat olvaszd fel.

liszt vaj élesztő tej dió cukor tojás édességek kelttészta aranygaluska

Ha szépen megkelt a tészta, lisztezett deszkán formázz belőle kígyót, majd vágd ujjnyi darabkákra.

A darabkákat forgasd meg az olvasztott vajba, majd a cukros dióba.

Sorakoztasd szorosan egymás mellé a tepsibe őket.

Ha mindegyik tészta darabka elfoglalta a helyét, letakarva keleszd még további 30 percig.

Közben melegítsd elő a sütőt 180 fokra, majd a kelesztés után süsd az aranygaluskát kb. 30 percig.

A vanília pudingot készítsd el a csomagoláson látható utasítás szerint, csak egy picit több tejjel. 

liszt vaj élesztő tej dió cukor tojás édességek kelttészta aranygaluska

Ui.: A vanília mártást persze lehet extrázni, de én direkt egy legalapabb verziót csináltam, mert Mama iszonyat menő borsodója nem nyerte el Papa tetszését. XD  

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

4 Tovább

Medvehagymás töltött krumplik

Imádom ezt a különleges, kissé fokhagymás ízű finomságot, így igyekszem alaposan kihasználni a sajnos nem túl hosszú medvehagyma szezont. Jöhet sós nasiként, vendégváróként, valamilyen körözött jellegű, reggeli krémként, de például Nagymamám idén hatalmasat újított és egy isteni krémlevest készített belőle. Anya is remekelt, a csirke ragulevest turbózta fel medvehagymás gombócokkal. Én is maradtam a főétel vonalon és az alábbi töltött krumplit álmodtam meg. Tetemes mennyiségű medvehagymát használtam fel hozzá és azt kell hogy mondjam, nagyon nem tettem rosszul. :)

medvehagyma krumpli töltött krumpli fincsi ebédek sajt sajtkrém tejföl

Hozzávalók:

6 közepes szem krumpli

1 kisebb csokor medvehagyma

1 tubus sajtkrém 

3 ek tejföl

1+1 kk só, bors

+egyéb finomságok ízlés/hűtő tartalma szerint: pl. sonka, kukorica, répa, borsó, stb.

medvehagyma krumpli töltött krumpli fincsi ebédek sajt sajtkrém tejföl

Elkészítés:

A krumplikat jó alaposan sikáld meg és tedd fel sós vízben főni.

Közben a sajtkrémet keverd ki a tejföllel.

A medvehagymát vágd apróra és szórd a masszához.

Itt adhatsz hozzá még egyéb finomságokat is, pl. sonkát vagy plusz zöldségeket. Én most vékonyra szeletelt répát kevertem még bele.

Sózd, borsozd.

Ha megfőtt a krumpli szűrd le és hagyd kicsit kihűlni.

Közben melegítsd elő a sütőt 200 fokra és készíts elő egy kisebb tepsit. Locsolj az aljára egy kevés olajat, hogy ne tapadjanak le a burgonyák.

Vágd félbe őket, majd a közepükből kanalazz ki egy keveset.

A kikanalazott krumpli pépet add a medvehagymás sajtkrémhez, majd dolgozd össze az egészet.

Ültesd a félbevágott burgonyákat a tepsibe, majd mindegyikbe kanalazz jó nagy adagot a krémsajtos töltelékből.

Szórd rájuk reszelt sajtot, majd süsd lefedve, kb 20 percig, majd fedő nélkül további 15 percig, hogy kicsit megpiruljanak.

Tálald tejföllel és friss salátával. 

medvehagyma krumpli töltött krumpli fincsi ebédek sajt sajtkrém tejföl

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

2 Tovább

Húsvéti sajtkrémes kiflik

Tudom, hogy kicsit már túlkoros vagyok a nyuszikereséshez, de olyan szerencsés vagyok, hogy a mai napig ellátogat a kertünkbe húsvét vasárnap a Nyuszi (értsd: Anya). A húsvéti menetrend a következő: Felmegyünk Anyáékhoz olyan 9-10 felé és együtt reggelizünk mindenféle finomságot, mielőtt nekiiramodnánk és felfedeznénk a fincsi csokikat a virágok között. Az ünnepi asztalon elmaradhatatlan a sonka, a tojás, a tetemes mennyiségű friss, tavaszi zöldség, a húsvéti kalács és ez az isteni finom, puha sajtkrémes kifli.  

ráérős reggelik húsvét kelttészta tej élesztő liszt vaj cukor só sajt sajtkrém tojás

Hozzávalók:

5 dl tej

15 dkg vaj

1 ek cukor

5 dkg élesztő

1 kg liszt

4 kk só

1 nagy doboz sajtkrém

5 dkg reszelt sajt

1 tojás

ráérős reggelik húsvét kelttészta tej élesztő liszt vaj cukor só sajt sajtkrém tojás

Elkészítés:

Fél csésze langyos tejbe morzsold bele az élesztőt, majd szórj egy kevés cukrot is a tetejére, hogy könnyebben felfusson. 

A vajat olvaszd fel és tedd picit félre.

A lisztet szitáld egy nagy tálba, add hozzá a sót és a cukrot.

A felfutott élesztőt a maradék tejjel együtt szintén öntsd a tésztához.

Dolgozd össze.

Ha már kezd összeállni, csurgasd bele az olvasztott vajat is, majd dagaszd addig, míg a tészta könnyen elválik a kezedtől és a táltól is.

Meleg helyen, letakarva keleszd a duplájára.

ráérős reggelik húsvét kelttészta tej élesztő liszt vaj cukor só sajt sajtkrém tojás

A sütőt melegítsd elő 180 fokra.

Ha szépen megkelt, gyúrd át lisztezett deszkán, majd oszd 4 részre.

Nyújtsd ki az egyik tészta darabkát kb. fél cm vastagra és kör alakúra. Vágd cikkelyekre, mintha pizzát szeletelnél.

Kend meg sajtkrémmel a cikkelyeket, majd tekerd fel a kiflicskéket. 

Pakold sütőpapíros tepsire a péksütiket, majd kend meg felvert tojással és szórd meg reszelt sajttal.

Süsd kb. 25 percig. 

Ismételd meg a műveletet a maradék 3 tészta darabkával.

ráérős reggelik húsvét kelttészta tej élesztő liszt vaj cukor só sajt sajtkrém tojás

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

További húsvéti recepteket itt találsz:

Húsvéti kekszek készítése gyerekekkel

Húsvéti epres muffin

Répatortás muffin

Boci szelet

Ünnepi kakaós kalács

Krémsajtos, medvehagymás kiflik

Töltött tojás

Húsvéti rugelach

Sonkás krumpli csónakok

Húsvéti sonkás rétes

Medvehagymás lepény

Sonkás-tormás ricottakrém

Tavaszi tojássaláta

0 Tovább

Húsvéti túrókrém tojással és medvehagymával

A hagyományos sonka-tojás-torma szentháromság mellett minden évben igyekszünk Anyával kicsit feldobni  valamilyen újdonsággal a húsvéti reggelijeinket. Emlékszem, egyik évben spenótos-fetás lepény készült, tavaly sonkás rétes, de a házi péksütik (kalács, sajtkrémes kiflicske) sem hiányozhatnak soha. A sok friss, ropogós tavaszi zöldség is elengedhetetlen, de a joghurtos, majonézes salik is jöhetnek ilyenkor a családnak. A fentiek mellett szuper kiegészítő lehet ez a túrókrém is, hiszen felfedezhetjük a hozzávalói között mind a tavaszi, mind a húsvéti ízvilágot is. Én idén mindenképp elkészítem az ünnepi hosszú hétvégén.  

túró medvehagyma tojás tejföl majonéz mustár húsvét ráérős reggelik

Hozzávalók:

25 dkg túró

4 ek tejföl

2 ek majonéz

1 kk mustár

1 kisebb csokor medvehagyma

5 nagyobb tojás

1 kk só, őrölt bors

túró medvehagyma tojás tejföl majonéz mustár húsvét ráérős reggelik

Elkészítés:

A tojást tedd fel főni.

Ez alatt az idő alatt a medvehagymát vágd apróra.

A túrót keverd össze a tejföllel, a majonézzel és a mustárral, majd szórd bele a felaprított medvehagymát.

Ha kész a tojás, pucold meg, majd ezt is vágd kisebb kockákra.

Add a medvehagymás krémhez.

Sózd, borsozs ízlés szerint.

Tálald friss pékáruval és sok-sok zöldséggel.

túró medvehagyma tojás tejföl majonéz mustár húsvét ráérős reggelik

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

További húsvéti recepteket itt találsz:

Húsvéti kekszek készítése gyerekekkel

Húsvéti epres muffin

Répatortás muffin

Boci szelet

Ünnepi kakaós kalács

Krémsajtos, medvehagymás kiflik

Töltött tojás

Húsvéti rugelach

Sonkás krumpli csónakok

Húsvéti sonkás rétes

Medvehagymás lepény

Sonkás-tormás ricottakrém

Tavaszi tojássaláta

0 Tovább

Epres, banános, étcsokis muffin

A kisebbik öcsémmel elég nagy a korkülönbség köztünk, ugyanis 13 éves voltam, mikor született. Még csak most kezdte a gimit, e mellett pedig sógor és hamarosan nagybácsi is lesz. Elég vicces, de szerencsére nagyon jól kijövünk egymással. (Főleg mióta már nem lakom otthon. XD) A múltkor megkért, hogy süssek neki valami szupi kis édességet a suliba, angol órára. Fontos volt, hogy könnyen szétosztható finomság legyen, hiszen minden gyereket meg kellett kínálni, illetve nem lehetett túl bonyolult az elkészítése sem, 650 féle alapanyaggal, mert angolul kellett mesélnie róla. Ki is találtuk, hogy a legjobb valami fincsi muffin lenne, sok gyümölccsel és csokival, de az egyik kis osztályársa beelőzött minket. A muffin ugyan saját célra elkészült, a suliba pedig kókuszgolyókat gyártottunk. Azt hiszem így mindenki jól járt. :)

gyors muffinok eper banán csokoládé étcsoki kakaópor liszt cukor olaj joghurt sütőpor vanília édességek

Hozzávalók kb. 16-18 darabhoz:

2 tojás

12 dkg cukor

25 dkg joghurt

1,2 dl étolaj

1 kk vanília aroma

25 dkg liszt

fél csomag sütőpor

5 dkg kakaópor

25 dkg eper

2 banán

10 dkg étcsokoládé

gyors muffinok eper banán csokoládé étcsoki kakaópor liszt cukor olaj joghurt sütőpor vanília édességek

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és készítsd elő a muffin sütődet.

A cukrot jó alaposan keverd ki a tojásokkal.

Ezt követően jöhet a joghurt, az olaj és a vanília aroma is.

Egy másik edényben keverd össze a lisztet, a kakaót és a sütőport, majd szitáld a tojásos masszához.

Az epret, a banánt és a csokit is vágd kisebb darabokra, majd a finomságok nagy részét keverd a tésztába.

Adagold a masszát a sütőformába, majd helyezz 1-2 szem eper, banán, illetve csoki darabot a tészta tetejére.

Süsd kb. 20 percig a muffinokat.

gyors muffinok eper banán csokoládé étcsoki kakaópor liszt cukor olaj joghurt sütőpor vanília édességek

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Medvehagymás, túrós lepény

Egyik nap megkértem Gy.-t, hogy a munkahelye melletti piacról hozzon nekem egy kevés medvehagymát. Tudhattam volna, hogy a keveset ő máshogy értelmezi, de valahogy úgy voltam vele, hogy csak megoldja. Tény, hogy megoldotta, hatalmas tripla csokorral állított haza. Mondtam neki, hogy ez így nagyon kedves tőle, de mit fogok csinálni ekkora adaggal. Kész recept ugyanis nem volt egy darab sem a fejemben, csak a szezonja miatt szerettem volna egy keveset. Azt már tudjátok rólam, hogy kidobni nagyon nem szeretek semmit, így rögtön elkezdtem agyalni, hogy mivel is társíthatnám a medvehagymát. Így jött a képbe a túró, a paradicsom és a kolbász. Szerintem nagyon jó kis vacsi recept, ha van kedvetek, próbáljátok ki bátran! :)

medvehagyma túró kolbász paradicsom tejföl leveles tészta rohanós vacsorák vendégvárók

 Hozzávalók:

1 csomag leveles tészta

25 dkg túró

1 kis doboz tejföl

1 kis csokor medvehagyma

1 kk só, frissen őrölt bors

5-10 dkg kolbász

2 paradicsom

5-10 dkg sajt

pici liszt a nyújtáshoz

medvehagyma túró kolbász paradicsom tejföl leveles tészta rohanós vacsorák vendégvárók

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 200 fokra és bélelj ki sütőpapírral egy nagy tepsit.

A túrót keverd össze a tejföllel. Ízesítsd sóval, borssal.

A medvehagymát vágd apróra és add a túrós masszához.

A tésztát lisztezett deszkán nyújtsd tepsi méretűre, majd terítsd is bele a tepsibe. Szurkáld meg itt-ott villával, hogy ne púposodjon fel majd sütés közben.

Kend meg a medvehagymás krémmel az egészet.

A kolbászt és a paradicsomot szeleteld fel, majd szórd rá a lepényre.

Végül reszelj rá sajtot, majd mehet is a sütőbe.

Süsd kb. 12 percig, majd adj neki még 3 perc légkeverést, hogy kissé megpiruljon a lepény.

Ha kész, szeleteld fel és tálald friss salátával.

medvehagyma túró kolbász paradicsom tejföl leveles tészta rohanós vacsorák vendégvárók

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Húsvéti rugelach

A karácsonyi diós, barackos rugelach sikerén felbuzdulva el szerettem volna készíteni ennek a finomságnak a húsvéti verzióját is. A krémsajtos tésztába így mi más lehetne a töltelék, mint egy kevés torma és sonka. :) Kicsit ugyan féltem, hogy a torma miatt nem nyeri majd el a tetszésünket, de azt kell, hogy mondjam, hogy isteni lett. Tény, hogy nem túl hagyományos az ízvilág, de szerintem egy próbát mindenképp megér. Ráadásul a locsolók is tuti értékelni fogják, ha nem a 100. sajtos pogácsával kínáljuk meg őket, hanem valami különlegesebbel.

rugelach liszt vaj krémsajt tojás torma sonka sajt vendégvárók

Hozzávalók:

200 g vaj

200 g krémsajt

250 g liszt (+ egy kevés a nyújtáshoz)

1 kk só

1 tojás a lekenéshez

10 dkg sajt

10 dkg sonka

kb. fél üveg torma

rugelach liszt vaj krémsajt tojás torma sonka sajt vendégvárók

Elkészítés:

A puha vajat, a krémsajtot, a sót, és a lisztet dolgozd össze egy nagy tálban. Elég ragacsos tésztát kapsz, de nem kell megijedni, ilyennek kell lennie.

Tedd hűtőbe minimum 1-2 órára, hogy könnyebb legyen vele dolgozni.

A sajtot reszeld le, a sonkát felezd, vagy harmadold el, és készítsd elő a tormát is.

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és bélelj ki egy tepsit sütőpapírral.

A tésztát felezd el, és nyújtsd ki kör alakúra egy bőven lisztezett deszkán.

Vágd kb. 12 cikkelyre, mintha pizzát szeletelnél.

Mindegyiket kend meg tormával, de vigyázz, hogy ha nagyon erős, ne tegyél rá túl sokat.

Helyezd el a sonka darabokat is, majd szórd meg a cikkelyeket reszelt sajttal.

A hosszabbik oldaluknál kezdve tekerd fel a kiflicskéket, majd pakold át őket a tepsire.  

Kend meg őket felvert tojással, és szórj rájuk reszelt sajtot.

Süsd 180 fokon kb. 20 percig a finomságokat. 

A másik adag tésztával is ugyanígy járj el.

rugelach liszt vaj krémsajt tojás torma sonka sajt vendégvárók

Ha tetszett a bejegyzés, gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

További húsvéti recepteket itt találsz:

Húsvéti kekszek készítése gyerekekkel

Húsvéti epres muffin

Répatortás muffin

Boci szelet

Ünnepi kakaós kalács

Krémsajtos, medvehagymás kiflik

Töltött tojás

Sonkás krumpli csónakok

Húsvéti sonkás rétes

Sonkás-tormás ricottakrém

Tavaszi tojássaláta

0 Tovább

Mogyorós, meggyes, csokis kevert

Nem tudom, hogy a munkahelyeiteken mennyire szokás ünnepelni a szülinapokat, névnapokat, de nálunk nagy hagyománya van az utóbbinak. Szinte évente változik, hogy csoportosan, bizonyos időközönként tartsuk vagy esetleg egyénileg, de igazából nem is ez a lényeg, hanem a sok finomság, amivel az ünnepelt(ek készül(nek) a jeles eseményre. (Na, meg persze az ajándék. :D)

Gy. munkahelyén fél évente közösen névnapoznak, és az 1. féléves bulit pont a napokban tartották. Gy. megkért, hogy készítsek valamit, amit bevihet, amivel semmi gond nincs, de néha nehéz már kitalálnom, hogy mi is legyen az a valami. :D Kértem ötleteket, de csak addig jutott, hogy olyan süti legyen, ami a blog szempontjából is hasznos. XD Hát ez lett belőle. Nem állítom, hogy fotogén, de nagyon nagyon finom. :) 

mogyoró csokoládé édességek liszt cukor tojás kevert kakaópor meggy sütőpor meggybefőtt

Hozzávalók:

15 dkg cukor

3 tojás

15 dkg vaj

1 dl tej

15 dkg liszt

5 dkg kakaópor

1 csomag sütőpor

1 tábla egész mogyorós csoki 

fél üveg meggybefőtt

mogyoró csokoládé édességek liszt cukor tojás kevert kakaópor meggy sütőpor meggybefőtt

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és bélelj ki egy közepes méretű tepsit sütőpapírral.

A cukrot keverd ki a tojással és a vajjal. 

A liszthez add hozzá a kakaóport és a sütőport, majd szitáld a cukros keverékhez.

Lazítsd tejjel.

A masszát kanalazd a tepsibe.

A befőttet szűrd le, a csokit vágd apró darabokra.

Szórd meg a tésztát a gyümölccsel és a mogyorós csokoládé darabkákkal.

Mehet is az édesség a sütőbe, ahol süsd kb. fél óráig. 

mogyoró csokoládé édességek liszt cukor tojás kevert kakaópor meggy sütőpor meggybefőtt

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

1 Tovább

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Címkefelhő

édességek (173),tojás (129),liszt (118),cukor (116),vaj (76),tej (66),vendégvárók (49),joghurt (49),tejföl (48),sütőpor (48),citrom (47),karácsony (45),fincsi ebédek (45),hagyma (42),sajt (40),ráérős reggelik (39),advent (39),csokoládé (39),túró (38),kakaópor (37),adventi naptár (36),olaj (36),habtejszín (36),paradicsom (35),fahéj (33),eper (32),rohanós vacsorák (32),tejszín (32),narancs (31),fokhagyma (31),gyors muffinok (30),porcukor (29),barack (28),bazsalikom (27),krumpli (27),mascarpone (25),meggy (25),csoki (25),leveles tészta (24),vaníliás cukor (24),vanília (24),étcsokoládé (23),sonka (22),dió (20),pohárkrémek (20),húsvét (19),ribizli (18),málna (18),lekvár (18),(18),répa (17),élesztő (17),alma (16),keksz (16),kakaó (15),leves (15),snidling (14),szeder (14),saláta (14),pite (14),puding (13),őszibarack (13),piskóta (13),sárgabarack (13),fehércsoki (13),kolbász (12),petrezselyem (12),oregánó (12),gyümölcs (12),muffin (12),szegfűszeg (12),krémsajt (12),kókusz (12),paradicsomszósz (11),étcsoki (11),kukorica (11),gasztroajándék (10),görög joghurt (10),áfonya (10),bonbon (10),csirkemell (10),paprika (10),bors (10),zöldfűszer (10),spenót (9),majonéz (9),méz (9),brownie (9),lilahagyma (9),tészta (9),rozmaring (9),olívaolaj (9),torta (8),póréhagyma (8),dekorcukor (8),sajtkrém (8),sütőtök (8),mustár (8),krémleves (8),halloween (8),banán (8),cseresznye (8),zabpehely (8),kókuszreszelék (8),rétes (8),kelttészta (7),mák (7),palacsinta (7),medvehagyma (7),szilva (7),újhagyma (7),ánizs (6),aszalt áfonya (6),bor (6),farsang (6),trüffel (6),anyák napja (6),likőr (6),tejcsokoládé (6),szódabikarbóna (6),chili (6),kaliforniai paprika (6),ricotta (6),fánk (6),rugelach (6),baracklekvár (6),fehércsokoládé (6),tök (5),rizs (5),levendula (5),hidegtál (5),csoki pasztilla (5),pogácsa (5),szalonna (5),mandula (5),kávé (5),marcipán (5),babapiskóta (5),réteslap (5),uborka (5),görögjoghurt (5),burgonya (5),fehérbor (5),olívabogyó (5),pizza (5),gyorsvacsi (5),nutella (5),kandírozott narancs (4),bacon (4),mogyoró (4),sajttorta (4),vanília aroma (4),zabkeksz (4),borsó (4),valentin-nap (4),cukkini (4),mandarin (4),zselatinfix (4),erdei gyümölcs (4),körte (4),cheesecake (4),káposzta (4),csirke (4),kivi (4),szalámi (4),barnacukor (4),eperlekvár (4),gyümölcskenyér (4),zöldség (4),menta (4),kefír (3),gesztenye (3),Rohanós vacsorák (3),mozzarella (3),chili paprika (3),csicseriborsó (3),tócsni (3),gofri (3),fetasajt (3),étkezési keményítő (3),virsli (3),aprósütemény (3),blogkóstoló (3),besamel (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),tortazselé (3),szülinap (3),aszalt gyümölcs (3),mézeskalács (3),befőzés (3),búzadara (3),mazsola (3),citromfű (3),kávétejszín (3),ehető ajándék (3),lekvárfőzés (3),fondant (3),szezámmag (3),darált hús (3),tortilla (3),torma (3),vöröshagyma (3),amerikai palacsinta (3),brokkoli (3),mexikói (3),csiga (3),víz (3),rum (3),linzer (3),kalács (3),pirospaprika (3),lepény (3),mártogatós (3),lasagne (3),olajbogyó (3),cékla (3),szilveszter (3),pizzaszósz (3),feta (2),alaplé (2),zöldborsó (2),knorr (2),parmezán (2),majoranna (2),promóció (2),vodka (2),keményítő (2),szerecsendió (2),fagyi (2),kuglóf (2),ananász (2),ételfesték (2),müzli (2),zselatin (2),margarin (2),raffaello (2),fehér csokoládé (2),gyümölcsrizs (2),bukta (2),fagylalt (2),jégkrém (2),nyaralás (2),csokikrém (2),mogyorókrém (2),aszalt szilva (2),penne (2),magyarprovence (2),dzsemfix (2),salsa szósz (2),levendulabirtok (2),pálinka (2),grillcsirke (2),pasztilla (2),turmix (2),cheesecake brownie (2),oreo keksz (2),linzertészta (2),sütipecsét (2),gyerekek (2),Édességek (2),tejszínhab (2),tésztasaláta (2),szörp (2),jalapeno (2),teljes kiőrlésű liszt (2),bab (2),készülődés (2),zsömle (2),darált keksz (2),mozarella (2),zsír (2),töltött tojás (2),chorizo (2),pizzagolyó (2),zserbó (2),Gyors muffinok (2),pesto (2),aszalt paradicsom (2),gyümölcskosárka (2),feta sajt (2),füstölt sajt (2),juhtúró (2),kókusztej (2),lime (2),cukormáz (2),smoothie (2),curry (2),bögrés (2),zsemlemorzsa (2),alkohol (2),gyors vacsorák (2),ehető ajándékok (2),hamburger (2),meggybefőtt (2),bodza (2),balzsamecet (2),piskótatekercs (2),bodzaszörp (2),sűrített tej (2),pompos (2),háztartásikeksz (1),vaníliarúd (1),mézeskalácsfűszer (1),graham liszt (1),barna cukor (1),baileys (1),körözött (1),sütésnélkül (1),író (1),narancslé (1),blondie (1),kevert (1),karfiol (1),besamel mártás (1),füge (1),bögrés sütemény (1),aranygaluska (1),rumaroma (1),fügelekvár (1),túró rudi (1),kínai (1),szójaszósz (1),kakaóscsiga (1),töltött krumpli (1),pillecukor (1),lasagne tészta (1),hidegtálak (1),szilvalekvár (1),mézeskalács fűszer (1),vanília puding (1),puncs puding (1),méteres kalács (1),tejberizs (1),maszatolós torta (1),clafoutis (1),barackpüré (1),krumplilángos (1),gnocchi (1),vörös áfonya (1),mexikói alap (1),kávélikőr (1),húsleves alaplé (1),pirítós (1),túrós batyu (1),túrós táska (1),tejpite (1),cseresznye lekvár (1),mérésnélkül (1),bögréssüti (1),nektarin (1),nyár (1),tejpor (1),raffaello golyó (1), (1),citromsav (1),levendulás (1),rétesliszt (1),psikóta (1),tejcsoki (1),vonat (1),gyertya (1),nudli (1),tiramisu (1),vaníliás pudingpor (1),szóda (1),barackpálinka (1),knorr 100%természetesalapok (1),trnd (1),vanília kivonat (1),főzőkrém (1),aprósüti (1),édesség (1),chilis bab (1),bögrés süti (1),knorr 100% természetes alapok (1),bolognai (1),zödfűszer (1),daráltkeksz (1),monoszló (1),masni (1),moszonló (1),kiszúró (1),mogyoróvaj (1),erőspaprika (1),császármorzsa (1),gesztenye massza (1),ehetőajándék (1),aszaltsárgabarack (1),aszaltbarack (1),aszaltgyümölcs (1),kenyér (1),kruton (1),denevér (1),saj (1),gorgonzola (1),lila hagyma (1),citromlé (1),narancslekvár (1),vajkrém (1),barbérlevél (1),koriander (1),ballagás (1),ciabatta (1),hawaii (1),bevonat (1),tahini (1),munkaebéd (1),Ráérős reggelik (1),Vendégvárók (1),hús (1),töltelék (1),eperszósz (1),karaj (1),habfixáló (1),mákosguba (1),kapcsolat (1),paradicsomkonzerv (1),lecsó (1),bográcsozás (1),szalonnasütés (1),csilipaprika (1),csokipasztilla (1),bagett (1),kuszkusz (1),grillezés (1),velence (1),savanyúság (1),kovászos uborka (1),teszínhab (1),gyömölcs (1),pizzafeltét (1),csokiszósz (1),töltött hús (1),olaszrizling (1),quesadilla (1),nachos (1),penne (1),sonkatekercs (1),töltött karaj (1),áfonyalekvár (1),reggeli (1),borkóstoló (1),képviselő fánk (1),gyümölcslé (1),képviselőfánk (1),zöldbab (1),koktél (1),buli (1),rukkola (1),krém (1),muffinok (1),smarties (1),zselé (1),Anyák Napja (1),csokiskeksz (1),street food (1),hamburgerhús (1),ketchup (1),grillkolbász (1),cookies (1),vacsora (1),kelt tészta (1),tavasz (1),sztrapacska (1),péksütemény (1),csokissüti (1),hámozott paradicsom (1),panír (1),paradicsom püré (1),aprósütemények (1),sós aprósütemények (1),karácsonyi ebéd (1),ebédmenü (1),desszert (1),főétel (1),zeller (1),tárkony (1),jelmez (1),gumicukor (1),dekoráció (1),kifli (1),krumplifánk (1),mákos guba (1),aszalvány (1),kandírozott gyümölcs (1),rizskoch (1),avokádó (1),szaloncukor (1),sárgarépa (1),fehérrépa (1),karalábé (1),zeller (1),étcsokokoládé (1),gesztenyemassza (1),majonézes burgonya (1),franciasaláta (1),zöldségkeverék (1),fatörzs (1),bejgli (1),hab (1),szósz (1),salsa (1),krumplipüré (1),köret (1),túrókrém (1),ragu (1),sertéslapocka (1),lapocka (1),sertés (1),VKF (1),pulykamell (1),rántott (1),panírozás (1),rántott tök (1),steak burgonya (1),SAD! (1),ősz (1),vörösbor (1),kakaós csiga (1),meggylekvár (1),kandírozott narancshéj (1),almáspite (1),tökfaragás (1),olíva bogyó (1),sütögetés (1),köménymag (1),lilakáposzta (1),pizzás csiga (1),sajtos roló (1),kacsacomb (1),kacsa (1),ecet (1),párolt lilakáposzta (1),churros (1)

Utolsó kommentek