Hipp-hopp eltelt egy év és el is érkeztünk Mr. Baba 1. szülinapjához. Nem mondom, hogy nem izgultam a nagy esemény előtt, de minden ment mint a karikacsapás. Szerencsések vagyunk, mert a Ded tavasszal született, így egy jó kis kerti parti keretében tudtuk megünnepelni a nagy eseményt. A valósághoz mondjuk hozzá tartozik, hogy a szeszélyes idő miatt, még fél órával a kezdés előtt is, csak kémleltük az eget. Féltünk, hogy elmossa a bulit az eső, de Nagypapám csak legyintett, hogy ez a fekete felleg már a Körtér felett jár. Természetesen Papának igaza is lett és elkezdhettük a tereprendezést. Még egy kis lighti szülinapi dekorációra is futotta a vendégek érkezése előtt. No, de jöjjenek az ételek.
Mivel kerti partit tartottunk, nem akartam nagyon macerás ételeket. Ráadásul mindenképp olyan kellett, amit már előre össze tudunk dobni, hiszen Mr. Baba mellett azért nem áll rendelkezésre túl sok szabad idő. Így esett a választásom a tortilla-ra, hiszen a húsos, paradicsomos, zöldséges ragut már akár előző nap is meg lehet főzni. Apukám készített még hozzá egy csípős és egy fokhagymás szószt, illetve töménytelen mennyiségű friss zöldséget (paradicsomot, uborkát, hagymát, káposztát, salátát) vágtunk fel a buli előtt. Minden hozzávalót kipakoltunk az asztalra és mindenki magának készíthette el, saját ízlése szerint a tortilla-t. Az idősebb generáció miatt kissé aggódtam, de felesleges volt, mert nagyon ízlett nekik.
Tortilla recepteket itt találsz:
Sós ropogtatnivalónak Nagymamám pogácsát, én pizzás csigát sütöttem, tesómék pedig palacsintatésztába bundázott virslit készítettek. Egyszerűbb, leveles tésztás verzióért kattints ide.
Jöjjön a lényeg, az édes szekció. Muffinból nem volt hiány, mert Anyukám is, Gy. unokatesója, Kinga is, és én is sütöttem 1-1 adagot. Panni Mama természetesen hozta az elmaradhatatlan epres gyümölcstortáját. Itt persze még nincs vége az édességek sorának, mert Anyósom két túrótortával készült. Az egyik mazsolás, a másik goji bogyós, sütés nélküli, keksz alapú finomság volt. Valahogy sokan a túróra összpontosítottunk, mert öcsém barátnője, Sziszi is túrós rétest hozott, illetve én is egy babapiskótás, túrós-barackos tortát készítettem. Ehhez hasonlót. Persze a főattrakció Mr. Baba maszatolós tortája volt.
Maszatolós torta:
Hozzávalók:
2 tojás
2 púpos ek liszt
2 csapott ek cukor
1 kk sütőpor
10 dkg mascarpone
2 ek sűrű görög joghurt
2 ek barackpüré
Elkészítés:
A tojásokat válaszd ketté, a fehérjét verd kemény habbá.
A sárgáját dolgozd össze a cukorral, majd szitáld bele a sütőporos lisztet.
Forgasd bele a habbá vert tojásfehérjét is.
Öntsd pici tortaformába, majd süsd 180 fokon kb. 15 percig.
Közben keverd ki a krémet.
A mascarpone-t dolgozd össze a görög joghurttal és a barackkal.
Ha a torta megsült és kihűlt, vágd ketté, majd töltsd meg a krém felével. A maradékkal vond be a tortát.
Díszítsd ízlés szerint.
Tipp: Nyilván nem fog sokat enni a Baba a tortából, de azért fontos, hogy csak olyan alapanyagokból készítsd, amik már be vannak vezetve a pici étrendjébe. Nem lenne jó, ha pont a szülinapján allergiás reakció lépne fel, vagy akár egy szimpla pocakfájás tönkretenné a nagy eseményt.
Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is.
Utolsó kommentek