Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Jamie sütőtökös muffinja

Mr. Gombóc pont ma fél éves, így pár hete már mi is elkezdtük a hozzátáplálást. Nagyon nagy szerencsém van vele, mert annyira boldog attól, hogy Ő is nagyfiúsan, velünk ehet, hogy mindent, de mindent szívesen megkóstol. Ráadásul nem is kell pürésítenem, elég ha például villával összetöröm a hamiját vagy lereszelem. Szépen elnyammogja a két kis fogával. Az abszolút befutó nála a sütőtök, így hetente 2-3 alkalommal is sütök. Persze nekünk már a fülünkön jön ki, de Mr. Baba nem tudja megunni. Készítettem már magunknak belőle sima, sütőtök krémlevest, zöldségkrémlevest, sőt egy vállalhatatlan birsalmás sütőtök krémlevest is. :D Terveim között szerepel a sütőtökös pite, sütőtökös-tejszínes tészta elkészítése. Szóval ha Nálatok is nagy kedvenc, akkor érdemes visszanézni az oldalra, mert Mr. Baba örömére lesz még. :) Addig is egy jó kis muffin recept Jamie-től!

liszt cukor sütőtök gyors muffinok muffin édességek halloween só fahéj ánizs szegfűszeg tojás olaj sütőpor dió

Hozzávalók:

20 dkg előre megsütött sütőtök

15 dkg liszt

15 dkg barnacukor

2 tojás

85 ml olaj

1 csomag sütőpor

1-1-1 mk fahéj-ánizs-őrölt szegfűszeg

1 csipet só

1 marék dió

liszt cukor sütőtök gyors muffinok muffin édességek halloween só fahéj ánizs szegfűszeg tojás olaj sütőpor dió

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és készítsd elő a muffin formádat.

Az előzőleg már megsütött sütőtököt kanalazd ki a héjából és tedd egy nagy tálba.

Üsd hozzá a tojásokat, az olajat és a cukrot.

Jól dolgozd össze.

Egy másik tálba jöhet a liszt, a fűszerekkel és a sütőporral.

Szitáld az előzőeket a tojásos keverékhez.

A diót vágd durvára, majd a felét keverd a masszába.

Adagold muffin formába, majd szórd meg a sütik tetejét a maradék dióval.

Süsd 20 percig.

liszt cukor sütőtök gyors muffinok muffin édességek halloween só fahéj ánizs szegfűszeg tojás olaj sütőpor dió

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is. 

További Halloween-i ötletekért nézz körül itt:

Tippek halloween-i ételekre, italokra

Tökfaragás&Sütögetés gyerekekkel

Halloween-i sütőtökös muffin

Ötletek a dekorációra és a jelmezre

Halloween-i mini pizzák

Chilis denevérek

0 Tovább

Őszi körtés-diós-almás sütemény

Mr. Gombóccal próbáljuk a szép őszi idő minden pillanatát kihasználni és délelőttönként hatalmas sétákat teszünk a kis lakótelepi barátainkkal. Van, hogy már fél 10 felé kint vagyunk - mert a gyerekek nem bírnak magukkal - és csak 1 óra körül megyünk haza ebédelni. Korzózunk a babakocsikkal a házak között, beszélgetünk (legalábbis próbálunk), a kicsik pedig ideális esetben elnézegetik egymást és a szép őszi természetet. Nekik persze csoda minden. Leírhatatlanul boldogok, ha szedünk nekik 1-1 színes falevelet és azzal szórakozhatnak. (Arra még nem jöttek rá, hogy minél később próbálják megenni, annál tovább játszhatnak vele. :D) Persze a játszóterezést szeretik igazán, ott kitombolhatják magukat. A játszin lehet különböző őszi terméseket, gesztenyét, makkot, diót szedni. Mr. Baba ehhez ugyan még kicsike, de ő is élvezettel - és némi féltékenységgel nézi -, ahogy a többi kis "birodalmi lépegető" felfedezi a világot. Na, nem baj majd jövőre. Addig is itt egy újabb őszi diós édesség. :)

tej cukor dió alma körte fahéj ánizs szegfűszeg tojás sütőpor liszt vaj édességek

Hozzávalók:

2 tojás

13 dkg cukor (nálam barna cukor)

8 dkg vaj

1 dl tej

20 dkg liszt (nálam teljes kiörlésű rozsliszt)

1-1 tk őrölt fahéj és szegfűszeg

fél tk ánizs

fél csomag sütőpor

2 közepes alma

2 közepes körte

1 marék dió

+ 1 csapott ek kristálycukor és 1 mk fahéj

tej cukor dió alma körte fahéj ánizs szegfűszeg tojás sütőpor liszt vaj édességek

Elkészítés:


Elsőként a sütőt melegítsd elő 200 fokra és bélelj ki sütőpapírral egy kb. 30x30 cm-es tepsit.

A tojásokat jó alaposan keverd ki a cukorral.

A vajat olvaszd fel és ezt is add a tejjel együtt a masszához.

A lisztet keverd össze a fűszerekkel és a sütőporral, majd szitáld a tésztához. Miután jó alaposan összedolgoztad, egyengesd tepsibe az egészet.

Hámozd meg a gyümölcsöket, majd vágd fel és szépen rakosgasd ki a szeletekkel a süti tetejét.

A diót aprítsd fel és szórd rá a sütire.

A kristálycukrot keverd össze a fahéjjal és ezt is hintsd a gyümölcsökre.

Süsd kb. 20-25 percig.

tej cukor dió alma körte fahéj ánizs szegfűszeg tojás sütőpor liszt vaj édességek

Ha tetszett a bejegyzés, gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Fűszeres körtés muffin

Tavasszal és a nyáron előszeretettel használom a fincsi, üde zöldfűszereket - kiemelten a snidlinget, bazsalikomot, oregánót, mentát és a petrezselymet - illetve a pikáns citromot a különböző ételek ízesítőjeként. Ősszel azonban a fenti kedvenceimet lecserélem - számomra - melegséget, otthonos hangulatot árasztó illatos fűszerekre. Gyakrabban ürül a fahéjas tégelyem, de a szegfűszeg, az ánizs és a vanília is visszatérő kedvenc. Az alábbi muffin is az előbb említett fűszerektől lesz igazán őszies és egyszerűen abbahagyhatatlanul finom. Próbáljátok ki, bátran! :)

muffin gyors muffinok joghurt olaj cukor liszt körte szegfűszeg fahéj ánizs tojás

Hozzávalók: 1 bögre=1,5 dl

1 bögre görög joghurt (1 kis doboz)

3/4 bögre barna cukor 

3/4 bögre olaj

2 tojás

2 bögre liszt (teljes kiőrlésű)

fél csomag sütőpor

1-1-1 mk fahéj, őrölt szegfűszeg, ánizs

2 körte

muffin gyors muffinok joghurt olaj cukor liszt körte szegfűszeg fahéj ánizs tojás

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és készítsd elő a muffin formádat.

A cukrot jó alaposan keverd ki a tojással, majd öntsd hozzá a joghurtot és az olajat is.

A lisztet, a sütőport és a fűszereket szintén keverd össze, majd szitáld a tojásos keverékhez.

A körtét mosd meg, majd vágd kisebb darabokra. (Persze meg is pucolhatod, ha zavar a héja).

A nagy részét forgasd a tésztába.

Szórd meg a muffinok tetejét a maradék gyümivel, majd süsd kb. 20 percig.

muffin gyors muffinok joghurt olaj cukor liszt körte szegfűszeg fahéj ánizs tojás
Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Karácsonyi sajttorta csillagok

Nem csak közvetlenül karácsony előtt, hanem már novembertől  beindul nálunk a karácsonyi sütigyártás. Ennek egyrészt az az oka, hogy abban a pár napban nincs kapacitása senkinek sem ennyi féle édességet végig kóstolni (az elkészítésről nem is beszélve), másrészt így is, úgy is sütök hétvégén, mért ne sütnék valamilyen az ünnepre emlékeztető finomságot. A bónusz persze az, hogy ha az egyik édesség kiemelkedően sikerül, bevetjük a karácsonyi bulik valamelyikén is. :)

Egyik hétvégén az egyszerű sajttortát választottam és ezt az isteni fincsiséget alakítottam át fűszerekkel, fahéjas keksszel, naranccsal és mandarinnal karácsonyivá. Küldtem egy adagot Anyáéknak is, kíváncsi leszek az ítéletre! Vajon felkerül az ünnepi menüsorra? :D

sajttorta cheesecake mascarpone krémsajt narancs mandarin dekorcukor keksz fahéj ánizs szegfűszeg tejföl tojás vaj advent adventi naptár karácsony

Hozzávalók:

150 g fahéjas keksz

30 g vaj

2 narancs leve és lereszelt héja

3-4 szem mandarin

300 g mascarpone/krémsajt

100 g tejföl

2 nagyobb tojás

1-1-1 kk fahéj-őrölt szegfűszeg-ánizs (vagy akár mézeskalács fűszerkeverék)

4 ek porcukor

dekorcukor (nálam fehér-arany gyöngyöcskék)

sajttorta cheesecake mascarpone krémsajt narancs mandarin dekorcukor keksz fahéj ánizs szegfűszeg tejföl tojás vaj advent adventi naptár karácsony

Elkészítés:

Elsőként a fahéjas kekszet törd/daráld apró morzsákra. (Persze ha nincs fahéjas kekszed, ízesítheted a sima kekszet is egy kevés fűszerrel.)

Olvaszd meg a vajat és keverd a kekszhez. Reszeld hozzá az egyik narancs héját és facsard hozzá a levét. (A lével azért óvatosan bánj, ha nagyon sok lenne, akkor csak kevesebbet adj hozzá. A lényeg, hogy a kekszes alap össze álljon, ne morzsolódjon, de ne is ázzon el.)

Nyomkodd a kekszes alapot a muffin formák aljába kb. 1 cm vastagon. (Én szilikonos csillag formát használtam, ebből könnyen kijöttek a sütemények.)

Tedd hűtőbe, hogy kicsit megszilárduljon.

A mascarpone-t keverd ki a tejföllel, a tojással, a fűszerekkel, a porcukorral és a másik narancs lereszelt héjával és levével.

Melegítsd elő a sütőd 170 fokra és tegyél egy vízzel teli sütésálló tálat a sütő aljára, hogy gőz képződjön.

Szedd ki a kekszes alappal megtöltött muffin formákat a hűtőből és adagolj mindegyikbe 1-1 evőkanálnyi mascarpone krémet.

Süsd 25 percig, míg megszilárdul a mascarpone-s massza.

Ha kihűlt, szedd ki a formából és díszítsd őket dekorcukorral és 1-1 gerezd mandarinnal.

sajttorta cheesecake mascarpone krémsajt narancs mandarin dekorcukor keksz fahéj ánizs szegfűszeg tejföl tojás vaj advent adventi naptár karácsony

Tipp: Keverhetsz a mascarpone krémbe is apróra vágott narancs vagy mandarin gerezdeket.

További ünnepi süti receptekért kattints az adventi naptáramra, illetve nézz körül facebookon és instagramon is.

0 Tovább

Ünnepi répatorta muffin narancsos mascarpone krémmel

Narancs, fahéj, őrölt szegfűszeg! Szerintem ez a három alapanyag totálisan karácsonyi hangulatba hoz mindenkit. A muffin tésztája egyébként nagyon puha, fűszeres és illatos a sok finomságtól. A tetején pedig a mascarpone krém selymes és könnyű, a narancstól kellemesen aromás. Ha szépen, habzsákból nyomod a krémet a sütik tetejére, akkor tuti választás a karácsonyi bulira is, mert az íze és az illata tényleg hihetetlenül ünnepi. :)

narancs répa mascarpone görög joghurt joghurt fahéj szegfűszeg ánizs kandírozott narancshéj édességek gyors muffinok advent adventi naptár karácsony

Hozzávalók:

30 dkg répa

4 tojás

20 dkg cukor

1,5 dl olaj

30 dkg liszt

1 csomag sütőpor

1-1-1-1 csapott kk fahéj, őrölt szegfűszeg, ánizs, mézeskalács fűszerkeverék

10 dkg kandírozott narancshéj

Hozzávalók a krémhez és a mázhoz:

25 dkg mascarpone

25 dkg görög joghurt

3-4 csapott ek porcukor (ízlés szerint több-kevesebb)

1 narancs

narancs répa mascarpone görög joghurt joghurt fahéj szegfűszeg ánizs kandírozott narancshéj édességek gyors muffinok advent adventi naptár karácsony

Elkészítés:

Elsőként reszeld le a répát a reszelőd legkisebb lyukán.

Ezt követően a sütőt melegítsd elő 180 fokra és készítsd elő a muffin formádat.

A tojásokat keverd habosra a cukorral, majd öntsd hozzá az olajat is.

A liszthez add hozzá a sütőport, a fűszereket majd az egészet szitáld a tojásos keverékhez.

Végül keverd hozzá a répát és a kandírozott narancs nagy részét, majd adagold a muffin forma mélyedéseibe.

Süsd 180 fokon kb 20 percig. Tűpróbával tudod ellenőrizni, hogy elkészült-e.

Közben a krémhez keverd össze a mascarpone-t, a görög joghurtot és az átszitált porcukrot.

A narancsot alaposan mosd meg, reszeld bele a héját és facsard bele a levét. Jó alaposan dolgozd össze az egészet.

Ha kihűltek a muffinok egy késsel vagy csillag csövő habzsák segítségével díszítsd fel a sütiket a krémmel. Szórj rájuk egy kevés fahéjat és néhány szem kandírozott narancs darabkát.

Teljesen karácsonyi hangulatod lesz a sok finom fűszertől és a narancstól. :)

narancs répa mascarpone görög joghurt joghurt fahéj szegfűszeg ánizs kandírozott narancshéj édességek gyors muffinok advent adventi naptár karácsony

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon, további ünnepi inspirációért pedig kattints ide.

0 Tovább
«
12

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Címkefelhő

édességek (173),tojás (129),liszt (118),cukor (116),vaj (76),tej (66),vendégvárók (49),joghurt (49),tejföl (48),sütőpor (48),citrom (47),karácsony (45),fincsi ebédek (45),hagyma (42),sajt (40),ráérős reggelik (39),advent (39),csokoládé (39),túró (38),kakaópor (37),adventi naptár (36),olaj (36),habtejszín (36),paradicsom (35),fahéj (33),eper (32),rohanós vacsorák (32),tejszín (32),narancs (31),fokhagyma (31),gyors muffinok (30),porcukor (29),barack (28),bazsalikom (27),krumpli (27),mascarpone (25),meggy (25),csoki (25),leveles tészta (24),vaníliás cukor (24),vanília (24),étcsokoládé (23),sonka (22),dió (20),pohárkrémek (20),húsvét (19),ribizli (18),málna (18),lekvár (18),(18),répa (17),élesztő (17),alma (16),keksz (16),kakaó (15),leves (15),snidling (14),szeder (14),saláta (14),pite (14),puding (13),őszibarack (13),piskóta (13),sárgabarack (13),fehércsoki (13),kolbász (12),petrezselyem (12),oregánó (12),gyümölcs (12),muffin (12),szegfűszeg (12),krémsajt (12),kókusz (12),paradicsomszósz (11),étcsoki (11),kukorica (11),gasztroajándék (10),görög joghurt (10),áfonya (10),bonbon (10),csirkemell (10),paprika (10),bors (10),zöldfűszer (10),spenót (9),majonéz (9),méz (9),brownie (9),lilahagyma (9),tészta (9),rozmaring (9),olívaolaj (9),torta (8),póréhagyma (8),dekorcukor (8),sajtkrém (8),sütőtök (8),mustár (8),krémleves (8),halloween (8),banán (8),cseresznye (8),zabpehely (8),kókuszreszelék (8),rétes (8),kelttészta (7),mák (7),palacsinta (7),medvehagyma (7),szilva (7),újhagyma (7),ánizs (6),aszalt áfonya (6),bor (6),farsang (6),trüffel (6),anyák napja (6),likőr (6),tejcsokoládé (6),szódabikarbóna (6),chili (6),kaliforniai paprika (6),ricotta (6),fánk (6),rugelach (6),baracklekvár (6),fehércsokoládé (6),tök (5),rizs (5),levendula (5),hidegtál (5),csoki pasztilla (5),pogácsa (5),szalonna (5),mandula (5),kávé (5),marcipán (5),babapiskóta (5),réteslap (5),uborka (5),görögjoghurt (5),burgonya (5),fehérbor (5),olívabogyó (5),pizza (5),gyorsvacsi (5),nutella (5),kandírozott narancs (4),bacon (4),mogyoró (4),sajttorta (4),vanília aroma (4),zabkeksz (4),borsó (4),valentin-nap (4),cukkini (4),mandarin (4),zselatinfix (4),erdei gyümölcs (4),körte (4),cheesecake (4),káposzta (4),csirke (4),kivi (4),szalámi (4),barnacukor (4),eperlekvár (4),gyümölcskenyér (4),zöldség (4),menta (4),kefír (3),gesztenye (3),Rohanós vacsorák (3),mozzarella (3),chili paprika (3),csicseriborsó (3),tócsni (3),gofri (3),fetasajt (3),étkezési keményítő (3),virsli (3),aprósütemény (3),blogkóstoló (3),besamel (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),tortazselé (3),szülinap (3),aszalt gyümölcs (3),mézeskalács (3),befőzés (3),búzadara (3),mazsola (3),citromfű (3),kávétejszín (3),ehető ajándék (3),lekvárfőzés (3),fondant (3),szezámmag (3),darált hús (3),tortilla (3),torma (3),vöröshagyma (3),amerikai palacsinta (3),brokkoli (3),mexikói (3),csiga (3),víz (3),rum (3),linzer (3),kalács (3),pirospaprika (3),lepény (3),mártogatós (3),lasagne (3),olajbogyó (3),cékla (3),szilveszter (3),pizzaszósz (3),feta (2),alaplé (2),zöldborsó (2),knorr (2),parmezán (2),majoranna (2),promóció (2),vodka (2),keményítő (2),szerecsendió (2),fagyi (2),kuglóf (2),ananász (2),ételfesték (2),müzli (2),zselatin (2),margarin (2),raffaello (2),fehér csokoládé (2),gyümölcsrizs (2),bukta (2),fagylalt (2),jégkrém (2),nyaralás (2),csokikrém (2),mogyorókrém (2),aszalt szilva (2),penne (2),magyarprovence (2),dzsemfix (2),salsa szósz (2),levendulabirtok (2),pálinka (2),grillcsirke (2),pasztilla (2),turmix (2),cheesecake brownie (2),oreo keksz (2),linzertészta (2),sütipecsét (2),gyerekek (2),Édességek (2),tejszínhab (2),tésztasaláta (2),szörp (2),jalapeno (2),teljes kiőrlésű liszt (2),bab (2),készülődés (2),zsömle (2),darált keksz (2),mozarella (2),zsír (2),töltött tojás (2),chorizo (2),pizzagolyó (2),zserbó (2),Gyors muffinok (2),pesto (2),aszalt paradicsom (2),gyümölcskosárka (2),feta sajt (2),füstölt sajt (2),juhtúró (2),kókusztej (2),lime (2),cukormáz (2),smoothie (2),curry (2),bögrés (2),zsemlemorzsa (2),alkohol (2),gyors vacsorák (2),ehető ajándékok (2),hamburger (2),meggybefőtt (2),bodza (2),balzsamecet (2),piskótatekercs (2),bodzaszörp (2),sűrített tej (2),pompos (2),háztartásikeksz (1),vaníliarúd (1),mézeskalácsfűszer (1),graham liszt (1),barna cukor (1),baileys (1),körözött (1),sütésnélkül (1),író (1),narancslé (1),blondie (1),kevert (1),karfiol (1),besamel mártás (1),füge (1),bögrés sütemény (1),aranygaluska (1),rumaroma (1),fügelekvár (1),túró rudi (1),kínai (1),szójaszósz (1),kakaóscsiga (1),töltött krumpli (1),pillecukor (1),lasagne tészta (1),hidegtálak (1),szilvalekvár (1),mézeskalács fűszer (1),vanília puding (1),puncs puding (1),méteres kalács (1),tejberizs (1),maszatolós torta (1),clafoutis (1),barackpüré (1),krumplilángos (1),gnocchi (1),vörös áfonya (1),mexikói alap (1),kávélikőr (1),húsleves alaplé (1),pirítós (1),túrós batyu (1),túrós táska (1),tejpite (1),cseresznye lekvár (1),mérésnélkül (1),bögréssüti (1),nektarin (1),nyár (1),tejpor (1),raffaello golyó (1), (1),citromsav (1),levendulás (1),rétesliszt (1),psikóta (1),tejcsoki (1),vonat (1),gyertya (1),nudli (1),tiramisu (1),vaníliás pudingpor (1),szóda (1),barackpálinka (1),knorr 100%természetesalapok (1),trnd (1),vanília kivonat (1),főzőkrém (1),aprósüti (1),édesség (1),chilis bab (1),bögrés süti (1),knorr 100% természetes alapok (1),bolognai (1),zödfűszer (1),daráltkeksz (1),monoszló (1),masni (1),moszonló (1),kiszúró (1),mogyoróvaj (1),erőspaprika (1),császármorzsa (1),gesztenye massza (1),ehetőajándék (1),aszaltsárgabarack (1),aszaltbarack (1),aszaltgyümölcs (1),kenyér (1),kruton (1),denevér (1),saj (1),gorgonzola (1),lila hagyma (1),citromlé (1),narancslekvár (1),vajkrém (1),barbérlevél (1),koriander (1),ballagás (1),ciabatta (1),hawaii (1),bevonat (1),tahini (1),munkaebéd (1),Ráérős reggelik (1),Vendégvárók (1),hús (1),töltelék (1),eperszósz (1),karaj (1),habfixáló (1),mákosguba (1),kapcsolat (1),paradicsomkonzerv (1),lecsó (1),bográcsozás (1),szalonnasütés (1),csilipaprika (1),csokipasztilla (1),bagett (1),kuszkusz (1),grillezés (1),velence (1),savanyúság (1),kovászos uborka (1),teszínhab (1),gyömölcs (1),pizzafeltét (1),csokiszósz (1),töltött hús (1),olaszrizling (1),quesadilla (1),nachos (1),penne (1),sonkatekercs (1),töltött karaj (1),áfonyalekvár (1),reggeli (1),borkóstoló (1),képviselő fánk (1),gyümölcslé (1),képviselőfánk (1),zöldbab (1),koktél (1),buli (1),rukkola (1),krém (1),muffinok (1),smarties (1),zselé (1),Anyák Napja (1),csokiskeksz (1),street food (1),hamburgerhús (1),ketchup (1),grillkolbász (1),cookies (1),vacsora (1),kelt tészta (1),tavasz (1),sztrapacska (1),péksütemény (1),csokissüti (1),hámozott paradicsom (1),panír (1),paradicsom püré (1),aprósütemények (1),sós aprósütemények (1),karácsonyi ebéd (1),ebédmenü (1),desszert (1),főétel (1),zeller (1),tárkony (1),jelmez (1),gumicukor (1),dekoráció (1),kifli (1),krumplifánk (1),mákos guba (1),aszalvány (1),kandírozott gyümölcs (1),rizskoch (1),avokádó (1),szaloncukor (1),sárgarépa (1),fehérrépa (1),karalábé (1),zeller (1),étcsokokoládé (1),gesztenyemassza (1),majonézes burgonya (1),franciasaláta (1),zöldségkeverék (1),fatörzs (1),bejgli (1),hab (1),szósz (1),salsa (1),krumplipüré (1),köret (1),túrókrém (1),ragu (1),sertéslapocka (1),lapocka (1),sertés (1),VKF (1),pulykamell (1),rántott (1),panírozás (1),rántott tök (1),steak burgonya (1),SAD! (1),ősz (1),vörösbor (1),kakaós csiga (1),meggylekvár (1),kandírozott narancshéj (1),almáspite (1),tökfaragás (1),olíva bogyó (1),sütögetés (1),köménymag (1),lilakáposzta (1),pizzás csiga (1),sajtos roló (1),kacsacomb (1),kacsa (1),ecet (1),párolt lilakáposzta (1),churros (1)

Utolsó kommentek