Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Diós, gyümölcsös kevert

Nem tudom, hogy emlékeztek-e még, de sokszor büszkélkedtem vele, hogy nekem - nagy szerencsémre - három Nagypapám is van. Idén januárban ünnepeltük Géza Papa 90. Születésnapját, melyre ezzel a finom édességgel készültem. Papa mindig kitűzött maga elé egy újabb és újabb célt, amit szeretett volna megélni. A 90. Szülinap után, Mr. Baba érkezése volt a következő. Milán nagyon nagyon szerencsés, mert még épp megismerhette a Papát. Sajnos emlékezni nem fog Rá, de teszek róla, hogy sok sok szép sztorit halljon Róla. Ez a süti abból a dióból készült, amit még Ő pucolt nekem (nekünk) nagy odafigyeléssel, csupa szeretettel. Nem tudom, hogy valaha fogok e úgy diós sütit enni, hogy ne lábadjon közben könnybe a szemem és ne Ő jusson eszembe, de lehet, hogy külön jó is, hogy így mindig emlékezni fogok Rá. 

tojás édességek cukor liszt dió barack sárgabarack őszibarack ribizli tejföl sütőpor olaj

Hozzávalók:

2 tojás

250 g tejföl

1 dl olaj

6 ek cukor

8 púpos ek liszt (nálam teljes kiőrlésű)

fél csomag sütőpor

1 marék durvára vágott dió

gyümölcsök ízlés szerint: nálam ribizli, sárgabarack, őszibarack, meggy

tojás édességek cukor liszt dió barack sárgabarack őszibarack ribizli tejföl sütőpor olaj

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és bélelj ki sütőpapírral egy kb. 20*30-as tepsit.

A gyümölcsöket mosd meg, a barackokat vágd kisebb darabokra, a meggyet magozd ki.

A tojásokat törd fel és keverd ki a cukorral.

Add hozzá az olajat és a tejfölt is.

A lisztet dolgozd össze a sütőporral és szitáld a cukros keverékhez.

Öntsd a masszát a tepsibe, majd szépen rakd ki a tetejét a gyümölcsökkel és szórd meg dióval. 

Süsd kb. 20 percig. 

tojás édességek cukor liszt dió barack sárgabarack őszibarack ribizli tejföl sütőpor olaj

Gyertek fb-ra és instagram-ra is.

0 Tovább

Ribizlis blondie (fehércsokis brownie)

Egyik nap kérdeztem Gy.-t, hogy milyen sütit csináljak. Mondta, hogy valami fincsi fehércsokisat, lévén előző nap vásároltunk be jó alaposan fehér csokiból. Nyáron persze a gyümölcs is elmaradhatatlan, így összekombináltam a ribizlit és a csokoládét. Most nem akartam egyszerű kevertet, hanem gondoltam egy nagyot: miért ne készíthetnék fehércsokis brownie-t? Baromi büszke voltam magamra, hogy mekkora újító vagyok, micsoda ötlet, feltaláltam a spanyol viaszt, hiszen igen fincsire sikerült a sütike. Aztán másnap belefutottam az interneten egy blondie receptbe, melyről kiderült, hogy ez a fehércsokis brownie becsületes neve és egyáltalán nem én készítettem ilyet először. :D Minden esetre egy napig jó volt abban a hitben élni, hogy egy igazi  feltaláló vagyok. :D 

ribizli brownie blondie fehércsoki fehércsokoládé csokoládé vaj cukor tojás liszt édességekHozzávalók:

4 tojás

20 dkg cukor

20 dkg vaj

15 dkg liszt

15 dkg fehércsokoládé

15-20 dkg ribizli

ribizli brownie blondie fehércsoki fehércsokoládé csokoládé vaj cukor tojás liszt édességek

Elkészítés:

A ribizlit mosd meg, majd csipegesd le a szárakról. 

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és készíts elő egy sütőpapírral kibélelt közepes méretű tepsit. 

Törd kockákra a csokit, majd gőz felett olvaszd össze a vajjal.

A tojást keverd habosra a cukorral.

A lisztet szitáld a tojásos-cukros keverékbe.

Ezt követően öntsd a masszához az olvasztott vajas fehércsokit is.

Jó alaposan keverd bele a tésztába, majd az egészet egyengesd a tepsibe.

Szórd meg ribizlivel majd süsd kb. 20 percig. Akkor jó, ha kívül már ropogós, de belül még kissé ragacsos a sütike.

ribizli brownie blondie fehércsoki fehércsokoládé csokoládé vaj cukor tojás liszt édességek

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Gyümölcsös túrótorta

Bevallom férfiasan, hogy ez a recept már igen régi, közel egy éves. Tavaly az egyik kollégám 40. születésnapjára készítettem, de mivel nem sikerült túl jó fotót készíteni a tortáról, eddig valahogy nem került sorra. A recept viszont tényleg jó, ízlett mindenkinek, úgyhogy tekintsetek el kérlek a külcsínytől (értsd: a béndzsi fotóktól) és koncentráljunk csak az ízre. :D Ami meg igen jó! Persze, hogy jó, hiszen a csokis piskóta alapot remekül kiegészíti a könnyű, üde túrókrém és a sok fincsi gyümölcs.  

tojás cukor vaj liszt kakaópor tej túró habtejszín mascarpone citrom gyümölcs szeder eper ribizli meggy édességek torta zseléHozzávalók a piskótához:

2 tojás

10 dkg cukor

10 dkg vaj

10 dkg liszt

2 kk kakaópor

0,5 dl tej

Hozzávalók a túrókrémhez:

40 dkg túró

1 kis doboz habtejszín

10 dkg mascarpone (ha nincs, jó a tejföl vagy a görög joghurt is helyette)

1 citrom reszelt héja 

kb. 5 ek porcukor

1 kk vanília aroma

1 csomag zselatinfix

Hozzávalók a gyümölcsös réteghez:

kb. 20 dkg gyümölcs vegyesen (nálam szeder, eper, ribizli és meggy)

1 csomag tortazselé + a csomagoláson előírt mennyiségű cukor és víz

tojás cukor vaj liszt kakaópor tej túró habtejszín mascarpone citrom gyümölcs szeder eper ribizli meggy édességek torta zselé

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és béleld ki egy csatos tortaforma alját sütőpapírral.

A tojásokat válaszd szét, és verd kemény habbá a fehérjét.

A sárgáját keverd össze a vajjal és a cukorral.

A liszthez add hozzá a kakaóport és a sütőport, majd szórd az egészet a cukros masszához.

Öntsd hozzá a tejet, végül óvatosan dolgozd bele a tojásfehérjét is.

Simítsd a tésztát a formába, majd süsd kb. 20 percig.

A túrókrémhez a túrót és a mascarpone-t jó alaposan keverd össze.

Szitáld hozzá a porcukrot, add hozzá a vanília aromát majd reszeld bele a citrom héját is. 

A habot verd fel és óvatosan forgasd a túrókrémhez.

A zselatin fixet a csomagoláson látható útmutató szerint készítsd el, majd keverd hozzá a krémhez.

A kihűlt csokis tortalapra kanalazd rá az összes krémet. (Persze a torta maradjon a formába.)

A tortát tedd hűtőbe, hogy megszilárdulhasson a krém.

Ezt követően rakd ki ízlés szerint gyümölcsökkel a tortát.

A tortazselét a csomagoláson látható utasítás szerint készítsd el, majd középről indulva öntsd egyenletesen a tortára. 

Tedd hűtőbe a süteményt és csak tálalás előtt vedd ki a tortaformából. 

tojás cukor vaj liszt kakaópor tej túró habtejszín mascarpone citrom gyümölcs szeder eper ribizli meggy édességek torta zselé

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Gyümölcsös-tejszínes finomság sütés nélkül

Az egyik legegyszerűbb édesség, ami simán leveri a családi bulikon a legszuperebb cukrászati remekműveket is. Könnyű, habos, gyümölcsös, így egy kiadósabb vacsi után is megkívánja az ember, maga mögé utasítva a nehezebb, krémes, piskótás tortákat. Nálunk már szinte kötelező eleme az összejöveteleknek. :) 

habtejszín tejföl citrom gyümölcs sárgabarack ribizli barack

Hozzávalók:

kb. 300 g babapiskóta

500 g tejszín

1 nagy doboz tejföl/görög joghurt (450 g)

8 dkg porcukor (több/kevesebb ízlés szerint)

30 dkg friss gyümölcs

1 citrom leve és reszelt héja

habtejszín tejföl citrom gyümölcs sárgabarack ribizli barack

Elkészítés:

A habtejszínt verd fel, majd forgasd hozzá a tejfölt, szitáld bele a porcukrot és a citrom lereszelt héját.

Készíts elő egy jénait, majd rétegezz le az aljára babapiskótát.

Locsold meg egy kevés citromlével, majd kanalazz rá egy adagot a tejszínes krémből.

A gyümölcsöt mosd meg, majd készítsd elő, ha kell szeleteld fel.

Rakosgasd a gyümölcs egy részét a habos krémre.

Ezt követően ismét rétegezd az alapanyagokat, amíg el nem fogynak. Én általában 3 réteget szoktam készíteni.

Tipp: Eperből a legfinomabb, de készítettem már nektarin&málna duóval, most pedig a ribizli-sárgabarack volt soron. Halkan jegyzem meg, hogy télen (hol van az még?) egyébként szuper kivivel vagy naranccsal is.

habtejszín tejföl citrom gyümölcs sárgabarack ribizli barack

Ha tetszett a bejegyzés, gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb finomságokról! :) 

0 Tovább

Barackos-ribizlis pite

És még mindig van egy tonna ribizli, egyszerűen nem tud elfogyni. :) Mivel már ötletem sincs, hogy mire használhatnám, lett belőle egy egyszerűen elkészíthető, omlós pite egy kis sárgabarackkal. Nah, nem is húzom az időt, jöjjön a recept! :D

ribizli pite édességek sárgabarack barack joghurt

Hozzávalók:

1 nagy doboz joghurt

4 tojás

1 dl olaj

12 ek cukor

16 púpos ek liszt

1 csomag sütőpor

1 mk só

1 marék ribizli

10-15 szem sárgabarack

ribizli pite édességek sárgabarack barack joghurt

Elkészítés:

A gyümölcsöket mosd meg, a ribizlit szemezd le, a barackokat magozd ki és szeleteld fel.

Ezt követően a sütőt melegítsd elő 190 fokra és bélelj ki sütőpapírral egy tepsit.

A tojásokat keverd ki jó alaposan a cukorral, öntsd hozzá a joghurtot, majd az olajat is. Sózd meg egy picit, hogy jobban érvényesüljenek az ízek.

A lisztet keverd össze a sütőporral, majd dolgozd bele a tésztába.

A ribizlit is szórd bele a tésztába, majd mehet az egész a tepsibe.

Végül a cikkelyekre vágott barackkal rakd ki a süti tetejét, aztán mehet is a sütőbe.

Süsd kb. 30 percig.

ribizli pite édességek sárgabarack barack joghurt

További, ribizlivel készült recepteket itt találsz!

Ha van kedvetek nézzetek be fb-ra és instagram-ra is. 

1 Tovább

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Címkefelhő

édességek (173),tojás (129),liszt (118),cukor (116),vaj (76),tej (66),vendégvárók (49),joghurt (49),tejföl (48),sütőpor (48),citrom (47),karácsony (45),fincsi ebédek (45),hagyma (42),sajt (40),ráérős reggelik (39),advent (39),csokoládé (39),túró (38),kakaópor (37),adventi naptár (36),olaj (36),habtejszín (36),paradicsom (35),fahéj (33),eper (32),rohanós vacsorák (32),tejszín (32),narancs (31),fokhagyma (31),gyors muffinok (30),porcukor (29),barack (28),bazsalikom (27),krumpli (27),mascarpone (25),meggy (25),csoki (25),leveles tészta (24),vaníliás cukor (24),vanília (24),étcsokoládé (23),sonka (22),dió (20),pohárkrémek (20),húsvét (19),ribizli (18),málna (18),lekvár (18),(18),répa (17),élesztő (17),alma (16),keksz (16),kakaó (15),leves (15),snidling (14),szeder (14),saláta (14),pite (14),puding (13),őszibarack (13),piskóta (13),sárgabarack (13),fehércsoki (13),kolbász (12),petrezselyem (12),oregánó (12),gyümölcs (12),muffin (12),szegfűszeg (12),krémsajt (12),kókusz (12),paradicsomszósz (11),étcsoki (11),kukorica (11),gasztroajándék (10),görög joghurt (10),áfonya (10),bonbon (10),csirkemell (10),paprika (10),bors (10),zöldfűszer (10),spenót (9),majonéz (9),méz (9),brownie (9),lilahagyma (9),tészta (9),rozmaring (9),olívaolaj (9),torta (8),póréhagyma (8),dekorcukor (8),sajtkrém (8),sütőtök (8),mustár (8),krémleves (8),halloween (8),banán (8),cseresznye (8),zabpehely (8),kókuszreszelék (8),rétes (8),kelttészta (7),mák (7),palacsinta (7),medvehagyma (7),szilva (7),újhagyma (7),ánizs (6),aszalt áfonya (6),bor (6),farsang (6),trüffel (6),anyák napja (6),likőr (6),tejcsokoládé (6),szódabikarbóna (6),chili (6),kaliforniai paprika (6),ricotta (6),fánk (6),rugelach (6),baracklekvár (6),fehércsokoládé (6),tök (5),rizs (5),levendula (5),hidegtál (5),csoki pasztilla (5),pogácsa (5),szalonna (5),mandula (5),kávé (5),marcipán (5),babapiskóta (5),réteslap (5),uborka (5),görögjoghurt (5),burgonya (5),fehérbor (5),olívabogyó (5),pizza (5),gyorsvacsi (5),nutella (5),kandírozott narancs (4),bacon (4),mogyoró (4),sajttorta (4),vanília aroma (4),zabkeksz (4),borsó (4),valentin-nap (4),cukkini (4),mandarin (4),zselatinfix (4),erdei gyümölcs (4),körte (4),cheesecake (4),káposzta (4),csirke (4),kivi (4),szalámi (4),barnacukor (4),eperlekvár (4),gyümölcskenyér (4),zöldség (4),menta (4),kefír (3),gesztenye (3),Rohanós vacsorák (3),mozzarella (3),chili paprika (3),csicseriborsó (3),tócsni (3),gofri (3),fetasajt (3),étkezési keményítő (3),virsli (3),aprósütemény (3),blogkóstoló (3),besamel (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),tortazselé (3),szülinap (3),aszalt gyümölcs (3),mézeskalács (3),befőzés (3),búzadara (3),mazsola (3),citromfű (3),kávétejszín (3),ehető ajándék (3),lekvárfőzés (3),fondant (3),szezámmag (3),darált hús (3),tortilla (3),torma (3),vöröshagyma (3),amerikai palacsinta (3),brokkoli (3),mexikói (3),csiga (3),víz (3),rum (3),linzer (3),kalács (3),pirospaprika (3),lepény (3),mártogatós (3),lasagne (3),olajbogyó (3),cékla (3),szilveszter (3),pizzaszósz (3),feta (2),alaplé (2),zöldborsó (2),knorr (2),parmezán (2),majoranna (2),promóció (2),vodka (2),keményítő (2),szerecsendió (2),fagyi (2),kuglóf (2),ananász (2),ételfesték (2),müzli (2),zselatin (2),margarin (2),raffaello (2),fehér csokoládé (2),gyümölcsrizs (2),bukta (2),fagylalt (2),jégkrém (2),nyaralás (2),csokikrém (2),mogyorókrém (2),aszalt szilva (2),penne (2),magyarprovence (2),dzsemfix (2),salsa szósz (2),levendulabirtok (2),pálinka (2),grillcsirke (2),pasztilla (2),turmix (2),cheesecake brownie (2),oreo keksz (2),linzertészta (2),sütipecsét (2),gyerekek (2),Édességek (2),tejszínhab (2),tésztasaláta (2),szörp (2),jalapeno (2),teljes kiőrlésű liszt (2),bab (2),készülődés (2),zsömle (2),darált keksz (2),mozarella (2),zsír (2),töltött tojás (2),chorizo (2),pizzagolyó (2),zserbó (2),Gyors muffinok (2),pesto (2),aszalt paradicsom (2),gyümölcskosárka (2),feta sajt (2),füstölt sajt (2),juhtúró (2),kókusztej (2),lime (2),cukormáz (2),smoothie (2),curry (2),bögrés (2),zsemlemorzsa (2),alkohol (2),gyors vacsorák (2),ehető ajándékok (2),hamburger (2),meggybefőtt (2),bodza (2),balzsamecet (2),piskótatekercs (2),bodzaszörp (2),sűrített tej (2),pompos (2),háztartásikeksz (1),vaníliarúd (1),mézeskalácsfűszer (1),graham liszt (1),barna cukor (1),baileys (1),körözött (1),sütésnélkül (1),író (1),narancslé (1),blondie (1),kevert (1),karfiol (1),besamel mártás (1),füge (1),bögrés sütemény (1),aranygaluska (1),rumaroma (1),fügelekvár (1),túró rudi (1),kínai (1),szójaszósz (1),kakaóscsiga (1),töltött krumpli (1),pillecukor (1),lasagne tészta (1),hidegtálak (1),szilvalekvár (1),mézeskalács fűszer (1),vanília puding (1),puncs puding (1),méteres kalács (1),tejberizs (1),maszatolós torta (1),clafoutis (1),barackpüré (1),krumplilángos (1),gnocchi (1),vörös áfonya (1),mexikói alap (1),kávélikőr (1),húsleves alaplé (1),pirítós (1),túrós batyu (1),túrós táska (1),tejpite (1),cseresznye lekvár (1),mérésnélkül (1),bögréssüti (1),nektarin (1),nyár (1),tejpor (1),raffaello golyó (1), (1),citromsav (1),levendulás (1),rétesliszt (1),psikóta (1),tejcsoki (1),vonat (1),gyertya (1),nudli (1),tiramisu (1),vaníliás pudingpor (1),szóda (1),barackpálinka (1),knorr 100%természetesalapok (1),trnd (1),vanília kivonat (1),főzőkrém (1),aprósüti (1),édesség (1),chilis bab (1),bögrés süti (1),knorr 100% természetes alapok (1),bolognai (1),zödfűszer (1),daráltkeksz (1),monoszló (1),masni (1),moszonló (1),kiszúró (1),mogyoróvaj (1),erőspaprika (1),császármorzsa (1),gesztenye massza (1),ehetőajándék (1),aszaltsárgabarack (1),aszaltbarack (1),aszaltgyümölcs (1),kenyér (1),kruton (1),denevér (1),saj (1),gorgonzola (1),lila hagyma (1),citromlé (1),narancslekvár (1),vajkrém (1),barbérlevél (1),koriander (1),ballagás (1),ciabatta (1),hawaii (1),bevonat (1),tahini (1),munkaebéd (1),Ráérős reggelik (1),Vendégvárók (1),hús (1),töltelék (1),eperszósz (1),karaj (1),habfixáló (1),mákosguba (1),kapcsolat (1),paradicsomkonzerv (1),lecsó (1),bográcsozás (1),szalonnasütés (1),csilipaprika (1),csokipasztilla (1),bagett (1),kuszkusz (1),grillezés (1),velence (1),savanyúság (1),kovászos uborka (1),teszínhab (1),gyömölcs (1),pizzafeltét (1),csokiszósz (1),töltött hús (1),olaszrizling (1),quesadilla (1),nachos (1),penne (1),sonkatekercs (1),töltött karaj (1),áfonyalekvár (1),reggeli (1),borkóstoló (1),képviselő fánk (1),gyümölcslé (1),képviselőfánk (1),zöldbab (1),koktél (1),buli (1),rukkola (1),krém (1),muffinok (1),smarties (1),zselé (1),Anyák Napja (1),csokiskeksz (1),street food (1),hamburgerhús (1),ketchup (1),grillkolbász (1),cookies (1),vacsora (1),kelt tészta (1),tavasz (1),sztrapacska (1),péksütemény (1),csokissüti (1),hámozott paradicsom (1),panír (1),paradicsom püré (1),aprósütemények (1),sós aprósütemények (1),karácsonyi ebéd (1),ebédmenü (1),desszert (1),főétel (1),zeller (1),tárkony (1),jelmez (1),gumicukor (1),dekoráció (1),kifli (1),krumplifánk (1),mákos guba (1),aszalvány (1),kandírozott gyümölcs (1),rizskoch (1),avokádó (1),szaloncukor (1),sárgarépa (1),fehérrépa (1),karalábé (1),zeller (1),étcsokokoládé (1),gesztenyemassza (1),majonézes burgonya (1),franciasaláta (1),zöldségkeverék (1),fatörzs (1),bejgli (1),hab (1),szósz (1),salsa (1),krumplipüré (1),köret (1),túrókrém (1),ragu (1),sertéslapocka (1),lapocka (1),sertés (1),VKF (1),pulykamell (1),rántott (1),panírozás (1),rántott tök (1),steak burgonya (1),SAD! (1),ősz (1),vörösbor (1),kakaós csiga (1),meggylekvár (1),kandírozott narancshéj (1),almáspite (1),tökfaragás (1),olíva bogyó (1),sütögetés (1),köménymag (1),lilakáposzta (1),pizzás csiga (1),sajtos roló (1),kacsacomb (1),kacsa (1),ecet (1),párolt lilakáposzta (1),churros (1)

Utolsó kommentek