Ennek a keksznek a közbenjárásával sikerült Mr. Babánál idő előtt bevezetnünk a narancsot. :D Úgy jártunk ugyanis, hogy Gy. nyilván utolsó pillanatban szólt, hogy másnap Mikulásoznak a munkahelyén, ahová nem ártana vinni némi elemózsiát. Gondoltam, hogy az izgő-mozgó féléves nekem nem akadály, betettem az etetőszékbe, sütünk majd egy jót együtt. Türelme persze a kis diktátornak semmi, így már az egész konyhafiók tartalmát bevetettem, hogy sikerüljön befejeznem az amúgy egyáltalán nem időigényes süteményt. Persze neki nincs az a mennyiségű szilikon forma, amit ne tudna ledobálni, így egy óvatlan pillanatban elkapta a félig-meddig kifacsart narancsot és már kezdte is kiszivogatni a maradék levet. Végülis a probléma megoldódott, mert tökéletesen lefoglalta, míg be nem fejeztem a sütit. :)

liszt sütőpor keksz karácsony advent adventi naptár narancs cukor áfonya aszalt áfonya vaj

Hozzávalók:

10 dkg vaj

10 dkg cukor

1 narancs

25 dkg liszt

fél csomag sütőpor

5 dkg aszalt áfonya

5 dkg étcsoki

liszt sütőpor keksz karácsony advent adventi naptár narancs cukor áfonya aszalt áfonya vaj

Elkészítés:

Elsőként a sütőt melegítsd elő 200 fokra és készíts elő egy sütőpapírral bélelt tepsit.

A csokit vágd apróra.

A puha vajat keverd habosra a cukorral, majd reszeld bele a narancs héját és facsard bele a levét.

A liszthez add hozzá a sütőport, majd keverd az előzőekhez.

Szórd a masszába az áfonyát és az apróra vágott csokit is, majd jó alaposan gyúrd össze az egészet.

Formázz kisebb diónyi gömböket a tésztából, majd helyezd sütőpapíros tepsire őket. Nedves tenyérrel nyomkodd le a kekszeket, majd süsd kb. 12 percet. 

liszt sütőpor keksz karácsony advent adventi naptár narancs cukor áfonya aszalt áfonya vaj

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is. 

Íme az "elvetemült narancszabáló" :D a sütőpapírra rakosgatott kekszekkel: 

liszt sütőpor keksz karácsony advent adventi naptár narancs cukor áfonya aszalt áfonya vaj