Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Diós meggyes kuglóf

Érdekes, hogy milyen apróságok hiányoznak az embernek a régi, Mr. Baba előtti életéből. Nem a bulizás, nem az alvás, nem a függetlenség (bár néha jó lenne egy csipet belőlük), hanem egy kis nyugalom, amikor egyikünknek sem kell kapkodni, hanem ráérünk babanyígás nélkül betolni a vasárnapi kávénkat és reggelinket. Mindig próbálkozunk, de úgy tűnik, hogy a laza étkezések majd csak akkor jönnek el, mikor Gombóc uraság is velünk együtt szürcsöli a reggeli kakaót a fincsi péksütivel. Jelen esetben egy meggyes diós kuglóffal. :)

dió meggy ráérős reggelik édességek tojás porcukor olaj liszt sütőpor tej

Hozzávalók:

4 tojás

20 dkg porcukor

1 dl olaj

20 dkg liszt

1 csomag sütőpor

1 dl tej

4 púpos ek durvára darált dió

15 dkg magozott meggy

dió meggy ráérős reggelik édességek tojás porcukor olaj liszt sütőpor tej

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 160 fokra és készíts elő egy kuglóf formát.

A tojásokat jó alaposan keverd ki a cukorral, majd add hozzá az olajat is.

A sütőporos lisztet szitáld a keverékhez, majd jó alaposan dolgozd össze.

Lazítsd tejjel.

Keverd bele a darált diót is.

A massza felét egyengesd el a kuglóf formádba, majd szórd meg a - jó alaposan lecsöpögtetett - meggy felével. 

A maradék tésztát is öntsd a formába, majd dobáld bele a másik adag meggyet is.

Süsd kb. 50 percet 160 fokon.

dió meggy ráérős reggelik édességek tojás porcukor olaj liszt sütőpor tej

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is.

0 Tovább

Gyors szilvás túrós lepény

Idén sajnos botrányosan rossz volt a szilva termésünk. Velencén szó szerint 2-3 csoffadt szemet sikerült "összekukáznunk"/fa. Szerencsére Szabó Papa kertjében jobb volt a helyzet, így készült néhány üveg igazi, retró, cukormentes, hosszan főzött, sűrű szilvalekvár, ami messziről sem látott dzsemfixet. :D Mivel tényleg alig-alig maradt ezen kívül szilva, nem is igazán sütöttem idén jó kis szilvás pitéket. Hiányérzetem is volt, így a szezon utolsó pillanatában hozok egy jó kis túrósat, amit később akár fagyasztott gyümölcsből vagy befőttből is el tudtok készíteni. Szerencsére nekem 2016-ból még van pár üveg. :)

vaj porcukor túró tej szilva fahéj liszt sütőpor édességek tojás

Hozzávalók:

10 dkg vaj

20 dkg porcukor

2 tojás

25 dkg túró

4 dl tej

25 dkg liszt

1 kk fahéj

fél csomag sütőpor

kb. 10 szem szilva

vaj porcukor túró tej szilva fahéj liszt sütőpor édességek tojás

Elkészítés:

Elsőként a sütőt melegítsd elő 200 fokra és bélelj ki sütőpapírral egy közepes méretű tepsit.

A puha vajat keverd habosra a cukorral, majd üsd hozzá a tojásokat.

Jöhet a túró és a tej is.

Egy másik keverőtálban dolgozd össze a lisztet, a fahéjat és a sütőport, majd szitáld a túrós masszához.

Öntsd tepsibe a tésztát.

A szilvát magozd ki, szeleteld fel.

Tedd ki a süti tetejét a gyümölccsel.

Süsd kb. 40 percig.

vaj porcukor túró tej szilva fahéj liszt sütőpor édességek tojás

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Mákos muffin vanília krémmel

A dió mellett szerintem a mák az örök klasszikus, ami minden évben visszatérő vendég az ősz beköszöntével. Biztos vágyunk ilyenkor már a karácsonyi bejglire és azért sütünk egyre több diós, mákos süteményt. :) Kíválóan lehet variálni különböző gyümölcsökkel, például citrommal vagy éppen meggyel/cseresznyével. Én utóbbival bolondítottam meg, ami kissé visszahozza a nyári hangulatot is. Az idő egyébként nagy szerencsénkre késő tavaszi, kora nyári, úgyhogy ez a szuper párosítás. Ha Ti is odavagytok a mákos receptekért, érdemes visszanézni a blogra, mert egy mascarpone-s, citromos finomságot is hozok a közeljövőben.

joghurt liszt cukor cseresznye meggy vanília vanília aroma tej puding mascarpone gyors muffinok édességek tojás olaj sütőpor

Hozzávalók: 1 bögre=1,5 dl

1 bögre natúr joghurt (1 kis doboz)

3/4 bögre cukor (nálam barnacukor)

3/4 bögre olaj

2 tojás

1/2 bögre mák

2 bögre liszt (nálam teljes kiőrlésű)

fél csomag sütőpor

2 bögre cseresznye vagy meggy (fagyasztott vagy befőtt)

joghurt liszt cukor cseresznye meggy vanília vanília aroma tej puding mascarpone gyors muffinok édességek tojás olaj sütőpor

Hozzávalók a krémhez:

1 csomag vaníliás pudingpor

3 ek cukor

fél l tej

1 kis doboz mascarpone

1 kk vanília aroma

néhány szem cseresznye/meggy a díszítéshez

joghurt liszt cukor cseresznye meggy vanília vanília aroma tej puding mascarpone gyors muffinok édességek tojás olaj sütőpor

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és készítsd elő a muffin formádat.

A cukrot jó alaposan keverd ki a tojással, majd öntsd hozzá a joghurtot és az olajat is.

A lisztet, a sütőport és a mákot szintén keverd össze, majd szitáld a joghurtos keverékhez.

A cseresznyét/meggyet magozd ki, csepegtesd le, ha szükséges, majd forgasd a tésztába.

Adagold a formákba, majd süsd kb. 20 percig.

A pudingot készítsd el a tejjel és a cukorral a csomagoláson látható utasítás szerint, majd hagyd kicsit kihűlni.

A mascarpone-t lazíts fel, majd egy habverő segítségével dolgozd össze a pudinggal.

Add hozzá a vanília aromát is, majd egy csillag csövű habzsák segítségével díszítsd fel a muffinok tetejét. 

Szórd rá a cseresznyét és kész is. :)

joghurt liszt cukor cseresznye meggy vanília vanília aroma tej puding mascarpone gyors muffinok édességek tojás olaj sütőpor

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Őszi körtés-diós-almás sütemény

Mr. Gombóccal próbáljuk a szép őszi idő minden pillanatát kihasználni és délelőttönként hatalmas sétákat teszünk a kis lakótelepi barátainkkal. Van, hogy már fél 10 felé kint vagyunk - mert a gyerekek nem bírnak magukkal - és csak 1 óra körül megyünk haza ebédelni. Korzózunk a babakocsikkal a házak között, beszélgetünk (legalábbis próbálunk), a kicsik pedig ideális esetben elnézegetik egymást és a szép őszi természetet. Nekik persze csoda minden. Leírhatatlanul boldogok, ha szedünk nekik 1-1 színes falevelet és azzal szórakozhatnak. (Arra még nem jöttek rá, hogy minél később próbálják megenni, annál tovább játszhatnak vele. :D) Persze a játszóterezést szeretik igazán, ott kitombolhatják magukat. A játszin lehet különböző őszi terméseket, gesztenyét, makkot, diót szedni. Mr. Baba ehhez ugyan még kicsike, de ő is élvezettel - és némi féltékenységgel nézi -, ahogy a többi kis "birodalmi lépegető" felfedezi a világot. Na, nem baj majd jövőre. Addig is itt egy újabb őszi diós édesség. :)

tej cukor dió alma körte fahéj ánizs szegfűszeg tojás sütőpor liszt vaj édességek

Hozzávalók:

2 tojás

13 dkg cukor (nálam barna cukor)

8 dkg vaj

1 dl tej

20 dkg liszt (nálam teljes kiörlésű rozsliszt)

1-1 tk őrölt fahéj és szegfűszeg

fél tk ánizs

fél csomag sütőpor

2 közepes alma

2 közepes körte

1 marék dió

+ 1 csapott ek kristálycukor és 1 mk fahéj

tej cukor dió alma körte fahéj ánizs szegfűszeg tojás sütőpor liszt vaj édességek

Elkészítés:


Elsőként a sütőt melegítsd elő 200 fokra és bélelj ki sütőpapírral egy kb. 30x30 cm-es tepsit.

A tojásokat jó alaposan keverd ki a cukorral.

A vajat olvaszd fel és ezt is add a tejjel együtt a masszához.

A lisztet keverd össze a fűszerekkel és a sütőporral, majd szitáld a tésztához. Miután jó alaposan összedolgoztad, egyengesd tepsibe az egészet.

Hámozd meg a gyümölcsöket, majd vágd fel és szépen rakosgasd ki a szeletekkel a süti tetejét.

A diót aprítsd fel és szórd rá a sütire.

A kristálycukrot keverd össze a fahéjjal és ezt is hintsd a gyümölcsökre.

Süsd kb. 20-25 percig.

tej cukor dió alma körte fahéj ánizs szegfűszeg tojás sütőpor liszt vaj édességek

Ha tetszett a bejegyzés, gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Fügés bukta

Gyerekként elég válogatós voltam - be kell valljam, most is - és persze eléggé útáltam a menza kaját. Anyáék egy idő után megunták a nyafogásomat és azt, hogy az ablakon szórják ki a pénzt. Megkérdezték a nagyszüleimet, hogy nem-e lehetne arról szó, hogy ezentúl suli után náluk kajcsizom. Ennél jobb dolog szerintem nem is történhetett hajdani "gourmet Dorcsóval", mert Mamánál jobban állítom, hogy Gordon Ramsay sem főz. Van is néhány emlékezetes fogás, melyekre kisgyerekkorom óta emlékszem. Az egyik ilyen klasszikus pénteki finomság a bukta. Egy erős leves után, szuper második lesz belőle. Füge lekvárral töltve pedig nagyon különleges is. 

édességek ráérős reggelik bukta lekvár füge fügelekvár élesztő kelttészta liszt cukor vaj tej tojás tejföl

Hozzávalók:

3 dl langyos tej

1 kocka friss élesztő

2 ek cukor

1 tojás

1 csipet só

2 ek tejföl

8 dkg margarin

fél kg liszt

füge lekvár

olvasztott vaj

édességek ráérős reggelik bukta lekvár füge fügelekvár élesztő kelttészta liszt cukor vaj tej tojás tejföl

Elkészítés:

Minden hozzávalót langyosan használunk fel. Érdemes akár már előző este elővenni az alapanyagokat, hogy szobahőmérsékletűek legyenek.

Elsőként az élesztőt futtasd fel a langyos tejben. Adj hozzá egy pici cukrot is.

Közben egy nagy tálba mérd ki a többi alapanyagot, majd ha az élesztő felfutott, öntsd hozzá az előzőekhez.

Gyúrd össze a tésztát, majd meleg helyen, letakarva keleszd duplájára. (Kb. 1 óra kell neki.)

Lisztezett deszkán nyújtsd kb. 1 cm vastagságúra, téglalap alakúra a tésztát.

Oszd 8-10 cm-hosszú téglalapokra, majd tegyél mindegyik közepébe - csíkban - 1-1 ek lekvárt.

Tekerd fel őket. 

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és készíts elő egy kivajazott, kilisztezett tepsit.

A buktákat sorakoztasd szorosan egymás mellé. A tetejüket és az oldalaikat - ahol egymáshoz érnek - kend le olvasztott vajjal.

Süsd kb. 25 percig, míg aranybarnák nem lesznek. 

édességek ráérős reggelik bukta lekvár füge fügelekvár élesztő kelttészta liszt cukor vaj tej tojás tejföl

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

1 Tovább

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Címkefelhő

édességek (173),tojás (129),liszt (118),cukor (116),vaj (76),tej (66),vendégvárók (49),joghurt (49),tejföl (48),sütőpor (48),citrom (47),karácsony (45),fincsi ebédek (45),hagyma (42),sajt (40),ráérős reggelik (39),advent (39),csokoládé (39),túró (38),kakaópor (37),adventi naptár (36),olaj (36),habtejszín (36),paradicsom (35),fahéj (33),eper (32),rohanós vacsorák (32),tejszín (32),narancs (31),fokhagyma (31),gyors muffinok (30),porcukor (29),barack (28),bazsalikom (27),krumpli (27),mascarpone (25),meggy (25),csoki (25),leveles tészta (24),vaníliás cukor (24),vanília (24),étcsokoládé (23),sonka (22),dió (20),pohárkrémek (20),húsvét (19),ribizli (18),málna (18),lekvár (18),(18),répa (17),élesztő (17),alma (16),keksz (16),kakaó (15),leves (15),snidling (14),szeder (14),saláta (14),pite (14),puding (13),őszibarack (13),piskóta (13),sárgabarack (13),fehércsoki (13),kolbász (12),petrezselyem (12),oregánó (12),gyümölcs (12),muffin (12),szegfűszeg (12),krémsajt (12),kókusz (12),paradicsomszósz (11),étcsoki (11),kukorica (11),gasztroajándék (10),görög joghurt (10),áfonya (10),bonbon (10),csirkemell (10),paprika (10),bors (10),zöldfűszer (10),spenót (9),majonéz (9),méz (9),brownie (9),lilahagyma (9),tészta (9),rozmaring (9),olívaolaj (9),torta (8),póréhagyma (8),dekorcukor (8),sajtkrém (8),sütőtök (8),mustár (8),krémleves (8),halloween (8),banán (8),cseresznye (8),zabpehely (8),kókuszreszelék (8),rétes (8),kelttészta (7),mák (7),palacsinta (7),medvehagyma (7),szilva (7),újhagyma (7),ánizs (6),aszalt áfonya (6),bor (6),farsang (6),trüffel (6),anyák napja (6),likőr (6),tejcsokoládé (6),szódabikarbóna (6),chili (6),kaliforniai paprika (6),ricotta (6),fánk (6),rugelach (6),baracklekvár (6),fehércsokoládé (6),tök (5),rizs (5),levendula (5),hidegtál (5),csoki pasztilla (5),pogácsa (5),szalonna (5),mandula (5),kávé (5),marcipán (5),babapiskóta (5),réteslap (5),uborka (5),görögjoghurt (5),burgonya (5),fehérbor (5),olívabogyó (5),pizza (5),gyorsvacsi (5),nutella (5),kandírozott narancs (4),bacon (4),mogyoró (4),sajttorta (4),vanília aroma (4),zabkeksz (4),borsó (4),valentin-nap (4),cukkini (4),mandarin (4),zselatinfix (4),erdei gyümölcs (4),körte (4),cheesecake (4),káposzta (4),csirke (4),kivi (4),szalámi (4),barnacukor (4),eperlekvár (4),gyümölcskenyér (4),zöldség (4),menta (4),kefír (3),gesztenye (3),Rohanós vacsorák (3),mozzarella (3),chili paprika (3),csicseriborsó (3),tócsni (3),gofri (3),fetasajt (3),étkezési keményítő (3),virsli (3),aprósütemény (3),blogkóstoló (3),besamel (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),tortazselé (3),szülinap (3),aszalt gyümölcs (3),mézeskalács (3),befőzés (3),búzadara (3),mazsola (3),citromfű (3),kávétejszín (3),ehető ajándék (3),lekvárfőzés (3),fondant (3),szezámmag (3),darált hús (3),tortilla (3),torma (3),vöröshagyma (3),amerikai palacsinta (3),brokkoli (3),mexikói (3),csiga (3),víz (3),rum (3),linzer (3),kalács (3),pirospaprika (3),lepény (3),mártogatós (3),lasagne (3),olajbogyó (3),cékla (3),szilveszter (3),pizzaszósz (3),feta (2),alaplé (2),zöldborsó (2),knorr (2),parmezán (2),majoranna (2),promóció (2),vodka (2),keményítő (2),szerecsendió (2),fagyi (2),kuglóf (2),ananász (2),ételfesték (2),müzli (2),zselatin (2),margarin (2),raffaello (2),fehér csokoládé (2),gyümölcsrizs (2),bukta (2),fagylalt (2),jégkrém (2),nyaralás (2),csokikrém (2),mogyorókrém (2),aszalt szilva (2),penne (2),magyarprovence (2),dzsemfix (2),salsa szósz (2),levendulabirtok (2),pálinka (2),grillcsirke (2),pasztilla (2),turmix (2),cheesecake brownie (2),oreo keksz (2),linzertészta (2),sütipecsét (2),gyerekek (2),Édességek (2),tejszínhab (2),tésztasaláta (2),szörp (2),jalapeno (2),teljes kiőrlésű liszt (2),bab (2),készülődés (2),zsömle (2),darált keksz (2),mozarella (2),zsír (2),töltött tojás (2),chorizo (2),pizzagolyó (2),zserbó (2),Gyors muffinok (2),pesto (2),aszalt paradicsom (2),gyümölcskosárka (2),feta sajt (2),füstölt sajt (2),juhtúró (2),kókusztej (2),lime (2),cukormáz (2),smoothie (2),curry (2),bögrés (2),zsemlemorzsa (2),alkohol (2),gyors vacsorák (2),ehető ajándékok (2),hamburger (2),meggybefőtt (2),bodza (2),balzsamecet (2),piskótatekercs (2),bodzaszörp (2),sűrített tej (2),pompos (2),háztartásikeksz (1),vaníliarúd (1),mézeskalácsfűszer (1),graham liszt (1),barna cukor (1),baileys (1),körözött (1),sütésnélkül (1),író (1),narancslé (1),blondie (1),kevert (1),karfiol (1),besamel mártás (1),füge (1),bögrés sütemény (1),aranygaluska (1),rumaroma (1),fügelekvár (1),túró rudi (1),kínai (1),szójaszósz (1),kakaóscsiga (1),töltött krumpli (1),pillecukor (1),lasagne tészta (1),hidegtálak (1),szilvalekvár (1),mézeskalács fűszer (1),vanília puding (1),puncs puding (1),méteres kalács (1),tejberizs (1),maszatolós torta (1),clafoutis (1),barackpüré (1),krumplilángos (1),gnocchi (1),vörös áfonya (1),mexikói alap (1),kávélikőr (1),húsleves alaplé (1),pirítós (1),túrós batyu (1),túrós táska (1),tejpite (1),cseresznye lekvár (1),mérésnélkül (1),bögréssüti (1),nektarin (1),nyár (1),tejpor (1),raffaello golyó (1), (1),citromsav (1),levendulás (1),rétesliszt (1),psikóta (1),tejcsoki (1),vonat (1),gyertya (1),nudli (1),tiramisu (1),vaníliás pudingpor (1),szóda (1),barackpálinka (1),knorr 100%természetesalapok (1),trnd (1),vanília kivonat (1),főzőkrém (1),aprósüti (1),édesség (1),chilis bab (1),bögrés süti (1),knorr 100% természetes alapok (1),bolognai (1),zödfűszer (1),daráltkeksz (1),monoszló (1),masni (1),moszonló (1),kiszúró (1),mogyoróvaj (1),erőspaprika (1),császármorzsa (1),gesztenye massza (1),ehetőajándék (1),aszaltsárgabarack (1),aszaltbarack (1),aszaltgyümölcs (1),kenyér (1),kruton (1),denevér (1),saj (1),gorgonzola (1),lila hagyma (1),citromlé (1),narancslekvár (1),vajkrém (1),barbérlevél (1),koriander (1),ballagás (1),ciabatta (1),hawaii (1),bevonat (1),tahini (1),munkaebéd (1),Ráérős reggelik (1),Vendégvárók (1),hús (1),töltelék (1),eperszósz (1),karaj (1),habfixáló (1),mákosguba (1),kapcsolat (1),paradicsomkonzerv (1),lecsó (1),bográcsozás (1),szalonnasütés (1),csilipaprika (1),csokipasztilla (1),bagett (1),kuszkusz (1),grillezés (1),velence (1),savanyúság (1),kovászos uborka (1),teszínhab (1),gyömölcs (1),pizzafeltét (1),csokiszósz (1),töltött hús (1),olaszrizling (1),quesadilla (1),nachos (1),penne (1),sonkatekercs (1),töltött karaj (1),áfonyalekvár (1),reggeli (1),borkóstoló (1),képviselő fánk (1),gyümölcslé (1),képviselőfánk (1),zöldbab (1),koktél (1),buli (1),rukkola (1),krém (1),muffinok (1),smarties (1),zselé (1),Anyák Napja (1),csokiskeksz (1),street food (1),hamburgerhús (1),ketchup (1),grillkolbász (1),cookies (1),vacsora (1),kelt tészta (1),tavasz (1),sztrapacska (1),péksütemény (1),csokissüti (1),hámozott paradicsom (1),panír (1),paradicsom püré (1),aprósütemények (1),sós aprósütemények (1),karácsonyi ebéd (1),ebédmenü (1),desszert (1),főétel (1),zeller (1),tárkony (1),jelmez (1),gumicukor (1),dekoráció (1),kifli (1),krumplifánk (1),mákos guba (1),aszalvány (1),kandírozott gyümölcs (1),rizskoch (1),avokádó (1),szaloncukor (1),sárgarépa (1),fehérrépa (1),karalábé (1),zeller (1),étcsokokoládé (1),gesztenyemassza (1),majonézes burgonya (1),franciasaláta (1),zöldségkeverék (1),fatörzs (1),bejgli (1),hab (1),szósz (1),salsa (1),krumplipüré (1),köret (1),túrókrém (1),ragu (1),sertéslapocka (1),lapocka (1),sertés (1),VKF (1),pulykamell (1),rántott (1),panírozás (1),rántott tök (1),steak burgonya (1),SAD! (1),ősz (1),vörösbor (1),kakaós csiga (1),meggylekvár (1),kandírozott narancshéj (1),almáspite (1),tökfaragás (1),olíva bogyó (1),sütögetés (1),köménymag (1),lilakáposzta (1),pizzás csiga (1),sajtos roló (1),kacsacomb (1),kacsa (1),ecet (1),párolt lilakáposzta (1),churros (1)

Utolsó kommentek