Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Meggyes túró rudi pohárkrém

Mióta Mr. Baba megszületett, az étkezési szokásaink felettébb megváltoztak. Este próbálunk mindent megtenni, hogy viszonylagos nyugalomba megvacsorázzunk, de a kis trónörökös persze keresztül húzza a számításainkat. A napközbeni étkezésiem is általában abból állnak, hogy gyorsan benyomok valamit, hiszen a 2017. évi Mr.Babatörvény 14. § kimondja, hogy amint anya leülne enni, a mélyen alvó baba felriad. :D Éppen ezért sokszor csak valami kis édességre futja: kekszre, joghurtra, túró rudira. Utóbbinak nagy fogyasztója lettem az elmúlt hónapokban. :D Az alábbi desszertet is ez a finomság ihlette.  
meggy meggybefőtt túró habtejszín tejszín csokoládé étcsokoládé tojás liszt cukor kakaópor sütőpor édességek pohárkrémek

Hozzávalók 6 főre:

250 g túró

200 g habtejszín

4 ek porcukor

150 g étcsoki

2-3 ek tej

fél üveg meggybefőtt

meggy meggybefőtt túró habtejszín tejszín csokoládé étcsokoládé tojás liszt cukor kakaópor sütőpor édességek pohárkrémek

Hozzávalók a piskótához:

2 tojás

2 ek liszt

2 ek cukor

1 ek kakaópor

fél kk. sütőpor

meggy meggybefőtt túró habtejszín tejszín csokoládé étcsokoládé tojás liszt cukor kakaópor sütőpor édességek pohárkrémek

Elkészítés:

Elsőként készítsd el a piskótát. (Ha maradék csokis sütivel dolgozol, akkor a következő lépések értelem szerűen átugorhatóak.)

A sütőt melegítsd elő 200 fokra és készíts elő egy kisebb szilikonos vagy sütőpapírral bélelt formát. 

A tojásokat válaszd ketté és a sárgáját keverd fehéredésig a cukorral.

A lisztet és a sütőport dolgozd össze a kakaóval, majd szitáld a cukros, tojásos masszához.

A tojásfehérjét verd kemény habbá, majd forgasd óvatosan a tésztába.

Süsd kb. 10 percig. Meleg helyen hagyd kihűlni.

Közben készítsd elő a túrókrémet. Ehhez a túrót törd át (ha szükséges), majd keverd ki a porcukorral.

A habtejszínt verd fel és forgasd a túróhoz.

A csokoládét olvaszd fel egy kevés tejjel, majd - ha kicsit kihűlt a piskótád - jöhet is az összeállítás.

A poharak aljába tegyél egy kevés apróra vágott/tördelt süteményt, csorgass rá kb. 11 evőkanálnyi befőtt levet, majd kanalazz rá a krémből.

Locsold meg olvasztott csokival, halmozz rá pár szem meggyet, majd ismét jöhet a piskóta, a befőttlé, a túrókrém, végül a maradék csoki és a gyümölcs.

meggy meggybefőtt túró habtejszín tejszín csokoládé étcsokoládé tojás liszt cukor kakaópor sütőpor édességek pohárkrémek

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Sütőtökös krumplipüré

Szeretem variálni a már megszokott köreteinket, így a rizs és a sült/petrezselymes krumpli mellett elég sokszor készítek valamilyen tartalmasabb salátát, kuszkuszt, kölest vagy például bulgurt. A krumplipürét is szeretem feldobni valamivel, például különböző sajtokkal, sajtkrémmel vagy éppen egy kevés karamellizált hagymával. A beköszöntő ősz alkalmából most épp sütőtökkel és rozmaringgal kombináltam.  Szerintem tökéletes köret a Márton-napi libasült mellé, de egy szimpla vasárnapi ebédet is feldobhatunk a segítségével.

sütőtök krumpli köret krumplipüré fincsi ebédek fokhagyma rozmaring tej vaj

Hozzávalók:

1 kg krumpli

30 dkg sütőtök

2-3 kisebb rozmaring ág

2 gerezd fokhagyma

só, bors, szerecsendió

100 ml forró tej

100 g vaj

sütőtök krumpli köret krumplipüré fincsi ebédek fokhagyma rozmaring tej vaj

Elkészítés:

A krumplit és a sütőtököt pucold meg, majd vágd őket kockákra.

A krumplit sós vízben tedd fel főni, a sütőtököt pedig szórd egy tepsibe. Add hozzá a zúzott fokhagymát és a rozmaring ágakat. Sózd, borsozd. Süsd lefedve kb. 20 percig, míg megpuhul, majd további 10 percig, hogy kicsit megpiruljanak a sütőtök kockák.

Ha megfőtt a krumpli szűrd le, majd tedd egy nagyobb tálba. Jöhet hozzá a sütőtök is. Törd össze az egészet, majd verd habosra a forró tejjel és a kockákra vágott vajjal. Ízesítsd sóval, borssal és egy kevés szerecsendióval.

sütőtök krumpli köret krumplipüré fincsi ebédek fokhagyma rozmaring tej vaj

Tipp: Szerintem nem érdemes 30 dkg sütőtököt magában elkészíteni, ezért én nagyobb adagot szoktam sütni. A maradék jól jön például krémlevesbe (akár sütőtök krémlevesbe), tepsis zöldségekhez, vagy akár magában is. :)

Ha nincs kedved a sütéssel bajlódni egyszerűen főzd meg a tököt a krumplival együtt. Kb. egyforma a főzési idejük.

Gyertek fb-ra és instagram-ra is. 

0 Tovább

Őszi kevert sütemény

Sokáig kifejezetten utáltam az őszt, nem láttam benne semmi szépet. (Gondolom nagy köze lehetett ebben a véget érő nyári szünetnek és az éppen elinduló komoly tanulásnak.) Később persze kezdtem felfedezni ennek a csodálatos évszaknak is az értékeit. 

Imádom, hogy szeptemberben kiürülnek a strandok Velencén, és jóformán egyedül úszkálok az ugyan kicsit hideg, de a szokásosnál ezerszer tisztább, átlátszó vízben. Imádom, hogy már nincs 1000 fok, mégis gyönyörűen süt a nap és sorra jöhetnek a szabadtéri programok. Imádom, hogy jön a sütőtök, a gesztenye szezon és nincs is jobb egy kacsa/libasültnél párolt káposztával. Imádom ilyenkor a kissé már csípős, de tiszta levegő illatát. Imádom, hogy esőben jól esik kicsit a kanapén ejtőzni egy bögre forró itallal egy jó film/könyv társaságában. Imádom az őszi gyümölcsöket, a szőlőt, a szilvát, a körtét. Imádom a szüretet és a borfesztiválokat. És persze - csak, hogy ne hazudtoljam meg magam - a legfőképpen azt imádom, hogy minden nappal egyre közelebb kerülünk a Karácsonyhoz. :D 

édességek fahéj körte szilva liszt cukor sütőpor tojás olaj tej

Hozzávalók:

3 tojás

20 dkg cukor

1dl olaj

30 dkg liszt

1 csomag sütőpor

0,5 dl tej

2 körte

10 kisebb szem szilva

1+1 kk fahéj

édességek fahéj körte szilva liszt cukor sütőpor tojás olaj tej

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és készíts elő egy sütőpapírral kibélelt tepsit.

A gyümölcsöket mosd meg és szeleteld fel. Szórd meg 1 kiskanál fahéjjal őket és jól forgasd össze.

A tojásokat üsd fel és keverd ki a cukorral.

Add hozzá az olajat is.

Szórd a liszthez a sütőport és 1 kiskanál fahéjat, majd szitáld az egészet a tojásos masszához.

Lazíts tejjel és jó alaposan keverd össze.

édességek fahéj körte szilva liszt cukor sütőpor tojás olaj tej

Egyengesd a tésztát a tepsibe, majd rakd ki ízlés szerint a gyümölcsökkel.

Süsd kb. 20 percig. Tűpróbával ellenőrizd.

Tipp: Tálalás előtt szórd meg fahéjas porcukorral.

édességek fahéj körte szilva liszt cukor sütőpor tojás olaj tej

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Őszibarackos szelet

Kint ugyan már erőteljesen színesednek a levelek és egyre hűvösebb az idő, a piacokon mégis sok helyen látni friss, gyönyörű őszibarackot. Mi is minden hétvégén úgy megyünk le Velencére, hogy na, most aztán leszedjük az összeset, de valahogy mindig csak egy kevés érik be. Ami egyébként ideális, mert július eleje óta folyamatosan el vagyunk látva barival. Persze minden jó véget ér egyszer, így a nyári szezon lezárásaként hozok egy utolsó barackos receptet. Még most érdemes elkészíteni, mert sajnos a frissre közel egy évet várnunk kell.

őszibarack barack édesség piskóta puding tortazselé tej cukor tojás liszt vaníliás cukor

Hozzávalók a piskótához:

3 tojás

3 ek cukor

3 púpos ek liszt

1 csipet só

fél csomag sütőpor

1 csomag vaníliás cukor

őszibarack barack édesség piskóta puding tortazselé tej cukor tojás liszt vaníliás cukor

Hozzávalók a díszítéshez:

1 csomag fehércsokoládés pudingpor

3 ek cukor

fél l tej

4 nagyobb őszibarack

1 csomag átlátszó tortazselé

őszibarack barack édesség piskóta puding tortazselé tej cukor tojás liszt vaníliás cukor

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 200 fokra és bélelj ki sütőpapírral egy 20x30-as tepsit.

A tojásokat válaszd ketté, és a fehérjét verd habbá egy csipet sóval.

A sárgáját jó alaposan dolgozd össze a cukorral és a vaníliás cukorral, majd szitáld bele a sütőporral elkevert lisztet.

Óvatosan forgasd bele a tojásfehérje habot, de vigyázz, nehogy összetörjön.

Egyengesd el a tésztát a tepsibe, majd süsd a piskótát aranybarnára. (kb. 10 perc)

Míg sül a tészta, a pudingport keverd ki 3 ek cukorral és a tejjel, majd készítsd el a csomagoláson látható utasítás szerint. Hagyd hűlni, de néha keverd át, nehogy megbőrösödjön.

Ha kész a piskóta, takard le és ezt is hagyd kihűlni.

Az őszibarackokat mosd meg, majd szeleteld fel.

A zselatint készítsd el a csomagoláson látható utasítás szerint.

Ezt követően jöhet a süti összeállítása:

Óvatosan húzd le a sütőpapírt a tésztáról, majd helyezd vissza a tepsibe.

A pudingot oszlasd el a piskótán, majd rakd ki a barackkal.

A kicsit pihentetett tortazselét öntsd középről kiindulva a sütire.

Szeletelés előtt hűtsd be. 

őszibarack barack édesség piskóta puding tortazselé tej cukor tojás liszt vaníliás cukor

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is. 

0 Tovább

Gyümölcsrizs

Sajnos a naptár szerint már szeptembert írunk, de én mégis próbálok belekapaszkodni a nyár utolsó pillanataiba. A leghidegebb vízbe is képes vagyok bemenni, hiszen ki tudja, hogy idén lesz-e még alkalmam strandolni. Nem adom fel a nyári ruhatáram sem, ráérek én még pulcsit és zárt cipőt hordani. Valahogy a nyári ízekkel is így vagyok, próbálom megőrizni őket télire és amíg lehet, minél többet feltankolni belőlük. Az alábbi édességbe is csupa finom nyári gyümölcs került, ami egy picit talán visszahozza az elmúlt hónapokat. Később persze szeder és barack helyett bármilyen más gyümölccsel is elkészíthető, de jelenleg ez a tuti választás. Én mondom Nektek! :)

rizs gyümölcsrizs tej cukor habtejszín tejszín szeder őszibarack barack gyümölcs édességek citrom

Hozzávalók:

25 dkg rizs

1 l tej

1,5 dl víz

3 ek cukor

fél rúd vanília

1 citrom vagy narancs

1 doboz habtejszín

gyümölcsök ízlés szerint (nálam szeder és őszibarack)

rizs gyümölcsrizs tej cukor habtejszín tejszín szeder őszibarack barack gyümölcs édességek citrom

Elkészítés:

Elsőként a rizst tedd fel főni a tejjel, a vízzel, a cukorral és a fél rúd vaníliával együtt.

Főzd puhára fedő alatt gyakori kevergetés mellett.

Ha kész hagyd langyosra hűlni.

Közben a habot verd fel, a gyümölcsöket mosd meg és szeleteld fel ízlés szerint.

Ha kihűlt a rizs, reszeld hozzá a citrom héját és forgasd bele a habtejszínt.

Végül jöhetnek a gyümölcsök is. 

Tálald behűtve. 

rizs gyümölcsrizs tej cukor habtejszín tejszín szeder őszibarack barack gyümölcs édességek citrom

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is. 

0 Tovább

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Címkefelhő

édességek (173),tojás (129),liszt (118),cukor (116),vaj (76),tej (66),vendégvárók (49),joghurt (49),tejföl (48),sütőpor (48),citrom (47),karácsony (45),fincsi ebédek (45),hagyma (42),sajt (40),ráérős reggelik (39),advent (39),csokoládé (39),túró (38),kakaópor (37),adventi naptár (36),olaj (36),habtejszín (36),paradicsom (35),fahéj (33),eper (32),rohanós vacsorák (32),tejszín (32),narancs (31),fokhagyma (31),gyors muffinok (30),porcukor (29),barack (28),bazsalikom (27),krumpli (27),mascarpone (25),meggy (25),csoki (25),leveles tészta (24),vaníliás cukor (24),vanília (24),étcsokoládé (23),sonka (22),dió (20),pohárkrémek (20),húsvét (19),ribizli (18),málna (18),lekvár (18),(18),répa (17),élesztő (17),alma (16),keksz (16),kakaó (15),leves (15),snidling (14),szeder (14),saláta (14),pite (14),puding (13),őszibarack (13),piskóta (13),sárgabarack (13),fehércsoki (13),kolbász (12),petrezselyem (12),oregánó (12),gyümölcs (12),muffin (12),szegfűszeg (12),krémsajt (12),kókusz (12),paradicsomszósz (11),étcsoki (11),kukorica (11),gasztroajándék (10),görög joghurt (10),áfonya (10),bonbon (10),csirkemell (10),paprika (10),bors (10),zöldfűszer (10),spenót (9),majonéz (9),méz (9),brownie (9),lilahagyma (9),tészta (9),rozmaring (9),olívaolaj (9),torta (8),póréhagyma (8),dekorcukor (8),sajtkrém (8),sütőtök (8),mustár (8),krémleves (8),halloween (8),banán (8),cseresznye (8),zabpehely (8),kókuszreszelék (8),rétes (8),kelttészta (7),mák (7),palacsinta (7),medvehagyma (7),szilva (7),újhagyma (7),ánizs (6),aszalt áfonya (6),bor (6),farsang (6),trüffel (6),anyák napja (6),likőr (6),tejcsokoládé (6),szódabikarbóna (6),chili (6),kaliforniai paprika (6),ricotta (6),fánk (6),rugelach (6),baracklekvár (6),fehércsokoládé (6),tök (5),rizs (5),levendula (5),hidegtál (5),csoki pasztilla (5),pogácsa (5),szalonna (5),mandula (5),kávé (5),marcipán (5),babapiskóta (5),réteslap (5),uborka (5),görögjoghurt (5),burgonya (5),fehérbor (5),olívabogyó (5),pizza (5),gyorsvacsi (5),nutella (5),kandírozott narancs (4),bacon (4),mogyoró (4),sajttorta (4),vanília aroma (4),zabkeksz (4),borsó (4),valentin-nap (4),cukkini (4),mandarin (4),zselatinfix (4),erdei gyümölcs (4),körte (4),cheesecake (4),káposzta (4),csirke (4),kivi (4),szalámi (4),barnacukor (4),eperlekvár (4),gyümölcskenyér (4),zöldség (4),menta (4),kefír (3),gesztenye (3),Rohanós vacsorák (3),mozzarella (3),chili paprika (3),csicseriborsó (3),tócsni (3),gofri (3),fetasajt (3),étkezési keményítő (3),virsli (3),aprósütemény (3),blogkóstoló (3),besamel (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),tortazselé (3),szülinap (3),aszalt gyümölcs (3),mézeskalács (3),befőzés (3),búzadara (3),mazsola (3),citromfű (3),kávétejszín (3),ehető ajándék (3),lekvárfőzés (3),fondant (3),szezámmag (3),darált hús (3),tortilla (3),torma (3),vöröshagyma (3),amerikai palacsinta (3),brokkoli (3),mexikói (3),csiga (3),víz (3),rum (3),linzer (3),kalács (3),pirospaprika (3),lepény (3),mártogatós (3),lasagne (3),olajbogyó (3),cékla (3),szilveszter (3),pizzaszósz (3),feta (2),alaplé (2),zöldborsó (2),knorr (2),parmezán (2),majoranna (2),promóció (2),vodka (2),keményítő (2),szerecsendió (2),fagyi (2),kuglóf (2),ananász (2),ételfesték (2),müzli (2),zselatin (2),margarin (2),raffaello (2),fehér csokoládé (2),gyümölcsrizs (2),bukta (2),fagylalt (2),jégkrém (2),nyaralás (2),csokikrém (2),mogyorókrém (2),aszalt szilva (2),penne (2),magyarprovence (2),dzsemfix (2),salsa szósz (2),levendulabirtok (2),pálinka (2),grillcsirke (2),pasztilla (2),turmix (2),cheesecake brownie (2),oreo keksz (2),linzertészta (2),sütipecsét (2),gyerekek (2),Édességek (2),tejszínhab (2),tésztasaláta (2),szörp (2),jalapeno (2),teljes kiőrlésű liszt (2),bab (2),készülődés (2),zsömle (2),darált keksz (2),mozarella (2),zsír (2),töltött tojás (2),chorizo (2),pizzagolyó (2),zserbó (2),Gyors muffinok (2),pesto (2),aszalt paradicsom (2),gyümölcskosárka (2),feta sajt (2),füstölt sajt (2),juhtúró (2),kókusztej (2),lime (2),cukormáz (2),smoothie (2),curry (2),bögrés (2),zsemlemorzsa (2),alkohol (2),gyors vacsorák (2),ehető ajándékok (2),hamburger (2),meggybefőtt (2),bodza (2),balzsamecet (2),piskótatekercs (2),bodzaszörp (2),sűrített tej (2),pompos (2),háztartásikeksz (1),vaníliarúd (1),mézeskalácsfűszer (1),graham liszt (1),barna cukor (1),baileys (1),körözött (1),sütésnélkül (1),író (1),narancslé (1),blondie (1),kevert (1),karfiol (1),besamel mártás (1),füge (1),bögrés sütemény (1),aranygaluska (1),rumaroma (1),fügelekvár (1),túró rudi (1),kínai (1),szójaszósz (1),kakaóscsiga (1),töltött krumpli (1),pillecukor (1),lasagne tészta (1),hidegtálak (1),szilvalekvár (1),mézeskalács fűszer (1),vanília puding (1),puncs puding (1),méteres kalács (1),tejberizs (1),maszatolós torta (1),clafoutis (1),barackpüré (1),krumplilángos (1),gnocchi (1),vörös áfonya (1),mexikói alap (1),kávélikőr (1),húsleves alaplé (1),pirítós (1),túrós batyu (1),túrós táska (1),tejpite (1),cseresznye lekvár (1),mérésnélkül (1),bögréssüti (1),nektarin (1),nyár (1),tejpor (1),raffaello golyó (1), (1),citromsav (1),levendulás (1),rétesliszt (1),psikóta (1),tejcsoki (1),vonat (1),gyertya (1),nudli (1),tiramisu (1),vaníliás pudingpor (1),szóda (1),barackpálinka (1),knorr 100%természetesalapok (1),trnd (1),vanília kivonat (1),főzőkrém (1),aprósüti (1),édesség (1),chilis bab (1),bögrés süti (1),knorr 100% természetes alapok (1),bolognai (1),zödfűszer (1),daráltkeksz (1),monoszló (1),masni (1),moszonló (1),kiszúró (1),mogyoróvaj (1),erőspaprika (1),császármorzsa (1),gesztenye massza (1),ehetőajándék (1),aszaltsárgabarack (1),aszaltbarack (1),aszaltgyümölcs (1),kenyér (1),kruton (1),denevér (1),saj (1),gorgonzola (1),lila hagyma (1),citromlé (1),narancslekvár (1),vajkrém (1),barbérlevél (1),koriander (1),ballagás (1),ciabatta (1),hawaii (1),bevonat (1),tahini (1),munkaebéd (1),Ráérős reggelik (1),Vendégvárók (1),hús (1),töltelék (1),eperszósz (1),karaj (1),habfixáló (1),mákosguba (1),kapcsolat (1),paradicsomkonzerv (1),lecsó (1),bográcsozás (1),szalonnasütés (1),csilipaprika (1),csokipasztilla (1),bagett (1),kuszkusz (1),grillezés (1),velence (1),savanyúság (1),kovászos uborka (1),teszínhab (1),gyömölcs (1),pizzafeltét (1),csokiszósz (1),töltött hús (1),olaszrizling (1),quesadilla (1),nachos (1),penne (1),sonkatekercs (1),töltött karaj (1),áfonyalekvár (1),reggeli (1),borkóstoló (1),képviselő fánk (1),gyümölcslé (1),képviselőfánk (1),zöldbab (1),koktél (1),buli (1),rukkola (1),krém (1),muffinok (1),smarties (1),zselé (1),Anyák Napja (1),csokiskeksz (1),street food (1),hamburgerhús (1),ketchup (1),grillkolbász (1),cookies (1),vacsora (1),kelt tészta (1),tavasz (1),sztrapacska (1),péksütemény (1),csokissüti (1),hámozott paradicsom (1),panír (1),paradicsom püré (1),aprósütemények (1),sós aprósütemények (1),karácsonyi ebéd (1),ebédmenü (1),desszert (1),főétel (1),zeller (1),tárkony (1),jelmez (1),gumicukor (1),dekoráció (1),kifli (1),krumplifánk (1),mákos guba (1),aszalvány (1),kandírozott gyümölcs (1),rizskoch (1),avokádó (1),szaloncukor (1),sárgarépa (1),fehérrépa (1),karalábé (1),zeller (1),étcsokokoládé (1),gesztenyemassza (1),majonézes burgonya (1),franciasaláta (1),zöldségkeverék (1),fatörzs (1),bejgli (1),hab (1),szósz (1),salsa (1),krumplipüré (1),köret (1),túrókrém (1),ragu (1),sertéslapocka (1),lapocka (1),sertés (1),VKF (1),pulykamell (1),rántott (1),panírozás (1),rántott tök (1),steak burgonya (1),SAD! (1),ősz (1),vörösbor (1),kakaós csiga (1),meggylekvár (1),kandírozott narancshéj (1),almáspite (1),tökfaragás (1),olíva bogyó (1),sütögetés (1),köménymag (1),lilakáposzta (1),pizzás csiga (1),sajtos roló (1),kacsacomb (1),kacsa (1),ecet (1),párolt lilakáposzta (1),churros (1)

Utolsó kommentek