Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Sajtkrémes töltött burgonya

Csütörtök felé már elfogy a hétvégéről maradt főtt étel, ezért kell valami gyors utánpótlás, ha meleg kajcsit szeretnénk vacsorára. Egyik este nagy kínban voltam, hogy mégis mi legyen (alig volt valami a hűtőben, be kellett volna már vásárolnunk), de csak nem jött az ihlet. Végül a töltött krumpli mellett döntöttem és mivel későn értünk haza, éhesek voltunk, rögtön neki is álltunk mindketten. Kaja a sütőben, asztal megterítve, saláta kész, minden adott volt, hogy amint megsül az étel, rá is vessük magunkat. Persze ez így túl szép lett volna, mert a sütési idő vége felé elment az áram a társasházban...Ott ültünk full sötétben, de az igazi "tragédia" akkor következett be, mikor rájöttem, hogy basszus, a sütő is elektromos, így a kajcsinak egy időre búcsút mondhatok. :D Hát nem mondom, hogy nem voltam szomorú, hiszen nem lehetett tudni, hogy pontosan mi is a probléma, illetve mennyi idő lesz, míg minden újra helyreáll, de Gy. gyorsan intézkedett és szerencsére viszonylag hamar megjavították a hálózatot. Végül a krumplik is megsültek, így nem maradtunk éhen sem. :)

krumpli sajtkrém sonka kukorica újhagyma póréhagyma sajt rohanós vacsorák

Hozzávalók:

6 nagyobb szem krumpli

1 tubus natúr sajtkrém

3-4 szál újhagyma  vagy egy kis darab póréhagyma

10 dkg sonka

1 db kukorica konzerv

1+1 kk só

1 kk bors

5 dkg reszelt sajt

pici olaj

krumpli sajtkrém sonka kukorica újhagyma póréhagyma sajt rohanós vacsorák

Elkészítés:

A krumplit tedd fel sós vízben főni.

Közben a hagymát karikázd fel, a sonkát vágd kockákra.

Keverd össze az előbbieket a sajtkrémmel és a kukoricával, majd ízesítsd sóval, borssal.

Egy közepes méretű tepsibe locsolj egy kevés olajat, majd melegítsd elő a sütőt 200 fokra.

A megfőtt krumplit pucold meg, majd vágd ketté.

Mindegyiknak kanalazd ki a belsejét és ültesd őket a tepsibe.

A felesleges krumplit keverd a sajtkrémes egyveleghez, majd adagold a krumplikba.

Letakarva süsd kb. 20 percig, majd reszelj rá sajtot és fedő nélkül piríts további 10 percet.

Kínáld savanyúsággal vagy friss salátával.

krumpli sajtkrém sonka kukorica újhagyma póréhagyma sajt rohanós vacsorák

Ha tetszett a bejegyzés, gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Pizza Night-Rendezz pizza party-t!

Ha nem is minden hétvégén, de minden másodikon biztos, hogy találkozunk a barátainkkal. Ilyenkor vagy beülünk valahova vagy valamelyikünknél - általában nálunk - jövünk össze egy kis beszélgetésre, társasozásra, eszem-iszomra. Általában mindenki hoz valamilyen finomságot, rágcsát, de persze mi is készülünk különböző vendégvárókkal. A legjobban mégis azt szeretem, amikor együtt készítünk el valamilyen fincsi főételt, bár az biztos, hogy ilyenkor elég sok idő megy el a konyhában. A kompromisszumos megoldás egy ilyen estén, ha pizzát sütünk. Nem igényel hatalmas előkészületet, nem kell hozzá semmi extra alapanyag, mindenki szereti, és nem megy el az idő a főzőcskézéssel, hiszen amikor megérkeznek a vendégek, csak gyorsan összedobjuk a pizzákat, a sütő meg már elvégzi maga a dolgát.  

pizza vendégvárók olívaolaj bazsalikom oregánó liszt sonka kukorica kolbász szalámi olajbogyó paradicsom pizzaszósz hagyma sajt pizzafeltét

Hozzávalók 6-8 főre:

1 kg liszt

2 csomag szárított élesztő/1 kocka friss élesztő pici langyos cukros tejben felfuttatva

2 ek só

1 ek cukor

1 ek oregánó

1 ek bazsalikom

őrölt bors

6 dl langyos víz

6 ek olívaolaj

házi pizzaszósz/ha nincs időd elkészíteni sima paradicsomszósz vagy esetleg bolti pizzakrém

pizzafeltét (minél többféle, annál jobb): paradicsom, mozarrella, olajbogyó, sonka, kukorica, hagyma, kolbász, szalámi, többféle reszelt sajt, csípős zöldpaprika, ananász, rukkola, bazsalikom levelek etc.

pizza vendégvárók olívaolaj bazsalikom oregánó liszt sonka kukorica kolbász szalámi olajbogyó paradicsom pizzaszósz hagyma sajt pizzafeltét

Elkészítés

Kb. 2 órával a vendégség előtt:

A tészta száraz hozzávalóit keverd össze, majd add hozzá az olívaolajat és adagold hozzá a vizet. A robotgép dagasztókarjával vagy, ha nagyon kemény vagy, kézzel dolgozd össze a tésztát.

Meleg helyen, lefedve keleszd kb. 1 óra hosszát, míg a duplájára nem nő.

A feltéteket készítsd elő: Vágd fel a zöldségeket, pucold meg a hagymát és azt is karikázd fel. Szeleteld fel a kolbászt és a szalámit is, reszeld le a sajtokat. Az olajbogyót is félbe vághatod, ha szeretnéd.

Tedd kis tálkákba a feltéteket és készítsd elő a pizza szószt, hogy mire megjönnek a vendégek - természetesen a welcome drink után - neki lehessen állni a sütésnek.

pizza vendégvárók olívaolaj bazsalikom oregánó liszt sonka kukorica kolbász szalámi olajbogyó paradicsom pizzaszósz hagyma sajt pizzafeltét

A vendégek érkezésekor:

A sütőt melegítsd elő 220 fokra.

A pizzatésztát osszátok szét. (Mi három részre szoktuk: két nagy gáztepsibe és egy kicsi 20x30-asba próbáljuk beledolgozni.)

A tepsit béleljétek ki sütőpapírral, majd kézzel húzkodjátok megfelelelő méretűre a pizzatésztát. (Ez férfimunka!)

Ezt követően kenjétek meg pizzaszósszal, majd mindenki a maga ízlése szerint pakolja rá a feltéteket. 

Süssétek tepsinkét kb. 20 percig, míg a tészta kicsit megpirul, a feltétek összesülnek, a sajt pedig ráolvad a pizza tetejére.

Tipp: Persze azt is lehet, hogy annyi felé osztjátok a tésztát, ahányan vagytok és így mindenkinek lesz egy külön saját pizzája. Mi azért nem így csináljuk, mert a fiúk általában 2x annyit esznek, mint a csajok. :D 

pizza vendégvárók olívaolaj bazsalikom oregánó liszt sonka kukorica kolbász szalámi olajbogyó paradicsom pizzaszósz hagyma sajt pizzafeltét

Ha tetszett a bejegyzés, gyere insta-ra/fb-ra! :)

0 Tovább

Gyors pizzás csiga

Volt már jó pár leveles tésztás receptem, és borítékolható, hogy bőven lesz még a jövőben is. Imádok vele dolgozni, mert gyors, egyszerű és könnyen kombinálható szinte bármilyen - elfekvő - otthoni alapanyaggal. Vasárnapra egy szuper vendégváró falatkát hoztam. Remélem tetszeni fog. Nálunk mindig nagy sikert arat.

pizza pizzás csiga csiga oregánó salsa szósz pizzaszósz leveles tészta sonka kukorica olajbogyó sajt

Hozzávalók:

1 csomag fagyasztott leveles tészta

házi pizzaszósz/lustibbaknak bolti pizzakrém ;)

pizzafeltét: pl. sonka, kukorica, olajbogyó, szalámi, kolbász, hagyma etc.

10 dkg reszelt sajt

oregánó

pizza pizzás csiga csiga oregánó salsa szósz pizzaszósz leveles tészta sonka kukorica olajbogyó sajtElkészítés:

Már előző este vedd ki a mélyhűtőből a leveles tésztát, hogy kiolvadjon.

Melegítsd elő a sütőt 200 fokra és bélelj ki sütőpapírral egy tepsit.

Ha kiengedett a tészta, lisztezett deszkán nyújtsd kb. fél centi vékonyra.

Kend rá a pizzaszószt a kinyújtott leveles tésztádra. 

Szórj tetszés szerint feltétet a tésztára. Én most sonkát, kukoricát és hagymát használtam, majd reszeld rá egyenletesen a sajt felét. 

Tekerd fel szorosan a tésztát és vágj belőle kb. 1-2 cm vastag szeleteket.

Fektesd le a kis csigákat a sütőpapíros tepsibe és szórd meg őket oregánóval és a maradék reszelt sajttal.

Előmelegített sütőben kb. 12 perc alatt sülnek meg. A végén adhatsz neki pár perc légkeverést, hogy megpiruljon. 

Tipp: Tálalhatod mártogatóssal is: pl. fűszeres tejföllel vagy salsa szósszal

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is. 

0 Tovább

Vendégváró Pizzagolyó Kétféle Mártogatóssal

Egy régi barátnőmtől hallottam először - jó pár éve - a pizzagolyóról. Akkoriban még nem túl nagy biztonsággal (értsd:sehogy) mozogtam a konyhában, így nagy csodálattal néztem rá, mikor meghívott magához és el is készítette ezt a finomságot. Nagyon ízlett, de kicsit meglepődtem, mert én inkább picike pizzás csigáknak láttam, nem golyóknak. Elkezdtem recepteket is keresni, de nagyrészt ezek is a "csigavonalon" mozogtak. De persze nekem igazi golyóforma kellett, így begyúrtam a megszokott pizzatésztámat és ebből próbáltam alkotni valamit. 

vendégvárók pizzagolyó pizza paradicsomszósz mártogatós oregánó bazsalikom sajt kukorica kolbász sonka hagyma mozarella olívabogyó

Hozzávalók a pizzagolyóhoz:

1 kg liszt

2 tasak szárított élesztő/1 kocka friss élesztő pici langyos cukros tejben felfuttatva

2 ek só

1 ek cukor

1 ek oregánó

1 ek bazsalikom

őrölt bors

6 dl langyos víz

6 ek olaj

házi pizzaszósz/lustibbaknak sima paradicsomszósz vagy bolti pizzakrém

pizzafeltét: mozarrellagolyók, olajbogyó, sonka, kukorica, hagyma, kolbász, szalámi, reszelt sajt etc.

olívaolaj

Elkészítés

A tészta hozzávalóit gyúrd össze. (Én a hasonló tésztáknál csalok és dagasztókaros robotgéppel dolgozom vagy szólok a férjemnek, hogy ha ma is szeretne enni, akkor gyúrja össze a tésztát.)

Meleg helyen, lefedve keleszd kb. 1 óra hosszát.

A sütőt melegítsd elő 200 fokra.

Ha szépen megkelt a tészta jöhet a golyócskázás. Itt két út van, kinek mi az egyszerűbb. 

Num 1. Nyújtsd ki a lisztezett deszkán a tésztát és vágd kockákra. (Így könnyű kb. azonos nagyságú golyócskákat formázni, de mosogatni kell a sodrófát és az alátétet.)

Num 2. Csípj le kisebb adagokat a tésztából, lapítsd ki. (Nem kell mosogatni, de oda kell figyelni a mennyiségekre.)

Az egyszerűség és a lustaság felülkerekedik a maximalizmusomon és szépérzékemen, így én a 2. verziót választom. :) 

Mindegyik tésztácska közepébe kenj egy kevés pizzaszószt, szórj rá mozzarellagolyókat, olajbogyót, sonkát, kukoricát vagy egyéb általad szeretett pizzafeltéteket, majd "csomagold" össze őket. 

A kis golyókat sorakoztasd a sütőpapíros tepsire és a tetejüket kend le egy kevés olívaolajjal. Szórj rájuk reszelt sajtot és oregánót/bazsalikomot. 

Süsd kb. 20 percet, míg megpirul kicsit a tészta, a sajt pedig megolvad a golyócska belsejében.

Kínáld házi paradicsomos salsával és fűszeres tejföllel. 

Utóbbihoz keverj össze egy nagy doboz tejfölt 1 szál újhagymával és ízesítsd sóval, borssal, zöldfűszerekkel.

Ui.: Ez nagyon nagy adag tészta, így én csináltam egy részéből ebédre egy tepsi hagyományos pizzát, és a másik feléből "golyócskáztam". Végül így lett egy tepsi pizzánk és 2 tepsinyi pizzagolyónk estére a vendégeknek. 

0 Tovább

Mexikói Parti :) Csirkés-Zöldséges Tortilla

Már nagyon régóta vártam a mai napot, mert az egyik áruházlánc ezen a héten Mexikói napokat tart!!! Juhéééé! Már százszor átnéztem az újságot, mert imádjuk a mexikói ételeket és ilyenkor végre könnyen hozzá lehet jutni - és az egyéb üzletláncok kínálatához mérten, szélesebb palettából csemegézhet az ember - az alapanyagokhoz. Annyira nagy a baráti társaságunkban is a lelkesedés, hogy az egyik "BFF"-em Mexikói ihletésű "Sweet 16" szülinapi partit rendezett. (Természetesen már 10 éve ünnepelünk 16. szülinapokat, de kicsire nem adunk.) Lényeg, hogy a Barátnőm szuper ötleteket valósított meg: nagyon kreatív volt a díszítés, az ételek/italok pedig különlegesek és isteni finomak voltak. De akkor jöjjön is néhány részlet a buliról!

tortilla gyorsvacsi kukorica bab paradicsom paradicsomszósz paprika chili jalapeno nachos vendégvárók

Italok

Barátnőm nagy Tequila fan, úgyhogy természetesen ezzel az itallal készült a bulira Ő is (és Mi is). Lehetett volna - a már kissé elcsépelt - Tequila Sunrise-ban gondolkodni, vagy a nyalogatós sós/citromos, fahéjas/narancsos, illetve magyaros, paprikás/hagymás verziót alkalmazni, esetleg tisztán inni vagy paradicsomlével, sangriaval kísérni, de Ő, mindezek helyett egy nagyon különleges shot-ot álmodott meg nekünk. Kaktuszlevet és Tequilát kevert össze kb. fele-fele arányban, és így egy nagyon élvezhető, nem túl erős, de annál különlegesebb italt kaptunk. Egy fél cikkely naranccsal és kis keverőpálcikával díszítette a poharakat. 

Ételek

Előételként a Barátnőm kínálótálakra halmozott egy jó adag bébikukoricát, jalapeno paprikát, mexicornt és nacho chipset, amit természetesen az elmaradhatatlan házi salsa szósszal körített. 

Főételként pedig csirkés-zöldséges tortillát szolgált fel, aminek itt is van a receptje:

Hozzávalók 6-8 főre:

- 2 csomag tortillalap

- 1 kg csirkemell

- tortilla fűszerkeverék

- kevés olívaolaj

- 1 üveg fajitas szósz (ha nem kapsz, akkor használj paradicsomszószt)

- 1 db babkonzerv

- 1 db szemeskukorica konzerv és/vagy bébikukorica

- jalapeno paprika ízlés szerint (attól függően mennyire bírjátok az erőset)

- 1- 2 paradicsom,

- 1 nagyobb hagyma

- 3 db kaliforniai paprika: Az a jó, ha minél színesebb, így pl. Barátnőm tett bele piros, sárga és zöld kaliforniai paprikát is. 

- só, bors, chili ízlés szerint

Elkészítés:

Elsőként a csirkét kockázd fel, majd fűszerezd be, a zöldségeket vágd fel, a konzerveket szűrd le.

Ezt követően a csirkét kevés olívaolajon pirítsd meg, majd öntsd hozzá a szószt és a zöldségeket, végül fűszerezd.

Várd meg, míg megpuhulnak a zöldségek és forrald össze az egészet, hogy összeérjenek az ízek.

Sütőben vagy egy serpenyőben néhány perc alatt melegítsd fel a tortillalapokat, majd középre halmozz mindegyikre a zöldséges-húsos szószból. 

tortilla gyorsvacsi kukorica bab paradicsom paradicsomszósz paprika chili jalapeno nachos vendégvárók

Dekoráció

Ha hasonló bulit szeretnél, jöhetnek minden mennyiségben a sombrero-k,  rumbatökök, jalapeno paprikák, kaktuszok és egyéb mexikóra emlékeztető figurák. 

Jó bulizást! :) 

0 Tovább

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Legfrissebb bejegyzések

Címkefelhő

édességek (173),tojás (129),liszt (118),cukor (116),vaj (76),tej (66),vendégvárók (49),joghurt (49),tejföl (48),sütőpor (48),citrom (47),karácsony (45),fincsi ebédek (45),hagyma (42),sajt (40),ráérős reggelik (39),advent (39),csokoládé (39),túró (38),kakaópor (37),adventi naptár (36),olaj (36),habtejszín (36),paradicsom (35),fahéj (33),eper (32),rohanós vacsorák (32),tejszín (32),narancs (31),fokhagyma (31),gyors muffinok (30),porcukor (29),barack (28),bazsalikom (27),krumpli (27),mascarpone (25),meggy (25),csoki (25),leveles tészta (24),vaníliás cukor (24),vanília (24),étcsokoládé (23),sonka (22),dió (20),pohárkrémek (20),húsvét (19),ribizli (18),málna (18),lekvár (18),(18),répa (17),élesztő (17),alma (16),keksz (16),kakaó (15),leves (15),snidling (14),szeder (14),saláta (14),pite (14),puding (13),őszibarack (13),piskóta (13),sárgabarack (13),fehércsoki (13),kolbász (12),petrezselyem (12),oregánó (12),gyümölcs (12),muffin (12),szegfűszeg (12),krémsajt (12),kókusz (12),paradicsomszósz (11),étcsoki (11),kukorica (11),gasztroajándék (10),görög joghurt (10),áfonya (10),bonbon (10),csirkemell (10),paprika (10),bors (10),zöldfűszer (10),spenót (9),majonéz (9),méz (9),brownie (9),lilahagyma (9),tészta (9),rozmaring (9),olívaolaj (9),torta (8),póréhagyma (8),dekorcukor (8),sajtkrém (8),sütőtök (8),mustár (8),krémleves (8),halloween (8),banán (8),cseresznye (8),zabpehely (8),kókuszreszelék (8),rétes (8),kelttészta (7),mák (7),palacsinta (7),medvehagyma (7),szilva (7),újhagyma (7),ánizs (6),aszalt áfonya (6),bor (6),farsang (6),trüffel (6),anyák napja (6),likőr (6),tejcsokoládé (6),szódabikarbóna (6),chili (6),kaliforniai paprika (6),ricotta (6),fánk (6),rugelach (6),baracklekvár (6),fehércsokoládé (6),tök (5),rizs (5),levendula (5),hidegtál (5),csoki pasztilla (5),pogácsa (5),szalonna (5),mandula (5),kávé (5),marcipán (5),babapiskóta (5),réteslap (5),uborka (5),görögjoghurt (5),burgonya (5),fehérbor (5),olívabogyó (5),pizza (5),gyorsvacsi (5),nutella (5),kandírozott narancs (4),bacon (4),mogyoró (4),sajttorta (4),vanília aroma (4),zabkeksz (4),borsó (4),valentin-nap (4),cukkini (4),mandarin (4),zselatinfix (4),erdei gyümölcs (4),körte (4),cheesecake (4),káposzta (4),csirke (4),kivi (4),szalámi (4),barnacukor (4),eperlekvár (4),gyümölcskenyér (4),zöldség (4),menta (4),kefír (3),gesztenye (3),Rohanós vacsorák (3),mozzarella (3),chili paprika (3),csicseriborsó (3),tócsni (3),gofri (3),fetasajt (3),étkezési keményítő (3),virsli (3),aprósütemény (3),blogkóstoló (3),besamel (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),tortazselé (3),szülinap (3),aszalt gyümölcs (3),mézeskalács (3),befőzés (3),búzadara (3),mazsola (3),citromfű (3),kávétejszín (3),ehető ajándék (3),lekvárfőzés (3),fondant (3),szezámmag (3),darált hús (3),tortilla (3),torma (3),vöröshagyma (3),amerikai palacsinta (3),brokkoli (3),mexikói (3),csiga (3),víz (3),rum (3),linzer (3),kalács (3),pirospaprika (3),lepény (3),mártogatós (3),lasagne (3),olajbogyó (3),cékla (3),szilveszter (3),pizzaszósz (3),feta (2),alaplé (2),zöldborsó (2),knorr (2),parmezán (2),majoranna (2),promóció (2),vodka (2),keményítő (2),szerecsendió (2),fagyi (2),kuglóf (2),ananász (2),ételfesték (2),müzli (2),zselatin (2),margarin (2),raffaello (2),fehér csokoládé (2),gyümölcsrizs (2),bukta (2),fagylalt (2),jégkrém (2),nyaralás (2),csokikrém (2),mogyorókrém (2),aszalt szilva (2),penne (2),magyarprovence (2),dzsemfix (2),salsa szósz (2),levendulabirtok (2),pálinka (2),grillcsirke (2),pasztilla (2),turmix (2),cheesecake brownie (2),oreo keksz (2),linzertészta (2),sütipecsét (2),gyerekek (2),Édességek (2),tejszínhab (2),tésztasaláta (2),szörp (2),jalapeno (2),teljes kiőrlésű liszt (2),bab (2),készülődés (2),zsömle (2),darált keksz (2),mozarella (2),zsír (2),töltött tojás (2),chorizo (2),pizzagolyó (2),zserbó (2),Gyors muffinok (2),pesto (2),aszalt paradicsom (2),gyümölcskosárka (2),feta sajt (2),füstölt sajt (2),juhtúró (2),kókusztej (2),lime (2),cukormáz (2),smoothie (2),curry (2),bögrés (2),zsemlemorzsa (2),alkohol (2),gyors vacsorák (2),ehető ajándékok (2),hamburger (2),meggybefőtt (2),bodza (2),balzsamecet (2),piskótatekercs (2),bodzaszörp (2),sűrített tej (2),pompos (2),háztartásikeksz (1),vaníliarúd (1),mézeskalácsfűszer (1),graham liszt (1),barna cukor (1),baileys (1),körözött (1),sütésnélkül (1),író (1),narancslé (1),blondie (1),kevert (1),karfiol (1),besamel mártás (1),füge (1),bögrés sütemény (1),aranygaluska (1),rumaroma (1),fügelekvár (1),túró rudi (1),kínai (1),szójaszósz (1),kakaóscsiga (1),töltött krumpli (1),pillecukor (1),lasagne tészta (1),hidegtálak (1),szilvalekvár (1),mézeskalács fűszer (1),vanília puding (1),puncs puding (1),méteres kalács (1),tejberizs (1),maszatolós torta (1),clafoutis (1),barackpüré (1),krumplilángos (1),gnocchi (1),vörös áfonya (1),mexikói alap (1),kávélikőr (1),húsleves alaplé (1),pirítós (1),túrós batyu (1),túrós táska (1),tejpite (1),cseresznye lekvár (1),mérésnélkül (1),bögréssüti (1),nektarin (1),nyár (1),tejpor (1),raffaello golyó (1), (1),citromsav (1),levendulás (1),rétesliszt (1),psikóta (1),tejcsoki (1),vonat (1),gyertya (1),nudli (1),tiramisu (1),vaníliás pudingpor (1),szóda (1),barackpálinka (1),knorr 100%természetesalapok (1),trnd (1),vanília kivonat (1),főzőkrém (1),aprósüti (1),édesség (1),chilis bab (1),bögrés süti (1),knorr 100% természetes alapok (1),bolognai (1),zödfűszer (1),daráltkeksz (1),monoszló (1),masni (1),moszonló (1),kiszúró (1),mogyoróvaj (1),erőspaprika (1),császármorzsa (1),gesztenye massza (1),ehetőajándék (1),aszaltsárgabarack (1),aszaltbarack (1),aszaltgyümölcs (1),kenyér (1),kruton (1),denevér (1),saj (1),gorgonzola (1),lila hagyma (1),citromlé (1),narancslekvár (1),vajkrém (1),barbérlevél (1),koriander (1),ballagás (1),ciabatta (1),hawaii (1),bevonat (1),tahini (1),munkaebéd (1),Ráérős reggelik (1),Vendégvárók (1),hús (1),töltelék (1),eperszósz (1),karaj (1),habfixáló (1),mákosguba (1),kapcsolat (1),paradicsomkonzerv (1),lecsó (1),bográcsozás (1),szalonnasütés (1),csilipaprika (1),csokipasztilla (1),bagett (1),kuszkusz (1),grillezés (1),velence (1),savanyúság (1),kovászos uborka (1),teszínhab (1),gyömölcs (1),pizzafeltét (1),csokiszósz (1),töltött hús (1),olaszrizling (1),quesadilla (1),nachos (1),penne (1),sonkatekercs (1),töltött karaj (1),áfonyalekvár (1),reggeli (1),borkóstoló (1),képviselő fánk (1),gyümölcslé (1),képviselőfánk (1),zöldbab (1),koktél (1),buli (1),rukkola (1),krém (1),muffinok (1),smarties (1),zselé (1),Anyák Napja (1),csokiskeksz (1),street food (1),hamburgerhús (1),ketchup (1),grillkolbász (1),cookies (1),vacsora (1),kelt tészta (1),tavasz (1),sztrapacska (1),péksütemény (1),csokissüti (1),hámozott paradicsom (1),panír (1),paradicsom püré (1),aprósütemények (1),sós aprósütemények (1),karácsonyi ebéd (1),ebédmenü (1),desszert (1),főétel (1),zeller (1),tárkony (1),jelmez (1),gumicukor (1),dekoráció (1),kifli (1),krumplifánk (1),mákos guba (1),aszalvány (1),kandírozott gyümölcs (1),rizskoch (1),avokádó (1),szaloncukor (1),sárgarépa (1),fehérrépa (1),karalábé (1),zeller (1),étcsokokoládé (1),gesztenyemassza (1),majonézes burgonya (1),franciasaláta (1),zöldségkeverék (1),fatörzs (1),bejgli (1),hab (1),szósz (1),salsa (1),krumplipüré (1),köret (1),túrókrém (1),ragu (1),sertéslapocka (1),lapocka (1),sertés (1),VKF (1),pulykamell (1),rántott (1),panírozás (1),rántott tök (1),steak burgonya (1),SAD! (1),ősz (1),vörösbor (1),kakaós csiga (1),meggylekvár (1),kandírozott narancshéj (1),almáspite (1),tökfaragás (1),olíva bogyó (1),sütögetés (1),köménymag (1),lilakáposzta (1),pizzás csiga (1),sajtos roló (1),kacsacomb (1),kacsa (1),ecet (1),párolt lilakáposzta (1),churros (1)

Utolsó kommentek