Annyira imádok pohárkrémeket készíteni, mint amennyire Gy. utálja kikanalazni a szűk szájú poharakból. :D Iszonyú sokat készítettem már, de az Ember, csak most mondta, hogy ne pakoljam már ilyen kicsi poharakba, mert nem fér hozzá rendesen. A képen látható hatalmas boros pohár - ami számomra inkább kehely - ugyanis neki kicsi. Hát mit mondhatnék erre?

a.) Vegyünk néhány új öblösebb poharat (sosincs elég alapon). 

b.) Majd megeszem én az ő adagját.

c.) Kikanalazzuk neki fotózás után, proli módon tányérba. :D

Hááát még gondolkodom a megoldáson, de addig is itt a recept, mert amúgy az nagyon jó szerinte is! :)

pohárkrémek édességek málna narancs mascarpone görög joghurt joghurt

Hozzávalók 2 főre:

16 szem keksz

1 kisebb narancs

10 dkg málna

12 dkg mascarpone

12 dkg görög joghurt

1-2 ek porcukor ízlés szerint

pohárkrémek édességek málna narancs mascarpone görög joghurt joghurt

Elkészítés:

Elsőként keverd össze a mascarpone-t a joghurttal, majd szitáld hozzá a porcukrot. Reszeld bele a narancs héját.

Tegyél félre néhány szem málnát a díszítéshez, majd a többit öntsd egy kisebb lábosba.

A narancsot vágd ketté és facsard a málnára az egyik felének a levét. Picit melegítsd össze az egészet.

Most már jöhet a rétegezés.

Vegyél elő két szép poharat és mindegyik aljába tördelj 4-4 szem kekszet.

Facsarj rá egy kevés narancs levet, majd adagold rájuk a krém felét.

Jöhet a málnapüré, de hagyj 1-2 kanállal a desszert tetejére is.

Ismét a keksz következik, majd a facsart narancslé. Ezt követi még egy réteg krém, amire kanalazd rá a maradék málnapürét és díszítsd a kezdetben félretett málna szemekkel.

pohárkrémek édességek málna narancs mascarpone görög joghurt joghurt

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is.