A következő ételt ismét a "szükség hozta", mert nyaralás előtt már nem szerettem volna új dolgokat vásárolni, hiszen ki kellett üríteni a hűtőt. Egyébként rettenetesen utálom, ha valami megromlik, így nagyon próbálok odafigyelni arra, hogy mindent felhasználjunk időben. Volt még otthon néhány szem burgonya, úgyhogy körbe néztem a hűtőben is, hogy ott milyen alapanyagok lapulnak. Találtam mozzarellát és egy darabka kolbászt, amit paradicsommal, hagymával és a kis "fűszeres kertemben" (értsd: a társasházi teraszon) szedett bazsalikom levelekkel turbóztam. Nem is gondoltam volna, de egy kis salátával szuper vacsi lett belőle.

krumpli hagyma paradicsom mozzarella kolbász bazsalikom rohanós vacsorák

Hozzávalók:

6-8 szem közepes krumpli

4-5 szem kisebb paradicsom

5 dkg kolbász

1 db mozzarella

1 csokor bazsalikom

1 kisebb fej lilahagyma

olívaolaj

1 kk só

krumpli hagyma paradicsom mozzarella kolbász bazsalikom rohanós vacsorák

Elkészítés:

A krumplit alaposan sikáld meg és sós vízben héjastul főzd elő.

A lilahagymát pucold meg, majd karikázd fel a mozzarellával, paradicsommal és a kolbásszal együtt.

A sütőt melegítsd elő 200 fokra, majd locsolj egy kevés olívaolajat egy tepsibe.

A félig megfőtt krumplikat hagyd kicsit hűlni, majd egy éles késsel irdald be őket kb. 3 milliméterenként, úgy, hogy az alja egybe maradjon.

A zsebecskéket töltsd meg tetszőleges sorrendben a felvágott paradicsommal, hagymával, kolbásszal, mozzarellával, majd dugdoss bele néhány bazsalikom levelet is.

Tedd a töltött krumplikat a tepsibe, majd süsd lefedve kb. 15 percig,  majd fedő nélkül még 5-10 percet, hogy a burgonya megpiruljon egy kicsit.

Tálald friss salátával és joghurtos öntettel.

krumpli hagyma paradicsom mozzarella kolbász bazsalikom rohanós vacsorák

Tipp: Ha több időd van, nem muszáj a krumplit előfőznöd, beirdalhatod nyersen is és sütheted az egészet a sütőben. Ebben az esetben közel 1 óra lesz a sütési időd.

Természetesen a tölteléknek szánt finomságokat is kedv szerint variálhatod. Fincsi sonkák, bacon vagy extrább sajtok is jó szolgálatot tehetnek ilyenkor. :)

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is.