Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Túrós kuglóf

Mr. Baba születésétől fogva sokat van levegőn. Délelőtt is sétálunk, játszózunk és sokszor délután is kimegyünk egy kicsit, ha az idő engedi. Nyáron könnyű dolgunk volt, mert akár este 7-kor is simán el tudtunk menni egy kisebb, lefekvés előtti, nyugtató körre. Sajnos a korai sötétedés miatt esténként már be vagyunk zárva a lakásba, de ennek is megvan a jó oldala. Egyikünk játszik a főnők úrral, a másikunk pedig nyugodtan (minden relatív) csinálja a dolgát. Ez a jó kis kuglóf is egy ilyen estén készült. Meglepő módon kibírtuk, hogy nem faltuk fel azonnal, így másnapra szuper reggeli lett belőle. 

túró vaj kuglóf édességek mazsola aszalt áfonya áfonya ráérős reggelik cukor liszt sütőpor

Hozzávalók:

25 dkg vaj

25 dkg túró

50 dkg liszt

20 dkg cukor

2 tojás

1 csomag sütőpor

1 narancs

10 dkg mazsola vagy aszalt áfonya

túró vaj kuglóf édességek mazsola aszalt áfonya áfonya ráérős reggelik cukor liszt sütőpor

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és készítsd elő a kuglóf formádat. Ha nem szilikonos, akkor jó alaposan vajazd és lisztezd ki. 

A vajat picit olvaszd meg, hogy jó puha legyen, de azért még ne legyen folyós.

Keverd ki a cukorral és a tojással. 

Add hozzá a túrót is.

Reszeld bele a narancs héját, majd facsard bele a levét is.

A lisztet és a sütőport dolgozd össze, majd szitáld a masszához.

Forgasd a tésztába az aszalt gyümölcsöt is, majd simítsd az egészet a kuglóf formába.

Süsd kb. 50 percig. 

túró vaj kuglóf édességek mazsola aszalt áfonya áfonya ráérős reggelik cukor liszt sütőpor

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb ünnepi posztokról.

túró vaj kuglóf édességek mazsola aszalt áfonya áfonya ráérős reggelik cukor liszt sütőpor

0 Tovább

Karácsonyi gyümölcskenyér

Karácsonyi gyümölcskenyér, ami igazából karácsony ízű gyümölcskenyér. Szerintem az alábbi fűszerek, ízesítők adják az igazi ünnepi hangulatot, így én ilyennek képzelem el. :D Narancs, étcsoki, mézeskalácsfűszer és egy kevés erdei gyümölcs. Persze még egy kis durvára darabolt dió is elférne, de ne legyünk telhetetlenek. Jó kis süti reggelire, vagy a délutáni kávéhoz, teához. Sőt, akár vendégségbe is bátran elvihetitek, nem fogtok szégyenben maradni vele. Kötelező elkészíteni az előttünk álló ünnepi időszakban. 

gyümölcskenyér édességek advent karácsony adventi naptár liszt cukor vaj tojás erdei gyümölcs étcsoki étcsokoládé csoki csokoládé narancs kandírozott narancs

Hozzávalók:

80 g barna cukor

180 g liszt

100 g vaj

2 nagyobb tojás

1 csomag mézeskalács fűszeres sütőpor 

150 g erdei gyümölcs 

50 g étcsoki

50 g kandírozott narancs

1 narancs

gyümölcskenyér édességek advent karácsony adventi naptár liszt cukor vaj tojás erdei gyümölcs étcsoki étcsokoládé csoki csokoládé narancs kandírozott narancs

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra.

A puha vajat keverd habosra a cukorral, majd üsd hozzá a tojásokat is.

A lisztet dolgozd össze a mézeskalácsos sütőporral, majd szitáld a tojásos masszához. 

Reszeld hozzá a narancs héját, majd lazítsd a levével.

A csokit vágd apróra, majd ezt is dolgozd bele az erdei gyümölccsel és a kandírozott naranccsal együtt a tésztába.

Simítsd egy gyümölcskenyér formába, majd süsd 25-30 percet.

Ha közben nagyon színesedne a teteje, takard le sütőpapírral.

gyümölcskenyér édességek advent karácsony adventi naptár liszt cukor vaj tojás erdei gyümölcs étcsoki étcsokoládé csoki csokoládé narancs kandírozott narancs

Ha tetszett a bejegyzés kérlek like-old a facebook oldalunkat és ha van kedved gyere insta-ra is. 

0 Tovább

Kandírozott narancsos-étcsokoládés rugelach

Imádom a nyugis reggeliket, főleg vasárnaponként és ünnepnapokon, de valahogy Karácsonykor (igazából szinte a két ünnep között végig) mindig annyira tele vagyok, hogy a reggelit sokszor inkább kihagyom. Mégis nagyon hiányoznak a jó kis fűszeres péksütemények, az elmaradhatatlan kalács, a mézeskalácsos latte, úgyhogy én már novembertől fincsi, karácsonyi ihletésű reggeliket készítek. Egyrészt szupi hangolódás az ünnepekre, másrészt ígyis-úgyis kell valamit reggeliznünk, úgyhogy kettőt egy csapásra. :) Elsőként egy "karácsony ízű" rugelach-ot hoztam, ami egy kis narancslével és kávéval szuper napindító. Azért is kíváló választás reggelire, mert a tésztát már előző nap begyúrhatod, reggelre pedig csak a nyújtás, töltés, tekerés, sütés marad.     

rugelach karácsony advent adventi naptár narancs kandírozott narancs csokoládé étcsokoládé csoki étcsoki narancslekvár ráérős reggelik édességek vaj mascarpone cukor liszt

Hozzávalók:

200 g vaj

200 g mascarpone

90 g cukor

270 g liszt+a nyújtáshoz

4 púpos ek narancslekvár

10 dkg étcsoki

10 dkg kandírozott narancs 

rugelach karácsony advent adventi naptár narancs kandírozott narancs csokoládé étcsokoládé csoki étcsoki narancslekvár ráérős reggelik édességek vaj mascarpone cukor liszt

Elkészítés:

A puha vajat, a krémsajtot, a cukrot, és a lisztet dolgozd össze egy nagy tálban. 

Tedd hűtőbe egy kis időre, de az sem baj, ha egy egész éjszakát pihen. Ez azért fontos, mert a tészta alapból elég ragacsos, de hidegen sokkal kezelhetőbb azért.

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és bélelj ki egy tepsit sütőpapírral.

A csokit aprítsd össze, a lekvárt és a kandírozott narancsot készítsd elő.

rugelach karácsony advent adventi naptár narancs kandírozott narancs csokoládé étcsokoládé csoki étcsoki narancslekvár ráérős reggelik édességek vaj mascarpone cukor liszt

A tészta felét nyújtsd ki kör alakúra egy - jó alaposan - kilisztezett deszkán.

Kend meg a narancslekvárral, majd szórd meg a csokival és a naranccsal.

Vágd kb. 12 cikkelyre a tésztát, mintha pizzát szeletelnél.

Tekerd fel őket a hosszabbik végüknél fogva, majd kicsit hajlítsd is meg őket, hogy szép ívesek legyenek. Tedd sütőpapíros tepsire őket

majd kend le felvert tojással.

A másik adag tésztával is ugyanígy járj el.

Süsd kb. 20 percig 180 fokon a kifliket.

2 tepsi lesz ebből az adagból.

rugelach karácsony advent adventi naptár narancs kandírozott narancs csokoládé étcsokoládé csoki étcsoki narancslekvár ráérős reggelik édességek vaj mascarpone cukor liszt

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Citromkrémes mákos piskóta

Van pár mérföldkő ősszel, ami mind mind azt jelenti számomra, hogy igen csak közeledünk a már tavaly december vége óta várt KARÁCSONYhoz. Ilyen nálam az óra átállítás október végén, a halloween bulira való készülődés, aztán a gyertyagyújtás, megemlékezés november 1-én. A következő állomás Nagypapám névnapja, Imre nap, november 5-én. Ez az utolsó nagy családi ünnep Szenteste előtt. Ráadásul ha belegondolok, hogy már csak egy hónapra, kb. négy hétre vagyunk a Mikulástól, akkor igen-igen felderül az arcom. Én ugyanis azok táborát erősítem, akiknél soha nem lehet elég korán kezdeni az ünneplést, nem borulok ki, ha októberben tele vannak csillogó díszekkel a boltok. Sőt! :D Szeretek jó előre listát írni, lélekben felkészülni az előttünk álló csodálatos időszakra. A süti sütést sem veszem félvállról és Papa névnapja szuper alkalom volt ennek a mákos finomságnak a tesztelésére. Jelentem, átment a teszten, így ennek a sütinek is ott a helye a karácsonyi asztalon, azzal a különbséggel, hogy citrom helyett, naranccsal készítem majd.  

mascarpone citrom édességek mák liszt tojás tej cukor sütőpor vanília vanília aroma porcukor vaj

Hozzávalók a piskótához:

5 tojás

20 dkg cukor

10 dkg vaj

1 kk vanília aroma

2,5 dl tej

30 dkg liszt

1 csomag sütőpor

10 dkg darált mák

mascarpone citrom édességek mák liszt tojás tej cukor sütőpor vanília vanília aroma porcukor vaj

Hozzávalók a krémhez:

5 dkg vaj

25 dkg mascarpone

10 dkg porcukor

1 citrom

mascarpone citrom édességek mák liszt tojás tej cukor sütőpor vanília vanília aroma porcukor vaj

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 170 fokra.

A tojásokat válaszd ketté, a fehérjét verd kemény habbá.

A sárgáját keverd ki a cukorral, a vajjal és a vanília aromával.

A lisztet dolgozd össze a sütőporral, a mákkal és a sóval.

A tejjel felváltva adagold a cukros masszához.

Végül forgasd bele a habbá vert tojásfehérjét is.

Egy nagyobb tepsit bélelj ki sütőpapírral, majd öntsd bele a masszát.

Süsd kb. 40 percig. 

Közben állítsd össze a krémet.

A mascarpone-t keverd ki a vajjal és a porcukorral.

A citrom héját reszeld le, majd ezt is add a krémhez.

Facsard ki a levét is, majd ízlés szerint csorgasd a krémbe. (Én egy jó nagy citom levének a felét adtam hozzá.)

Ha megsült a süti, hagyd kihűlni, majd húzd le róla a sütőpapírt.

Kend meg a citromos krémmel, majd fogyasztásig tedd hűtőbe. (Így könnyebb lesz szeletelni.)

mascarpone citrom édességek mák liszt tojás tej cukor sütőpor vanília vanília aroma porcukor vaj

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Chilis denevérek

Ha körbenéztek például pinteresten, vagy csak szimplán "meggúglizzátok" azt, hogy "halloween food", érdekes módon sokkal több ötletet találtok rémisztő édességekre. Valahogy a sós parti kaják nem olyan népszerűek vagy talán kevésbé inspirálóak. Én is mindig meg vagyok lőve, hogy milyen "rendes" étel készüljön a sok finomság mellé. Éppen ezért most az egyik kedvenc (mellesleg egyben a legegyszerűbb) túrós pogi receptemet variáltam át egy kicsit, hogy megfelelő legyen a halloween-i hangulathoz. 

túró liszt vaj chili halloween bors saj tojás denevér vendégvárók

Hozzávalók kb. 2 tepsihez:

25 dkg túró

25 dkg vaj

25 dkg liszt

1 csapott ek só

1 kk chili por (több-kevesebb a chili erősségétől és az ízlésetektől függően)

1 tojás

5 dkg reszelt sajt

1 zacskó szemes bors

túró liszt vaj chili halloween bors saj tojás denevér vendégvárók

Elkészítés:

A túrót, a vajat, a lisztet, a sót és chilit mérd egy nagy tálba, majd gyors mozdulatokkal dolgozd össze.

Pihentesd kb. 1 órát a hűtőben folpackba csomagolva.

Lisztezett deszkán nyújtsd kb 1 cm vastagságúra, majd szaggasd ki denevér alakú kiszúró formával.

A sütőt melegítsd elő 190 fokra.

túró liszt vaj chili halloween bors saj tojás denevér vendégvárók

Rendezgesd sütőpapíros tepsire a denevéreket.

Kend le felvert tojással és szórd meg egy kevés sajttal.

Szúrd bele a bors szemeket is.

Süsd kb. 13 percig a denevéreket.

Tipp: Persze más kiszúró formával is elkészíthetőek. 

Tálalj mellé fűszeres salsa szószt.

túró liszt vaj chili halloween bors saj tojás denevér vendégvárók

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is. 

További Halloween-i ötletekért nézz körül itt:

Tippek halloween-i ételekre, italokra

Tökfaragás&Sütögetés gyerekekkel

Halloween-i sütőtökös muffin

Ötletek a dekorációra és a jelmezre

Halloween-i mini pizzák

0 Tovább

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Legfrissebb bejegyzések

Címkefelhő

édességek (173),tojás (129),liszt (118),cukor (116),vaj (76),tej (66),vendégvárók (49),joghurt (49),tejföl (48),sütőpor (48),citrom (47),karácsony (45),fincsi ebédek (45),hagyma (42),sajt (40),ráérős reggelik (39),advent (39),csokoládé (39),túró (38),kakaópor (37),adventi naptár (36),olaj (36),habtejszín (36),paradicsom (35),fahéj (33),eper (32),rohanós vacsorák (32),tejszín (32),narancs (31),fokhagyma (31),gyors muffinok (30),porcukor (29),barack (28),bazsalikom (27),krumpli (27),mascarpone (25),meggy (25),csoki (25),leveles tészta (24),vaníliás cukor (24),vanília (24),étcsokoládé (23),sonka (22),dió (20),pohárkrémek (20),húsvét (19),ribizli (18),málna (18),lekvár (18),(18),répa (17),élesztő (17),alma (16),keksz (16),kakaó (15),leves (15),snidling (14),szeder (14),saláta (14),pite (14),puding (13),őszibarack (13),piskóta (13),sárgabarack (13),fehércsoki (13),kolbász (12),petrezselyem (12),oregánó (12),gyümölcs (12),muffin (12),szegfűszeg (12),krémsajt (12),kókusz (12),paradicsomszósz (11),étcsoki (11),kukorica (11),gasztroajándék (10),görög joghurt (10),áfonya (10),bonbon (10),csirkemell (10),paprika (10),bors (10),zöldfűszer (10),spenót (9),majonéz (9),méz (9),brownie (9),lilahagyma (9),tészta (9),rozmaring (9),olívaolaj (9),torta (8),póréhagyma (8),dekorcukor (8),sajtkrém (8),sütőtök (8),mustár (8),krémleves (8),halloween (8),banán (8),cseresznye (8),zabpehely (8),kókuszreszelék (8),rétes (8),kelttészta (7),mák (7),palacsinta (7),medvehagyma (7),szilva (7),újhagyma (7),ánizs (6),aszalt áfonya (6),bor (6),farsang (6),trüffel (6),anyák napja (6),likőr (6),tejcsokoládé (6),szódabikarbóna (6),chili (6),kaliforniai paprika (6),ricotta (6),fánk (6),rugelach (6),baracklekvár (6),fehércsokoládé (6),tök (5),rizs (5),levendula (5),hidegtál (5),csoki pasztilla (5),pogácsa (5),szalonna (5),mandula (5),kávé (5),marcipán (5),babapiskóta (5),réteslap (5),uborka (5),görögjoghurt (5),burgonya (5),fehérbor (5),olívabogyó (5),pizza (5),gyorsvacsi (5),nutella (5),kandírozott narancs (4),bacon (4),mogyoró (4),sajttorta (4),vanília aroma (4),zabkeksz (4),borsó (4),valentin-nap (4),cukkini (4),mandarin (4),zselatinfix (4),erdei gyümölcs (4),körte (4),cheesecake (4),káposzta (4),csirke (4),kivi (4),szalámi (4),barnacukor (4),eperlekvár (4),gyümölcskenyér (4),zöldség (4),menta (4),kefír (3),gesztenye (3),Rohanós vacsorák (3),mozzarella (3),chili paprika (3),csicseriborsó (3),tócsni (3),gofri (3),fetasajt (3),étkezési keményítő (3),virsli (3),aprósütemény (3),blogkóstoló (3),besamel (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),tortazselé (3),szülinap (3),aszalt gyümölcs (3),mézeskalács (3),befőzés (3),búzadara (3),mazsola (3),citromfű (3),kávétejszín (3),ehető ajándék (3),lekvárfőzés (3),fondant (3),szezámmag (3),darált hús (3),tortilla (3),torma (3),vöröshagyma (3),amerikai palacsinta (3),brokkoli (3),mexikói (3),csiga (3),víz (3),rum (3),linzer (3),kalács (3),pirospaprika (3),lepény (3),mártogatós (3),lasagne (3),olajbogyó (3),cékla (3),szilveszter (3),pizzaszósz (3),feta (2),alaplé (2),zöldborsó (2),knorr (2),parmezán (2),majoranna (2),promóció (2),vodka (2),keményítő (2),szerecsendió (2),fagyi (2),kuglóf (2),ananász (2),ételfesték (2),müzli (2),zselatin (2),margarin (2),raffaello (2),fehér csokoládé (2),gyümölcsrizs (2),bukta (2),fagylalt (2),jégkrém (2),nyaralás (2),csokikrém (2),mogyorókrém (2),aszalt szilva (2),penne (2),magyarprovence (2),dzsemfix (2),salsa szósz (2),levendulabirtok (2),pálinka (2),grillcsirke (2),pasztilla (2),turmix (2),cheesecake brownie (2),oreo keksz (2),linzertészta (2),sütipecsét (2),gyerekek (2),Édességek (2),tejszínhab (2),tésztasaláta (2),szörp (2),jalapeno (2),teljes kiőrlésű liszt (2),bab (2),készülődés (2),zsömle (2),darált keksz (2),mozarella (2),zsír (2),töltött tojás (2),chorizo (2),pizzagolyó (2),zserbó (2),Gyors muffinok (2),pesto (2),aszalt paradicsom (2),gyümölcskosárka (2),feta sajt (2),füstölt sajt (2),juhtúró (2),kókusztej (2),lime (2),cukormáz (2),smoothie (2),curry (2),bögrés (2),zsemlemorzsa (2),alkohol (2),gyors vacsorák (2),ehető ajándékok (2),hamburger (2),meggybefőtt (2),bodza (2),balzsamecet (2),piskótatekercs (2),bodzaszörp (2),sűrített tej (2),pompos (2),háztartásikeksz (1),vaníliarúd (1),mézeskalácsfűszer (1),graham liszt (1),barna cukor (1),baileys (1),körözött (1),sütésnélkül (1),író (1),narancslé (1),blondie (1),kevert (1),karfiol (1),besamel mártás (1),füge (1),bögrés sütemény (1),aranygaluska (1),rumaroma (1),fügelekvár (1),túró rudi (1),kínai (1),szójaszósz (1),kakaóscsiga (1),töltött krumpli (1),pillecukor (1),lasagne tészta (1),hidegtálak (1),szilvalekvár (1),mézeskalács fűszer (1),vanília puding (1),puncs puding (1),méteres kalács (1),tejberizs (1),maszatolós torta (1),clafoutis (1),barackpüré (1),krumplilángos (1),gnocchi (1),vörös áfonya (1),mexikói alap (1),kávélikőr (1),húsleves alaplé (1),pirítós (1),túrós batyu (1),túrós táska (1),tejpite (1),cseresznye lekvár (1),mérésnélkül (1),bögréssüti (1),nektarin (1),nyár (1),tejpor (1),raffaello golyó (1), (1),citromsav (1),levendulás (1),rétesliszt (1),psikóta (1),tejcsoki (1),vonat (1),gyertya (1),nudli (1),tiramisu (1),vaníliás pudingpor (1),szóda (1),barackpálinka (1),knorr 100%természetesalapok (1),trnd (1),vanília kivonat (1),főzőkrém (1),aprósüti (1),édesség (1),chilis bab (1),bögrés süti (1),knorr 100% természetes alapok (1),bolognai (1),zödfűszer (1),daráltkeksz (1),monoszló (1),masni (1),moszonló (1),kiszúró (1),mogyoróvaj (1),erőspaprika (1),császármorzsa (1),gesztenye massza (1),ehetőajándék (1),aszaltsárgabarack (1),aszaltbarack (1),aszaltgyümölcs (1),kenyér (1),kruton (1),denevér (1),saj (1),gorgonzola (1),lila hagyma (1),citromlé (1),narancslekvár (1),vajkrém (1),barbérlevél (1),koriander (1),ballagás (1),ciabatta (1),hawaii (1),bevonat (1),tahini (1),munkaebéd (1),Ráérős reggelik (1),Vendégvárók (1),hús (1),töltelék (1),eperszósz (1),karaj (1),habfixáló (1),mákosguba (1),kapcsolat (1),paradicsomkonzerv (1),lecsó (1),bográcsozás (1),szalonnasütés (1),csilipaprika (1),csokipasztilla (1),bagett (1),kuszkusz (1),grillezés (1),velence (1),savanyúság (1),kovászos uborka (1),teszínhab (1),gyömölcs (1),pizzafeltét (1),csokiszósz (1),töltött hús (1),olaszrizling (1),quesadilla (1),nachos (1),penne (1),sonkatekercs (1),töltött karaj (1),áfonyalekvár (1),reggeli (1),borkóstoló (1),képviselő fánk (1),gyümölcslé (1),képviselőfánk (1),zöldbab (1),koktél (1),buli (1),rukkola (1),krém (1),muffinok (1),smarties (1),zselé (1),Anyák Napja (1),csokiskeksz (1),street food (1),hamburgerhús (1),ketchup (1),grillkolbász (1),cookies (1),vacsora (1),kelt tészta (1),tavasz (1),sztrapacska (1),péksütemény (1),csokissüti (1),hámozott paradicsom (1),panír (1),paradicsom püré (1),aprósütemények (1),sós aprósütemények (1),karácsonyi ebéd (1),ebédmenü (1),desszert (1),főétel (1),zeller (1),tárkony (1),jelmez (1),gumicukor (1),dekoráció (1),kifli (1),krumplifánk (1),mákos guba (1),aszalvány (1),kandírozott gyümölcs (1),rizskoch (1),avokádó (1),szaloncukor (1),sárgarépa (1),fehérrépa (1),karalábé (1),zeller (1),étcsokokoládé (1),gesztenyemassza (1),majonézes burgonya (1),franciasaláta (1),zöldségkeverék (1),fatörzs (1),bejgli (1),hab (1),szósz (1),salsa (1),krumplipüré (1),köret (1),túrókrém (1),ragu (1),sertéslapocka (1),lapocka (1),sertés (1),VKF (1),pulykamell (1),rántott (1),panírozás (1),rántott tök (1),steak burgonya (1),SAD! (1),ősz (1),vörösbor (1),kakaós csiga (1),meggylekvár (1),kandírozott narancshéj (1),almáspite (1),tökfaragás (1),olíva bogyó (1),sütögetés (1),köménymag (1),lilakáposzta (1),pizzás csiga (1),sajtos roló (1),kacsacomb (1),kacsa (1),ecet (1),párolt lilakáposzta (1),churros (1)

Utolsó kommentek