Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Póréhagymás burgonya krémleves

Minél hidegebb, esősebb idő van, annál jobban kívánom a melengető leveseket. Mostanában minden vasárnap összedobok egy jó nagy adagot, amit aztán hét elején szépen lassan megeszegetünk. Mondjuk Gy.-nél semmi sem tart sokáig, ha tehetné nem mélytányérból, hanem magából a nagy leveses tálból kanalazná az ételt, mert ugye abba jóval nagyobb adag fér. Mikor először ettem náluk eléggé meglepett, mikor előkapta a gigantikus méretű tálat a szintén gigantikus méretű kanalával. Azóta kompromisszumot kötöttünk és ugyan a tál maradt, a kanalát hozta magával. Azért néha gonosz módon, "véletlenülsajnosdirekt" ezt elfelejtem és a szép készletünkből valóval terítek neki is. :D 

krumpli póréhagyma leves krémleves tejszín alaplé rozmaring barbérlevél fincsi ebédek

Hozzávalók:

1 kg krumpli

1 db póréhagyma

1,5 l húsleves alaplé

2 dl tejszín

1 kk só, bors (több-kevesebb ízlés szerint

2 babérlevél

2-3 szál rozmaring ág

olaj

krumpli póréhagyma leves krémleves tejszín alaplé rozmaring barbérlevél fincsi ebédek

Elkészítés:

Első lépésként karikázd fel a póréhagymát, a krumplit pucold meg és vágd kockákra.

Vegyél elő egy jó nagy lábost és a hagymát futtasd meg egy kevés olajon.

Öntsd rá a krumplit, majd a húsleves alaplevet is.

Ízesítsd sóval, borssal, babérlevéllel és a rozmaringgal.

Öntsd bele a tejszínt is.

Fedő alatt főzd kb. fél órát, míg megpuhul a krumpli és összeérnek az ízek.

Vedd ki a babérlevelet és a rozmaringot a levesből, majd botmixerrel pürésítsd.

Kínáld fokhagymás pirítóssal.

krumpli póréhagyma leves krémleves tejszín alaplé rozmaring barbérlevél fincsi ebédek

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is.

0 Tovább

Amerikai Palacsinta

Nyáron sajnálom a hétvégéket lustálkodásra pazarolni. Mikor gyönyörű az idő szeretjük aktívan tölteni a napokat, kirándulunk, strandolunk, a nyaralóban kertészkedünk. Ősszel azonban kihasználjuk a vasárnap reggeleket és ahelyett, hogy csak gyorsan bekapnánk egy egyszerű szendvicset, készítek valami extrább reggelit, hogy szuperül induljon a nap. Szeptemberben a "lazy sunday" szezonját ezzel a hiper egyszerű amerikai palacsintával nyitottam meg. Előkerült hozzá a nyáron elrakott meggylekvár is, mert az amerikai juharszirup-bacon azért még nagyon nem az én ízvilágom, de persze mindenki azzal tálalja, amivel szeretné! A lényeg, hogy süssétek meg, ízleni fog!

palacsinta ráérős reggelik tojás tejföl cukor liszt édességek

Hozzávalók:

3 tojás

30 dkg tejföl

2 ek cukor

20 dkg liszt

1 csipet só

fél csomag sütőpor

kevés olaj a sütéshez

palacsinta ráérős reggelik tojás tejföl cukor liszt édességek

Elkészítés:

A tojásokat elsőként válaszd szét, majd a fehérjét verd kemény habbá a cukorral. 

A sárgáját dolgozd össze a tejföllel és a sóval, majd szitáld bele sütőporos lisztet.

Óvatosan forgasd bele a tojásfehérjét is.

Hevíts egy kevés olajat egy palacsintasütőbe, majd tegyél 1-1 púpos evőkanálnyi masszát a serpenyőbe.

Süsd a palacsinta mindkét oldalát néhány percig, míg aranybarna nem lesz.

palacsinta ráérős reggelik tojás tejföl cukor liszt édességek

Gyertek fb-ra és instagram-ra is. 

0 Tovább

Sütőtök krémleves

Az első ősziesebb napon belefutottam egy cikkbe az interneten, amiben azt taglalták, hogy milyen sztenderd szokásokat veszünk fel, mi lányok, ősszel. A szerző szerint ilyenkor mécseseket gyújtunk, bekuckózunk a kanapéra és a kedvenc sorozatunkat nézzük egy pohár forró ital társaságban. A szabadban századjára is lefotózzuk ugyanannak a fának a színesedő leveleit - amelyiket egyébként minden évben - majd buzgón posztoljuk is a képet instára. Persze a sütőtökös italokról és ételekről sem feledkezünk meg és amint hidegebbre fordul az idő, már rohanunk is a kedvenc kávézónkba egy sütőtökös latte-re.

Na nem mondom, hogy ezeket a kliséket minden csajszira egytől egyig rá lehet húzni, de ha magamat és a barátnőimet nézem, akkor azért el kell ismernem, hogy van a cikknek némi valóság alapja. :) Nem is késlelkedtem tehát, hanem gyorsan elkészítettem az ősz első sütőtökös ételét, majd megnéztem 2 Trónok harca részt egy bögre forró csokival a kezemben. :)

leves fincsi ebédek tök sütőtök bor tejszín rozmaring hagyma fokhagyma citrom méz krémleves

Hozzávalók:

1 kisebb sütőtök

1 púpos ek méz

néhány rozmaring ág

1 hagyma

3 gerezd fokhagyma

600 ml húsleves alaplé

200 ml tejszín

150 ml fehérbor

só, bors

olívaolaj

1 citrom leve

apróra vágott szalonna, bacon, tökmag, pirítós a tálaláshoz

leves fincsi ebédek tök sütőtök bor tejszín rozmaring hagyma fokhagyma citrom méz krémleves

Elkészítés:

Elsőként a tököt pucold meg, majd vágd nagyobb kockákra.

A sütőt melegítsd elő 200 fokra és készíts elő egy nagyobb tepsit. Locsolj bele egy kevés olívaolajat.

Szórd bele a kockára vágott tököt, majd locsold meg mézzel.

Pucold meg a hagymát és a fokhagymát, majd ezeket is szeleteld fel. (Nem kell túl apróra.) Szórd a tök mellé a tepsibe.

Helyezz néhány rozmaring ágat is a zöldségek mellé, majd letakarva süsd kb. 20 percig, hogy gyorsan megpuhuljon. Fedő nélkül süsd további 10 percet, hogy kicsit megpiruljon.

Ha kész, szedd a zöldséget egy nagyobb lábosba.

Öntsd hozzá az alaplevet és botmixerrel pépesítsd.

Add hozzá a bort és a tejszínt is, majd kezdd el összefőzni. Ízesítsd sóval, borssal, citromlével.

Forrald néhány percig, hogy összeérjenek az ízek.

Kínálj mellé pirított szalonnát/bacont, fokhagymás pirítóst vagy egy kevés tökmagot.

leves fincsi ebédek tök sütőtök bor tejszín rozmaring hagyma fokhagyma citrom méz krémleves

Ha tetszett a bejegyzés, gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Mama sajtos pogácsája

Múlt vasárnap "Mama-féle finomságok" hétvégéjét tartottam. Már pénteken írtam Szabó Mamának facebookon (igen, nagyon menő), hogy küldjön már legyen szíves 1-2 fincsi pogácsa receptet. Mama bepötyögött a telóján néhányat, majd eszébe jutott, hogy emailbe egyszerűbb lenne, így ott is küldött még egy párat. Nekem csak válogatni kellett. :) Végül erre a receptre esett a választásom, és nah nem mondom, hogy pont ugyanolyan fincsi lett, mint a Mamáé, de abszolút jól sikerült.

Egyébként nem csak pogácsa készült a hétvégén, hanem - életemben először - sütöttem narancsos kacsacombot párolt lilakáposztával, szintén Mama facebook-os távsegítsége alapján. Persze ez már egy következő poszt témája lesz. :) Érdemes lesz csekkolni, mert szuper a recept, még totál kezdőknek is ajánlom.

pogácsa vendégvárók kelttészta tojás sajt tejföl liszt élesztő tej

Hozzávalók:

fél kg liszt

2 dkg élesztő fél dl tejben felfuttatva

25 dkg margarin/vaj

2 tojás sárgája

2 kávéskanál só

2 dl tejföl

20 dkg sajt

1 tojás a pogácsák lekenéséhez

pogácsa vendégvárók kelttészta tojás sajt tejföl liszt élesztő tej

Elkészítés:

Elsőként futtasd fel az élesztőt. Ehhez 2 dkg élesztőt fél dl langyos tejben morzsolj el egy kis cukorral.

Ezt követően a lisztet dolgozd össze a margarinnal vagy a vajjal. 

Add hozzá a 2 tojás sárgáját, a tejfölt, a sót és a felfuttatott élesztőt.

Gyúrd össze az egészet. (Segít a robotgép dagasztó karja.)

Pihentesd minimum két órát, de akár egy éjszakát is.

Ha megkelt a tészta, lisztezett deszkán nyújtsd ki vékonyra, majd reszeld rá a sajt 2/3-át. Csavard fel, mint a bejglit vagy a rétest.

Ismét nyújtsd fél-1 cm vastagra, aztán a tetejét kend le felvert tojással, majd szórd meg a maradék sajttal vagy magocskákkal, pl. köménnyel vagy szezámmal. 

Szaggasd ki és sorakoztasd sütőpapírral bélelt tepsire a pogikat.

190 fokos sütőben süsd pirosra. (Kb. 15 perc kell neki.)

pogácsa vendégvárók kelttészta tojás sajt tejföl liszt élesztő tej

Tipp: Nekem nem volt otthon friss élesztőm, ezért egyszerűen egy zacskó instantot használtam helyette. Nyilván ezért sem lett 100%-os. Legközelebb frissel próbálom ki mindenképp, de jó tudni, hogy alternatívának megfelel az instant is.

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is.

5 Tovább

Kávés-marcipános bonbon

Lehet, hogy Ti is észrevettétek már, de ha nem, akkor mondom (írom), hogy a blogon eddig a szent napig nem volt kávés recept. Ennek oka, hogy én nem igazán kávézok, nem is szeretem az igazi kávé ízt, maximum a cappucino-s, latte-s vonalon mozgok. Ezzel szemben Gy. iszonyú nagy fan. Nem telik úgy el nap, hogy minimum 2-3 erős kávét be ne dobna. Persze ez azzal jár, hogy a konyhapulton folyamatosan elszórva kis cukor vagy kávé szemeket találok, a mosogatóba pedig kávés bögrét. Valószínű ez is hozzájárul a kávé iránti ellenszenvemhez. :D Ez a bonbon viszont a hozzám hasonló ízlésűeknek és a nagy rajongóknak is ízleni fog, garantálom! :)

kávé csokoládé tejcsokoládé pasztilla csoki pasztilla marcipán bonbon édességek

Hozzávalók:

100 g tejcsokoládé (pasztilla vagy apró darabokra vágott csoki)

3 ek kávé

50 g marcipán

kávé csokoládé tejcsokoládé pasztilla csoki pasztilla marcipán bonbon édességek

Elkészítés:

A csoki 2/3-át kezd el vízgőz felett folyamatos kevergetés mellett felolvasztani. Ha már jó folyós, add hozzá a maradékot és jól keverd el benne. (Így nem fog szobahőmérsékleten olvadni a bonbonod.)

Kend ki a formácskák alját és oldalát a csokival, majd tedd hűtőbe, hogy megszilárdulhasson. Figyelj arra, hogy mindenhova jusson a csokiból.

Főzd le a kávét és reszeld le a marcipánt, lehetelőleg a reszelő legkisebb lukán.

Adj hozzá 3 ek kávét, majd jól keverd össze egy villa segítségével.

Ha közben megszilárdult a csoki burok, nyomkodj kis marcipán golyócskákat a formába.

Ha szükséges, melegítsd újra a csokit, majd csepegtess egy keveset a marcipános rétegre, hogy lezárd a bonbonokat.

Tedd ismét hűtőbe, majd ha megszilárdult, óvatosan pattintsd ki a formából.

kávé csokoládé tejcsokoládé pasztilla csoki pasztilla marcipán bonbon édességek

Tipp: Tedd cuki zacskóba vagy dobozba, ha ajándéknak szánod!

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is.

0 Tovább

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Címkefelhő

édességek (173),tojás (129),liszt (118),cukor (116),vaj (76),tej (66),vendégvárók (49),joghurt (49),tejföl (48),sütőpor (48),citrom (47),karácsony (45),fincsi ebédek (45),hagyma (42),sajt (40),ráérős reggelik (39),advent (39),csokoládé (39),túró (38),kakaópor (37),adventi naptár (36),olaj (36),habtejszín (36),paradicsom (35),fahéj (33),eper (32),rohanós vacsorák (32),tejszín (32),narancs (31),fokhagyma (31),gyors muffinok (30),porcukor (29),barack (28),bazsalikom (27),krumpli (27),mascarpone (25),meggy (25),csoki (25),leveles tészta (24),vaníliás cukor (24),vanília (24),étcsokoládé (23),sonka (22),dió (20),pohárkrémek (20),húsvét (19),ribizli (18),málna (18),lekvár (18),(18),répa (17),élesztő (17),alma (16),keksz (16),kakaó (15),leves (15),snidling (14),szeder (14),saláta (14),pite (14),puding (13),őszibarack (13),piskóta (13),sárgabarack (13),fehércsoki (13),kolbász (12),petrezselyem (12),oregánó (12),gyümölcs (12),muffin (12),szegfűszeg (12),krémsajt (12),kókusz (12),paradicsomszósz (11),étcsoki (11),kukorica (11),gasztroajándék (10),görög joghurt (10),áfonya (10),bonbon (10),csirkemell (10),paprika (10),bors (10),zöldfűszer (10),spenót (9),majonéz (9),méz (9),brownie (9),lilahagyma (9),tészta (9),rozmaring (9),olívaolaj (9),torta (8),póréhagyma (8),dekorcukor (8),sajtkrém (8),sütőtök (8),mustár (8),krémleves (8),halloween (8),banán (8),cseresznye (8),zabpehely (8),kókuszreszelék (8),rétes (8),kelttészta (7),mák (7),palacsinta (7),medvehagyma (7),szilva (7),újhagyma (7),ánizs (6),aszalt áfonya (6),bor (6),farsang (6),trüffel (6),anyák napja (6),likőr (6),tejcsokoládé (6),szódabikarbóna (6),chili (6),kaliforniai paprika (6),ricotta (6),fánk (6),rugelach (6),baracklekvár (6),fehércsokoládé (6),tök (5),rizs (5),levendula (5),hidegtál (5),csoki pasztilla (5),pogácsa (5),szalonna (5),mandula (5),kávé (5),marcipán (5),babapiskóta (5),réteslap (5),uborka (5),görögjoghurt (5),burgonya (5),fehérbor (5),olívabogyó (5),pizza (5),gyorsvacsi (5),nutella (5),kandírozott narancs (4),bacon (4),mogyoró (4),sajttorta (4),vanília aroma (4),zabkeksz (4),borsó (4),valentin-nap (4),cukkini (4),mandarin (4),zselatinfix (4),erdei gyümölcs (4),körte (4),cheesecake (4),káposzta (4),csirke (4),kivi (4),szalámi (4),barnacukor (4),eperlekvár (4),gyümölcskenyér (4),zöldség (4),menta (4),kefír (3),gesztenye (3),Rohanós vacsorák (3),mozzarella (3),chili paprika (3),csicseriborsó (3),tócsni (3),gofri (3),fetasajt (3),étkezési keményítő (3),virsli (3),aprósütemény (3),blogkóstoló (3),besamel (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),tortazselé (3),szülinap (3),aszalt gyümölcs (3),mézeskalács (3),befőzés (3),búzadara (3),mazsola (3),citromfű (3),kávétejszín (3),ehető ajándék (3),lekvárfőzés (3),fondant (3),szezámmag (3),darált hús (3),tortilla (3),torma (3),vöröshagyma (3),amerikai palacsinta (3),brokkoli (3),mexikói (3),csiga (3),víz (3),rum (3),linzer (3),kalács (3),pirospaprika (3),lepény (3),mártogatós (3),lasagne (3),olajbogyó (3),cékla (3),szilveszter (3),pizzaszósz (3),feta (2),alaplé (2),zöldborsó (2),knorr (2),parmezán (2),majoranna (2),promóció (2),vodka (2),keményítő (2),szerecsendió (2),fagyi (2),kuglóf (2),ananász (2),ételfesték (2),müzli (2),zselatin (2),margarin (2),raffaello (2),fehér csokoládé (2),gyümölcsrizs (2),bukta (2),fagylalt (2),jégkrém (2),nyaralás (2),csokikrém (2),mogyorókrém (2),aszalt szilva (2),penne (2),magyarprovence (2),dzsemfix (2),salsa szósz (2),levendulabirtok (2),pálinka (2),grillcsirke (2),pasztilla (2),turmix (2),cheesecake brownie (2),oreo keksz (2),linzertészta (2),sütipecsét (2),gyerekek (2),Édességek (2),tejszínhab (2),tésztasaláta (2),szörp (2),jalapeno (2),teljes kiőrlésű liszt (2),bab (2),készülődés (2),zsömle (2),darált keksz (2),mozarella (2),zsír (2),töltött tojás (2),chorizo (2),pizzagolyó (2),zserbó (2),Gyors muffinok (2),pesto (2),aszalt paradicsom (2),gyümölcskosárka (2),feta sajt (2),füstölt sajt (2),juhtúró (2),kókusztej (2),lime (2),cukormáz (2),smoothie (2),curry (2),bögrés (2),zsemlemorzsa (2),alkohol (2),gyors vacsorák (2),ehető ajándékok (2),hamburger (2),meggybefőtt (2),bodza (2),balzsamecet (2),piskótatekercs (2),bodzaszörp (2),sűrített tej (2),pompos (2),háztartásikeksz (1),vaníliarúd (1),mézeskalácsfűszer (1),graham liszt (1),barna cukor (1),baileys (1),körözött (1),sütésnélkül (1),író (1),narancslé (1),blondie (1),kevert (1),karfiol (1),besamel mártás (1),füge (1),bögrés sütemény (1),aranygaluska (1),rumaroma (1),fügelekvár (1),túró rudi (1),kínai (1),szójaszósz (1),kakaóscsiga (1),töltött krumpli (1),pillecukor (1),lasagne tészta (1),hidegtálak (1),szilvalekvár (1),mézeskalács fűszer (1),vanília puding (1),puncs puding (1),méteres kalács (1),tejberizs (1),maszatolós torta (1),clafoutis (1),barackpüré (1),krumplilángos (1),gnocchi (1),vörös áfonya (1),mexikói alap (1),kávélikőr (1),húsleves alaplé (1),pirítós (1),túrós batyu (1),túrós táska (1),tejpite (1),cseresznye lekvár (1),mérésnélkül (1),bögréssüti (1),nektarin (1),nyár (1),tejpor (1),raffaello golyó (1), (1),citromsav (1),levendulás (1),rétesliszt (1),psikóta (1),tejcsoki (1),vonat (1),gyertya (1),nudli (1),tiramisu (1),vaníliás pudingpor (1),szóda (1),barackpálinka (1),knorr 100%természetesalapok (1),trnd (1),vanília kivonat (1),főzőkrém (1),aprósüti (1),édesség (1),chilis bab (1),bögrés süti (1),knorr 100% természetes alapok (1),bolognai (1),zödfűszer (1),daráltkeksz (1),monoszló (1),masni (1),moszonló (1),kiszúró (1),mogyoróvaj (1),erőspaprika (1),császármorzsa (1),gesztenye massza (1),ehetőajándék (1),aszaltsárgabarack (1),aszaltbarack (1),aszaltgyümölcs (1),kenyér (1),kruton (1),denevér (1),saj (1),gorgonzola (1),lila hagyma (1),citromlé (1),narancslekvár (1),vajkrém (1),barbérlevél (1),koriander (1),ballagás (1),ciabatta (1),hawaii (1),bevonat (1),tahini (1),munkaebéd (1),Ráérős reggelik (1),Vendégvárók (1),hús (1),töltelék (1),eperszósz (1),karaj (1),habfixáló (1),mákosguba (1),kapcsolat (1),paradicsomkonzerv (1),lecsó (1),bográcsozás (1),szalonnasütés (1),csilipaprika (1),csokipasztilla (1),bagett (1),kuszkusz (1),grillezés (1),velence (1),savanyúság (1),kovászos uborka (1),teszínhab (1),gyömölcs (1),pizzafeltét (1),csokiszósz (1),töltött hús (1),olaszrizling (1),quesadilla (1),nachos (1),penne (1),sonkatekercs (1),töltött karaj (1),áfonyalekvár (1),reggeli (1),borkóstoló (1),képviselő fánk (1),gyümölcslé (1),képviselőfánk (1),zöldbab (1),koktél (1),buli (1),rukkola (1),krém (1),muffinok (1),smarties (1),zselé (1),Anyák Napja (1),csokiskeksz (1),street food (1),hamburgerhús (1),ketchup (1),grillkolbász (1),cookies (1),vacsora (1),kelt tészta (1),tavasz (1),sztrapacska (1),péksütemény (1),csokissüti (1),hámozott paradicsom (1),panír (1),paradicsom püré (1),aprósütemények (1),sós aprósütemények (1),karácsonyi ebéd (1),ebédmenü (1),desszert (1),főétel (1),zeller (1),tárkony (1),jelmez (1),gumicukor (1),dekoráció (1),kifli (1),krumplifánk (1),mákos guba (1),aszalvány (1),kandírozott gyümölcs (1),rizskoch (1),avokádó (1),szaloncukor (1),sárgarépa (1),fehérrépa (1),karalábé (1),zeller (1),étcsokokoládé (1),gesztenyemassza (1),majonézes burgonya (1),franciasaláta (1),zöldségkeverék (1),fatörzs (1),bejgli (1),hab (1),szósz (1),salsa (1),krumplipüré (1),köret (1),túrókrém (1),ragu (1),sertéslapocka (1),lapocka (1),sertés (1),VKF (1),pulykamell (1),rántott (1),panírozás (1),rántott tök (1),steak burgonya (1),SAD! (1),ősz (1),vörösbor (1),kakaós csiga (1),meggylekvár (1),kandírozott narancshéj (1),almáspite (1),tökfaragás (1),olíva bogyó (1),sütögetés (1),köménymag (1),lilakáposzta (1),pizzás csiga (1),sajtos roló (1),kacsacomb (1),kacsa (1),ecet (1),párolt lilakáposzta (1),churros (1)

Utolsó kommentek