Nemrég Sárospatakon "tavaszoltunk", illetve az időjárást tekintve inkább "teleltünk". Odafelé úton megálltunk Szerencsen (lévén szakadt az eső és az idő kevéssé volt alkalmas egy csodálatos tokaji sétára) és bementünk a gyárhoz tartozó csokoládéboltba. Nagyon picike üzletet kell elképzelni, de tele mindenféle finomsággal. Észrevettem, hogy jó áron lehet kapni csokoládé pasztillát is, amit már régóta ki szerettem volna próbálni. Nagyon jól jött, mert hazaérkezésünk másnapján volt Anyukám névnapja, így kitaláltam, hogy meglepem egy házi készítésű bonbonnal. Mivel a marcipán a kedvence, a tölteléken sem kellett sokat gondolkodnom, és még este gyorsan össze is tudtam állítani Neki. :)
Hozzávalók:
100 g marcipán
100 g étcsokoládé pasztilla (vagy kockákra tördelt étcsokoládé)
3 kk áfonyalekvár (vagy a kedvenc lekvárja az Ünnepeltnek)
Elkészítés:
A csokoládé 2/3-át folyamatos kevergetés mellett, vízgőz felett olvaszd fel. (Ehhez egy kisebb edénybe melegíts vizet, és erre helyezd a csokival teli edénykédet.)
A maradék étcsokit keverd a már felolvasztott csokoládéba. Ne aggódj, a meleg csoki felolvasztja az egészet. Azért kell ez a kis közjáték (hivatalos nevén: temperálás), hogy ne kezdjen el olvadni szobahőmérsékleten a bonbon.
És most jön a neheze. A bonbonforma mélyedéseibe csöppents 1-1 mokkáskanál olvasztott étcsokoládét és szépen kend ki a forma oldalát. Forgasd körbe és ellenőrizd, hogy mindenhol befedte-e a csoki a formát.
(Nekem barna bonbonformám van, úgyhogy ez mindig elég érdekes művelet. Ha esetleg még formavásárlás előtt állsz, akkor valami totál eltérő színűt vegyél, úgy egyszerűbb lesz a dolgod.)
Tedd hűtőbe, hogy megszilárdulhasson a csokiréteg.
Addig a marcipánt reszeld le (lehetőleg a reszelő legkisebb lyukán) és adagold hozzá a lekvárt. Egy villa segítségével dolgozd össze az egészet.
Ha a csokoládé megszilárdult (kb 20 perc) adagolj kiskanállal egy kevés tölteléket minden csokival kikent bonbon forma közepébe.
Végül a maradék olvasztott csokival zárd le a bonbonokat. (Nekem nem kellett újramelegíteni, de ha neked már nem elég folyós, akkor pár perc alatt melegítsd vissza.)
Ha teljesen megszilárdult, egyenként szedegesd ki őket a formából és már lehet is enni.
Tipp: Ha ajándéknak szánod, vegyél elő egy szép dobozt - vagy vonj be csomagolópapírral egy kevésbé szépet - és ültesd mini muffin papírokba a bonbonokat, és így tedd őket a dobozba.
Tökéletes ajándék húsvétra vagy akár Anyák napjára is.
Gyertek és nézzetek körül a facebook oldalamon is!
Utolsó kommentek