Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Barackos, fehércsokis, túrós lepény

Az egyik közeli áruházban elkezdtek 800 g-os, vödrös túrót árulni fillérekért. Más terméküket (tejfölt, joghurtot, natúr krémsajtot) már sokszor vettem vödrös kivitelben, ráadásul abszolút meg voltam elégedve az ár/érték aránnyal, így egyértelmű volt, hogy ezt az új terméket is kipróbálom. Ráadásul nálunk már találni néhány szem illatos, puha, érett őszibarackot a fákon, így nem is volt kérdés, hogy milyen gyümölccsel kombinálom. Mert nyáron ugye nálam, nincs süti szezonális gyümi nélkül. :D Na és persze csoki nélkül sem, úgyhogy került bele az is. Nem spórolunk ki semmi jót. 

vaj cukor tojás túró liszt citrom tej fehércsoki csoki csokoládé fehércsokoládé sütőpor őszibarack vaníliás cukor édességek

Hozzávalók:

10 dkg vaj

20 dkg porcukor

1 csomag vaníliás cukor

2 tojás

25 dkg túró

4 dl tej

1 citrom

25 dkg liszt

fél csomag sütőpor

2-3 nagyobb őszibarack

1 tábla fehércsoki

vaj cukor tojás túró liszt citrom tej fehércsoki csoki csokoládé fehércsokoládé sütőpor őszibarack vaníliás cukor édességek

Elkészítés:

Elsőként a sütőt melegítsd elő 200 fokra és bélelj ki sütőpapírral egy közepes méretű tepsit.

A puha vajat keverd habosra a cukorral és a vaníliás cukorral, majd üsd hozzá a tojásokat.

Reszeld bele a citrom héját.

Jöhet a túró és a tej is.

Egy másik keverőtálban dolgozd össze a lisztet és a sütőport, majd szitáld a túrós masszához.

Egyengesd a tepsibe a tésztát.

A barackokat szeleteld fel, a csokit aprítsd össze.

Rakosgasd ki ízlés szerint a süti tetejét a gyümölccsel és szórd meg a csokival.

Süsd kb. 40 percig.

 vaj cukor tojás túró liszt citrom tej fehércsoki csoki csokoládé fehércsokoládé sütőpor őszibarack vaníliás cukor édességek
Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Citromos barackhab

Citromos-barackos-joghurtos piskótának indult, de mikor konstatáltam (természetesen miután előpakoltam már mindent), hogy nincs itthon tojás, gyorsan stratégiát váltottam és lett belőle pohárkrém. Ami már csak azért is jó döntésnek bizonyult, mert aznap volt a nyár eddigi legmelegebb napja és nem hiányzott hozzá még a sütő plusz fűtése is. :D Szóval összességében csak hálás lehetek, hogy elfogyott az a fránya tojás. :D 

pohárkrémek édességek barack sárgabarack joghurt habtejszín porcukor citrom babapiskótaHozzávalók:

200 g habtejszín

200 g natúr joghurt

10 szem sárgabarack

1 csomag babapiskóta

1 citrom

3 ek porcukor (több/kevesebb ízlés szerint)

pohárkrémek édességek barack sárgabarack joghurt habtejszín porcukor citrom babapiskóta

Elkészítés:

A habot verd fel, majd add hozzá a porcukrot és a joghurtot. 

A barackot mosd meg, magozd ki, majd egy botmixerrel pépesítsd és önts a joghurtos szószhoz.

Reszeld bele a citrom héját is. Csavard bele a citrom felének a levét.

Szedj elő 6 poharat, majd mindegyik aljába tördelj 1-2 babapiskótát.

Locsold meg néhány csepp citromlével.

Kanalazz rá a barackos habból, majd ismét jöhet 1-2 bapapiskóta.

Locsold meg citrommal, majd oszd el a tetején a maradék habot.

Díszítsd gyümölccsel és babapiskótával ízlés szerint.

pohárkrémek édességek barack sárgabarack joghurt habtejszín porcukor citrom babapiskóta

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

2 Tovább

Eperfagyi

A legegyszerűbb és egyben legfinomabb nyári édesség, amit mi az eperszezon idején szinte hetente elkészítünk. Szinte lehetetlen abbahagyni, annyira nagy kedvenc lett. A legjobb benne az, hogy Gy. a fagyimester, én csak a kész finomság tesztelését vállalom. :) Még évekkel ezelőtt készítette el egyébként először, egy kevés maradék fagyasztott eperből. Az apropóra már nem emlékszem, de nagyon nagyon jó ötlet volt tőle. :) 

eper tejszín cukor citrom fagyi fagylalt jégkrém édességek

Hozzávalók: 

40 dkg eper

2 dl zsíros tejszín

2 ek cukor (több-kevesebb ízlés és az eper édessége szerint)

fél citrom leve

eper tejszín cukor citrom fagyi fagylalt jégkrém édességek

Elkészítés:

Az epret csumázd le, mosd meg és vágd nagyobb darabokra.

Egyszerűen turmixold össze a tejszínnel, a cukorral és a citrom levével.

Öntsd egy dobozba vagy esetleg adagold jégkrém formákba az epres finomságot és tedd be az egészet fagyasztóba. Ha dobozba tetted keverd át egyszer-kétszer. Persze, ha van fagylaltgéped, úgy mégjobb, akkor használd azt. 

Tipp: Fogyasztás előtt érdemes kb. 10 perccel hamarabb kivenni, mert így könnyebb kiadagolni.

Tálald friss eperrel és tejszínhabbal. :) 

eper tejszín cukor citrom fagyi fagylalt jégkrém édességek

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Túró rudi pohárkrém

Mindig mondom, hogy a pohárkrémek mennyire, de mennyire egyszerűek, és, hogy sokkal elegánsabbak, finomabban, extrábbak, mint amennyi energiát belefektet az ember. Ez a túró rudi ízvilágú édesség is isteni, viszont kakaós piskóta kell hozzá a keksz/babapiskóta helyett, aminek a megsütése ugye egy plusz lépés az eddigi krémekhez képest. Persze szuper ötlet lehet akkor elkészíteni, ha maradt egy kevés csokis süti, muffin, piskóta vagy brownie, ami már egy kicsit szikkadt és jó lenne felturbózni valamivel, de én azt mondom, hogy a plusz sütögetés ellenére is nagyon megéri elkészíteni. 

édességek pohárkrémek túró túró rudi citrom habtejszín porcukor cukor kakaópor piskóta liszt tojás csokoládé tej tejcsokoládé

Hozzávalók 6 főre:

250 g túró

200 g habtejszín

4 ek porcukor

1 citrom

150 g étcsoki

2-3 ek tej

Hozzávalók a piskótához:

2 tojás

2 ek liszt

2 ek cukor

1 ek kakaópor

fél kk. sütőpor

édességek pohárkrémek túró túró rudi citrom habtejszín porcukor cukor kakaópor piskóta liszt tojás csokoládé tej tejcsokoládé

Elkészítés:

Elsőként készítsd el a piskótát. (Ha maradék csokis sütivel dolgozol, akkor a következő lépések értelem szerűen átugorhatóak.)

A sütőt melegítsd elő 200 fokra és készíts elő egy kisebb szilikonos vagy sütőpapírral bélelt formát. 

A tojásokat válaszd ketté és a sárgáját keverd fehéredésig a cukorral.

A lisztet és a sütőport dolgozd össze a kakaóval, majd szitáld a cukros, tojásos masszához.

A tojásfehérjét verd kemény habbá, majd forgasd óvatosan a tésztába.

Süsd kb. 10 percig. Meleg helyen hagyd kihűlni.

Közben készítsd elő a túrókrémet. Ehhez a túrót törd át (ha szükséges), majd keverd ki a porcukorral és reszeld bele a citrom héját.

A habtejszínt verd fel és forgasd a túróhoz.

A csokoládét olvaszd fel egy kevés tejjel, majd - ha kicsit kihűlt a piskótád - jöhet is az összeállítás.

A poharak aljába tegyél egy kevés apróra vágott/tördelt süteményt, majd kanalazz rá a krémből.

Locsold meg olvasztott csokival, majd ismét jöhet a piskóta, a túrókrém, végül a maradék csoki.

Kész is vagy, de a díszítést se felejtsd el! :) 

édességek pohárkrémek túró túró rudi citrom habtejszín porcukor cukor kakaópor piskóta liszt tojás csokoládé tej tejcsokoládé

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Túrós barackos muffin

Ez volt az utolsó süti, amit azelőtt sütöttem, hogy megszületett Mr. Baba. Annyira, de annyira az utolsó pillanatban készült, hogy Gy. minden nap ezt reggelizte, míg mi a kórházban voltunk. Én meg nyammoghattam a kórházi kosztot. :D Őszintén szólva bőven megérte a fincsi házi muffinom helyett, a szikkadt zsömlét falatozni, mert végre túl voltunk mindenen és Gombócka evés közben ott rosszalkodott mellettem a kis kosárkájában. Nem cseréltem volna el semmivel. :)

túró liszt sütőpor vaj cukor barack gyors muffinok édességek citrom vaníliás cukor tej

Hozzávalók 24 db-hoz: 

10 dkg vaj

20 dkg cukor

1 csomag vaníliás cukor

3 nagyobb tojás

25 dkg túró

1,25 dl tej

30 dkg liszt

1 csomag sütőpor

1 citrom

12 db sárgabarack (nálam most fagyasztott, de persze lehet befőtt is, szezonban meg nyilván friss)

túró liszt sütőpor vaj cukor barack gyors muffinok édességek citrom vaníliás cukor tej

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 190 fokra és készítsd elő a muffin sütődet.

A vajat keverd ki a cukorral és a vaníliás cukorral, majd egyesével add hozzá a tojásokat is. 

Jöhet a túró és a tej, majd reszeld bele a citrom héját. Esetleg a levéből is facsarhatsz hozzá egy keveset.

A lisztet keverd össze a sütőporral, majd ezt is szórd a túrós keverékhez.

Kanalazz 1-1 kiskanálnyi masszát a muffinforma mélyedéseibe, majd helyezz a tésztára fél-fél barackokat. Terítsd be a gyümölcsöt még egy kis adag tésztával, majd mehet is az első adag a sütőbe. 

Kb. 25 perc alatt sül készre.

túró liszt sütőpor vaj cukor barack gyors muffinok édességek citrom vaníliás cukor tej

Tipp: Nem csak sárgabarackkal, hanem más gyümölccsel is finom. Például eperrel, meggyel, cseresznyével, bogyós gyümikkel. Ha nagyon nincs otthon semmi, akkor lekvárral vagy mazsolával is elkészíthető. Utóbbi esetében keverd a tésztába a mazsolát.

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Legfrissebb bejegyzések

Címkefelhő

édességek (173),tojás (129),liszt (118),cukor (116),vaj (76),tej (66),vendégvárók (49),joghurt (49),tejföl (48),sütőpor (48),citrom (47),karácsony (45),fincsi ebédek (45),hagyma (42),sajt (40),ráérős reggelik (39),advent (39),csokoládé (39),túró (38),kakaópor (37),adventi naptár (36),olaj (36),habtejszín (36),paradicsom (35),fahéj (33),eper (32),rohanós vacsorák (32),tejszín (32),narancs (31),fokhagyma (31),gyors muffinok (30),porcukor (29),barack (28),bazsalikom (27),krumpli (27),mascarpone (25),meggy (25),csoki (25),leveles tészta (24),vaníliás cukor (24),vanília (24),étcsokoládé (23),sonka (22),dió (20),pohárkrémek (20),húsvét (19),ribizli (18),málna (18),lekvár (18),(18),répa (17),élesztő (17),alma (16),keksz (16),kakaó (15),leves (15),snidling (14),szeder (14),saláta (14),pite (14),puding (13),őszibarack (13),piskóta (13),sárgabarack (13),fehércsoki (13),kolbász (12),petrezselyem (12),oregánó (12),gyümölcs (12),muffin (12),szegfűszeg (12),krémsajt (12),kókusz (12),paradicsomszósz (11),étcsoki (11),kukorica (11),gasztroajándék (10),görög joghurt (10),áfonya (10),bonbon (10),csirkemell (10),paprika (10),bors (10),zöldfűszer (10),spenót (9),majonéz (9),méz (9),brownie (9),lilahagyma (9),tészta (9),rozmaring (9),olívaolaj (9),torta (8),póréhagyma (8),dekorcukor (8),sajtkrém (8),sütőtök (8),mustár (8),krémleves (8),halloween (8),banán (8),cseresznye (8),zabpehely (8),kókuszreszelék (8),rétes (8),kelttészta (7),mák (7),palacsinta (7),medvehagyma (7),szilva (7),újhagyma (7),ánizs (6),aszalt áfonya (6),bor (6),farsang (6),trüffel (6),anyák napja (6),likőr (6),tejcsokoládé (6),szódabikarbóna (6),chili (6),kaliforniai paprika (6),ricotta (6),fánk (6),rugelach (6),baracklekvár (6),fehércsokoládé (6),tök (5),rizs (5),levendula (5),hidegtál (5),csoki pasztilla (5),pogácsa (5),szalonna (5),mandula (5),kávé (5),marcipán (5),babapiskóta (5),réteslap (5),uborka (5),görögjoghurt (5),burgonya (5),fehérbor (5),olívabogyó (5),pizza (5),gyorsvacsi (5),nutella (5),kandírozott narancs (4),bacon (4),mogyoró (4),sajttorta (4),vanília aroma (4),zabkeksz (4),borsó (4),valentin-nap (4),cukkini (4),mandarin (4),zselatinfix (4),erdei gyümölcs (4),körte (4),cheesecake (4),káposzta (4),csirke (4),kivi (4),szalámi (4),barnacukor (4),eperlekvár (4),gyümölcskenyér (4),zöldség (4),menta (4),kefír (3),gesztenye (3),Rohanós vacsorák (3),mozzarella (3),chili paprika (3),csicseriborsó (3),tócsni (3),gofri (3),fetasajt (3),étkezési keményítő (3),virsli (3),aprósütemény (3),blogkóstoló (3),besamel (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),tortazselé (3),szülinap (3),aszalt gyümölcs (3),mézeskalács (3),befőzés (3),búzadara (3),mazsola (3),citromfű (3),kávétejszín (3),ehető ajándék (3),lekvárfőzés (3),fondant (3),szezámmag (3),darált hús (3),tortilla (3),torma (3),vöröshagyma (3),amerikai palacsinta (3),brokkoli (3),mexikói (3),csiga (3),víz (3),rum (3),linzer (3),kalács (3),pirospaprika (3),lepény (3),mártogatós (3),lasagne (3),olajbogyó (3),cékla (3),szilveszter (3),pizzaszósz (3),feta (2),alaplé (2),zöldborsó (2),knorr (2),parmezán (2),majoranna (2),promóció (2),vodka (2),keményítő (2),szerecsendió (2),fagyi (2),kuglóf (2),ananász (2),ételfesték (2),müzli (2),zselatin (2),margarin (2),raffaello (2),fehér csokoládé (2),gyümölcsrizs (2),bukta (2),fagylalt (2),jégkrém (2),nyaralás (2),csokikrém (2),mogyorókrém (2),aszalt szilva (2),penne (2),magyarprovence (2),dzsemfix (2),salsa szósz (2),levendulabirtok (2),pálinka (2),grillcsirke (2),pasztilla (2),turmix (2),cheesecake brownie (2),oreo keksz (2),linzertészta (2),sütipecsét (2),gyerekek (2),Édességek (2),tejszínhab (2),tésztasaláta (2),szörp (2),jalapeno (2),teljes kiőrlésű liszt (2),bab (2),készülődés (2),zsömle (2),darált keksz (2),mozarella (2),zsír (2),töltött tojás (2),chorizo (2),pizzagolyó (2),zserbó (2),Gyors muffinok (2),pesto (2),aszalt paradicsom (2),gyümölcskosárka (2),feta sajt (2),füstölt sajt (2),juhtúró (2),kókusztej (2),lime (2),cukormáz (2),smoothie (2),curry (2),bögrés (2),zsemlemorzsa (2),alkohol (2),gyors vacsorák (2),ehető ajándékok (2),hamburger (2),meggybefőtt (2),bodza (2),balzsamecet (2),piskótatekercs (2),bodzaszörp (2),sűrített tej (2),pompos (2),háztartásikeksz (1),vaníliarúd (1),mézeskalácsfűszer (1),graham liszt (1),barna cukor (1),baileys (1),körözött (1),sütésnélkül (1),író (1),narancslé (1),blondie (1),kevert (1),karfiol (1),besamel mártás (1),füge (1),bögrés sütemény (1),aranygaluska (1),rumaroma (1),fügelekvár (1),túró rudi (1),kínai (1),szójaszósz (1),kakaóscsiga (1),töltött krumpli (1),pillecukor (1),lasagne tészta (1),hidegtálak (1),szilvalekvár (1),mézeskalács fűszer (1),vanília puding (1),puncs puding (1),méteres kalács (1),tejberizs (1),maszatolós torta (1),clafoutis (1),barackpüré (1),krumplilángos (1),gnocchi (1),vörös áfonya (1),mexikói alap (1),kávélikőr (1),húsleves alaplé (1),pirítós (1),túrós batyu (1),túrós táska (1),tejpite (1),cseresznye lekvár (1),mérésnélkül (1),bögréssüti (1),nektarin (1),nyár (1),tejpor (1),raffaello golyó (1), (1),citromsav (1),levendulás (1),rétesliszt (1),psikóta (1),tejcsoki (1),vonat (1),gyertya (1),nudli (1),tiramisu (1),vaníliás pudingpor (1),szóda (1),barackpálinka (1),knorr 100%természetesalapok (1),trnd (1),vanília kivonat (1),főzőkrém (1),aprósüti (1),édesség (1),chilis bab (1),bögrés süti (1),knorr 100% természetes alapok (1),bolognai (1),zödfűszer (1),daráltkeksz (1),monoszló (1),masni (1),moszonló (1),kiszúró (1),mogyoróvaj (1),erőspaprika (1),császármorzsa (1),gesztenye massza (1),ehetőajándék (1),aszaltsárgabarack (1),aszaltbarack (1),aszaltgyümölcs (1),kenyér (1),kruton (1),denevér (1),saj (1),gorgonzola (1),lila hagyma (1),citromlé (1),narancslekvár (1),vajkrém (1),barbérlevél (1),koriander (1),ballagás (1),ciabatta (1),hawaii (1),bevonat (1),tahini (1),munkaebéd (1),Ráérős reggelik (1),Vendégvárók (1),hús (1),töltelék (1),eperszósz (1),karaj (1),habfixáló (1),mákosguba (1),kapcsolat (1),paradicsomkonzerv (1),lecsó (1),bográcsozás (1),szalonnasütés (1),csilipaprika (1),csokipasztilla (1),bagett (1),kuszkusz (1),grillezés (1),velence (1),savanyúság (1),kovászos uborka (1),teszínhab (1),gyömölcs (1),pizzafeltét (1),csokiszósz (1),töltött hús (1),olaszrizling (1),quesadilla (1),nachos (1),penne (1),sonkatekercs (1),töltött karaj (1),áfonyalekvár (1),reggeli (1),borkóstoló (1),képviselő fánk (1),gyümölcslé (1),képviselőfánk (1),zöldbab (1),koktél (1),buli (1),rukkola (1),krém (1),muffinok (1),smarties (1),zselé (1),Anyák Napja (1),csokiskeksz (1),street food (1),hamburgerhús (1),ketchup (1),grillkolbász (1),cookies (1),vacsora (1),kelt tészta (1),tavasz (1),sztrapacska (1),péksütemény (1),csokissüti (1),hámozott paradicsom (1),panír (1),paradicsom püré (1),aprósütemények (1),sós aprósütemények (1),karácsonyi ebéd (1),ebédmenü (1),desszert (1),főétel (1),zeller (1),tárkony (1),jelmez (1),gumicukor (1),dekoráció (1),kifli (1),krumplifánk (1),mákos guba (1),aszalvány (1),kandírozott gyümölcs (1),rizskoch (1),avokádó (1),szaloncukor (1),sárgarépa (1),fehérrépa (1),karalábé (1),zeller (1),étcsokokoládé (1),gesztenyemassza (1),majonézes burgonya (1),franciasaláta (1),zöldségkeverék (1),fatörzs (1),bejgli (1),hab (1),szósz (1),salsa (1),krumplipüré (1),köret (1),túrókrém (1),ragu (1),sertéslapocka (1),lapocka (1),sertés (1),VKF (1),pulykamell (1),rántott (1),panírozás (1),rántott tök (1),steak burgonya (1),SAD! (1),ősz (1),vörösbor (1),kakaós csiga (1),meggylekvár (1),kandírozott narancshéj (1),almáspite (1),tökfaragás (1),olíva bogyó (1),sütögetés (1),köménymag (1),lilakáposzta (1),pizzás csiga (1),sajtos roló (1),kacsacomb (1),kacsa (1),ecet (1),párolt lilakáposzta (1),churros (1)

Utolsó kommentek