Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Magyaros lepények

Szinte mindig van a mélyhűtőnkben 1-2 csomag leveles tészta, mert segítségével pillanatok alatt jó kis vacsit tudok összedobni kettőnknek. A legjobb benne, hogy nem is kellenek hozzá flancos alapanyagok, hiszen a legegyszerűbb, egy alap háztartásban is bármikor megtalálható hozzávalókból is szuper ételek készülhetnek. Az alábbi receptben is tényleg csak ilyan alapélelmiszerek szerepelnek, de persze akkor sem szabad megijedni, ha például kolbász helyett "csak" sonka van otthon. Nyugodtan variálhatjátok kedvetek szerint a hozzávalókat, tuti kellemes kombinációk fognak születni! 

sajt kolbász paradicsom hagyma leveles tészta paprika tejföl rohanós vacsorák

Hozzávalók:

1 csomag leveles tészta

20 dkg tejföl

1 nagyobb hagyma

10 dkg kolbász

2 szem paradicsom

esetleg zöld erőspaprika

5-10 dkg sajt

kevés liszt a nyújtáshoz

sajt kolbász paradicsom hagyma leveles tészta paprika tejföl rohanós vacsorák

Elkészítés:

A hagymát pucold meg, majd az erőspaprikával és a kolbásszal együtt karikázd fel.

A paradicsomot szintén szeleteld fel.

A sütőt melegítsd elő 200 fokra, majd készíts elő egy sütőpapírral kibélelt tepsit.

A leveles tésztát nyújt ki, majd óvatosan húzd át a tésztát a tepsire.

Kend meg az egészet tejföllel, majd szórd rá a feltéteket.

Én külön szórtam még rá egy kevés borsot és zöldfűszert is.

Reszelj rá sajtot, majd mehet az egész a sütőbe.

Süsd kb. 15 percig, míg a tészta kicsit megpirul, a sajt pedig ráolvad a lepényre.

sajt kolbász paradicsom hagyma leveles tészta paprika tejföl rohanós vacsorák

Tálald savanyúsággal vagy friss salátával.

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is.

0 Tovább

Csokoládés-narancsos fánk

Mivel már rendesen benne vagyunk a farsangi szezonba, ma egy újabb fánk receptet hoztam. Előtte azért nézzünk egy kicsit körül a farsangolás, a karneválok háza táján. Azt általában mindenki tudja, hogy vízkereszttől, azaz január 6-ától hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig farsangolunk. Ez ugye a bálok, a vidámság, a lakomák, az életöröm, a bohóckodás és az önfeledt mulatozás időszaka.

(Nekem - és szerintem a mostani fiatalok jelentős részének - inkább a kínos, beöltözős általános iskolai suli bulikat juttatja eszünkbe, az elmaradhatatlan retró szendvicsekkel és száraz teasüteményekkel, de azt nem vitatom, hogy régen 1-1 farsangi bál hatalmas és régóta várt eseménynek számított.)

Érdekes, hogy semmilyen extra vallási esemény nem kapcsolódik hozzá, egyszerűen a néphagyomány útján alakult ki, kezdetben  Olaszországban. Szintén közismert tény, hogy a Velencei karnevált is ebben az időszakban rendezik. Persze nem muszáj ennyire messzire utaznunk, elég csak ellátogatnunk Mohácsra, ahol a busójárás tuti, hogy életreszóló élmény lesz. (Főleg, ha szőke lány vagy és véletlenül az első sorban állsz. :D)

De hagyjuk a történelem órát és nézzük is a receptet:

fánk édességek kelttészta joghurt liszt élesztő tej cukor olaj narancs étcsokoládé tejszín farsang

Hozzávalók a tésztához:

55 dkg liszt

1 kocka friss élesztő

1 dl tej

1 kk+2 púpos ek cukor

1 csapott mk só

2 dl joghurt

2 tojás

1 ek olaj

kb. 3 dl olaj a sütéshez

Hozzávalók a töltelékhez:

1 narancs lereszelt héja és leve

100 g étcsokoládé

50 g tejszín

fánk édességek kelttészta joghurt liszt élesztő tej cukor olaj narancs étcsokoládé tejszín farsang

Elkészítés:

Mindent langyosan használunk fel, ezért vedd ki az alapanyagokat a hűtőből 1-2 órával azelőtt, mielőtt elkezdenél dolgozni.

A langyos tejbe szórd bele az 1 kk cukrot, majd morzsold bele az élesztőt is. Tedd félre, míg felfut.

Közben a lisztet szitáld egy nagy tálba, add hozzá a sót, a 2 ek cukrot.

Mehet a felfuttatott élesztő is, majd a tojás, a joghurt és az 1 ek olaj is.

Dolgozd össze jó alaposan a hozzávalókat, majd letakarva, meleg helyen keleszd egy bő órát.

Ha kb. a duplájára nőtt, lisztezett deszkán nyújtsd 1-2 cm vastagra a tésztát, majd szaggasd ki a fánkokat.

Keleszd további 15 percig őket.

Forró olajban süsd mindkét oldalukat 1-2 percig, míg aranybarnák nem lesznek.

fánk édességek kelttészta joghurt liszt élesztő tej cukor olaj narancs étcsokoládé tejszín farsang

A narancsos csokimázhoz a tejszínt kezd el hevíteni, majd add hozzá a narancs lereszelt héját és a kifacsart levét.

A csokoládét vágd apróra és ezt is keverd a tejszínhez.

Tedd hűtőbe, hogy kicsit megdermedjen.

A kész fánkokat meg is töltheted egy vékony csövű habzsák segítségével, de ha nincs ilyened, csak kend meg a fánkok tetejét a krémmel, majd szórd meg dekorcukorral. (Én meg is töltöttem és meg is kentem, hogy még inkább csokis legyen. :D)

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is.

További fánk recepteket itt találsz:

Csörögefánk

Túrófánk

Mama ünnepi képviselőfánkja

0 Tovább

Spenótos-fetás falatkák

Megint egy gyors, sós nasi ötletet hoztam, amit akkor is be lehet vetni, ha hirtelen jelentkeznek be a vendégek egy rapid randira. Frissen kisütve az igazi, de én például simán eleszegetem másnap is. Sőt, egy jó kis salátával még laza vacsinak, vagy egy könnyű ebédnek is jó lehet. (Legalábbis nálam. Abban mondjuk nem vagyok biztos, hogy Gy.-nek is elég lenne, de elcsemegézhet utána mondjuk 1-2 szelet párizsis szendvicset is. XD)

spenót leveles tészta fokhagyma hagyma tojás vendégvárók

Hozzávalók:

1 csomag leveles tészta

1 csomag spenót

2 fej fokhagyma

1 fej hagyma

2 kk só

1 kk bors

1 tojás

100 g feta sajt

kevés liszt a nyújtáshoz

1 ek olaj

spenót leveles tészta fokhagyma hagyma tojás vendégvárók

Elkészítés:

A hagymát és a fokhagymát pucold meg, majd futtasd meg egy kevés olajon.

Jöhet hozzá a spenót, amit ízesíts sóval, borssal.

Főzd kb. 10 percig, majd tedd félre kihűlni.

Közben a feta sajtot vágd kis kockákra és melegítsd elő a sütőt 200 fokra.

A leveles tésztát lisztezett deszkán nyújtsd ki, majd egy pohárral szaggass belőle nagyobb köröket.

Tegyél 1-1 púpos kiskanálnyi tölteléket a spenótból a tészta korongokra, majd szórd meg egy kevés feta sajttal.

Hajtsd félbe a tésztákat, és egy villa segítségével jól nyomkodd össze a széleknél. A falatkák tetejét 1-2 helyen szurkáld meg, hogy ki tudjon belőlük szökni a gőz.

Kend le őket felvert tojással, majd sorakoztasd mindet egy sütőpapíros tepsire.

Süsd kb. 10-12 percig a nasikat, míg szépen megpirulnak.

spenót leveles tészta fokhagyma hagyma tojás vendégvárók

Tipp: Persze lehet kis batyukat, csigákat, vagy más tetszőleges formájú falatkákat is készíteni.

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is.

0 Tovább

Szilveszteri "rakéták": Egyszerű virslis partifalatkák

A baráti társaságunkban kb. elsőként költöztünk el otthonról, így adta magát a helyzet, hogy elég sok buli volt/van/lesz nálunk. A szokásos szendvicses, pizzás parti kezdett már uncsivá válni így elgondolkodtam, hogy mi az, amit gyorsan el lehet készíteni, mindenki szereti, hidegen is jó, nem kell hozzá evőeszköz, viszonylag olcsó és bárki bármikor rájárhat. Így jutottam el a leveles tésztáig. Nagyon szeretek vele dolgozni, jó sok poszt volt/van/ lesz a felhasználásával.  Szilveszter alkalmából abszolút az ünnepre szabtam, virslit tekertem bele és rakétaként tálaltam. Nézzétek meg, hogyan készül.

virsli leveles tészta szilveszter mustár vendégvárók tojás

Hozzávalók:

1 csomag leveles tészta

pici liszt

fél kg vékony virsli, olyan, ami nem durran szét könnyen!

2-3 ek mustár

1 tojás

bors, zöldfűszer (én rozmaringgal szeretem)

virsli leveles tészta szilveszter mustár vendégvárók tojás

Elkészítés:

A tésztát előző este vedd ki a fagyasztóból, hogy felolvadjon. 

Miután megbizonyosodtál róla, hogy kiengedett a tészta, a sütőt melegítsd elő 200 fokra. Bélelj ki sütőpapírral egy tepsit.

A virsliket felezd vagy harmadold, attól függően, hogy mekkora falatkákat szeretnél.

Lisztezett deszkán nyújtsd ki téglalap alakban, kb fél cm vastagra a leveles tésztát.

Kend meg mustárral és szórj rá frissen őrölt borsot. 

Vágd fel a tésztát vékony csíkokra - szerintem úgy néz ki jól, ha maximum 1 cm széles - majd tekerd körbe vele a virsliket. Jól nyomkodd össze a végeket, nehogy sütés közben szétnyíljanak.

Sorakoztasd tepsire őket, majd egy felvert tojással kenegesd le mindet és ha van kedved enyhén szórd meg a kedvenc zöldfűszereddel. Én rozmaringgal szoktam, szerintem nagyon feldobja.

Süsd kb. 12 percig. (Ha nem találom elég pirosnak, adok nekik 2 perc légkeverést.)

virsli leveles tészta szilveszter mustár vendégvárók tojás

Tipp:

Ha rakétákat szeretnél sütés előtt szúrj a virslikbe saslik pálcikákat, majd ha már kihűltek vágj sajtból háromszögeket, majd tűzd a rakéták végére. Ilyen egyszerű!

Készíthetsz mellé házi salsa szószt, ami még jobban feldobja a falatkákat és a hangulatot is. :) 

Jó bulizást kívánok!

További ünnepi ötletekért és receptekért kattints az adventi naptáramra, illetve nézz körül facebookon és instagramon is.

4 Tovább

Sós aprósütemények

Nem tudom Nálatok mi a szokás, de a mi családunkban valahogy karácsonykor kimaradnak a sós aprósütemények a repertoárból. Valószínű ennek fő oka, hogy a família amúgy is elég édesszájú. A sima családi bulikon is alap a többféle torta, de a sütemény hegyek mellet csupán 1 tálca pogácsa árválkodik. Persze az sem utolsó szempont, hogy kinek van kapacitása a karácsonyi menü mellett még sós sütemények elkészítésére és belakmározására is? Én a fentiektől függetlenül összegyűjtöttem Nektek néhány vendégváró falatkát, "ha más nem, jó lesz szilveszterre" alapon! Válogassatok kedvetekre!

karácsony vendégvárók sós aprósütemények adventi naptár aprósütemények pogácsa rugelach csiga leveles tészta advent

1. Kezdem a nagy klasszikussal, a sajtos pogácsával! Szerintem, ha a szaggatásnál valamilyen karácsonyi kiszúró formát használsz, nyert ügyed van! :)

2. A füstölt sajtos rudacskát is könnyen ünnepivé varázsolhatod, ha az előbbiekhez hasonlóan, itt is előkapod a csillag/karácsonyfa alakú szaggatódat.

3. Ha el akarod kápráztatni a vendégeidet, válaszd a sajtos rolót. Nem mondom, hogy egyszerű dolgod lesz, mert szerintem elég időigényes, de ha jó előre megtervezel mindent, akkor beleférhet a készülődésbe.

karácsony vendégvárók sós aprósütemények adventi naptár aprósütemények pogácsa rugelach csiga leveles tészta advent

4. Persze teljesen rendben van, ha nem akarsz ennyi időt a konyhában tölteni. Ebben az esetben használj leveles tésztát és készíts pestos-fetás nasit. A zöldes-pirosas töltelék színe miatt szerintem szuperül passzol a karácsonyhoz, annak ellenére, hogy nagyon távol áll a hagyomás süteményektől.

karácsony vendégvárók sós aprósütemények adventi naptár aprósütemények pogácsa rugelach csiga leveles tészta advent

5. Szintén az előzőhöz hasonló "életmentő", ám még kevésbé autentikus recept a  pizzás csigáé. Ezt tényleg inkább a szilveszteri bulira ajánlom.

6. A sorból persze nem maradhat ki, a rugelach sem, hiszen ezt a sütit tipikusan karácsonykor készítik. Eredeti tölteléke is nagyon ünnepi, hiszen lekvárral, dióval, cukorral, fahéjjal, mazsolával töltötték. Én ennek most egy sós változatát hoztam, de szerintem ezt is érdemes kipróbálni mert nagyon mutatós kis finomság lesz belőle. 

karácsony vendégvárók sós aprósütemények adventi naptár aprósütemények pogácsa rugelach csiga leveles tészta advent

7. Szintén jó kis vendégváró fogás a sonkás kosárka. Persze ez sem tipikus karácsonyi sütemény, de például egy kevés rozmaringgal, kakukkfűvel, fekete erdei sonkával télies jelleget tudunk kölcsönözni a falatkáknak.

Bízom benne, hogy tudtam néhány jó ötletet adni és remélem, hogy legrosszabb esetben szilveszterkor fel tudjátok használni a recepteket. :) Persze érdemes lesz a két ünnep között is visszanézni az oldalra, mert lesz néhány tipikusan újévi finomság is: Ismeritek például a malacpofi pogácsát? Vagy a virslis rakétákat? Elöljáróban csak ennyit mondok! :) Kellemes készülődést addig is!

További ünnepi ötletekért és receptekért kattints az adventi naptáramra, illetve nézz körül facebookon és instagramon is.

0 Tovább

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Címkefelhő

édességek (173),tojás (129),liszt (118),cukor (116),vaj (76),tej (66),vendégvárók (49),joghurt (49),tejföl (48),sütőpor (48),citrom (47),karácsony (45),fincsi ebédek (45),hagyma (42),sajt (40),ráérős reggelik (39),advent (39),csokoládé (39),túró (38),kakaópor (37),adventi naptár (36),olaj (36),habtejszín (36),paradicsom (35),fahéj (33),eper (32),rohanós vacsorák (32),tejszín (32),narancs (31),fokhagyma (31),gyors muffinok (30),porcukor (29),barack (28),bazsalikom (27),krumpli (27),mascarpone (25),meggy (25),csoki (25),leveles tészta (24),vaníliás cukor (24),vanília (24),étcsokoládé (23),sonka (22),dió (20),pohárkrémek (20),húsvét (19),ribizli (18),málna (18),lekvár (18),(18),répa (17),élesztő (17),alma (16),keksz (16),kakaó (15),leves (15),snidling (14),szeder (14),saláta (14),pite (14),puding (13),őszibarack (13),piskóta (13),sárgabarack (13),fehércsoki (13),kolbász (12),petrezselyem (12),oregánó (12),gyümölcs (12),muffin (12),szegfűszeg (12),krémsajt (12),kókusz (12),paradicsomszósz (11),étcsoki (11),kukorica (11),gasztroajándék (10),görög joghurt (10),áfonya (10),bonbon (10),csirkemell (10),paprika (10),bors (10),zöldfűszer (10),spenót (9),majonéz (9),méz (9),brownie (9),lilahagyma (9),tészta (9),rozmaring (9),olívaolaj (9),torta (8),póréhagyma (8),dekorcukor (8),sajtkrém (8),sütőtök (8),mustár (8),krémleves (8),halloween (8),banán (8),cseresznye (8),zabpehely (8),kókuszreszelék (8),rétes (8),kelttészta (7),mák (7),palacsinta (7),medvehagyma (7),szilva (7),újhagyma (7),ánizs (6),aszalt áfonya (6),bor (6),farsang (6),trüffel (6),anyák napja (6),likőr (6),tejcsokoládé (6),szódabikarbóna (6),chili (6),kaliforniai paprika (6),ricotta (6),fánk (6),rugelach (6),baracklekvár (6),fehércsokoládé (6),tök (5),rizs (5),levendula (5),hidegtál (5),csoki pasztilla (5),pogácsa (5),szalonna (5),mandula (5),kávé (5),marcipán (5),babapiskóta (5),réteslap (5),uborka (5),görögjoghurt (5),burgonya (5),fehérbor (5),olívabogyó (5),pizza (5),gyorsvacsi (5),nutella (5),kandírozott narancs (4),bacon (4),mogyoró (4),sajttorta (4),vanília aroma (4),zabkeksz (4),borsó (4),valentin-nap (4),cukkini (4),mandarin (4),zselatinfix (4),erdei gyümölcs (4),körte (4),cheesecake (4),káposzta (4),csirke (4),kivi (4),szalámi (4),barnacukor (4),eperlekvár (4),gyümölcskenyér (4),zöldség (4),menta (4),kefír (3),gesztenye (3),Rohanós vacsorák (3),mozzarella (3),chili paprika (3),csicseriborsó (3),tócsni (3),gofri (3),fetasajt (3),étkezési keményítő (3),virsli (3),aprósütemény (3),blogkóstoló (3),besamel (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),tortazselé (3),szülinap (3),aszalt gyümölcs (3),mézeskalács (3),befőzés (3),búzadara (3),mazsola (3),citromfű (3),kávétejszín (3),ehető ajándék (3),lekvárfőzés (3),fondant (3),szezámmag (3),darált hús (3),tortilla (3),torma (3),vöröshagyma (3),amerikai palacsinta (3),brokkoli (3),mexikói (3),csiga (3),víz (3),rum (3),linzer (3),kalács (3),pirospaprika (3),lepény (3),mártogatós (3),lasagne (3),olajbogyó (3),cékla (3),szilveszter (3),pizzaszósz (3),feta (2),alaplé (2),zöldborsó (2),knorr (2),parmezán (2),majoranna (2),promóció (2),vodka (2),keményítő (2),szerecsendió (2),fagyi (2),kuglóf (2),ananász (2),ételfesték (2),müzli (2),zselatin (2),margarin (2),raffaello (2),fehér csokoládé (2),gyümölcsrizs (2),bukta (2),fagylalt (2),jégkrém (2),nyaralás (2),csokikrém (2),mogyorókrém (2),aszalt szilva (2),penne (2),magyarprovence (2),dzsemfix (2),salsa szósz (2),levendulabirtok (2),pálinka (2),grillcsirke (2),pasztilla (2),turmix (2),cheesecake brownie (2),oreo keksz (2),linzertészta (2),sütipecsét (2),gyerekek (2),Édességek (2),tejszínhab (2),tésztasaláta (2),szörp (2),jalapeno (2),teljes kiőrlésű liszt (2),bab (2),készülődés (2),zsömle (2),darált keksz (2),mozarella (2),zsír (2),töltött tojás (2),chorizo (2),pizzagolyó (2),zserbó (2),Gyors muffinok (2),pesto (2),aszalt paradicsom (2),gyümölcskosárka (2),feta sajt (2),füstölt sajt (2),juhtúró (2),kókusztej (2),lime (2),cukormáz (2),smoothie (2),curry (2),bögrés (2),zsemlemorzsa (2),alkohol (2),gyors vacsorák (2),ehető ajándékok (2),hamburger (2),meggybefőtt (2),bodza (2),balzsamecet (2),piskótatekercs (2),bodzaszörp (2),sűrített tej (2),pompos (2),háztartásikeksz (1),vaníliarúd (1),mézeskalácsfűszer (1),graham liszt (1),barna cukor (1),baileys (1),körözött (1),sütésnélkül (1),író (1),narancslé (1),blondie (1),kevert (1),karfiol (1),besamel mártás (1),füge (1),bögrés sütemény (1),aranygaluska (1),rumaroma (1),fügelekvár (1),túró rudi (1),kínai (1),szójaszósz (1),kakaóscsiga (1),töltött krumpli (1),pillecukor (1),lasagne tészta (1),hidegtálak (1),szilvalekvár (1),mézeskalács fűszer (1),vanília puding (1),puncs puding (1),méteres kalács (1),tejberizs (1),maszatolós torta (1),clafoutis (1),barackpüré (1),krumplilángos (1),gnocchi (1),vörös áfonya (1),mexikói alap (1),kávélikőr (1),húsleves alaplé (1),pirítós (1),túrós batyu (1),túrós táska (1),tejpite (1),cseresznye lekvár (1),mérésnélkül (1),bögréssüti (1),nektarin (1),nyár (1),tejpor (1),raffaello golyó (1), (1),citromsav (1),levendulás (1),rétesliszt (1),psikóta (1),tejcsoki (1),vonat (1),gyertya (1),nudli (1),tiramisu (1),vaníliás pudingpor (1),szóda (1),barackpálinka (1),knorr 100%természetesalapok (1),trnd (1),vanília kivonat (1),főzőkrém (1),aprósüti (1),édesség (1),chilis bab (1),bögrés süti (1),knorr 100% természetes alapok (1),bolognai (1),zödfűszer (1),daráltkeksz (1),monoszló (1),masni (1),moszonló (1),kiszúró (1),mogyoróvaj (1),erőspaprika (1),császármorzsa (1),gesztenye massza (1),ehetőajándék (1),aszaltsárgabarack (1),aszaltbarack (1),aszaltgyümölcs (1),kenyér (1),kruton (1),denevér (1),saj (1),gorgonzola (1),lila hagyma (1),citromlé (1),narancslekvár (1),vajkrém (1),barbérlevél (1),koriander (1),ballagás (1),ciabatta (1),hawaii (1),bevonat (1),tahini (1),munkaebéd (1),Ráérős reggelik (1),Vendégvárók (1),hús (1),töltelék (1),eperszósz (1),karaj (1),habfixáló (1),mákosguba (1),kapcsolat (1),paradicsomkonzerv (1),lecsó (1),bográcsozás (1),szalonnasütés (1),csilipaprika (1),csokipasztilla (1),bagett (1),kuszkusz (1),grillezés (1),velence (1),savanyúság (1),kovászos uborka (1),teszínhab (1),gyömölcs (1),pizzafeltét (1),csokiszósz (1),töltött hús (1),olaszrizling (1),quesadilla (1),nachos (1),penne (1),sonkatekercs (1),töltött karaj (1),áfonyalekvár (1),reggeli (1),borkóstoló (1),képviselő fánk (1),gyümölcslé (1),képviselőfánk (1),zöldbab (1),koktél (1),buli (1),rukkola (1),krém (1),muffinok (1),smarties (1),zselé (1),Anyák Napja (1),csokiskeksz (1),street food (1),hamburgerhús (1),ketchup (1),grillkolbász (1),cookies (1),vacsora (1),kelt tészta (1),tavasz (1),sztrapacska (1),péksütemény (1),csokissüti (1),hámozott paradicsom (1),panír (1),paradicsom püré (1),aprósütemények (1),sós aprósütemények (1),karácsonyi ebéd (1),ebédmenü (1),desszert (1),főétel (1),zeller (1),tárkony (1),jelmez (1),gumicukor (1),dekoráció (1),kifli (1),krumplifánk (1),mákos guba (1),aszalvány (1),kandírozott gyümölcs (1),rizskoch (1),avokádó (1),szaloncukor (1),sárgarépa (1),fehérrépa (1),karalábé (1),zeller (1),étcsokokoládé (1),gesztenyemassza (1),majonézes burgonya (1),franciasaláta (1),zöldségkeverék (1),fatörzs (1),bejgli (1),hab (1),szósz (1),salsa (1),krumplipüré (1),köret (1),túrókrém (1),ragu (1),sertéslapocka (1),lapocka (1),sertés (1),VKF (1),pulykamell (1),rántott (1),panírozás (1),rántott tök (1),steak burgonya (1),SAD! (1),ősz (1),vörösbor (1),kakaós csiga (1),meggylekvár (1),kandírozott narancshéj (1),almáspite (1),tökfaragás (1),olíva bogyó (1),sütögetés (1),köménymag (1),lilakáposzta (1),pizzás csiga (1),sajtos roló (1),kacsacomb (1),kacsa (1),ecet (1),párolt lilakáposzta (1),churros (1)

Utolsó kommentek