Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Málnás csokitorta nutellás-mascarpone-s krémmel és sok-sok finomsággal

A kisebbik öcsém általános iskolás ballagására készítettem ezt a tortát. Az ünnepelt csak annyit kötött ki, hogy málnás legyen. A málnához meg mi más illene a legjobban, mint a csoki! Így a piskóta csokis lett, a krém nutellás, aztán biztos ami biztos alapon, a tetejére is került egy kis csokimáz, amit különböző fincsi édességekkel dekoráltam. Ezek után - jogosan - hihetnénk, hogy ez a torta iszonyat édes és már-már a "too much" kategória, de a - viszonylag - kevés cukor és a málna fanyarsága egyensúlyban tartja az egészet.

Ui.: Még az antitortaevő Nagymamám is azt mondta, hogy nagyon összhangban vannak az ízek. Ez aztán az igazi dícséret! :)

torta étcsokoládé málna édességek ballagás mascarpone nutella

Hozzávalók a piskótához:

4 tojás

20 dkg vaj

20 dkg liszt

15-20 dkg cukor ízlés szerint

2 ek cukrozatlan kakaópor

1 csomag sütőpor

1 dl tej

Hozzávalók a krémhez és a díszítéshez:

25 dkg mascarpone

2 púpos ek nutella

20 dkg málna

10 dkg étcsoki

0/5 dl tejszín (vagy tej)

finomságok, kekszek, csokik

torta étcsokoládé málna édességek ballagás mascarpone nutella

Elkészítés:

Melegítsd elő a sütőt 190 fokra, majd készíts elő egy szilikonos vagy egy sütőpapírral kibélelt, közepes méretű, kerek tortaformát.

A cukrot keverd ki a vajjal, majd egyesével add hozzá a tojások sárgáját.

A lisztet dolgozd össze a sütőporral és a kakaóval, majd szitáld a vajas keverékhez.

Lazítsd tejjel.

A tojásfehérjét verd kemény habbá, majd forgasd óvatosan a tésztába.

Egyengesd a masszát a tortaformába, majd süsd kb. 20-25 percig. (Tűpróbával ellenőrizd.)

A krémhez a nutellát és a mascarpone-t keverd össze, majd ha kihűlt a torta, vágd ketté, majd kend meg a krémmel. 

Szórd rá a málna nagy részét, majd helyezd rá a torta másik felét.

A csokit olvaszd fel a tejszínnel, majd csurgasd egyenletesen a torta tetejére. 

Díszítsd különböző édességekkel és a maradék málnával a tortát. 

torta étcsokoládé málna édességek ballagás mascarpone nutella

Tipp: Szerintem jól néz ki, ha "térben" helyezkednek el a csokik, kekszek, úgyhogy érdemes 1-2 darabot beleszúrni a tortába, illetve egymásra pakolni őket.

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is.

0 Tovább

Bazsalikomos-csirkés tésztasaláta

A nyári időszakban, mikor a család nagyobbik része nyaral, Nagymamám "munka" nélkül marad, hiszen Nagypapámon kívül nincs kinek főznie. Ember nem érti mért, de ő ezt nem pihenésnek, hanem tragédiának éli meg. :)

A minap felhívott, hogy van-e kajánk. Mondtam, hogy igen, hiszen már csak a blog révén is "kénytelen vagyok" főzni. Ilyenkor már hallom a hangján a csalódottságot, hogy kimarad egy nap az évben, amikor nem láthatja el a fél rokonságot elemózsiával. Kezdődik a biznisz, hogy nagyon finom, grillpipi, Dórika, a kedvenced (egyébként bármit főz, az a kedvencem) és jó az, ha másnap eszitek meg, nem romlik meg ennyi idő alatt. Én persze ilyenkor nem akarom megbántani, de azt sem akarom, hogy miattunk fáradjon. (Persze azt kéne megérteni, hogy neki ez nem fáradtság, hiszen azt élvezi, hogy gondoskodhat rólunk.)

Megtanácskozzuk, hogy jöhet a grillpipi, elfogy az. Mondja Mama, hogy oké, küldi, de csináljon-e köretet?  Rávágom, hogy azt már végképp nem kell, ne fáradjon, majd én összedobok valamit. Hallgatás a telefon másik oldalán, a 3. világháború kitörni készül...végül Mama csak annyit kérdez, hogy van-e krumplim? Mondom, hát persze!

Nyilván nem volt...lett belőle tésztasali! :D

mozzarella paradicsom tészta penne olívabogyó olívaolaj grillcsirke csirke csirkemell lilahagyma bazsalikom tésztasaláta rohanós vacsorák

Hozzávalók:

500 g penne tészta (lehet teljes kiörlésű)

1 db mozzarella

10 szem kicsi tojásparadicsom

200 g olívabogyó

1 közepes fej lilahagyma

1 marék bazsalikomlevél

1 grillcsirke melle/egyéb részeiről lecsipegetett husi

só, bors

olívaolaj

1 citrom leve

mozzarella paradicsom tészta penne olívabogyó olívaolaj grillcsirke csirke csirkemell lilahagyma bazsalikom tésztasaláta rohanós vacsorák

Elkészítés:

A tésztát sós vízben főzd meg, majd szűrd le és hagyd kihűlni.

A hagymát, a mozzarellát, a grillpipit vágd kis kockákra, a paradicsomot cikkelyekre.

Add az egészet a tésztához, majd tépkedj rá bazsalikom leveleket és keverd hozzá az olajbogyót is.

Locsold meg olívaolajjal, majd facsard rá a citrom levét is.

Sózd, borsozd, végül jó alaposan keverd össze az egészet.

Tálalásig tartsd lefedve, hűtőben, hogy összeérjenek az ízek.

mozzarella paradicsom tészta penne olívabogyó olívaolaj grillcsirke csirke csirkemell lilahagyma bazsalikom tésztasaláta rohanós vacsorák

Tipp: Én kis kockákra vágtam a husit és a mozzarellát is, de ha gyorsítani szeretnétek a folyamaton, akkor akár kézzel is széttépkedhetitek.

Gyertek fb-ra és instagram-ra is. 

0 Tovább

Zöldfűszeres húsgombócos penne

Gy.-vel eléggé szeretjük a tésztaféléket. Ennek főként az az oka, hogy ezek az ételek viszonylag nagy mennyiségben, gyorsan elkészíthetőek, laktatóak, és változatosok. Éppen ezért a repertoárt folyamatosan próbáljuk bővíteni, de ez nem is nehéz, hiszen a variációk száma szinte végtelen. Persze az sem elhanyagolható szempont, hogy az olasz konyha alapvetően is közel áll hozzánk. Bár Gy.-t egy jó káposztás cvekedli is leveszi a lábáról és én sem utasítom el a diós tésztát barack lekvárral, de maradjunk most az eredeti vonalon! :) 

fincsi ebédek tészta penne zöldfűszer bazsalikom petrezselyem citrom darált hús csirkemell pulykamell újhagyma paradicsom bor

Hozzávalók:

1 csomag penne tészta (500 g)

fél kg darált csirke/pulykamell

1 nagy csokor petrezselyem/bazsalikom

1 kk só, bors

1 citrom

1 csokor újhagyma

1 konzerv darabolt paradicsom (vagy friss paradicsom)

1dl bor

10 dkg parmezán

olívaolaj

fincsi ebédek tészta penne zöldfűszer bazsalikom petrezselyem citrom darált hús csirkemell pulykamell újhagyma paradicsom bor

Elkészítés:

A tésztát tedd fel főni a csomagoláson látható utasítás szerint.

A húst dolgozd össze az apróra vágott petrezselyemmel és az újhagyma zöld részével. Sózd, borsozd, facsard rá a citrom levét, reszeld rá a parmezán felét.

Jó alaposan keverd össze, majd formázz kicsi húsgolyókat. (Ha nem állna össze, adj hozzá egy kevés zsemlemorzsát is.)

Pirítsd meg őket egy kevés olívaolajon.

Egy másik serpenyőbe szintén tölts egy kevés olívaolajat és párold üvegesre az újhagyma fehér részét és a fokhagymát.

Jöhetnek bele a húsgolyók, amiket önts nyakon a hámozott paradicsommal. Nyomkodd kicsit szét a paradicsomokat.

Öntsd a szószhoz a bort is, sózd, borsozd, majd főzd össze az egészet.

Ha a tészta megfőtt, szűrd le és már ehettek is!

fincsi ebédek tészta penne zöldfűszer bazsalikom petrezselyem citrom darált hús csirkemell pulykamell újhagyma paradicsom bor

Tálald egy kevés reszelt parmezánnal és szórd meg friss zöldfűszerekkel.

Gyertek fb-ra és instagram-ra is. 

0 Tovább

Rántott tök fűszeres mártogatóssal és steak burgonyával

Gy. egyik nap egy nem éppen bébi méretű tökkel állított haza. Néztem a giga darabot és nem nagyon tudtam eldönteni, hogy mi is legyen vele. Nem vagyok oda a rántott dolgokért (főként az olajszag és a felfordulás miatt), de Gy. nagyon szereti, így megállapodtunk, hogy mégis csak rántott tököt készítünk. Ez az az étel, ami sajna nincs meg hipp-hopp, de ha nem egyedül készíted, hanem van 1-2 lelkes jelentkező, akkor máris gyorsabban megy a munka. Le is osztottuk a feladatokat, övé volt a tök, enyém a többi. Míg ő szépen felszeletelte és bepanírozta én előkészítettem a krumplit, majd összedobtam a salit és a szószt is. Aztán megnéztem 2 részt a sorozatomból, míg ő csak sütötte és sütötte a tököt...

tök fincsi ebédek panír panírozás rántott rántott tök joghurt zöldfűszer fokhagyma citrom bazsalikom petrezselyem menta steak burgonya krumpli chili rozmaring saláta paradicsom paprika kaliforniai paprika uborka

Hozzávalók a tökhöz:

1 db nagyobb tök

3 tojás

liszt

zsemlemorzsa

1 kk só

3 dl olaj a sütéshez

Hozzávalók a mártogatóshoz:

1 kis doboz joghurt

1 gerezd zúzott fokhagyma

1 ek citromlé

1 csokor a kedvenc zöldfűszeredből (pl. bazsalikom, petrezselyem, menta, akár vegyesen)

1 mk só, frissen őrölt bors

Hozzávalók a steak burgonyához:

1 kg krumpli

néhány rozmaring ág

2 kk só

őrölt bors

chili ízlés szerint

Hozzávalók a salátához:

1 nagyobb paradicsom

negyed kígyó uborka

fél jégsaláta

1 sárga kaliforniai paprika

fél citrom leve

2 ek olívaolaj

só, bors

tök fincsi ebédek panír panírozás rántott rántott tök joghurt zöldfűszer fokhagyma citrom bazsalikom petrezselyem menta steak burgonya krumpli chili rozmaring saláta paradicsom paprika kaliforniai paprika uborka

Elkészítés:

A tököt hámozd meg, majd vágd kb. 1,5 cm széles karikákra. A magot távolítsd el a közepéből.

Készítsd elő a panírozáshoz a lisztet és a zsemlemorzsát.

A tojást verd fel, majd keverd bele a sót.

Ezt követően a tököket forgasd bele a lisztbe, majd mehet a tojásba, végül a morzsába.

Hevíts olajat és süsd aranybarnára a tökök mindkét oldalát.

Tálald fűszeres steak burgonyával, friss salátával és zöldfűszeres-joghurtos mártogatóssal:

Utóbbihoz a joghurtot öntsd egy kis tálba. Keverd bele a zúzott fokhagymát, a citromlevet és az apróra vágott zöldfűszereket. Végül ízesítsd sóval, borssal. Hűtsd be tálalás előtt.

A krumpit jó alaposan sikáld meg, majd vágd cikkelyekre. Halmozd egy tepsibe egy kevés olívaolaj, rozmaring, só és egyéb általad kedvelt fűszer társaságában. Nálam pl. chili is megy hozzá.

Először süsd letakarva 200 fokon kb. 20 percet, hogy valamelyest megpuhuljon a krumpli, majd pirítsd fedő nélkül addig, míg szép aranybarna nem lesz.

A salátához szeleteld fel a zöldségeket, tépkedd össze a salátát, majd locsold meg citromlével és olívaolajjal, végül sózd, borsozd.

tök fincsi ebédek panír panírozás rántott rántott tök joghurt zöldfűszer fokhagyma citrom bazsalikom petrezselyem menta steak burgonya krumpli chili rozmaring saláta paradicsom paprika kaliforniai paprika uborka
Ha tetszett a bejegyzés, gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

VKF! 80. Szilvapálinkás aszalt szilvás bonbon

Mindenképp szerettem volna játszani a Vigyázz! Kész! Főzz! játék aktuális fordulójában, de valahogy nem jött az ihlet, hogy mit is készítsek. Sütöttém én többféle szilvás süteményt, de túl egyszerűnek találtam őket. Aztán eszembe jutott Papa number 1 szilva pálinkája és a házi készítésű aszaló gépe. Utóbbit sajnos ezen a nyáron nem túl sokat használtuk, így ideje volt, hogy előszedjük és felállítsuk. Szerencsére csodálatos nyári időnk van, úgyhogy így augusztus végén-szeptember elején is simán el tudtam készíteni - kis odafigyeléssel - az aszalt szilvákat. A bonbonozás pedig már úgy ment, mint a karika csapás!

aszalt szilva szilva pálinka bonbon csokoládé habtejszín fahéj étcsokoládé VKF édességek

Hozzávalók:

100 g étcsokoládé (pasztilla vagy apróra tört csoki)

50 g fehér csokoládé (pasztilla vagy apróra tört csoki)

3 ek habtejszín

1 kk fahéj

5 dkg aszalt szilva

1 dl szilva pálinka

aszalt szilva szilva pálinka bonbon csokoládé habtejszín fahéj étcsokoládé VKF édességek

Elkészítés:

Elsőként a szilvát vágd picike darabokra, majd áztasd be tetszőleges időre szilva pálinkába. (Nálam ez fél nap volt.)

Ha eleget ázott jöhet a bonbon elkészítése. Ehhez az étcsokoládé 2/3-át olvaszd fel gőz fölött. A maradékot öntsd hozzá és jól keverd bele, hogy az is elolvadjon. (Ez azért kell, hogy szobahőmérsékleten is szép fényes maradjon a csoki és ne kezdjen el olvadni.)

Csepegtess minden egyes bonbon forma aljába 1-1 kk olvasztott csokit és kend ki a forma oldalát is. Ütögesd kicsit a pulthoz a bonbon formát, hogy mindenhova jusson a csokoládéból.

Tedd az egészet hűtőbe.

Az apróra tördelt csokit kezd el melegíteni a tejszínnel, majd szórd bele a fahéjat is. Kevergesd addig, míg egynemű nem lesz. Szórd bele a beáztatott aszalt szilvát is. Ezt is tedd hűtőbe egy jó fél órára, míg egy nem túl folyós, de nem is szilárdra dermedő krémet nem kapsz.

Csepegtess egy keveset az aszalt gyümölcsös krémből a csokival kikent formákba. Vigyázz, hogy maradjon még egy kevés hely a tetején az étcsokoládés lezáráshoz.

Tedd hűtőbe, míg - ha szükséges - újramelegíted az étcsokit. 

Ha folyós a csokoládé, csepegtess a bonbonos formákba egy keveset, ez fogja lezárni az aszalt szilvás réteget. Húzd le a felesleges csokit egy spatulával, hogy szép sima legyen a bonbon alja.

Ha megszilárdult, már kész is, és lehet is enni!

aszalt szilva szilva pálinka bonbon csokoládé habtejszín fahéj étcsokoládé VKF édességek

Tipp: Tuti ajándék, ha szép dobozba vagy egy csini zacskóba teszed!

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is.

0 Tovább

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Címkefelhő

édességek (173),tojás (129),liszt (118),cukor (116),vaj (76),tej (66),vendégvárók (49),joghurt (49),tejföl (48),sütőpor (48),citrom (47),karácsony (45),fincsi ebédek (45),hagyma (42),sajt (40),ráérős reggelik (39),advent (39),csokoládé (39),túró (38),kakaópor (37),adventi naptár (36),olaj (36),habtejszín (36),paradicsom (35),fahéj (33),eper (32),rohanós vacsorák (32),tejszín (32),narancs (31),fokhagyma (31),gyors muffinok (30),porcukor (29),barack (28),bazsalikom (27),krumpli (27),mascarpone (25),meggy (25),csoki (25),leveles tészta (24),vaníliás cukor (24),vanília (24),étcsokoládé (23),sonka (22),dió (20),pohárkrémek (20),húsvét (19),ribizli (18),málna (18),lekvár (18),(18),répa (17),élesztő (17),alma (16),keksz (16),kakaó (15),leves (15),snidling (14),szeder (14),saláta (14),pite (14),puding (13),őszibarack (13),piskóta (13),sárgabarack (13),fehércsoki (13),kolbász (12),petrezselyem (12),oregánó (12),gyümölcs (12),muffin (12),szegfűszeg (12),krémsajt (12),kókusz (12),paradicsomszósz (11),étcsoki (11),kukorica (11),gasztroajándék (10),görög joghurt (10),áfonya (10),bonbon (10),csirkemell (10),paprika (10),bors (10),zöldfűszer (10),spenót (9),majonéz (9),méz (9),brownie (9),lilahagyma (9),tészta (9),rozmaring (9),olívaolaj (9),torta (8),póréhagyma (8),dekorcukor (8),sajtkrém (8),sütőtök (8),mustár (8),krémleves (8),halloween (8),banán (8),cseresznye (8),zabpehely (8),kókuszreszelék (8),rétes (8),kelttészta (7),mák (7),palacsinta (7),medvehagyma (7),szilva (7),újhagyma (7),ánizs (6),aszalt áfonya (6),bor (6),farsang (6),trüffel (6),anyák napja (6),likőr (6),tejcsokoládé (6),szódabikarbóna (6),chili (6),kaliforniai paprika (6),ricotta (6),fánk (6),rugelach (6),baracklekvár (6),fehércsokoládé (6),tök (5),rizs (5),levendula (5),hidegtál (5),csoki pasztilla (5),pogácsa (5),szalonna (5),mandula (5),kávé (5),marcipán (5),babapiskóta (5),réteslap (5),uborka (5),görögjoghurt (5),burgonya (5),fehérbor (5),olívabogyó (5),pizza (5),gyorsvacsi (5),nutella (5),kandírozott narancs (4),bacon (4),mogyoró (4),sajttorta (4),vanília aroma (4),zabkeksz (4),borsó (4),valentin-nap (4),cukkini (4),mandarin (4),zselatinfix (4),erdei gyümölcs (4),körte (4),cheesecake (4),káposzta (4),csirke (4),kivi (4),szalámi (4),barnacukor (4),eperlekvár (4),gyümölcskenyér (4),zöldség (4),menta (4),kefír (3),gesztenye (3),Rohanós vacsorák (3),mozzarella (3),chili paprika (3),csicseriborsó (3),tócsni (3),gofri (3),fetasajt (3),étkezési keményítő (3),virsli (3),aprósütemény (3),blogkóstoló (3),besamel (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),tortazselé (3),szülinap (3),aszalt gyümölcs (3),mézeskalács (3),befőzés (3),búzadara (3),mazsola (3),citromfű (3),kávétejszín (3),ehető ajándék (3),lekvárfőzés (3),fondant (3),szezámmag (3),darált hús (3),tortilla (3),torma (3),vöröshagyma (3),amerikai palacsinta (3),brokkoli (3),mexikói (3),csiga (3),víz (3),rum (3),linzer (3),kalács (3),pirospaprika (3),lepény (3),mártogatós (3),lasagne (3),olajbogyó (3),cékla (3),szilveszter (3),pizzaszósz (3),feta (2),alaplé (2),zöldborsó (2),knorr (2),parmezán (2),majoranna (2),promóció (2),vodka (2),keményítő (2),szerecsendió (2),fagyi (2),kuglóf (2),ananász (2),ételfesték (2),müzli (2),zselatin (2),margarin (2),raffaello (2),fehér csokoládé (2),gyümölcsrizs (2),bukta (2),fagylalt (2),jégkrém (2),nyaralás (2),csokikrém (2),mogyorókrém (2),aszalt szilva (2),penne (2),magyarprovence (2),dzsemfix (2),salsa szósz (2),levendulabirtok (2),pálinka (2),grillcsirke (2),pasztilla (2),turmix (2),cheesecake brownie (2),oreo keksz (2),linzertészta (2),sütipecsét (2),gyerekek (2),Édességek (2),tejszínhab (2),tésztasaláta (2),szörp (2),jalapeno (2),teljes kiőrlésű liszt (2),bab (2),készülődés (2),zsömle (2),darált keksz (2),mozarella (2),zsír (2),töltött tojás (2),chorizo (2),pizzagolyó (2),zserbó (2),Gyors muffinok (2),pesto (2),aszalt paradicsom (2),gyümölcskosárka (2),feta sajt (2),füstölt sajt (2),juhtúró (2),kókusztej (2),lime (2),cukormáz (2),smoothie (2),curry (2),bögrés (2),zsemlemorzsa (2),alkohol (2),gyors vacsorák (2),ehető ajándékok (2),hamburger (2),meggybefőtt (2),bodza (2),balzsamecet (2),piskótatekercs (2),bodzaszörp (2),sűrített tej (2),pompos (2),háztartásikeksz (1),vaníliarúd (1),mézeskalácsfűszer (1),graham liszt (1),barna cukor (1),baileys (1),körözött (1),sütésnélkül (1),író (1),narancslé (1),blondie (1),kevert (1),karfiol (1),besamel mártás (1),füge (1),bögrés sütemény (1),aranygaluska (1),rumaroma (1),fügelekvár (1),túró rudi (1),kínai (1),szójaszósz (1),kakaóscsiga (1),töltött krumpli (1),pillecukor (1),lasagne tészta (1),hidegtálak (1),szilvalekvár (1),mézeskalács fűszer (1),vanília puding (1),puncs puding (1),méteres kalács (1),tejberizs (1),maszatolós torta (1),clafoutis (1),barackpüré (1),krumplilángos (1),gnocchi (1),vörös áfonya (1),mexikói alap (1),kávélikőr (1),húsleves alaplé (1),pirítós (1),túrós batyu (1),túrós táska (1),tejpite (1),cseresznye lekvár (1),mérésnélkül (1),bögréssüti (1),nektarin (1),nyár (1),tejpor (1),raffaello golyó (1), (1),citromsav (1),levendulás (1),rétesliszt (1),psikóta (1),tejcsoki (1),vonat (1),gyertya (1),nudli (1),tiramisu (1),vaníliás pudingpor (1),szóda (1),barackpálinka (1),knorr 100%természetesalapok (1),trnd (1),vanília kivonat (1),főzőkrém (1),aprósüti (1),édesség (1),chilis bab (1),bögrés süti (1),knorr 100% természetes alapok (1),bolognai (1),zödfűszer (1),daráltkeksz (1),monoszló (1),masni (1),moszonló (1),kiszúró (1),mogyoróvaj (1),erőspaprika (1),császármorzsa (1),gesztenye massza (1),ehetőajándék (1),aszaltsárgabarack (1),aszaltbarack (1),aszaltgyümölcs (1),kenyér (1),kruton (1),denevér (1),saj (1),gorgonzola (1),lila hagyma (1),citromlé (1),narancslekvár (1),vajkrém (1),barbérlevél (1),koriander (1),ballagás (1),ciabatta (1),hawaii (1),bevonat (1),tahini (1),munkaebéd (1),Ráérős reggelik (1),Vendégvárók (1),hús (1),töltelék (1),eperszósz (1),karaj (1),habfixáló (1),mákosguba (1),kapcsolat (1),paradicsomkonzerv (1),lecsó (1),bográcsozás (1),szalonnasütés (1),csilipaprika (1),csokipasztilla (1),bagett (1),kuszkusz (1),grillezés (1),velence (1),savanyúság (1),kovászos uborka (1),teszínhab (1),gyömölcs (1),pizzafeltét (1),csokiszósz (1),töltött hús (1),olaszrizling (1),quesadilla (1),nachos (1),penne (1),sonkatekercs (1),töltött karaj (1),áfonyalekvár (1),reggeli (1),borkóstoló (1),képviselő fánk (1),gyümölcslé (1),képviselőfánk (1),zöldbab (1),koktél (1),buli (1),rukkola (1),krém (1),muffinok (1),smarties (1),zselé (1),Anyák Napja (1),csokiskeksz (1),street food (1),hamburgerhús (1),ketchup (1),grillkolbász (1),cookies (1),vacsora (1),kelt tészta (1),tavasz (1),sztrapacska (1),péksütemény (1),csokissüti (1),hámozott paradicsom (1),panír (1),paradicsom püré (1),aprósütemények (1),sós aprósütemények (1),karácsonyi ebéd (1),ebédmenü (1),desszert (1),főétel (1),zeller (1),tárkony (1),jelmez (1),gumicukor (1),dekoráció (1),kifli (1),krumplifánk (1),mákos guba (1),aszalvány (1),kandírozott gyümölcs (1),rizskoch (1),avokádó (1),szaloncukor (1),sárgarépa (1),fehérrépa (1),karalábé (1),zeller (1),étcsokokoládé (1),gesztenyemassza (1),majonézes burgonya (1),franciasaláta (1),zöldségkeverék (1),fatörzs (1),bejgli (1),hab (1),szósz (1),salsa (1),krumplipüré (1),köret (1),túrókrém (1),ragu (1),sertéslapocka (1),lapocka (1),sertés (1),VKF (1),pulykamell (1),rántott (1),panírozás (1),rántott tök (1),steak burgonya (1),SAD! (1),ősz (1),vörösbor (1),kakaós csiga (1),meggylekvár (1),kandírozott narancshéj (1),almáspite (1),tökfaragás (1),olíva bogyó (1),sütögetés (1),köménymag (1),lilakáposzta (1),pizzás csiga (1),sajtos roló (1),kacsacomb (1),kacsa (1),ecet (1),párolt lilakáposzta (1),churros (1)

Utolsó kommentek