Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mandulás-Epres-Túrós Rétes

Néha fillérekért (konkrétan 30 forintért) találok az egyik nagyobb áruházban leárazott réteslapokat. Ilyenkor mindig veszek néhány csomaggal, aztán persze meg vagyok lőve, hogy mit is készítsek hirtelen belőle. Szerencsére nyáron, amikor sorra érnek a fincsi gyümölcsök, nem kell sokat gondolkodni, mert csak ránéz az ember a választékra és már tudja is, hogy milyen tölteléket készítsen. A sort most egy túrós-epres rétessel kezdem, de ígérem, bőven lesz még folytatás. :)

túró eper mandula rétes réteslap

Hozzávalók:

1 csomag (6-8 db) réteslap 

250 g túró

250 g eper

3 ek tejföl

3 ek porcukor

10 dkg olvasztott vaj

1 felvert tojás a rétes lekenéséhez

mandulapehely

túró eper mandula rétes réteslap

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 200 fokra és bélelj ki sütőpapírral egy nagy tepsit.

A túrót keverd össze a porcukorral és a tejföllel.

Az epret vágd kisebb darabokra, de - ha gondolod - előtte tegyél félre 1-2 gyönyörű szemet a tálaláshoz.

A vajat olvaszd fel.

Teríts ki egy konyharuhát, majd tedd rá az első réteslapot. Kend meg jó alaposan olvasztott vajjal, majd helyezd rá a második lapot, majd megint a vaj, végül az utolsó réteslap következik.

Kend meg a túrós keverék felével, majd szórd rá az aprított eper egy részét.

A rövidebbik oldalánál hajtsd be, hogy nehogy kifolyjon a töltelék, majd a konyharuha segítségével a hosszabbik oldala mentén szorosan tekerd fel az egészet.

Helyezd át a rétest a tepsibe, majd kend meg felvert tojással és szórj rá mandulapelyheket.

Ismételd meg ugyanezt a másik 3 réteslappal, maradék túrókrémmel és eperrel.

Süsd kb. 20 percig, amíg szép barna nem lesz.

túró eper mandula rétes réteslap

Tipp: Magában is csoda finom, de én fagyival és friss eperrel tálaltam. 


Ha tetszett a bejegyzés kérlek like-old a facebook oldalunkat és ha van kedved gyere insta-ra is. 

ui.: A recept egyébként a VKF (Vigyázz! Kész! Főzz!) 78. fordulójára készült, melynek témája "A tavasz zöldségei-gyümölcsei-virágai".

0 Tovább

Spenótos Rétes

Amióta jó idő van, egyre jobban vágyom a szabadba. Amint hazaérek, nyitom ki az ablakokat és a teraszajtót is. Munka után Gy.-vel kint kávézunk a teraszon (én inkább iszom egy hosszúlépést XD) és az étkezéseinket is "kitelepítettük" átmenetileg. Egyik első idei teraszos vacsinkra készítettem ezt a rétest, ami kinézetében kevésbe, de ízeiben 100%-ban hozta a szintet. :D Ha valami könnyű vacsira vágytok, akkor bátran süssétek meg. 

spenót rétes réteslap sonka fokhagyma hagyma tojás tejföl tavasz rohanós vacsorák

Hozzávalók:

6 db réteslap

1 csomag spenót 

2 gerezd fokhagyma

1 kisebb hagyma

10 dkg sonka

3 ek tejföl

1 kk só, bors

2 ek olívaolaj

10 dkg vaj

1 db mozzarrella (vagy akár feta sajt)

1 felvert tojás a rétes lekenéséhez

Elkészítés:

A hagymát pucold meg, majd aprítsd fel. 

A fokhagymát szintén pucold meg és törd át fokhagymanyomón.

A sonkát vágd nagyobb kockákra.

Kezdj el olívaolajat hevíteni egy lábosba, majd dinszteld meg a hagymát és a fokhagymát. 

Ezt követően pirítsd meg a hagymás alapon egy kicsit a sonkát is, majd keverd hozzá a spenótot.

Sózd, borsozd és főzd össze az egészet.

Ha kész, hagyd kicsit hűlni, majd keverd bele a tejfölt. 

Vágd fel a mozzarellát, majd olvaszd fel a vajat.

Egy konyharuhára terítsd ki az első réteslapot és kend meg jó alaposan olvasztott vajjal. Ezt követően borítsd rá a második réteslapot, amit szintén vajazz meg, majd jöhet az utolsó réteslap és az utolsó olvasztott vajas réteg.

A rétegezett lapokon oszlasd el a spenótos krém felét, majd szórd meg a mozzarella egy részével.

A rétes két szélső oldalát hajtd rá a töltelékre, hogy kevésbé folyjon szét, majd az egészet tekerd fel. 

Tedd tepsire, majd kend meg felvert tojással.

Ismételd meg ugyanezt a másik három lappal és a maradék töltelékkel.

Süsd 200 fokon kb. 20 percig, míg szép aranybarna nem lesz.

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek látogass el a facebook oldalamra. 

0 Tovább

Húsvéti sonkás rétes

Minden alapanyagot, ami a tavaszhoz és főként a húsvéthoz kapcsolódik, fogjuk és összedolgozzuk, majd egy jó nagy adag tésztába pakoljuk. Lekenjük tojással és már mehet is az egész a sütőbe, onnan meg a húsvéti asztalra a családnak és a lelkes locsolóknak. Jól hangzik? Na ugye, akkor süssétek meg mindenképpen!  

sonka húsvét rétes vendégvárók póréhagyma tojás répa borsó

Hozzávalók:

20 dkg húsvéti sonka

4 db tojás

1 db póréhagyma

20 dkg zöldség vegyesen (pl. borsó, kukorica, répa, karalábé)

2 kk mustár

4 púpos ek tejföl

só, bors

1 adag leveles tészta+egy kevés liszt a nyújtáshoz

1 db felvert tojás a rétes lekenéséhez

sonka húsvét rétes vendégvárók póréhagyma tojás répa borsó

Elkészítés:

A tojásokat és a zöldséget főzd meg.

A hagymát karikázd fel, a sonkát pedig aprítsd kis kockákra.

Ha megfőtt a tojás pucold meg és ezt is vágd össze.

Egy edénybe keverd össze a tejfölt, a mustárt és sózd, borsozd. (A sóval csak óvatosan, mert a sonka elég sós magában is.)

Add hozzá a zöldségeket, a hagymát, a tojást és a sonkát, majd az egészet keverd össze,

A sütőt melegítsd elő 200 fokra és bélelj ki egy tepsit sütőpapírral.

A leveles tésztát lisztezett deszkán nyújtsd ki téglalap alakúra, majd halmozd a közepére egy csíkban a tölteléket.

sonka húsvét rétes vendégvárók póréhagyma tojás répa borsó

A téglalap hosszabb oldala mentén ferdén vagdosd be a tésztát, majd hajtsd fel a két végét.

Hajtsd felváltva az oldalsó tésztacsíkokat a töltelékre, majd az egészet kend le felvert tojással. Ha gondolod borsozd meg.

Süsd kb. 30-35 percig, míg szép aranybarna nem lesz.

sonka húsvét rétes vendégvárók póréhagyma tojás répa borsó

Nézzetek körül a facebook oldalamon is, ahol további húsvéti ötleteket találtok. 

0 Tovább

Sonkás-kukoricás rétes

Hétköznap esténként mindig gondba vagyok, hogy mi az az étel, ami ultragyorsan, minimális erőbefektetéssel elkészül, ráadásul van is hozzá otthon minden. A következő sós rétes megfelel minden "gyorsvacsis" követelményemnek, úgy, hogy bátran próbáljátok ki!

sonka rétes kukorica sajt tejföl vacsora gyorsvacsi rohanós vacsorák

Hozzávalók:

- 1 csomag réteslap (8 lap)

- 1 nagyobb hagyma

- 10 dkg sonka (Lehet kolbász vagy szalámi is akár)

- 1 db kukorica konzerv

- 3 dl tejföl

- 10 dkg sajt

- 1 db tojássárgája

- só, bors

- olvasztott vaj

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és bélelj ki sütőpapírral egy tepsit.

A hagymát és a sonkát vágd kisebb darabokra, majd keverd össze a tejföllel és a kukoricával. Sózd, borsozd.

4 réteslapot rétegezz egymásra, úgy, hogy minden réteget külön-külön megkensz olvasztott vajjal. (A legfelsőt is!)

A sonkás töltelék felét halmozd a réteslapokra, úgy, hogy a szélein 3-3 cm maradjon üresen. Reszelj rá sajtot. 

Tekerd fel a rétest hosszában, majd hajtogasd alá a széleket, hogy ne folyjon ki a töltelék, végül helyezd át a tepsire.

Ismételd meg a fentieket a másik 4 réteslappal és maradék töltelékkel.

A feltekert réteseid tetejét kend meg tojássárgájával, majd süsd 180 fokon kb. 25-30 percig. Én az utoló 5 percben adtam neki egy kis légkeverést. :) 

Jó étvágyat a vacsihoz! 

Ez meg itt a fb oldalam! :)

0 Tovább
12
»

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Legfrissebb bejegyzések

Címkefelhő

édességek (173),tojás (129),liszt (118),cukor (116),vaj (76),tej (66),vendégvárók (49),joghurt (49),tejföl (48),sütőpor (48),citrom (47),karácsony (45),fincsi ebédek (45),hagyma (42),sajt (40),ráérős reggelik (39),advent (39),csokoládé (39),túró (38),kakaópor (37),adventi naptár (36),olaj (36),habtejszín (36),paradicsom (35),fahéj (33),eper (32),rohanós vacsorák (32),tejszín (32),narancs (31),fokhagyma (31),gyors muffinok (30),porcukor (29),barack (28),bazsalikom (27),krumpli (27),mascarpone (25),meggy (25),csoki (25),leveles tészta (24),vaníliás cukor (24),vanília (24),étcsokoládé (23),sonka (22),dió (20),pohárkrémek (20),húsvét (19),ribizli (18),málna (18),lekvár (18),(18),répa (17),élesztő (17),alma (16),keksz (16),kakaó (15),leves (15),snidling (14),szeder (14),saláta (14),pite (14),puding (13),őszibarack (13),piskóta (13),sárgabarack (13),fehércsoki (13),kolbász (12),petrezselyem (12),oregánó (12),gyümölcs (12),muffin (12),szegfűszeg (12),krémsajt (12),kókusz (12),paradicsomszósz (11),étcsoki (11),kukorica (11),gasztroajándék (10),görög joghurt (10),áfonya (10),bonbon (10),csirkemell (10),paprika (10),bors (10),zöldfűszer (10),spenót (9),majonéz (9),méz (9),brownie (9),lilahagyma (9),tészta (9),rozmaring (9),olívaolaj (9),torta (8),póréhagyma (8),dekorcukor (8),sajtkrém (8),sütőtök (8),mustár (8),krémleves (8),halloween (8),banán (8),cseresznye (8),zabpehely (8),kókuszreszelék (8),rétes (8),kelttészta (7),mák (7),palacsinta (7),medvehagyma (7),szilva (7),újhagyma (7),ánizs (6),aszalt áfonya (6),bor (6),farsang (6),trüffel (6),anyák napja (6),likőr (6),tejcsokoládé (6),szódabikarbóna (6),chili (6),kaliforniai paprika (6),ricotta (6),fánk (6),rugelach (6),baracklekvár (6),fehércsokoládé (6),tök (5),rizs (5),levendula (5),hidegtál (5),csoki pasztilla (5),pogácsa (5),szalonna (5),mandula (5),kávé (5),marcipán (5),babapiskóta (5),réteslap (5),uborka (5),görögjoghurt (5),burgonya (5),fehérbor (5),olívabogyó (5),pizza (5),gyorsvacsi (5),nutella (5),kandírozott narancs (4),bacon (4),mogyoró (4),sajttorta (4),vanília aroma (4),zabkeksz (4),borsó (4),valentin-nap (4),cukkini (4),mandarin (4),zselatinfix (4),erdei gyümölcs (4),körte (4),cheesecake (4),káposzta (4),csirke (4),kivi (4),szalámi (4),barnacukor (4),eperlekvár (4),gyümölcskenyér (4),zöldség (4),menta (4),kefír (3),gesztenye (3),Rohanós vacsorák (3),mozzarella (3),chili paprika (3),csicseriborsó (3),tócsni (3),gofri (3),fetasajt (3),étkezési keményítő (3),virsli (3),aprósütemény (3),blogkóstoló (3),besamel (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),tortazselé (3),szülinap (3),aszalt gyümölcs (3),mézeskalács (3),befőzés (3),búzadara (3),mazsola (3),citromfű (3),kávétejszín (3),ehető ajándék (3),lekvárfőzés (3),fondant (3),szezámmag (3),darált hús (3),tortilla (3),torma (3),vöröshagyma (3),amerikai palacsinta (3),brokkoli (3),mexikói (3),csiga (3),víz (3),rum (3),linzer (3),kalács (3),pirospaprika (3),lepény (3),mártogatós (3),lasagne (3),olajbogyó (3),cékla (3),szilveszter (3),pizzaszósz (3),feta (2),alaplé (2),zöldborsó (2),knorr (2),parmezán (2),majoranna (2),promóció (2),vodka (2),keményítő (2),szerecsendió (2),fagyi (2),kuglóf (2),ananász (2),ételfesték (2),müzli (2),zselatin (2),margarin (2),raffaello (2),fehér csokoládé (2),gyümölcsrizs (2),bukta (2),fagylalt (2),jégkrém (2),nyaralás (2),csokikrém (2),mogyorókrém (2),aszalt szilva (2),penne (2),magyarprovence (2),dzsemfix (2),salsa szósz (2),levendulabirtok (2),pálinka (2),grillcsirke (2),pasztilla (2),turmix (2),cheesecake brownie (2),oreo keksz (2),linzertészta (2),sütipecsét (2),gyerekek (2),Édességek (2),tejszínhab (2),tésztasaláta (2),szörp (2),jalapeno (2),teljes kiőrlésű liszt (2),bab (2),készülődés (2),zsömle (2),darált keksz (2),mozarella (2),zsír (2),töltött tojás (2),chorizo (2),pizzagolyó (2),zserbó (2),Gyors muffinok (2),pesto (2),aszalt paradicsom (2),gyümölcskosárka (2),feta sajt (2),füstölt sajt (2),juhtúró (2),kókusztej (2),lime (2),cukormáz (2),smoothie (2),curry (2),bögrés (2),zsemlemorzsa (2),alkohol (2),gyors vacsorák (2),ehető ajándékok (2),hamburger (2),meggybefőtt (2),bodza (2),balzsamecet (2),piskótatekercs (2),bodzaszörp (2),sűrített tej (2),pompos (2),háztartásikeksz (1),vaníliarúd (1),mézeskalácsfűszer (1),graham liszt (1),barna cukor (1),baileys (1),körözött (1),sütésnélkül (1),író (1),narancslé (1),blondie (1),kevert (1),karfiol (1),besamel mártás (1),füge (1),bögrés sütemény (1),aranygaluska (1),rumaroma (1),fügelekvár (1),túró rudi (1),kínai (1),szójaszósz (1),kakaóscsiga (1),töltött krumpli (1),pillecukor (1),lasagne tészta (1),hidegtálak (1),szilvalekvár (1),mézeskalács fűszer (1),vanília puding (1),puncs puding (1),méteres kalács (1),tejberizs (1),maszatolós torta (1),clafoutis (1),barackpüré (1),krumplilángos (1),gnocchi (1),vörös áfonya (1),mexikói alap (1),kávélikőr (1),húsleves alaplé (1),pirítós (1),túrós batyu (1),túrós táska (1),tejpite (1),cseresznye lekvár (1),mérésnélkül (1),bögréssüti (1),nektarin (1),nyár (1),tejpor (1),raffaello golyó (1), (1),citromsav (1),levendulás (1),rétesliszt (1),psikóta (1),tejcsoki (1),vonat (1),gyertya (1),nudli (1),tiramisu (1),vaníliás pudingpor (1),szóda (1),barackpálinka (1),knorr 100%természetesalapok (1),trnd (1),vanília kivonat (1),főzőkrém (1),aprósüti (1),édesség (1),chilis bab (1),bögrés süti (1),knorr 100% természetes alapok (1),bolognai (1),zödfűszer (1),daráltkeksz (1),monoszló (1),masni (1),moszonló (1),kiszúró (1),mogyoróvaj (1),erőspaprika (1),császármorzsa (1),gesztenye massza (1),ehetőajándék (1),aszaltsárgabarack (1),aszaltbarack (1),aszaltgyümölcs (1),kenyér (1),kruton (1),denevér (1),saj (1),gorgonzola (1),lila hagyma (1),citromlé (1),narancslekvár (1),vajkrém (1),barbérlevél (1),koriander (1),ballagás (1),ciabatta (1),hawaii (1),bevonat (1),tahini (1),munkaebéd (1),Ráérős reggelik (1),Vendégvárók (1),hús (1),töltelék (1),eperszósz (1),karaj (1),habfixáló (1),mákosguba (1),kapcsolat (1),paradicsomkonzerv (1),lecsó (1),bográcsozás (1),szalonnasütés (1),csilipaprika (1),csokipasztilla (1),bagett (1),kuszkusz (1),grillezés (1),velence (1),savanyúság (1),kovászos uborka (1),teszínhab (1),gyömölcs (1),pizzafeltét (1),csokiszósz (1),töltött hús (1),olaszrizling (1),quesadilla (1),nachos (1),penne (1),sonkatekercs (1),töltött karaj (1),áfonyalekvár (1),reggeli (1),borkóstoló (1),képviselő fánk (1),gyümölcslé (1),képviselőfánk (1),zöldbab (1),koktél (1),buli (1),rukkola (1),krém (1),muffinok (1),smarties (1),zselé (1),Anyák Napja (1),csokiskeksz (1),street food (1),hamburgerhús (1),ketchup (1),grillkolbász (1),cookies (1),vacsora (1),kelt tészta (1),tavasz (1),sztrapacska (1),péksütemény (1),csokissüti (1),hámozott paradicsom (1),panír (1),paradicsom püré (1),aprósütemények (1),sós aprósütemények (1),karácsonyi ebéd (1),ebédmenü (1),desszert (1),főétel (1),zeller (1),tárkony (1),jelmez (1),gumicukor (1),dekoráció (1),kifli (1),krumplifánk (1),mákos guba (1),aszalvány (1),kandírozott gyümölcs (1),rizskoch (1),avokádó (1),szaloncukor (1),sárgarépa (1),fehérrépa (1),karalábé (1),zeller (1),étcsokokoládé (1),gesztenyemassza (1),majonézes burgonya (1),franciasaláta (1),zöldségkeverék (1),fatörzs (1),bejgli (1),hab (1),szósz (1),salsa (1),krumplipüré (1),köret (1),túrókrém (1),ragu (1),sertéslapocka (1),lapocka (1),sertés (1),VKF (1),pulykamell (1),rántott (1),panírozás (1),rántott tök (1),steak burgonya (1),SAD! (1),ősz (1),vörösbor (1),kakaós csiga (1),meggylekvár (1),kandírozott narancshéj (1),almáspite (1),tökfaragás (1),olíva bogyó (1),sütögetés (1),köménymag (1),lilakáposzta (1),pizzás csiga (1),sajtos roló (1),kacsacomb (1),kacsa (1),ecet (1),párolt lilakáposzta (1),churros (1)

Utolsó kommentek