Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Cseresznyés pite

Anyukám szülinapjára készítettem az alábbi pitét. Tudom, hogy nem illik a nők koráról beszélni (mi is évek óta a 16. szülinapunkat ünnepeljük), de sajnos ezzel a pitével, most Anyát lebuktattam. :D Egyébként azért is különleges ez a nap, mert Mr. Baba először ment látogatóba Anyukámékhoz és nagyon szépen végigaludta az ünnepi vacsorát. Azt is megvárta, hogy felvágjuk a pitét, majd utána jól "elbeszélgetett" a kis baba nyelvén a családdal. Szóval nagyon rendes gyerek, egy szavam nem lehet! :D  

pite édességek vaj liszt cukor cseresznye fahéj étkezési keményítő

Hozzávalók:

20 dkg hideg vaj

30 dkg liszt

1 csapott ek cukor

1 csipet só

0,5-1 dl víz

kb. fél kg kimagozott cseresznye

1-2 ek cukor ízlés és a cseresznye édessége szerint

1 kk fahéj

2 ek étkezési keményítő

pite édességek vaj liszt cukor cseresznye fahéj étkezési keményítő

Elkészítés:

Elsőként gyúrd össze a tésztát. Ehhez a lisztet keverd össze a cukorral és a sóval. Vágd apró kockákra a vajat, majd morzsold össze a liszttel. 

Adagold hozzá a vizet, majd gyúrd addik, míg egynemű tésztát nem kapsz.

Vigyázz, mert ha túl sok vizet adsz hozzá, ragadós lesz a tészta, ha túl keveset, akkor pedig nem áll majd teljesen össze.

Ha kész, csomagold folpackba és tedd be a hűtőbe minimum egy órára, vagy akár egy egész éjszakára.

A megmosott, kimagozott cseresznyét tedd egy kisebb lábosba és szórd meg cukorral és fahéjjal.

Főzd egy kis ideig fedő alatt, majd keverd bele a keményítőt. Tedd félre kihűlni.

pite édességek vaj liszt cukor cseresznye fahéj étkezési keményítő

A tésztát oszd el 2/3-ad 1/3-ad arányba. A nagyobb részéből nyújts ki egy akkora körlapot, amely ha beleegyengeted a tésztát a pite formába kicsit túllóg a szélén.

Szépen egyengesd bele.

Nyújtsd ki a másik adag tésztát is, majd vágd kb. 1-2 cm széles csíkokra.

Öntsd a kihűlt cseresznyés töteléket a tésztával kibélelt formába, majd szépen fűzd össze a tésztacsíkokat a pite tetején. Az alsó és felső tésztaréteg széleit óvatosan nyomkodd össze, a felesleget vágd le. (Ebből készíthetsz plusz díszítést a pite tetejére.) 

Süsd 220 fokon 20 percet, majd mérsékeld a hőfokot 170 fokra és süsd további 40 percig.

Tálalás előtt hagyd kihűlni, hogy könnyen ki tudd venni a formából és egyszerűbben tudd szeletelni.

pite édességek vaj liszt cukor cseresznye fahéj étkezési keményítő

Ha tetszett a bejegyzés, gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Anya féle almás pite

Anyánál alap, hogy sosem sikerül semmilyen étele, süteménye ugyanúgy, mint előzőleg. Már szállóige, mikor valami igazán nagyon finomat főz, hogy "véletlenül se írd fel" és "legközelebb semmiképp se így csináld". Ez a süti aztán tényleg alakváltó, van, hogy kerül egy kevés vanília puding az aljára vagy Anya megbolondítja néhány evőkanál lekvárral.  A próbálkozásai 90%-ban sikerrel szoktak zárulni, de előfordult már olyan is, hogy iszonyú "levecses" volt az alma és kb. kanalazni kellett a tepsiből a süteményt. Ezen okulva következő alkalommal annyira kifacsarta, hogy almát már csak mutatóban lehetett találni benne. :D

Egyébként mi imádjuk, bármilyen verzióba is alkossa meg Anya, úgyhogy bátran ajánlom Mindenkinek, mert igazi őszi, vasárnapi sütemény. 

édességek pite alma almáspite vaj cukor tejföl lekvár dióHozzávalók a tésztához:

30 dkg liszt

12 dkg vaj

2 ek cukor

1 tojás

1 ek tejföl

1 csipet só

Hozzávalók a töltelékhez:

1 marék darált dió

1 kg alma

2 csapott ek keményítő

1 felvert tojás vagy 2-3 ek baracklekvár a süti lekenéséhez

édességek pite alma almáspite vaj cukor tejföl lekvár dió

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal dolgozd össze. (Kb. 10 percig kell gyúrni, míg megfelelő állaga lesz a tésztának.)

Hideg helyen pihentesd, míg a tölteléket összeállítod.

Az almákat pucold meg, reszeld le, majd szórd meg egy kevés fahéjjal és a keményítővel. Ha nem találod elég édesnek adj hozzá 1-2 ek cukrot. 

A sütőt melegítsd elő 180 fokra.

A tészta felét nyújtsd ki lisztezett deszkán kb. 20x30-as méretűre. Egyengesd tepsibe.

Szórd meg a darált dió felével, majd jöhet rá az alma töltelék. (Ha nagyon sok levet eresztene az alma, kissé csavard ki.)

Hintsd meg a tetejét is a maradék dióval. Ez is segít felszívni a felesleges nedvességet.

Nyújtsd ki a tészta másik felét és szépen helyezd rá a töltelékre.

Kend meg felvert tojással vagy barack lekvárral és szurkáld meg itt-ott villával.

Süsd kb. 30-40 percet.

édességek pite alma almáspite vaj cukor tejföl lekvár dió

Tipp: Ha nincs elég alma otthon reszelhetsz bele például körtét is, de a képen látható sütibe néhány szem apróra vágott szilva is belekerült.

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is.

2 Tovább

Őszibarackos rácsos pite

Nézem a különböző süti sütős műsorokat a tv-be és ott is, illetve a valóságban is azt tapasztaltam eddig, hogy elég nehéz olyan pitét, rétest sütni, aminek nem ázik el alul a tésztája. Szerencsére mostanra már nekem is sikerült kikísérleteznem a tuti receptet és azt a sütési hőfokot, ami garantálja, hogy jól sikerüljön a süti és a töltelék bármilyen levecses is, ne áztassa át. A technika tehát már megvan, a következő projekt, hogy szép is legyen a rácsozás, ne ilyen össze-vissza csálé. Mentségemre szóljon, hogy este 10 körül készítettem és már nem is volt túl sok türelmem a díszítéshez. Nah, de majd legközelebb! :)

pite édességek őszibarack barack vaníliás cukor mentaHozzávalók 6 mini pitéhez (vagy 1 nagyhoz):

20 dkg hideg vaj

30 dkg liszt

1 csapott ek cukor

1 csipet só

0,5-1 dl víz

6 szem közepes őszibarack

2 csomag vaníliás cukor

6 csapott ek zabpehely

pite édességek őszibarack barack vaníliás cukor menta

Elkészítés:

Elsőként gyúrd össze a tésztát. Ehhez a lisztet keverd össze a cukorral és a sóval. Vágd apró kockákra a vajat, majd morzsold össze a liszttel. 

Adagold hozzá a vizet, majd gyúrd addik, míg egynemű tésztát nem kapsz.

Vigyázz, mert ha túl sok vizet adsz hozzá, ragadós lesz a tészta, ha túl keveset, akkor pedig nem áll majd teljesen össze.

Ha kész, csomagold folpackba és tedd be a hűtőbe minimum egy órára, vagy akár egy egész éjszakára.

A megmosott barackokat hámozd meg, vágd apróbb darabokra és keverd össze a vaníliás cukorral.

pite édességek őszibarack barack vaníliás cukor menta

A tésztát oszd el 2/3-ad 1/3-ad arányba. A nagyobb részéből nyújts ki 6 akkora körlapot, hogy ha beleegyengeted a tésztát a pite sütőidbe kicsit túllogjanak a szélein.

Szórj mindegyik formába 1-1 ek zabpelyhet.

Nyújtsd ki a másik adag tésztát is, majd vágd kb. 1 cm széles csíkokra.

Oszd el a barackos tölteléket a formákba, majd szépen fűzd össze a tésztacsíkokat a piték tetején. Az alsó és felső tésztaréteg széleit óvatosan nyomkodd össze, a felesleget vágd le.

Süsd 200 fokon 20 percet, majd mérsékeld a hőfokot 170 fokra és süsd további 30 percig.

Tálalás előtt hagyd kihűlni, hogy könnyen ki tudd venni a formából és egyszerűbben tudd szeletelni.

pite édességek őszibarack barack vaníliás cukor menta

Tipp: Ha nincs pici sütőformád, nyugodtan használj egy nagyot. Ebben az esetben a tésztát válaszd ketté, majd az egyiket nyújtsd kör alakúra. Egyengesd el a formába, majd jöhet rá a zabpehely és töltelék. A maradék tésztából készítsd el a rácsozást.

Díszítsd egy kevés menta levéllel és tálalhatsz mellé egy gombóc vanília fagyit is.

Ha tetszett a bejegyzés, gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

SAD! 33. Őszi Pite szeptemberre

Imádok augusztus vége felé a gyümölcsök között mazsolázni Velencén a kertben. Szerencsére ilyenkor találok MÉG igazi nyár ízű őszibarackot, "megküzdhetek" a szúrós szederrel, sőt MÁR 1-1 édesebb szőlő fürtöt is ki tudok fogni. A pirosodó almáról és a Papa által mezőgazdasági mennyiségben termesztett szilváról nem is beszélve.  A körte is puhul MÁR, így nekem ez az időszak felér a kánaánnal. Nem is nagyon tudok választani, hogy épp melyik gyümölcsöt használjam 1-1 sütihez, éppen ezért halmozom az élvezeteket és jöhet egyszerre a szeder, az alma, a körte, és egye-fene a szilva is! (A szőlőt és a barackot pedig szimplán befalom! XD)

A recept egyébként a Süss! Alkoss! Díszíts! játék 33. fordulójára készült, melynek a házigazdája Zsuzsi, a Táncoló Fakanál blog írója!

vaj szilva alma körte szeder fahéj ősz SAD! pite édességek citrom

Hozzávalók a tésztához:

20 dkg hideg vaj

30 dkg liszt

1 csapott ek cukor

1 csipet só

0,5-1 dl víz

Hozzávalók a töltelékhez:

8 szem szilva

2 alma

2 körte

1 marék szeder

1 kk fahéj

2 ek kristálycukor

1 ek étkezési keményítő

1 kisebb citrom

vaj szilva alma körte szeder fahéj ősz SAD! pite édességek citrom

Elkészítés:

A lisztet keverd össze a cukorral és a sóval. Vágd apró kockákra a vajat, majd morzsold össze a liszttel. 

Óvatosan, kicsinyenként önts hozzá egy kevés vizet, közbe gyúrd össze az egészet, míg egynemű tésztát nem kapsz.

Vigyázz, mert ha túl sok vizet adsz hozzá, ragadós lesz a tészta, ha túl keveset, akkor pedig nem áll majd össze.

Ha kész, csomagold folpackba és tedd be a hűtőbe minimum egy órára, vagy akár egy egész éjszakára.

A töltelékhez az almát és a körtét pucold meg, vágd apróbb kockákra. Szórd a gyümölcsöket egy lábosba, majd add hozzá a cukrot és a fahéjat. Facsard rá a citrom levét is.

Lefedve párold 5-10 percig, míg az alma és a körte megpuhul, de a roppanósságát azért még nem veszíti el teljesen.

Közben aprítsd fel a szilvát is, majd a szederrel együtt szórd az almához, majd keverd bele a keményítőt is.

Fedő nélkül főzd még néhány percig.

Tedd félre, hogy kicsit kihűljön.

vaj szilva alma körte szeder fahéj ősz SAD! pite édességek citrom

A tésztát oszd ketté, majd nyújts ki egy akkora körlapot, hogy ha beleegyengeted a pite sütődbe kicsit túllogjon a szélén.

Nyújtsd ki a másik körlapot is, majd vágd kb. 1,5 cm széles csíkokra.

Öntsd a gyümölcsös tölteléket a tésztára, majd szépen fűzd össze a tésztacsíkokat a pite tetején. Az alsó és felső tésztaréteg széleit óvatosan nyomkodd össze. A felesleget nyugodtan vágd le.

Ha nincs kedved ezzel bajlódni, egyszerűen a kinyújtott körlapot tedd a gyümölcsös töltelék tetejére, majd vágj bele néhány rést, hogy a gőz ki tudjon jönni.

Süsd 220 fokon 20 percet, majd mérsékeld a hőfokot 170 fokra és süsd további 40 percig.

Tálalás előtt hagyd kihűlni, hogy könnyen ki tudd venni a formából és egyszerűbben tudd szeletelni.

vaj szilva alma körte szeder fahéj ősz SAD! pite édességek citrom

ui: Kérlek nézzetek el, hogy a rácsminta nem lett tökéletes, de első ilyen jellegű pitém! :)

Ha tetszett a bejegyzés, gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Anya meggyes bedobálósa

Kb. 10-15 éve kaptam Anyukámtól - talán Karácsonyra - egy csilli-villi füzetet, amit azóta is házi készítésű szakácskönyvnek használok. Persze az irány már alapvetően is ki volt jelölve, mert Anya néhány kedvenc, bevált receptjét bele is írta Nekem. Így az első néhány oldalon szerepel a gofri, a csokis muffin, az almás pite és ez a fincsi gyümölcsös bedobálós édesség receptje is.

Persze nem csak meggyel, hanem más gyümölcsökkel is fincsi lesz! :)

meggy pite édességek tejföl

Hozzávalók:

1 nagy doboz tejföl

4 tojás

1 dl olaj

12 ek cukor

16 púpos ek liszt

1 csomag sütőpor

1 mk só

sok-sok magozott meggy

meggy pite édességek tejföl

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 190 fokra és bélelj ki sütőpapírral egy jó nagy tepsit.

A tojásokat üsd fel, aztán keverd ki jó alaposan a cukorral.

Add hozzá a tejfölt, majd az olajat is. Szórd bele a sót.

A lisztet keverd össze a sütőporral, majd dolgozd bele a tésztába.

Önts a masszát a tepsibe, majd szórd meg a gyümölccsel.

Süsd kb. 30 percig. (Tűpróbával tudod ellenőrizni, hogy átsült-e.)

Tipp: Előzőleg beforgathatod a meggyet egy kevés fahéjas cukorba.

Gyertek fb-ra és instagram-ra is. 

0 Tovább

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Legfrissebb bejegyzések

Címkefelhő

édességek (173),tojás (129),liszt (118),cukor (116),vaj (76),tej (66),vendégvárók (49),joghurt (49),tejföl (48),sütőpor (48),citrom (47),karácsony (45),fincsi ebédek (45),hagyma (42),sajt (40),ráérős reggelik (39),advent (39),csokoládé (39),túró (38),kakaópor (37),adventi naptár (36),olaj (36),habtejszín (36),paradicsom (35),fahéj (33),eper (32),rohanós vacsorák (32),tejszín (32),narancs (31),fokhagyma (31),gyors muffinok (30),porcukor (29),barack (28),bazsalikom (27),krumpli (27),mascarpone (25),meggy (25),csoki (25),leveles tészta (24),vaníliás cukor (24),vanília (24),étcsokoládé (23),sonka (22),dió (20),pohárkrémek (20),húsvét (19),ribizli (18),málna (18),lekvár (18),(18),répa (17),élesztő (17),alma (16),keksz (16),kakaó (15),leves (15),snidling (14),szeder (14),saláta (14),pite (14),puding (13),őszibarack (13),piskóta (13),sárgabarack (13),fehércsoki (13),kolbász (12),petrezselyem (12),oregánó (12),gyümölcs (12),muffin (12),szegfűszeg (12),krémsajt (12),kókusz (12),paradicsomszósz (11),étcsoki (11),kukorica (11),gasztroajándék (10),görög joghurt (10),áfonya (10),bonbon (10),csirkemell (10),paprika (10),bors (10),zöldfűszer (10),spenót (9),majonéz (9),méz (9),brownie (9),lilahagyma (9),tészta (9),rozmaring (9),olívaolaj (9),torta (8),póréhagyma (8),dekorcukor (8),sajtkrém (8),sütőtök (8),mustár (8),krémleves (8),halloween (8),banán (8),cseresznye (8),zabpehely (8),kókuszreszelék (8),rétes (8),kelttészta (7),mák (7),palacsinta (7),medvehagyma (7),szilva (7),újhagyma (7),ánizs (6),aszalt áfonya (6),bor (6),farsang (6),trüffel (6),anyák napja (6),likőr (6),tejcsokoládé (6),szódabikarbóna (6),chili (6),kaliforniai paprika (6),ricotta (6),fánk (6),rugelach (6),baracklekvár (6),fehércsokoládé (6),tök (5),rizs (5),levendula (5),hidegtál (5),csoki pasztilla (5),pogácsa (5),szalonna (5),mandula (5),kávé (5),marcipán (5),babapiskóta (5),réteslap (5),uborka (5),görögjoghurt (5),burgonya (5),fehérbor (5),olívabogyó (5),pizza (5),gyorsvacsi (5),nutella (5),kandírozott narancs (4),bacon (4),mogyoró (4),sajttorta (4),vanília aroma (4),zabkeksz (4),borsó (4),valentin-nap (4),cukkini (4),mandarin (4),zselatinfix (4),erdei gyümölcs (4),körte (4),cheesecake (4),káposzta (4),csirke (4),kivi (4),szalámi (4),barnacukor (4),eperlekvár (4),gyümölcskenyér (4),zöldség (4),menta (4),kefír (3),gesztenye (3),Rohanós vacsorák (3),mozzarella (3),chili paprika (3),csicseriborsó (3),tócsni (3),gofri (3),fetasajt (3),étkezési keményítő (3),virsli (3),aprósütemény (3),blogkóstoló (3),besamel (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),tortazselé (3),szülinap (3),aszalt gyümölcs (3),mézeskalács (3),befőzés (3),búzadara (3),mazsola (3),citromfű (3),kávétejszín (3),ehető ajándék (3),lekvárfőzés (3),fondant (3),szezámmag (3),darált hús (3),tortilla (3),torma (3),vöröshagyma (3),amerikai palacsinta (3),brokkoli (3),mexikói (3),csiga (3),víz (3),rum (3),linzer (3),kalács (3),pirospaprika (3),lepény (3),mártogatós (3),lasagne (3),olajbogyó (3),cékla (3),szilveszter (3),pizzaszósz (3),feta (2),alaplé (2),zöldborsó (2),knorr (2),parmezán (2),majoranna (2),promóció (2),vodka (2),keményítő (2),szerecsendió (2),fagyi (2),kuglóf (2),ananász (2),ételfesték (2),müzli (2),zselatin (2),margarin (2),raffaello (2),fehér csokoládé (2),gyümölcsrizs (2),bukta (2),fagylalt (2),jégkrém (2),nyaralás (2),csokikrém (2),mogyorókrém (2),aszalt szilva (2),penne (2),magyarprovence (2),dzsemfix (2),salsa szósz (2),levendulabirtok (2),pálinka (2),grillcsirke (2),pasztilla (2),turmix (2),cheesecake brownie (2),oreo keksz (2),linzertészta (2),sütipecsét (2),gyerekek (2),Édességek (2),tejszínhab (2),tésztasaláta (2),szörp (2),jalapeno (2),teljes kiőrlésű liszt (2),bab (2),készülődés (2),zsömle (2),darált keksz (2),mozarella (2),zsír (2),töltött tojás (2),chorizo (2),pizzagolyó (2),zserbó (2),Gyors muffinok (2),pesto (2),aszalt paradicsom (2),gyümölcskosárka (2),feta sajt (2),füstölt sajt (2),juhtúró (2),kókusztej (2),lime (2),cukormáz (2),smoothie (2),curry (2),bögrés (2),zsemlemorzsa (2),alkohol (2),gyors vacsorák (2),ehető ajándékok (2),hamburger (2),meggybefőtt (2),bodza (2),balzsamecet (2),piskótatekercs (2),bodzaszörp (2),sűrített tej (2),pompos (2),háztartásikeksz (1),vaníliarúd (1),mézeskalácsfűszer (1),graham liszt (1),barna cukor (1),baileys (1),körözött (1),sütésnélkül (1),író (1),narancslé (1),blondie (1),kevert (1),karfiol (1),besamel mártás (1),füge (1),bögrés sütemény (1),aranygaluska (1),rumaroma (1),fügelekvár (1),túró rudi (1),kínai (1),szójaszósz (1),kakaóscsiga (1),töltött krumpli (1),pillecukor (1),lasagne tészta (1),hidegtálak (1),szilvalekvár (1),mézeskalács fűszer (1),vanília puding (1),puncs puding (1),méteres kalács (1),tejberizs (1),maszatolós torta (1),clafoutis (1),barackpüré (1),krumplilángos (1),gnocchi (1),vörös áfonya (1),mexikói alap (1),kávélikőr (1),húsleves alaplé (1),pirítós (1),túrós batyu (1),túrós táska (1),tejpite (1),cseresznye lekvár (1),mérésnélkül (1),bögréssüti (1),nektarin (1),nyár (1),tejpor (1),raffaello golyó (1), (1),citromsav (1),levendulás (1),rétesliszt (1),psikóta (1),tejcsoki (1),vonat (1),gyertya (1),nudli (1),tiramisu (1),vaníliás pudingpor (1),szóda (1),barackpálinka (1),knorr 100%természetesalapok (1),trnd (1),vanília kivonat (1),főzőkrém (1),aprósüti (1),édesség (1),chilis bab (1),bögrés süti (1),knorr 100% természetes alapok (1),bolognai (1),zödfűszer (1),daráltkeksz (1),monoszló (1),masni (1),moszonló (1),kiszúró (1),mogyoróvaj (1),erőspaprika (1),császármorzsa (1),gesztenye massza (1),ehetőajándék (1),aszaltsárgabarack (1),aszaltbarack (1),aszaltgyümölcs (1),kenyér (1),kruton (1),denevér (1),saj (1),gorgonzola (1),lila hagyma (1),citromlé (1),narancslekvár (1),vajkrém (1),barbérlevél (1),koriander (1),ballagás (1),ciabatta (1),hawaii (1),bevonat (1),tahini (1),munkaebéd (1),Ráérős reggelik (1),Vendégvárók (1),hús (1),töltelék (1),eperszósz (1),karaj (1),habfixáló (1),mákosguba (1),kapcsolat (1),paradicsomkonzerv (1),lecsó (1),bográcsozás (1),szalonnasütés (1),csilipaprika (1),csokipasztilla (1),bagett (1),kuszkusz (1),grillezés (1),velence (1),savanyúság (1),kovászos uborka (1),teszínhab (1),gyömölcs (1),pizzafeltét (1),csokiszósz (1),töltött hús (1),olaszrizling (1),quesadilla (1),nachos (1),penne (1),sonkatekercs (1),töltött karaj (1),áfonyalekvár (1),reggeli (1),borkóstoló (1),képviselő fánk (1),gyümölcslé (1),képviselőfánk (1),zöldbab (1),koktél (1),buli (1),rukkola (1),krém (1),muffinok (1),smarties (1),zselé (1),Anyák Napja (1),csokiskeksz (1),street food (1),hamburgerhús (1),ketchup (1),grillkolbász (1),cookies (1),vacsora (1),kelt tészta (1),tavasz (1),sztrapacska (1),péksütemény (1),csokissüti (1),hámozott paradicsom (1),panír (1),paradicsom püré (1),aprósütemények (1),sós aprósütemények (1),karácsonyi ebéd (1),ebédmenü (1),desszert (1),főétel (1),zeller (1),tárkony (1),jelmez (1),gumicukor (1),dekoráció (1),kifli (1),krumplifánk (1),mákos guba (1),aszalvány (1),kandírozott gyümölcs (1),rizskoch (1),avokádó (1),szaloncukor (1),sárgarépa (1),fehérrépa (1),karalábé (1),zeller (1),étcsokokoládé (1),gesztenyemassza (1),majonézes burgonya (1),franciasaláta (1),zöldségkeverék (1),fatörzs (1),bejgli (1),hab (1),szósz (1),salsa (1),krumplipüré (1),köret (1),túrókrém (1),ragu (1),sertéslapocka (1),lapocka (1),sertés (1),VKF (1),pulykamell (1),rántott (1),panírozás (1),rántott tök (1),steak burgonya (1),SAD! (1),ősz (1),vörösbor (1),kakaós csiga (1),meggylekvár (1),kandírozott narancshéj (1),almáspite (1),tökfaragás (1),olíva bogyó (1),sütögetés (1),köménymag (1),lilakáposzta (1),pizzás csiga (1),sajtos roló (1),kacsacomb (1),kacsa (1),ecet (1),párolt lilakáposzta (1),churros (1)

Utolsó kommentek