Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Sajtos roló házilag

Első emlékem a sajtos rolóról, még igen kicsi gyermekkoromból származik: Már ovis koromtól kezdve hetente többször jártam a Hófehér Fóka úszóiskolába, ahol persze az "edzés" legjobb része nem ám az úszás volt, hanem az utána kövekező jutalom. :)  Uszi után ugyanis gyakran vettük az irányt a büfé felé, ahol a kemény 30 Ft-ért árult málna/kiwi/narancs szörp mellett 1-1  sajtos roló is lecsúszott.

A napokban jutott újra eszembe és el is határoztam, hogy Apukám szülinapjára ezt a sós finomságot készítem el, hiszen amúgy is nagy sajtkedvelő. Az egyetlen buktató a kis roló formák beszerzése volt, de szerencsére Nagymamámnak volt rá egy jó tippje, így a buli előtti este sikerült is olcsón hozzájutnunk. Másnap már csak a kivitelezés volt hátra: Na, nem mondom, hogy hipp-hopp elkészültem, de egyszer-egyszer szerintem megéri a fáradozást, mert lehet vele villantani! :)

sajt sajtkrém leveles tészta sajtos roló vendégvárók vaj szerecsendió

Hozzávalók kb. 36 darabhoz:

1 csomag leveles tészta

5 dl tej

5-6 púpos ek liszt

10 dkg vaj

só, bors, szerecsendió ízlés szerint

1 tubus natúr krémsajt

20-25 dkg reszelt sajt 

1 tojás a rolók lekenéséhez

sajt sajtkrém leveles tészta sajtos roló vendégvárók vaj szerecsendió

Elkészítés:

A leveles tésztát lisztezett deszkán nyújtsd néhány mm vékonyságúra, téglalap alakúra. Vágj kb. 1 cm-es csíkokat.

A formákat kend meg egy kevés vajjal, majd tekerd rá a tésztacsíkokat.

Tedd sütőpapírral kibélelt sütőbe, majd kend le felvert tojással.

Süsd 200 fokon kb. 10 percet, míg aranybarna nem lesz a tészta.

Még forrón húzd le a formáról a rolókat.

A krémhez a vajat kezd el felolvasztani, majd keverd bele a lisztet is.

Öntsd hozzá óvatosan a tejet is és egy habverővel keverd csomó mentesre. Főzd néhány percig, míg besűrűsödik a krém.

Közben ízesítsd sóval, borssal, szerecsendióval.

Vedd le a tűzről, majd keverd bele a reszelt sajt felét és a sajtkrémet is, majd tedd félre, hogy kicsit kihűljön.

Ha a rolók is és a sajtkrém is kihűlt, egy csillag csövő habzsák segítségével töltsd a krémet a tészta rolókba, úgy, hogy a végükön kicsit kilátszódjon a krém.

Végül mártsd a rolók két végét a maradék reszelt sajtba.

sajt sajtkrém leveles tészta sajtos roló vendégvárók vaj szerecsendió

Ha tetszett a bejegyzés, gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

4 Tovább

Rendezz Halloween partit! 2. rész   Halloween-i Ételek&Italok

Mióta Gy.-vel együtt élünk, egyre többször rendezünk valamilyen összejövetelt. Szeretem egy-egy téma köré felépíteni a bulikat és minden alkalmat megragadok az ünneplésre. Persze a Halloween sem maradhat ki a sorból. (Arra azért figyelünk, hogy ne pont 31-én legyen, hanem lehetőség szerint kicsit előbb vagy később, mert a Halottak napja, Mindenszentek azért nálunk is és a baráti körnél is prioritást élvez.) Mikor jópár évvel ezelőtt először szerettünk volna HW bulit tartani, nem igazán tudtuk még, hogy is induljunk neki. Azóta persze már kiforrott a technika és - szerintem - szuper megoldások születtek részünkről és a barátaink részéről is az ételek, italok, a dekoráció, a jelmezek, a hangulat tekintetében. Ha Ti is kacérkodtok a gondolattal, hogy idén bulit rendezzetek vagy már hivatalosak is vagytok egyre, akkor mindenképp olvassatok tovább. Remélem tudunk adni néhány jó ötletet, inspirációt. :)

Kezdjük is az étekkel: Az elmúlt pár HW buli alkalmából sokféle ötletesebbnél ötletesebb ropogtatnivaló, édesség, saláta, mártogatós és egyéb finomság készült nálunk. Persze a barátaink is mindig hoztak valami egészen elképesztő halloween-i kreációt. Nézzük is meg őket!

halloween vendégvárók leveles tészta pizza virsli tojás olíva bogyó saláta salsa szósz sütőtök muffin gumicukor brownie

Egyszerű pizza tésztából süthettek kis pizza korongokat, amit felturbózhattok szalámiból és olíva bogyóból kialakított pók díszítéssel, de készíthettek akár múmia alakú töltött pizzát. Ha már úgyis a múmiáknál tartunk: tavaly leveles tésztába tekertem a virsliket és így lettek mutatós kis mustár szemű múmiáim. :)

Abban az esetben, ha nem szeretnétek ennyit szöszölni, dobjatok össze néhány extra hot dogot. A kifliket vágjátok ketté, a virsliket pedig irdaljátok be keresztbe, mintha ujjak lennének. Jöhet rá egy kis ketchup, ami "vérként" funkcionál, illetve a "körmöket" egy megfelelő alakúra vágott sajtdarabkából tudjátok kialakítani.

halloween vendégvárók leveles tészta pizza virsli tojás olíva bogyó saláta salsa szósz sütőtök muffin gumicukor brownie

A kedvelt töltött tojást is feldobhatjátok néhány fekete olívabogyóból készült pókkal, de akár piros ételfestékes majonézből "véreres" szemeket is varázsolhattok belőle.

Saláták terén szerintem elég jó ötlet, ha fogtok néhány nagyobb kaliforniai paprikát és töklámpás szerűen kifaragjátok, majd megtöltitek például görög salátával. Vigyázzatok, hogy a szemek-szájak viszonylag kicsik legyenek, nehogy kifolyjon belőlük a töltelék.

Lehet kapni párszáz forintért direkt halloween-i mintás trikolór tésztát. Én minden évben veszek néhány csomaggal, majd összedobom ezt a gyors, bazsalikomos tészta salit, de ez a joghurtos-majonézes verzió sem rossz, bár tény, hogy előbbinél jobban látszanak a minták.

halloween vendégvárók leveles tészta pizza virsli tojás olíva bogyó saláta salsa szósz sütőtök muffin gumicukor brownie

Persze az is egy kiváló opció lehet, ha feldaraboltok uborkát, kaiforniai paprikát, répát és összeraktok a zöldségekből egy csontvázat...najó csontváz szerűséget.  Mellé jöhetnek a különböző mártogatósok, például egy jó kis csípős salsa, a színes guacamole vagy akár az ünnephez illő, autentikus sütőtökös püré. Utóbbihoz kapard ki a megsült sütőtök belsejét és egy kevés tejföllel, chilivel, sóval, borssal pürésítsd össze. 

halloween vendégvárók leveles tészta pizza virsli tojás olíva bogyó saláta salsa szósz sütőtök muffin gumicukor brownie

Desszertek terén a legegyszerűbb, ha muffint készítetetek. Lehet bármilyen ízesítésű, de persze a sütőtökös a leghagyományosabb. A tetejét díszítsétek egy kis csoki mázzal és marcipánból kivágott tökkel, szellemmel vagy más Nektek tetsző halloween-i mintával. Így már igazán tökéletes lesz. Persze bármilyen sütit "rémisztővé" változtathattok néhány gumicukor gilisztával is, válasszátok például ezt a brownie-t.  Szintén jó alternatíva, ha begyúrtok egy omlós-vajas tésztát, majd boszorkány ujjakat formáltok belőle. A körmöket ételfestékes mandulából tudjátok kialakítani. Ugyanebből a tésztából süthettek kis linzereket tökös, szellemes mintával. Abban az esetben, ha tényleg totál 0 helyismeretetek van a konyhában, főzzetek egy csokipudingot, adagoljátok poharakba, majd babapiskótából készítsétek el a "sírokat". A földet csokis darált keksz helyettesítheti. Persze a gumicukor giliszták itt is befigyelhetnek.

halloween vendégvárók leveles tészta pizza virsli tojás olíva bogyó saláta salsa szósz sütőtök muffin gumicukor brownie

Az ételek után jöhetnek az italok:

Ilyenkor van itt az ideje a bloody mary-nek, de ha esetleg nem vagytok oda a paradicsomos italokért, akkor maradjatok a hagyományos vodka-narancsnál. Tökös poharakba töltve szuperül mutat. (Erről többet a következő postomban olvashattok.) Szintén jó ötlet lehet, ha megszíneztek kristálycukrot narancssárga vagy piros ételfestékkel. A poharak szélét kenjétek be egy kevés citromlével, majd mártsátok a színes cukorba. Rémisztő jégkockákat is készíthettek, ha belefagyasztotok néhány gumicukor gilisztát a jégkocka tartótotokba. Ha víz helyett valamilyen piros üdítőbe fagyasztjátok, még jobb lesz az összhatás.

Remélem sikerült néhány jó ötletet adnom arra, hogy milyen ételekkel és italokkal kápráztassátok el a barátaitokat. Legközelebb a dekoráción és a jelmezeken lesz a hangsúly, úgyhogy mindenképp érdemes visszalátogatni a blogra. :)

További halloween-i ötletekért kattints az alábbi linkekre:

Tökfaragás&Sütögetés gyerekekkel

Halloween-i sütőtökös muffin

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is.

0 Tovább

Vendégváró sonkás kosarak

Egyik munkahelyi barátnőm hozott be a névnapjára egy kifejezetten "pasifogó" kaját: sonka kosárkákat. Azért mondom (írom), hogy pasifogó, mert a fiúk úgy rárepültek, hogy pillanatokon belül elfogyott. :) Ő a sonkát "pucéran", tette a muffinsütőbe és fűszeres tejfölt kanalazott bele, majd megsütötte. Én ezt a receptet fejlesztettem tovább egy kis leveles tészta köntössel és friss fűszernövényekkel. Gondoltam, a tésztától, majd laktatóbb lesz és nem fogy el 1 másodperc alatt, de tévedtem...

Tanulság: Ha legközelebb készítem, kizárólag dupla adagnak állok neki. :)

ui: Ha jót akartok enni szurkolás közben, akkor a holnapi magyar-belga meccsre ezt készítitek! :) 

leveles tészta tejföl bazsalikom snidling paradicsom sonka vendégvárók

Hozzávalók kb. 24 darabhoz:

1 csomag leveles tészta

kevés liszt a nyújtáshoz

15 dkg vékonyra szeletelt csirkemellsonka

30 dkg tejföl

1 kk só, bors

1 csokor snidling

1 marék bazsalikom

1 db paradicsom

1 db felvert tojás

leveles tészta tejföl bazsalikom snidling paradicsom sonka vendégvárók

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 200 fokra és készíts elő egy - lehetőleg szilikonos - muffinformát.

A leveles tésztát lisztezett deszkán nyújtsd ki jó vékonyra, és szaggas belőle nagyobb köröket. A körök akkorák legyenek kb. mint egy szelet sonka.

Tegyél 1-1 szelet sonkát a tésztaköröcskékre és óvatosan egyengesd a muffinforma mélyedéseibe őket. 

A snidlinget vágd apróra, majd keverd bele a tejfölbe. Ízesítsd sóval, borssal.

Tegyél mindegyik kosárkába egy púpos kiskanálnyi fűszeres tejfölt.

A paradicsomot és a bazsalikomot is vágd fel, majd szórj egy keveset mindegyik kosár tetejére.

Felvert tojással kenegesd meg a tészta kilógó szélét, majd süsd kb 10 percet.

Tipp: 

Szilikonos formából nagyon könnyen kijön, de én rendes fém muffin sütőben is készítettem már. Egy kis harc árán abból is kiszedhető! :D  

Ha tetszett a bejegyzés, gyere insta-ra/fb-ra! :)

0 Tovább

Mediterrán Lepény

Ma egy szupergyors vacsi receptet hoztam, aminek az alapja - mi más is lehetne? - leveles tészta. Imádok vele dolgozni, mert hihetetlenül sokrétűen lehet elkészíteni és pillanatok alatt meleg vacsorát tudok az asztalra tenni. Most olívabogyót, feta sajtot és serrano sonkát használtam, de a lehetőségek végtelenek. Bátran próbáljátok ki! :)

rohanós vacsorák leveles tészta sonka olívabogyó paradicsom feta sajt olívaolaj

Hozzávalók:

1 csomag leveles tészta

10 dkg serrano sonka

10 dkg olívabogyó

2 db paradicsom

10 dkg feta sajt

1 közepes fej lilahagyma

olívaolaj

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 190 fokra és vegyél elő 1 sütőpapírral kibélelt tepsit.

A tésztát lisztezett deszkán nyújtsd ki, majd vágj belőle téglalapokat.

Kend meg olívaolajjal.

A paradicsomot, a lilahagymát a sonkát és a feta sajtot darabold fel, az olívabogyót felezd el, majd pakold a feltéteket a lepényekre.

Süsd 10 percig, majd adj neki 4-5 perc légkeverést.

Kínáld friss salátával. 

Tipp:

Legközelebb egy kevés paradicsomszószt vagy pesto-t is kenek a feltétek alá, szerintem úgy még finomabb lesz. 

Gyertek fb-ra és instagram-ra is. 

0 Tovább

Meggyes tekercs

Az egyik legegyszerűbb desszert, ha fogjuk az éppen aktuális idénygyümölcsöt, kicsit extrázzuk pl. fahéjjal, vaníliás cukorral, dióval, aztán leveles tésztába vagy rétegezett réteslapokba tekerjük, lekenjük tojással, és már mehet is a sütőbe. Ha a gyümölcs megtisztítását, kimagozását bevállalják a lelkes kiskukták (pl. férj, gyerek, nagymama, nagypapa stb.), a süti összedobása még kevesebb időnkbe kerül, így akár egy hétköznap este is simán elkészíthető.

meggy rétes leveles tészta fahéj zsemlemorzsa tojás édességek

Hozzávalók:

1 csomag leveles tészta

30 dkg magozott meggy

néhány ek cukor ízlés szerint és a meggy édessége szerint

1 kk fahéj

4 ek zsemlemorzsa

1 db felvert tojás

meggy rétes leveles tészta fahéj zsemlemorzsa tojás édességek

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 200 fokra.

A mosott, magozott meggyet szórd meg cukorral és fahéjjal. Jól forgasd össze.

A leveles tésztát vágd félbe, majd nyújtsd ki az egyiket kb. fél cm-es vastagságúra A/4-es rajzlap méretűre.

A közepére szórj 1 kanál zsemlemorzsát, majd kanalazd rá a lecsöpögtetett meggy felét is.

A tetejére is szórj még 1 kanál zsemlemorzsát. (Ez azért kell, hogy ne ázzon át a tészta.)

A rövidebbik oldalát hajtsd a töltelékre, majd a hosszabbik oldalánál tekerd fel.

Helyezd sütőpapíros tepsire, majd kend meg alaposan felvert tojással, lehetőleg az illesztéseknél is. 

Ismételd meg a másik darab leveles tésztával és a maradék meggyel, majd süsd a réteseket 200 fokon kb. 20 percig. 

Várd meg míg kicsit kihűl, akkor könnyebb szeletelni. 

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül facebookon és instagramon is. 

6 Tovább

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Címkefelhő

édességek (173),tojás (129),liszt (118),cukor (116),vaj (76),tej (66),vendégvárók (49),joghurt (49),tejföl (48),sütőpor (48),citrom (47),karácsony (45),fincsi ebédek (45),hagyma (42),sajt (40),ráérős reggelik (39),advent (39),csokoládé (39),túró (38),kakaópor (37),adventi naptár (36),olaj (36),habtejszín (36),paradicsom (35),fahéj (33),eper (32),rohanós vacsorák (32),tejszín (32),narancs (31),fokhagyma (31),gyors muffinok (30),porcukor (29),barack (28),bazsalikom (27),krumpli (27),mascarpone (25),meggy (25),csoki (25),leveles tészta (24),vaníliás cukor (24),vanília (24),étcsokoládé (23),sonka (22),dió (20),pohárkrémek (20),húsvét (19),ribizli (18),málna (18),lekvár (18),(18),répa (17),élesztő (17),alma (16),keksz (16),kakaó (15),leves (15),snidling (14),szeder (14),saláta (14),pite (14),puding (13),őszibarack (13),piskóta (13),sárgabarack (13),fehércsoki (13),kolbász (12),petrezselyem (12),oregánó (12),gyümölcs (12),muffin (12),szegfűszeg (12),krémsajt (12),kókusz (12),paradicsomszósz (11),étcsoki (11),kukorica (11),gasztroajándék (10),görög joghurt (10),áfonya (10),bonbon (10),csirkemell (10),paprika (10),bors (10),zöldfűszer (10),spenót (9),majonéz (9),méz (9),brownie (9),lilahagyma (9),tészta (9),rozmaring (9),olívaolaj (9),torta (8),póréhagyma (8),dekorcukor (8),sajtkrém (8),sütőtök (8),mustár (8),krémleves (8),halloween (8),banán (8),cseresznye (8),zabpehely (8),kókuszreszelék (8),rétes (8),kelttészta (7),mák (7),palacsinta (7),medvehagyma (7),szilva (7),újhagyma (7),ánizs (6),aszalt áfonya (6),bor (6),farsang (6),trüffel (6),anyák napja (6),likőr (6),tejcsokoládé (6),szódabikarbóna (6),chili (6),kaliforniai paprika (6),ricotta (6),fánk (6),rugelach (6),baracklekvár (6),fehércsokoládé (6),tök (5),rizs (5),levendula (5),hidegtál (5),csoki pasztilla (5),pogácsa (5),szalonna (5),mandula (5),kávé (5),marcipán (5),babapiskóta (5),réteslap (5),uborka (5),görögjoghurt (5),burgonya (5),fehérbor (5),olívabogyó (5),pizza (5),gyorsvacsi (5),nutella (5),kandírozott narancs (4),bacon (4),mogyoró (4),sajttorta (4),vanília aroma (4),zabkeksz (4),borsó (4),valentin-nap (4),cukkini (4),mandarin (4),zselatinfix (4),erdei gyümölcs (4),körte (4),cheesecake (4),káposzta (4),csirke (4),kivi (4),szalámi (4),barnacukor (4),eperlekvár (4),gyümölcskenyér (4),zöldség (4),menta (4),kefír (3),gesztenye (3),Rohanós vacsorák (3),mozzarella (3),chili paprika (3),csicseriborsó (3),tócsni (3),gofri (3),fetasajt (3),étkezési keményítő (3),virsli (3),aprósütemény (3),blogkóstoló (3),besamel (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),tortazselé (3),szülinap (3),aszalt gyümölcs (3),mézeskalács (3),befőzés (3),búzadara (3),mazsola (3),citromfű (3),kávétejszín (3),ehető ajándék (3),lekvárfőzés (3),fondant (3),szezámmag (3),darált hús (3),tortilla (3),torma (3),vöröshagyma (3),amerikai palacsinta (3),brokkoli (3),mexikói (3),csiga (3),víz (3),rum (3),linzer (3),kalács (3),pirospaprika (3),lepény (3),mártogatós (3),lasagne (3),olajbogyó (3),cékla (3),szilveszter (3),pizzaszósz (3),feta (2),alaplé (2),zöldborsó (2),knorr (2),parmezán (2),majoranna (2),promóció (2),vodka (2),keményítő (2),szerecsendió (2),fagyi (2),kuglóf (2),ananász (2),ételfesték (2),müzli (2),zselatin (2),margarin (2),raffaello (2),fehér csokoládé (2),gyümölcsrizs (2),bukta (2),fagylalt (2),jégkrém (2),nyaralás (2),csokikrém (2),mogyorókrém (2),aszalt szilva (2),penne (2),magyarprovence (2),dzsemfix (2),salsa szósz (2),levendulabirtok (2),pálinka (2),grillcsirke (2),pasztilla (2),turmix (2),cheesecake brownie (2),oreo keksz (2),linzertészta (2),sütipecsét (2),gyerekek (2),Édességek (2),tejszínhab (2),tésztasaláta (2),szörp (2),jalapeno (2),teljes kiőrlésű liszt (2),bab (2),készülődés (2),zsömle (2),darált keksz (2),mozarella (2),zsír (2),töltött tojás (2),chorizo (2),pizzagolyó (2),zserbó (2),Gyors muffinok (2),pesto (2),aszalt paradicsom (2),gyümölcskosárka (2),feta sajt (2),füstölt sajt (2),juhtúró (2),kókusztej (2),lime (2),cukormáz (2),smoothie (2),curry (2),bögrés (2),zsemlemorzsa (2),alkohol (2),gyors vacsorák (2),ehető ajándékok (2),hamburger (2),meggybefőtt (2),bodza (2),balzsamecet (2),piskótatekercs (2),bodzaszörp (2),sűrített tej (2),pompos (2),háztartásikeksz (1),vaníliarúd (1),mézeskalácsfűszer (1),graham liszt (1),barna cukor (1),baileys (1),körözött (1),sütésnélkül (1),író (1),narancslé (1),blondie (1),kevert (1),karfiol (1),besamel mártás (1),füge (1),bögrés sütemény (1),aranygaluska (1),rumaroma (1),fügelekvár (1),túró rudi (1),kínai (1),szójaszósz (1),kakaóscsiga (1),töltött krumpli (1),pillecukor (1),lasagne tészta (1),hidegtálak (1),szilvalekvár (1),mézeskalács fűszer (1),vanília puding (1),puncs puding (1),méteres kalács (1),tejberizs (1),maszatolós torta (1),clafoutis (1),barackpüré (1),krumplilángos (1),gnocchi (1),vörös áfonya (1),mexikói alap (1),kávélikőr (1),húsleves alaplé (1),pirítós (1),túrós batyu (1),túrós táska (1),tejpite (1),cseresznye lekvár (1),mérésnélkül (1),bögréssüti (1),nektarin (1),nyár (1),tejpor (1),raffaello golyó (1), (1),citromsav (1),levendulás (1),rétesliszt (1),psikóta (1),tejcsoki (1),vonat (1),gyertya (1),nudli (1),tiramisu (1),vaníliás pudingpor (1),szóda (1),barackpálinka (1),knorr 100%természetesalapok (1),trnd (1),vanília kivonat (1),főzőkrém (1),aprósüti (1),édesség (1),chilis bab (1),bögrés süti (1),knorr 100% természetes alapok (1),bolognai (1),zödfűszer (1),daráltkeksz (1),monoszló (1),masni (1),moszonló (1),kiszúró (1),mogyoróvaj (1),erőspaprika (1),császármorzsa (1),gesztenye massza (1),ehetőajándék (1),aszaltsárgabarack (1),aszaltbarack (1),aszaltgyümölcs (1),kenyér (1),kruton (1),denevér (1),saj (1),gorgonzola (1),lila hagyma (1),citromlé (1),narancslekvár (1),vajkrém (1),barbérlevél (1),koriander (1),ballagás (1),ciabatta (1),hawaii (1),bevonat (1),tahini (1),munkaebéd (1),Ráérős reggelik (1),Vendégvárók (1),hús (1),töltelék (1),eperszósz (1),karaj (1),habfixáló (1),mákosguba (1),kapcsolat (1),paradicsomkonzerv (1),lecsó (1),bográcsozás (1),szalonnasütés (1),csilipaprika (1),csokipasztilla (1),bagett (1),kuszkusz (1),grillezés (1),velence (1),savanyúság (1),kovászos uborka (1),teszínhab (1),gyömölcs (1),pizzafeltét (1),csokiszósz (1),töltött hús (1),olaszrizling (1),quesadilla (1),nachos (1),penne (1),sonkatekercs (1),töltött karaj (1),áfonyalekvár (1),reggeli (1),borkóstoló (1),képviselő fánk (1),gyümölcslé (1),képviselőfánk (1),zöldbab (1),koktél (1),buli (1),rukkola (1),krém (1),muffinok (1),smarties (1),zselé (1),Anyák Napja (1),csokiskeksz (1),street food (1),hamburgerhús (1),ketchup (1),grillkolbász (1),cookies (1),vacsora (1),kelt tészta (1),tavasz (1),sztrapacska (1),péksütemény (1),csokissüti (1),hámozott paradicsom (1),panír (1),paradicsom püré (1),aprósütemények (1),sós aprósütemények (1),karácsonyi ebéd (1),ebédmenü (1),desszert (1),főétel (1),zeller (1),tárkony (1),jelmez (1),gumicukor (1),dekoráció (1),kifli (1),krumplifánk (1),mákos guba (1),aszalvány (1),kandírozott gyümölcs (1),rizskoch (1),avokádó (1),szaloncukor (1),sárgarépa (1),fehérrépa (1),karalábé (1),zeller (1),étcsokokoládé (1),gesztenyemassza (1),majonézes burgonya (1),franciasaláta (1),zöldségkeverék (1),fatörzs (1),bejgli (1),hab (1),szósz (1),salsa (1),krumplipüré (1),köret (1),túrókrém (1),ragu (1),sertéslapocka (1),lapocka (1),sertés (1),VKF (1),pulykamell (1),rántott (1),panírozás (1),rántott tök (1),steak burgonya (1),SAD! (1),ősz (1),vörösbor (1),kakaós csiga (1),meggylekvár (1),kandírozott narancshéj (1),almáspite (1),tökfaragás (1),olíva bogyó (1),sütögetés (1),köménymag (1),lilakáposzta (1),pizzás csiga (1),sajtos roló (1),kacsacomb (1),kacsa (1),ecet (1),párolt lilakáposzta (1),churros (1)

Utolsó kommentek