Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Barackos, fehércsokis, túrós lepény

Az egyik közeli áruházban elkezdtek 800 g-os, vödrös túrót árulni fillérekért. Más terméküket (tejfölt, joghurtot, natúr krémsajtot) már sokszor vettem vödrös kivitelben, ráadásul abszolút meg voltam elégedve az ár/érték aránnyal, így egyértelmű volt, hogy ezt az új terméket is kipróbálom. Ráadásul nálunk már találni néhány szem illatos, puha, érett őszibarackot a fákon, így nem is volt kérdés, hogy milyen gyümölccsel kombinálom. Mert nyáron ugye nálam, nincs süti szezonális gyümi nélkül. :D Na és persze csoki nélkül sem, úgyhogy került bele az is. Nem spórolunk ki semmi jót. 

vaj cukor tojás túró liszt citrom tej fehércsoki csoki csokoládé fehércsokoládé sütőpor őszibarack vaníliás cukor édességek

Hozzávalók:

10 dkg vaj

20 dkg porcukor

1 csomag vaníliás cukor

2 tojás

25 dkg túró

4 dl tej

1 citrom

25 dkg liszt

fél csomag sütőpor

2-3 nagyobb őszibarack

1 tábla fehércsoki

vaj cukor tojás túró liszt citrom tej fehércsoki csoki csokoládé fehércsokoládé sütőpor őszibarack vaníliás cukor édességek

Elkészítés:

Elsőként a sütőt melegítsd elő 200 fokra és bélelj ki sütőpapírral egy közepes méretű tepsit.

A puha vajat keverd habosra a cukorral és a vaníliás cukorral, majd üsd hozzá a tojásokat.

Reszeld bele a citrom héját.

Jöhet a túró és a tej is.

Egy másik keverőtálban dolgozd össze a lisztet és a sütőport, majd szitáld a túrós masszához.

Egyengesd a tepsibe a tésztát.

A barackokat szeleteld fel, a csokit aprítsd össze.

Rakosgasd ki ízlés szerint a süti tetejét a gyümölccsel és szórd meg a csokival.

Süsd kb. 40 percig.

 vaj cukor tojás túró liszt citrom tej fehércsoki csoki csokoládé fehércsokoládé sütőpor őszibarack vaníliás cukor édességek
Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Levendulás málnás muffin

Évek óta nagy vágyam elmenni a Balatonhoz a levendula virágzás idején. Valahogy sosem jött össze és bevallom őszintén a Tihanyi levendula fesztiválon kívül nem is hallottam más birtokról, ahol lehetőség van szedni, fényképezkedni és csak úgy, gyönyörködni a lila mezőben. Barátaink tavaly ellátogattak a félszigetre, úgyhogy első kézből kaptunk tőlük infot. Hiába gyönyörű a környezet, ha óriási a tömeg, lehetetlen a parkolás, így nekünk kisbabával semmiképp sem volt opció. Szinte teljesen le is tettem az egészről, mikor egy kissé borongósabb vasárnap reggel megláttam, hogy Monoszlón, a Magyar Provence nevű birtokon is szerveznek levendula szüretet. Gyorsan fel is hívtam őket, hogy babakocsival valamelyest járható-e a helyszín, illetve az előző esti vihar miatt, nyitva vannak e. A pozitív válaszok után gyorsan (már amennyire egy 2 hónapossal ez kivitelezhető) összepakoltunk és irány Monoszló. Persze az már csak a kocsiban derült ki, hogy egyikünknék sincs "kp", de azért összeszedtünk annyi aprót, hogy egy zacskónyit levendulát szedjünk. Sőt még arra is maradt egy kis pénz, hogy megkóstoljuk a csokis-levendulás muffint és a meggyes-levendulás pitét is. Ezek ihlették az alábbi süteményt! :)  

málna levendula gyors muffinok fehércsoki fehércsokoládé csokoládé liszt tejföl olaj tojás cukor monoszló magyarprovence levendulabirtok

Hozzávalók: 1 bögre=1,5 dl

1 bögre tejföl (1 kis doboz)

3/4 bögre cukor 

3/4 bögre olaj

2 tojás

2 bögre liszt 

fél csomag sütőpor

1 bögre málna

100 g fehércsoki

1 ek szárított levendula

málna levendula gyors muffinok fehércsoki fehércsokoládé csokoládé liszt tejföl olaj tojás cukor monoszló magyarprovence levendulabirtok

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és készítsd elő a muffin formádat.

A cukrot jó alaposan keverd ki a tojással, majd öntsd hozzá a tejfölt és az olajat is.

A lisztet és a sütőport szintén keverd össze, majd szitáld a tojásos keverékhez.

A csokit vágd apró kockákra majd a nagy részét forgasd a málnával és a levendulával együtt a tésztába.

Adagold a formákba a masszát.

Szórd meg a muffinok tetejét a félretett csokival, málnával, levendulával, majd süsd kb. 20 percig.

málna levendula gyors muffinok fehércsoki fehércsokoládé csokoládé liszt tejföl olaj tojás cukor monoszló magyarprovence levendulabirtok

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Ribizlis blondie (fehércsokis brownie)

Egyik nap kérdeztem Gy.-t, hogy milyen sütit csináljak. Mondta, hogy valami fincsi fehércsokisat, lévén előző nap vásároltunk be jó alaposan fehér csokiból. Nyáron persze a gyümölcs is elmaradhatatlan, így összekombináltam a ribizlit és a csokoládét. Most nem akartam egyszerű kevertet, hanem gondoltam egy nagyot: miért ne készíthetnék fehércsokis brownie-t? Baromi büszke voltam magamra, hogy mekkora újító vagyok, micsoda ötlet, feltaláltam a spanyol viaszt, hiszen igen fincsire sikerült a sütike. Aztán másnap belefutottam az interneten egy blondie receptbe, melyről kiderült, hogy ez a fehércsokis brownie becsületes neve és egyáltalán nem én készítettem ilyet először. :D Minden esetre egy napig jó volt abban a hitben élni, hogy egy igazi  feltaláló vagyok. :D 

ribizli brownie blondie fehércsoki fehércsokoládé csokoládé vaj cukor tojás liszt édességekHozzávalók:

4 tojás

20 dkg cukor

20 dkg vaj

15 dkg liszt

15 dkg fehércsokoládé

15-20 dkg ribizli

ribizli brownie blondie fehércsoki fehércsokoládé csokoládé vaj cukor tojás liszt édességek

Elkészítés:

A ribizlit mosd meg, majd csipegesd le a szárakról. 

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és készíts elő egy sütőpapírral kibélelt közepes méretű tepsit. 

Törd kockákra a csokit, majd gőz felett olvaszd össze a vajjal.

A tojást keverd habosra a cukorral.

A lisztet szitáld a tojásos-cukros keverékbe.

Ezt követően öntsd a masszához az olvasztott vajas fehércsokit is.

Jó alaposan keverd bele a tésztába, majd az egészet egyengesd a tepsibe.

Szórd meg ribizlivel majd süsd kb. 20 percig. Akkor jó, ha kívül már ropogós, de belül még kissé ragacsos a sütike.

ribizli brownie blondie fehércsoki fehércsokoládé csokoládé vaj cukor tojás liszt édességek

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Csokis, epres, túrós kevert

Első süti, amit Gombócka születése utáni napokban készítettem. Jött az Anyák Napja, úgyhogy nem teketóriázhattunk, hiszen vendégül láttuk a Nagyikat és a Dédnagyikat. Kellett valami sütike, bár az tény, hogy nem volt egyszerű még egy ilyen gyors kevertnek az elkészítése sem egy pár napos baba mellett. Szóval, ha én meg tudtam csinálni ebben a helyzetben és Mr. Gombóc sem ébredt fel a robotgép zajától, akkor bárki képes rá. :D 

túró cukor vaníliás cukor tojás tej porcukor eper csokoládé étcsokoládé csoki liszt vaj édességek

Hozzávalók:

10 dkg vaj

20 dkg porcukor

1 csomag vaníliás cukor

2 tojás

25 dkg túró

4 dl tej

25 dkg liszt

fél csomag sütőpor

20 dkg eper

1 tábla étcsoki

túró cukor vaníliás cukor tojás tej porcukor eper csokoládé étcsokoládé csoki liszt vaj édességek

Elkészítés:

Elsőként a sütőt melegítsd elő 200 fokra és bélelj ki sütőpapírral egy közepes méretű tepsit.

A puha vajat keverd habosra a cukorral és a vaníliás cukorral, majd üsd hozzá a tojásokat.

Jöhet a túró és a tej is.

Egy másik keverőtálban dolgozd össze a lisztet és a sütőport, majd szitáld a túrós masszához.

Öntsd tepsibe a tésztát.

Az epret mosd meg, szeleteld fel, a csokit vágd apró darabokra.

Tedd ki a süti tetejét a gyümölccsel és szórd meg a csokoládéval.

Süsd kb. 40 percig.

 túró cukor vaníliás cukor tojás tej porcukor eper csokoládé étcsokoládé csoki liszt vaj édességek
Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

1 Tovább

Epres, banános, étcsokis muffin

A kisebbik öcsémmel elég nagy a korkülönbség köztünk, ugyanis 13 éves voltam, mikor született. Még csak most kezdte a gimit, e mellett pedig sógor és hamarosan nagybácsi is lesz. Elég vicces, de szerencsére nagyon jól kijövünk egymással. (Főleg mióta már nem lakom otthon. XD) A múltkor megkért, hogy süssek neki valami szupi kis édességet a suliba, angol órára. Fontos volt, hogy könnyen szétosztható finomság legyen, hiszen minden gyereket meg kellett kínálni, illetve nem lehetett túl bonyolult az elkészítése sem, 650 féle alapanyaggal, mert angolul kellett mesélnie róla. Ki is találtuk, hogy a legjobb valami fincsi muffin lenne, sok gyümölccsel és csokival, de az egyik kis osztályársa beelőzött minket. A muffin ugyan saját célra elkészült, a suliba pedig kókuszgolyókat gyártottunk. Azt hiszem így mindenki jól járt. :)

gyors muffinok eper banán csokoládé étcsoki kakaópor liszt cukor olaj joghurt sütőpor vanília édességek

Hozzávalók kb. 16-18 darabhoz:

2 tojás

12 dkg cukor

25 dkg joghurt

1,2 dl étolaj

1 kk vanília aroma

25 dkg liszt

fél csomag sütőpor

5 dkg kakaópor

25 dkg eper

2 banán

10 dkg étcsokoládé

gyors muffinok eper banán csokoládé étcsoki kakaópor liszt cukor olaj joghurt sütőpor vanília édességek

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és készítsd elő a muffin sütődet.

A cukrot jó alaposan keverd ki a tojásokkal.

Ezt követően jöhet a joghurt, az olaj és a vanília aroma is.

Egy másik edényben keverd össze a lisztet, a kakaót és a sütőport, majd szitáld a tojásos masszához.

Az epret, a banánt és a csokit is vágd kisebb darabokra, majd a finomságok nagy részét keverd a tésztába.

Adagold a masszát a sütőformába, majd helyezz 1-2 szem eper, banán, illetve csoki darabot a tészta tetejére.

Süsd kb. 20 percig a muffinokat.

gyors muffinok eper banán csokoládé étcsoki kakaópor liszt cukor olaj joghurt sütőpor vanília édességek

Ha tetszett a bejegyzés gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb posztokról.

0 Tovább

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Címkefelhő

édességek (173),tojás (129),liszt (118),cukor (116),vaj (76),tej (66),vendégvárók (49),joghurt (49),tejföl (48),sütőpor (48),citrom (47),karácsony (45),fincsi ebédek (45),hagyma (42),sajt (40),ráérős reggelik (39),advent (39),csokoládé (39),túró (38),kakaópor (37),adventi naptár (36),olaj (36),habtejszín (36),paradicsom (35),fahéj (33),eper (32),rohanós vacsorák (32),tejszín (32),narancs (31),fokhagyma (31),gyors muffinok (30),porcukor (29),barack (28),bazsalikom (27),krumpli (27),mascarpone (25),meggy (25),csoki (25),leveles tészta (24),vaníliás cukor (24),vanília (24),étcsokoládé (23),sonka (22),dió (20),pohárkrémek (20),húsvét (19),ribizli (18),málna (18),lekvár (18),(18),répa (17),élesztő (17),alma (16),keksz (16),kakaó (15),leves (15),snidling (14),szeder (14),saláta (14),pite (14),puding (13),őszibarack (13),piskóta (13),sárgabarack (13),fehércsoki (13),kolbász (12),petrezselyem (12),oregánó (12),gyümölcs (12),muffin (12),szegfűszeg (12),krémsajt (12),kókusz (12),paradicsomszósz (11),étcsoki (11),kukorica (11),gasztroajándék (10),görög joghurt (10),áfonya (10),bonbon (10),csirkemell (10),paprika (10),bors (10),zöldfűszer (10),spenót (9),majonéz (9),méz (9),brownie (9),lilahagyma (9),tészta (9),rozmaring (9),olívaolaj (9),torta (8),póréhagyma (8),dekorcukor (8),sajtkrém (8),sütőtök (8),mustár (8),krémleves (8),halloween (8),banán (8),cseresznye (8),zabpehely (8),kókuszreszelék (8),rétes (8),kelttészta (7),mák (7),palacsinta (7),medvehagyma (7),szilva (7),újhagyma (7),ánizs (6),aszalt áfonya (6),bor (6),farsang (6),trüffel (6),anyák napja (6),likőr (6),tejcsokoládé (6),szódabikarbóna (6),chili (6),kaliforniai paprika (6),ricotta (6),fánk (6),rugelach (6),baracklekvár (6),fehércsokoládé (6),tök (5),rizs (5),levendula (5),hidegtál (5),csoki pasztilla (5),pogácsa (5),szalonna (5),mandula (5),kávé (5),marcipán (5),babapiskóta (5),réteslap (5),uborka (5),görögjoghurt (5),burgonya (5),fehérbor (5),olívabogyó (5),pizza (5),gyorsvacsi (5),nutella (5),kandírozott narancs (4),bacon (4),mogyoró (4),sajttorta (4),vanília aroma (4),zabkeksz (4),borsó (4),valentin-nap (4),cukkini (4),mandarin (4),zselatinfix (4),erdei gyümölcs (4),körte (4),cheesecake (4),káposzta (4),csirke (4),kivi (4),szalámi (4),barnacukor (4),eperlekvár (4),gyümölcskenyér (4),zöldség (4),menta (4),kefír (3),gesztenye (3),Rohanós vacsorák (3),mozzarella (3),chili paprika (3),csicseriborsó (3),tócsni (3),gofri (3),fetasajt (3),étkezési keményítő (3),virsli (3),aprósütemény (3),blogkóstoló (3),besamel (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),tortazselé (3),szülinap (3),aszalt gyümölcs (3),mézeskalács (3),befőzés (3),búzadara (3),mazsola (3),citromfű (3),kávétejszín (3),ehető ajándék (3),lekvárfőzés (3),fondant (3),szezámmag (3),darált hús (3),tortilla (3),torma (3),vöröshagyma (3),amerikai palacsinta (3),brokkoli (3),mexikói (3),csiga (3),víz (3),rum (3),linzer (3),kalács (3),pirospaprika (3),lepény (3),mártogatós (3),lasagne (3),olajbogyó (3),cékla (3),szilveszter (3),pizzaszósz (3),feta (2),alaplé (2),zöldborsó (2),knorr (2),parmezán (2),majoranna (2),promóció (2),vodka (2),keményítő (2),szerecsendió (2),fagyi (2),kuglóf (2),ananász (2),ételfesték (2),müzli (2),zselatin (2),margarin (2),raffaello (2),fehér csokoládé (2),gyümölcsrizs (2),bukta (2),fagylalt (2),jégkrém (2),nyaralás (2),csokikrém (2),mogyorókrém (2),aszalt szilva (2),penne (2),magyarprovence (2),dzsemfix (2),salsa szósz (2),levendulabirtok (2),pálinka (2),grillcsirke (2),pasztilla (2),turmix (2),cheesecake brownie (2),oreo keksz (2),linzertészta (2),sütipecsét (2),gyerekek (2),Édességek (2),tejszínhab (2),tésztasaláta (2),szörp (2),jalapeno (2),teljes kiőrlésű liszt (2),bab (2),készülődés (2),zsömle (2),darált keksz (2),mozarella (2),zsír (2),töltött tojás (2),chorizo (2),pizzagolyó (2),zserbó (2),Gyors muffinok (2),pesto (2),aszalt paradicsom (2),gyümölcskosárka (2),feta sajt (2),füstölt sajt (2),juhtúró (2),kókusztej (2),lime (2),cukormáz (2),smoothie (2),curry (2),bögrés (2),zsemlemorzsa (2),alkohol (2),gyors vacsorák (2),ehető ajándékok (2),hamburger (2),meggybefőtt (2),bodza (2),balzsamecet (2),piskótatekercs (2),bodzaszörp (2),sűrített tej (2),pompos (2),háztartásikeksz (1),vaníliarúd (1),mézeskalácsfűszer (1),graham liszt (1),barna cukor (1),baileys (1),körözött (1),sütésnélkül (1),író (1),narancslé (1),blondie (1),kevert (1),karfiol (1),besamel mártás (1),füge (1),bögrés sütemény (1),aranygaluska (1),rumaroma (1),fügelekvár (1),túró rudi (1),kínai (1),szójaszósz (1),kakaóscsiga (1),töltött krumpli (1),pillecukor (1),lasagne tészta (1),hidegtálak (1),szilvalekvár (1),mézeskalács fűszer (1),vanília puding (1),puncs puding (1),méteres kalács (1),tejberizs (1),maszatolós torta (1),clafoutis (1),barackpüré (1),krumplilángos (1),gnocchi (1),vörös áfonya (1),mexikói alap (1),kávélikőr (1),húsleves alaplé (1),pirítós (1),túrós batyu (1),túrós táska (1),tejpite (1),cseresznye lekvár (1),mérésnélkül (1),bögréssüti (1),nektarin (1),nyár (1),tejpor (1),raffaello golyó (1), (1),citromsav (1),levendulás (1),rétesliszt (1),psikóta (1),tejcsoki (1),vonat (1),gyertya (1),nudli (1),tiramisu (1),vaníliás pudingpor (1),szóda (1),barackpálinka (1),knorr 100%természetesalapok (1),trnd (1),vanília kivonat (1),főzőkrém (1),aprósüti (1),édesség (1),chilis bab (1),bögrés süti (1),knorr 100% természetes alapok (1),bolognai (1),zödfűszer (1),daráltkeksz (1),monoszló (1),masni (1),moszonló (1),kiszúró (1),mogyoróvaj (1),erőspaprika (1),császármorzsa (1),gesztenye massza (1),ehetőajándék (1),aszaltsárgabarack (1),aszaltbarack (1),aszaltgyümölcs (1),kenyér (1),kruton (1),denevér (1),saj (1),gorgonzola (1),lila hagyma (1),citromlé (1),narancslekvár (1),vajkrém (1),barbérlevél (1),koriander (1),ballagás (1),ciabatta (1),hawaii (1),bevonat (1),tahini (1),munkaebéd (1),Ráérős reggelik (1),Vendégvárók (1),hús (1),töltelék (1),eperszósz (1),karaj (1),habfixáló (1),mákosguba (1),kapcsolat (1),paradicsomkonzerv (1),lecsó (1),bográcsozás (1),szalonnasütés (1),csilipaprika (1),csokipasztilla (1),bagett (1),kuszkusz (1),grillezés (1),velence (1),savanyúság (1),kovászos uborka (1),teszínhab (1),gyömölcs (1),pizzafeltét (1),csokiszósz (1),töltött hús (1),olaszrizling (1),quesadilla (1),nachos (1),penne (1),sonkatekercs (1),töltött karaj (1),áfonyalekvár (1),reggeli (1),borkóstoló (1),képviselő fánk (1),gyümölcslé (1),képviselőfánk (1),zöldbab (1),koktél (1),buli (1),rukkola (1),krém (1),muffinok (1),smarties (1),zselé (1),Anyák Napja (1),csokiskeksz (1),street food (1),hamburgerhús (1),ketchup (1),grillkolbász (1),cookies (1),vacsora (1),kelt tészta (1),tavasz (1),sztrapacska (1),péksütemény (1),csokissüti (1),hámozott paradicsom (1),panír (1),paradicsom püré (1),aprósütemények (1),sós aprósütemények (1),karácsonyi ebéd (1),ebédmenü (1),desszert (1),főétel (1),zeller (1),tárkony (1),jelmez (1),gumicukor (1),dekoráció (1),kifli (1),krumplifánk (1),mákos guba (1),aszalvány (1),kandírozott gyümölcs (1),rizskoch (1),avokádó (1),szaloncukor (1),sárgarépa (1),fehérrépa (1),karalábé (1),zeller (1),étcsokokoládé (1),gesztenyemassza (1),majonézes burgonya (1),franciasaláta (1),zöldségkeverék (1),fatörzs (1),bejgli (1),hab (1),szósz (1),salsa (1),krumplipüré (1),köret (1),túrókrém (1),ragu (1),sertéslapocka (1),lapocka (1),sertés (1),VKF (1),pulykamell (1),rántott (1),panírozás (1),rántott tök (1),steak burgonya (1),SAD! (1),ősz (1),vörösbor (1),kakaós csiga (1),meggylekvár (1),kandírozott narancshéj (1),almáspite (1),tökfaragás (1),olíva bogyó (1),sütögetés (1),köménymag (1),lilakáposzta (1),pizzás csiga (1),sajtos roló (1),kacsacomb (1),kacsa (1),ecet (1),párolt lilakáposzta (1),churros (1)

Utolsó kommentek