Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Zöldfűszeres, füstölt sajtos szendvicskrém

Az egyik német diszkontáruházban már többször vettem vödrös kiszerelésű krémsajtot. Általában ezt a terméket használom a sajttortákhoz és a rugelach-hoz is. A múltkor találtam ugyanitt kisebb kiszerelésű, de füstölt ízesítésű krémsajtot, ami rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Mondjuk pont annyi ideig, amíg megvettem és betettem a hűtőbe, majd 1-2 hét múlva rácsodálkoztam, hogy: "Jéééé, ilyen is van otthon?" Mivel eléggé közel volt a lejárati dátum, gyorsan ki kellett belőle találnom valamit. Hát ez lett belőle: 

kaliforniai paprika paprika snidling petrezselyem krémsajt tejföl Ráérős reggelik

Hozzávalók:

250 g füstölt sajtos krémsajt

100 g tejföl

1 nagy csokor snidling

1 nagy csokor petrezselyem

1 db piros kaliforniai paprika

1 kk só, frissen őrölt bors

kaliforniai paprika paprika snidling petrezselyem krémsajt tejföl Ráérős reggelik

Elkészítés:

A paprikát kockázd fel, a snidlinget és a petrezselymet aprítsd össze.

A sajtkrémet keverd össze a tejföllel, majd szórd bele a zöldfűszereket, és ízesítsd sóval, borssal.

Alaposan keverd össze, majd tálald friss péksüteménnyel és zöldségekkel.

ui.: Még a húsimádó férjemnek is bejött reggelire, úgyhogy tényleg érdemes kipróbálni. 

Ha van kedved, gyere facebook-ra és instagram-ra is. 

0 Tovább

Anyáknapi reggeli: Duplán csokis gofri friss eperrel

Még évekkel ezelőtt olvastam, hogy egy anyuka, Anyák Napja előtti este bekeveri a gofri/palacsinta tésztát. Másnap a férje és a kisfia "csak" kisüti a a finomságot, majd ünnepélyesen felszolgálják neki a reggelit. Szerintem ez egy nagyon aranyos ötlet, még akkor is, ha az anyukának egy kicsit hozzá kell járulnia a sikerhez. :)

Ha Nektek is tetszik az ötlet, vagy a saját Anyukátokat lepnétek meg egy finom reggelivel, akkor ez a szupercsokis gofri recept biztos befutó lesz. :)

gofri tej tojás ráérős reggelik anyák napja csoki pasztilla

Hozzávalók:

2 tojás

3+1 ek cukor

1 ek vaj

250 g liszt

0,5 csomag sütőpor

3 ek jó minőségű cukrozatlan kakaópor

0,5 l tej

100 g csoki pasztilla vagy apróra vágott csokoládé

gofri tej tojás ráérős reggelik anyák napja csoki pasztilla

Elkészítés:

A vajat olvaszd fel.

A tojásokat válaszd szét és a fehérjét 1 ek cukorral verd kemény habbá.

A sárgáját keverd össze 3 ek cukorral, az olvasztott vajjal és a tejjel.

A kakaóport és a sütőport add hozzá a liszthez, majd az egészet szitáld a tojásos-vajas masszához.

Szórd bele a csokipasztillát és óvatosan dolgozd bele a kemény tojásfehérjét is, de vigyázz, hogy ne törjön össze a hab.

Kend meg olajjal a gofrisütődet, majd süsd ki adagonként a gofrikat. 

Tipp:

Tálald eperrel és locsold meg csokiszósszal. Persze a tejszínhab sem árthat. :)

Kérlek látogass el a facebook oldalamra is, ahol további Anyák Napi ötleteket találsz. 

0 Tovább

Csokis minikiflik reggelire

Kezdetben kicsit féltem a házi péksütik sütésétől, főleg mivel a friss élesztővel nem kötöttem túl szoros barátságot. Aztán rátaláltam az instant élesztőre, ami nem romlik olyan gyorsan, mint a friss, így mindig tartok otthon belőle, ráadásul a használata is egyszerűbb szerintem. Persze az ára borsosabb, de nem ipari mennyiségben sütök, így gyakran kerül az instant változat a kosaramba. A következő receptben is ezt használom, de aki jobban kedveli a frisset, nyugodtan helyettesítse vele.  

ráérős reggelik élesztő kakaópor tej tojás péksütemény

Hozzávalók a tésztához:

1 csomag instant élesztő

450 g liszt

80-100 g cukor (attól függően, hogy mennyire szeretnéd édesre)

100 g vaj

2,5 dl tej

Hozzávalók a csokiszószhoz:

50 g vaj

5 ek cukor

3 ek jó minőségű cukrozatlan kakaópor

3 ek tej

+ 1 tojás a kiflik lekenéséhez

ráérős reggelik élesztő kakaópor tej tojás péksütemény

Elkészítés:

Elsőként a tésztához a vajat olvaszd meg és a tejet is melegítsd langyosra. 

A lisztet, az élesztőt és a cukrot dolgozd össze a langyos tejjel és az olvasztott vajjal. Gyúrhatod egy az egybe kézzel is, de ha van a robotgépednek dagasztó karja, akkor használd nyugodtan. 

Meleg helyen letakarva keleszd a duplájára.

A csokiszószhoz a vajat olvaszd meg, majd keverd bele a kakaót, a cukrot és a tejet. 

A megkelt tésztát szedd ketté és az első felét nyújtsd ki kör alakúra. (Ha nem tökéletes, szerintem nem probléma, de ha nagyon szépet szeretnél, akkor helyezz rá egy nagyobb tányért és vágd le a széle mentén a felesleget.)

Vágd fel negyedekre a kört, aztán a negyedeket is harmadold el, mintha pizzát szeletelnél. Mindegyik cikkelyt kend meg a csokiszósszal és szélétől kezdődően tekerd fel őket.

Ismételd meg ugyanezt a tészta másik felével is.

Tedd sütőpapíros tepsire a csokis-kifliket, majd kend le őket felvert tojással.

Süsd kb. 25 percig 180 fokon.  

ráérős reggelik élesztő kakaópor tej tojás péksütemény

Tipp: Engem nem zavart, hogy 1-1 kiflinél kicsit kifolyt a töltelék, de ha Te nem szeretnéd, akkor az első adag kinyújtott tésztát kend meg csokiszósszal és borítsd be a másik adag kinyújtott tésztával.  Ezt követően vágd cikkekre a tésztát, majd így tekerd fel.

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek like-old a facebook oldalamat, ahol a hétvégén sok-sok Anyák Napi receptet is olvashatsz. 

 

0 Tovább

Napindító gofri

Nagyon régóta van gofrisütőnk, de évekig csak állt a spejzban, mert nem volt hozzá jó receptünk. Aztán úgy cirka 15 éve, az általános iskolás papírgyűjtésen "kukáztam" egy fénymásolt szakácskönyvet, ami tele volt gofri receptekkel. Attól kezdve Anyukámmal elég gyakran készítettük ezt a finomságot. Egy tartalmasabb levessel tökéletes szombati ebédmenü, de mi gyakran esszük friss gyümölcsökkel reggelire is.  

gofri édességek ráérős reggelik

Hozzávalók:

2 tojás

2+1 ek cukor

1 csomag vaníliás cukor

1 ek olvasztott vaj

250 g liszt

0,5 csomag sütőpor

1 db alma

0,5 l tej

gofri édességek ráérős reggelik

Elkészítés:

Elsőként a tojásokat válaszd szét és a fehérjét 1 ek cukorral verd kemény habbá.

A sárgáját keverd össze 2 ek cukorral, vaníliás cukorral, olvasztott vajjal és a tejjel.

Szitáld bele a sütőporral elkevert lisztet. 

Az almát pucold meg, majd reszeld a tésztába.

Óvatosan dolgozd bele a felvert tojásfehérjét is, de vigyázz, hogy ne törjön össze a hab.

Kend meg olajjal a gofrisütődet, majd süsd ki adagonként a gofrikat. 

Tipp:

Alma helyett körtét, citromot vagy akár narancsot is használhatsz "bónuszként".

Csokikrémmel, lekvárral, pudinggal, gyümölcsökkel, tejszínhabbal vagy ezek mindegyikével tálald. :)

Kérlek látogass el a facebook oldalamra is. 

0 Tovább

A vasárnapi reggelik királya: Medvehagymás túrókrém

A nők nagyrészétől eltérően engem nem hoz lázba egy gyönyörű rózsacsokor vagy egyéb más virágköltemény. Az esküvőnkre is az utolsó időszakban rendeltem meg a virágokat és mondanom sem kell, hogy nem extráztam túl. Ellenben egy jó nagy csokor medvehagyma vagy egy cserép fűszernövény már inkább a kedvemre való. Nagyon örültem, mikor a férjem a napokban 4 csokor medvehagymával állított haza, de azért elgondolkodtam, hogy mit fogok ekkora adaggal kezdeni. Íme az első csokor sorsa: 

medvehagyma túró tejföl ráérős reggelik krém

Hozzávalók:

25 dkg túró

4 ek tejföl

1 csokor medvehagyma

1 kk só, őrölt bors

1 kk dijoni mustár

Elkészítés:

A túrót jó alaposan keverd össze a tejföllel és a mustárral.

A medvehagymát mosd meg, vágd apróra, majd add hozzá a túrós masszához.

Ízesítsd sóval, borssal.

Tálald friss péksüteménnyel és tavaszi zöldségekkel.

A fb oldalamhoz klikk ide

0 Tovább

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Legfrissebb bejegyzések

Címkefelhő

édességek (173),tojás (129),liszt (118),cukor (116),vaj (76),tej (66),vendégvárók (49),joghurt (49),tejföl (48),sütőpor (48),citrom (47),karácsony (45),fincsi ebédek (45),hagyma (42),sajt (40),ráérős reggelik (39),advent (39),csokoládé (39),túró (38),kakaópor (37),adventi naptár (36),olaj (36),habtejszín (36),paradicsom (35),fahéj (33),eper (32),rohanós vacsorák (32),tejszín (32),narancs (31),fokhagyma (31),gyors muffinok (30),porcukor (29),barack (28),bazsalikom (27),krumpli (27),mascarpone (25),meggy (25),csoki (25),leveles tészta (24),vaníliás cukor (24),vanília (24),étcsokoládé (23),sonka (22),dió (20),pohárkrémek (20),húsvét (19),ribizli (18),málna (18),lekvár (18),(18),répa (17),élesztő (17),alma (16),keksz (16),kakaó (15),leves (15),snidling (14),szeder (14),saláta (14),pite (14),puding (13),őszibarack (13),piskóta (13),sárgabarack (13),fehércsoki (13),kolbász (12),petrezselyem (12),oregánó (12),gyümölcs (12),muffin (12),szegfűszeg (12),krémsajt (12),kókusz (12),paradicsomszósz (11),étcsoki (11),kukorica (11),gasztroajándék (10),görög joghurt (10),áfonya (10),bonbon (10),csirkemell (10),paprika (10),bors (10),zöldfűszer (10),spenót (9),majonéz (9),méz (9),brownie (9),lilahagyma (9),tészta (9),rozmaring (9),olívaolaj (9),torta (8),póréhagyma (8),dekorcukor (8),sajtkrém (8),sütőtök (8),mustár (8),krémleves (8),halloween (8),banán (8),cseresznye (8),zabpehely (8),kókuszreszelék (8),rétes (8),kelttészta (7),mák (7),palacsinta (7),medvehagyma (7),szilva (7),újhagyma (7),ánizs (6),aszalt áfonya (6),bor (6),farsang (6),trüffel (6),anyák napja (6),likőr (6),tejcsokoládé (6),szódabikarbóna (6),chili (6),kaliforniai paprika (6),ricotta (6),fánk (6),rugelach (6),baracklekvár (6),fehércsokoládé (6),tök (5),rizs (5),levendula (5),hidegtál (5),csoki pasztilla (5),pogácsa (5),szalonna (5),mandula (5),kávé (5),marcipán (5),babapiskóta (5),réteslap (5),uborka (5),görögjoghurt (5),burgonya (5),fehérbor (5),olívabogyó (5),pizza (5),gyorsvacsi (5),nutella (5),kandírozott narancs (4),bacon (4),mogyoró (4),sajttorta (4),vanília aroma (4),zabkeksz (4),borsó (4),valentin-nap (4),cukkini (4),mandarin (4),zselatinfix (4),erdei gyümölcs (4),körte (4),cheesecake (4),káposzta (4),csirke (4),kivi (4),szalámi (4),barnacukor (4),eperlekvár (4),gyümölcskenyér (4),zöldség (4),menta (4),kefír (3),gesztenye (3),Rohanós vacsorák (3),mozzarella (3),chili paprika (3),csicseriborsó (3),tócsni (3),gofri (3),fetasajt (3),étkezési keményítő (3),virsli (3),aprósütemény (3),blogkóstoló (3),besamel (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),tortazselé (3),szülinap (3),aszalt gyümölcs (3),mézeskalács (3),befőzés (3),búzadara (3),mazsola (3),citromfű (3),kávétejszín (3),ehető ajándék (3),lekvárfőzés (3),fondant (3),szezámmag (3),darált hús (3),tortilla (3),torma (3),vöröshagyma (3),amerikai palacsinta (3),brokkoli (3),mexikói (3),csiga (3),víz (3),rum (3),linzer (3),kalács (3),pirospaprika (3),lepény (3),mártogatós (3),lasagne (3),olajbogyó (3),cékla (3),szilveszter (3),pizzaszósz (3),feta (2),alaplé (2),zöldborsó (2),knorr (2),parmezán (2),majoranna (2),promóció (2),vodka (2),keményítő (2),szerecsendió (2),fagyi (2),kuglóf (2),ananász (2),ételfesték (2),müzli (2),zselatin (2),margarin (2),raffaello (2),fehér csokoládé (2),gyümölcsrizs (2),bukta (2),fagylalt (2),jégkrém (2),nyaralás (2),csokikrém (2),mogyorókrém (2),aszalt szilva (2),penne (2),magyarprovence (2),dzsemfix (2),salsa szósz (2),levendulabirtok (2),pálinka (2),grillcsirke (2),pasztilla (2),turmix (2),cheesecake brownie (2),oreo keksz (2),linzertészta (2),sütipecsét (2),gyerekek (2),Édességek (2),tejszínhab (2),tésztasaláta (2),szörp (2),jalapeno (2),teljes kiőrlésű liszt (2),bab (2),készülődés (2),zsömle (2),darált keksz (2),mozarella (2),zsír (2),töltött tojás (2),chorizo (2),pizzagolyó (2),zserbó (2),Gyors muffinok (2),pesto (2),aszalt paradicsom (2),gyümölcskosárka (2),feta sajt (2),füstölt sajt (2),juhtúró (2),kókusztej (2),lime (2),cukormáz (2),smoothie (2),curry (2),bögrés (2),zsemlemorzsa (2),alkohol (2),gyors vacsorák (2),ehető ajándékok (2),hamburger (2),meggybefőtt (2),bodza (2),balzsamecet (2),piskótatekercs (2),bodzaszörp (2),sűrített tej (2),pompos (2),háztartásikeksz (1),vaníliarúd (1),mézeskalácsfűszer (1),graham liszt (1),barna cukor (1),baileys (1),körözött (1),sütésnélkül (1),író (1),narancslé (1),blondie (1),kevert (1),karfiol (1),besamel mártás (1),füge (1),bögrés sütemény (1),aranygaluska (1),rumaroma (1),fügelekvár (1),túró rudi (1),kínai (1),szójaszósz (1),kakaóscsiga (1),töltött krumpli (1),pillecukor (1),lasagne tészta (1),hidegtálak (1),szilvalekvár (1),mézeskalács fűszer (1),vanília puding (1),puncs puding (1),méteres kalács (1),tejberizs (1),maszatolós torta (1),clafoutis (1),barackpüré (1),krumplilángos (1),gnocchi (1),vörös áfonya (1),mexikói alap (1),kávélikőr (1),húsleves alaplé (1),pirítós (1),túrós batyu (1),túrós táska (1),tejpite (1),cseresznye lekvár (1),mérésnélkül (1),bögréssüti (1),nektarin (1),nyár (1),tejpor (1),raffaello golyó (1), (1),citromsav (1),levendulás (1),rétesliszt (1),psikóta (1),tejcsoki (1),vonat (1),gyertya (1),nudli (1),tiramisu (1),vaníliás pudingpor (1),szóda (1),barackpálinka (1),knorr 100%természetesalapok (1),trnd (1),vanília kivonat (1),főzőkrém (1),aprósüti (1),édesség (1),chilis bab (1),bögrés süti (1),knorr 100% természetes alapok (1),bolognai (1),zödfűszer (1),daráltkeksz (1),monoszló (1),masni (1),moszonló (1),kiszúró (1),mogyoróvaj (1),erőspaprika (1),császármorzsa (1),gesztenye massza (1),ehetőajándék (1),aszaltsárgabarack (1),aszaltbarack (1),aszaltgyümölcs (1),kenyér (1),kruton (1),denevér (1),saj (1),gorgonzola (1),lila hagyma (1),citromlé (1),narancslekvár (1),vajkrém (1),barbérlevél (1),koriander (1),ballagás (1),ciabatta (1),hawaii (1),bevonat (1),tahini (1),munkaebéd (1),Ráérős reggelik (1),Vendégvárók (1),hús (1),töltelék (1),eperszósz (1),karaj (1),habfixáló (1),mákosguba (1),kapcsolat (1),paradicsomkonzerv (1),lecsó (1),bográcsozás (1),szalonnasütés (1),csilipaprika (1),csokipasztilla (1),bagett (1),kuszkusz (1),grillezés (1),velence (1),savanyúság (1),kovászos uborka (1),teszínhab (1),gyömölcs (1),pizzafeltét (1),csokiszósz (1),töltött hús (1),olaszrizling (1),quesadilla (1),nachos (1),penne (1),sonkatekercs (1),töltött karaj (1),áfonyalekvár (1),reggeli (1),borkóstoló (1),képviselő fánk (1),gyümölcslé (1),képviselőfánk (1),zöldbab (1),koktél (1),buli (1),rukkola (1),krém (1),muffinok (1),smarties (1),zselé (1),Anyák Napja (1),csokiskeksz (1),street food (1),hamburgerhús (1),ketchup (1),grillkolbász (1),cookies (1),vacsora (1),kelt tészta (1),tavasz (1),sztrapacska (1),péksütemény (1),csokissüti (1),hámozott paradicsom (1),panír (1),paradicsom püré (1),aprósütemények (1),sós aprósütemények (1),karácsonyi ebéd (1),ebédmenü (1),desszert (1),főétel (1),zeller (1),tárkony (1),jelmez (1),gumicukor (1),dekoráció (1),kifli (1),krumplifánk (1),mákos guba (1),aszalvány (1),kandírozott gyümölcs (1),rizskoch (1),avokádó (1),szaloncukor (1),sárgarépa (1),fehérrépa (1),karalábé (1),zeller (1),étcsokokoládé (1),gesztenyemassza (1),majonézes burgonya (1),franciasaláta (1),zöldségkeverék (1),fatörzs (1),bejgli (1),hab (1),szósz (1),salsa (1),krumplipüré (1),köret (1),túrókrém (1),ragu (1),sertéslapocka (1),lapocka (1),sertés (1),VKF (1),pulykamell (1),rántott (1),panírozás (1),rántott tök (1),steak burgonya (1),SAD! (1),ősz (1),vörösbor (1),kakaós csiga (1),meggylekvár (1),kandírozott narancshéj (1),almáspite (1),tökfaragás (1),olíva bogyó (1),sütögetés (1),köménymag (1),lilakáposzta (1),pizzás csiga (1),sajtos roló (1),kacsacomb (1),kacsa (1),ecet (1),párolt lilakáposzta (1),churros (1)

Utolsó kommentek