Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Brownie karácsonyfák

Ma van nálunk a hivatali karácsony, juhúú! Tudni kell, hogy már hetek óta készülünk és ötletelünk a kolleganőimmel, hogy ki mit süssön, mit hozzon, na és persze a legfontosabb problémánk, hogy milyen ruhát vegyünk fel a nagy eseményre. :)

Mivel ez egy gasztro blog, az utolsó dilemma tárgytalan, úgyhogy maradjunk a desszert projektnél. :)

édességek brownie karácsony advent adventi naptár csokoládé dekorcukor cukormáz kakaópor mézeskalács fűszerkeverék narancs

Általában klasszik aprósüti (pl. linzer, isler, kókuszgolyó) túltengésben "szenvedünk", ezért én mindenképp valami modernebbet szerettem volna készíteni. Ráadásul olyan recept kellett, ami szépen szeletelhető, mutatós és gyorsan elkészül, hiszen hétköznap nincs azért olyan sok időm nekem sem. Tavaly mini narancsos-csokis muffint sütöttem, aminek nagy sikere volt, így először arra gondoltom, hogy duplázunk és újra jöhetnek a muffinkák. Aztán persze elvetettem az ötletet, hiszen mindig szeretek újítani, így jött a képbe a másik gyors favorit, a brownie. A tészta bekeverése tényleg nem egy nagy ördöngösség, de a díszítéshez azért kell türelem. :)

Drukkoljatok, hogy jól sikerüljön a buli és a brownie is!

édességek brownie karácsony advent adventi naptár csokoládé dekorcukor cukormáz kakaópor mézeskalács fűszerkeverék narancs

Hozzávalók:

4 tojás

20 dkg cukor

20 dkg vaj

15 dkg liszt

2 púpos ek jó minőségű kakaópor

1 ek mézeskalács fűszerkeverék

15 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé

1 narancs

édességek brownie karácsony advent adventi naptár csokoládé dekorcukor cukormáz kakaópor mézeskalács fűszerkeverék narancs

Elkészítés:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és készíts elő egy közepes méretű tepsit. Béleld ki sütőpapírral.

A kockára tördelt csokoládét és a vajat kezd el gőz fölött összeolvasztani.

A tojást keverd habosra a cukorral. Ha a vajas-csokis massza felolvadt, öntsd a tésztához.

Reszeld bele a narancs héját és facsard bele a levét is.

A lisztet, a kakaóport és a mézeskalács fűszerkeveréket dolgozd össze, majd szitáld a narancsos-csokis keverékbe.

A masszát oszlasd el a tepsibe, majd süsd kb. 20 percig. Akkor jó az állaga, ha kívül már ropogós, de belül még kicsit ragacsos a sütike.

édességek brownie karácsony advent adventi naptár csokoládé dekorcukor cukormáz kakaópor mézeskalács fűszerkeverék narancs

Ha kihűlt, szeleteld fel átlósan a képen látható módon, hogy háromszögeket kapj, amik kvázi elmennek nyomi karácsonyfa alaknak. :D

Díszítsd cukormázzal és gyöngyökkel a sütiket. Nah, ez a macerás része... ezt hajlamos vagyok elfelejteni! :)

édességek brownie karácsony advent adventi naptár csokoládé dekorcukor cukormáz kakaópor mézeskalács fűszerkeverék narancs

Ha tetszett a bejegyzés, gyere insta-ra/fb-ra! :)

További ünnepi receptekért, ötletekért kattints az adventi naptáramra.

ui: A képekért bocsi, de így hétköznap este ennyi sikeredett. :S

0 Tovább

Áfonyás vörös bársony torta

Exkluzív édesség az biztos, éppen ezért kicsit (tényleg csak kicsit) időigényesebb és macerásabb az eddigieknél, de azért ez sem az "adventure" szint, úgyhogy nyugodtan próbáljátok ki! Megéri, mert tényleg igazi dísze lesz a karácsonyi asztalnak.

advent adventi naptár karácsony édességek torta áfonya tejszín krémsajt író fehércsoki étcsoki narancs kakaópor szódabikarbóna
Hozzávalók a tésztához:

- 90 g puha vaj

- 2 tojás

- 100 g cukor

- 100 g liszt

- 2 ek kakaópor

- fél tk szókabikarbóna

- 1 tk sütőpor

- 50 g író (ha nem találsz akkor mondjuk kefír)

- piros ételfesték

advent adventi naptár karácsony édességek torta áfonya tejszín krémsajt író fehércsoki étcsoki narancs kakaópor szódabikarbóna

Hozzávalók a krémhez és a díszítéshez:

- 200 ml tejszín

- 1 tábla fehércsoki

- 1 narancs reszelt héja

- 100 g krémsajt 

-1-2 ek porcukor

- 30 g aszalt áfonya

- 1 tábla fekete csoki és dekorcukor

A tészta elkészítése:

A sütőt melegítsd elő 180 fokra és készíts elő egy kisebb sütőformát.

Én csillagot használtam, de szép lehet például szív alakúban vagy egyszerű kerek tortaformában is. Arra kell figyelni csak, hogy ha nagyobb formában készíted, mint én, akkor több tésztát készíts, hogy elég vastag legyen a tortád a töltéshez!

A tojás dolgozd össze a cukorral és a puha vajjal.

A liszthez add hozzá a sütőport, a szódabikarbónát és a kakaóport. 

Szitáld bele a tojásos masszába, majd keverd hozzá az írót és annyi ételfestéket, hogy bordós árnyalatot kapjon a tészta. 

Öntd a masszát a formába és előmelegített 180 fokos sütőben süsd kb. 30 percig. Tűpróbával tudod ellenőrizni, hogy átsült-e. 

advent adventi naptár karácsony édességek torta áfonya tejszín krémsajt író fehércsoki étcsoki narancs kakaópor szódabikarbóna

A krém elkészítése:

A tejszínt melegítsd fel egy kisebb lábosba és reszeld hozzá a narancshéjat. 

A fehércsoki 2/3-át olvaszd fel és keverd hozzá a krémsajthoz.

Öntd hozzá a narancsos tejszín felét is. Tegyél félre az áfonyából a díszítéshez, a többit pedig keverd hozzá a krémsajtos fehércsokis tejszínes krémhez. 

Díszítés:

A már kihűlt tortát vágd ketté és töltsd meg az áfonyás krémmel.

A fekete csokit olvaszd fel és add hozzá a maradék narancsos tejszínt. Kend a krémet a tortára.

Tipp: Én két rétegben csináltam. Először csak kb. a máz felét oszlattam el a tortán, majd hagytam megdermedni. Kicsit később újramelegítettem a tejszínes csokit és rákentem a második réteget is a tortára, így fedett rendesen.

Miután megdermedt a második réteg, olvaszd fel a maradék néhány kocka fehércsokit és csurgasd a torta tetejére.

Végül halmozd középre az áfonyát és ízlés szerint szórd meg dekorcukorral.

advent adventi naptár karácsony édességek torta áfonya tejszín krémsajt író fehércsoki étcsoki narancs kakaópor szódabikarbóna

További ünnepi süti receptekért kattints az adventi naptáramra, illetve nézz körül facebookon és instagramon is.

Ui.: Az alapötletet a tavaly decemberi GoodFood újságból származik.

A képet is tavaly készítettem, úgyhogy ezért ilyen, hogy is mondjam? khmmm...érdekes...Valahol el kellett indulni. :)

0 Tovább

Mákos guba

Már hagyomány, hogy a karácsonyi 6fogásos ebéd után, Mama mindig mákos gubával "sokkolja" az amúgy is az életükért küzdő családtagokat! :D Mi persze, feláldozzuk magunkat és az életünk árán is bevállalunk 1-1 kockával - természetesen tetemes mennyiségű mézzel megcsurgatva -, hogy aztán tényleg meg se tudjunk mozdulni. Ilyenkor mindig rájövök, hogy imádom, de a sok finomság miatt, nem tudom annyira értékelni. Elhatároztam tehát, hogy ugyan messze van még Szenteste, de nélküle is el tudom készíteni ezt a nyamiságot. Szerintem egy tartalmasabb levessel szuper szombati ebéd lehet.

mák porcukor vaníliás cukor vaj tej kifli mákos guba fincsi ebédek édességek karácsony advent adventi naptár

Hozzávalók:

10 db kifli (lehet szikkadt is)

fél l tej (minimum)

10-15 dkg darált mák

3-4 ek porcukor

kevés vaj+vaníliás cukor a tepsi kikenéséhez

mák porcukor vaníliás cukor vaj tej kifli mákos guba fincsi ebédek édességek karácsony advent adventi naptár

Elkészítés:

Elsőként a sütőt melegítsd elő 170 fokra, majd kend ki vajjal egy nagyobb tepsit. Szórj bele vaníliás cukrot.

A kifliket karikázd fel, a mákot keverd össze a porcukorral.

A kifli karikákat mártsd a tejbe, majd nyomkodd szépen a tepsibe. (Ha nagyon szikkadt a kifli, akkor több tej kell.)

Szórd meg a porcukros-mákos keverékkel, majd jöhet a következő szint. (Nekem 3 kiflis rétegem lett.)

Süsd 160 fokon kb. 30 percet.

Tálalásnál csurgass rá egy kevés mézet.

mák porcukor vaníliás cukor vaj tej kifli mákos guba fincsi ebédek édességek karácsony advent adventi naptár

Tipp: Ha nincs időd a kifli mártogatására, akkor egyszerűen öntsd le a tejjel a mákos kifli karikákat.

Ha nagyon száraz lenne a kifli, kevés lesz a tejmennyiség. Tegyél rá bőven, hogy összeálljon a guba.

Ha tetszett a bejegyzés, gyere insta-ra/fb-ra! :)

További ünnepi receptekért, ötletekért kattints az adventi naptáramra.

0 Tovább

Karácsonyi hógolyó

A karácsony ízű hógolyó receptje szerintem pepecselés tekintetében átmenet a sütikiszúrós-sütipecsétes, időigényes, aprólékos kekszek és az "5 perc alatt összekeverem, majd adagolom is a sütőpapírra" kekszek között. Itt ugyanis tényleg gyorsan össze lehet állítani a tésztát, nem kell fél óráig gyúrni, mert akár a robotgép segítségét is igénybe lehet venni. Ezen felül nyújtani, szaggatni sem kell, de azért a formázgatás, porcukorba hempergetés sem 5 perces mutatvány.

advent adventi naptár karácsony édességek keksz mézeskalács fűszerkeverék kakaópor étcsokoládé narancs vaj porcukor

Hozzávalók:

100 g cukor

150 g vaj

100 g étcsokoládé

2 tojás

40 g kakaópor

400 g liszt

1 ek mézeskalács fűszerkeverék

1 csomag sütőpor

1 narancs

+porcukor a hempergetéshez

advent adventi naptár karácsony édességek keksz mézeskalács fűszerkeverék kakaópor étcsokoládé narancs vaj porcukor

Elkészítés:

A puha vajat dolgozd ösze a cukorral, majd üsd hozzá a tojásokat.

A csokoládét olvaszd fel, majd ezt is öntsd a keverékhez.

A lisztet szitáld össze a kakaóval, a sütőporral és a mézeskalács fűszerkeverékkel, majd adagold a masszához.

Reszeld bele a narancs héját és facsard hozzá a levét is.

Elég ragadós lesz a tészta, de ez nem gond.

Folpackba csomagolva tedd néhány órára a hűtőbe, ez alatt megszilárdul, és könnyen formázható lesz az állaga.

Készíts elő 1-2 sütőpapírral kibélelt tepsit és melegítsd elő a sütőt 180 fokra.

Formázz kisebb dió nagyságú golyócskákat a lehűtött, megszilárdult tésztából, hempergesd meg porcukorban, majd sorakoztasd tepsire.

A tenyereddel nyomkodd kicsit le őket.

Vigyázz, hogy maradjon bőven hely a kekszek között, mert sütés közben megnőnek.

Süsd 12-15 percig a kekszeket.

advent adventi naptár karácsony édességek keksz mézeskalács fűszerkeverék kakaópor étcsokoládé narancs vaj porcukor

Ebből a mennyiségből nekem 3 tepsi hógolyócskám lett.

Ha tetszett a bejegyzés, nézz körül az adventi naptáramba, illetve gyere facebook-ra és instagram-ra is, így nem maradsz le az újabb ünnepi posztokról.

advent adventi naptár karácsony édességek keksz mézeskalács fűszerkeverék kakaópor étcsokoládé narancs vaj porcukor

4 Tovább

Lekváros csillagok

 Nem vagyok oda kifejezetten az aprósüteményekért (még az esküvőmön is az utolsó pillanatban gondoltam meg magam és rendeltem egy jó adagot), de a Karácsony nálunk nem telhet el, e nélkül a lekváros csillag nélkül. Szerintem nem is a süti, ami igazán nélkülözhetetlen, hanem maga a sütés, az elkészítés folyamata:

Mindig megbeszéljük előre Anyával, hogy mikor állunk neki a nagy süti projektnek. Anya megígéri, hogy begyúrja a tésztát, ezzel szemben, mire odaérek valószínűleg még néhány hozzávaló is hiányzik. Ilyenkor lecsattogok a Mamához kuncsorogni egy kis porcukrot (még, jó, hogy az alsó szinten lakik), majd próbálom sürgetni a tészta összeállítását. Persze nem lehet ám, csak úgy nekiveselkedni, mert pihentetni kell egy kicsit a hűtőben, de ez nem is baj, mert a formákat Anya tavaly óta nem használta, így azokat is elő kell túrnom valahonnan a poros fiók mélyéről. Ilyenkor már a vérnyomásom kezd a magasba szökni, de amint kinyújtjuk és kisszagatjuk az első adagot, kezd visszakúszni az eredeti tartományba. Persze az időzítős sütő ellenére is sikerül megégetnünk jó pár szemet+szépen lassan előkerül Apa, Gy. és a tesóim is, akik amint kisül egy adag, el is tüntetik a nagy részét. Mi hiába számolgatjuk kétségbeesetten az alsó és felső csillagokat, tök felesleges, mert a végén úgy sem stimmelnek a számok. :D Hogy lekössük a férfiakat előszedjük a lekvárokat, tegyék hasznossá magukat és kenjék szépen meg a sütiket. Így persze még rosszabb lesz a helyzet, mert még finomabbak lekvárral a csillagok, még gyorsabban fogy tehát a süti. Némi vigasz, hogy azért valamennyi szokott maradni a karácsonyi asztalra is! :D

karácsony édességek aprósütemény lekvár tojás vaj liszt porcukor keksz citrom baracklekvár advent adventi naptár

Hozzávalók:

25 dkg finomliszt

12 dkg vaj

8 dkg porcukor

1 tojás sárgája

1 kk citromlé

1 citrom reszelt héja

+lekvár (én a sárgabarackot szeretem hozzá a legjobban)

karácsony édességek aprósütemény lekvár tojás vaj liszt porcukor keksz citrom baracklekvár advent adventi naptár

Elkészítés:

A lisztet morzsold el a hideg vajjal, majd szitáld hozzá a porcukrot is.

Jöhet hozzá a tojás sárgája és a citrom is.

Gyors mozdulatokkal gyúrd össze az egészet. Ha nagyon nem állna össze, adj hozzá még 1-2 ek citromlét vagy hideg vizet.

Csomagold folpackba és tedd hűtőbe minimum 1 órára, de akár egy egész éjszakára is.

Melegítsd elő a sütőt 180 fokra és készíts elő 2-3 sütőpapírral bélelt tepsit.

Lisztezett deszkán nyújtsd ki a tésztát néhány mm vékonyra, majd szaggass belőle csillagokat vagy más neked tetsző formát.

A kiszaggatott csillagok felének közepét szúrd ki egy kisebb formával.

Süsd őket kb. 5-7 percig. Amint érzed, hogy illata van a sütinek, már vedd is ki, mert nagyon gyorsan megégnek.

A kihűlt csillagokat kend meg lekvárral, majd nyomd rá a kilukasztott csillagokat tetőnek.

Tipp: A kisült tészta csillagokat néhány napig eltarthatod sütis dobozban is. A vendégség előtti este - vagy akár aznap délelőtt - már csak meg kell kenni lekvárral a sütiket. Pepecselősnek tűnik, de ez a folyamat már gyorsan készen van. Ha sokkal hamarabb megkened lekvárral, a tészta - vékonysága miatt - nagyon átázik. Mi frissen szeretjük, de persze ízlések és pofonok. Érdemes kísérletezni! :)

További ünnepi süti receptekért kattints az adventi naptáramra, illetve nézz körül facebookon és instagramon is.

0 Tovább

Főzni jó sütni még jobb

blogavatar

Sziasztok, Dóri vagyok a blog írója. Ha olyan recepteket és ötleteket keresel, amiket könnyen, gyorsan, kevés tapasztalattal is el tudsz készíteni, olvass tovább! Vigyázat, desszertek túlerőben! :) Jó sütés-főzést!

Legfrissebb bejegyzések

Címkefelhő

édességek (173),tojás (129),liszt (118),cukor (116),vaj (76),tej (66),vendégvárók (49),joghurt (49),tejföl (48),sütőpor (48),citrom (47),karácsony (45),fincsi ebédek (45),hagyma (42),sajt (40),ráérős reggelik (39),advent (39),csokoládé (39),túró (38),kakaópor (37),adventi naptár (36),olaj (36),habtejszín (36),paradicsom (35),fahéj (33),eper (32),rohanós vacsorák (32),tejszín (32),narancs (31),fokhagyma (31),gyors muffinok (30),porcukor (29),barack (28),bazsalikom (27),krumpli (27),mascarpone (25),meggy (25),csoki (25),leveles tészta (24),vaníliás cukor (24),vanília (24),étcsokoládé (23),sonka (22),dió (20),pohárkrémek (20),húsvét (19),ribizli (18),málna (18),lekvár (18),(18),répa (17),élesztő (17),alma (16),keksz (16),kakaó (15),leves (15),snidling (14),szeder (14),saláta (14),pite (14),puding (13),őszibarack (13),piskóta (13),sárgabarack (13),fehércsoki (13),kolbász (12),petrezselyem (12),oregánó (12),gyümölcs (12),muffin (12),szegfűszeg (12),krémsajt (12),kókusz (12),paradicsomszósz (11),étcsoki (11),kukorica (11),gasztroajándék (10),görög joghurt (10),áfonya (10),bonbon (10),csirkemell (10),paprika (10),bors (10),zöldfűszer (10),spenót (9),majonéz (9),méz (9),brownie (9),lilahagyma (9),tészta (9),rozmaring (9),olívaolaj (9),torta (8),póréhagyma (8),dekorcukor (8),sajtkrém (8),sütőtök (8),mustár (8),krémleves (8),halloween (8),banán (8),cseresznye (8),zabpehely (8),kókuszreszelék (8),rétes (8),kelttészta (7),mák (7),palacsinta (7),medvehagyma (7),szilva (7),újhagyma (7),ánizs (6),aszalt áfonya (6),bor (6),farsang (6),trüffel (6),anyák napja (6),likőr (6),tejcsokoládé (6),szódabikarbóna (6),chili (6),kaliforniai paprika (6),ricotta (6),fánk (6),rugelach (6),baracklekvár (6),fehércsokoládé (6),tök (5),rizs (5),levendula (5),hidegtál (5),csoki pasztilla (5),pogácsa (5),szalonna (5),mandula (5),kávé (5),marcipán (5),babapiskóta (5),réteslap (5),uborka (5),görögjoghurt (5),burgonya (5),fehérbor (5),olívabogyó (5),pizza (5),gyorsvacsi (5),nutella (5),kandírozott narancs (4),bacon (4),mogyoró (4),sajttorta (4),vanília aroma (4),zabkeksz (4),borsó (4),valentin-nap (4),cukkini (4),mandarin (4),zselatinfix (4),erdei gyümölcs (4),körte (4),cheesecake (4),káposzta (4),csirke (4),kivi (4),szalámi (4),barnacukor (4),eperlekvár (4),gyümölcskenyér (4),zöldség (4),menta (4),kefír (3),gesztenye (3),Rohanós vacsorák (3),mozzarella (3),chili paprika (3),csicseriborsó (3),tócsni (3),gofri (3),fetasajt (3),étkezési keményítő (3),virsli (3),aprósütemény (3),blogkóstoló (3),besamel (3),mézeskalács fűszerkeverék (3),tortazselé (3),szülinap (3),aszalt gyümölcs (3),mézeskalács (3),befőzés (3),búzadara (3),mazsola (3),citromfű (3),kávétejszín (3),ehető ajándék (3),lekvárfőzés (3),fondant (3),szezámmag (3),darált hús (3),tortilla (3),torma (3),vöröshagyma (3),amerikai palacsinta (3),brokkoli (3),mexikói (3),csiga (3),víz (3),rum (3),linzer (3),kalács (3),pirospaprika (3),lepény (3),mártogatós (3),lasagne (3),olajbogyó (3),cékla (3),szilveszter (3),pizzaszósz (3),feta (2),alaplé (2),zöldborsó (2),knorr (2),parmezán (2),majoranna (2),promóció (2),vodka (2),keményítő (2),szerecsendió (2),fagyi (2),kuglóf (2),ananász (2),ételfesték (2),müzli (2),zselatin (2),margarin (2),raffaello (2),fehér csokoládé (2),gyümölcsrizs (2),bukta (2),fagylalt (2),jégkrém (2),nyaralás (2),csokikrém (2),mogyorókrém (2),aszalt szilva (2),penne (2),magyarprovence (2),dzsemfix (2),salsa szósz (2),levendulabirtok (2),pálinka (2),grillcsirke (2),pasztilla (2),turmix (2),cheesecake brownie (2),oreo keksz (2),linzertészta (2),sütipecsét (2),gyerekek (2),Édességek (2),tejszínhab (2),tésztasaláta (2),szörp (2),jalapeno (2),teljes kiőrlésű liszt (2),bab (2),készülődés (2),zsömle (2),darált keksz (2),mozarella (2),zsír (2),töltött tojás (2),chorizo (2),pizzagolyó (2),zserbó (2),Gyors muffinok (2),pesto (2),aszalt paradicsom (2),gyümölcskosárka (2),feta sajt (2),füstölt sajt (2),juhtúró (2),kókusztej (2),lime (2),cukormáz (2),smoothie (2),curry (2),bögrés (2),zsemlemorzsa (2),alkohol (2),gyors vacsorák (2),ehető ajándékok (2),hamburger (2),meggybefőtt (2),bodza (2),balzsamecet (2),piskótatekercs (2),bodzaszörp (2),sűrített tej (2),pompos (2),háztartásikeksz (1),vaníliarúd (1),mézeskalácsfűszer (1),graham liszt (1),barna cukor (1),baileys (1),körözött (1),sütésnélkül (1),író (1),narancslé (1),blondie (1),kevert (1),karfiol (1),besamel mártás (1),füge (1),bögrés sütemény (1),aranygaluska (1),rumaroma (1),fügelekvár (1),túró rudi (1),kínai (1),szójaszósz (1),kakaóscsiga (1),töltött krumpli (1),pillecukor (1),lasagne tészta (1),hidegtálak (1),szilvalekvár (1),mézeskalács fűszer (1),vanília puding (1),puncs puding (1),méteres kalács (1),tejberizs (1),maszatolós torta (1),clafoutis (1),barackpüré (1),krumplilángos (1),gnocchi (1),vörös áfonya (1),mexikói alap (1),kávélikőr (1),húsleves alaplé (1),pirítós (1),túrós batyu (1),túrós táska (1),tejpite (1),cseresznye lekvár (1),mérésnélkül (1),bögréssüti (1),nektarin (1),nyár (1),tejpor (1),raffaello golyó (1), (1),citromsav (1),levendulás (1),rétesliszt (1),psikóta (1),tejcsoki (1),vonat (1),gyertya (1),nudli (1),tiramisu (1),vaníliás pudingpor (1),szóda (1),barackpálinka (1),knorr 100%természetesalapok (1),trnd (1),vanília kivonat (1),főzőkrém (1),aprósüti (1),édesség (1),chilis bab (1),bögrés süti (1),knorr 100% természetes alapok (1),bolognai (1),zödfűszer (1),daráltkeksz (1),monoszló (1),masni (1),moszonló (1),kiszúró (1),mogyoróvaj (1),erőspaprika (1),császármorzsa (1),gesztenye massza (1),ehetőajándék (1),aszaltsárgabarack (1),aszaltbarack (1),aszaltgyümölcs (1),kenyér (1),kruton (1),denevér (1),saj (1),gorgonzola (1),lila hagyma (1),citromlé (1),narancslekvár (1),vajkrém (1),barbérlevél (1),koriander (1),ballagás (1),ciabatta (1),hawaii (1),bevonat (1),tahini (1),munkaebéd (1),Ráérős reggelik (1),Vendégvárók (1),hús (1),töltelék (1),eperszósz (1),karaj (1),habfixáló (1),mákosguba (1),kapcsolat (1),paradicsomkonzerv (1),lecsó (1),bográcsozás (1),szalonnasütés (1),csilipaprika (1),csokipasztilla (1),bagett (1),kuszkusz (1),grillezés (1),velence (1),savanyúság (1),kovászos uborka (1),teszínhab (1),gyömölcs (1),pizzafeltét (1),csokiszósz (1),töltött hús (1),olaszrizling (1),quesadilla (1),nachos (1),penne (1),sonkatekercs (1),töltött karaj (1),áfonyalekvár (1),reggeli (1),borkóstoló (1),képviselő fánk (1),gyümölcslé (1),képviselőfánk (1),zöldbab (1),koktél (1),buli (1),rukkola (1),krém (1),muffinok (1),smarties (1),zselé (1),Anyák Napja (1),csokiskeksz (1),street food (1),hamburgerhús (1),ketchup (1),grillkolbász (1),cookies (1),vacsora (1),kelt tészta (1),tavasz (1),sztrapacska (1),péksütemény (1),csokissüti (1),hámozott paradicsom (1),panír (1),paradicsom püré (1),aprósütemények (1),sós aprósütemények (1),karácsonyi ebéd (1),ebédmenü (1),desszert (1),főétel (1),zeller (1),tárkony (1),jelmez (1),gumicukor (1),dekoráció (1),kifli (1),krumplifánk (1),mákos guba (1),aszalvány (1),kandírozott gyümölcs (1),rizskoch (1),avokádó (1),szaloncukor (1),sárgarépa (1),fehérrépa (1),karalábé (1),zeller (1),étcsokokoládé (1),gesztenyemassza (1),majonézes burgonya (1),franciasaláta (1),zöldségkeverék (1),fatörzs (1),bejgli (1),hab (1),szósz (1),salsa (1),krumplipüré (1),köret (1),túrókrém (1),ragu (1),sertéslapocka (1),lapocka (1),sertés (1),VKF (1),pulykamell (1),rántott (1),panírozás (1),rántott tök (1),steak burgonya (1),SAD! (1),ősz (1),vörösbor (1),kakaós csiga (1),meggylekvár (1),kandírozott narancshéj (1),almáspite (1),tökfaragás (1),olíva bogyó (1),sütögetés (1),köménymag (1),lilakáposzta (1),pizzás csiga (1),sajtos roló (1),kacsacomb (1),kacsa (1),ecet (1),párolt lilakáposzta (1),churros (1)

Utolsó kommentek